Zala, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-14 / 62. szám
ÁRTELET HÍREI A ZALAAPÁTI PÁRTSZERVEZET munkájával zz utóbbi hetekben kétizben is foglalkoztunk. Megírtuk, hogy a pár'.veze őség nem hajtotta végre a párthatározatokat és kevés segítséget adót! a IMöz-szervézrí munkájához. Vincz-e Kálmán elvtárs, a községi párt. szerveast tiükáva magáévá tette a bírálatot és a munkáját megjavítva válaszolt a bírálatra. A bírálat használt az alapszervczc. ■tagjainak is. Fokozottabb segítséget adnak a dolgozó parasztságnak és rendszeresen látogatják őket munkájuk végzése közben. A párisaerveze; vezetősége jól felkészült a tavaszi munkára. Fel. térképezlek a községet és a népnevelőket. is jól mozgósítják. Vin- cz;> Kálmán elvtára rendszeresen ellenőrzi a népnevelők munkáját. Egy füzetben ídüiTeti, hogy melyik népnevelőhöz hány dolgozó paraszt tartozik, azok hogyan teljesítik beadási kötelezettségüké'. és a tavaszi munkákat. Ebből méri le, milyen munkái végeznek a népne- v lek a dolgozó parasztok közöd- Mióta Vincze elvtárs ezit a módszert bevezette, javult a politikai felvLlágosi ó. és nevelőmunfea a községben és állandóan fokozódnak az eredménjwk a tojás*, baromfi- beadás és a mezőgazda sági munkák végzése terénA NAGYKANIZSAI VÖRÖS CSILLAG TSZ pánvezetősége nagy gondot fordít a párt esc portok munkájára. Beke Ferenc elv. • őrs, a termdőszöve-tkezt.5 párt. titkára taggyűléseken és v< zo-ö. irégl üléseken rendszeresen bcszó. nroltatja a párr e soportbiza ín -; aha t a csoportjukhoz tartozó párttagok ni unkájáról. A pártszervezet vezetősége a párt eső portWzalniíakon keresztül biztosítja. hogy a párt- oktatásra beosztott hallgatók száma a tavaszi munkák idején is nap rój-napra növekedik. EÜranya. golták a tag- és tagjelölt!elvételt. A tagjelölteket pedig nem bízzák meg feladatokkal. Simon István és Horváth József tagjelöltfcégük ideje alatt még nem kaptak párt- megbizatást, A pártszervezet vizsgálja meg ezeket a hiányosságokat és javítsa ki őket. mert csak így. tudják biztosítani az eredmények fokozását a termelőszövetkezet fogsága. között. A LOVÁSZI MASZOLAJ GAZOLIN TELEP ftártsstetveretének vezetősége nem ellenőrzi és nem segíti a népnevelők és pártcsopor- iok munkáját. A púi'. vezetőség hanyag munkája folytán több eset. tun nem. ta?'iják meg a -páncsopovt bizalmiak és a pár lesöpör tok érte. úezUncií. Ennek tudható be, hogy több dolgozó nem teljesíti felajánlását ós a páricsoponcíc :v.>n adnak segítséget azon a területen, vhol a. terv teljesítésben lemaradás mutatkozik. Nem mozgósítják a, !.r>m-munistákxt példamutatásra és a terv teljesítésére. Ezek a hiá„ n.pmágők arra vezetlek, hogy a--- üzem területén eltompult m éber. ség- és több esetben béralapltíllé pés van, fellép a szoci&ldemojpra- : izmusr demagógiája, és lebecsülik a női 'munkaerői- A pártszervezet ío; dúson nagyobb gondol a páricsoporíok munkájára és leplezzék [r az üzemben rejtőző ellenséget. \ N AGY KANIZSAI VÁROSI TANÁCS pártszervezete az utóbbi időben elhanyagolja a felvilá- gceiló és nevalőmunkál. Nem ad elég' segítséget a tanácson dolgozó k óin mun istáknak a tavaszi, a. begyűjtési munkák végzésére. Nem mozgósítja' a dolgozókat a felada. Á-k megoldására- Elhanyagolja a •kommunisták b'számol!arássál, így a pártszervezet nem ind tájékozódni a kint dolgozó elv-társak munka iáról. 