Zala, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-28 / 201. szám
p ÁR TÉLÉ I* Dankos 3ózsef. tízezer forintja A Politikai Bizottság alaposabban az határozatát ismerve készüljünk 1952—53»as oktatási évre AHHOZ, hogy párttagjaink és tagjGöljeink aktivizálását, a párt- munkába való fokozottabb bevonását meg tudjuk valósítani, s ezen keresetül a párt erejét megsokszorozzuk, elsőrendű feladataink közé, jelenleg most a pártmunkánk homlokterébe kell állítanunk a Politikai Bizottság határozatának megfelelően párttagjaink, lagjc- lölltjeink. és a legjobb pártonkivüli dolgozók marxi-lenini képzését. A feladataink egyre nagyobb követelmények elé állítják koinmunis- láinkat s a legjobb pártonkivüli dolgozókat. Ezeket a követelményeket csak úgy tudjuk végrehajtani, ha valamennyi kommunista maximális tudással rendelkezik a marxizmus- ieninizmus fegyvertárából és azt a ■tudásit a napi munkájában fellmsz- ná.va harcol a párt áltol kitűzött célárt, a szocializmus mielőbbi megvalósításáért. Megyénkben az elmúlt 1951—52- cs oktatási évben kommunistáink döaltö többsége cs a pártonkivüli becsületes dolgozók legjobbjai po- liíikai iskolákon és káderkepző tanfolyamokon komoly előrehaladást fcttK-k az elméleti képzettségük emelése terén. De a feladatok cvről- évre növekednek és e2 azt jelenti, hogy párttagjaink és tagjelölt- jciuk. Valamint a legjobb pártohki- vúli dolgozók tömegeinek a tudásának mind magasabbra kéj szárnyalni. Az elmúlt évben végzet), eredményes oktatási mupka meghozta a várt eredményeket is, ami különösen. a nyári munkák sikeres, gyors végrehajtásában nyilvánult meg. Megyénk dolgozó parasztjai elsőnek fejezték be az aratást, csép- lésí és a begyűjtési versenyben a megyék között a második helyet' vívták ki. De üzemeink dolgozói is lelkes munkájukkal ragyogó termelési eredményeket értek el. Egyre 'több dolgozó van a megyénkben, ■ aki jó munkája által megszerezte a sztahanovista jelvényt, vagy okleveleit. Vagy mint a lovászi olaj- mezők munkásai, idén másodszor szerezték meg a büszke é-iizem kitüntetést. Lehetne számtalan sorban feljegyezni megyénk dolgozóinak eredményeit, amelyben nagy szerepe van az elmúlt évben vég- í.e'it pklatási munkának, mely döntően segítette elő dolgozóink politikai — szakmai színvonalának, az emelését, de ugyanakkor a dolgozók nevelését az igaz hazafíság, a proletárnfm'zelközi'Ség szellemébenMEGYÉNK OKTATÁSI MUNKÁJÁBAN moítl elsőrendű Kiadat az, hogy előkészítsük propagandistáinkat, párttagjainkat, tag- jelöltjeinket és a legjobb párton- kivüli do.gozókat az 1952—53-as évi oktatási munka sikeres elvégzésére. Ennek a feladatnak a megvalósítása minden járási és városi pártbizottság, valamint a falusi és üzemi oártszervezetek részére komoly felelősséget ró. Ezekben a napokban, amikor az oktatási munka előkészülete tart, mindenhol szem- elöft kell tartani a Politikai Bizottság határozatát, amely kimondja, hogy ”pártok.tatásunkat fokozottan a kommunista nevelés szolgálatába kell állítanunk“. — ..Propagandánknak nevelni kell dolgozóinka!; a párt-, az állami és a munkafegyelem szigorú betartására, az állam iránti kötf'lezbttségck pontos teljesítésére. Mindest alá kell támasztani a szocializmus és a kommunizmus, az emberiség boldog jövőjének feltárásával, tne.y- r.ek nagyszerű távlatai még hatalmasabb teljesítményekre lelkesítik '« dolgozó ‘ tömegekéi". — ^ A PARTOKTATÁSI MUNKA 'előkészítésével nem minden járási, városi pártbizottság cs alapszerveret foglalkozik a Politikai Bizottság határozatának megfelelően. A 'érti járási pártbizottságon az a gít.