Zala, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-03 / 79. szám
★ A sztálini útmutatások nyomán előre népünk ragyogó jövőjéért, a békéért, az ötéves terv győzelméért, az erős, független, szocialista, Magyarországért’ S __________________________________________________________________é AZ MDP ZALA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam, 79. szám. mmmBomam Ára 50 fillér mmaammaammsmsmm 1953. április 3. Péntek Tszcs-ink példamutatásának erejével vigyük győzelemre a felszabadulási hét vállalásait Az elmúlt esztendő erodmé' Jiyei nyomán az uj év első hónapjaiban sokezer dolgozó pa- raszicsalád választotta a közös gazdálkodás útját. A látottak és ’tapasztaltak meggyőzték őket arról, hogy jobb, eredményesebb a közös munka- ('gyanúkkor soktizezer azoknak a családoknak a száma, akik ugyan még' nem tudtak dönteni a közös mellett, de állandó éber figyelemmel kísérik te rn mlőszö vet kőzetei nk és c-oportjaink munkáját. Figyelik, hogy mikor kezdik meg a szántást, vetést és amikor a. csoport földjén feldübörög' -a traktor, megjelennek a vetőg'é- pek, akkor tudják, hog'y itt az idő, nekik is ezt <a munkát kell végezni. A kívülálló dolgozó parasztok tehát, ha nem is tudtak még" dönteni a belépés felől, de cl fogadják a termelőszövetkezetek és csoportok példamutató Alt, igyekeznek követni őket. És ez igy van nemcsak a mezőgazdasági munkákban, de igy vau az állam iránti kötelezettségek teljesítésében is- Öntudatos dolgozó parasztjaink ma már nemcsak azt figyelik, hogy vájjon a szomszédjuk eleget tett-e begyűjtési kötelezettségének, hanem azt is, hogy vájjon a- faluban lévő csoport vagy tsz beadta-e, amit előirányoztak neki. Dolgozó parasztságunk ma már elvárja a példamutatást és a maga, vagy családja belépését attól is függővé teszi, vájjon hogyan mutat példát a termelő- szövetkezet. Felszabadulásunk 8. évfordulójának méltó megünneplésére készül ezekben a napokban minden becsületes, hazáját szerelő ember. Nem akárhogyan, nem nagy szavak hangoztatásával készülnek, hauem a munkában elért újabb és újabb sikerekkel akarják bebizonyítani a Szovjetunió iránti bálájukat, szeretetüket. Felajánlásokat tettek erre az ünnepre termelő- szövetkezeteink és csoportjaink melleit- egyénileg dolgozó parasztjaink is. A kifüggesztett vcrscuytáblákon ismét nemcsak azt nézik meg' az egyénileg dolgozók, hogy ők hogyan állnak a versenyben, liánom azt is. hogy a csoport cl végzett~e már a vetéssel, tel- jesitette-e már begyűjtési kötelezettségét és vájjon a szomszédos község tszcs-je, vagy az övéké áil-e jobban a versenyben. Ahol pedig több csoport is van egy-cgy községben, ott megnézik, melyik az első a versenyben és számot vetnek magukban. hogy melyikbe lenne érdemesebb belépni. Termelőszövetkezeteink és csoportjaink nagyrészben, valóban jó példát mutatnak a munkában. És az eredmények azt igazolják, hogy abban a községben, ahol a csoport .jól dolgozik. ott nem maradnak le az egyénileg gazdálkodók sem. Viszont, ahol gyenge a csoport, oft elmaradás van a községben is. A molnári U,j Alkotmány termelőszövetkezeti csoport például igen alaposan lemaradt a tojás- és baromfibegyü.!