Zala, 1952. november (8. évfolyam, 259-281. szám)
1952-11-04 / 259. szám
Ä propagandamunka tapasztalataiból' A vitavezetés módszere A marxizmus--leniuizmus elsajáíitá. Sáliak alapvető módszere az egyén/ tanulás. Á politikai iskolák hallgatói azonban még nem rendelkeznek kel'ő jána'súgg-il az egyíni tanulás jnótlszereibcii, ezért igen nagy jelentőségű mind' az előadás, mind a szeminárium. Az előadás az érdeklődés felkeltésével, a legfontosabb kérdések tisztázásával bevezeti és megalapozza a téma eredményes fel- dolgozását, a szeminárium a kérdések részletes megvilágításával lezárja azt. A szemináriumi vita lehetőséget túl a hallgatók tanulásának ellenőrzésére. A vita során megmutatkozik, hogy az elvtársak hogyan tanulnak: milyen lelkiismeretesen készültek fe]) hol vannak nehézségeik, mit nem értettek még st'b. így a szemináriumi vita megmutatja a politikai iskola vezetőjének, hogy milyen kérdésekkel kell részletesebben foglalkoznia, melyik elvtársnak iiol van szüksége segítségre, kik azok, akiknek egyéni tanulását ’ fokozottabban kell ellenőriznie. A szemináriumi vita során fel kell hogy táruljanak a hallgatók előtt a tanult anyag mélyebb összefüggései. A -tanulás kezdeti nehézségeivel küzdő hallgatók számára külön nehézséget jelent még az anyaggal kapcsolatos adatok, események megtanulása, az elméleti megáJlapi. t-ások, megértése is; az egyes részek, tények, tételek közötti összefüggések feltárása pedig rendszerint meghaladja erőiket. Ezért a szemináriumi vita során kell ebben segítséget kapniok. A látszólag különálló részek kapcsolatának feltárása, a lényeges vonatkozások kiemelése a tanultakból. összefüggő, egységes, átfogó képet adnak a téma egészéből. A szeminárium egyik fontos feladata, hogy a hallgatók ismereteit rendszerezze, egységes keretbe foglalja. ' A szemináriumi vita feladata az í*- hogy a hallgatók figyelmét ráirányítsa a tanult, anyaggal kapcsolatos feladataikra, A szemináriumi vita lehetőséget nyújt arra is, hogy a hallgatók előtt tisztázódjék: az elsajátított ismereteket hogyan hasznosítsák munkájukban, hogyan hat — közvetve és közvetlenül — feladataik elvégzésére a tanulás. Ha a szeminárium során a hallgatókban tudatossá válik, hogy az adott téma feldolgozásának milyen nagy jelentősége és hatása.van személyes munkájukra. magatartásukra, ez jelentős mértékben növeli tanulási kedvüket is. A szemináriumi vita során tisztázódnak az esetleges téves nézetek iC A hallgatók részére megadott irodalom nem térhet ki az anyag minden problémájának részletes ismertetésére, ezért áz egyéni tanulás irtán könnyen maradhat egyes hallgatókban helytelen nézet egyik-másik kérdéssel kapcsolatban. Megtörténhet, az is, hogy a felszínes tanulás, tapasztalatlanság vagy egyéb, okok követ kéziében egyes hallgatók félreértenek vagy nem értenek meg valamit a tanultakból és ezért helytelen következtetésre jutnak. Mindezeket a téves, helytelen néha az ellenség álláspontját fedő nézeteket a szemináriumon tisztáznunk kell. A szemináriumi vita egyik legfontosabb feladata, hogy az összefüggéseiben feltárt, rendszerezett, tisztázott ismereteket rögzítse, mélyen be. vésse a hallgatók emlékezetébe. Az elmélet elsajátítása nem lehet gépies magolás eredménye, az elméleti megállapításokat a hallgatóknak meg kell érteniük és tudniok kell alkalmazni saját területükre. Már az egyéni tanulás során törekedniök