Zala, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-02 / 231. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Biztosítsd családod jövőjét, takarékoskodj, jegyezz békekölcsönt! Jl25 N»P ZÄL1MEGTEI PÁRTBIZOTTSAgAMAK WAPHAPJA Vili. évfolyam 231. szám. Ara 50 fillér 1952. október 2 Csütörtök MNDSz-nőnevelők 25-e óla reggel.este járják a községeket az MNDSz.nönevelök is hogy felvilágosító munkájukkal se­gítsék a III. Békekölcsön jegy zést Népnevelőink egyre tisztábban látják, hogy a külső és belső ellen­ség nyitott szemekkel figyeli, ho gyan folyik városon és falun a bé­kekölcsön jegyzése. Már az első két. napon csatfanós választ kapctt az ellenség me­gyénk dolgozóitól, amikor közsé* geink, városaink asszonyai, köztük a zalaegerszegiek is, fáradhatatlan lelkes munkával, egymással verse, nyezve 67.700 forintot! gyűjtöttek, ebből háziasszonyoktól 30.500 fo­rintot’. Ez az összeg ma már 95.700 forint a háziasszonyok 40-650 fo­rintjával együtt.' Felzárkóznak Zalaegerszeg QSz- szonyai mögé Nagykanizsa város MNDSz-nönevclöi is, akik eddig 65.000 forintot gyűjtöttek. A ke­rület’ asszonyai versenyt indítottak egymás között’. A versenyből győz­tesen akarnak kikerülni, ezért je­gyeztetlek fáradhatatlanul. A nép­nevelők között’ van Schucr Gizella és Szondiné nönevelő 5400 forintos eredményükkel. Baráíh Lajosné zalaegerszegi nő- nevelő, társával 3200 forintot je-' gyezleíetí’. Községi népnevelőink sem akar­nak lemaradni. Ezért jegyzett' Mol­nár Erzsébet 600 forintot és jc- gyezi'eteLt 1800 forintot. Montág Éva 600 forintot jegyzett és 1500 forintot jegyez leteti’. Vonjuk be magunk mellé nőne- velömuukára a jól jegyző dolgozó parasztasszonyokat, értelmiségie­kéi; a békekclcsöniegyzés sikeréért. Dittrich Ferencné Miklósfa Egyre több jelentés érkezik fal­ainkból, hogy hazafias köteles- igüknek eleget téve a községek linden dolgozója lejegyzett. En. nek tudható be az, hogy Zala me. gye a Harmadik Békekölcsön­jegyzésben továbbra is tartja első helyét. A további eredményeket gátolja azonban az, hogy olyan községeink is vannak, mint Mik­lósfa, -ahol lassan, vontatottan megy a felvilágosító munka és en. írnek következtében lassan megy a kölcsönjegyzés is. A tanács nem gazdája a jegyzésnek, de hiány­zik a pártszervezet segitö munká­ja is. A község dolgozóinak alig a fele tett még eleget a minisztertanács felhívásának. Hiányoznak Miklósfán a példamu. tatók. A. község négy pedagógu. sa: Rozgcnyi Dénes igazgató, Aradi József, Ködmenecz György- né és Pellé Margit úgy határoz­tak, hogy fizetésüknek csupán 50 százalékát jegyzik. Megfeled­keznek arról, hogy államunk egy­re jelentősebb támogatásban ré- zesiti pedagógusainkat, amit bi. zonyit többek között a januári fi­zetésrendezésük is, A tanács gyenge munkáját tűk. rözi vissza az is, hogy gyengén megy a begyűjtés. Miklósfa hosszú ideig ki volt zár­va a szabadpiacból. Nem tanultak ebből az esetből a község vezetői és most sem igyekeznek azon, hogy begyűjtési kötelezettségeik teljesítésével mielőbb • szabadpia­con adhassák el feleslegüket a község dolgozói. Eddig 67 dolgo­zó kért engedélyt kukoricatörés­re, de ezek közül mindössze 42 teljesítette kukoricabegyüjtési kö. telezettségét. Nem jobb a hely­zet burgonyából sem. Kétszázti- zenhatan kértek engedélyt és nyolcvanötén még mindig nem vitték el a begyüjtöhelyre a le­adásra kerülő burgonyát. A ta­nács opportunizmusára jellemző, hogy a beszolgáltatást elmulasztók, kai szemben nem érvényesítik a rendeleteket és nem hajtják vég­re az öt sziázalékos felemeléseket. Miklósfán nem nézhetik tétle­nül, hogy a békekölcsönjegyzés