Zala, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-01 / 179. szám
Előadás a koreai bak téri um bábom bizonyítékairól K«dden eete Zalaegerszegen rártokitatók Házában rendezték meg Sallai Imre és Fürst Sándor ei V társak mártírhalála 20- évfordulójának emlékünnepélyét. Az ünnepélyen résztvettek a zalaegerszegi üzemek dolgozói. Az ünnepséget Mike Zoltán elvtárs nyitotta meg. Utána Bencze Istvánná elv- táTsnő Zclk Zoltán „Vértanuk te* ímetésekor" cimü versat Szavalta el. Az ünnepi előadást Rigó János elvtárs, a Zala szerkesztősége munkatársa tartotta. — 20 éve, Hogy Horthy vérbiró- rsága ítéletére meggyilkolták a magyar munkásosztály két kiemelkedő bátor harcosát, Sallai Imrét és Fürsfc Sándor elvtársakat, — ■mondotta beszédében. — Húsz esztendő telt el azóta, hogy hősi ha* Iáit haltak az osztályharc frontján.- Ma az egész felszabadult magyar nép kegyelettel emlékezik meg a forradalomért, népünk fza- badságáérl vívott harcban hősi halait halt mártírjainkról. Sallai Imre egyike azoknak a hősöknek, akik a magyar dolgozók szivében élnek, akiknek élete, az elnyomottak felszabadításáért folytatott hősies küzdelme és önfeláldozó munkája követendő példaként áll előttünk. Maga Sallai Imre mondotta: "A mi halottaink hinnünk élnek, kommunistákban, akikéi nem vak bálványimádással, nem siránkozással ünnepelünk, hanem azzal, hogy cselekszünk az ö szellemükben“. Nem ünnepelhetjük szebben Sallai és Fürst halálának 20 évfordulóját mint így, mikor üzemeinkben dolgozóink felajánlásokkal, munkaverseny&kkel készülnek augusztus 20*ra, a magyar dolgozó nép alkotmányának megünneplésére, melyben nemzetünk leghűségesebb fiainak, történelmünk nagyjainak álmai valósulnak meg. Sallai Imre 1897‘ben született az Udvarhely megyei Erdőfülén. Fiatalon, teljes árvaságra jutott. Anyai nagyszülei tették lehetővé, hogy elvégezze a polgári iskola négy oíztályát- Sallai gyűlölte és ellenezte a háborút, melyről tudta, hogy neun oldja meg az osztály- ellentétekből fakadó társadalmi problémákat, az imperialista hatalmak ellentéteit. Látta az árvák, az özvegyek és a gyermeküket vesztett szülők mélységes fájdalmát. Ezért kora ifjúságának idején már a békéért folyó harc egyik legkiválóbb katonája lett. Sallai azok közé a kevesek köze tartozott, akik az antiimperialiíta mozgalomban illegálisan dolgoztak. Nem, tűrte a legkisebb felületességet és hanyagságot sem. Szigorúsága és kérlel- hetellensége mögött olt lobogalf, a párt iráni érzett határtalan szere, iate és odaadása. Féltette, óvta, megbecsülte a párt aranytarlalé* kát, a legfőbb értéket, az elvtár' isakat- Az emberek szerették és becsülték Sallait, életbevágó kérdésekkel éppen úgy, mint klsebb* nagyobb problémáikkal hozzáfordultak, a legodaadóbb, legáldozatkészebb baráthoz és Sallai, akinek minden szavából áradt a melység és a jóság, aki szivén viselte minden becsületes dolgozó sorfát, mündig készségesen segített nemcsak tanáccsal, de ha kellett, tettekké., is. Az 1924—25-ös és azt követő néhány esztendőben Szovjetunióban végzett tudományos munka közben, készült fel a későbbi nagy küzdelemre, Magyarországon ujult erővel lángolt az osztályharc. Ezekben a harcokban érett és fejlődött kommunistává Fürst Sándor. Lürst Sándor előtt mindinkább nyilvánvalóvá vált a