kell a tanultak megjegyzésére, de az anyag egészének Összefüggő képét csak a szemináriumi foglalkozás rögzítheti tartósan a politikai iskola ha 11 gat óinak emlék ez e t’éb en. A szemináriumi foglalkozás — a fentiek eredményeként — megtanítja a hallgatókat logikusan gondolkodni: megtanítja a lényegest elválasztani a lényegtelentől; az ismert tényekből kiindulva, helyes következtetéssel helyes megállapító sokat tenni; az események mögött megtalálni azok mozgató erőit; a tanultakat elemezve, felismerni saját feladataikat és a feladatok megoldásának legcélszerűbb útját. A jó 'Szemináriumi vita eredményeként a hallgatók elsajátítják a bolsevik agitáció módszereit. Megtanulják, hogyan érveljenek, hogyan bizonyítsák áíláispontjuk helyességét, képesek lesznek a téves vagy ellenséges nézetek megcáfolására és szétzúzására: tudni fogják, hogyan kell meggyőzni igazukról a velük bármilyen kérdésben szembenálló becsületes ' dolgozókat. A szemináriumi vita fejleszti a hallgatók politikai érzékét és elvi éberségre neveli őket. A jól vezetett- szemináriumi foglalkozás megtanítja a hallgatókat a belső és a nemzetközi események helyes értékelésére, megtanulják a politikai helyzet gondos elemzésével levonni a cselekvés szempontjából döntő tanulságokat ; megtanulják felismerni az ügyünket előrevivő vagy fékező tényezőket. Az eleven, termékeny viták arra nevelik a hallgatókat, hogy felfigyeljenek minden hibás nézetre, pontatlanságra és képessé teszi őket a hibás nézetek helytelenségének bebizonyítására. összegezve: a szemináriumi vita célja a tanulót; ellenőrzése, a tanult anyag összefüggéseinek feltárása, az elmélet és gyakorlat szerves összekapcsolása a téves nézetek tisztázása. a tanult anyag alapvető kérdéseinek alaposabb rögzítése a hallgatók emlékezetében. Megtanítani a hallgatókat- logikusan gondolkodni, fejleszteni vitakészségüket és politikai érzéküket, elvi éberségre nevelni őket. Négyszázezer forint a Vasgyüjtő Napok legjobbjainak közigazgatására és termelő üzeA DISz javaslatára a múlt év májusában rendezték meg először a vas- és fémgyiijtö napokat. Azóta a minél több ócskavasért, fémhulladékért folyó csatának igen sok hőse van elsősorban a dolgozó és tanuló ifjúság sorai között. de igen sok munkás, dolgozó kisparaszt haladó értelmiség, férfi és nő kitüntette magát a hulladékgyűjtés megszervezésében és magában a gyűjtésben is. Ezek között is a legjobban, leglelkesebben és legeredményesebben gyűjtök közül igen sokan kaptak jutalmat, sőt az idei májusi fémcsata győztesei közül több mint harmincán kormány kitüntetésben is részesültek, Gerö Ernő elvtárs adta át a parlamentben a kitüntetéseket. Hogy mit jelent egy vagon ócskavas népgazdaságunk számára, jó ha tudjuk, hogy ebből 6600 fejszét, vagy 660 kályhát, vagy 2000 kályha számára 10.000 darab füstcsövet, vagy 27 fiatalmunkás számára 9 darab 1000 milliméter csucstávolságu esztergapadot, . vagy megyei székhelyünk egész | meink számára elégséges 7 00 db Írógépet, vagy 8000, egyenként 10 literes vizesvödröt gyárthatunk. De egy v-agon ócskavas elégséges ah. hoz is, hogy Budapest és Vác között 10 huzal távvezetéket, vagy 900 méter hosszú sinpárt fektessünk le, vagy pedig ha a vagon ócskavasat egy milliméter átmérőjű acélhuzal készítésére fordítjuk, úgy Budapest és. Konstantinápo- lyig lesz elégséges ez -a huzal. A Vasgyüjtö Napoktól most az