-prop. titkár távol léiében állították össze a propagandistáknak és a hallgatóknak javasoltak névsorát. Ez persze nem lenne hiba. A hiba az, Hogy nem kínt helyszínen, az alaoszervezetekkel és a propagandistákkal megbeszélve, hanem az íróasztal mellett állitotíák össze az oktatásra készülő iavaslatukat. A nagykanizsai járási pártbizottság munkatársai pedig a Politikai Bizottság oktatási munkával kap- íMöfeltos határozatát sem isménk. így az oktatási munka csupán lz agitációs cs a propagandaosztályra hárul, a többi oszttály pedig nem segít a feladatok végrehajtásában. Sütő elv társ a mezőgazdasági osztály vezetője úgy »seg .ti* a propagandamunkái, hogy u tízesből javasolt elvtársakal nem fogadja. cl, illetve nem javasolja, de ugyanakkor még egyetlen egyet sem javasolt helyettük propagandistának- Ugyanezt találhatjuk a lete- nyei járási pártbizottságnál is.Tóth elvtárs, a mezőgazdasági osztály vezetője a következőket mondja: •Az oktatás elökészitcso nem a mi feladatunk, hanem az ag\t-- prop. osztályé". Ilyen megnyilvánulások mellett bizony a propagandamunka megvalósítása nehéz. Már nagyon sok esetben pártunk Központi Vezetősége felhívta a pártbizoúlságok figyelmét -arra, hogy az elvégzendő feladatokat egyik osztály se tekintse reszort- feladatnak. A munkánkat csak úgy tudjuk eredményesen végrehajtani, ha azfc a pártbizottságok osztályai kodektivan végzik. A zalaszentgró- ti járási pártbizottságon minden munkatárs, vagyis minden osztály munkatársa segítséget nyújt az ágit. prop. osztálynak a propagandamunka előkészítéséhez, A propaganda- munkát segítő ins,truktorgárdát megszervezték és ugyanakkor a propagandistákat már most beosztották azokhoz a pártszervezetekhez. ahol propagandamunkát fognak végezni. Résztvesznek a beszélgetőbizottságok munkájában és így már jó biőre megismerkednek a hallgatóikkal. Ennek az eredménye, hogy a zalaszen’tgróti járás jó eredményekkel számolhat be a propagandamunka előkészítésében. De ugyanakkor nemcsak arra törekednek, hogy a propagandistákat kiválogassák, hanem már a legjobb dolgozókat vonják* be a beszélgetésekbe. Kehidán a pártszervezet beosztotta azokat az elvtársak^t és pártonkivüli dolgozókat, akiket oktatásra javasolnak. Ezekkel beszélgettek, ismertették velük az oktatási munka jelentőségét. A párton- kivüdek kiválogatását úgy végezték, hogy azok a további feladatok során aktivan kapcsolódjanak a párt- szervezet életébe. A legjobb értelmiségieket, a legjobb dolgozó parasztokat ajánlották az oktatásban való részvételre. Megyénkben minden járásban (•mint Zalaszentgróton) és min dm községben (mint'Kehidán), keli végezni az oktatási munka előkészítését. így bizonyos az, hogy kommunistáink mellett a legjobb pár- tenkiviilí dolgozókat is be tudjuk vonni a propagandamunkába. A legelső feladata minden járási és városi pártbizottság, valamint az alapszervezefek vezetőségének, hogy ismerjck'a Politikai Bizottság június 5-í határozatát. Enélkíil egy lépést sem tehetnek a feladat végrehajtásáért. Ismerje meg minden JB-munkatárs, mindén alapszervezeti vezetőségi tag és propagandista a Politikai Bizottság határozatát.. hogy lássa azokat a hatalmas feladatokat, melyekkel az elkövetkező oktatási évben meg ked birkózni. A múlt évhez képest hatalmasan megnövekszik a résztvevők száma. NEMCSAK SZÁMBELI, hanem minőségi változást is kell elérnünk. A tavalyi