szociáldemokraták opportunista, áruló politikája. Fürst Sándor tudta, hogy melyik az az ut, amelyiken járni kell. Megfeszített erővel dolgozott az SzDP-ben újra csoportosuló baloldali munkások közölt, a magyarországi magántisztviselők szövetségében és a kuRuregyesüIetekben- Fürst Sándort' egyre felelősségteljesebb feladatokkal bízták meg. A kommunista párt megalakulásának első napjától kezdve mindig egyik legfontosabb feladatának tekintette a magyar dolgozók békéjének megőrzését. Amikor a kommunista párt 1929 augusztus 1. harcos megünneplésére készült, a tüntetés sikere érdekében hatalmas sajtókampányt inditottl. A fasiszta rendőrség jó előre értesült a készülő tüntetésről, provokátorok, besúgók és a SzDP osztályárulói segítségével megtudta a tüntetés szervezőinek nevét és címét és a kommunista párt magyarországi vezetőinek majdnem valamennyi tagját, köztük Fürst Sándort is letartóztatták. Fürst Sándor a börtönben 60- kat tanult és tanított. Minden lehetőséget felhasznált a politikailag képzetlen elvtársak fejlesztésére, nevelésére. Sallai egyidöben lett a Kommuni'ták Magyarországi. Pártjának vezetőségi tagja Fürst Sándorral, aki másfél évi rabcskodás után szabadult a fasizmus börtönéből. Ettől az időtől kezdve Sallai és Fürst együit dolgoztak, megfeszített erővel, minden tudásukkal és képességükkel azért, ami legdrágább volt számukra: a pártért, a dolgozó népért. Bár a vezetőségen belül mindkettőjüknek megvolt a maga külön feladatköre, mégis nagyon nehéz elválasztani kettőjük munkáját és eredményeit. Sallai Imre és Fürst Sándor mindent elkövetett, hogy a dolgozók figyelme és érdeklődése necsak a kenyér kérdésére korlátozódjon. A kenyérért folytatóit harc közben ismerjék meg a bel- és külpolitikai kérdéseket is. Lássák meg, hogy a gyárban, üzemben lévő helyzet és a társadalmi rendszer között szoros összefüggés van, hogy a kenyér- kérdés politikai kérdés is1932'ben a kommunisták Sallai és Fürst elv’társak irányításával háborucllcnes tiltakozásra mozgósították az üzemek dolgozóit. Néhány nappal a béketüntetés 'Előtt, 1932 julius 15-én tartóztatták Ica magyar ■ dolgozók szabadságának, békéjének és függetlenségének két harcosát, Sallai Imrét cs Fürst Sándort, akik ekkor már több mint egy éve vezették Magyarországon az illegális kommunista pártot. A rendőrségen kínozták, gyötörték ököl, de ők emberfeletti erővel, kommunistákhoz méltóan tűrték a szenvedést. Sallai és Fürst nem vallott. Nem vallott akkor sem, amikor a minden emberi érzésből kivetkőzött öt hóhérlegény egymást felváltva ólmosbottnl ütötte, rúgta, taposna őket. Sallai és Fürst kommunista helytállását nem tudta megtörni a rendőrség egyetlen próbálkozása sem. A kommunista párt szervezeteit nem tudták felgöngyölíteni: de a kormány és az uralkodó osztályok már pár nappal az elfogatás után győzelmi ünnepet ültek. Sajtójuk diadalmá- morban hirdette, hogy megfremmisi- stetúék a Kommunisták Magyarországi Pártját és követelte, hogy a párt vezetőit • állítsák síatáriális bíróság elé. De korai volt a burzsoázia és a klérus ujjongáca, 1932 julius 29"én megjelent e fogház1 ajtajában Sallai magas, vékony alakja, A hóhérlegények megragadták Sallait, kezét összekötözték és úgy vitték a bitófa A Magyar Jogászszövetség nagy- kanizsai csoportja