Zala, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-05 / 130. szám

Az ifjúság nyári múzeumi gyűjtéséről Húrom cv tapasztalata után le­szögezhetjük: a museum és anyaga legjobban az ifjúságot — főleg a tanulókat — érdekli. Látogatóink SO százaléka tanuló. Gyakran hoznak be egy-egy muzeális értékű tárgyat, vagy köslik velünk annak óimét. Ez az érdeklődés természetes is, hiszen amit az iskolában népünk küzdelmeik­kel teli múltjáról, a társadalom fej­lődéséről tanulnak, annak kézzelfog­ható, tárgyi bizonyítékait találják a múzeumban. Kiállításunk közeli meg­nyitása után pedig értékes anyagunk nevelőhatása a jelenleginél jóval na­gyobb lesz. A Göcseji Muzcum éppen ezért kéri a tanulóifjúságot, hogy a nyári szünidőben az eddiginél szervezet­tebbt alaposabb és így még eredmé­nyesebb kutatómunkát végezzen. Hasznos lesz ez a múzeumra, mert anyagunk gyarapodni fog, de hasz­nos magára az ifjúságra- nézve is. Á muzeális anyag felkutatásával a fiatalok megismerik népünk korábbi életét, egyes társadalmi formák jel­lemző anyagát, így látókörük bővül, a szülőföld iránti szeretettük növek­szik és tudásuk clet-iz'úbbé válik. Gyűjtsön össze tehát minden tanuló minél több régiséget és jellegzetes népi (néprajzi) tárgyat saját kör­nyezetében. falujában! A jó gyűjtő­ket ősszel pénzjutalomban részesít­jük és elismerő irattal tüntetjük ki A falu történetével, szájhagyomá­nyok gyűjtésével ugyanestik kívána­tos foglalkozni. A gyűjtőmunka megkezdése előtt az érdeklődők ke­ressék fel a Göcseji Múzeumot (Marx<ér 1.), hogy a muzeum anya- gáz és a kutatási szempontokat meg­ismerjék. ji Göcseji Muzeum szeret­né eléírni, hogy a szülőföldünk meg­ismerését, a muzeum anyagának gya­rapítását szolgáló nyári gyűjtőmun­kában nemes verseny alakulna ki az egyes iskolák, azon belül az egyes osztályok és tanulók között. A zala­egerszegi Göcseji Muzeum bízik a tanulóifjúság megértésébep. lelkes témo(jutásában! (Sz: 1.) Pénzbiiníeiések a törvényes rendelkezések be nem tartásáért A munkaerővándorlás megakadá­lyozása és a munkakönyv nélkül al­kalmazott dolgozók feljelentésével kapcsolatban a zalaegerszegi járási tanács vb, mint elsőfokú rendőr- büntető bíróság az alábbi ítéletet hozta: A Zala megyei Állat- és Zsirbe- gyüjtő Vállalat igazgatóját, Németh Jánost 300 forint pénzbírságra ítél­te, ment 2 fő munkavállalót mun­kakönyv nélkül és 4 fő munkavál­lalót kötelező közvetítés nélkül alkal­mazott; A pénzbüntetést a kihágfei bíróság behajthatatlanság esetén 30 napi elzárásra fogja átváltoztatni. Az Autójavító Vállalat igazgató­ját, Tanai Istvánt 50 forint pénz- büntetésre ítélte, mert egy fő mun­kavállalót munkakönyv nélkül alkal­mazott. A rrénzbiinteíés végrehajtá­sa egy évi próbaidőre feltételesen felfüggesztést nyert. 1Felhívjuk a . vállalatok és állami gazdaságok figyelmét, hogy dolgozó­kat munkakönyv, nélkül, önkénye­sen kilépett és clbocsájto'-t dolgo­zókat pedig kötelező közvetítés nél­kül ne alkalmazzanak. A munka- orővándorlás megakadályozását sza­bályozó rendelelekeb minden esői­ben tartsak be, mert ellenőrzésein­ket ezen a téren fokozni fogjuk, Zala megyei Tanács VB XII. Mu/nkaerőgazdápoodási osztály az Állami faluszinhäz A KŐVETKEZŐ HELYEKEN JÁTSZIK: Junius 5-én Bak Junius 6-án Kiskomárom Junius 7-én Lenti Junius 8-án Bánokszentgyörgy Junius 9-én Pusztamagyarócl Junius 10-én Zalaszentbalázs Junius 11-én Söjtör Junius 12-én Zalatárnok APRÓHIRDETÉS HASZNÁLT ruházati