Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-02 / 127. szám
Megtartotta a* élsi^eui elmet az andrásbidai áHaust gazdaság rA májusvégi esőből vidáman és boldogan siettek az andráshi- díi állami gazdaság dolgozói a kulturház felé. Ünnep ez a nap, hí- gjjfn harm ad ízbe n tartotta meg a gazdaság az élüzeni címet A kul ti ni erem hamarosan megtelt. Minden dolgozó feszült 'figyelemmel kisérte Simon József elvtáís, a déldunántuU gazdasá. gok igazgatóhelyettesé^lk ünnepi beszédöt. Simon elV-árs beszéde elején elmondotta, hogy a gazdaság már harmadizben tartotta meg becsületes munkájának eredményeként az ébizemzászlót, Elsőmben, aanikor elnyerte az élüzeni H- cime;, melyet a gazdaság az 1952. év harmadik negyedévének teljesítése alap. ján kapta meg. Ebben az évben nem is olyan régen kapta meg a gazdaság az élüzem I. címet, ma pedig az 1955. év elsó^ negyedéve* nck értékelése alapján ujr.a megkapta a gazdaság' a zászlói, és az ezzel járó perizju'almait is. ' . . . Oo Simon elvtárs beszédében hangsúlyozta, hogy a Deldunamul -8 gazdasága közül egyedül az andráshidai állami gazdaság volt az, amelyik vásárlásait eaját bevételéből fedezte és 10.000 forint jö- \edelemhcz jutott, Ennek az eredménynek elérését, elsősorban a gazdaság a pártszervezetének köszönheti, amely _ mindenkor a gazdaság segítségére volt. Hangsúlyozta Simon elv árs, hogy az and- rásthidai állami gazdaság dolgozó] harc árán mutatták meg azt, hogy az egyszer megszerzett zászlót-, majd az élüzem jelvényt meg is tudták tartani. , . . Beszélt arról Simon elvers, hogy az eredmények menetit komoly hibái is vannak a gazdaságnak. A hibákért elsősorban a gazdaság vezetősége a felelős. Az utóbbi időben öntői'seg uralkodik a gazdaságban. ■ ,. . Felhív-a a gazdaság vezetőségének és dolgozóinak figyelme1, arra hogy helytállásukat fokozzák. Több gondot kíván a növényápo. lásj munka, amib?jl lemaradás mutatkozik. Beszélt az aratásról, a szemveszteségmeutcá betakarításról, az ara/tási és cséplési> terv elkészítéséről, a másodnövények elvetéséről, a :‘akarttiánybázisok biztosításáról, ■ , __Ha a gazdas% a megadott útmutatások és -tervek szerint dől. go zik — mondd*ta Simon elvtárs —, akkor büszkén jelentheti év végén, hogy tervét nemcsak teljesítette, hanem túl is szárnyába, Simon elv'-árs beszéde u'tán Szigeti István elvtárs, a megyei pártbizottság képviselőiében szólt a gazdaság dolgozóihoz. Kiegészi- teiti'-e az ünnepi beszédet azzal, hogy a gazdaságnak fokozottabb segítséget kell nyújtani a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez. Ezután Szende Sándor elvtárs, a MEDOSz központi küldöttje átadta az élüzemzászlót Simon Kajmán igazgató elvtársnak. , Simon elv társ az élüzemzászló # vételekor fogadalmat tett jam a gazdaság dolgozóinak mvében, hogy a zászlót megtartják és jó munkát végeznek továbbra is a SzOT-vándorzászló elnyeréséért, Az élüzemzászló átadása után pénzjutalomban részesüljek a gazdaság legjobb dolgozói. A pénzjutalom kiosztása után «. gazdaság dolgozói számos felajánlást rette’k. Különösen a gazdaság HISz-fiai aljai tettek értékes felajánlást nemcsak minőségi, de mennyiségi munka elvégzésére is. Kertész Mária növényápolási dolgozó, I)ISz~titkár vállalta, hogy 135 százalékot teljesít. Németh Mária minőségi versenyre hi Via ki Simon Ottót és 135 százalék elérésére tett vállalást. Simon Ottó DISz.fiatal ez* a versenykihívást elfogadta és 5 százalék túlteljesítést vállalt. A hozzászólások után a gazdaság DIS z-f i a {ü l ja in ak kulturcso- VíOftja 5áóicikoz a't1 a népi lauCcät aZ UuiiépéiyGn 330gjQiciué*.