'Kiskanizsán nem ellenőrizi ék a tavaszi 'munkákai, a trá- gyakihordást s nem segítek ék a tanács dolgozóit feladatuk végzésében- A pártszervezet elhanyagolja a pá r lesöpöri okkal való foglalkozást is. Nem ad rendszeres régiségét munkájukhoz, ezért nem is tudják mozgósítani a dolgozókat a napi feladatok gyors elvégzésére. Ä pár!szervezet /vezetősége te. gye réhc^erés'&BBé a munkáját, fordítson nagyobb gondol a párt- csoportok segítségére. A ZALASZENTG11ŐTI UJ fS ARÄZDA termelőszövefciifezefc párt. szervezete a politikai felvilágosító és nevelő munkával időben rooz. zó: kotta a termelőszövetkezet tagságát a tavaszi munkák elvégzésbe. Kozma István elvtárs. a tsz párt-titkára és Czétnán Jenő elv- ki'., a tsz elnöke személyesen mutattak példát a dolgozóknak a tavaszi szántás vetés munkálataiban, A dolgozók követték péidá. jukat. Kivétel nélkül minden dolgozó rősztvett a tavaszi munkák elvégzésében. Az eredmény nem maradt ej: a termelőszövetkezet március 12.-én befejezte az árpa és a zab vetését. m x x ; í x x x x í z x x x x x x x x x x x x ; í x # Sstaháncvisták a sztálini őrségen A Zala megyei Ta a- rozó és Építő Vállalat szfáli án ovistái értekezh - len tárgyalták meg1, hogyan fejezhetik ki méltóképpen a Szovjetunió Irán i hálájukat és szereltei ükét. Elhatározták, hogy sztálini sziabáno- vista őrségben még jobb munkával, jobb eredmény-: kkel adóznak Sztálin elv;ars emlékének. Siklósi István >7, ahánovis’ta brigádja vállalta, hogy a két napos őrségben 20 százalékkal emeli a. termelékenységeit. Czindris János sztahanovista brigádja t. élj esi tményének 5.5 százalékkal való emelésére iett felajánlást- Hasonlóan. Ette meg vállalását Kovács György sztahanovista brigádja is. Léránt Gyula 1-5, Lever Ödön SO, Zsúppá ng Ferenc 15, Vágner Gyula sztahanovista brigádja pedig 20 százalékos tervíu'teljesítésre tett vállalást. A segédmunkás brigádok közül Korcsmáras Vendel brigádja 10, Korcs. maros József brigádja pedig teljesítményének 30 százalékos növelését ajánló? a fel. Pácsics Lajos és Németh Is vár. sztahanovista festő Sztálin el vidra és a Szovjetunió iránti hálájuk jeléül 20 százalékkal nagyobb teljésilményl akarnak elérni a szállni békeőrség két napján. Sztálin elvtárs ein lekenek adózva, a felszabadulási hét keretében tovább fokozzák eredményeik et a nagykanizsai vasút dolgozói Mi, a nagykanizsai vasútállomás forgalmi, kereskedelmi és vonatkísérői csatlakozunk a Sztálin Vasmű építőinek felhívásához és március 20-tól április 4-ig felszabadulási hetet tartunk, amelynek keretében újabb termelési győzelmekkel adózunk Sztálin elvtárs emlékének é3 bizonyítjuk be a felszabadító Szovjetunió iránti hálánkat. Felülvizsgáltuk eredményeinket, és £.z április 4-re tett felajánlásunkat a következőképpen módosítottuk: A FORGALMI DOLGOZÓKNÁL: 1. A tehervonatok átlagos térhelési tervét 108 százalékra tel. jesitettük az elmúlt két hónap folyamán. Vállaljuk, hogy április 4.re elérjük a 110 százalékos teljesítményt. A vontatforgakni tervben az előző 103 százalékkal szemben 104 százalékot érünk el. A személyvonatok