Zala, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-04 / 53. szám

PAR I ÉLE T< Pártszervezeteink munkája a vállalások teljesitéséért Az április 4.i vállalások, lelkesítéséért megyénk üzemeiben lelkes harc indult meg. A dolgozók a vállalások megtétele után egymással versenyeznek, hogy adott szavuknak eleget tegyenek. Üzemi pártszervezeteink többsége a politikai jelvilágosító munka megjavításával, a jó munkaszervezés biztosításával segíti a válla­lások teljesítését. Vannak azonban olyan pártszervezetek is, amelyek nem fordítanak kellő gondot a. vállalások teljesítésére. Az alábbi két cikkben a nagykanizsai MASzOLAJ-gépgyár és a zalaegerszegi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat pártszervezetének ilyenirányú ■munkáját mutatjuk be. A nagykanizsai MASZOLAJ-gépgyá r dolgozóinak 95 százaiéira tét* munkafelajánlást április 4 tiszte­letére. Az üzemi pártszervezet felkarolta a dolgozóknak ezt a lelkes és nemes kezdeményezését. A vállalások u*án mindent meg­tesz annak érdekében, hogy a vállalások necdói'c papíron legye- nek, hanem azokat sikerre is vi­gyék. Ennek tudhri'ó be, hogy az tizem dolgozói a gyakori anyag­hiány ellenére is komoly eredmé­nyeket érnek el. A pártszervezet vezetősége az üzemi bizottsággal karöltve nagy gondot fordít az üzemben folyó vérsenv tíznepenkénti értékelésé­re. Hersios elvtárs, az üzemi párt- . bizottság titkára napor/a ellen­őrzi és megkövetelj, hogy üzem­részenként értékeljék a verseny állását. A versenyben most a gépkocsijavítómühely halad az élen. Az eredményeket az egyes üzemrészekben verseny táblákon '.adat ásítják. Ezenkívül minden gépen egyéni versenytábla mutat­ja, hogy a dolgozók milyen ered­ményekét értek el a terv és a vállalások teljesítésében. A jó szemléltető agitáció felhasználá­sával, különböző rajzokon, a han­gos híradón keresztül s érként iíy a dolgozókat az elkövetett hibák megszüntetésére, az eredmények nevelésére. Az üzem dolgozói között a pártszervezet állandóan biztosítja a folyamatos népnevelőmunkát. Minden két hétben rendszeresen megtartják a népnevelőértefcezle­rket, ahol megbeszélik a népne­veid munka eddigi eredményeit, hiányosságait, feladatait s a vál­lalások teljesítését. Az üzem nép­nevelői fáradságot nem ismerve veszik a politikai felvilágosító munkát a vállalások teljesítéséért. Deniska Eteü', Németh István, czv. Keszler Józsefné és még töb­ben állandóan figyelemmel kísé­rik, hegy melyik üzemrészben mutatkozik lemaradás. Ezeken a helyeken aztán fokozzák a politi­kai felvilágosító munkát. Elbe­szélgetnek a dolgozókkal. A kom­munisták. a népnevelőik példamu­tatásukkal járnak élen a tervtel­jesítésben. A pártszervezet nem hanya­golja el a műszakiak ellenőrzését sem. A vezetőség tagjai egyénileg beszélgetnek el a műszaki dolgo­zókkal és rendszeres értekezleten beszéliik meg azokat a problé­mákat, amelyek a vállalások tel­jesítését akadályozzák. így bizto­sítani tudják, hogy a dolgozók a megtett vállalásukat valóra is váltsák. A zalaegerszegi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál a dolgozók nem tettek felajánlást április 4-re. — Huszoníréts zúzalékos szak- munkáshiány miatt nem mer­tünk felajánlást tenni — mondja Winkler István elvtára, tervfele. las. — De a téli trak törj avatási munkákat igy is két nappal ha­lár idő előtt elkészítettük. Vájjon miért e nagy „óvatos­ság” az üzem vezetősége részé­ről? Azért, mert nem bíznak sa­ját magukban. Pedig a Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalatnál olyan dolgozók vannak, akik mindent megtettek a terv teljesí­tése érdekében. Az üzem vezető­ségének de nem utolsó sorban a pártszervezetnek a lelkes brigá­dok között el kellett volna mélyí­teni a versenyszellemet, nempe- dig szakmunkáshiányra hivat­kozva elaltatni a lel!«« kezde­ményezéseket. A pártszervezet is, az üzem vezetősége is azzal érvel, hegy annál jobban segítik az egyéni vállalásokat-. Nézzük meg, hogyan is néznek lei ezek az egyéni felajánlások. A dolgozók cg.y része százalékban. nevezte meg, mennyivel fogja emelni a teljesítményét. Ezek a januári ér. tekéi és szerint egy-kát kivételé­vel teljesítették' is felajánlásukat. De sok helyen a felajánló neve után ovak ennyit olvashatunk: „A szakmai ismereteket igyek­szik elsajátítani’4. Felmerül a kérdés, milyen felajánlás az, ahol a dolgozó azt ajánlja fel, hogy „igyekszik”. Hogyan Tehet ezt ér­tékelni? Valószínűleg sehogyan. Mert bármilyen keveset is telje, sithe't az a dolgozó, akinek a munkáját értékük, ő mindenkor azt fogja állítani, hegy „igyeke­zett”. Ha pedig igyekezett, akkor a felajánlás értelmében elege* tett vállalt kötelezettségének. A terv teljesítése, a munka ver­seny elördendüése szempontjá­ból nem sokkal ér többet Tóth János párttitkár elv.társ felaján­lása sem, Tóth elvtárs felaján­lása a következő. „Éberen őrkö­dik az üzemben. (Egyébként ez feladata, mivel éjjeliőr.) A vil­lannyal takarékoskodik, a kály­hából az el nem égett szenet összegyűjti.“ Ez az egész. Hogy mint a pártszervezet titkára, mi­lyen segítsége* ed a dolgozók számára, arról egy szó sincs. Ezckután nézzük meg, milyen se­gítséget ad a pártszervezet a munkaversenyben álló dolgozók­nak. A párttitkár elvtárs szerint körülbelül egy hónappal ezelőtt vezetőségi üíés foglalkozott a muhkaverseny kérdésével. Bizo­nyíték erre a vezetőségi ..ülésről készült Jegyzőkönyv is, amely azonban ma már nem található sehol. «— A pártszervezet- vezetősége a munkaverseny ellenőrzését a műszakiakkal karöltve végzi —- mondja Tóth elvtárs. Miben áll ez a karöltve ellenőrzés? Abban, hogy a műszakiak megmondják, ki hogyan áll a vállalás teljesíté­sében. A Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalat pártszervezetének a mur.k.averseny terén végzett ha­nyag munkáját talán semmi ékesebben nem.' bizonyítja,. mini's az. hogy a vállalásukat nem tel. jesitőkkel azért nem beszéltek érrel a kérdésről, nehogy elve­gyék a kedvüket a 'további ver­senyzéstől. De a munkaverseny claltatá- eáért, a semmitmondó vállalá­sokért nemcsak a Mezőgazdasági Gépjavító Vállaiit pártszervezete a hibás. Hibás a Városi Pártbi­zottság is, amely nem nyújtott kellő segítséget Tóth elv társnak. Tóth elvtárs nem is emlékezik, mikor voltak kint a Városi Párt. bizottságtól az üzemben. Mindig csak telefonon mondják meg a feladatokat. A pártszervezetnek pedig elkelne .a helyszíni segítség, az ellenőrzés is. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói elvárják az üzem pártszervezetétől, de a Vá­rosi Pártbizottságtól is, hogy a hibák kijavításával, a munkaver­seny ellenőrzésével és segítésével elősegítsék a vállalások és az üzem tervének hítfárMőelőtti tel­jesítését. PÁRTtPITÍS Úlmutafásl nyújt a mindennapi pőrfmunkában Rövidesen menkezdiK a munkát a Tanács Téglagyárai ES tolepei Zajú megye Tanácsú Téglagyá­rai Egyesülése telepein már java­részt befejeződnek a téli regálo. zási munkák. Komárváros, Pa- csa, Zalaszentmihály. Gutor- földo és Tófej telepeken egy­két nap múlva megindulhat a nyersgyártás. Az Egyesülés köz­pontja figyelemmel kiséri a tele­ljek munkáját, ellenőrzi a gép ja vitásokat és ahol hibát észlel azonnal segit. Az április 4-i felaján­lások között szerepel az is, hogy a telepek a határidő előtt 3 nap. pal befejezik a gépjavításokat. Már több helyütt eleget tettek az április 4 tiszteletére tett fogadal­muknak. Hét ui sztabáuovista a párosverseny nyomán a Ruhagyárban A Ruhagyárban a DISz.fiata­lok kezdeményezés© nyomán mozgalom indult meg a napi ter­vek teljesítésére. Ezt a mozgal­mat követte, hogy a fiatalok pá. rcsversen.yrc hívták ki az ország összes ruhagyárainak ifjumunká. sait. A DlSz-bizottság vállalást tett, hogy a műszaki vezetőség és evősorban a sztahanovisták se­gítségével 20 fiatalt április 4-rc sztahanovista szintre emel. A jő munka eredménye, hogy március 1-re 7 uj ifjúmunkás sztahánovis. tavai gazdagították a ruhagyárat. Nagysikerű árumintavásár •bemutató az olajüzemcknél A Zala megyei Népbolt Vállalat február 26—27.én Lovásziban és Bázak&rettyén divatbemutatóval egybekötött ámmintavásárt ren­dezőit. Az árumintavásáron a ka­zal árukon Jciviii a népi demokrá­ciák termékeit is bemutatták. Egyedül Lovásziban több mint há­romezer ember tekintette meg a jól előkészíteti bemutatót. A megnyi­tóbeszédet mind két helyen Kirsch. ner Béla elvtárs, a Népbolt Vál­lalat igazgatója mondotta■ Beszé­dében rámutatott a szocializmust, építő népi demokráciánk eddig el. ért eredményeire. Lovásziban nagy volt az érdek­lődés a tavaszi lódenkabátok és ■minőségi öltönyök vásárlásánál• A ■népbolt első napi bevétele ÍJjO ezer forint volt• Bázakerettye első napi forgalma több mint 120 ezer fo­rint volt. LEUAKAÜT februári tervének teljesítésével a zalaegrerszeg-i Tlagascpítő Vállalat A zalaegerszegi Magasépítő Vállalat az elmúlt hónapban 10-4.4 százalékra teljesítette a havi tervét. A vállalatnál okultak a múlt év hiányosságaiból cs jobban megszervezték a munkát, janu­árban több munkaórakiesésük volt a rossz időjárás miatt. A dolgozók mindent elkövettek, hogy nünél hamarabb felszámolják a tcrvteljesitést gátló hiányosságokat A dolgozókkal való he­lyes foglalkozás eredménye a terv túlteljesítésében mutatkozott meg. Az építkezések vezetői versenyének nyomán a dolgozók is párosversenybe léptek. Egymásután szárnyalták túl eredményei­ket, Az elért eredmények serkentővé váltak és a dolgozók egyre többen tették meg felajánlásaikat felszabadulásunk 8. évforduló jára, április 4-re. Több helyütt a munkák határidő előtti átadá­sára tettek vállalást. így kezdődött a lemaradás A vállalat nem közvetlenül a minisztériumhoz tartozik. Fe­lettese a szombathelyi 72-es számú Állami Építőipari Tröszt. Tőle kaptáié meg a havi tcrvfolbontást, amelyet a zalaegerszegi vállalatnak tovább kellett bontania egészen a munkahelyekig. A februári hónapban az eddigi értékelések szerint mintegy 80—85 százalékos tervteljesitésfc értek el. Túlméretezitek a vállalat kapa­citását. Februárban a januári és márciusi tervhez viszonyítva sokkal magasabb a tervszám. Az illetékesek februárra több tér melési értéket irányoztak elő, mint bármely más hónapra, holott február rövidebb a többi hónapnál. — Az eiső negyedévi terv sikeréért minden erőnkkel harca, lünk —• mondja Lav.otta János elvtárs. -- Éppen ezért trösz­tünknek is jobban kellene segítenie. A múlt év első negyede meg­tanított bennünket, hogy még szivósabban kell harcolnunk a tér vek valóraváltásáért. Nem elég, ha a tröszt globálisan teljesiti a havi tervét. Nekünk sem szabad lemaradni. Megfelelő és arányos tervezési A vállalatnál felszámolták a múlt év hiányosságait, most újabb nehézségekkel kell szembeszáliniok. A trösztnél felbontot­ták a terveket, de az egyik trösztös véleménye szerint (!) úgy kellett az elosztást és terveket megszabni februárra, hogy erősebb legyen, mint a többi hónap terve. A trösztnél úgy látszik hely­telenül értelmezték a terv kérdését, mert nyilvánvaló, hogy az építőiparban februárban a jelenlegi viszonyok között még ne u lehet olyan eredményt elérni, mint márciusban, amikor a külső munkákat is több eredménnyel végezhetik. A hiányosságok mindkét helyen fentállnak. Egyik helyen a tervezésben, a másik helyen pedig abban, hogy nem harcolnak szívósan a tervfeladatok végrehajtásáért. Pedig a multévi ta­pasztalatuk megmutatta, hogy szívós és lelkii&.nsrctca munkával lehet jó eredményeket elérni és csak igy lehet a. tervet túlteljesí­teni. Jobbam végezze munkáját a pártszervezet Ä vállalatnál alaposabb, jobb pár tanunkéra van szükség. Mo. nár elvtársnak, a párt-szervezet titkárának ezután még többet kell kint tartózkodnia a munkahelyeken. A termelésben a kommunista dolgozókat kell felelőssé tenni az elvégzett munkáért. Jobban kell foglalkozni az üzemi bizottsággal és meg kell valósítani a termelés pártellenörzését. A lemaradás felszámolása elsősorban a pártszervezet körmi