Zala, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-18 / 91. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ★ A türjei dolgozók első képviselőjüknek Rákosi Mátyás elvtársat jelölték. — Minden erőt a választási békeverseny sikeréért. _ Több téglát gyártanak, hogy több gyárat, családi házat építhessünk. — Ingyenes védőoltások rendje Zalaegerszegen. AZ MDP ZALA MEGYEI IX. évfolyam, 91. szám. PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK Ára 50 filler NAPILAPJA 1953. április 18. Szombat Ahol a párt irányítása mellett a tömegszervezetek együtt dolgoznak, a hulladékgyűjtésben sem maradnak el az eredmények Hatalmas 5 éves tervünk, a nagy békealkotásaink megvalósításához egyre több vasra, acélra van szükség. Csalt akkor tudjuk hazánkban fejlődő szocializmusunk építésének ütemét meggyorsi. tani, épülő uj gyáraink részére a szükséges gépeket biztosítani, fejlődő szocialista mezőgazdaságunk számára a traktorok és kombájnok ezreit küldeni, dolgozóink munkáját uj gc. pekkel megkönnyíteni, ha fokozzuk a kohászati iparunk és gyár. A jók előre, a hanyagok visszahúzzák a nagykanizsai járást a begyűjtésben Megyénk hirtelen nagyot esett az országos begyűjtési versenyben. A negyedik helyről a kilencedikre kerü'tünlk. Újabb öt megye előzött meg bennünket, mert a másik négy járás mellett a nagykanizsai sem törődött semmit a felszabadulási hét után a begyűjtéssel. Holott több olyan községe is van még a nagykanizsai járásnak, amelyik első negyedévi tervével is csúfosan lemaradt. Honnan vették a jogot ennek a szégyenteljes állapotnak « tűrésére a nagykanizsai járás vezetői? A Járási Pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője és Nagy Lajos elvtárs, a járási tanács begyűjtési osztályának vezetője hogyan tudja elnézni, hogy vannak olyan közsé' gcik, ahol az első negyedévi tojásbegyüjtés 16, 20, 24 százalékra áll? iparunk teljesítését. Mindezek megvalósítása érdekében fordult kormányzatunk a dolgozó parasztság fele, hogy a háztáján elfekvő huUadékanyago- kat gyűjtse össze és járuljon hozzá a szocializmust építő hatalmas feladatok megoldásához. A munkák eredményessége érdekében a zalaszentgróti járási értekezleten a tömegszervezetek és a földmüvesszövetkezetek ügyvezetőt versenykihívásokat tettek, hogy a megadott tervet 100 százalékon felül teljesitik. Versenyre hívta a zalabéri szövetkezet a zalaapáti szövetkezetét, a szentpéteruri a dióskáli szövetkezetei és még több más szövetkezet tett versenykihívást, A hulladékgyűjtő hónap első napjaiban a földmű vesszövei ke zetek nem foglalkoztak kellőképpen ezzel a fontos feladattal. Vol. tak olyan ügyvezetők is, mint Piper József Dióskál és Szabó János Zalaudvarnok, akik úgy nyilatkoztak, hogy van még idő a hónap végéig a terv teljesítésére. Ez a ráérős ezeknél a szövetkezeteknél meg is mutatkozott a teljesítésben, mert tervüket Dióskál csak 16 százalékban, Zalaud. vamok 17 százalékban teljesítették. Ezekben a községekben a tömegszervezet ck is tétlenkedtek és a községi tanácsok a sok kércs után sem biztosítottak elegendő fogatot a gyűjtéshez. Ott, ahol a párt a tanács, a tömeg szervezetek és a szövetkezet együtt dolgoztak, az eredmények is megmutatkoznak. Zalabérben a vasárnapi gyűjtés alkalmával, a