cikkeket, (térti- és nőlruha, fehérnemű, cipő stb.) porcel­lán- és üvegtárgyakat KÉSZPÉNZÉRT ÉS BIZOMÁNYBA előnyös előlegfolyó- sitással felvesz a NAGYKANIZSAI BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ. (535) ÍRÓGÉPET bérlati dij ellenében bérbe- veszfink. Nagykanizsai Díjbeszedő Vál­lalati Vorositov-u 4. (95) Bucmszentlászló dolgozói tettekkel igazolják hékeakaratukat Nincs a bucsuszentlászlói dolgo­zó parasztok közölt olyan, aki ne tudna a Béke-Világtanács buda­pesti üléséről. Kézről-kézre jár mindennap a Szabad Nép, a Zala, hogy tudomást szerezzenek, mikén/ harcol a világ népe a béke meg­szilárdításáért, hogy megismerjék hires béke ha r cocáin hat. Nem akad olyan család, ahol naponkint szó ne esne a békéről, érzik, hogy ez életük egyik legfontosabb kelléke. A dolgozó parasztokban ezt a bó­kéért való helytállást a jól dolgo­zó békebizottság szilárdította meg. A faluban a békebizottságnak 45 tagja van. Munkában és az állam irámti kötelezettségek teljesítésé­ben kitűnt dolgozó parasztok a békebizottság tagjai. S hogy érzik szervezetük és munkájuk jelentősé­gét, erről legjobban a község be­adási és mezőgazdasági munkák­ban elért eredményei tanúskodnak. Államiránti kötelezettségét a község május 31-ig tojásból 90, baromfi­ból 168, tejből 74, sertésből 135, vágómarhából 108 szCZalékia tel­jesítette. A községben 23 gazda a félévi, 20 gazda pedig az egész- évi beadási kötelezettségét túltel­jesítette. A réteken már virágoznak a fü­vek. Elérkezett a kaszálás ideje. A füveknek a virágzás idején van a legnagyobb tápértéke és fehérjetartalma. A kedvező idő­járás, a kiadós esők bőséges szé­natermést ígérnek. Dolgozó pa­rasztságunk m^r sokhelyen meg­kezdte a kaszálást, sőt egyes he­lyeken már be is takarítottak és a kaszálóról tettek eleget az ál­lammal szembeni kötelezettség güknek. A bőséges szénatermés átvételére felkészültek megyénk területén az állami begyüjtőhe- lyek. A Terményforgalmi Vállalat május 28-án, Nagykanizsára hívta össze a telepvezetőket, szálasta- karmányfelvásárlókat, vezető-ad­minisztrátorokat és megtárgyal­ták a szálastakarmánybegyüjtés feladatait. Az értekezleten részt- vett Dávid Ernő elvtárs, a be­gyűjtési miniszter megyei meg­hatalmazottja is. Rámutatott a begyüjtőszervek előtt álló nagy feladatra: a szalastakarmánybe- gyüjtési terv határidőn belüli 100 %-os teljesítésére. Különösen Za­la megyében kell erre nagy gon­got fordítani, mert országos vi­szonylatban nálunk legnagyobb az állaj^ürüség. Szervezett aktivahálózatot kell létesíteni, amely állandó agitáci- ós munkával felvilágosítja a dol­gozó parasztságot a beadás gyors A kötelezettségek teljesítésében élenjárnak a békebizottság tagjai. Szabó József né az egészévi beadá­sát tojásból 101, baromfiból 105, az adói pedig 100 százalékra telje­sítette. Békebizottsági csoport elnök, bélcevédelmi szerződést kötött és köttetett. Ö é,j az ö körzetéhez tar. főző dolgozó parasztok, akik be­ken édehm szerződéseket kötöttek, teljesítették, sőt túlteljesítették fo­gadalmukat. Jó szervező és felvilá­gosító munkájánál, nagy segítségei ad a községi tanácsnak. Sűrűn meglaercsi a dolgozó parasztokat, elbeszélget velük, felvilágosítja őket egyes politikai kérdésekről. Munkára, harcra szólítja a dolgo- zóláaf a béke megvédésének érde­kében. Katona Györgyné szintén eleget tett az egészévi tojás, és baromfi­beadási kötelezettségének. Mint békebizottsági tag jó politikai és