- tési. kötelezettségének teljesítésében. Nem csodálható, ha a községben is csúfos a lemaradás. Molnári község első negyedévi tojásbeadását alig tiz százalékra teljesítetté, de baromfiból is alig- haladta túl a busz százalékot. A -molnári Uj Alkotmány termelőszövetkezeti csoport nemcsak az állam iránti kötelezettségek teljesítéséről feledkezett meg, de megfeledkezett arról is, hogy neki, mint az uj élet úttörőinek minden tekintetben példát kell mutatni az egyénileg dolgozóknak és éppen nekik kellene azoknak lenni, akik fokozottabb öntudatra nevelik a község dolgozóit. Ellenben az oltáréi Uj Élet termelőszövetkezeti csoport tagjai már nyugodt, felemelt fővel végezhetnek a községben agitációs munkát, hiszen az első negyedévi tojás- begyűjtési kötelezettségüknek eleget lettek, baromfiból pedig 212 százalékot értek el. A szent- póterföldi Dózsa tagjai is tudják. hogy nekik minden munkájukkal egyben agitálni is kell. Baromfiból és tojásból 180-1-80. tejből pedig 110 százalékra teljesítették első negyedévi begyűjtési tervüket Jó példát mutat a nemesnépi Vörös Hajnal is. Jól teljesítik a beadásukat. emellett -a tavaszi mezőgazdasági munkákat is határidő előtt végzik el. Ilyen példamutatást vár egyénileg dolgozó parasztságunk a termelőszövetkezetektől és csoportoktól. Ennek a példamutatásnak pedig különösen meg- növekedett jelentősege van most, a felszabadulási hét napjaiban. Tsz-eink és tszcs ink Íegyenek azok, ahol- legelőször fejezik be a községben a tavaszi mezőgazdasági munkákat, ahol leggondozottabbak a földek. De neesak a határidő előtti munkában mutassanak példát, hanem tanítsák meg egyénileg dolgo_zó parasztságunkat uj módon gazdálkodni. Tanítsák úgy, hogy a legszélesebb körben alkalmazzák az agrotechnika fejlett módszereit. Bár a vetés időben való elvégzése is az agrotechnikához tartozik, de ez még nem minden. Termésünk úgy lesz \ a,lóban kiváló, lia együttesen alkalmazzuk az egyes uövényféle- ségetknél az összes uj módszereket, Ha fszcs-ink négyzetesen vetnek, akkor igen sokan lesznek a községben, olyan egyénileg dolgozók, akik követni fogják a példát. Dolgozó parasztságunk szeret tanulni, és tszes- iuknek kell a tanítómestereknek lenni. Persze ehhez az kell, hogy elsősorban ők tanuljanak és elsősorban ők alkalmazzák a tanultakat, a fejlett módszereket. Tszcs-ink példám utalása egyik igen fontos feltétele annak, hogy időben befejezzük a tavaszi mezőgazdasági munkákat. hogy teljesen felszámoljuk a begyűjtésben mutatkozó lemaradásunkat és felajánlásaink győzelemrevitelével ünnepelhessünk április Uéu, Bánokszentgyörgy termelőszövetkezeti község békeharcosainak felhívása a megye összes községeinek dolgozóihoz Hasúnkat nagy megtiszteltetés érte. Nálunk ülésezik a Béke Világtanács, hogy értékelje, hogy a népek bécsi kongresszusán hozott ha-1 árosatok megvalósításáért mit telt a S00 milliós békeiábor. \ magyar béke- harcosok milliói újabb teltekkel bizonyít jóik be a béke, ügye melleit való harcos kiállásukat, -Esi az eredményes békekarcot akarjuk mi, Bánokszentgyörgy termelőszövetkezeti község dolgozói elősegíteni a felhívással. Vállaljuk azt, hogy: .1.. április 6—14-ig békeheiet iar- l-ítnk amelynek során minden becsületes embert bevonunk a, béke mozgalomba hogy az előttünk álló feladatokat még tökéletesebben oldjuk meg szabad hazáink megerősítéséért, dolgozó népünk egységének megszilárdításáért.. Ennek érdekében községünkben 28 kisgyülésj tartunk, ahol a Béke Világtanács nagyjelentőségű ülésének célját ismertetjük 2. Községi DISz-szervezetünk vállalja, hogy a, világtanács ülésének megkezdésekor esti tábortüzet rendez, ahol az uhtörök béke műsort adnak. Április 12-ón pedig körzeti bc- ke-szpárUíkiádoi rendez. . , 3. A községünk csinosakba tételé-, re az utakat és .utcákat , f ásít jak, május l-.re 2 ezer, facsemetét ültetünk. A béke-utcát ugyanerre az időre rendbehozzuk cs fásítjuk; • 1 4. Április Sörre a kukojicavelés! befejezzük, ebből 70 százalékot az élenjáró szovjet agrotechnika útmutatása nyomóm négyzetesen, burgonyát ejtési tervünket pedig április 18-ra befejezzük'. 