versenyében az ö hanyag munká­juk miatt kerüljünk esetleg a má­sodik helyre. Lássanak hozzá sürgősen a munkához, hogy mielőbb jelenthessék: nálunk is lejegyzett minden dolgozó paraszt és megjavult a begyűjtés üteme is. VERSENY IELENTE5 A békekölcsön jegyzés versenyében szerdán a következő sorrend alakult ki: Járások: 1. lenti, 2, zalaszentgróti, 3. nagy- kanizsai, 1. letenyei, 5, zalaegerszegi. Városok: 1. Zalaegerszeg, 2. Nagykanizsa Gépállomások: 1. Pölöskc, 2, Orosztony, 3 Csesztreg. Állami gazdaságok: 1. Kápolnáspuszca, 2. Fclsörajk, 3, ALsófakos. Községek: 1. Pusztaedejács, 2. Gáborjánhá­za, 3. Zalaistvánd. Rádó dolgozó parasztsága a petiikcrcsz- turiak fölhívására csatlakozott a no­vember 7-i versenyhez. Eddigi mun­kájuk során már komoly lépéseket tettek a terv teljesítéséért. Burgo­nyabeadási tervüket már 100 má­zsával túlteljesítették, eleget téve vállalásuknak. Kukoricabeadási ter­vüket 30 százalékban teljesítették. Jól haladnak a begyűjtés valamennyi ágában. A sertésbeadás terén vállal tűk, hogy a harmadik negyedem ter­vüket hat sertéssel túlteljesítik, ami­nek már szintén eleget is tettek. A begyűjtés terén becsülettel vég­rehajtják a nép államának törvényét. A dolgozó parasztok megmutatják helytállásukat. Az érem másik olda­lát nézve, súlyos hibákat is találni a községben. Hiányzik a pártszer­vezet nevelőmunkája, ami megmu­tatkozik most a Harmadik Békeköl­csönjegyzés idején. Horváth elvtárs, a pártszervezet titkára elhanyagolja a népnevelők rendszeres oktatását, nem tartott népnevelő értekezletet hónapok óta- Most a jegyzés megindulásakor a népnevelők nincsenek felvértezve ér­vekkel. így történt meg, hogy a dol­gozó parasztok között elterjedi a kulálcok hangja, l'ótÉ János (Pisz­kei), a falu egyik legmódosabb gaz­dája minden beadását becsülettel teljesítette. Felesége a jegyzéskor azzal érvelt, hogy nincs cipője. Az egész falu tudja, hogy Tóth János, az egykori cseléd, akinek a napi ke­nyere is alig volt meg, népi demo­kráciánkban erősödött meg, most vált lehetővé számára az igazi élet. Min­denki tudja a faluban, hogy ebben az évben három hisottsertést értéke­sített s~abadpiacon*és héven rendel­kezik felesleg gabonával, hogy ház­helyet akar venni, mert van pénze bőven, tehát az, amit mondott, nem as ö hangja. A pártszervezet, a nép­nevelők nem foglalkoznak vele, nem juttatják eszébe régi életét és amit államunktól kapott. Nem hívták fel figyelmét a hazafias helytállásra, nem . mozgósították a- béke védel­mére. Nem juttatják eszébe, hogy mig Koreában folynak a harcok, addig az ő fia idehaza békésen dol­gozik. Hogy mozi és kulturház van a faluban, ahol nyugodtan szóra­kozhat és villany világit lakásában, amit a terv adott neki, aminek va- lóraváltását fokozottan elősegítjük békekölcsön jegyzésünkkel. A ncvelőmunka mellett hiányzik a párttagok példamutatása. Voller Jó­zsef párttag, mint ácsmester a ter­melőszövetkezetben dolgozik és olyan megélhetés van számára biztosítva, mint még soha, vagy Kurucz István párt vezetőségi tag még nem jegyez­tek. Kuracz István úgy látszik - el­felejtette az elmúlt háborút, ahova a fasiszta hordák elhurcolták és mint rokkant tért haza és ma a nép állama biztosítja számára a meg­élhetést, a békés életet, tervünk megvalósításán keresztül. Nem mu­tatott példát maga a pártszervezet titkára sem. Gondoljanak a rádóiak régi éle­tükre és emlékezzenek meegváltozott életükre. Mutassák meg helytállásu­kat.' A pártszervezet ehhez adjon se­gítséget számukra a népnevelőkkel való rendszeres foglalkozással és példamutatásukkal. Begyűjtési versenyjelentés Megyénkben az elmúlt héten a békekölcsönjegyzésel egyidőben ja­vultak a begyűjtési eredmények. Kukoricából elhagytuk a 19. he­lyet, de az elsőségért folyó harc­ban még komoly feladatok várnak ránk a burgonya- és napraforgóba* gyűjtésben is. Járásaink versenyében a sorrend a következő: Kukoricabegyűjtésben: 1. Zala* szentgrót 28, 2. Nagykanizsa 17, 3. Zalaegerszeg 14, 4. Letenye 12, 5- Leüti 5 százalékkal. Városok kö­zölt: 1. Zalaegerszeg 15. 