közös munka eredményeképpen 150 mázsa vasat gyűjtöttek össze. Ebben a munkában nagy segítséget nyújtottak az úttörők és a DISz-szervezet tagjai. Szentpé- terur községben, ahol a párttitkár elvtárs tartotta kézben a gyűjtést, szép eredményeket értek el és vasárnap 50 mázsa vas gyűjtésével tervüket, mint a járás első községe S5 százalékban telje, sitették. A terv teljesítése a földmüvesszövetkezetek részéről még jobb munkát követel meg, de a- községi tanácsok vezetői és dolgozói, valamint a tömeg szervezetek részéről is nagyobb segítségadásra van szükség, hogy járásunk a tervét teljesítse. Fel kell számolni azt a hangulatot, hogy nincs vas a községekben, mert Batykon, ahol ugyanígy vélekedtek, vasárnap 40 mázsa vasat gyűjtöttek össze. Ha szervezettebbé tesszük a munkát ezen a téren és minden község közösen hajtja végre a munkálatokat, megszűnik az a helytelen nézet, mint a zalasze ntlásziói tanácstitkár elvtársnö- nél: hogy „örüljön a szövetkezet, ha kocsit kap, mert ez a feladat csak a szövetkezeté“ — akkor a járásunk az adottságokhoz viszonyítva első lehet a megyében. Szabó János. Úttörő Pajtások! Versenyfelhívással fordul felélek három zalaegerszegi pajtás: Kosi Ferenc, Ivósi István, Orbán István a Peöfi-uti iskola VII. osztályának ‘tanulói. Tavaly a fémgyüjtő hónapban a jf. ősi-fiuk 10 q körül gyűjtőt lek, pénzértékben kb. 700 forintnyi hulladékot adtak kohóinknak. Az idei fémgyűjtésben js a leglelkesebb úttörőknek látjuk őket . A íémgyüjtőhónap első napján elindultak házról-házra, s másnap újra jelentkeztek a ’ hulladékért. Kosárban, kiskocsin hordták a vasat, rezet, rongyot-, meglátogatták az üzleteket, vállalatokat, ahol papirt, egyebet kaptak. Rövidesen több q hulladékot szállítottak, amelyért 300 ■—400 forintot kaptak’ Eredményeikkel nincsenek megelégedve. Még nagyon sok az elfekvő hulladék, amelynek a begyűjtő helyre kell kerülni s bizony kis fáradsággal az úttörők ezt összeszedhetik. Szeretnék, ha egyre több pajtás sorakozna melléjük a versenyben- Ezért egyéni versenyre hivják ki a megye összes úttörőit. Verseny pontjaink: 1. A hulladékgyűjtő hónapban a lehető legtöbb fémet és egyéb hulladékot visszük a begyüjtőhelyre. 2. Egyénenldnt 4 olyan pajtást mozgósítunk a jobb gyűjtésre, akik iskolánkban eddig a legkevesebb erőfeszítést tették a gyűjtés sikeréért. S. Tanulmányi eredményünket a f cm gyűjt ő-lc amipány idején megtartjuk, sőt javítjuk4. Vállaljuk, hogy a fémgyüjtő hónap után is folyamatosan résztveszünk a gyűjtésben. Előre a fémgyűjtés sikeréért! EÓSI FERENC VII. c., KÓSI ISTVÁN VII. a., ORBÁN ISTVÁN VII- a. osztályos úttörők. Zalaegerszeg< Petőfi-utcai ált. iskola. A Vegyiipari és Ásvány óla ibányássaü Technikum megértette népköztársaságunk felhívásának fontosságát, ezért vasárnap egész iskolánk részivett a fémgyűjtésben. Első lett a vasárnapi fémgyűjtésen az I. c. osztály. Eredményűk 180 kiló- Második az I-a. osztály lett • 135 kilóval. Az I.-b osztály kerüli a harmadik helyre, 124 kilós eredménnyel. A II.-h. o, múltkori fémgyűjtésben szép eredményt mutatott fel, de most csak 04 kilót gyűjtött. A liátulkul- logó osztályok hozzák be elmaradásukat, az elsők pedig még többet gyűjtsenek a, hátralévő időben- Iskolánk eredménye vasárnap délelőtt, a bejáró tanulók eredményéi nem számítva, 754 kiló. Most azért küzdünk, hogy az iskolák közti versenyben is az elsők legyünk. (Tóth László.) Miattuk maradt le a megye; PATKÓ A község tanácselnöke: Hózensteiner László, titkára: Hervai István. Visszaéltek pártunk, dolgozó népünk bizalmával'. Mit sem törődnek azzal, hogy községük mindössze 16 százalékra áll a tojás és 41 százalékra a baromfi begyűjtésével- BELEZNA Ennek a községnek Molnár Sándor a tanácselnöke és Kovács Sándor a titkára. Mit csináltak ezek az elvtársak, amíg a járás becsületes vezetői dolgoztak? Semmit! Egyébként nem állnának 20 százalékra a tojás, és 56 százalékra a baromfilkgyüjléssel. ■ SAND Németh Aladár tanácstitkár gondolkozott"« már azon, hogy az ő hanyag munkája miatt kell egy csomó dolgozónak kártérítést fizetnie, akik elmaradtak a begyűjtésben? Ezért is ő a felelős. Ha jól szorgalmazza a begyűjtést, nem 31 százalékra állnak a tojásból és nem kell kivetnie annyi kártérítést BAGOLASÁNC Veisz János tanácselnök és Végh Antal tanácstitkár munkáján sem látszik meg, hogy választásokra készülődünk. Ilyen szégyenletes eredményekkel készülnek a nagy napra? A község 24 százalékos tojásbegyüj'ési eredménye azt mulatja, hogy igen hanyag, felelőtlen munkát végeznek. Akik kitesznek magukért: A nagykanizsai járásban a hanyagok, a lusták mellett vannak jól dolgozó községek, példamutató tanácselnökök, titkárait:. ZALAKAROS Ezt a községet az a hatalmas megtiszteltetés érte, hogy ők kezdeményezhették az országos vá-* lasztási békeversenyt. Csordás József tanácselnök és Bakonyi Jolán tanácstitkár ugyan súlyos hibát követtek el az elmúlt hónapban, de most annál példamutatóbban dolgoznak. Mutatják ezt az eredmények: baromfiból 209, tojásból 126 százaléknál tartanak. Az ütemet azonban náluk is fokozni kell. Jó munkájukkal dicsőséget hozhatnak nemcsak községükre, de járásukra és megyénkre isSZEPETNEK Grabant György tanácselnök és Tóth István ■tanácstitkár jó munkával készül a választásokra. ■Megmutatják a hanyagoknak és lustáknak, hogy le lehet küzdeni a nehézségeket, csak kellő aka" rat, lelkesedés és kitartás kell hozzá. Dicsérik őket saját eredményeik: baromfiból 200, tojásból 440 százalékos a tcrvteljhsitésük. PÖTRÉTE Katona Mihály tanácselnök és Feliér János tanácstitkár sem azok példáját követik, akik sírnak, hanem azokét, akik dolgoznak. Ez a község is méltóképpen készül a válasVásokra. Baromfiból 13l2, tojásból 102 százalék a tervtelje- sitésük. Lelkesen folyik a fémgyűjtés Zala megyében — Irány: a Látóhegy! Ahol Marosi Anna egy háborúból hátramaradt roncs sebesültszálíitóko- csit fedezett fel. — A nagykanizsai ált. gimnázium Ill/d. osztálya kalapáccsal és hidegvágóval felfegyverkezve egész napi gyüjtSkiránduIásra indult. A szőlőhegy alatt, egyik pince szomszédságában meg is találták a kocsi-roncsot. Megindult a munka. Az első órában azlán látni leheaeűt, hogy a két hidegvágó bizony nem sokcut ér! Néhányon el is csüggedtek: — Egy hét alatt se végzünk! — sóhajtottak. — Nem igaz! Díszesek vagyunk mindnyájan! Ki akarja abbahagyni a munkát? — Az osztálytitkár szava min denkibe uj erőt önitött. Tovétbb folyt a kalapálás. Délfelé bizony már mindenki kisbabát nélkül dolgozott. Kiss József, Perjés Ottó, Ziegler György, Landi Jenő úgy vágták a lemezeket, mintha sztahanovista au- tódan'abolók lennének. A ★ lányok: Marosi Anna, Cserneszki Mária, Dezső Éva pedig a szerszámot adogatták, sőt meg is etették a környékig rozsdás, piszkos, olajoskezü fiukat. A jókedv és a lendület legyőzte a szerszámhiányt. Délután már az Eötvös ién MÉIJ- tielepen mérték a zsákmányt. 7 pl kilogramm! A 7 mázsás teljesitmény- nyel a Ill/d. osztály egyszeriben az elsők közé ugrott. Másnap a következő felhívást fogalmazta, meg Takács Katalin osztály titkár: „A III/d. osztály versenyre hívja ki Nagykanizsa minden DISz-szervezetét a fémgyüjtő hónap sikeréért. A fémgyűjtésben ifjúságunk eddig még nem vette ki részét kellő mértékben. ígérjük, hogy a gyűjtést to- vább folytatva, megmutatjuk, hogy e téren is méltók vagyunk a párt bizalmára. Előre a fém. gyűjtés sikeréért! Az ált. gimn. III/d. osztálya. Takács Katalin, Kiss József, Czigány Tibor, Landi Jenő". A nagykanizsai Zrinyi-utcai általános iskola VIII. osztályának első őrse pénteken délután sietve tolta kétkerekű kordéját a Vöröshadsereg utján. A 62. szám alatt megálltak. Sebestyén Laci őrsvezető beszaladt a kapun. — U'ánam pajtások! Még mielőtt mások elviszik! Az őrs betódult az udvarra, ott aztán meg- , álltak. Autóikarosszéria feküdt az udvar közepén, várva, hogy valamelyik fém gyű j tőbrigád megkönyörül rajta és beszállítja az átvevőhelyre. Rövid tanakodás után a tíz fiú az autó köré állt s megemelték. — Plurrá! Fog itt menni minden! Most már csak a taliga ne rogyjon össze, mikor rátesszük! Hát bizony az nagyon recsegett. Zöldség- szállításra, meg kis ládákra volt 'az szabva, nem pedig ..igazi“ autóroncsra! Szűcs Laci, Balog Józsi azonban erősködtek, hogy ez még nehezeb" bet is elbírna- És megindult a menet. A macska köves utón recsegett a taliga, rossz volt hallgatni. Hátha még megindul itt a lejtőn!? Az ablakokból, kapukból kiváncsi szernek követték őket. Ennyi szempár tekintetére a kiskocsi is megemberelt« magát. Versenyben vannak a fiuk. Hát abbahagyta a nyikorgást és szé' pen gurultKertész Tomi, meg Csiszár Tibi nótára is gyújtott. Ettől megint csak jobban gurul a szállítmány! Az első őrs ielkes pajtásai végül is sikeresen és a büszkeségtől dagadó mellel odaguritot- tálk az átvevőhelyre a. roncsot. Két mázsa 82 kilót mulatott a mérleg! A nyolcadik osztály első őrse becsülettel teljesítette kötelességét! A nagykanizsai DlSz-szerveze- tek egy része azonban még mindig tétlenkedik. A városi DISz. bizottság még csak most szervez. A Vasöntöde és Gépjavító VáL Ialat fiataljai sem kezdtek még munkához. Csizmadia Béla DISz. titkár szerint az udvaron félóra alatt több mázsát tudnának a fiatalok összegyűjteni. Ugylátszik a vállalat dfezistái megelégszenek azzal, hogy megállapítják: „Ha mi hozzáfogunk, félóra alatt lesz itt vagy tiz mázsa!“ Csak éppen nem fognak hozzá! A fémgyüjtő hónapból tiz nap elmúlt! Munkához! ★ Nagy forgalom van a leégett, zalabéri kastélyban. A fiatalok leszerelik a használhatatlan lép- csökorlátokat, ajtósarkokat és csöveket. Bérest Ferenc, a zalaegerszegi közgazd. technikum II. a) osztályos tanulója hét és fél mázsa vasat Szabó József IV. b) osztályos pedig két mázsa va. sat gyűjtött a romok között.