iskolát végzett hallgatóKt felsőbb oktatásba kel» b osztani, hogy minél nagyobb tudásra tegyenek szert- Ugyanakkor a pár' tcnkivüliek legjobbjait kell bevonni az oktatásba, akiket a pártszervezet. az oktatási munkán keresztül fokozottabban tud nevelni a föladatok végrehajtására. Kik legyenek ezek a páltonki- viili dolgozók? Tanítók, orvosok, agronómusok, mérnökök, technikusok, sztahánovisták, legjobb tszcs és állami gazdasági dolgozók,^ gépállomások legjobb dolgozói és az egyénileg dolgozó parasztok közül azok, akik eddigi munkájukká» leg- jobben kitűntek az élenjárók közöld. Tehát a párlonkivüii dolgozók azinc-javát, a legkiemelkedőbbeket vonják be pártszervezeteink a propagandamunkába. Ebben nagy segíts éget nyújt a városi cs a járási pártbizottságnak a jól megszervezett instruktoráér- da, amely’oktatási formánként ■ segítője. ellenőre az oktatási munkának. Ebben az instruktorgár- dábau a nagysághoz mértén foglaljon helyet 2-töf 5-ös létszámig egy olyan csoport, mely kizárólag a DISz oktatási munkáját segíti elő. Éneikül nem lehet eredményes propagandamunkát végezni- Az in- struktorgárda állandóan kint a területen segítse az alapszcrvt’Zetek munkáját, hogy azok zökkenőmentesen tudják lebonyolítani a számukra még elég nehéz feladatot. A járási és városi pártbizottságoknak a saját feladatuk mellett a DISz-oktatás segítéséről, ellenőrzéséről sem szabad megfeledkezniük. Az egyre fejlődő DISz-fíatalok megkívánják, hogy eket is oktassuk, neveljük. Ezért a pártbizottságok adjanak meg , minden támogatást ahhoz, hogy DISz-szervCzeteink tagjai az oktatási munkában résztvegyenek. Persze a DlSz-bizottság'ok ne várják ázik, hogy a pártbizottság mindent elintéz helyettük, mint ahogy ezt a zalaegerszegi városi DlSz-bízoiltság teszi, hanem ők maguk is aktivan kapcsolódjanak bele az oktatási év előkészítésébe. MINDEZEK MELLETT nem szabad megfcledkez’nünk a propagandistáinkról sem. Azok képzését a propagandista szemináriumokon állandóan szem előtt keli tartani. De nem szabad engedni elkallódni a »tavalyi ■ propagandisták közül egyetlen elv,társat sem. Minden erőt mozgósítani kell a propagandamunka sikeres végzésére, hogy ezen keresetűi párttagjaink s tag- jtlölijcink, valamint a legjobb pár- tonkivüli dolgozók eszmei-politikai színvonalát emelve az előttünk álló feladatokat még sikeresebben, még eredményesebben valósíthassuk meg. Mint Sztálin elvtárs mondja: „Mint alapigazságot kell elismernünk, hogy mennél magasabb a párt- és államimunka bármely területén működő funkcionáriusaink politikai színvonala és marxísta-leninisU ön- tudaía, annal magasabb éfS termékenyebb maga ez a munka, annál hatékonyabbak a munka eredményei. . Kerkai László Moly unna- DAL AZ ÉLETRŐL című müve önéletrajzi formában megirt regényes visszaemlékezés a szovjet-finn háború befejezésétől Leningrad ostromán át. Átéljük az Írónővel együtt, __ aki az ostrom elején félig megvakult, — Leningrad blokádjának keserves hónapjait, a lakosság hősi helytállását éhség, nélkülözés, halálos veszedelmek közepette. Az ostrom egyes mozzanatai művésziesen fonódnak egybe az írónő személyes életének eseményeivel. Beleszövi elbeszéléseibe Gorkijra, Majakovszkijra, és VorovJszkij nagy szovjet diplomatára vonatkozó visszaemlékezéseit s tgy egyéni életének történései kö. re társadalmi és történelmi hát. teret von. A visszaemlékezések Leningrad felszabadulásával és boldog, uj életével zárulnak. A hős Szovjet Hadsereg világraszóló győzelmének