rendezésében augusztus 4-én előadást tart dr. Kovács István, a Magyar Jogászszö- vetség főtitkára, a nagykanizsai Törvényliáz nagytermében. Az előadás cime: ,,a koreai baktérium- háború bizonyitékanyagaí£. Az előadás túlnő a csoport keretein országos, sőt nemzetközi értékű. MiJunins 11-én kezdődött Zalaegerszegen a pedagógiai gimnázium épületében a „kislétszámu és részben osztott iskolák“ tanfolyama a pedagógusok részére, akik a kisebb falvakban■ vagy tanyákon több osztályt "tanítanak egyszerre. A tanfolyam fő feladata, hogy a pedagógusoknak elméleti és gyakorlati segítségei adjon tanítási módszereik megjavításához. Mjclnyikov szovjet akadémikus munkája nyomán magyarra fordított gyüjtcmcaíá. Szavai mennydörgésként hatottak a fogház kőfalai között: Éljen a proletárfcrradalom! Éljen a Kommunisták Magyarországi Párt- jo.1 A magyar urak megborzongtak, halálos ítéletük hangzott el e szavakban. Fürst Sándor éppúgy, mint Sallai elvtárs, a proletárfornadalom biztos győzelmének tudatával lépett a bit ófa alá és erejét megfeszítve kiáltotta bírái felé: --.Éljen a Kommunisták Magyarországi Pártja! Éljen a kommunista internacio. nálé! Le o burzsoá gyilkosokkal! A proletáriáius bosszul áll ériünk'.1' Meghalt Sallai és Fürst, a. mar xi-lenini-sztálmi elvhüség, a következetesség és bátorság .két kimagasló megtestesítő je. De való- raváftak Fürst Sándor utolsó szavai: „a proletariátus bosszút áll értünk". Horthy rémuralma Í3 évvel Sallai és Füri kivégzése után összeomlott a szovjet hadsereg csaés megvilágították a feladat-okai, megismertették azt az utat, amelyen a szocialista építés megvalósitá-sas érdekében pcdagógusoá.nknak haladni kell. A Közoktatásügyi Minisztérium kiküldöttei országosan a zalacger. szegi tanfolyamol találták a leg- jobbnak. A tanfolyam hallgatói tanulás mellett kulturmunkát is végeznek. Énekkart, fúvós zenekart alakítottak, a faliújságokat nagyon helyepasái alatt. A felszabadulás ót-a 3 magyar dolgozó nép pártunk vezetésével egymásután eemmisitétto meg azokat az elnyomó, kizsákmányoló osztályokat, amelyek képviselői bitófára juttatták mártír« jainkat. Ha teljesen megszüntetjük a a embernek ember által való kizsákmányolását, ha felépítettük & szó* cializmust, akkor majd újra elzarándokolunk Sallai és Fürst elv« társak sírjához és megmondjuk ne« kik, hogy bosszút álltunk értetek elvtársak. Teljesítettük végső aka- ratotokat — fejezte be beszédét Rigó János elvtárs. Az ünnepi beszéd után Borda János elvtárs Várnai Zseni: »Uj vértanuk“ cimü versét szavalta cl. Utána az ünneplők félperces néma felállás; al emlékezi ak vissza a, Magyar Kommunista Párt hős mártírjainak halálára. 20 éve haliak mártírhalált Sallai és Fürst elvtársak Emlékünnepély a zalaegerszegi Párioktatók Házában Jó eredménnyel folyik Zalaegerszegen a kislétszámu és részben osztott iskolák nevelőinek tanfolyama nyel felhasználásúval uj, fejlettebb mód-szerű oktatást vigyenek iskoláikba. Megyénkben, ez a harw.adik tanfolyam, amelynek az első tanítási hete alatt ideológiai előadásokon képezték a pedagógusokat. Az utána következő 10 napon szakmai előadások voltak. Minden előadást konzultáció követ, Népi Demokráciánk Htja címmel elhangzott előadások politikai cs gazdasági fejlődésünk eddig elért eredményeit