Zala, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-05 / 182. szám

CG Ünnepi gyűlés Moszkvában a Vasutas Nap alkalmából Augusztus 2-án Moszkvában/ a „Gorkij“ központi Kulturpark szabadtéri színházában ünnepi gyűlést tartottak a Szovjetunió Vasutas Napja alkalmából. Több mint 10 ezer moszkvai vasúti dol­gozó és a társadalmi szervezetek képviselői gyűltek össze. Az ünnepi beszédet Borisz Bes. esev, a Szovjetunió közlekedés- ügyi minisztere mondotta. A Szovjetunió vasúti közleke­dése — mondotta a többi között *— technikai felszerelését tekintve, túlhaladta a háború előtti színvo­nalat. A hazai ipar az uj gőzmozdo­nyok, villanymozdonyok és moto­ros mozdonyok ezreit, a vasúti kocsik százezreit adta a vasúti közlekedésnek. Az utóbbi években — folytatta a miniszter — Ogyesszában, Kiev, ben, Dnyepropetrovszkban, Kisi- nyevben, Szimferopolban, Lvov­ban, Rosztov-Na-Donuban, Szmo- lenszk’oen és a Szovjetunió sok más városában uj, hatalmas vas­útállomások épültek. A közlekedési dolgozók munka­sikereivel foglalkozva a miniszter megállapította, hogy 1951-ben túlteljesítették a vasutak teher­forgalmi tervét. Az elmúlt félesz­tendőben a Szovjetunió vasutai biztosították a népgazdaság szál­lítási szükségleteit, túlteljesítet­ték a rakodási tervet. Bescsev miniszter felszólította a Szovjetunió vasutasait, hogy fá­radhatatlanul harcoljanak a köz­lekedés újabb fellendítéséért a népgazdaság szállítási szükség­leteinek teljes kielégítéséért. Az ünnepi gyűlés részvevői üd­vözlő levelet intéztek J V. Sztá­lin elvtárshoz. „A vasutasok 1951-ben teljesí­tették szocialista kötelezettségei­ket, határidő előtt birkóztak meg a népgazdaság! rakományok szállításával“ _ hangzik a levél. 1950-hez viszonyítva, a teherforga­lom 12 százalékkal növekedett. Az elmúlt félesztendő általános for­galmi tervét túlteljesítették. A közlekedést a Szovjetunióban uj technikával látják el, állandóan emelkedik a vasutasok anyagi, műszaki és kulturális színvonala, javulnak a munka és az üdülés feltételei. A szovjet vasutasok kijelentik, hogy nem fukarkodnak erőikkel a vasutak munkájának további javításáért vívott harcban. A Szovjetunió vasutasai hagyomá­nyos ünnepük alkalmából vállal­ják, hogy teljesítik az 1952. évi általános rakodási tervet. ígérik, hogy terven felül 120 ezer vasúti kocsi kőszenet, 130 ezer tartály- kocsi kőolajterméket, 50 ezer vasúti kocsi fémet, 10 ezer vasúti kocsi ércet, 30 ezer vasúti kocsi ásványi építőanyagot raknak be. A vasutasok kötelezettséget vál­lalnak továbbá a. kocsiforduló meggyorsítására, a mozdonyok átlagos napi kilométerteljesitmé- nyének növelésére, az évi beruhá­zási terv határidő előtti teljesí­tésére, továbbá arra, hogy határ­idő előtt teljesitik az önműködő biztonsági berendezések üzembe­helyezésének tervét. Felsorolja még a levél az egyes vasútvonalak és közlekedési vál­lalatok dolgozóinak vállalásait külön-külön is. Kiosztották a Karlovy-Vary-i VIL filmfesztivál dijait Prága (MTI). Vasárnap ünne­pélyesen végétért a Karlovy—Va- ry-i VII. Nemzetközi Filmfesztivál. A fesztivál filmszínházát zsufolá" sig megtöltötték a külföldi íilmkül- döttségek tagjai, a csehszolvák dolgozók képviselői és a csehszlo­vák