felvilágositómwnlcát végez. Meg kell, hogy említsük Hová- nyi János elvtársat, a falu békc- bizoítsági felelősét. Mint 69 éves ember, a falu egyik legjobb béke- harcosa. Fáradhatatlanul harcol, hogy betöltse községükben feladat­os pontos teljesítésének fontossá­gáról. A begyűjtő-szerveknek a párttal, a tanácsokkal, azok ál­landóbizottságaival a kapcsolatot szorosabbá kell tenni — mondotta befejezésül Dávid elvtárs. Bárány elvtárs, a zalalövői TV- telep vezetője versenyre hívta a megye valamennyi szálastakar- mánybegyüjtő telepét. Vállalták, hogy tervüket julius 15-ig szántó­földi és rétiszénából 100 százalé­kig teljesitik, » A meghívottak hozzászólásaik­ban elmondták a hibákat, ame­lyek akadályozzák a szálastakar­mány gyors átvételét. A zalaeger­szegi Finommechanikai Vállalat és a nagykanizsai KTSz mérleg- javitó részlege nem készítette el a javításra beküldött hídmérlege­ket. Az idő sürget, a begyűjtés megkezdődött, a mérlegekre szük­ség van, ezt kivánja a gyors be­gyűjtés, ezt kivánja a terv határ­idő előtti teljesítése. A szálastakarmány begyűjtése erőpróbája a kenyér- és a takar­mánygabona begyűjtésének. A be- gyüjtőhelyek, ha jól végzik az első feladat megoldását, akkor egy jól szervezett apparátussal in­dulnak harcba a második nagy feladatnak: a nagy begyűjtés munkájának. 1 fát a békebizottság. Munkájukra nincs is panasz, a fömegszerveze lek között a legjobb munkái vég­zik. Hoványi elvtárs igyekszik, hogy a dolgozók minél szélesebb körét bevonja a békebizottságba. — A Szovjetunió és a béke egy, — szokta mondani. — Leheleden a békét elképzelni a Szovjetunió nélkül. Éppen ezért nagy jelentő­sége van a békebizottságoknátt. Po­litikai munkával és tettekkel bizo- nyitjuk be, hogy harcolunk a bé­ke ügyének megszilárdításáért. Az ö lelkesedése átragad az egész község dolgozóira, A Béke- Világtanács budapesti ülésére le­velet akarnak küldeni a község dolgozói nevében Jorge Amado nemzetközi Sztálin-dijjal kitünte­tett brazil irónek. Megírják neki, hogy segítik az ö harcukat, egysé­gesen, szilárdan állnak őrt' a bra­zil dolgozókkal a világbéke meg­őrzésében. A levéllel együtt küldik a Béke- Világtanács budapesti ülésére ki­váló eredményeiket is, melyet a begyűjtésben és mezőgazdaságban értek el. Bizonyítékul, hogy teltek. leel bizonyítják be békeakaratuhxt. II növényápolás hírei A p' ti’ivéntei Népköztársaság tdrrrpl&sövet kezeti císopoíL élen­jár a környéken a növényápolási munkákban. Nag'y csoportokban mentek ki a mezőre a tszcs asszo­nyai. Az ö szorgalmas munkájuk, inak eredménye, hogy már rég be­fejezték az első kapálásokat és a második kapálás is befejezés előtt áll. A rozs pólbeporzását is 100 százalékra elvégezitek. , A tótezerdáhelyi Táncsics ter­melőszövetkezet a növényápolás végzését nagyban megkönnyíti a gépi munka alkalmazásával. A kukoricát géppel kapálják, Vlasies István és Simon László traktoro­sok egy nap alatt 20 hold kukori­cát kapáltak meg. Ezek a trakto­rosok gépjükkel már 124 hold nö­vényt kapáltak meg eddig. A becsehelyi Szabadság termelő- szövetkezet végzett az első kapá­lással. Megkezdte a széna beta­karítását, eddig 10 holdról takarí­tották be a szénát. A zalabari Vörös Csillag terme­lőszövetkezet tagjai kiváló ered­ményeket érük el a növényápolá- si munkában. A kovácsmühelyek- bsn még most is készítik a 'lóka. pákát, mert a saját, munkájuk el­végzésén kívül segíteni akarnak más termelőszövetkezeteknek, vagy szövetkezeti csoportoknak is. A sxálastakarmánybegyüftésről Rádióműsor 1953 junius 8—14-ig. ALLANDÖ MÜSORSZAMOK Kossuth Rádió: 5.00-8.30-ig: Zenés műsor a munkába induló dolgozóknak, közben 5.30 Hírek, lapszemle. 