é . 14 uS kislakást adtak át a zalaegerszegi „Dicsőség Sztálinnak“ tsz tagjainak A zalaegerszegi »Dicsőség Szíri* Ütmeik" tsz tagjai megalakulásuk óla 4- helyi ünnepnapot tartották szóimon, amikor egy fontosabb gazdasági éjxiiletet, kulturális épületet kaptak a tervtől. A gyönyörű kul- turházat, a baromfi farmot, a korszerű istálló Itat, az erősáramú gépf elszerelést mindünnepélyesen avatták- Május 31-c újabb ünnepnap volt a tsz tagjai számár a, Rákosi elv- társ pontosan vgy éve ígérte meg a tsz tagjainak, hogy uj lakásokat kopnak. A múlt ősszel már 1U lakás építését kezdte meg a Falusi Lakó házépítő Gazdasági Iroda. A lakások építéséhez ha-talnias meny» nyiségü társadalmi munkával járultak hozzá a jő vetülő lakás tulajdonolok, mig u tagság többi része úgy végezte a növényápolást, hogy már egyetlen darab földjük sincs meg műveletlen. Az uj lakóházak tulajdonosai 15 évi részletfizetés mellett kapták meg a lakásokat, melyhez egyenként több mint 17 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. A lakások ünnepélyes avatását via tartották. Lantos Pál építésvezető meleg szavakkal adta át az egy szoba-konyhás és mellékhelyiséggel ellátott 1U lakást. A tsz tagjai boldogan mentek végig az utcasoron. Mindnyájuk érzését fejezte lei Császár István tsz-tag, amikor a zárban csikcrdult a kulcs. Ezehrt mondta: — Sose hittem volna, hogy ilyen lakásom lesz, de ezt Rákosi elvtárs Ígérte. Az uj lakástulajdonosok fogadalmat tcRek, hogy a növényápolási munkákban és az aratásban példamutatóan helytállnak, A Béke-VílagtauáeÉ> ülésének tiszteletére eddigi eredményeiket túlszárnyalják az aszíaltutépitők A baki aszfaltút befejezése utau mindjárt elkezdték a Nagylengyel felé vezető ut építését. Jelenleg a Zalaegerszeg—Gellénháza közölj B ebiies elvt-árs az uj Zala-hid avatásán mondott beszédében többek közölt azt is mon do1 la, hogy az elhanyagolt zalai utak helyébe uj utak épülnek. Nagy teherbírású hidakat és uj vas utakat is építünk. A felszabadulás óta már igen sokat javultak a zalai utak. Az Útfenntartó Vállalat tervét állandóan tullcljcsitvo igyekszik minél több jó utat létesíteni, meg javítani a megnövekedett forgalom számára. Ahhoz azonban, hogy minél rövidébb idő alatt minél több jó utunk legyen, nem elegendő csak az XJtfenntartó Vállalat munkája. Éppen ezért kezdte meg az építést megyénkben az Aszfalt útépítő Vállalat is. Azoknak az utaknak egy része, amelyekről Bebrics elvtárs beszélt, m-ária építés alatt van. Hatalmas. hegybon'tó gépek, ekezkavátorek marnak bele köbméteres szájukkal a zalai dombok oldalába. Kisvasutak húzódnak a dombok alatt, hogy egyik helyről a másikra szállítsák azt a közel 100 ezer köbméter földet, amelynek megmozditása az útépítésnél szükségessé válik. Dömperek száguldoznak az utakon, szállítva az építéshez szükséges anyagot. Csákányok, ásók, lapátok bontják a földet, száz és száz izmos kar lendül munkába, hogy mielőbb valóra váljon pártunk egyik célkitűzésű, megvalósuljon a szocializmus építésének egyik fontos alapfeltétele, a gyors akadálymentes forgalom biztosítása. Both Barnabás mérnök, az Aszfaltú'építő Vállalat vezetője minden