kulturális élet kivá-óságai. A díszpáholyban a csehszlovák kor­mány tagjai és a diplomáciai kar képviselői foglaltak helyét, A nemzetközi filmzsüri elnöke •J. BrousíI, a prágai zeneakadémia -ektora nyitotta meg az ünnepsé' get es üdvözölte a megjelenteket, Zapotocky miniszterelnök ünnepi beszédében a Csehszlovák Köztár­saság és K la ment Gottwald köz- társasági elnök nevében köszönetét mondott a filmművészet dolgozói­nak azért hogy minden erejükkel igyekeznek megvalósítani a filmfesz­tivál jelszavát; »A békéért, az uj emberért, a tökéletesebb emberi­ségért“. A Karlovy—Vary-i filmfesztivál nemcsak örömteli és gazdag szem­léje a művészi alkotásoknak — mondotta a továbbiakban Antonin Zapotocky, — hanem nagy iskola is, amely uj utat mutat, uj terüle­teket nyit meg a filmművésze); szá­mára. Zapotocky (miniszterelnök szavait lelkesen fogadták a megjelentek és helyükről fe,állva, hosszasan éltet­ték a békét és a béke első zászló­vivőjét, az emberiség nagy tanító* ját, a világ dolgozóinak szeretett vezérét: J- V. Sztálint. Ezután kihirdették az idei film- verseny eredményeit és átadták a dijakat. A „Nagydij“-at a -Feledhetetlen 1919“ című szovjet film1 nyerte el. A dijat Zapotocky miniszterelnök nyújtotta át Csíaurelli Sztálin-di* jas filmrendezőnek. A -Béke dij“-at a -Békét aka­runk“ [Szovjetunió — Német De* mokratikus Köztársaság) és az „El­itéit falu“ (Német DeVnokratikus Köztársaság) kapta. A dijakat Mu karovsky egyetemi tanár, a Béke Világtanács tagja nyújtotta át. A -Szabadságharc dij“-ai a -Népi harcosok“ (Kína) cs „Ismét a fronton“ (Korea) kapta. A díja* Kopecky tájékoztatási és népmű­velési miniszter adta át, A -Munka dij“-at a „Tűzkereszt­ség “.. ^Magyarország) kapta.. Harus miniszter nyújtotta át, a dijat Ur- bán Ernő Kossuth'dijas magyar írónak. A -Nemzetek közötti barátság díj “-át „Holnap mindenki táncra perdül“ (Csehszlovákia) cimü film­nek adták. A -Társadalmi haladás dij“-át a -Mitre Kekor útja“ (Románia) és -Babla“ (India) cimü filmek­nek adták- A dijat David, a Csehszlovák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának titkára adta át. Flarci riportázs díj: -Koreai hír­adók“ (Korea). Életrajzfilm: -Chopin ifjúsága* (Lengyelország) „Semmelweis“ (Ma­gyarország). Zenés film dij: -Erkel“ (Magyar­ország). A Csehszlovák Békebizottság di­ja: -Győzedelmes menet“ (Cseh szlovák katonai film). Tiszteletbeli elismerésben része­sült Igor Szavcsenko elhunyt szov­jet filmrendező, továbbá „Reggel a haza ^elétt“ (bolgár), -Nyomorék“ (Indonézia), Claude Autant Lara -A vörös vendégfogadó“ cimü fran­cia film rendezője. Egyéni díjak; Rendezés; Lizzani „Achtung ban diti“ (olasz), Dudov -Asszonysor­sok“ (Német Demokratikus Köztár­saság), Forgatókönyv: Van Dzfn’Dzsi -Belső Mongóliában győz a nép* (Kina). Fényképezés: Vo Fon-Dzse „Vö­rös zászló a zöld hegyeken“ (Kina) Filmzene: Goncsik Szúrnia (Mon­gol Népköztársaság). Filmszínész: Szergej Bondarcsuk (Tarasz Sevcsenko) (Szovjetunió), Karlovy-Vary (TAÖzSz). A VII. Nemzetközi Filmfesztivál részvevői szombaton Karlovy-Vary-ban béke- gyűlést tartottak. A gyűlésen egy­ségesen elfogadták az egész föld­kerekség filmművészeihez intézendő felhívás szövegét. Mi, 26 ország filmművészei, össze- gyűltünk itt és felhívást intézünk az egész világ filmművészeihez ■— hangzik a kiáltvány szövege. — Az amerikai agresszorok barbár módsze­reket alkalmaznak a koreai nép el­len kirobbantott háborújukban, Milka Tujkova .