Zala, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-12 / 86. szám
Tófejen nem állnak meg am eredményeknél Hogyan műtrágyázzunk? Öröm nézni Tófej község ha'tárá*. Nem fc'cll bemernünk a tanácshoz megkérdezni, milyen emberek élnek itt, helyettük beszél a zöldéit» és szépen megművelte mező. Nemcsak az örszcl elvetett vetések, hanem már a tavasziak is zöldéinek. Árpa- és zab vétó-- tervüké t 100 százul űtera teljesítetitek. A terv teljesítésén kívül ügyeltek arra is, hagy a mag korán a földbe kerüljön. Ugyanígy befejeznék a többi • tavasziak vetését is, a kukorica Ősivételével. llyon lelkesen még soha nem dolgoztak a tófejtek. ■ minlü ezen a tavaszon. Különösen a fel- ezabadulúsi hét ideje alatt értek el szép eredményeket. Ezt g lelkes munkát a pártszervezet és a tanács jó ielvUágösiit'ó és szervező munkája előzte meg. A dolgozó parasztok a párt-, t'anács- ós aUandóbizottsági tagok kezdeményezésével pároaversetiyrc hívták egymást. Nap-nap után egyho Hőbb dőlgozó kelt versenyre, ennek eredménye lett iaz, hogy moot 104 dolgozó paraszt áll párösversenyben. A versenyt a községi tanács rendszeresen értékeli. A tanács előtt és a köziég különböző terüli e'tlölh elhelyezett verseny táblára majdnem minden nap friss hírek, illetve adatok kerülnek. A dolgozók meg-megállnak a táblák előtt és tovább viszik az arról olvasott Híreket. Nagy szégyen volt a szégyentáblára kerülni, igyekezett is ezt elkerülni minden dolgozó. A választások tiszteletére újabb vállalások ízületitek. Az elmúlt évben a Petőfi tcrmclŐszö- vetkezet és egy-két gazda négyzetesen vuiette a kukoricát. Termésük jóval magasabb volt, minit ozoké, akik sorosan velőitek. Most versenyt indítanak a községben a kukorica négyzetes vetése erdőkében. Ez a mozgalom még Csak mo te; indul meg és máris vannak dolgozók akik ha aa egész kukoricát nem in, de (kísérletképpen vetettek négyzeteseit kukoricái. Több dolgozó paraszt Vállalás), tétet, hogy május 1-ré befejezi a kukorica Vetését'. A népbevélŐk, állandóbizottsági tagok, 'aktívák most a kukorica négyzetesen és május 1-re való elvetésére mozgósítanak. A tfófejl dolgozó paraszton-: nemcsak a mezőgazdasági munkákban, hanem a beadás terén i? megállják a helyüket. Nemes Sándor elvtárs, a tanács tikára joggal, büszkén mondja el, hogy községükben a felszabadulásunk ünnepére egyetlen hátralékod gazda nem volt. Nincs egyetlen olyan dolgozó pahaszte, aki esteik egy dekával is tärtozfla államinknak tojóié és baromfiból. — Úgy mozgósítjuk népnevelőinket — mondja Nemes elv-társ —, hogy május 1 re teljesítsük tojásból a második negyedévi beadási tervünkéit is. Persze e tervünk megvalósításához a jelenlegi fclvilágceiK'ó munka nem elég. A pár*1 szervezettél karöltve még alaposabban mozgósítjuk népnevelőinket, tanács- és állandóbizoH't- sági tagjainkat. A párttitkár elvtárs és ón magom f9 gyakran kimegyek a dolgozó parasztok közé. Ez a Ultiba Tófej község eredményének. A pártszervezet, a tanács és a többi tömegszerve- zöt ném szakadt el a tömegektől, a dolgozó parasztoktól. A vezetők nemcsak utasításokat adn-ak, hanem ők ma suite is részteeszriek a fel- ádatek gyakorlati megoldásában. Az áliandó- bizottság tagjai és az aktívák között állt találhatók az élenjáró dolgozó parasztok, küzép- pafavztck. Ezek a dolgozók megértik, milyen hagy jelentősége van a felvilágosiló munkának, örömmel koresik fel ^ társaikat és á maguk módján, pártunk xtfamtí'aláual alapján bet zeiget