tiszteletére 1944 ja. nuár 27-én hangzanak el Lonin- grádban a diszlövéselc... Csütörtök 1953 aug\ 28, Az autóbusz szélsebesen repül s köves utón. egymásután hagyva maga után a kilométeroszlopokat. Boldog érzés ezen a szép kocsin utazni cs szemlélni a gyönyörű tájat, Egy.egy domb mögül kibukkanva ujabbnál-ujabb dolgokat fedez fel az ember. A domb innenső szélén egy gyár épül. Túl egy szülőotthon, arrább pedig egy iskola. Az autóbusz rohanásával úgy tűnik fel, mintha évtizedeket haladnánk előre. Egy-két kilométeren belül megváltoznak a képek. Ha valaki elaludt volna a ÖO-aő évek elején és most ébredne fel, csodának vélne, pedig nem csoda. Mi, akik itt élünk az uj gyárak tövében, természetesnek vesszük, mert mi építettük, , mi dolgoztunk rajba. Ezek a gondolatok foglalkoztatják az embert, amikor az autóbusz megáll a zalaapáti elágazásnál, az állami gazdaság előtt. Estére jár az idő és az emberek kiülnek a ház előtti padra, közel a kerítéshez. „Beszélgetnek. Kalaapá tiban van ma miről beszélni. Eljárt a híre, hogy Dankos József a nyeremény kölcsön húzásakor tízezer forintot nyert.. Az asszonyi nyelvek is megperdülnek a hír hallatára. Sokan Szerencsés fiúnak mondják Jóskát, .mások pedig arról beszélnek, hogy ez csupán véletlenül történt. Bármit is beszélnek Ealaapátiban, annyi bizonyos, hogy Dankos Jóska nyerte meg ezt a sok pénzt. A kételkedők hosszú sora lepte meg Dán. kosék házát. Kérdéseket is intéztek Danköaékhoz, Hova. teszi a pénzt ? Mit csinál vele ? Zulu apátiban un ár sokan nyertek kisebb nyereményeket, de hogyan történt, hogy Dankos József nyerte meg a tízezer forintot — szinte hihetetlen? Pedig ez igy van. Dankosné sem akarta eleinte elhinni, amit férje mondott, hogy megnyerték a tízezer forintot, csak akkor csodálkozott, amikor a Takarékpénztárban kezébe számolták a simára vasalt százforintosokat. Dankosék egy álló éjszaka töprengtek; mit csináljanak ezzel a temérdek pénzzel? Dankos József szobabútort akart vásárolni, mert a régi bútorjuk divatját múlta. Az asszony meg házhoz ragaszkodott. Uj házat akar építeni ebből, a pénzből. Már megvan hozzá a faanyag, a. cserép, csupán csak a falakat kell felhúzni. így hát * elhatározták, hogy egy kis családi házat építenek. Dankos József ék fiatal házasok Alig köt éve kerültek egybe. Az ember most töltötte be a harmincadik évét és ma boldogan néz házas élete elé. Nagy összeg volt az a 600 forint, amelyet 1950-ben jegyzett, de ő becsülettel teljesítette a kötelességét azzal, hogy pénzt adott kölcsön a dolgozók államának. ■ A Vörös Mezőben voltam — emlékszik vissza Dankos József —- boldog örömmel jegyeztem 600 forintot, holott a havi. fizetésem csak" 400 forint volt. Sokat, fejlődtünk azóta. A terveink Is való- raváltak. Egybekelésünkkor sokat beszéltünk és ábrándoztunk az uj bútorról, az uj lakásunkról íi amiről ábrándoznunk, ma mind valóra válik. Dankos József a zalaapáti állami gazdaság Dózsa-brigád jónak vezetője Fizetése megközelíti az ezer forintot. Minden megváltozott körülötte 1950 óta. Uj korszerű istállókban nőnek fel a tehenek és a lovak. Az ifjú Dan- kosnak pedig örül a szive, hj. el- elnézcge Illeti a jó kövér és fejlett jószágokat. Elsején prémiumot kapott jó munkájáért. Megváltozik a kép, nemcsak körülöttük, Iranern a szent gró ti járásban is. Uj szülőotthont kapott a járás, ahol nemsokára megszülethetni az uj Dankos gyerek. Sok mindent kaptak a zalaapáti. ak a tervtől. A. község utcáin ki- gyultak a