(Danka) (Bulgária), Pierre Fresnay (Monsieur Fabre) (francia) Czieroszki (Első napok) (Lengyelország), Dokumentumfilmek': A dolgozók harca a szabadságért és a békéért: „Küzdj az amerikai agresszió ellen, segítsd Koreát“ (ki- nai) -LIarcoló Vietnam“ (kinaí-viet- nami közös filmgyártás). Publicisztikai dokumentumíilm: „Árulók arca“ (Bulgária). Életrajzi dokumentumfilm: -Har­cos élet“ (német). Színes dokumentuimreportáZiS: -1952 május 1 Moszkvában“ (Szov­jetunió) , Dokumentum operatőr: Homoki Nagy István „Vadvizország“ (Ma­gyarország). Rövid fiimszözsé: Jose De Anti gas (Uruguay). Rövid filmforgatókönyv: -Czes­tochowa“ (Lengyelország). Ismeretterjesztő: -Világegyetem“ (Szovjetunió). Nevelő filmek: „Hős ifjúság* (Ma­gyarország). Más film: -Madársziget kincse“ (Csehszlovákia). Rajzfilm: -A bátor Szarminko“ (Szovjetunió), „Az aranyalmafa“ (Csehsziovákia). Gyermekfilm: -Gőgös hercegnő' (Csehszlovákia) • Színes filmek: -Szovjét-Gruzia“ (Szovjetunió). Tíszteletdíjak: „Csoda a malom­nál“ (Lengyelország), -Dicsőség út­ja“ (albán), -Fehér folyosó“ (an­gol), a „Mostoha föld népe meg­indul“ (Csehszlovákia), -Marie Justinova“ (szlovák rövidfilm), Gimnasztika“ (Német Demokrati­kus Köztársaság). megpróbálják Nyugdt-Németország területét uj háborús támaszponttá tenni, a nyugateurópai népéket hű­béreseikké igyekeznek alacsonyitani. Mindez felkeltette az egész világ becsületes embereinek haragját, A felhívás befejező része — a többi között — igy hangzik: Vala­mennyi öntudatos és becsületes film­művésznek harcolnia kell a bélcccrt, Fejezzétek ki művészetetekkel, hogy a népek az emberiség boldogságára, örömére, szabadságára és békéjére törekszenek. Békegyülést tartottak a Nemzetközi Filmfesztivál részvevői Karlovy "Vary-ban A „Zeri I Populíit“ cikke a jugoszláv dolgozók Tito-klikk elleni harcáról Tirana. '(AT A). A „Zeri I. Po- pulliF ‘ vasárnapi számában cikket közöl arról, hogyan szállnak szembe a jugoszláv dolgozók a Tito-klikk aljas népelnyomó uralmával. Ez év első hét hónapjában — írja a lap — Szerbiában majdnem ezer, Szlovéniában több mint Ötszáz szabotázs-cselekményt követtek el. A „Vardar“, Macedóniában lévő Struroica város dohánygyára mun­kásai nem készítették el a kapita­lista országoknak szánt, cigarettákat. A kár, amelyet ezzel a belgrádi ha- taiöiai/itorlóknaií akoztak, 20 miliő dinár, a munkások Tito-ellenes ak­ciói következtében még nein ké­szült el a „Mavruo'' vizierő-köz- pont, amelynek üzembeállítását 1950-re tervezték. A jugoszláv ha­zafiak a közelmúltban hadianyagét szállító vonatot robbantottak fel a Gostivar-Tatovo közötti szakaszon. A jugoszláv bányászok — foly­tatja a lap — szintén elszántan harcolnak a Tito-konnány ellen. Csak a bori bányákban 2600 bá­nyász tagadta meg' a munka foly­tatását. Az Országos Takarékpénztár kiadta az eddigi kölcsiwkötvény sorsolások összevont nyereményjegyzékéf Az Országos Takarékpénztár most adta ki az államkölcsönküt- vények