nek velük. A falu dolgozói hallgatnak rájtite, hiszen -azok a kérgeskezü parasztok jöttek el hozzájuk é? beszéltek nékik a békéről, a feladatokról, afrik ugyanolyanok mint ők. csak annyi különbséggel, hogy ők már tétel éltekéi is bebizonyították bekebareu- líálft, A példamutatók követem nem marad cl, erről tanúskodnak eredményeik. Most újra útra indultak közös erővel egy még nagyobb terv, illőivé fogadalom megvalósít ás áéí*k Választásra készülnek a zalaszentiváni békebizottságok ZalaszsrJiván dolgozó paraszt'1- jai alápaSan kivédtek részükét a munkából a -felszabadulási hét Matt. Nemcsak a begyűjtésben értek el szép eredményekét, de P. mezőgazdasági munkákban is 'pontosan elegét, let tele határidőre ■az egyes növények vetésének. Az eredmény elérését nagyban elősegítette a községben működő két békebiSOUság 18 tagja is. 'Április 4 tiszteletére közel 100 dolgozó paraszt kötött békévé- élelmi szerződési. A békebizottsá- gok tagjai a felszabadulási héten f igyelemmel kisérték a szerződés- ben vállalt kötelezettségek teljesítését. Ehhez a feltételeket e/lüő* sorban azzal teremtették meg. hogy ők maguk jártak elöl jó példával. Németh György 8 holdas dolgozó parasztot, a ties számú békebízottság elnökét, Németh Antal 0 holdas cs Qsizmaziu János 8 holdas dolgozó parasztokat, bekebiiobtsági tagokat az úttörők köszöntötték, a legutóbbi tanácsülésen pedig dicséretben részesültek helytállásukért. A békebizotiságok tagjai méltóképpen készülnek most májúé 1 méltó megünneplésére és a, közelgő országgyűlési képviselővé. laPzUhsökra. Elsőnek kötöttek bé- kévédelmi szerződést, amelyben valamennyien Vállalták, hogy május 1-ig eleget tesznek félévi begyűjtési kötelezettségüknek és a kukoricát tíz nappal a minisztertanácsi határozatiban megállapított határidő elöfib elvetik. A példa nyomán a közéig dolgozó parasztjai is egymásután kötik meg a békevédelmi szerződéseket, Április 84g már 43-ra emelkedett ezeknek a száma. Elhatároznák, úgy dolgoznak, hogy már néhány napon belül arról számolhassanak be: elvetették utolsó tavaszi növényüket, a kukoricát is. A békebizottság tagjai jelentős részi kérnek a képviselőválasztások agitáeiójából »*. Sűrűn beszélgetnek arról a dolgozókkal, hogy mit kaptak a felszabadulás óta, milyen támogatást, segítséget kapnak pártunktól, kormányzatunktól. M e gma gya rázzá k mindenkinek, hogy államunk gondoskodása folytán azoknak a kártérjp tésre kötelezett dolgozó parasztoknak, akik becsülettel téljésitik begyűjtési kötelezettségüket, pótolják a mul^ztGtt wk at, törlik a kártérítésüket. Ennek nyomán erősen fokozódott különösen a tojáe- begyűjtés üteme. A legfőbb tél mezőgazdaságunkban az, hogy .1 terméseredményeket növeljük .1 minőség egyidejű emelésével, Többet és jobbat korszerű agrotechnika alkalmazása .nélkül termelni nem lehet, a korszerű agrotechnikának pedig egyik legfontosabb pontja az okszerű és megfelelő módon alkalmazott trágyázás, Magyarországnak sohasem volt és jelenleg sincs akkora állatállománya, amely a szükséges istái lótrágyával elláthatná a termőtalajt (még úgy sem, ha a fc-káltrágyát is figyelembe vesszük), tehát szükség van műtrágyára. Azonban nem mindegy, hogyan alkalmazzuk a műtrágyái, aminthogy nem mindegy az istálló- trágyánál sem. Ne feledjük azt sem, hogy évek hosszú során kizárólag csak műtrágyákat adni fül dünknek nagy hiba lenne, mert Így megfogy a humusz és megromlik a talajnak fizikai tulajdonsága (a kötött talaj