5. Tojásbegyüjtési évi tervünket a II. negyedév vegére 80 százaiéin a, soványbaromfi évi tervünket is 80 százalékra teljesítjük a II. negyedév végére. 6. II. negyedévi tejbeadási tervünket 115 százalékra teljesítjük. Könyörtelen harcol folytatunk a béke belső cs külső ellenségei ellen, leleplezzük a háborús gyujtogalókat, akik halálra Ítélték a Rosenberg házaspárt, bebörtönözték Andre Etilt és meg sokat a kiváló békeharcosok közül, akik sértegetik a nagy Szovjetuniót, a, beké leghatalmasabb védelmezőjét. akik halomra gyilkolják Korea cs Vietnam népét és aljas .támadási indiloAal, a békés Kína allén. Még szorosabbra zárjuk sorainkéul forrón szeretett vezérünk', első béke- harcosunk, Rákosi elvtárs miimutatása; szerint, hogy hazánk még erősebb bástyája legyen a legyőzhetetlen béketábornak KISS SÁNDOR függetlenített párti Akár. ADORJÁN JÓZSEF községi pártszerr. titkár, FINTÉR JENŐNK községi béke felelős, BICZó ISTVÁN községi tanács- vb. elnöke HORVÁTH ISTVÁN vb. titkár FANKASZ ISTVÁN DlSz-tiilcár, BRKÖ óTYORGY dolgozó paraszt. 160 százalékos tojásbeadással ünnepli a pölöskei Béke tszcs április 4-ét A pölöskei dolgozókból nem hiányzik- a munkakedv és lelke se dós. Különösen most gyiirkőz- tek neki a munkának, amikor arról van sző, bogy a Szovjetunió iránti hálájukat, szeretetüket fejezik ki ezzel. Igen szépen dolgozott és jó példát mutatott az egész ínségnek a hármastipusu Béke ter- melőszövetkezeti csoport. Nincs még megfelelő baromfiállományuk, de tudták, hogy április 4-re nem maradhatnak adósak a tojásbegyüjtéssel. A tagok ház táji gazdálkodásukból fedezték ennek nagyrészét, de vásároltak azoktól a dolgozóktól is, akik már eleget tettek kötelezettségüknek. így érték el, hogy március 39-re 140, április 1-r© pedig 160 százalékra teljesítették tojásból az első negyedévi begyüj. tési tervet. A község dolgozói követték a példát. Nincs is* lemaradásuk. Április elsején már 113 százaléknál tartott a község az első negyedévi tojásbegyüjtésben. Nem is lehetett lemaradás, amikor olyanok mutatták a példát, mint Kovács Vendel elvtárs, a vb. elnökhelyettese. aki 100 százalékra teljesítette már egész évi tojás- begyűjtési kötelezettségét. Horváth Károly, 7 holdas dolgozó paraszt is dicséretreméltö munkát végzett, ő 140 százalékra teljesítette félévi tojásbegyüjtési kötelezettségét. Nincs - lemaradás, a vetésben sem. Az árpa és zab már rég a földben van. Végeztek a napra, forgóval is, a burgonyának pedig 70 százalékát vetették el. A község dolgozói megfogadták, hogy a, Béke Világtanács ülésének és a közelgő választásoknak tiszteletére tovább folytatják a felsza. badulási héten megkezdett jó munkát, hogy újabb győzelmekkel harcolhassanak a béke ügyéért. TETTEKKÉ VÁLTOZTATJÁK AZ ADOTT SZÓT A BAKIAK Bala községben jól mozgósítottak a párt, tanács és - tömegszervezelek tagjai a felszabadulási hétre. A dolgozó parasztok részéről összesen 141 felajánlás történt felszabadulásunk 8, évfordulójának méltó megiinneplé- sérc. A dolgozók becsületbeli köteles ség üknek tártját:, hogy az elhangzott szavakat tettekké változtassál:. Már cius 31-ig a 141 felajánlást tevő közül 121 dolgozó paraszt már eleget tett vállalt kötelezettségének. Példát mutat a ktisláuyi Zalavölgye tszcs A kus'nányi Zalavölgye temelö- szövetkezeti csoport dolgozói példamutató munkát végeztek a felszabadulási héten a begyűjtésben és a avaszi mezőgazdasági munkákban. Tojásból 124 százalékra, baromfiból pedig- 200 százalékra teljesítették első negyedévi begyűjtési kötelezettségüket. a mezőgazdasági munkákat jól szervezlek meg. Gondos József elvtársat, a csoport elnökét nemcsak a 'tszes-ben, de az egész községben szeretik a .dolgozók. A jó szervezésnek köszönhető, hogy a kukorica kivételével teljes egészében befejezlek a tavaszi vetéseket. A tszcs példamutatása nyomán a községben sincs lemaradás a tavaszi munkákban. Nemeshetésen m nden dolgozó teljesítene vállalását Nemeshetésen 66 dolgozó paraszt csatlakozott a Sztálin Vasmű dolgozóinak kezdeményezéséhez. A népnevelők jó munkája, a kiválóak népszerűsítése nyo mán már március 31.ig kivétel nélkül minden dolgozó teljesi- tette vállalását. A község begyűjtési eredményei ugrásszerűen emelkedtek a felszabadulási héten. Március 31-ig az első ne. gyedévi tojásbegyüjtésben elérték a 103, a baromfibegyüjtés- ben pedig a 383 százalékot. Ne- meshetés dolgozói megmutatták ezzel a szép cselekedetükkel, hogy méítóképpen készek harcolni azoknak az eredményeknek megvédéséért, amelyeket a Szovjetunió felszabadításának köszönhetnek. A türjei Ifjú Gárda túlteljesítette vállalását A türjei' Ifjú Gárda termelőszövetkezet tagjai is munkájukban a felszabadulási hét ideje alatt valóságos hőstetteket végeztek. Az elmúlt. év nehézségeiből ők is tanultak. azért igyekeztek vetéstervüket tulteljesileni és a magot korán a földbe vetni Árpavetéstervük mindössze csak 5 hold volt. Az egyre növekvő állatállományuk takarmányának biztosítása érdekében 5 hold árpa helyett 15 hold árpát vetettek. A tavaszi vetéseket mind keresztso- rosan végezték. A tsz tagjai nincsenek elmaradva a, tavasziak többi vetésével sem, sőt a felszabadulási hét ideje alatt vállalásukat teljesítették, amely nagyban előbbre vitte őket a tavaszi munkák végzésében. Akik teljesiteltcií vállalásról Nemcsak állami gazdaságé ink,termelüszüve*kezelőink és termelő- csoportjaink mutatták meg. bogy milyen eredmények elérésére képesek a felszabadulási hét ala.t. liauem községeink és egyénileg dolgozó parasztjaink is. Siile János tormaföldei (3 holdas dolgozó paraszt első negyedéves tojásbeadási kötelezettségét 125 százalékra, tejbeadását 110-re, baromfibeadását pedig 300 százalékra teljesítette. Berekovics Pál 9 holdas szécsiszigefi dolgozó paraszt első negyedéves tojásbeadását 140. ba- remfibeadását 158. tejbeadásá pedig 132- százalékra teljesítette. Kér- kabarabús községben Smodics Istvánná 10 holdas dolgozó parasztasszony tojásbeadását 115, baromfi- beadását p fed lg ISO százalékra -teljesít ette. Ezekre a dolgozókra büszke lehet községük és példát vehet róluk megyénk többi dolgozója is. ÚTTÖRŐK A FÉMGYŰJTÉSBEN A csonkahegyháti általános iskola alsó és felső tagozata már a fém- gyüjiö hónap megindulása, előtt megkezdte a fémgyűjtés’, munkálatokat. Az úttörők külön füzetet vezetnek az összegyűlt hulladék mennyiségéről. Április 1-én már 144 kilogramm, vasalóiig kiló bádogot, 15 kiló rongyot és 25 kilogramm papirt gyűjtöttek össze. Az úttörők a megkezdeti lendülettel folytatják tovább- a fémgyűjtést, mert tudatában vannak, hogy népgazdaságunk értékes iparcikket állít elő minden hvlladékanyag- ból.