eddigi sorsolásának össze­vont nyeremény jegyzékét. A jegy­zékek az üzemi és tanácsi sorsoVsi tanácsadóknál tekinthetők meg. Az Országos Takarékpénztár ezzel al­kalmat ad arra, hogy a dolgozók értesülést szerezhessenek az összes eddigi nyereményekről. Kedd, 1852 augusztus 5, A minisztertanács felemelte a traktorvezető és munkagép kéz elő termelőszövetkezeti tagok munkaegységét A gépállomások és termelőszö­vetkezetek jó együttműködése, a gépi munkák megfelelő időben és jó minőségben történő elvégzése a terméseredmények növelésének az alapja. A termelőszövetkezeti tag traktoristák és munkagépke- zelök, akik jövedelmüket munka­egységben kapják, érdekeltek a terméshozamok emelésében, mert jövedelmük a termelőszövetkezet terméshozamainak emelkedésével arányosan növekszik. A tx-ak- torosok és gépkezelők jó munkája nyomán nemcsak saját, hanem a tsz jövedelme is lényegesen na­gyobb lesz, ezen keresztül pedig emelkedik a tagok egy-egy mun­kaegységére eső részesedése. A minisztertanács most megje­lent határozata, amely felemeli az egyes gépi munkák elvégzéséért járó munkaegységeket, jelentős lépés a termelőszövetkezetek és gépállomások kapcsolatának to­vábbi megszilárdítására és nagy segítséget nyújt a gépi munka minőségének javításához A hatá­rozat a traktorvezetők, munka- gépkezelők munkájának fokozot­tabb megbecsülését jelenti A határozat szerint a gépállo­mási müszaknorma 100 százalé­kos teljesítése esetén izzókupos erőgépnél 2.50, karburátoros erő­gépnél 2.75, lánctalpas erőgépnél 3.—, cséplésnél 3.25, kombájnná! 1.— munkaegységet kell számí­tani a termelőszövetkezeti tag traktorvezetőknek. A munkagépkezelö termelőszö­vetkezeti tagoknak a következő munkaegységdijazást kell adni: a gépállomási müszaknorma 100 százalékos teljesítése esetén a munkák nemétől, illetve géptípu­soktól íüggően, izzókupos, vagy karburátoros erőgépeknél ISO, lánctalpas erőgépnél 1.80, cséplés­nél 2.—, kombájnnál pedig 2.65 munkaegységet. Intézkedik a határozat arról iS; hogy ezeket a felemelt munkaegy­ségeket visszamenőleg az 1952. év julius hó 1-töl végzett munkák után kell elszámolni és a külön­bözetnek megfelelő biztosított mi. nimumot (kenyérgabona, pénz­beli előleg) is ki kell fizetni. Ez a nagyjelentőségű rendelke- zés elősegíti, hogy a traktorveze­tők és munkagépkezelők még jobb minőségű munkát végezze­nek és elörevigyék a termelőszö­vetkezeteknek a nagy termésért vivott eredményes harcát, növel­jék a tsz jövedelmét, ugyanakkor még szorosabbá válik a gépállo­mások és tsz-ek kapcsolata. Nam ír tábornok levele a koreai-kínai fél amerikai fogságba esett emberei ügyében Keszon. Az „Uj Kina“ hírügy­nökség tudósitója jelenti: Nam ír tábornok, a koreai- kinai fegyverszüneti küldöttség vezetője szombaton a másik fél­hez intézett levélben kérte, hogy az amerikaiak adjanak számot a kinai népi önkéntesek 238 fog­ságba esett katonájának hollété­ről. Az amerikaiak által kémügy­nöki szolgálatra kényszeritett és ejtőernyővel Észak-Koreában le­dobott koreai-kinai hadifoglyok közlése szerint ezt a 238 kínai ti az amerikaiak foglyul ejtették, nevük azonban mégsem szerepelt az amerikaiak által a koreai-kinai félnek átadott