Zala, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-24 / 224. szám

VILÁG PKOLLTÁRJ AI EGYESÜLJETEK! Elutazott Moszkvából a kínai kormányküldöttség Meguyilt a román nagy nemzetgyűlés ülésszaka AZ MDF ZALÜMEOTEI PÍRTBIZOTTSAGÁÍAK NAPILAPJA Vili. évfolyam 224. szám. Ara 50 fillér 1952. szeptember 24 Szerda Népnevelőink feladatai az őszi mezőgazdasági munkákban A Magyar Népköztársaság Mi- isztertanácsának határozata szabá- vozza az 1952. évi őszi növényiéi- ícsztési munkák végrehajtását. A űnisztertanács határozata leszögezi, egy az 1959. évi népgazdasági ter­ünk fokozott követelményeket ál- it mezőgazdasági termelésünk elé s egyben megjelöli azt is, hogy az 953. évi növénytermelési terv telje_ itésének és túl teljesítésének legelső éltétele az 1952. évi őszi betakari- ás, szántás és vetés kellő időben s az eddigieknél jobb minőségben -aló elvégzése. Hogy állunk ezeknek az előfelté- elelvnek a megteremtésével? Már is emaradtunk, annak' ellenére, hogy arc nincs semmi okunk! A megye diami gazdaságai, termclőszövetkc- eiei, gépállomásai és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok olyan érmést takarítottak be, — a nem uhuién esőiben kedvező időjárás el­eimre is —, hogy az állammal zembeni kötelezettségüknek augusz- us 20-ig 104.5 százalékra eleget ettek és maradt vetőmag és kenyér- babona általában elegendő. Az elsők bízott kapta meg megyénk a sza­badpiac értékesítési jogot is, ezen ki­áll csere és kölcsön vetőmag ren- lelkezésre bocsájtásával segíti pár­áink és kormányunk megoldani az ndokolt esetben mutatkozó vetőmag- íiányt. Megnövekedett gépállomá- íyunk mellett elegendő, kézi, gépi is fogaterő' áll rendelkezésre az őszi munkák végrehajtásához. / A legfőbb hiányosság tanácsaink munkájában van. Ahelyett, hogy számbavennék a megtermett gabona- mennyiség, a beadási kötelezettség :*.< a vetőmagszükségletet és meg­győződnének árról, hogy mi áll rendelkezésre, sok esetben az el fenség hangján maguk is arra hi vätkoznak: „nincs vetőmag, azért nem' megy a vetés." Az ellenség ezzel a hamis jelszóval akarja el­sősorban félrevezetni a megye dől gozó parasztságát, késleltetni az őszi betakarítást, és vetést és ahol tanácsaink ennek nem néznek utána sikerül az ellenségnek teret, nyerni. Népnevelőinknek, a falu kommunis tóinak az a feladata, hogy a helyi eredmények feltárásán, bemutatásán keresztül nyújtsanak segítséget tanács munkájához, leplezzék le az ellenség hazugságait, xémhirtevjcsz téseifc és a földdel rendelkező kom­munisták, népnevelők maguk legye­nek az elsők, akik teljesitik az őszi szántás-vetés tervét, példát mutat­nak a falu dolgozóinak. Nemcsak a ,.vetőmaghiányra“ ‘ való hivatkozás­sal igyekszik az ellenség késleltetni a/, őszi növénytermelési munkák végrehajtását, hanem a nagy ga­bonatermés egyéb előfeltételeinek megteremtését is késlelteti, szabo­tálja. Ezért mutatkozik lemaradás a gondos talajelőkészítésben, a kellő mélységű vetőszántás, a kifogásta­lanul elmunkált, rög és gyommen­tes, ülepedett magágykészitésben. Ezeknek a munkáknak elvégzéséhez elegendő gépi, kézi és fogaterő áll rendelkezésre. E munkák elvégzésével egyidőben kell gondoskodni a tisztított, jó c-irakópességü és egészséges vető­mag előkészítéséről, a szeícktorozás- tóI. Cskáztatási próbát kell végre­hajtani és gondosan ellenőrizni az összes vetőmagvak csávázasát. Csak akkor eredményes népnevelőink har­ca a nagyobb terméseredményekért a tervek teljesítéséért, ha saját példamutatásukon túl cgy-cgy ál­lami gazdaság, vagy termelőszövet­kezet élenjáró termelési módszereit és azoknak kézzelfogható eredmé­nyeit is •bemutatják. Mutassák be azt is, hegy