mutatták be sen és ötletesen szervezik. Közös látogatást szervezték megyénk Msz- kesegében, a zalaegerszegi Kuka- gyárban. Közösen látogatják <n filmszínház at. A majdnem kéthónapos iskoláról visszatérve, az uj tanév beindításakor ujult erővel tudják az oktatást megkezdeni, j jő felkészültség eredményeképpen ei fejlettebb oktatási és nevelési módszerrel gyorsabban és nagyobb eredménnyel tudják képezni a szocialista Magyarország ifjú kádereit. IX árom, nagy, utcára nyitó ablakos házban lakik Méhes Mihály. A redőnyök mindenütt gondosan Leeresztve. így lehet csak védekezni a tikkasztó júliusi hőség ellen. A gazda persze nem a lakásban van. Bár a csépléssel végzett már, a begyűjtési kötelezettségnek is eleget tett, de azért mindig akad tennivaló a ház körül. Az állatok is csak úgy fejlődnek, gyarapodnak, ha állandóan rajtuk van a gazda szeme. Méhes Mihály állatai pedig szépen fejlődnek. — Jó dolgos ember — mondják róla a faluban. Valóban semmi kivetnivalót sem lehetne találni nála. Az udvarban, istállóban mindenütt tökéletes a rend A szalmakazlak széle is nemrég lehetett elgereblyézve, persze az aprójő- szágok meg-megbontogatják, de az általános kép azt bizonyítja, hogy Méhes Mihály szereti a ren- det és tisztaságot. Szorgos, becsületes emberrel gyarapszik személyével az ujud- vari „Uj Élet“ termelőszövetkezeti csoport. ! Az elmúlt héten döntötte el magában véglegesen élete legnagyobb problémáját. Nem ment ez könnyen nála sem. Már az elmúlt év őszén, amikor megalakult a faluban a csoport, nagyon gondolkozott a belépésen. Akkor azonban még várt. Kiváncsi volt az ered- tnényekre. Azelőtt csak hirböl hallott közös gazdálkodásról, meg akarta előbb nézni, hogy mire viszik ?, többiek. DÖNTŐ ESZTENDŐ Most már azonban sajnálja, hogy nem lépett be még tavaly. El-elnézem, hogy mennyivel könnyebben vannak, hiszen itt van a szomszédban az irodájuk, — mutat hátrafelé kemény munkában megkérgesedett kezével. — Fagykárunk is volt, eső sem volt elég, nálunk még sem lesz gond az idei kenyér. Nem is csoda, hogy vidámabban vannak. Méhes Mihálynak bizony nem sikerült úgy a termése, ahogyan szerette volna. Az idei esztendő döntő volt az ö számára. Belátta, hogy egy emb.er ereje kevés a természet meghódításához Elég egy aszály, vagy egy tavaszi fagy és máris oda az egész munkája. A szövetkezet pedig már köny- nyebben birkózik a természettel. A gépek, meg a sok ember közös munkája jobban megadja a földnek a magáét. Háromszor, sőt ha kell négyszer is elvégzik a kapálást ami után úgy nő a kukorica, krumpli mint egy-egy eső után. — Csak elnézem mit fejlődtek egyetlen év alatt — tör ki belőle ismét a mondanivaló. — Az egyénileg gazdálkodókat messze maguk mögött hagyták a fejlődésben. Figyel az ember, tapasztal, aztán ha jobbat lát, hát bolond lenne, ha folyta-tná a régit. Én is sokat láttam, tapasztaltam ebben az egy évben. Ezért dolgozok ősztől kezdve én is a közösben A csoportnál valóban vidám, bizakodó a hangulat. Itt is sokat fejlődtek tavaly óta az emberek. Nemcsak a kenyérre, de a ruhára, meg egyebekre sem lesz gondjuk a szorgalmasabbaknak. Úgy számolnak, hogy pénzben olyan 13 forint körül jut munkaegységenként, búzából és rozsból pedig 6—6 kiló. Emellett szénából 10, burgonyából több mint 5, takarmányrépából