lehetőt elkövet a munka folyamatosságának biztosításáért. A párt és a szak- szervezet segítségével az egyes útszakaszokat határidő előtt igyekeznek elkészíteni. II és fél kilométeres útszakaszon dolgoznak. Átvágják a forgalmat nagyban akadályozó, lassító szerpentint, s az utat, mintegy f3 százulékos emelkedéssel egyenesbe hozzák. Ahogy a terep megkívánja, hidakat és átereszeket építenek. Ennek az útnak elkészítési határideje november 30, de a vállalat dolgozói már augusztus 31-re be akarják fejezni. A dolgozók nagy lelkesedéssel készültek a választásokra, amit az is mu'at, hogy 110—-120 szá zalékos felajánlásaikat 140, sőt- 180 százalékra telje sitették, A Béke-Világianács budapesti, ülésének tiszteletre újabb felajánlásokat tettek. ,\ gyakorlott kubikosok átadják munkamódszerüket- az uj, a gya korlátlan dolgozóknak. Ezzel igen sokat- segíthetnek nagymértékben meggyorsíthatják az építés menetét. Hogy milyen jelentősége van náluk a munka- módszerátadásnak, az abból is kitűnik, hogy amíg' gyakorlott munkásokkal 3—4 perc alatt rakják meg a bordélyt, addig a gyakorlatlan munkások 8—9 percig is elbíbelődnek cgy-cgy kordély megrakásávab Mihelyt a Zalaegerszeg—gellónházaiut építésével olkészültek, egy újabb 33 kilométeres útszakasz építését kezdik meg. Junius lő re, a Béke-Világtanács budapesti ülésének tiszteletére úgy igyekeznek, hogy a választásokig elért eredményeiket túlszárnyalják, azonban munkájukat rendszeresen hátráltatja a Teherfuvar Vállalat amely mindig késve ég hiányosan küldi a szerződésileg lekötött tehergépkocsikat. R Tanács Téglagyárai ES csatlakozása A Zala megyei Tanács Téglagyárai ES dolgozói csatlakozva a bázakerefctyei Gazolintelep doigo. zóinak kezdeményezéséhez, junius —15-ig békehetet tartanak. A Béke-Világtanáes budapesti ülése tiszteletére vállalják, hogy nyersgyártási tervüket 150 ezer darabbal, égetési tervüket pedig 70 ezer darabbal (ultejjesitik. A felajánlás teljesítéséhez az ES pártszervezete, szakszervezete, valamint az ES vezetősége minden segítséget megad a telep doigo» zóinsk. A párt- és a szakszervezet a választási verseny befejezése után is lankadatlan szorgalommal harcol a felajánlások sikeréért a. IT negyedévi terv túlteljesítéséért (B. J.) Több segítséget adjanak tanácsaink a kisipari szövetkezeteknek Megyénk minden fertile én *a állva tők kisipari szövetkezetek. A kisipari szövetkezetek és fiókjaik feladata, hogy a lakosság helyi szükségleteit ellássák. Ennek a feladatnak maradéktalan végrehajtása nagymértékben attól függ, hoigyan segítik a taná'ciik a szövetkezeteket. Sok tanács felületesen kezeli a kisipari szövetkeze** féket. A len'i járási tanács jól foglalkozik a területén lévő szövetkezetekkel, vb. ülésein rendszeresen beszámoltatja a szövetkezetek dől. gőzéit végzett munkájukról. A községi tanácselnökök közül a za- 1 a lövői emelkedik ki, amely rends? eresen foglalkozik a szőve1 keze ti dolgozókkal. Az állandó foglalkozás eredményét híven tükrözi a zala- lövői kisipari szövetkezetek eddig végzett eredményes -munkája. A nagykanizsai járási tanács ipari előadója is ad segítséget a munkákhoz. A legnagyobb hiba a felettes szerveknél van. így többek között a megyei tanácsnál. A megyei tanács keveset foglalkozik a kisipari szövetkezeti mozgalommal és a KlSZÖV-öt sem számoltat, ja be rendszerese*A tanácsok adjanak nagyobb