mennyivel különb még a kisparaszti parcellákon is a ter­A Finommechanikai Vállalat már 19-én túlteljesítette 111. negyedévi tervét A nagykanizsai Finommechanikai Vállalat III. negyedévi tervét szep­tember 19-ig 100.4 százalékra tel­jesítette, Ezt a szép eredményt úgy érték el, hogy a vállalat dolgozói állandó munkaversenyben . vannak egymással s az eredményeket pedig hetenként értékelik. A legmaga­sabb teljesítményt már hosszabb idő óta Horváth Sándor tartja, aki egyszerre három gépen dolgo­zik. Ugyancsak jó munkát végeznek Sárecz J. motorszerelő, Felde Ist­ván motortekercselő és Zolner Imre reszelővágó. A múlt hónap 10-én tartott ter­melési értekezleten a vállalat va­lamennyi dolgozója felajánlást tett, hogy a tervet nemcsak teljesítik, hanem 'túl is szárnyalják. — Rákosi elvtársnak tettük az Ígéretünket — mondják a dolgo­zók — becsületbeli kötelességünk volt, hogy Ígéretünket valóra vált­suk. mésereamony az okoan a, gazuasa. gokban, ahol a nagytermes előfel tételeit gondosan elvégzik és nen késlekednek a vetéssel, hanem alkat mázzák a korai vetés módszerei szemben azokkal, akik az ellenséí uszályába kerülve mindezeket a; előfeltételeket elhanyagolják és ak kor vallják kárát, amikor a zsákb; kellene gyűjteni a termést és alig van mit. A falu kommunistáinak^ e népnevelőknek az a feladata, hogj megmagyarázzák, hogyan lehet 8 nehézségeket legyűrni. Harcoljanak az uj termelési módszerekért, azok nak kiszélesítéséért a maradiságga. szemben és ne engedjék meg azt hogy a falu dolgozói az ellenség uszályába kerüljenek. El kell érni azt, hogy a fennállt hibák, hiányosságok ellenére is a versenymozgalom kiszélesítésével, az ellenség hangjának teljes megsem­misítésével napokon beiül győzelem­re vigyük az őszi mezőgazdasági munkákat. E politikai és harci fel­adatnak a bő termés előfeltételei­nek megteremtéséért vívott harcnak élharcosai a népnevelők, a kommu­nisták kell, hogy legyenek. A gondos előkészítés melleit szük­séges, hogy korán vessünk. 4 mi­nisztertanácsi határozat előírja, hogy az őszi vetéseket minél ko­rábban kell elvégezni. Zala megyé­re vonatkozóan a repce, biborliere, nyári takarmánykeverékeket szep­tember 10-ig, ősziárnát lucernát szeptember 20-ig, a rozs és őszi ta­karmánykeveréket szeptember 30-ig és á búzát október 25-ig kell elvet nip Ezek azonbgn végső határidőt A mi feladatunk az, hogy 11c ehhez a végső határidőhöz tartsuk ma gunkat, hanem azon kell igyekezni hogy a vetéseknek minél előbb jó magágyat készítsünk és korán ves­sünk. Ezért, ha itt az ideje a vetés nek vetni kell a porba is, mert az a később bekövetkező eső hatására, csírázásnak és erőteljes növekedés­nek indul. A másik ok, amiért pár­tunk és kormányunk szorgalmazza a korai vetést az, hogy a » korábban vetett gabona a tél beállta .előtt jobban megerősödik mint az, ame­lyet hetek múlva tesznek a földbe. A növények megerősödése azt ered ményezi, hogy az ilyen korai vetésű gabonák jobban ellenállnak a fagy­nak és tavasszal, a bőséges téli csa­padék után a nap fénye és a meleg hatására erőteljesebben indulnak szárba és jobban kalászosodnak. Falusi pártszervezeteinknek, az állami gazdaságok, gépállomások, termelőszövetkezetek üzemi pártszer­vezetei kommunistáinak most, az őszi mezőgazdasági munkák közepén mindent meg kell tenniük azért, hogy a legszélesebb körben ismer­tessék a legfejlettebb mezőgazda- sági módszereket és harcoljanak azok alkalmazásáért, a gyakorlatban való megvalósításáért. Erre a fel- adatra kell mozgósítania népneve­lőinknek, mert ezeknek eredményes végrehajtása biztosítéka annak, hegy az előttünk álló egyéb nagy feladatokat is egész országunk dol­gozó