pedig 6 kiló jut. Kapnak még a takarmánygabonából, valamint cukorból és borból is jut a munkaegységekre Csupán üzemi alapra 150.000 forintot fordítanak, amit teljesen a saját erejükből teremtettek elő. A tagok 10 szarvasmarhát vittek be tavaly ősszel, amihez még az államtól is kaptak másik tizet. Ezek pedig már mind „párosán vannak“ — ahogy Csöndör elvtárs, a növénytermelési brigád vezetője mondja, A tagok általában szorgalmasak. Különösen azóta javul a munkafegyelem, amióta a nem odavalókat kizárták a csoportból. Vannak egészen kiváló eredmények. Bognár István fog&tosnak már most jóval több nvijit 200 munkaFétttek, 1952 aug. 1. egysege van. Elszámolásig legalább 350-ig szeretne felmenni. Ezért pedig csupán kenyérgabonából több mint 40 mázsát kap. Igaz, hogy nem kicsi a család sem, de azért bőven jut belőle szabadpiacra is, jVT em különbül dolgozik Szabó **■" István sem. ő.a kertészet vezetője. Áprilisban jött vissza ott hónapos szaktanfolyamról. Most még csak háromholdas kertészetük volt, de jövőre alaposan ki akarják böviteni Jó lehetőségeik vannak az öntözésre. Ezt pedig ki akarják használni. Április vége felé kezdte meg a munkát Szabó István, de már 150'körül jár a munkaegysége. Könyvecskéjében nem ritka az olyan nap, amikor 1.5—2 munkaegység van beírva. Nagy tervei vannak a következő gazdasági évre a kertészettel kapcsolatban. Érzi, hogy meg kell hálálnia a szövetkezetnek, a dolgozóiénak, amiért iskolára küldték, lehetőséget adtak neki a tanuláshoz. A pártszervezet is kezdettől figyelte fiiunkáját. Élete legnagyobb megtiszteltetéséhez közeledik. A napokban veszik fel az élcsapat tagjai sorába, tagjelöltként. Másfélholdat mondhatott a magáénak, mielőtt belépett volna a csoportba. Ez bizony nem hozta meg az egész éyre való kenyereid Amikor végzett a sajátján, mád munka után is kellett néznie. Másnak aratott, kapált, csépelt., hogy; megszerezze családjának a -téliről valót Ma már nincs ilyenre gond. ja. Kényelmes, biztos, boldog megélhetést talált az „Uj Élet“ tszcs-’ ben. T** zeknek az eredményeknek köszönhető, hogy sokan gondolkoznak már úgy a falu-' ban, mint Méhes Mihály. Ad utóbbi, napokban öten írták alá a belépési nyilatkozatot. A .számuk azonban egyre nő. A csoport vezetőségében úgy 15 családdal szá« mólnak, akiknek a belépése már a közeli napokban biztosra vehető. Votin Mihály 12 holdas középparaszt, de ö is megelégelte már a sok gürcölést. Kilenc gyermeket1 nevelt fel. Valamennyien gyárak-- ban, üzemekben és különböző vállalatoknál dolgoznák. Ö is egy éve •— a megalakulástól kezdve — figyeli az Uj Életi munkáját. Az egész faluban elismert gazda. Látja ö a hibákat is a csoportban, de azt mondja, hogy a gyerek sem tanul meg egyszerre a maga lábán járni. Kezdetben sokszor elesik, megbotlik, gyakran a hónaalá kell nyúlni, aztán csak elindul. Valóban erős, fiatal, fejlődő hajtáshoz hasonlit az ujudvari „Uj Élet“ tszcs. Merészen törnek előre az uj utón, az uj élet felé Baloghi Zoltán I után nemzetközi szövetségek és vizsgáló bizottságok gyűjtötték össze az előadás anyagút, az adatok cá- folhatatlanul bizonyítják na amerikai agresszoroknak a hős koreai néppel szemben elkövetett aljas tő* meggyük osságait. A jogászszövet > ség az előadásra ezúton hiv meg minden dolgozót.