menetrendszerinti irányításában i02 helyett 103 százalékos teljesítményt mutatunk fel. A VONATKÍSÉRŐKNÉL: A személyvontok menettartami normáját a sztahánovisfca szinthez viszonyítva 95 százalékban, a tehervonatoiuiál 90 százalékra teljesítjük. A KERESKEDELMI DOLGOZÓKNÁL* Az átlagos rakodási időt 118- ról 120-ra emeljük. A havi szállítási tervet az eddigi 92 helyett 103 százalékra valósítjuk meg. A rakva-rakott mozgalomban az eddigi 107 százalékos teljesitmé- nyűnket 110 százalékra fokozzuk. Ezenkívül a szolgálati ágak valamennyi brigádja párosversenyre hivta lei egymást A nagykanizsai vasútállomás dolgozói Szovjet tapasztalatok alkalmazásával a magasabb eredménye kért A MASZOLAJ Lovászi Köólajtermelö Vállalat februári tervét 103.2 százalékra valósította meg. A terv teljesítésnek nagy lendületet adtak az április 4-tisztelet éne tett felajánlások. A vállalások teljesítésénél élenjárnak a nagylengyeli Pe. töfi-brigád, amely 110.7 és az Elöre-brlgád, amely *101 százalékra teljesítette tervét Egymásután szüléitek a kiváló teljesítmények. A Koromgyár 103.5, a Gazolin-telep 104 százalékos eredményt ért cl ®. Szovjetunió tapasztalatai nyomán a műszakiak segítségével. Sikerült a termelést, amely a múlt évben még hullámszerű volt, egyenletessé, felfelé ivelövé tenni. —- Munkánk eredményességét elsősorban a szovjet tapasztalatok aSkaUaazásáuak köszönhettük — mondja Szilas Pál főmérnök. — A fejlett szovjet ásványolajkutatás és bányá3Zás alapján mi is mind nagyobb eredményeket értünk el. Mi, műszakiak még szorosabb kapcsolatot létesítettünk a geológia dolgozóival. Felmértük lehetőségeinket, hogy egy-egy régi kutból mennyit lehet még kitermelnünk. A segédgázas kutaknál a megfelelő nyomású viszonyok alkalmazásával kiválasztottuk az újabb, termelésre be állított kutakat Ez részint a régebben leállított kutakra vonatkozik, amelyeket ismét visszaadhattunk a termelésnek. A szovjet módszerek szerint az uj gázviszo- nyu kutaknál fokozatosan adagolták a gázt. Az L-225. számú kutnál is ez történt és nemcsak ennek az egy kútnak a termelési folyamatossága indult meg, hanem a körülötte levő többi ku- také is. A szovjet módszerek alkalmazása, a fejlett szovjet olajtermelés tapasztalatai elöbbrevit. ték olajüzemeink termelésének növelését. A. uctiézségek felszámolásához; ott,voltak a szovjet tapasztalatok. Mérnökeink, műszaki vezetőink munkája a nagyobb feladatok mellett is megkönnyebbül, mert mindenütt a szovjet nép tapasztalatainak kincsestárával találkoz, hatlak. Ezért nyerhették el az elmúlt negyedévben végzett munkájukért az éiüzemcimet a lovásziak. Az április 4-i munkaversenyböl még lelkeseb. ben vegyék ki részüket a MASZOLAJ lovászi Kö. olajtermelő Vállalat dolgozói. A felszabadulási hét keretében még élénkebb versenyt folytassanak az első negyedévi terv sikeréért A műszakiak végezzék továbbra is lelkesen, a munkájukat és hárítsanak el minden akadályt. Tegyenek vállalásokat a több olaj termelésére, induljanak harcba a felszabadulási hét győzelméért! cSztálin dalát* itt ét kllzúttlut k Egy művezető a selejicsőkkentésről {7\ i aleken reggel, amikor meg- '/*' hallottam a rádióban Chopin új ás And utóját, ind ta m, érési em, hogy valami végzetc<, valami tragi- V. rá, nem mind minapi történ!. Majd ■; t hangzó t-i, </. bemondó szava.: Hz Iá. ■"ín elv Iára, az emberiség nagy barátja, a béke első zászlóvivője eltávozott iáinak' Eltávozott tőlünk ez a: ember, akinek fiai IMS.ben elhozták nekünk a szabadságot, az az ember, aki megmutatta nekünk az itten a szebb, a: boldogabb élet felé. Mikor Sztálin elvtárs képe fölé cl helyest em a f ekele szalagot, kisfiam ■megkérdezte. hogy 'miért teszem oda. 