Zala, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-28 / 99. szám
(Folytatás a 2. oldalról) Ez az egység megmutatkozott a jelölőgyuléseken, ahol a zalai választópolgárok egyöntetű lelkesedéssel, boldog örömmel jelölték megyénk első képviselőjének önt, drága Rákosi elvtárs. Eredményes munkánknak eddig is az volt az egyik legfőbb len. ditője, hogy megyénknek Rákosi elvtárs volt a képviselője és mindig úgy dolgoztunk, hogy méltók legyünk erre a nagy kitüntetésre. Most, hogy Rákosi elvtársat ismét képviselőnknek jelölhettük, még szilárdabb elhatározással to. gadjuk: soha egy pillanatra sem Erősítjük a nagy Szovjetunió által vezetett béketábort Dobi István elvtárs beszéde Komáromban Vasárnap országszerte megkez. dödtek a választási nagygyűlések, amelyeken dolgozó népünk százezrei hallgatták meg a nép képviselőjelöltjeinek beszámolóit a Magyar Függetlenségi Népfront programmjáról. Komáromban Do. bi István elvtárs, népközt ársasá. gunk Elnöki Tanácsának elnöke mondott beszédet;. — A népfrontban egyesült hazafias erők — mondotta — éppen úgy, mint 1949-ben történt, a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével, együtt, egységesen indulnak a választásokon és mi azt kérjük népünktől, hogy most még inkább mulassa meg szilárd egységét a választás napján a Magyar Függetlenségi Népfront követésében, mint 1949-ben megmutatta. A népfront választási gyö. zelmével tovább visszük előre hazánkban a szocializmus ügyét, erősítjük a munkások és a dolgozó parasztok megbonthatatlan szövetségét, erősítjük a nagy Szovjetunió által vezetett béketábort. Dobi elvtárs a következőkben hangsúlyozta, hogy a mi életünlv. ben ünnep a választás, mert a nép a maga jelöltjeit küldi az országgyűlésbe. A legjobb ipari munkásokat, sztahanovistákat dolgozó parasztokat néphez hü ér. leimiségieket küldi, .akikkel együtt dolgozik nemcsak a mindennapi munkás életben, hanem, az ország vezetésében is. Ezért I kizsákmányolónak, népnyuzőnak | Népünk egyre szilárdabb egységbe tömörül u nj világ építésében Farkas Mihály elvtárs beszéde Pécsett A szakszervezeti taggyűlések néhány tapasztalata Pécsett Farkas Mihály elvtárs, ha-dseregtábornok, honvédelmi miniszter a Politikai Bizottság tagja tartotta meg' a választói nagygyűlést Pécs és környéke 50 ezer dolgozója előtt. Emlékeztetett- arra Farkas Mihály elviére hog-y a választási felhívásban a népfront számadást. adott eddig végzett munkájáról- Ezek az eredmények mindenkit boldog örömmel töltöttek el s lelkesedéssel fogadták azt a hirt is, hogy a második ötéves terv során 1959-ig felépül hazánkban a szocialista társadalom. Az elmúlt közöl négy év alatt államunk megerősödött, megszilárdult. A kormányzati szervekben a nép fiai ülnek. Felhívta a figyelmet az állami és tanácsszervekben még meglévő, álcázott ellenség leleplezésére és eltávolítására, s íiang- sulyozta. rendkívül ébereknek kell lennünk a külső és belső ellenség felismerésében egyaránt hogy kártevésüket- időben leleplezzük és népellenes terveik végrehajtását megakadályozzuk. Iparunk fejlődéséről beszél ezután Farkas Mihály elvtárs és megállapította, hogy a nyugati kapitalisták nem nézik jó szemmel a mi ipari megerősödésünket, mert azt szeretnék, ha a Truman-féle könyöradományok- ra szorulnánk. Mi azonban ilyen kö- nyöradományokbol nem kérünk. A magyar nép a felszabadulás óta tudja, hogy csak &z a függetlenség az igazi, amely a népet