hadifogolylistákon. Követelte, hogy az amerikaiak becsületes és felelősségteljes vá­laszt adjanak a koreai-kinai fél­nek a hadifoglyok ügyében ismé- telten előterjeszteti; kérdéseire,.. Megalakult Egyiptomban az ideiglenes kormányzótanács London (MTI). Ali Maher egyip­tomi miniszterelnök bejelentette, hogy ideiglenes kormányzótaná­csot állítottak fel. A tanács tag­jai: Mohammed Abdel Monaim herceg, Bohieddin Barakat, volt igazságügyminiszter és Moham­med Rasad Mahama ezredes, köz­lekedési miniszter. Külföldi sajtójelentésekből vilá. gosan kitűnik, hogy Ali Maher reakciós kormánya különböző pro- pagandaintézkedésekkel szeretné elterelni az egyiptomi közvéle­mény figyelmét az egyiptomi füg. getlenség kérdését döntően érintő külpolitikai problémákról, igy el­sősorban a tervezett agresszív kö­zépkeleti parancsnokság kérdésé­ről. Maher újságírók kérdésére válaszolva hangsúlyozta: nem! tudja a választások pontos idő­pontját megadni, mivel „először a belső tisztogatást és a korrup­ció elleni küzdelmet kell befe­jezni.“ A külpolitikai problémákra — tette hozzá Maher — „csak ez­után kerülhet sor“. LEGÚJABB HÍREK — A BOLGÁR VASUTASNAP alkalmából szombaton Szófiában ünnepi gyűlést rendeztek, amelyen D’ancso Dimitrov közlekedésügyi miniszter mondott beszámolót, — A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG építésügyi minisz­tériuma a Német, Szocialista Egy­ségpárt II, párlórtekczleiének út­mutatásai alapján hozzálátott a városok újjáépítési terveinek kidol­gozásához■ A közeli hetekben Drez­da. Lipcse, Magdeburg és Rostock újjáépítési terveit terjesztik ti mi­nisztertanács elé. — a kínai népi felsza­badító HADSEREG megalaku­lásának 25. évfordulója alkalmá­ból Ho Si Mink, » Vietnami De­mokratikus Köztársaság elnöke Mao Ce-tung elvtársnak, a kínai központi népi kormány elnöké­nek, Van Nguen Ziap a vietnami néphadsereg főparancsnoka Csu Te kínai főparancsnoknak küldött üdvözlő táviratot. — A CSENDESŐCEÁNI egyez­mény gyakorlati életbeléptetésé, röl tárgyal Honoluluban az USA, Uj-Zéland és Ausztrália külügy­minisztere. A megalakítandó csen. desóceáni tanács feladata hasonló lesz az Atlanti Szövetség felada. fához* — A FRANCIAORSZÁGI Ncyil. levies Dijoni községtanács lemon­dott, mert a hatóságok az egy év* vei ezelőtt kisajátított földek után most még adót is követeltek a lét­alapjukéi megfosztott parasztoktól. — A NYŰG ATI megszálló ha* telmak lefoglalták ÉSzakrajna—> Weslfália tartomány 1047 üteméi. — NEW-YOBKBAN a tudomá­nyos és művészeti dolgozók szö­vetsége hatalmas tömeggyűlést szervezett a béke és a polgári jo­gok védelmére. A gyűlésen 200 ezer ember vett részt. — AZ IRÁNI SZENÁTUS au^ gusztus 2_án a kormányprögrarr.m! megtárgyalása után bizalmat sza* vazott a Moszadik-kormánynak< Moszadik korlátlan meghatalma­zást kapott katonai téren és a ka“ olaj kiaknázására vonatkozóan. — TRUMAN aláírta a nyugat4 német kormánnyal kötött háborúi különszerződést. ESETLEG ZIVATAR Várható időjárás: déli-délutánli felhőképződés, néhány helyen zíj vatar lesz. A mérsékelt légáram-: lás. a meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területéve: kedd reggel 17 —aa, üéüm &i=a4 tok m&h ♦ I f

Next

/
Thumbnails
Contents