segítséget, megyénk kisipari szövetkezeteinek. Számoltassák a KISZÖV-elnökökéi, hogy azok még jobb munkát végezhessenek. (NunkovUis János) A lovászi Kőolajtermelő Vállalat dolgozói csatlakoztak a bázakerettyei Gazolin-telep versenyfelhívásához Mi, a Lot ász i Kőolaj termelő Vállalat dolgozói örömmel fogad, juk a Béke-Világban ács budapesti ülésének tiszteletére tett szocialista munkaver,senykihivástokat. Mi, -akik itt élünk s itt dolgozunk a Tito-ha'árszélen, a béke jelentőségét jól fel tudjuk mérni, éppen ezért csatlakozva vers-eny- kihivástokhoz az alábbi felajánlást tesszük: 3. Vállaljuk, hogy junius 1— 15-ig beliebetet és a Béke-Világ- tanács ülésének napján békeőrsé. g’c-t tartunk. 2. Az olajtermelési Vrven felüli 8690 tonnás vállalásunkat, melyet a választások tiszteletére tettünk, s 13.3-09 tonnára teljedVttünk, ’az első féléves terv si/tése érdekében még 5000 tonna többtermeléssel *oldjusk meg. 3. A Gazolin-telep dolgozói vállalj ák, hogy az első féléves tervüket 8 nappal előbb teljesítik, s ezenkivüí 180 ezer forint értékű fogyóanyagoit és az előirt anyagnormákhoz viszonyítva, az első félévben 3000 kilogramm kenőolajat takarítanak meg. 4. A szállítási dolgozók a II- negyedéves eddigi 16.950 forintos vállalásokat újabb 7000 forint ér- tőkkel emelik fel. 5. A gépészet dolgozói a II. negyedéves terven felüli vállalásukat, melynek értéke 42.000 forint, junius 30-a helyett junius 15-re teljesítik s a hátralévő 15 napra még újabb 5000 forintos felajánlást tesznek. 6. Az építkezés dolgozói a. 17 <zer forintos vállalásukat 4000 fo. rinttal megemelik. Ezen vállalások sikeres teljesítése érdekében .a kulszerelök, cső. szerelők és olajtermelő brigádok és a gazolin-telep dolgozói szorosan együ’-tmüködve a műszaki vezetőséggel, még az eddigieknél is nagyobb lelkesedéssel harcolunk a félévi terv sikeréért. Lovászi Kőolaj termelő Vállalat dolgozóinak nevében: Czigémy János párt titkár, Baka Dezső igazgató, Balogh Elek üb.*-elnök. , . : ví ? k t-x K i í t ' >-X r< - X W V-í t i V-X X í--< I < V í 5*< i-5 i-S 1-X rt í-i V4 **X W i í K :*í i-< >f< í-t t-i< K W i-:f Jí< P-Z j.f }.-» Három találkozás A hóval bor Hobt vitán egy szán-T haladt előttem, amikor előszűr mentem a zalaegerszegi Dicsőség Sztálinnak termelőszövetkezetbe. Nem jártam még erre, amióta megalakult a szövetkezet a volt Deák-féle birtokon. A szánon ülőt kérdeztem meg, merre van a szövetkezet kultúrterme— Arra olt a fák között —, mondta a nagybajuszu kocsis. — Ott-, ahol. az irodahelyiség van. Mikor beértem a■ kopasz, hófcdle falc alá, már tudtam merre kell •menni, dókán mentek a ku-Üurház- ba, öregek is, fiatalok is. Mentem, amerre ők. kulturházban kellemes meleg volt— Ma szakelőadás lesz, — mondta egy idősebb asszony, akit Orbán Józsefnénak hívnak. Leültem a termelőszövetkezeti ■tagolj közé és ón is meghállgaltv/m az előadást, A szalcelőadást a termelőszövetkezet fiatal agronómusa, Pál Zsuzsanna tartotta. Szagait mohón szívták magukba a term elő szövetkezet tagjai. I burgonya jarovizálásáról volt szó, ami már nent volt uj a tagság előtt. Az előadás végén sokan szóllak hozzád vitát rendeztek a szakanyagból. Akkor láttam először Pál elvtársnőt, A kővetkező alkalommal a tsz- irodában találtam tervek fölé hajolva. A termelőszövetkezet tavaszi tervét készíteUe. Gondosan számolt, tervezgetett, hogyan lehet több termést