teszi az ország gazdájává. Hazánk csak a Szovjetunió vezetésével, az egész szocialista front támogatásával tudta elérni eddigi csodálatos eredményeit. Éppen ezért mélységes hálát és forró «zeretetet érzünk a nagy Szovjetunió iránt és vigyázunk arra, hogy barátságunk a szovjet népekkel, a Kínai Népköztársaság és a népi demokratikus országok népeivel továbbra is biztosítva legyen s ezen a legkisebb csorba se essek. torpanunk meg azon az utón, melyen Rákosi elvtárs vezet bennünket, még éberebb figyelemmel őrködünk itt, édes hazánk déli határán, a gaz Tito-banda szomszédságában elért eredményeink, békés életünk, boldog jö. vőnk felett, még egységesebben sorakozunk fel pártunk mögé, még magasabbra emeljük a béke és szabadság zászlaját. Fogadjuk, hogy május 17-én valamennyien a Népfrontra szavazunk. Zalaegerszeg város és Zala megye dolgozói A nagygyűlés részvevői a távirat szövegének ismertetése után. nincs helye közöttünk. Ezután részletezte azt, hogyan felélt meg a kormány a legutóbbi választás alkalmából tett Ígéretének. Mezőgazdaságunk fejlődéséről különösen részletesen szólott Dobi elv társ. Nyolc esztendő alatt magunk mögött hagytuk a Horthy- korszak elavault mezőgazdaságát, és sikerekben gazdag utat tettünk meg. — És még több sikert, a parasztélet még gyorsabb ütemű fellendülését Ígéri a jövő — inon. dotta. — A jövő a dolgozó parasztság számára a gépet, a villanyt, az öntözőmüveket jelenti. A gépek meggyorsítják és megkönnyítik a fáradságos mezögaz. dasági munkát, több ideje marad a dolgozó parasztnak tanulásra, szórakozásra, s ehhez minden lehetőséget megad kormányunk. Utalt arra Dobi eivtárs, hogy a választási felhívás megjelöli a soha nem álmodott, ragyogó jövö útját: ez a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság létrehozása. Elmondotta, hogy országunkban már sok mezőgazdasági nagyüzem van, amelyek a legkorszerűbb eljárásokat alkalmazzák. Sokszázezrein varrnak azonban még, akik nem jutottak el eddig és saját parcellájukon gazdálkodnak. A kormány minden módon segíti az egyénileg gazdálkodókat is, s ezáltal lehetővé teszi számukra, hogy eredményes legyen munkájuk. Azonban a kispar- cejlás gazdálkodásnak vannak határai, a nagyüzeminek nincse— Népünk egyre szilárdabb egységbe tömörül — folytatta — az uj világ- építésében. Népünknek ez a növekvő politikai és erkölcsi egysége uj erők forrásává válik, amely meggyorsítja szocialista építésünk ütemét. Hangsúlyozta Farkas' Mihály elvtárs, hogy az eddigi eredmények igazolták, hogy népünk helyesen cselekedett, amikor 1949 május 15-én szavazatát a népfrontra adta- Most azt a tanulságot kell levonni, hogy akkor cselekszik népünk helyesen, ha egyemberként újra leszavaz a népfrontra s annak első jelöltjére, Rákosi elvtársra, összezúzta Farkas Mihály elvtárs azon imperialista híreszteléseket. hogy nálunk az ország- gyűlést, a kormányt nem a nép választja. A 9 és félmilliós Magyar- országon csaknem 6 és félmillió állampolgárnak van szavazati joga. 1901-ben, Horthy idejében csak ké és félmillió állampolgárnak volt szavazati joga s ebből csak 70 százalék élt e joggal. A mostani választáson a nép maga jelöl és szabadon választ, az országgyűlés által megválasztott kormány tehát a- nép igazi kormánya. Ismertette Farkas Mihály elvtár? második ötéves tervünk nagyszerű célkitűzéseit s kiemel-e aki szereti hazáját, gyermekei jövőjét, az a népfrontra szavaz. Ezután