még kötöttebbé lesz, a homok esetleg futóhomokká válik). A műtrágyázás csakis jól megművelt talajon járhat sikerrel. A mú sik feltétel az, hogy a trágyaszer a talaj felületén egyenletesen oszoljon el. Csák egyenletesen elszórt trágyát lehet egyenletesen -a talajba bekeverni, akár leszántással, .kapálással vagy befogasolással, Nemcsak az lényeges, hogy minden holdra egyforma mennyiség jusson, hanem hogy minden négyszögölre ís ugyanannyi kerüljön, mert ha ,netn így történik, akkor a Vetés fejlődése egyenetlen lesz. (Egyes helyeken bujái öl tök, másutt sätllyä növények fogják jelezni. hanyag munkánkat.) Éppen , a fentiek miatt szeles időben he szórjunk műtrágyát, A legjobja szolgálatot a mii trágya- szórógépék teszik, mert itt az egyenletes elosztás biztosítva Vali cs nem kell sokat kézzel foglalkozni némely ruhára, bőrre egyaránt káros hatású műtrágyával. Több műtrágyái aj ta erősen nedvszívó kémiai összetételénél fogva s ilyenre sokan hajlandóak rámondani azt, hogy romlott. Ilyen nedvszívó legfontosabb nitrogéntartalmú műtrágyánk, a pétisó. Ha az összeáll, akkor kiszórás előtt okvetlenül meg kell szárítani, ha szükséges, törni is, mert kézzel szórva a vetés az ilyen csőinós trágyától bujafoltos lesz (vagy ki is éghet), s a gépek is el- tomődhetnek tőlük. A műtrágyák legjobb talajbajutta- tási módja a sorba- és fészekbetrá- gyázás, A sorbatrágyázást a világon legelőször t900-ban Oroszországban I alkalmazták. A sorbatrágyázásnak j óriási jelentősége dz, hogy fele mű-i trágyamennyiséggel ugyanazt a ha-* tást érjük el. Ehhez az előnyhöd még az is hozzájárul, hogy a mii* trágya talajbajuttatásához külön! munka nem kell, mert azt a kombinált vetőgépek a vetéssel cgyldőbcu végzik. A kombinált Vetőgépektt tehát fokozottan kell alkalmazóim» . A fészektrágyázasnak ugyanazok az előnyei, mint a sorbatrágyázásnak. Itt ügyeljünk gondosan arra, hogy a műtrágya és mag vagy gumó köze okvetlenül kerüljön föld. Zala megyében sok a savanyú t. - láj. Ilyen talajokon a gazdák, tszcw úgy találták, hogy a sziipcrfoszk nem érvényesül kellőképpen — t . igazuk volt, Azért nem érvényesük, mert amint a talajba került, olt káros V3.S- és aluminiumsókkal (nn lyeket a savanyú, úgynevezett erdő- talajok mindig tartalmaznak), a növények által fel nem vehető vegyi.! ■ letekké egyesült, A savanyú talajok javítása folyik meszezéssel, A me* szezett talajon (bizonyos idő után)' már nagyon jó hatású lesz a szuperfoszfát és általában ne feledjék cl azok a tsz-ck és tszcs-k, amelyek a, mesztzést végrehajtották, hogy tez- után még fokozottabban kei! trá - győznünk, mert a mész azzal, hogy sok, a talajban meglévő táplálósó- a növények számára felvehetővé tes - a talajgazdagságot csökkenti, Meglepődéssel fogja mindenki tapasztalni, hogy meszczcs után mennyivel nagyobb lesz a műtrágyák, de külö* nősen a. szuperfoszfát hatása. Ott, ahol savanyú a talaj és még} nem meszeltek, szemcsés szupeitosz-« íátot keli alkalmazni. A szemcsék lassabban oldódnak fel és nem tudnak olyan nagymértékben egyesülni a káros vas- és aluminiumsókkal, A szemcsés szuperfoszfát kiváló hátát sát a Szovjetunió tapasztalatai fénye-* sen beigazolták. A növény tenyészideje alatt alkab mázott műtrágyázást fej trágyázásnak nevezzük. Legáltalánosabban és Zala megyében majdnem kizárólag a péti* sófej trágyázás terjedt el. Helyes lenne a szemcsés és síma szuperfoszfát* fejtrágyázást is bevezetni, különösen kapásnövényeknél és