'Próbálgattam neki megmagyarázni, hogy tíz tálin elviára meghalt,, nincs többé. Ezután a kérdések csak • úgy özönlöttek feléin a kút kis gyermek- szájból. Bevallom 'nehéz feladat elé áUüoUak gyermekeim, a 4 éves Pityuba és a ti és féléves Lvikc, Különösen, amikor azt kérdezték tőlem, .hogy hi roll Sztálin elvi áru. .Hogyan magyaráz..:ara meg ezeknek n 7- ifi ugróvá goknak, hogy ki volt Sutáim elvlárs. Hogy magyar ázz tun meg nekik, hogy gyermeki képzeletük ezt meg is értse, hogy továbbra is Moréiéit cl gondoljanak rá, hogy emlékezetükben maradjon o-z (j drága riete, »• volt Sztálin chdá,-$ kisfiam? (j volt. az az ember, aki egész éleiében, aion dolgozol-t azon fáradozott, hogy a ki kis éleiéiről.: is boldog, napsugáron és Vidám, tegyen. Hogy te, kisfiam mindig nevelve és örömmel, teli szívat üljél a. kis piros kerékpárodra, Öledben a barv.n ma ti óddal, hogy te. ki: Éviiéin. soha el nem múló mosollyal az arcodon tologasd kis babakocsidat a rózsaszínű selyemruhás Kati babáddal, hogy este, mikor, apuka hazajön, ti eUbesmladhassa-lol: és táskájából elövehessétek a csokit, jn-t a boldogságot„ gondtalanságot hozta ■nc-k-tek tírj túlin, elvlárs.. jr-s a Szláli, elv-társ, gyermekeim, nincs többé. Kis gondolkozás után kisfiáin fel kiállóit: „Anyukám! Van Sztálin elvtárs, itt van Sztálin elv társ?“ / falra -mu-toAolt, a fekete szalaggal kör Uh: ont képre . Kisfiámnálz Igaza van. Sztálin elv társ itt -vm, itt £1 közöttünk. It ■van ö közöltünk vltmutatásaiban, i'í él halhatatlan müveiben és itt él gyermekeink boldog mosolyában. élj ennyire nehéz feladat hárul az édesanyákra, mikor gyermekeikkel, az ö nagyságát akarjál megismertetni. Minát n édeseinya tartsa kötelessé gének, hogy gyes ■mekci: a sztálini szereld jegyéber nevelje. Egy édesanya se feledkezzen meg arról, hogy gyermekein!, boldog és gondtalan étele. biztos jövője az ö nagy nevéhez fűződik Em ígérem, hogy lsét kit: gyermekemet a lenini-sztálini ifjucágho; méltóan nevelem, a néphez, a tízov1 :"'tii-uióíio-. és Hát,ősi, elvi-áréhoz h-ű dolgozókká. S h"gy énnél, a n-:h(.z és szép [eh adatomnak- meg is feleljek, i. sutén, ■még nagyobb szorgalommal én míg elmélyültebben fogom tanulmányoz ni 'Morse- -Engels—Lenin—tízlédh halhatatlan müveit és tanításai'. WOT.F J6ZSF.r\% Xuyyksmi-m, Üzemünkben igen nagy gondot fordítottunk a selejt csokisent és érc. A rendszeres politikai felviiágosiíó munka revén megmagyaréizluk dolgozóinknak, .milyen károsodás éri népgazdaságunkat, ha sok a selejt. Azokkal a dolgozókkal, akiknek males volt a- selejtszázalékuk, Iciílön- kiilön foglalkoztunk. Megvizsgáltuk a munkáját, megvitattuk, Pút kell ennie, hogy a selejlet megszüntesse, tíredmeny: amiig 105:2. áprilisában 12 százalékos aelejtlel