arról beszélt, hogy dolgozóink, termelőmunkával is készülnek a választásokra. A választási békeversenyt ki kel) terjeszteni minden iparágra, üzemre, s biztosítani kell, hogy május 17-e a népfront és a tervteljesités nagy győzelmének napja legyen. Farkas Mihály elvtárs ezután, álról beszélt, hogy szocialista építő- munkánk alapja a béke. s ezér. mi békét akarunk, s a jövőben is lankadatlanul harcolunk érte. Beszélt a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság eredményes erőfeszi tó egyemberként ismételten hosszantartó tapssal, a párt és Rákosi elvtárs éltetésével tettek hitet a béke, a szabadság, a munka, a jólét: a Magyar Függetlenségi Népfront programmja mellett. Majd a zenekar indulóinak hangjai an ellett elvonultak a jelenlévő üzemek, vállalatok, szocialista szektorok, hivatalok dolgozói, az iskolák tanulói, hogy még keményebb munkáviaJ, fokozottabb helytállással, a munká. ban elért újabb eredményekkel köszöntsék május 17-ét, az országgyűlési képviselőválasztást, dolgozó népünk újabb győzelmének napját. nelc. A választási felhívás mégis hangsúlyozza, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útjára senki sem kényszerítheti a parasztságot, er. re önkéntes elhatározás alapján lépjen minden egyénileg dolgozó paraszt. „A munkásosztály nem. csak a termelőszövetkezetekben egyesült parasztságnak, hanem az egész dolgozó parasztságnak szövetségese és barátja.“ Ezt a szel. lemet tükrözi a beszolgál-tutási rendszer egyszerűsítésének feladata is. Befejezőben hangsúlyozta, hogy eredményeinket elsősorban a Szovjetuniónak köszönhetjük, amely önzetlen, baráti segítséggel áll mellettünk. Eredményeink másik forrása a Magyar Dolgozók Pártjának munkája és forrón sze. retett Rákosi elvtársunk vezetése. Ez a biztosíték arra is, hogy az elkövetkezendő esztendőkre kitűzött terveink valósággá váljanak E nagyszabású tervek végrehajtásához a bizalom jeleként kéri a népfront a választópolgárok szavazatát. — A Magyar Népköztár. saság a jövőben éppúgy, mint eddig is, szilárdan folytatja békepo. litikáját. Szavazatunkkal és újabb munkasikerekkel vigyük győzelemre a népfront; célját: a béke, a munka, a jólét, a felemelkedés, a szocializmus építésének pro- grammját — fejezte be viharos taps közben beszédét Dobi István elvtárs. Ezután Czottner Sándor elvtárs, bánya, és energiaügyi miniszter beszélt bányászatunk helyzetéről. sóiról a beteg és sebesült hadifoglyok kicserélése érdekében, majd rámutatott arra, hogy a kapitalista világban folytatják az eszeveszett fegyverkezési hajszát. Az amerikaiak újabb fegyverszállii.mányokat külde. nek a- Tito-fasisztáknak. Ezért a béke biztosítása megköveteli honvédelmünk szakadatlan erősítését. Testvéri kapcsolatokra törekszünk minden néppel^ mi nem avatkozunk be más államok beíiigycibc, de megköveteljük, hogy mások sem avatkozzanak bo a mi fcelügycinkbe. Hangsúlyozta: minden erővel biztosítani kell a békét. Aki a népfrontra szavaz, az , a békét erősíti! A nagy tetszéssel fogadott beszed után Parragi György emelkedett szólásra, s hangsúlyozta: valamennyien egyet akarunk, mi magyar dolgozók, a Lékét, s ami ezzel egyet jelent: az életet, a boldog jövőt. Győrben Hegedűs András elvtárs, az állami gazdaságok és erdők minisztere, az MDP Politikai Bizottságénak tagja ,Kecskeméten Házi Árpád elvtárs, a minisztertanács elnökhelyettese tartott választói beszédet. Győrben beszédet- mondott £rdei