ne egyszer fejt trágyázzunk, hanem akár kéts^er- háromszor is a hosszú tenyészidejű növényeknél. Gondoljunk arra, hogy mi lenne, ha minden eső egyszerre esne le? Fej trágyázzunk tehát többször, kevesebb mennyiségekkel! Ha a korszerű agrotechnika előírá. sait betartjuk, akkor minden doh gozó asztalára nagyobb és fehérebb kenyér kerül, s ez célja kell, hogy legyen minden becsületes dolgozónak. Rákosi Gergely. Állami gazdaságaink soronlévö feladatai KITÜNTETETI FQLBMÜVESS2ÖVETKEZETI DOLGOZÖK Hazánk felszabadulásának tisu. teletel'ü gazdaságunk dolgozói egy emberként harcoltok a tavaszi munkák sikeres és időben való elvégző óért. a magasabb terméshözamdte biztosítása érdekében. Verseny vállalásaik teljesítésével és a felszabadulási hét* mű-szakjain végzett jó munkájukkal elősegítették, hogy az április ÍO-re beütemezett vetéstervet' március 31-ig 100 százalékra 'loljesbho cük, emellett minőségileg ig jó munkáte végeztek. Dclgcz0ir.fi .lói tudják, hogy a jól végzett munka és korai vetés nagyban elősegíti a magasabb termésátlagokat. Növénytermelő dolgozóink mellűt komoly . munkát végeztek áUa/MenyéiZtö dolgozóink is. különösen a tehenészetben, ahol a téli élttel éltetés mellett szűkös takarmányozási viszonyokkal küzdve. felhasználva a legjobb zoo- •tech-nikai módszerekéi; ezaima- feltárást, malátásiteást, é'eszlősi- tést, moslékolást éj a háromszori fej étet, az egy 24 órában arányos elosztása mellett, két literrel emelték tehénerfrint a fejéri átlagot. A felszabadulási hét folyamán 0.8 literről 9S literre emelték a fejtet. Emellett az atmozást teljesen lornblevéiiel végezték, az Amozásra ízéül szalmát pedig meszes feliiérá-sal takarmányozásra használták fel. Most folynak gazdaságunkba u 3. farm- én brigádterületeken a l>r igád értekezletek, ahol dolgozóink valamennyien érittteelik o-z eddig elérte eredményekét, üzemi bizottság szervezésével és y,ártunk irányításával újabb váltásokkal indulnak harcba a választások tiszteletére. Vállalásaikat úgy teszik meg, hogy azokkal előiegiteséik soronlévö feladataink megoldását'. Soronlévö legfontosabb feladataink: tovább fokozni a verseny- mozgalmat ér elősegiténi dolgozóink kezdeményezését, a verseny további kiszél eiri'tése érdekében. Ezenkívül végrehajtani azokat ah agrotechnikai eljárásokat, a vetés és növényápolás; munkefe terén, amelyek valóban elő fogják segíteni a nagyobb termést, a több gabonát, a több takarmányt, Itcbb húst, több zűrt ,iöbb tejet, több tojást, több ipari nyersanyagot, dolgozó népünk, szocializmust épülő országunk számára. A kedvezőbb időjárás következtében. mivel már a talaj felmelegedése is megengedi, megkezdj ülte a kukorica vetését. A kukoricát 100 százalékban négyzetesen vetjük el. A négyzetesen Vétett kukorica igen előnyös abból a szempontból hogy a növényápolási munkákat 100 százalékban tudjuk gépesíteni, Bid tudjuk használni a gépi kapálást kérészt- és hosszirányban 6s ezáltal Jényegexn lecsökken tjük az 1. mázsa iermtkrt; cső előállítási költséget. A géppel végzett növényápolással 00 százalékban ki tud.julte küszöbölni 0. nehéz emberi munkát, .többször, gyor.au és időben tudjuk elvégezni a kapálást. mert négyszeri kapálással hazai tapasztaltatok szerint is 2— 3 mázsa holdanként! tertnér(többletét érünk el, Ho. figyelembe vesszük, hogy gazdaságunk 100 holdon termel követési kukoricát, ét négyszeri feápálás mellett terven felül 2Ö0 mázsa termés-' öbb- ielel jelent. Ezzel <10 darab