6.00 Falu. rádió. 6.45 Hírek. 7.40 Napiár. 7.45 Lep. szemle. 7.55 Műsorismertetés. 8.30 Mű­sorzárás. 12.00 Hirek, hangos újság. 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés. 15.00 Uttörőhiradó. 15.15 Hírek szerbül. 17.00 Hírek. 13.40 Hirek németül. 19.30 Hírek szerbül. 20.00 Hírek. 22.00 Hirek, sport. 24.00 Hirek. Petőfi Rádió: 6.45 Jó reggelt gverme. kek! 7.15 Hirek szlovénül. 10.00 Hírek 11.30 Műsorzárás. 18.25 Hirek szlovénül HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.10 Hang­lemezek. 12.30 Népi zene. 13.00 Operett, zene. 13.30 Magyar szerzők a békéért. 14.15 Úttörő-híradó. 14.35 Zenés kalen­dárium. 15.30 Hegedű- és zongorajáték. • 16.00 Szlovák népdalok. 16.20 AÍost légy okos, Domokos! 17.10 Népművelési hír­adó. 17.30 Lelkiismeret. — Elbeszélés. 18.00 Jó munkáért szép muzsikát. 20.10 Népi zene. 20.40 Arany Prága. 21.20 Vidám zene. 22.25 Szimfonikus hangver­seny. ... Petőfi Rádió: 15.00 Nagy nép dicső lányai. 15.30 Hanglemezek. 16.30 Orosz népdalok. 16.40 Tanuljunk. olvassunk. 17.00 Tánczene.. 17.40 A vasútépítés magas- fokú gépesítése a Szovjetunióban. 17.55 Bartók zongoramüveiből. 18.40 Szív kül­di. 19.30 Dalok a békéről. 19.45 Sport­negyedóra. KEDD. Kossuth Rádió: 12.10 Népi zene. 13.00 Hanglemezek. 14.15 Nagy zeneszerzők indulói. 14.45 Magyar kó­rusművek. 15 30 Vidám muzsika. 15.50 Operettzene. 16.20 Különös fürészmalom — ifjúsági rádiójáték 17.10 Egy falu — egy nóta. 17.30 Bányászműsor. 13.00 , Dalolj velünk. 18.20 Előadás a pártok- talás anyagához. 20.10 Leszámolás. — Szinmü négy felvonásban. 22.15 A szín­házi közvetítés folytatása. 23.35 Népi zene. Petőfi Rádió: 15.00 Rádió kisegyüttese játszik. 16.00 Szimfonikus hangverseny. 17.20 Polkák, hanglemezek. 17.40 Bálái népdalok. 18.00 Az ősember élete egy magyar ásatási lelet tükrében. 18.40 Szív küldi. 19.00 Békét a világnak. 19.45 Sportnegyedói a. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.10 Népi zene. 12.30 Uj életünk dalai. 13.00 Ope- rakórusok. 13.30 Nemzetközi békedalok. 14.35 Zenekari hangverseny.; 15.30 Zon­gorajáték. 15.59 A vezérlő fejedelem szü­lőháza. 16.20 Búcsú -az iskolától. Gyer- mekrádió műsora. 17.40 Keringők, pol­kák. 17.55 Szív küldi. 18.10 Építőipari félóra. 20.10 Jó munkáért szép • muzsikát. 20.40 Szimfonikus zene 21.40 Tánczene. 22.35 Operettzene. Petőfi Rádió: 15 00 Rádió kisegyüttese játszik. 15.30 Emlékezés Kaffka Margit­ra, születésének 73. évfordulója alkal­mából. 16.00 Óvjuk a szocialista tulaj­dont. 17.40 Szovjet dalok. 18.40 Dalok, csárdások. 19.20 Tánczene. CSÜTÖRTÖK Kossuth Rádió: 12.10 Könnyű muzsika. 12.30 Népi zene. 13.00 Szórakoztató moszkvai zene. 13.30 Hang. lemezek. 14.15 Gyermekuiság. 15.30 Nagy békeharcosok. 16.00 Népek békedrlai. 16.45 Koreai _ dalok. 17.35 Jó munkáért szép 'muzsikát. 18.00 Néphadsereg ■ hír­adója. 20.10 Huszli kaland. 22.05 Esti szórakoztató muzsika. Petőfi Rádió: 15.00 Úttörő-mikrofonnal az országban. 15.40 Rádió kisegyüttese játszik. 16.10 Szív küldi. 17.00 Zenei új­ság. 17,40 Falurádió. 18.40 Az Elbától a Csendes.óceánig 19.00 Mai magyar mu­zsika. 19.30 Balassa Tamás táncdalokat zongorázik. 19.45 Sportnegyedóra. PÉNTEK. Kossuth Rádió: 12.10 Hang­lemezek. 