eddigieknél is jobb eredményt várunk. Bár kétségtelen, hogy mindenki minden jutalom reménye nélkül is megteszi -a magáét, a legjobban, legeredményesebben gyűjtök, legcélirányosabban, leglelkesebben szervezők most is értékes jutalomban részesülnek, összesen négyszázezer forint értékű kerékpár, rádió, fényképezőgép, töltőtoll, könyv, sportfelszerelés, s-tb. kerül kiosztásra a Vasgyüjtö Napok legjobbjai között. Előre tehát a Vasgyüjtö Napok sikeréért! Munkaversenyekkel járul hozzá az egerszegi Ruhagyár a békekongresszus sikeréhez Némethi Margit elvtársnöt nemcsak arról ismerik a zalaegerszegi Ruhagyárban, hogy ő a hatos szalag vezetője, hanem arról is, hogy az I-es számú gépterem dolgozói ct választották meg békebizottságuk titkárának. A Ruhagyár megyénk egyik legfiatalabb üzeme. Alig egy éve kezdődött meg falai között a termelő munka. A szervezett békemozgalom pedig még fiatalabb az tizemben. Persze már az első napoktól kezdve sok szó esett a dolgozók között a békéről és a kommunisták, valamint a legfejlettebb DlSz-ta- gok sokat beszélgettek egyénenként is mindenkivel a béke ügyéről. Néhány hete — a III. Magyar Békekongresszus előkészítése idején — győződtek meg arról, hogy békeharcukat még szervezetebbé kell lenni és még egységesebbé kell vonni soraikat. Ekkor alakult meg az üzem' kilenc békebizottsága és ekkor választották meg az egyik titkárául Némethi Margit elvtársnőt. — A békebizottság legelső- feladatának a termelékenység további emelkedését és a minőség javítását tartotta — mondja Némethi elv- társnő. — Ezért versenyt szerveztünk az egyes szalagok között. A VI-os szalag, amelynek vezetője vagyok, 105 százalékos tervteljesitést és 99 százalékos minőséget, vállalt. Igaz, hogy még nem teljesítettük ezt — folytatja — mert időközben más munkára álltunk át, ami az első napokban mindig csökkenti egy kicsit a termelékenységet, amig az uj munkafolyamatokba be nem gyakoroljuk magunkat. Elmondja még, hogy az emelkedés viszont már megindult és ezzel együtt javul a minőség is. Hogy ez igy van, abban komoly szerepe van a békébizottságnak is. Nem sajnálják az időt, hogy elbeszélgessenek azokkal, akik nem teljesítik terveiket. Alaposan és részletesen megmagyarázzák — a béke ügyével összekapcsolva —> hogy miért kell többet és jobbat termelniök. így történt ez például Gáspár Jolánnal, aki faluról került be a gyárba. Hiányzott még belőle az ipari munkásság öntudata, nem igyekezett képességei szerint javítani a minőségen. Németh: elvtársnő sokszor beszélt vele és az eredmény az lett, hogy Gáspár Jolán egyre jobban és jobban dolgozik. Ma már ő is tudja, ha jobb minőséget gyárt, azzal a békéért tesz többet, azzal a gyárat védi, aminek ő is tulajdonosa. Másképpen is kifejezésre jut a gyárban a dolgozók harcos békeakarata. Egvre többen és többen ragadnak tollat, hogy megírják vezetőinknek, az Országos Békebizottságnak, legjobb békeharcosainknak: milyen módon kívánják kivenni' részüket a további munkából. Egerszegi Imre elvtárs, a gyár egyik dolgozója többek között igy ir levelében: „Mi igazán haljuk, mit jeleni békében élni. dolgozni, Közép-Eu- rápa legmodernebb ruhagyévrát mondhatjuk magunkénak. Mellettünk modern vajgyár épül, uj lakóházak sorakoznak. Szinte felsorolni is nehéz lenne. hogy mennyi szépet kaptunk demokráciánktól. Békés életünket nem hagyjuk megzavarni, mi béliében akarunk élni. A háborús gyújtogatok propagandájára munkaversennyel válaszolunk' ■ Ez a levél a Ruhagyár összes dolgozóinak akaratát, békevágyát fejezi ki. Elhangzottak a lelkes felajánlások. A bákebizoHságok pedig tovább élesztik a- verseny tüzet, hogy a városi békekonferencián és áz .országos kongresszuson küldötteik a gyár dolgozóinak olyan eredményeiről számolhassanak be, 'ami méltó a béke ügyéhez. Szabó Péter látogatása a nagykanizsai Magasépítési Vállalat mim k ásót t ho n á ba n C zabó Péter orosztonyi dolgozó paraszt meglátogatta lányát, aki a nagykanizsai Magasépítési Vállalatnál dolgozik. A városba érve, először is az iránt érdeklődött, merre van a vállalat. Amikor a kért felvilágosítást megkapta, elindult a Somogyi Béla-úton kifelé. A sorompóhoz érve ismét megkérdezte: — Merre van a Magasépítési Vállalat? Bent a városban azt mondták, hegy a Vár-uton megtalálom, de hiszen itt már vége a városnak. — Dehogy van vége — szólt a kérdezett, egy fiatal, piros arcú egyenruhás, ipari tanuló. — Nézze csak, ott kezdődik a város másik része, Kiskantesa. Magának azonban nem kell odáig menni, mert a Magasépítési Vállalat ott van, ahol azt a nagy kaput látja. Szabó Péter megköszönte a felvilágosítást, aztán búcsúzóul azt is elmondta, miért megy a vállalathoz. ___ Qtt dolgozik a lányom. Ott is lakik. A vállalat adott neki lakást. Nagyon szereti az ipari munkát, pedighát otthon, is jó dolga volt. Nem is értem, mi bujt ezekbe a fiatalokba. 5 óra körül járt az idő. A portánál azt mondták, hogy Szabó Erzsébet nem itt, hanem az egyik külső munkahelyen dolgozik, de azért menjen csak be Kohári elv- társhoz, az üb-elnökhöz, ő pontosan megmondja, hogy hol találja meg a lányát. Néhány perc múlva kiderült, hogy hiába fáradt ily messze, mert a leánya már rég hazament. Az otthonba van. Az üb-elnök pontosan megmagyarázta a helyet. Szemben a pártiskolával, egy emeletes saroképület. Ez a vállalat munkásotthona. Szabó Péter, amig végigért a hosszú Somogyi Béla-uton és a Sztálin-uton, folyton azon tépelő- dött, milyen is lehet az az épület, Mindig azt hitte, hogy a lánya és a többi dolgozó, akiknek a vállalat ad szállást valami dtUe.de- zett viskóban, vagypedig valami fából összeeszkabált tömegszálláson lakik. Az üb-eiinök azonban emeletes épületről beszélt. — Nem tévesztette-e össze az én lányomat másvalakivel, valami tisztviselőfélével? — riadt fel benne a gondolat. — Meg' kellett volna mondanom, hogy az én lányom munkás-lány. Vörös Hadsereg; útjához érve, megkérdezte, hol van a pártiskola. Az emelkedőn felérve, körülnézett. Maga előtt látta az emeletes saroképületet. Most már szentül meg volt győződve hegy itt csak tévedésről, lehet szó. Ismerte ö eléggé a paraszti sorsot és azt is tudta, hogyan éltek a városi dolgozók. _ Az igaz ho gy 45 óta nagyot változott a világ', de azért akkorát mégsem változhatot t, hogy a munkások egy ilyen épületben — valóságos palotában lakjanak. Szabó Péter sokat hallott már a pártról, a párt munkájáról, a dolgozók szebb, boldogabb életéről, Ezt odahaza, az ö falujukban is tapasztalhatják, dehát mégis... hogy a munkások ilyen épületben lakjanak ? A z utcáról lépcső vezetett a bejárathoz. Hosszú folyosót látott maga előtt. Az egyik üveges ajtó felett ez a felirat állt: „Gondnok“, Ide bekopogott. — Igen, Szabó Erzsébet itt lakik — adták meg kérdésére a választ. — Az én lányom nem ám az