villanylámpák és a házak petróleumlámpásait felcserél, ték a ragyogó villanykörték. Besötétedett. Ealaapátiban is lágyult a fény és Dankos József nézi-nézi a sziporkázó fénysugarat. — Ezt is ml épitettük, a mi pénzünkből való —- mondja mosolyogva Dankos József. — Milyen jóleső érzés ma villanyfénynél olvasni, vagy éppen rádiót hallgatni. Ezer forintot rádióra szántunk, hisz kell az embernek a kultúra, kell a szórakozás is. Dankosék terveznek, tervezik a boldog jövőjüket, mindnyájunk jövőjét. Nagy Ernő Közei negyven termelőszövetkezet cs csoport mezőgazdasági munkáját segítik a pölöskei gépállomás dolgozói. Feladataik pontos végrehajtására már a téli gépjavítások minőségi elvégzésével felkészüllek. Ennek köszönhető, hogy a gépkiesést minimálisra csökkentették és határidőre teljesítették tavaszi tervüket. A nyári munkákra már úgy készültek fel, hogy tervüket ne csak teljesíteni tudják, hanem azt túl is szárnyalják. A tavasszal végzett feladatok hiányosságaiból okulva a nyári munkák ’idejére megfelelően felszerelt műhelyeket biztosítottak a brigádszállások részére, hogy a gépjavításokat helyszínen végezhessék. így érték ej, hogy alkotmányunk ünnepére már 101-2 százalékra teljesítették nyári tervüket. Az elért eredményekért példamutatóan harcoltak a DlSz-fiata- Ick. Az „Ifjú Gárda"-brigád Dobosi Boidizsár vezetésével eloszlatta a vörrtíi dolgozó parasztok kételyeit, akik aZ't mondották, hogy a száraz fala ion traktorral sem lehef megfelelő munkát végezni. A brigád a község határában öt erőgéppel, két és fél nap alatt 220 kaitaszlráli« holdon végezte el a tarlóháníást. A vörrüi dolgozó parasztok annyira meg voltak elégedve munkájukkal, hogy a gépállomás igazgatójának küldött levélben is kifejezték elismerésüket. Az ..Ifjú Gárdaa-brigád élenjárt o. terv teljesítésében. Augusztus 20- íg OS százalékos üzemanyagfogvaSz- tás mellett 124 százalékra teljesítették nyári tervüket, A brigád legjobb dolgozója, Szabó István traktoros pedig egész évi talaj munka tervének teljesítésével ünnepelte alkotmányunk negyedik évfordulóját, A gépállomás dolgozói alaposan felkészültek az őszi munkákra is. Auguszitus 26-ig minden erő- és munkagépet kijavítottak és ezen a napon átvették a brigádonként kijelölt munkaterületet. Az őszi munkák határidő előtti elvégzését azzal is eiő akarják se- teni, hogy november 7 tiszteletére a következő fel tételek alapján versenyre hívták Zala megye összes gépállomásait: J Vállalják, hogy őszi kam* * pánytervüket november 20-ig — 10 nappal' a határidő élőit — 98 százalékos üzemanyagfogyasztással 100 százalék felett teljesítik. 2 Az ipari növények alá a * mélyszántást október 31ig befejezik- A vetőszántást az elmúlt) évben végzett mélyszántás mélységében, legalább 20 centi méter mélyen, a mélyszántást pedig legalább 23—25 centiméter mélyen végzik, ugv. hogy az eddig művelt réteget 2— 3 centimé ferrei vas tágítják. Mindezeket a munkákat két 9 műszakban végzik, melyhez a termelőszövetkezetek i;s. biztosítanak munkagépkezelőket. /jj. A tfrmelöcsonoríokat a .vontatók tervszerű kihasználásával segítik a nyárvégi trágyakíhor- dásban és az istálló.-rágya alás2án- tásában. A munkálatok pontos végre* * hajtása érdekében továbbfejlesztik szakmai és politikai tudásukat- Az ősszel meginduló oktatási évadban valamennyien részítvesznele úgy a szakmai, mint a politikai előadások«», .\«vcinS)cr 7 tiszteletére a pölöskei tpaktoristák versenyre liiwták a megye valamennyi g-épállomását