13.00 Népi zene. 13.30 Béke­dalok. .13.50 Zengjen örömünk. 14.35 RádM kisegyüttese játszik. 15.30 Hevesi népdalok. 16.20 Gyermekrádió. 16.30- Uttörő-sporlhiradó. 17.10 Előadás a párt- oktatás anyagához! 18.15 Tánczene. 20.10 Egy falu — egy nóta. 20.40 Egy célért küzdünk te is, én is. 22.25 Szim­fonikus zene. Petőfi Rádió: 15.00 Operettdalok. 15.30 A kis békeharcos. 15.50 Népi együttesek műsorából. 16.10 Szív küldi. 17.05 Zene­kari muzsika. 17.55 Bartók Béla művei­ből. 13.40. Tánczene. 19.00 A dorogi bá- nyászkörus énekel. 19.45 Sport. SZOMBAT. Kossuth Rádió: 12.10 Ke­ringők. polkák. 12.30 Mai operettekből. 13.30 Föhámadolt a tenger. 14.20 Vidám kt'tonadalok. I<!.43 Egyszerű emberek a békéért. 15.30 Vidám hangszerszólók. 16.15 Népi zene. 17.30 Hangi. 18.0-0 Fa­lurádió. 18.30 Szív küldi. 20.10 Tánczene. 20.40 A weddingi per. 22.25 Tánc éjfélig. Petőfi. Rádió: 15.00 A magyar kórus­müvészet ut.ia 11. — Előadás 15.45 Népi zene. 16.30 Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.10 Szív küldi. 18.00 Tánczene. 13.40 Szentirmay Elemér dalaiból. 19.45 Sport, negyedóra. VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 0.00— 9.00-ig: Zenés vasárnap reggel. Közben 6.45 A Szabad Nép mai vezércikke. 9.00 Egy falu — egy nóta. 10.10 Vidám ze­nés j uni á 1 is. 18.15 Szimfonikus zene. 11.15 Részletek Wagner Lohengrin e. operájából. 15.30 . Népszerű filmzene. 16.00 Ismerkedjünk holnapunkkal. 17.00 Külpolitika. »17.15 A béke filmjeiből. 17.40 Kincses kalendárium. 19.00 Tánc­zene. 20.20 A népek ajkán zeng a szó; Béke. 21:30 Tolohirek. 22.10 Tánczene. Petőfi Rád:ó: 8.00 Hanglemezek. 8.30 Falurádió. 10.30 Olasz operákból. 11.35 Békét akarunk .az egész világon. 12.50 Szórakoztató zene, 14.05 Magyar és szovjet filmekből. 13.20 Szív küldi. 16.00 Gyermekszlnház, 16.40 Vallomás. 17.15 Épül a kommunizmus — épül a szocia­lizmus. 18.00 Uosfalvy Róbert énekel, zongorán kíséri Kosa György. 18.40 Tánczene. 19.00 Erkel operáiból. 19.43 I.egénv András köszöntője — népi ze­nés játék. SPORT Megindulnak az atlétikai béktí-postaverseny küzdelmei Az OTSB az elmúlt évben irta ki elő-* szőr a szovjet tapasztalatok, alapján ai városok közötti atlétikai béke-postaver-t senyt. Tavaly 30 város vett részt a! versenyben, amely az idén kibővített formában, 40 város részvételével, kerül megrendezésre. A negyven város között van megyénk két városa, Nagykanizsa és Zalaegerszeg is. A postaversenyek három szakaszbarf kerülnek megrendezésre, mégpedig juJ nius 7-én, augusztus 16-án és szeplem* her 27-én. Egy-cgy szakasz versenyeit három napon át (péntek, szombat, vaj sárnap) lehet lebonyolítani. A verseny-1 számok a férfi ifjúságiaknak és íalnöt-i leknek: 1Ö0 méteres és 1000 méteres; futás, magasugrás, lávolugrás, sulydo-: bá.s, gerelyvctés, női ifjúságiaknak ért felnőtteknek: 100 méteres és 500 méteres futás, magasugrás, lávolugrás, sulydo-; bás és gerelyvetés, A postaverseny számaiban mindéig olyan benevezett sportoló indulhat,- aki az illető sportágban II. o. szintet még nem ért el. Egy versenyző egy: versenyszakaszban csak két számtan vehet részt. A postaverseny végeredményét há- rom feltétel alapján állapítják míg,- mégpedig: a) versenyszámonkint az in­dulók száma (minden induló, aki a ver-' senyt befejezi, 1 pontot kap), b) az egyes versenyszámokban az első hat he^ lyezett eredményének pontértéke (a pont; értéktáblázat alapján) és c) az indulók: által elért minősítési pontok száma' (pontozás: f. o. szilit 5, II. o. szint 3»i Ili. o. szint 2, ifjúsági szint f pont; utóbbi akkor is számit,, ha felnőtt ver-i senyző éri el). A postaverseny értékelését a mindert versenyszakasz után beküMött jegyzők könyvek alapján az országos társadat-* mi atlétikai szövetség mir»5silő bizoü-i sága végzi. A bizottság minden félté-' tel szerint külön-külön megállapítja t —40-ig a városok sorrendjét, majd az egyes feltételek szerint elér* helyezési számokat összegezi. A végső sorrendet a helyezési számok összege adja meg, győztes az a város lesz, amely a leg­kisebb számot éri el. Azonos helyezési szám esetén az első feltétel (indulók száma) alapján elért helyezéSs további holtverseny esetén a második, illetve harmadik feltétel szerint elért helyezés dönt. Az első versenyszakasz eredményét ju-í nius 27-ig, a másodikét szeptember 6-ig, a harmadikét és egyben az egész posta-1 verseny végeredményét október 15-ifí hozza nyilvánosságra az OVSB jóvá­hagyásával a bizottság. A poetaverseny-1 ben győztes város egy évig - védi áa OTSB vándorzászlaját, amelyat három győzelem ese'tén nyer el véglegesen. Az első hat helyezett város díjazásban ré­szesül. A postaverseny — mint a versenyfel­tételekből kitűnik — a vidéki atlétikai fellendülését célozza és komoly lehető-* séget nyújt a részvevő vidéki városok sportköreinek arra. hogy széles körben népszerűsítsék az atlétikát és minél- több kezdő sportolót kapcsoljanak be al többszakaszos versenysorozaton keresz-i lül a rendszeres felkészülésbe és verJ senyzésbe. A tavalyi postaverseny ko-1 moly eredményekkel járt: összesen több' mint 57.000 indulója volt. A tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy a városok többsége csak későn kezdte meg az elöj készületeket, a szervezést és általában! csak a harmadik, az utolsó versenysz’a-1 kaszra mozgósított megfelelően. A' tavalyi tapasztalatok alapján Nagykant'-: zsa város az elmúlt hetekben több pályaversenyt rendezett már, éppen azs atlétikai béke-oostaversenyre való fel-r készülés jegyében. Ifjúsági megyei at-t létáink felkészüléséhez megfelelő volt a» középiskolák városi, majd megyei at-t létikai bajnoksága. Az eddigi credmé-t nyék biztatóak és remény van arra; hogy a negyven város vetélkedésébert sem Nagykanizsa, sem Zalaegerszeg nem marad le. Az első versenyszakasz versenyeit Za-r laegerszegen junius 5-én és' 6-án,-: pénteken és_ szombaton bonyolítják le.-. Pénteken a felnőtt, szombaton pedig a/i- ifjúsági versenyzők összecsapására ke-j riil sor. A verseny mindkét napon a!' Vörös _ Meteor snorlíelepén keiül lebo- nyolitásra, pénteken 16 órai, szombaton^ pedig 15 órai kezdettel. MOZI Zalaegerszeg, junius 4-től 10-ig: KöVIEÁG Nagykanizsa, junius -1-től 10-ig: FÖLTÁMADOTT A TENGER 82.136 FORINT lett volna egy darab 12 talála- tos szelvény, de 12 találatos szelvény nem akadt. A 22. hét nyereményei: 11 találat = 5132 forint 10 találat = 575 forint 9 találat = 95 forint Nagy szelvényszám, nagy nye­rési lehetőségek! Vásároljon TOTO-szelvcnyt! ZALA A Magyar. Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felelős szer­kesztő és kiadó: Darabos Iván. — Szer* kesztö'ég- Zalaegerszeg. Kossuth Lajos, utca 22. Telefon: 250. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg. Széchenyi tér i. Telefon: 102. — Készölt a Vasmegyei Nyomda­ipari Vállalatnál Szombathely. Kossuth Lajcs.utca 6. Telefon: 75. — Felelős vezető: Hofmann Miklós.

Next

/
Thumbnails
Contents