irodában dolgozik. Munkásnő. — Rendben van. Orosztonyi lány, ugye? lyek éles színekkel mutatták meg’ a sommások férges barakkjait, az arcokat, amelyekről lerit.t a nélkülözés. Emlékezett az ipari dolgozókra, akik kivert kutya módjára éltek otthontalanul, nyomorúságosán. De nemcsak ezek jutottak eszébe, hanem eszébejutottak a mezőgazdasági munkákat és a terménybeadást szabotáló, rémhirterjesztő kulákok is. — Szóval ezt irigylik tőlünk — gon. dolta magában. — Ezt a gyönyörű épületet szeretnék elvenni az én lányomtól és a többiektől, azt a világot szeretnék visszahozni, ahol csak nekik volt fenékig tejfel az élet. Nem, abból nem esz. tek többé. TV[ egmutatták a lánya szobáját. A földszinten volt. Ebben az épületrészben csak lányok laktak. A férfidolgozókafc az emeleti lakásokban helyezték el. Az emeletien lakik az üb-elnök is, Kohári elvtárs. Azért lakik itt, hogy esténként is együtt lehessen a dolgozókkal. Nem árt, ha a szabad ódfekban időnként el-elbeszélgetnek a politikai és a szakmai dolgokról. Amikor beléptek a lányok lakosztályába, ott nagyon vidám volt a hangulat. Az első pillanatra meglátszott, hogy lányok laknak itt. Az ágyak melletti kis asztalkákon cserépbe ültetett virág, az ágyak felett a falon pedig fényképek voltak láthatók. Szabó Erzsébetet apja éppen gesztenyesiités közben találta. — Hát te ilyen helyen, laksz ? — volt az első szava. A többi lány megütődve nézett Szabó Péter felé. Azt hitték, hogy talán nem tetszik neki a lakásuk, azért az a heves kifaka- dás, de -a következő pillanatban, éppen az ellenkezője derült ki. — Nagyon szép itt minden — mond. t<a Szabó Péter, keresve a szavakat,, hogy kifejezhesse mindazt, ami érzésében gondolatában felgyülemlett. * A lányok körülvették, beszél- gettek vele. Csiszár Ágota elmondta, hegy ő zalaszentbalázsi. Többen is vannak szentbalázsiak. Jó munkát végeznek s ezért a. vállalat minden szombaton hazaszál. Útja őket a saját gépkocsijával. Borsos Gizella arról beszélt, hogy apjával együtt dolgoznak a válla, latnál. Horváth Lujza és Szal-a- vári Margit keszthelyi lányok. Mindketten gépkezelők, tehát szakmunkások. Szalavári Margit olvas. Olvasnivalójuk van elég. a vállalat könyvtára rendelkezésükre áll. Három.négy szoba van egymás mellett, sőt konyhájuk is van. Ha éppen kedvük tartja, süthetnek- fözhetnek a lányok. ___ "O itkán főzünk. Minek is te nnénk — jegyzi meg Szalavári Margit. — Az üzemi konyhán nagyon jó étkezést kapunk. Ma is finom sertéspörkölt volt ebédre, burgonyával. Jól gondoskodik mirólunk a vállalat. — De azért mégis csak fözöge- íünk — szólt közbe az. egyik lány. — tegnap este is dióskiflit sütöttünk. Közben megérkezett Kohári elvtárs is, az iib-elnök. Megmutatta Szabó Péternek a férfiak lakásait is. Sorra járták az emeleti szobákat. Szabó Péter nem tu. dett betelni a látvánnyal. A szobák faláról Lenin, Sztálin és Rákosi elvtárs képei mosolyogtak feléje. Szabó Péter is mosolygott. Ez a mosoly azt mondta: — Nekik köszönhetjük. — Igen, — mondta Szabó Péter és- ebben a pillanatban nagyon otthon érezte magát mintha a saját házában lenne. Nem tudta hirtelen mit szóljon, de az a né- hány pillanatnyi csend egy világot süllyesztett el és egy uj vi- lágo-. tárt fel előtte. Ez a néhány pillanat elég volt ahhoz hogy felvillanjanak azok a képek, amePÁR! ÉPÍTÉS tjfmulafósf nyújt a mindennapi pártmunkáhan Kedd 1951 nov, 4. 3