dolgoztunk, 1953. februárjában felére, vagyis 6 száza- ’ókra csökkente link a sole j tel.. Igen vßtgy segíts egünkre veit a ;clejt csökkentésénél a politikai és szakmai okiató-s kiszélesítése is. Lájötlem, hogy a dolgozók tokkal szívesebben veszik, ha nemc-ak a faliújságon, hanem inkább személyesen foglalkozom velük. Nagyon beváltok a szakmai plakátok is, amelyek megmutatták, mily veszteségei: okoz, ha selejtes műnkéit végzünk. A gyakorlat arra is megtanított, hogy nem elég csak kiadni az utasításokat, hanem azok betartását szigorúan ellen -is kell őrizni. Toltak esetek, amikor a selejt-ünk hirtelen emelkedett. Ilyenkor röpgyülési hívtam össze s elmond, am minden egyes dolgozóról, hogy mennyi selejtes áruval Irároskotta meg népgazdaságunkat. Ugyanekkor megmagyaráztam azt is, milyen eszközökkel, milyen módon szüntetheti meg a selejlet. Nagy hiányosságnál: tartom, ha a műszakiak ellemetkcznek az adminisztrációban. A műszakiaknak szorosan kapcsolódniok kell a napi munkáihoz. Telem is- megtörténi, hogy túl sokat adminisztráltam, — -ilyenkor növekedett a selejt. Eddigi eredményeinkkel nem elégszünk meg. Akkor érjük el célunké:, ha a selejtet teljesen megszüntetjük. Ez sikerülni is fog, meri mindent lehet, csak akarni kell. ÓCSKÁT FEL-ENC, a nagykanizsai Vasöntöde müvxzetöje X Kisipari termeli nm\tm\ú a tere sikeréért Felszólalásában «.«• A zalaegerszegi. Épületkárban- laró KTSz március 3-án -.ártotta ;í meg a mul'.évi mérlegbeszámoló " közgyűlését. A politikai helyzetről, £ az elmúlt év eredményeiről és hiú. A nyosságaíról Pogács László, a szöV vetkezet elnöke tar o't beszámoló'- majd ismertette a szövetkezet évi ö mérlegének adatai;. A KTSz a X múlt évét a jól végzett munka nyo- y mán 359 ezer forint nyereséggé1 k zárta- Ez látszott meg a 136 s?zá- X zalékos teljesítményen is. A 'ag- w súg között személyenként 1100 fo- £ rint részesedést oszlottak ki. X Az elr.ök beszámolójához töbV ben hozzászóltak. A közgyűlésen C ttiegjí len: Rucskn János elvtárs, a A Zala megyei KíSZöVi elnöke Í3. nemcsak a szövetkezet elért eredményeiről beszélt hanem elmondotta a hiányosságokat is- A politikai neve löm un ka fokozására és a kollaktiv- szellcm elmélyítésére hivta fel a agság figyelmét. Pártunk és kormányunk nagyra értékeli a szövetkezetekben dolgozók munkáját. Az év elején létrejöfek a kisipari biz’osiló in. téze ek, üdülőhely k, amelyek még jobban biztosítják a szövetkezeti dolgozók fejlődését, egészségét. A szövő'kezetek tagsága legjobban azzal hálálhatja meg ezt a gondoskodást, rogy továbbra is eredményé-? és Ltkiismcretés munkát vé. gvz. Másodszor nyerte e! a MÁV szombathelyi igazgatóságának vándorsáskáját a zalaegerszegi vasút. A vasutas zenekar ki* szüntötte a immkaversenyben élenjáró, dolgozókat. Ezután Bajus7- Re. zső elvtárs, igazgatóhelyettes mondotta el ünnepi beszédét, majd a versenyben legjobban kitűnt dolgozók jutalmazása következett, A verseny helyezési sorrendjében első.a zalaegerszegi, a második a eelldömölki, harmadik a ta. polcai állomás, A több mint lp;r- mine felszólaló felajánlást tett hogy minden erejével harcol az április 4-re tett felajánlásának tulteljesítéséért és a verseny- zászló harmadszori elnyeréséért.