j nistáira vár. Már nem egy esetben bebizonyították a Magasépítő Vállalat dolgozói, hogy előttük nincs lehetetlen. A tröszt vizsgálj;) meg a tervszámokat és úgy méretezzen, hogy az reális legyen. A vállalat vezetősége és a tröszt még jobb kapcsolatot teremtsen egymással. Harcoljanak még jobban, még lelkesebben az április 4 tiszteletére tett felajánlások maradéktalan teljesitéséért. Még jobbak lesznek az eredmények, ha megszilárdítják a munkafegyelmet A nagykanizsai MA V-k ereske. delem dolgozói február második dekádjában jó eredményeket ér­leli el. Különösen jó munkát vé_ gezfek a raktári dolgozók, akik jól szervezték meg az elvégzendő munkát. A brigádok közül kiemel­kedett Bakonyi Rajos brigádja, amely a munkaidő teljes kihasz. omlásával j06 százalékos válla­lását 133 százalékra teljesítette, s ezzel » legjobb brigáddá vált. A brigád jó eredményt ért el az „óvd az árut“.mozgalomban is, mert a szolgálata alatt nem tör­tént semilyen árukár sem. Az eredmények mellett súlyos visszaesés mutatkozik a munka» fegyelem terén. A január kari 10 fegyelemsértéssel szemben febru­árban több mint kétszeresére emelkedett a munkafegyelem sér­tők szánui. A munkafegyelemsér­tést a szakmai oktatásról való távolmaradás, a későnjövés okoz­ta. Hiányosság még, bogy a moz­galmakban nem eléggé aktivak a MAV-kereskedelcm dolgozói Pedig, lia ez megtörténne, meg­szűnnének a munkafegyelem terü­letén és egyéb téren megmutat­kozó hiányosságaik. A dolgozók vegyenek példát azoktól, akik élenjárnak a termelésben. Harcol­janak a munkafegyelem megszi. iárditásáért, mert ezen keresztül harcolnak legbiztosabban az eredmények növeléséért. KIMAGASLÓ EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK A POSTÁNÁL A zalaegerszegi körzeti postá­nál kimagasló egyéni teljesitmé. nyékét értek el a második dekád­ban, több dolgozó jóval 100 szá­zalék felett teljesítette a tervét. Ambrus József mozgópostákeze- iö 183, Fehér Sándor expresszié- vélkézbcsítő pedig 168 százalékot ért el. A távirászoknál jó ímuu liát végzett Hári Sándor, aki 158 százalékra teljesítette normáját. Baki István csonmgrak tár no k 143 százalékos eredménnyel sze­repel a legjobbak között. A táv­beszélőközpontban Premer Sarol­ta 163, Farkas Katalin 157 és Zelkó Endréné 155 százalékot tel­jesített február második dekádjá­ban. A dolgozók jó versenylendü­letének eredménye, hogy a zala­egerszegi körzeti posta 100.5 szá­zalékra teljesítette tervét a leg­utóbbi értékelés szerint. Ä zalaegerszegi MÁV-íorgalomnái február második dekádjában a legjobb eredményt Horváth György és Bánfai Zoltán forgalmi szolgálattevők brigádja érte el- Ugyancsak jó eredményeket mu­tatok fel Kamondi Lajos tolatás, vezető brigádja is 103.3 százalékos teljesítményével. A második he­lyen Czainkó Lajos 101.8, míg a harmadik helyen Kenyéri István brigádja végzett 101.1 százalék, kai. Horváth György brigádja an­nak köszönheti elért eredményét, hogy munkájában az élenjáró szovjet módszereket alkalmazta, elsősorban Főnyin elvtárs tapasz­talatait. A 2000 tonnás mozgalom­ban 116-7 százalékos teljesitmény- nyel tűnt ki. A K<nyeri-brigád a tehervonatok menetrendszerinti irányításánál is 130-5 százalékos teljesítést ért el, A zalaegerszegi MÁV-forgalom terhelési tervét 11-5, a tehervona. ■tök menetrendszerinti irányításá­nak .tervét 128.8 százalékra való­sította meg. Lemaradás muia'ko- zik a személyvonatok menetrend- szerinti irányításában, mert iü tervüknek csak 03.9 százalékban tettek eleget. A vetőmagcserécrt A tavaszi búza. vetőmag a I nagykanizsai közraktárakból ke- ; riilt szétosztásra. A raktár dol­gozói egy műszakban végzik munkájukat De most, a legöntu datosabb dolgozók kezdeménye- i zésére három műszakot vállaltak, I hogy az odaérkező szovjet import vetőmag azonnal továbbítható le­gyen a tszcs-k és községek felé. A nagykanizsai közraktárak dol­gozói igy harcolnak a tavaszi munkák sikeréért. Szerda, 1953 műre. i.

Next

/
Thumbnails
Contents