elérni, hogyan lehet gazdagítani a termelőszövetkezet vagyonát. —- Kcresztsorosnn kell vetni a gabonát, — mondta határozottan■ _ így biztosabb a terméstöbblet. Nem mindegy, mennyit takarítunk be őszszel, nem mindegy az, ka holdanként két mázsával többet, vagy kevesebbet termelünk. — A kukoricával mi lesz? — kérdezte a növénytermesztési brigád vezetője. — Azt pedig négyzetesen vetjük el. A vetésterv készítéséi megelőzően ellenőrizte a vetőmagmennyiséget. Sokat gondolkodtak azolőbt a termelőszövetkezet elnökével, mert nem volt biztosítva a szükséges vetőmag. Pajta és az elnökön függött ezekben a napokban a vetőmag beszerzése. Nem volt mindegy, hogy mU vetnek a jól előkészített föUlbc. Alig ment el a hó a határban meg ill-ott fehér volt a föld, amikkor Oj tsz traktorosai megkezdték a szántást. — Vizes, nedves nagyon a talaj, a gép csak tolja a földet, — mondták &olcan a tsz tagjai közül, Pál elvtársnő szem-beszállt ezzel a nézettel. Megmagyarázta, miért szükséges az idejében való vetés. Pál elvtársnő, a tsz DlSs-Ullcára, a pártszervezet vezetőségi tagja, gondolt a fiatalokra is, amikor a szántóterületből 5 holdat a fiataloknak adtak megművelésre. — Mintakert kell, hogy legyen ez a föld, —• mondta. 4 Dl Az-fiatalok itt minden növényi az ő vezetésével, az agrotechnikai eljárások szerint vetetitek cl. 'Keresztsoros az árpa, négyzetes a kukorica, napraforgó. TJ armadszor m.ost láttam a nö- vényápolások idején. A kertészetben öntösőcsaitorrúikon folyt a viz a palántákra. A motor bugásától alig lehetett hallani hangját., amint beszélgetett a kertészet dolgozójával, Benkő elviárasai és a brigádvezetővel. Gondosan megtárgyalták, mit kell lenni, merre kell vezetni a vizet. — Már a két métert meghaladta a rozsunk, ■— büszkélkedik nekünk Pál elvtársnő. —- Az őszi árpa is olyan szép, hogy amióta fennáll a termelőszövetkezet, még ilyen gyönyörű soha sein volt. A DlSz-szerve- zel mintakertje valóban mintákért. Már messziről meglátni a négyzetes napraforgó sorait. Dolgoznak is a fiatalok. — OU a kukoricatáblán — mutat Pál elvi ár snő -a hatalmas földterület felé, — az: asszonyaink dolgoznak. A fogasolás után már az első kapálást végzik. A burgonya első kapálását is befejeztek. Szelektáltuk az olaszper jót. A cukorrépái, takarmányrépát Idegijeitek. — Nehéz volt a munkaszervezel ele kialakítása — folytatja. — Most azonban megvan az eredménye ennek is. Felelősséggel végzik a munkát a növénytermesztésben dolgozók. Mindegyik az elsők között akar lenni, Mig beszélgetünk, odaérünk a 1-ssiroda elé. Pál elvtársnő tovább folytatja mondanivalóját. — Minden vágyunk tovább vinni a választási békeverseny lendületét. Most, a Béke-Világ tanács ülésének tiszteletére dolgozunk jobban. Számunkra, tsz-tagokra is nagy megtiszteltetés az, hfigy a Bék-a-VUágtanács Magyarország fővárosát választotta tanácskozása színhelyéül. — Soha nem tudtam úgy érezni, mi az a béke, mim most, — mondja felemelt fővel Pál elvtársnő. — Látom termelőszövetkezetünk uj lakóházait, a villanyt, a bekötőutat, meg azt a sok mindent:, amit egyhamar elsorolni sem tudnánk. Amikor elbúcsúzunk, a kertészet felé mutatva mondja: — Azért termelünk többet, meri. azt akarjuk, hogy béke legyen, azért, harcolunk a nagyobb terméseredményért, hogy minden, terven felüli buzaszem a mi békeakaratunkat jelentse. BUBICS ANNA Ke<l<T, 1953 junius 2.