Ferenc eivtárs, földművelésügyi miniszter is és felszólalt Tóth László képviselőjelölt, a hartai gépállomás kiváló traktorosa. Kisterenyén Kris. lóf István elvtárs, a PB tagja, a SzOT elnöke mondta a választói beszedet és felszólalt - Deák István, képviselőjelölt, a tivibesi bányaüzem kétszeres sztahanovista vájáraí\edd, 1953 ápr. 28. Május 1-ig tartják meri minden szakszervezeti alapszervezetben a szakszervezeti beszámoló taggyűléseket. A szak- szervezetek XVIII. kongresz- ■szusa anyaga alapján a taggyűlések napirendje: a szak- szervezetek termelési tömeg- munkája. Ezek a taggyülések fontos állomásai a szakszervezeti munkának. A szakszervezetek XVIII- kongresszusának -határozata kimondja: „A szakszervezeti munka eredményességének fontos feltétele a szakszervezeti demokrácia erősítése és következetes kiépítése. A szakszervezeti, beszámoló taggyűlések rendszeresítése hozzájárul a szakszervezeti demokrácia erősítéséhez és a társadalmi aktíva megteremtéséhez.“' A szakszervezeti taggyűlések jelentőségét, szerepét kell elsősorban megérteni ők a szak- szervezeti vezetőknek. A taggyűlés a szakszervezeti alapszervek legfőbb vezető-szerve, tehát nem egyszerű gyűlésről van szó- A taggyűlés erősíti a belső demokráciát, a bírálat és onbirálat kifejlesztését. A! taggyűlés a politikai, tömeg- nevelés foutqs eszköze, amely elmélyíti a kapcsolatot a vezetők "és a tagság között. A taggyűlés a legjobb tormája az aktivitás fokozásának, a felelősség növelésének. A vezetők hatalmas segítséget kapnak a taggyűlésen, amikor a tagság bírálja a vezetők munkáját, amikor javaslatokat ad a munka megjavításához. A taggyűlés komoly segítség a vezetők és tagság részére egyaránt, bevonja a tagságot a vezetésbe. A taggyűlés egyben a szak- szervezeti bürokrácia és az ellenség elleni harc éles fegyvere, amellyel élnünk kell. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ahol iól sike- rülteka 1 aggyülése-k, az mindig abból adódott, hogy megértették -a taggyűlések szerepét és fontosságát a szakszervezeti munkában. A lovászi üzemben nem sikerültek a taggyűlések, mert nem értették meg a taggyűlések jelentőségét, vagy nem akarták megérteni, mint a bázakerettyei üzemi bizottságnál. Az eddigi taggyűlések sikerének legfőbb összetevője ■az a segítség, amelyet u párt- szervezetek adtak, — azáltal, hogy a kommunisták példamutatóan veitek részt a taggyűléseken, hogy a pár lesodor főbizalmiak segítettek a. mozgósításban, hogy a pártszervezetek képviselői bírálatukkal segítették a szakszervezeti -munkát. E téren egyes üzemi bizottságoknál az a hiba, hogy nem igénylik a párt segítségét — különösen az építőipari üzemi bizottságoknál. Ezen a hiányosságon sürgősen változtatni kell. Sok függ a taggyűlések előkészítésétől. Jól készült fel a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének területi bizottsága, amikor kibővített területi bizottsági ülésen alaposan megvitatta a taggyűlésekkel kapcsolatos lei- adatokat. Megvitatták a zalaegerszegi Tüzép üzemi bizottsági elnökének, Homoródi 'elv- társnak beszámolóján. Ebből Homoródi elvtárs is tanult, do tanult belőle a, többi szakszervezeti bizottsági elnök elvtárs is. Helyes módszerrel ' készült fel a lovászi üzemi bizottság is. Alaposan és időben tárgyalták meg a taggyűléssel kapcsolatos feladatokat, Helyesen, a bizalmiak mozgósításával! készítették el beszámolóikat, amelyekhez az üb. tagjai adtak segítséget. A beszámolók konkrétak voltak és névszerinti dicsérték meg a legjobb aktívákat és dolgozókat, ugyanakkor megbírálták a rossz munkát végzőket. Nem véletlen, hogy a helyiipari, a közalkalmazottak és építőipari dolgozók szakszervezeténél sok helyütt nem sikerültek a taggyűlések. Nem készültek lel alaposan. A területi bizottság ülésén felszínesen tárgyalták meg a taggyűlésekkel kapcsolatos feladatokat. Az ütemterveket későn állították össze, akkor, amikor már a taggyűléseknek kellett volna kezdődniük. Nem aktivizálták n területi bizottság tagjait- pedig az alapszervek várják, hogy a területi bizottságok s-egitsenek problémáikban. A bázakerettyei üzemi bizottság felelőtlenül készült fel a taggyűlésekre. Ug.y gondolták, hogy elég, ha az üb. bejelenti, hogy taggyűlés lesz és majd a dolgozók maguktól is mennek. Következmény. hogy a taggyűlések mindenütt elmaradtak és nincs meg a biztosíték, hogy egyáltalán meg tudják tartani azokat. Az üzemi bizottság elnöke, Kocsis elvtárs é;s tagjai. Németh, Tóth és Szász élvtársak az üb. irodában tétlenül várják, bogy a műhelybizottságok majd elkészítik beszámolóikat s bogy a dolgozók mind megjelennek és hozzászólnak. Véget kell vetni a szájtáti- ságnak. Hogy sikerüljön a taggyűlés, azt alaposan elő kell készíteni. Az előkészítéseknél az a tapasztalat, hogy az egyéni felvilágosító munka a bizalmiak részéről nem történt meg. Nem elégséges, ha csak egyszerűen bejelentik a taggyűlés napirendjét, helyét és idejét. Az egyéni felvilágosító munkát nem helyettesíti a hangos- híradó és a pia-kát semMeg kell győzni a dolgozókat arról is, hogy valamennyi ök érdeke a taggyűlésen való részvétel. Ha igy készítjük elő a taggyűlést, elérjük hogv a dolgozók döntő többsége megjelenik. Az elégtelen előkészítő munka az oka, hogy a jelenlegi taggyűléseken általában a tagság 50—60 százaléka jelent meg. A beszámolók alapvető hibája — egyrészt, hogy neip állították a választásokat eléggé a szakszervezeti munka középpontjába — másrészt, a beszámolók nem összegezik a termelés terén a szakszervezetek előtt álló feladatokat és végül -a beszámolók nem értékelték, nem ültették át saját területükre azokat a feladatokat amelyelvtü a XVIII. szakszervezeti kongresszus a termelési t ö meg munkával kapcsolaté s an megállapított. A taggyűléseken ezideig is sok értékes javaslat- hangzott el. Biztosítani kell ezeknek a javaslatoknak végrehajtását és nem szabad dl f ele d k e znü nk a r r ó 1, hegyezeknek a javaslatoknak sorsáról a legközelebbi taggyűlésen beszámoljunk. Több helyütt a taggyűlések nem hoztak határozatokat. Ezt a hibát a jövőben ki kell küszöbölni, — ez döntő előfeltétele, hogy a gyakorlatban megjavuljon a szak- szervezetek munkája. A tapasztalatokból okulnunk kell és ha a szakszervezeti taggyűléseket jól átgondolva készítjük elő,_ a taggyűlés hatalmas emelőjévé válik a szak- szervezetek termelési munkájának, a szakszervezeti munka egészének. Ha a szakszervezeti, munka hiányosságait megszüntetjük, szakszervezeteink maradéktalanul betöltik a proletárdiktatúrában a párt legfőbb segitőjének -szerepétillés László IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: Erősen felhős idő. sokfelé, főként z ország nyu ga'i és középső rész-’m cső, esd l°g zivatar. Időnként élénkébe délkeleti-déli szél. A hö ni érsek et alig' változik. Várható hőmérsékleti érékek leggel 9—12, délben 17—20 fok között.