Zala, 1952. november (8. évfolyam, 259-281. szám)
1952-11-06 / 261. szám
(Zalaegerszeg, noy. 6-—12.) Erkel Ferenc égésa. életének alkotó munkáját a szabadság magasztos eszméjének szolgálatába állította. Át erezte hazája fájdalmait s muzsikájával a nép ügyét vitte előre. Zeneszerzői munkássága eltép- hetetlen Kapcsolatban állt a nép életével s ez volt legnagyobb sikereinek alapja, 1837-ben ;J pesti magyar szin- 1 iámnál mint karmester működött. Kossuth Lajos letartóztatása az ö életében is nagy változásokat hozott. Érzi. hogy neki is kell valamit tennie a' háza, ft szabadság védelmére; A helyes utat barátai mutatják meg számára. — Vörösmarty' a verseivel, Kisfaludy a drámáival harcol. Most már Te sem hallgathatsz. A Te kezedben is fegyver van... a muzsika.’ _• Állj Te is, Feri. nemzet éb. . resztéi közé! És megszületik Erkel első operája. a Báthory Mária. Mái- ebbe a müvébe is belesző magyar dal. kunokat, a nagy művész azonban többre, nagyobbra vágyik. Első kísérletei után gáncsolni akarják. Kinevetik próbálkozásait, hogy a ,.csárdák és falusi lakodalmak“ muzsikájából akar önálló müvet inni. Ekkor találkozik a kiváló magyar muzsikussal, a világjáró Liszt Ferenccel. Tőle kap biztatást és bátorítást munkája tovább folytatásához. Liszt Bécsbe indul és hívja Erkelt menjen vele külföldre, hirt és dicsőséget szerezni a magyar zenének. Hajnalban el is indulnak együtt a határ felé. Az első estét egy pusztai csárdában töltik. Itt kezdi el Elkel olvasni a ..Hunyadi László“ cimü opera kéziratát. A zsándárok a csárda udvarára terelik a környékbeli összefogott legényeket. Hiába tett ígéretet a király, hogy nem visz többé küllőidre magyar katonát, most mégis katonafogdosást rendeznek. Szüleik, testvéreik, asszonyaik kisérik őket. A hatalmas orkán benyomja Erkel szobájának ablakait is. A művész a villámok fényénél borzasztó jelenetnek les- tanúja. Egy legény elszökik a csoporttól. A zsándárok észreveszik. Dór. lennek a fegyverek... a fiú a földi-e zuhan. Anyjának sikolya még a mennydörgésen Is keresztülhatol. Zokogva borul halott gyermekére. Erkel Hunyadi Lászlóra gondol. Abban is szerepel egy király, aki megszegi a nemzetnek adott szavát. S a gyermeke'holttestére boruló anyában a kivégzett Lászlót sirató Szilágyi Erzsébetet látja. Még éjszaka, a kicsiny mécses lángjánál munkához fog. s megírja az opera, néhány részletét. Reggel elbúcsúzik Liszttől és visszatér Pr-stie,' elkészíteni uj dalművét megkínzott nemzete- számára Az első teljesen magyar jellegű opera tomboló sikert arát. a közönség négy szere, tutitól fogadja a darabot, amelynek .mondanivalójában saját sorsán ismer. ' A '^pTaiatom bukása után, az , e’nyoVnás és lunió’etíen terror légkörében lát a művész ismét munkához. Egy kis faluban keresi fel régi barátját, a bujdosó honvédtisztet, Eg- resSy Bénit, aki megírja Erkel számára Katona József tragédia ja nyomán a .Bánk. bán“ szövegkönyvét. Az opera rövidesen elkészült ás nagy nehézségek leküzdése után a közönség elé keiül. A Bánk bán tartalmában és zenéjében Erkel legforradalmibb operája lett. Minden jelenete vissza, lükiözi, hogy szerzői ismerik a nép bajait. Az agg Tiborc szavai egy egész nemzet vádiratát tárták a nézők elé. •— Szép földjeinkből berkeket csinálnak, ott unalomból hetekig vadásznak. S mi, hogyha