disznót lehet felhizlalni. Ilyen szem* pontból feltétlen fontos^ & kukorica négyzetes velí'ése és a többszöri kapálás alkalmazása. A korai kitavaszodás következtében a répafélék vetése p? korábban megtörtént. A gyors fel- melogedés köVetrieztébé-11 kisérjük figyelemmel a kikelt répateábláin. kat, különösen április II. felében, amikor -a talajhőmérséklet 15—20 fokot ér el, mert ilyenkor Hatalmas méretű karoka’t rzcl'sott okozni a répabolha. Állal'áll ományuink fejlesztése érdekében fokozott gondot fordítunk a téli takarmányozásról a nyári takarmányozásra Való áttérésre. _ A bőséges,? legelő biztosítása érdekében már most kijelöljük a le-gelőr-zakaszo- íteat és a legeltetés megkezdésével gondoskodunk arról, hogy állat- tenyésztési dolgozóink szakaszosan legeltessenek, ne egyszerre tiporják le az egész legelőt. A szakaszos legelte* érnek előnye az ó’temdó fübizteritás azáltal, hogy az elsőnek megkezdett szakaszon az utolsó szakasz befejeztével újból elégendő fű áll állataink rendelkezésére. A szakaszokat Úgy osztjuk be, hogy őgy- egy szaka.:zon 1 he*tg legeltetünk. Dolgozóink ezen feladatok meg. valósitására a most folyó brigád- irtékezlbícin u j«bb ver aeö y v áll a - lástrikal készülnek let. Ezzel a békeversennyel indítjuk meg harcunkat a valiasziteteok sikeréért. Feiháü Sándor, a zalai5vői áll. gazd. igazgatója Vasárnai!. 1953 ápi1. fi. A munkában kitűnt földmüves- gzÖVétkézeti dolgozók eredményeinek elismerésére én munkájuk további ösztönzésére a Magyar Népköz társaság Miniszter tanácsa „ Kiváló íöldmiivesszövetkezetí dolgozó“ kitüntető jelvény adományozását és alapítását határozta el. E kitüntető jelvények első ízben folyó évi április 4-én, hazánk felszabadulásának évfordulóján kerültek kiosztásra, Megyénkben az alábbi dolgozók részesültek e kitüntetésben: BOUSOS Jenő', a Zala megyei Szövetkezetek Szövetsége fogyaszt ás! és ellátási osztályának vezetője, a szövetkezeti kereskedelem fejlesztésében kifejtett eredményes munkájáért. BAGLADI István, a lenti fölcl- müvesszövetkezet vendéglőjének vezetője, a vendéglő fejlesztésében végzett eredményes munkájáért, RÓZSÁS Sándorné 51 letcuyei Járási Szövetkezetek Szövetsége terv. és statisztikai előadója, a, tervezés éá statisztikái munka terén végzet! munkájáért, KOVÁCS Imre, a Megyei Síö Vetkezetek Szövetsége főkönyve, lőségének elíenőrző elemző előadó j ja, a számviteli mtinká térén Vég. | zeit példái ínUfikáS^ágáéít, j S'ÉHEÍÍÍ Tibor ellenőr ins. j truk'or a számviteli munka és I szövetkezeti vagyonvédelem terén kifejtett eredményes tevékeny- gégéért, LÁZAK. Jenő, a Zalaszenígrófi Járási Szövetkezetek Szövetségének felvásárlási előadója, a felvásárlási munka, a tervek teljesítése terén elért erednie» veiért, HERNÁDI József, a zalaegerszegi földmű vessző vet kezet ügyvezető elnöke, a föidmüve&szövetkezet s az egyes üzemágak fejlesztése terén és a szövetkezeti ügyek helyes kezelése terén végzett kiemelkedő tevékenységéért, KISTCTTóSV István, a zaiaápáU földművésszövetkezel; térméi 1 yU11- vásárlója a termény féleségek fel- >áráriása terén kifejtett credmc. nyes munkájáért. A fenti elvtársak azzal, vették át a „Kiváló íöldmiivesszövetke- ze^i dolgozó“ kitüntető jelvényt, hogy munkájukat még fokozottabb mértékben javítják, fokozzák eredményeiket és ezzel járulnak hozzá szocialista hazánk felépítéséhez, a szövetkezeti mozgalom megszilárdításához békénk védd, méhez. iié!kü!cteb*r;~r'en az agitáció* munkában