2. Nagyka­nizsa 10 százalékkal. Burgonyabe gyűjtésben; 1. Zaia- szentgrót 90, 2. Letenye 63, 3. Zala­egerszeg 62, 4, Nagykanizsa 61, 5- Lenti 38 százalékkal. Városok kö­zött: 1. Nagykanizsa 155, 2. Zala­egerszeg 86 százalékkal. Napraforgóbegyűjtésben: 1. Nagy­kanizsa 71, 2. Zalaegerszeg 62, 3. Zafaszentgrót 37, 4. Let’enye 35, 5- Lenti 32 százalékkal. Városok kö­zött: 1. Zalaegerszeg 33, 2. Nagy­kanizsa 25 százalékkal. Baromfibegyűjtésken.- 1. Zalaeger­szeg 56, 2. Zalaszentgrót 56 3­Nagykanizsa 50, 4. Letenye 47, 5. Lenti 44 százalékkal. Városok kö­zött: 1- Zalaegerszeg 64, 2. Nagyka­nizsa 51 százalékkal. Járásainknak az ősziek és a ba. romfíbegyiijtés terén van még ten­nivalójuk bőven ahhoz, hogy ígére­teiket maradéktalanul teljesítsék. Ennek érdekében községeink csat­lakozzanak Füzvölgy versenykihívá­sához és számolják fel a kukorica-, burgonya- és napraforgó, valamint a tojás- és baromfibeadásban lévő lemaradásokat. Mulassák meg, hogy megyénk lépést tud tartani az élen. járókkal, .mint a gabonabegyüjtés idején. Vigyék győzelemre az őszietö begyűjtését, merf ennek az ütemé­től függ az is, hogy vetési tervein* két hogyan tudjuk teljesíteni, hogy milyen lesz a jövőévi termés. A Harmadik Békekölcsönjegyzés' sei egyidőben teljesítsük begyűjté­si terveinket, hogy szilárd békeaka. ralunkat ezzel is bebizonyítsuk és kettős csapást mérjünk a háborús uszitókra. A nagykanizsai ívcgfgyár szepí. befejezte III. negyedévi tervét Sipos Rozália a pölöskei gépállomás traktorosa Bonyliádról, a mezőgazdasági szak­iskoláról írja: ,,épülő, virágzó me­zőgazdaság iáikért, 1 a béliéért 600 fo­rint kölcsön t . jegyzek/ ‘ A nagykanizsai üveggyár ne­gyedéves tervét szept. 19-én 12 órá­ig teljesítette. A békekölcsön­jegyzésnél 846 forintos átlagot értek el. Ugyanekkor elhatároz­ták, hogy békehetet tartanak, amely szorosan kapcsolódik a kölcsönjegyzéshez és a IV. ne­gyedévi terv beindításához. A III. negyedévi terv túltelje­sítéséhez a gyár valamennyi dol­gozója lelkes munkával járult hozzá. Kiemelkedő teljesitményt ért el Stadler Antal üvegfúvó, aki negyedéves tervét 27 nappal előbb fejezte be. Békési József esztergályos azonban még ennél is szebb eredményt mutatott fel, mert negyedévi tervét 29 nappal előbb valósította meg. Bednarik Béla csiszoló 28, Hesz László üvegfúvó 22, Rewitz Györgyi pa-t. tintó 21, Péntek János üvegfúvó pedig 20 nappal előbb fejezte be negyedéves tervét. f" DICSŐSÉGTÁBLA í l í TORMA LÁSZLÓ, a nagykanizsai Fűtöház iib. elnöke 1200 forintos t fizetése mellett 1500 forint békekölcsönt jegyzett. Ilii DEC! LAJOS elvtárs, a zalaszentgróti állami gazdaság igazgatóhe-\ j lyettese 1500 forintos jegyzését 1800 forintra, egészi-­♦ tette ki. ♦ | nOBVÁTH FEBENC mikekarácsonyfai középparaszt az elmúlt évi 100\ Í ♦ I ♦ forintos jegyzésével szemben az idén 500 forint köl-t osont adott a béke éri, az ötéves tervért, í I KOEP1CS JÁNOS elvtárs, a szentp éterim termelőszövetkezeti csoporti elnöke négy gyermekéért és a maga boldog jövő jéérti 800 forintot jegyzett. ; AMIT A HAZÁNAK ADUNK, MAGUNKNAK ADJUK — minden kölcsönadott forint százszorosán visszatérül

Next

/
Thumbnails
Contents