olykor vadgalambra szert teszünk, tömlőére sújtanak. A szegény csak arra van teremtve, életét hogy kínosan leélje, végre a-sirt ö is megleli. A dalmüvet nagy szeretettel fogadja a bilincsekbe vert nemzet, szavaiból és dallamaiból' uj erőt merit a Habsburg-clnyomók. ellen. A Bánk bán bemutatása után a reakció még dühödtebben támadt a nagy magyar muzsikusra. Elbocsájtják állásából, lehetetlenné akarják tenni. Erkel azonban nem hagyja magát és a támadásokra merész tettel válaszol. Uj operájában ismét történelmi témához nyúl. Müve föalakjául a magyar nép egyik szeretett hősét: Dózsa Györgyöt választja. E néhány példa is mutatja, hogy Erkel alkotó munkásságán, egész életén vörös fonalként húzódott keresztül a néppel való kapcsolat, az egyszerű dolgozó emberek iránti szeretet. Ezért vált a nép művésziévé, a szabadság egyik kiváló harcosává. Az Erkel cimü film a nagy művész életének kiemelkedő eseményei mellett megörökíti legszebb operáit. A Magyar ‘Állami Operaház legkiválóbb énekeseinek, ének és balettkarának előadásában látjuk a ..Báthory Mária“, „Hunyadi László“. „Bánk bán“ és „Dózsa György“ jeleneteit. A film főszerepét Pécsi Sándor Kossuth-dij.as játssza. Mellette a magyar művészi élet -legki- válóbbjai vettek részt a hatalmas mü elkészítésében. A. film rendezője több. sikeres magyar film alkotója, Keleti Márton'" a Magyar Népköztársaság Kossuth. dijas érdemes művésze. Az Erkel cimü film a Karlpvyvary-i VII. nemzetközi filmfesztiválon a Ze- nésfilm-dijat nyerte el. A nagykanizsai városi nszlalitenisz- onjiioksagba benevezett asztalitenisz-es,a palok intézői csütörtökön, este ü órakor jelenjenek meg a nagykanizsai városi gébtnCVe CSl CS Sporl Üizotíság helyisé- * II ISMÉT NABV NYEREMÉNYEK A TOTÓBAN! II találat = 9.275 forint 10 találat = G70 forint 0 találat — 116 forint 43. heti 0 találat 142 forint A GöJ/FOTO-ba« nem volt találat, így a teljes nyeremény összeg iiz f heti nyereményalapot növeli. Ezen a héten a mérkőzések ázom balon lesznek tehát a tipp szelvényeket úgy kell postára adni hogy legkésőbb szombator seggei 8 óráig a Sportfogadás' Osztályhoz BEÉRKEZZENEK. („FÉLKÉSZ ÉTEL“ HZ ÜZEMI KONYHÁN A középdunántuli élelmezési vállalat zalaegerszegi 6. számú konyhájának ablakánál felirat figyelmezteti a közönséget: ételkiadás fél 12-töl 1 óráig. Nem tudjuk, mi az értelme ennek a feliratnak, mert, aki az ebédjéért időben megjelenik az ételkiadó .ablak előtt, ugyancsak elvárhat. Ugyanis először egy lovaskocsi jár a.z ablak elé, utána egy fiatal, de annál bőszebb motorkerékpáros száguld be a kapu alá, két nagy ételhordóval, anajd több kisebb munkahely ételhordói a maguk fazekaival s lábosaival. Előny, arra való hivatkozással, ho:gy a szóbanforgó munkahelyeken nem akadhat aneg a munka, a dolgozók bem várakozhatnak. Tehát, aki maga siet az ebédjéért, az ráér, ’ mivelhogy az nem is dolgozik. S itt van, ami kifogásolható a .vállalat munkájában. Tudvalévő, hogy az ebédszünetet mindenütt egyidöben tartják. Mármost, aki éppen egyedül veszi igénybe az üzemikouyhát munkahelye dolgozói közül, az váljon. Csak türelem. Aztán 1 órakor megkapja az ebédet félkészen. Persze az üzemi konyha félkész étele nem tévesztendő ősz. sze a népboltokban árultakkal. Náluk ugyanis a sietés félig főtt, sült tésztát eredményez. A dolgozók erdőkében sürgősen megoldandó probléma ez. Az üzenni konyhával kapcsolatban már nem egy esetben eredményes megoldások születtek. Most is igy kell lennie: az ebédosztás ide. jét helyes munkaszervezéssel ugy csszák be, hogy azok a dolgozók is időben jussanak a jól megfőtt ebédhez, akik azt otthon ,,méltóz. tatnak“ elfogyasztani. Rossz a telefon — sok a viz A nagykanizsai Viz. és Csatornamű a nyáron naég nagy nehézségekkel küzdötö. Vízhiány volt. A nehézséget már legyőzték. Nem azért, mert az őszi és téli hónapokban jelentősen kevesebb a vizfogyásztás, hanem azért, mert kormányzatunk hatal. más összegű beruházást fordított uj kutak létesítésére. Jövöré'mái távjelzö berendezés is lesz, ami a toronynál, a kutaknál és az üzemvezetőségnél egyaránt mutatja a vízállást. Addig azonban, amíg a táv jelzőberendezés elkészül, nagyon fontos, hogy a telefon állandóan üzemképes legyen. Az elmúlt héten megtörtént, hegy a torony megtelt vízzel- Ez ■ még nem lett volna haj, hiszen a víztoronynak az a hivatása, hogy vize! tároljon s kell is. hogy tele legyen, mert ha a torony üres, akkor hiába nyitják ki a csapot, a víz nem folyik. A hiba ettv volt, hogy amikor a torony megtelt, hiába telefonáltak a kúthoz, hegy ne szivacsának többet, a kút kérlelhetetlen, kitartással tovább szívta és nyomta a. vizet, mert, hegy a telefon süket volt. mint egy nyugalomba vonult apácafőnöknő. A szorgalmas kút, amely azért icm hagyta abba a szivattyúzást, mert várta a telefon értesítést, üt kilométer (távolságra van. a" toronytól. Amikor egy másik vonalról felhívták a 03-at, a hibabe- ' eleit töt. onnan azt a választ kapák — epren szombat este lévén - a telefont csak hó'len lehet megjavítani, mert a hiba a vo- aalcn vanA jelzőberendezés csak a jövő H'bsn készül el. Addig még fok- szer fordulhat elő a víztorony tetten iánál üzemzavar. Keressen, a ncsta valami megoldást, hogy a 'zent bal on előforduló hibát hétfő 'ott .kijavíthassák. Z A L A Magyar Dolgozók Pá’-tla Zala megyei '.i/olts:!'fának lapja Felelős szerkesztő- 'ántó Jenő. - Felein- kiadó: Darabos án. — Szerkes/iöséfc. Zaláegerszeg, Kossuth Lajos.utca . 22. Telefon: 250. - Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Szécherjyl-tér 4. Telefon: 102. — Készült a Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnál Szombathely, Kossuth Lajos-utca G. Telefon: 75. — Felelős vezető: Hofmann Miklós. SZTÁLIN MÜVEINEK 10. KÖTETE MAGYAR NYELVEN Nemrég jelent meg a Szikra ki. adásában I. V Sztálin Müveinek sorszám szerint 10. kötete 100 ezer példányban’ magyar nyelven. Ezizel a kötettel 13-ira emelkedett a magyarul kiadott Sztáiin- kötetek száma. A most kiadott 10. kötettel Sztálin elvtárs összegyűjtött müveinek a Szovjetunió, ban eddig kiadott mind a 13 kötetét pállunk könyvkiadója hoz- záférhetövé tette a magyar olvasóknak.. I. V. Sztálin Müveinek 10. kötete az 1927 augusztusától decemberig irt müveket tartalmazza. 1927 végére az ország szocia-- lista iparosításának politikája döntő sikereket ért el. A bolsevik párt és a szovjet nép elodázhatatlan feladat előtt állott, rá kellett térnie a mezőgazdaság kollektivizálásának útjára. Sztálin elvtárs az SzK(b)P KV kongresszusán a Központi Ei- zottság nevében tartott politikai beszámolójában elemzi a Szovjetunió nemzetközi helyzetét, a kapitalista országok helyzetét, az egész világ*, forradalmi mozgalmának állapotát; ismerteti a Szovjetuniónak a szocialista építés terén a kapitalista környezet viszonyai között elért sikereit; meghatározza a szocialista parancsnoki magaslatok fciszélesfi- tésének és megszilárdításának, valamint a népgazdaságban még meglévő kapitalista elemek feD számolásának feladatait. Sztálin elvtárs az SzK(b)P XIX^ kongresszusán tartott beszámolód jában és a beszámolóhoz mondott zárszavában, „Az oios^ ellenzék politikai arculata“, „A trocklsta ellenzék régebben és most“, „A párt és az ellenzők“ c. beszédeiben és más munkáiban befejezi a trockizmus eszmei megsemmisL tését, .és a párt elé a trockista- z.inovjevista szovjetellenes blokk teljes szervezeti, szétzúzását éa felszámolását tűzi feladatul, hang« súlyozza, hogy fáradhatatlanul harcolni kell a bolsevik párt so- rainak egységéért és vasfegyelméért. Sztálin elvtársnak „Az Októberi Forradalom nemzetközi jellege“, „Beszélgetés a külföldi munkás- küldöttségekkel", „A nemzetközi helyzet és a Szovjetunió“ c. ihű- vci feltárják a Nagy1 Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az emberiség történelmében gyökeres fordulatot jelent a kapita- 1 izmust ól a kommunizmus felé és jelenti a marxizmus-leninizmus- nak a szöciáldemokratizmuson aratott győzelmét és hangsúlyoz, za, hogy a Szovjetuniót meg kell védeni az imperializmus támadásai ellen. sPORt 9.800 méter — Szabad eséssel Az a • legérdekesebb ugrás, amikor az ugró nem nyitja ki az ejtőernyőt, hanem ugy zuhan, mint a kő és csak bizonyos magasságban a föld felett huzza meg a föoldózsinőft. Régen féltei, az ilyenfajta ugrásoktól, ma már igen népszerű az „időzített” ejtőernyőugrás. Amikor az ejtőernyős szabadon esik, teljesen ki van szolgáltatva a légköri viszonyoknak, . de még sem forog tehetetlenül a levegőben, mert a testével bizonyos fokig irányíthatja az esést és saját belátása szerint zuhanhat arccal, háttal, vagy oldallal a földnek. Hogyan éri ezt el? Ügy, mint az úszó. Amikor az ugró másodpercenként 50—7u métert szabadon esik, a légellenállás igen nagy, de kézzel- és lábbal egyensúlyozva szinte ugy „úszhat” - a-levegőben, mint a vízben. Különösen érdekes a csoportos ugrás. Ilyenkor egymást ügyelhetik az ugrók és ez igen hasznos, mert egymás mozgásából .nagyon, sokat tanulhatnak. A közelmúltban sikerült felállítanom áz éjszakai időzített ugrás csúcseredményét. V7. Kjrjáriov repülő (elvitt 10.600 méter magasra, onnan hajtottam végre az ugrást, .Életemben clősiör- ugrottam ilyen nagy magasságból. Nem volt könnyű dolog. Odafenni mínusz 52 fok hideg volt, igy téli felszeretést kellett öltenem és.azonkívül, az oxigénbelélegzö- készülék, továbbá a barográf alaposan megnehezítette számomra a mozgást. Az előzetes edzések során hozzászoktam ugyan ehhez a felszereléshez, azonban mégis eléggé zavart, amikor az ugrás, hoz készülődtem. Nagy nehézség az is. hogy éjszakai ugrásnál nem látszik a föld Én pedig éjjel ugrottam. Ugy scgiteHünk a bajon, hogy a földön világiló „bokrokat” helyeztünk cl, amelyek az irányt mutatták nekem. Amikor kiugrottam a gépből, néhány másodpercig arccal lefelé estem. Oldalt, lent láttam a tüzeket. Aztán feihöbe ke. rültem, nem láttam semmit. Továbbra is igyekeztem arccal a föld felé esni és pz bizony elég nehéz volt. Éreztem, hogy erősen imbolygók. Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne kerüljek dugóhúzóba. Aztán a felhők között erős havazásba kerültem. A hópclvhek teljes erővel verték a belégzőkészülék szemvédőjét. Akkor nagyon vágytam uira "megpillantani a kis földi tüzeket. Ugy tiint nekem, mintha megállt volna az idő, mintha beláthatatlan ideje esnék, zuhannék ég és föld között. Aztán hirtelen, mintha leplet r,Intői, lak volna cl. előttem, kiestem a felhők közül és megpillantottam újra a jclző- tüzeket. Csakhogy ezek messze balra voltak tőlem. Kezem folyamatos mozgatásával igyekeztem a tüzek felé ..úszni1’. Majd felhúztam karjaimat és kiegyenesítettem lábaimat, igy vitorlázd, somnak bizonyos szöget adtam. Balkaromat, amelyen a másodpercmutató óra volt, a felszerelésemen függő lámpa elé emeltem. Néztem: a mutató még. csak akkor fejezte be első körét. Milyen kevés, ideje zuhanok! — gondoltam magamban. Még két perc van hátra. előzetes számításaim ' szerint az esésnek közel, három percig kell tartania. A közérzetem kitűnő volt. Hirtelen körülbelül 90 fokkal elfordultam. igy nehezebben tudtam figyelni a tüzeket, A fejemet igyekeztem ’ mégis fokozatosan a tüzek irányába fordítani. Hogy emelicin a .vitorlázás szögét, ismét felszedtem karjaimat és kiegyonesi- teltcm lábaimat. Eltol egyszerre úgyszólván vertikális esésbe kerültem — feiiel. lefelé. Éreztem, erősen fokozódik esésem gyorsasága. Ezért ..visszaevic- k'ltern” eredeti helvze'enibe. Igazi vitorlázás VöP számomra az esés. Ulra megnézterji az órát: már több mtpt két perce estyrn Rövidesen ki kell nyitni az ernyőt — futott át agyamon a gondolat. Érdekes, hogy- amikor az ember, rápillant a 'másodpercmutatóra, első pillanatra .az a benyomása, hogy az óra áll. Csak figyelmesebb sz'emiélés után veszi aztán észre, iiogy lassan mozog a mulató. A tüzeket egyre jobban láttam, világosan rajzolódtak ki körvonalai a fekete éjszakában. Olyan nagyszerű volt az esés, hogy szinte sajnáltam, amiért mindjárt végeszakad. Kár, hogy esés közben nem lehet rádió- közvetitést csinálni. Nem baj, majd ezt a kérdést is megoldjuk. A tüzek egészen közel kerültek hozzám. Elérkezett az ideje, hogy kinyissam az ernyőt. Hirtelen rántás — és vége- szakadt a szabad esésnek. Megkezdődött a folyamatos leszállás. Nem volt szükség jeladásra, mert háromszáz méternyire a tüzektől értem földet. így hajtottam végre sikeres csúcs» kísérletemet. Sztorcsicnko snorimesternek ac O'gonyofibaii megjelent cikke nyomán. o a: i Zalaegerszeg, november Ü—I2.ig; ERKEL Nagykanizsa, november (j—9-ig: FALUSI ORVOS APRÓHIRDETÉS HASZNÁLT boroshordókat minden nagy. ságban és mennyiségben vásárol a Zala megyei MÉH Vállalat, Nagvka- zsa. Somogyi Béla-utca 15. sz. (571) HÁZI VÁGÁSÚ sertésbőrért kg.ként 25 forintot és kilogrammonként 3 forint lejtési jutalmat lizet a Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat, valamint a foldnnivesszövetkezetek. (572) JÚKARBAN lévő íróasztalokat, iratszekrényeket. irógépasztalt cs székeket ve. szülik. Mokép Kirendeltsége Zalaegerszeg. Rákóczi-ut 5. (Í582), EQÉSZNAPI elfoglaltságai magános dől. gozó hő november 15. vagy december 1-re. kiilönbejáratu bútorozott szobái keres Nagykanizsán. Cilii a kiadóban. (563) TEDD TAKARÉKBETÉTBE Előnyös kényelmes biztonságos ERKEL