népének boldogulása érdekében sikeresen valósíthat!jak még’. Fékccs Imre Az Autójavító Vállalat dolgozói 22-éu befejezték 111. negyedévi tervüket A zalaegerszegi Autójavító Vál­lalat dolgozói 22-én reggel röpgyü- lést tartottak, amelyen egyhangú­lag elhatároznák, hogy október el­sejéig béke-műszakot tartanak. A békeműszak tiszteletére a motor szerelőcsoport vállalta, hogy határ­idő előtt befejezi egy Csepel-auió generáljavitását. Ezenkívül vállal­ták a dolgozók, hogy havi tervüket határidő előtt kél nappal befejezik Negyedéves tervüket 22-én befejez­ték. Az 1953. évi serlésfiizlalási akció jelentősége A napokban jelent meg a Ma­gyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata az 1952—54. évi állat- tenyésztés- és takarmányfejlesz­tésről. Ennek a határozatnak keretén balül államunk az egyéni gazdál­kodókat szerződéses akciók út­jára kívánják bevonni a terme­lésbe és állattenyésztésünk fej­lesztésébe. Iparunk rohamos fejlődésével gényeink is emelkedtek, nem­csak a ruházkodás és kulturális vonalon, hanem az élelmezés te­án is. A felemelt állattenyésztési terv, nevelési és hiz: alási szerző­dések egész dolgozó népünk jó­létének további emelését célozzák. De nemcsak a szerződésben biz. tositott előnyök miatt köt dol­gozó parasztságunk és tsz-tagju­ink egyre nagyobb tömegekben hizla’ási szerződést. Az a körül­mény, hogy egyre több gazdatár­sunk keresi fel a Zala megyei Ál­lat- és Zsirbegyüjtö Vállalat ki rendeltségeit sertéshizlalási szer­ződéskötés céljából, bizonyltja parasztságunk egyre növekvő ön­tudatát is. Parasztságunk ma már tudja hogy a sertéshizlalási szerződé­sekkel a béke frontját erősiti és mindenegyes átadl-tt hízóval köz vetve hozzájárul ipari termelé­sünk emeléséhez. Sertéshizlalási szerződés köthe­tő' a Zala megyei Állat- és Zsir­begyüjtö Vállalat kirendeltségei­nél. A szerződés: 2 mázsa takar­mányt (hivatalos áron), 400 fo­rint vételárelőleget, 12.20 forint vételárat biztosit kg.-ónként a szerződő gazdák részére. Versenyben harcolnak a palíni gépállomás traktoristái őszi tervük teljesítéséért A palini gépállomás trak-t-oristái már a tavaszi munkák megindulá­sakor egész évi párosversenyszerző- dést kötöttek egymással, a páros- versenyszerződésben vállaltakat egy- egy uj feladatnál megújították és igyekeztek eszerint dolgozni, mely hozzájárult ahhoz,- hogy a palini gépállomás jár élen minden munká­ban a Zala megyei gépállomások versenyében. Az őszi munkára időben felké­szültek a gépállomás dolgozói a gépjavítás elvégzésével és a munka tervszerű elosztásával. A traktoro­sok lelkesen indultak munkába, hogy egymással versenyezve 4 nap-, pal a hátridő előtt teljesítsék őszi tervüket. A DlSz-fiatalőkból álló ,,Előre“ brigád vállalta, kagy a jó gépkiliasználással 5 nappal a ha­táridő előtt teljesiti tervét, 9S szá­zalékos üzemanyag-fogyasztás mel­lett. Ebben a munkában Midii La­jos traktoros jár élen, aki ebben az évben lett jó munkájáért tagjelölt. Versenytársát, Már fi Jánost maga- mögött hagyva 392 hold talajmun- katcrvéből szeptember 22-ig- 281 holdat teljesített 90.1 százalékos üzemanyagfogyaszt ástál. Elmondot­ta többek között, hogy munkájával nemcsak a tagsági könyvet akarja kiérdemelni, hanem meg akarja há­lálni a rádióval felszerelt brigád szállást is. Már fi J anos traktoros minden, munkapercét kihasználva vasárnap is dolgozott, hogy ne maradjon el versenytársától. Eddig- tervéből 265 hold talajmunkát teljesített 92.1 -százalékos üzemanyag-fogyasztással. Mindketten előhántós ekével dolgoz­nak, nehéz terepen és boronát vagy tárcsát is kapcsolnak az eke után. A brigád többi tagjai is jó munkát végeznek. Eredménye, hogy . őszi tervüket szeptember 22-ig 49.9 szá­zalékra teljesítették. A gépállomás vezetősége naponta értékeli a versenyt, melynek ered­ményéről a versenytábla számol be. A vcrsenytáblán olvasható a követ­kező szöveg is: ,.Varga János trak­torosnak jobban meg kell szervezni munkáját, mert őszi tervéből eddig csak 70 holdat teljesített, 187 szá­zalékos üzemanyag-fogyasztással' ‘. II nagykanizsai Faföiuegc kk Vállalattól jelentik 22-én: Üzemünk dolgozói a Hl. negyed­évi tervüket 22-én déli 1,2 órára be­fejezték. Dolgozóink alkotmányunk jelen­tőségét, ötéves tervünk nagy cél­kitűzéseit, valamint a béke védel­méért folyó harcot megértették és jó odaadó munkájukkal, a munka- fegyelem megszilárdításával elér­ték azt, hogy tervünket 8 nappal előbb befejezhettük. Az elért ered­mény dolgozóinkat arra ösztönzi, hogy munkájukkal még fokozottak. Fan szolgálj ik a béke nag'y ügyét. A lenti járás dolgozó parasztjainak levele Rákosi elvtárshoz Most, amikor a jó munkáról írunk, nem mulaszthatjuk el, hogy ne mutassunk rá a hiányosságokra is. Néhány nappal ezelőtt már meg emlékeztünk arról, hogy a Finom- mechanikai Vállalat Vár-uti részle­génél elhanyagolják a munkavédel­mi berendezéseket. Valóban jól dol­gozni csak ott lehet, ahol a dolge. zók egészségéről, testi épségéről is gondoskodnak. A dolgozó, aki lát­ja, hogy a vezetőség nemcsak a tel­jesítményét, hanem azt is nézi, hogy milyen körülmények között végzi a munkáját, sokkal nagyobb kedvvel, több odaadással dolgozik. Az, hogy a vállalat III. negyed­évi tervét már 19-én túlteljesítette, nagyon szép eredmény. Ezekután mutassák meg azt is, hogy a mun­kavédelemnél mutatkozó ..hiányos­ságokat is ugyanúgy legyőzik, mint a terv'eljesitésnél mutatkozó ne­I hézségeket. Igyekezzenek, hogy mi­előbb beszámolhassunk erről az eredményükről is. A lenti járás dolgozói az őszi mezőgazdasági munkák mielőbbi elvégzése érdekében vállalásokat tettek. A következő levelet, küldték Rákosi elv társnak vállalásaikról. Drága Rákosi elv társ! örömmel jelentjük innen déli j határainkról, hogy a kenyér- és ta- karmónygabonatervünket augusz­tus 20-ra 110 százalékra teljesítet­tük. Járásunk dolgozói a kenyér- és takarmánygabonabe,gyűjtésben s most az őszi mezőgazdasági mun­kákban, valamint a begyűjtés to­vábbi szakaszában is egységesen zárkózik fel pártunk mögé. ígérjük drága Rákosi elvtársnak, hogy november 7-re, a. Hagy Októ­beri Szocialista Forradalom 35. év­fordulójának tiszteletére az őszi munkákat és a begyűjtést az aláb­biak szerint teljesítjük: A korai és jóminőségii vetés érde­kében a kapásnövények érésének megfelelően, — mivel a kukorica és burgonya több helyen nincs teljes érésében, a lehetőség szerint meg­gyorsítjuk a betakarítást. Járásunk egész területén a napraforgót szep­tember 20-ig, a burgonyát szeptem­ber 25-ig, a kukoricát október 5-ig be titkárit juk. A napraforgó és ei kukoricaszár vágását október 15-ig elvégezzük, ő^ziárpával vetjük be járásiunk összes őszi- és tavasziárpa területét. így árpatermósünk öt­ezer mázsával lesz több mint az idén. Az őszi vetések előtt jóminő­ségben végezzük ' el a vetöszántást. A vetéstervben meghatározott terü­leten szeptember 25-ig, az őszibuzát október 10-ig elvetjük. Vállaljuk, hogy járásunk a bur- gonyabeadsísi tervét október 5-re 105 százalékra, a kukoricabeadási tervét október 15-re 103 százalékra teljesítjük. Az 1952. december 31-ig esedékes liizottsertésbeadási tervün­ket december 21-ig 100 százalékon felül teljesítjük. Baranyai János MDP JB tit­I .kárli., Kovács Sándorné járási tanácselnök, Lakatos János já­rási DISz-titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents