Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-16 / 165. szám
A uépuevelőmuuka próbája az aratási időszak Irta: M. Zsurovljev, az ísUj élet útja1"1 kolhoz népnevelő kollek tivuiunkájáuak vezetője Szemjon Viplickij népnevelő vé- gigpillantott a 150 hektárnyi rozstáblán. Gondolatban mérlegelte, miképpen volna leghelyesebb megkezdeni a gazdag kalá- szu, embermagasságura nőtt gabona aratását. A csoportvezető és egyben népnevelő tudta, hogy minden előkészületet megtettek az aratásra, kipróbálták a kombájnokat és a kaszások is alig várják már, hogy levágják az első rendet. Mégis izgatott volt. Ez az izgalom elpárolgott, ahogy munkához láttak. Már az első napi eredmény is bebizonyította, hogy nem könnyen bár, de teljesíteni lehet az aratási ütemterv naponkénti előirányzatát. Vacsora után a népnevelő beszélgetésre hivta össze a gépcsoport személyzetét, összegezte a kom- bájnvezetök aznapi munkájának tapasztalatait, ismertette a legnevesebb kombájnvezetök módszerét és részletesen, adatokkal alátámasztva elmondta, milyen eredményeket biztosítana a ko- léktiva számára, ha a gépkezelők átvennék ezt a módszert és a feladatokat órákra kiszabó ütemtervet dolgoznának ki. A következő napon Viplickij gépcsoportja 24 hektárt, harmadnap 27 hektárt aratott le, majd negyedik napon elérte a 30 hektáros teljesítményt. A népnevelő figyelemmel kísérte versenytársuk, a Szki- danov elvtárs vezette másik gépcsoport munkáját. Naponta ismertette a dolgozókkal a verseny állását és mindkét csoport munkaeredniényeit. Százötven hektárnyi rozs leara- tsusa után Viplickij csoportja valamelyes előnyre tett szert a versenyben. Ennek az előnynek köszönhette a csoport, hogy megkapta a kolhoz vörös vándorzászlaját. A dolgozók fogadalmat tettek, hogy minden áron megőrzik a dicsőség-zászlót, amelynek megszerzése a büszke öröm érzésével töltötte el mindegyiküket. A következő megbeszélés alkalmával a népnevelő a begyűjtési munka minőségéről beszélt. Hangsúlyozta, nem elég coak mennyiségben teljesíteni a tervelőirányzatot. Ez nem sokat ér — mondotta —, ha a dolgozók közben megfeledkeznek a szemveszteség ellen vivott harc nagy fontosságáról' Viplickij elvtárs kitűnő példákon mutatta meg, milyen kárt okoz az államnak, a kolhoznak és minden egyes kok hozparasatnak a legkisebb szemveszteség is» A jó népnevelömunka eredményeként Viplickij csoportja továbbra is megőrizte elsőségét és magára vonta a pártszervezet fi. gyeimét. A pártszervezet felismerte, hogy a. kiváló termelési eredmények elsősorban a jó politikai felvUágositó munkának, a népnevelő fáradhatatlan és élettel teli nevelőmunká- jának köszönhetők. Elhatároztuk, hogy tanulmányozzuk Viplickij elvtárs munkamódszereit és a munkában szerzett tapasztalataival együtt átadjuk ezeket a többi gépcsoportnál működő népnevelőknek. A tapasztalatátadás eredményesnek bizonyult. Viplickij példája nyomán a többi gépcsoport is hamarosan kidolgozta a maga óraütemtervét. A versenyben sereghajtó csoport is fejlődött és megközelítette az élenjáró csoport teljesítményét. Általában' elég széles körben lkalmazzuk a tapasztalatcserét. Barakov elvtárs. az egyik kom- bájnvezetönk lemaradt a ver- enyben, teljesítménye csaknem a fele volt az élenjáró kombájnve- zetöknek. A népnevelő értekezleten megbeszéltük, hogyan lehetne segíteni Barakovnak. Kiderült, hogy Barakov más tipusu kombájnt vezetett tavaly és a rábízott ,,Sztálinyec“ tipusu gépet nem ismeri eléggé. Az értekezlet azt a határozatot hozta, hogy Szkidanov elvtárs, tapasztalt kombájnvezetőnek Bárt ;cv segítségére kell sietnie; hogy elmúljék az uj géptől való idegenkedése és félelme, amely hátráltatja a munkában. Szkidanov oly ered menyesen foglalkozott kombájn- vezető társával, hogy Barakov teljesítménye rövid idő alatt megkétszereződött. Ez is hozzásegített bennünket ahhoz, hogy nyolc munkanap alatt befejezzük a rozs aratását. A népnevelő munkája kiterjed a gabona tisztításával és szállításával megbízott kolhozparasztok körére is. Kezdetben fennakadás mutatkozott a szállításban. Az igás szállítóeszközök mindössze egy utat tettek meg naponta, s a gépkocsik sem fordultak többet, mintegy ötöt vagy hatot a 12 kilométeres távolságon. A gabonabeszoigáltatási terv teljesítése megkövetelte, hogy gyorsítsuk a szállítás ütemét és naponta legalább 250 mázsa gabonát juttassunk el az átvevőhelyre. A jő népnevelömunka nyomán a gabona tisztítása gyorsabban ment és jobban folyt, a szekerek és tehergépkocsik fordulóinak száma pedig megkétszereződött. Kolhozunk julius második hetének elején már olyan meny- nyiséget adott be, ami kétszeresen felülmúlta az előirtat. Népnevelőink erőfeszítése most arra irányul, hogy az eddigi munkaütemet megtartsuk továbbra is és júliusban befejezzük a termelés begyűjtését. Minden népnevelő tudja, hogy az aratási időszak a népnevelömunka próbája. Ezt a célt szolgálják az agitáció legkülönbözőbb formái. Rendszeresen tartunk beszámolókat a nemzetközi helyzetről, a párt. és kormányhatározatokról, más vidékek kolhozainak begyűjtési eredményeiről. Széles körben alkalmazzák népnevelőink a szemléltető agítáciőt. A munkavei’seny eredményeit naponkint megjelenő villámokon ismertetjük, de előfordul az is, hogy naponta két villám jelenik meg. Hetente tartanak a kolhozparasztoknak filmelöadást a mezőn. A gépkezelők és kolhozparasztok kulturális szükségleteinek kielégítése is segít a rnaguk elé tűzött feladatok megoldásában. II pacsai téglagyár túlszárnyalta gyártási tervét A zalaszabari pártszervezet figyelemmel követi a nyári munkák élenjáró dolgozóit A zalasziabari község dolgozó parasztsága a.z aratásban elért eredményeket tovább tokozva nagy lendülettel kezdte meg a c-éplést, a cséplőgéptől teljesiti a beadási kötelezettségét. A pártszervezet vezetősége feldolgozta a minisztertanács határozatát a cséplés, begyűjtés, tarlóhántás és másodvetés feladatairól és ezt a népnevelőkkel megbeszélték. A népnevelők rendszeresen felkeresik a beadásban és a. mezőgazdasági munkákban elmaradó dolgozó parasztokat és elbeszélgetnek velük a gyors munka jelentőségéről. Márkus Sándor, a pártszervezet titkára alig két hónapja került a pártszervezet élére, de máris mutatkoznak eredmények munkája nyomán. Márkus elvtárs a sürgős mezőgazdaság! munkák idejét felhasználja tag- és tagjelölt felvételre. Figyelemmel követi azokat a becsületes, a termelésben élenjáró dolgozókat, akik példát mutatnak az egész község dolgozó parasztjainak. —- Minden időmet felhasználom arra, hogy dolgozó parasztságunk legjobbjait pártunknak megnyerjem és arra neveljem őket, kérjék felvételüket pártunk soraiba — mondja Márkus elvtárs. — Nem sajná' lom az időmet, hogy naponta felkeressem azokat a dolgozókat, akik minden munkában elsők és. dolgozó parasztságunk sziveién megy példájuk után. Munkám eredmé nyek fokozására, mert csak így tudja biztosítani azt, hogy minden dolgozó paraszt eleget tegyen hazafias kötelességének és időben elvégezze a tarlóhántás és másodvetés munkáit. DÉLUTÁN 3 ÓRA. A pacsai téglagyárban közeledik a műszak befejezése. A munkalendület azonban ilyenkor sem lassul, Inkább fokozódik. Igyekez. nek minden percet kihasználni a dolgozók, bennük él még a koreai műszak eredményeinek ösztönzése. Jobb munkát akarnak végezni és többtermelésükkel adnak választ az amerikai imperialisták gyalázatos koreai agressziójára. A tavasszal még nem dicsekedhettek eredményeikkel, mert a terv teljesítésében ők is hátul kullogtak. Az üzem termelési tervét 70—80 százalékra teljesítette és 132 ezer téglával kevesebbet adtak népgazdaságunknak. Közel másfél- millió forinttal károsították meg a dolgozók államát. — Ma már nem az utolsók között vagyunk — mondotta Barta lakti Péter elvtárs, telepvezető. A bírálat nyomán igyekeztünk felszámolni a hiányosságokat. A pártszervezet a műszaki vezetőséggel szoros kapcsolatot létesített és ennek eredménye, hogy a béketalálkozó tiszteletére indított békemüszakban tervünket 104 százalékra teljesítettük. Behoztuk lemaradásainkat és eleget tettünk pártunk és államunk iránti kötelességünknek, megtermeltük azt a téglát, amelyet joggal elvártak tőlünk. Horváth János és Horváth Mária, akik résztvettek a megyei béketalálko. zón, jó politikai, felvilágosító munkát végeztek. Jó munkájuknak köszönhető, hogy a békemüszakban nem egy olyan nap volt, amikor gyártási tervünket túlszárnyaltuk és 24—26 ezer nyerstéglát termeltünk. A pacsai téglagyár dolgozói a koreai műszakban elért eredményüket túlteljesítették és a június hóra vállalt 102 százalékot 110 százalékra teljesítették. Feladatuk nem volt könnyű, mert az év elején elfecsérelt időt kellett behozniok. Nem is egy-két napot. A pacsaiak legyűrték a nehézségeket és szembeszálltak azokkal, akik kételkedtek abban, hogy tervüket túlteljesíthetik. Nem akartak szégyenkezni, nem akarták, hogy azt mondják róluk, hogy nem végeztek jó munkát. Dominkó Margit a koreai műszakban 106 százalékra teljesítette normáját. Előzőleg norma alatt teljesített, de a koreai nép iránti szeretete és lelkesedése fokozta termelését. igyekeztem, hogy a koreai mü^ szak idején jó eredményeket ém jek el. Eszembe jutottak a ko-’ reai árvák és az is^ hogy én ma szabad országban békében élhetek. Nem elég az, amit idáig tetetem, meg kell mutatnom, hogy többre vagyok képes. Tudom, most már miért dolgozom és tudjuk mi is, téglagyári dolgozók valamennyien, akik a szocializmus építésének alapanyagát, a téglát készítjük. Dominkó Margit pártonklvüli fiatal. Becsületesen ellátja feladatát, nem ismer fáradságot, ha-, nenn teljes erejével azon van, hogy minél több téglát készítsen. Mellette számosán kitűntek jó munkájukkal: a koreai műszakban Sabján Mária 107, fingiert Lajos rakadómunkás pedig 115 százaié-' kos teljesüményt ért el. Englert Lajos ezzei a kiváló teljesitmé^ nyével a bányavakók közül á szakma legjobb dolgozójává vált. ! A gyár termelésének nagy lendületet a.d az újjászervezett kultu.’- gárda is. A kulturgárda tagjai munkaidő előtt és az ebédszünet tekben strófáikkal megbírálják a termelésben elmaradókat és a notórius későnjövöket. A kulturv gárda munkája sikerre vezetett. Csalt elvétve lehet egy.egy későn, jövöt látni. Jeleneteik a termelés fokozását, a munkafegyelem erősödését, az anyagtakarékosság növelését segítik elő. A pacsai téglagyában megt valósult a termelés pá.rtellen- őrzése és a dolgozók bírálata egyre inkább érvényesül. — A PARTSZERVEZET MUNKÁJA REÁNK SZÁMÍTHAT A PART. a dolgozó nép minko Margit, dásommal és- mondotta Do— A legjobb tu- minden erőmmel napról-napra javul — mondottá Tóth Ferenc elvtárs, párttitkár. — A párttagok azok, akiit példát mutatnak a pártonkivüliek előtt. | Élenjárnak a termelésben és se-' gitenek a problémák megoldásában. Hiba, hogy egyes párttagok; nem tanulnak. A pacsai téglagyárban megmunkál végeztek a második ne- gyedévben. Segítette őket a bírálat, a pártszervezet jó politikai munkája. Megtalálták azt az utat, amelyen haladni ok kell, mert julius 11-én öt és félezer téglával többet adtak államunknak. Ne bizakodjanak el eredményeik láttán, hanem továbbra is végezzenek olyan munkát, amelyet a második negyedévben végeztek. Há így látnak a feladatok megoldásához, bizonyos, hogy az egyesülés telepei között az élre törhet, nek. %r waP a ssigmondházi állatni gazdaságban Az állami gazdaság baromfifarmjában versenyt kukorékolnak a kakasok:, jelezve, hogy itt a reggel. Ezt a korai hangversenyt éles sípolás hasítja meg, Tides János elvtárs, a gazdaság traktoristája jelzi, hogy cséplésre készen all a gép. Bácz elvtárs Balogh Károly segédvezetővel együtt éjjeleken át tárcsázott és szántott, amiből 161 százalékot értek el és most a csépiéiben sem akarnak elmaradni. Eddig normájukat csépiéiből is 160 százalékra teljesítettek. Pár perc alatt fürge lányok, legények és emberek forgolódnak a gép- körül. Ecibug a geo, minden dolgozó a helyén van. ügyesen mozog kezükAz ö kezük által csépelt búza lesz a községben az első, amit a népnek, az államnál: adhatnak. A nap egyre forróbban ontja a meleget, de a cséplők munkáját ez sem gyengíti. Egyre szaporodnak a tiszta búzával megtelt zsákok. A cscpléssel egyszerre történik a be hord,ás- is. A nagy búza osztag a cséplés ellenére egyre nő, egy elcsépelt kéve helyett 2—0 kévét adnak föl a hordók. Az egyik megrakott szekeret még te sem rakták, helyette 2—3 megrakott kocsi áll. ök sem akarnak a többiektől lemaradni- Az aratás kezdetétől megkezdett munkalendületei nem csökkenteni, hanem fokozná akarják- Büszkén beszelnek az aratásban elért eredményeikről, arról, hogy az aratásban Kelemen János munkacsapata £02 százalékot, Horváth Lajos munkacsapata 201 százalékot ért el, de nem maradt el tőlük a többi munkacsapat sem, idős Nemes Istvám is 158 százalékot ért el. Az eddig elért eredményeik még nagyobb lendületet adnak munkájukhoz. A cukorrépaföld leányok nevetésétől hangos. Dalolva még a munka is könnyebb és gyorsabban megy. 11 óra felé jár az idő és ők már' a napi normájukat 75—80 százalékra teljesítették. A cukorré- pál. már ötödször kapálják, de teljesítményük még nem volt alacsonyabb 100 százaléknál Kétszer megkapálták a silókukoricát a burgonyát egyszer kapálták, kétszer töltögették. — Most már állami gazdaságunkat nem arról ismerik meg az emberek, hogy füvesek vetemenye- ink, — mondja Baranyai elvtárs —, hanem arról hogy gazdag és szép volt a vetésünk és fü nélküli « kapásnövényünk.-4 cukorrépa föld melleit fölszántott, boronáit told- fekszik. — Itt rnásodnövényelc vannak vetve, mutat rá Doma István elvtárs, a gazdaság igazgatója. Az aratás után ezt tekintettük a legnagyobb feladatnak. Másodikán megkezdtük és ötödikére be is fejeztük. 15 holddal többet vetettünk az előirányzottnál. Eljött az ebédidő ideje, a dolgozók az üzemi konyha felé igyekeznek, ahol vár rájuk a jól elkészített étel- Vig beszélgetés közben ülnek a.z asztalhoz. A gazdaság vezetősége nagy gondot fordít az élelmezésre- Bőséges, jó ellátást biztosit a dolgozóknak. Gondoskodnak a dolgozók a fiatalok fejlődéséről és szórakozásáról' is. Reggel, délben és este mikrofonon keresztül zenével szórakoztatják a dolgozókat. Az élenjárókat megdicsérik és jutalmul dalokat küldenek nekik. ■A fiatolok az első beadásra készülnek. A blúzával megrakott vontatót piros, fehér, zöld szalagokkal, zászlókkal és feliratokkal díszítik. Segítenek az idősebb dolgozók is. öt óra után indulnak és arra kell, hogy kész legyen a dekoráció- Hamar el is lueszül a sok fürge kéz nyomán. Amikor elindul a vontató, az otthonmaradtak mosolyogva integetnék a távozók után. Útra kelt az uj búza, amit az állami gazdaság dolgozói visznek a népnek, a hazának. GÁAL PIROSKA j nem is maradt el, azóta ezen dől" gozók közül Dominkó Jenő, Tóth Sándor és Horváth Lajos élenjáró dolgozó parasztok kérték felvételüket pártunk soraiba. A pártszervezet vezetősége eredményei fokozása érdekében nagyobb súlyt fektessen a falusi DlSz-gzervezet nevelésére. Sipos elvtárs, ''a DISz-szervezet titkára nem jelenik meg a pártvezetöségi ülésen. A pártszervezet feladata, hogy a DISz munkáját elölendilse. A DlSz-fialalok vegyenek példát az olyan DISz-fiatalokról, mint Tóth (P) Ottó, aki az agitácíós- munkából rendszeresen és példa-1 mutatóan kiveszi részét. A sportban rendszeresen neveli a többi fiaitalt. Az alapszervezet munkája attól is függ, hogvan foglalkoznak a DISz-szervezettel. A DISz-szervezet mépnévelő csoportját vonja be munkára és állandóan nevelje, irányítsa. éli enlhlríe, A pártszervezet bízza meg feladatokkal a DISz-fiatalokat. Szervezzék mfg a cséplőgépek mellett az agitációt. Állítsanak össze kul. turbrigádokat, melyek az élenjáró' és a beadásban jól teljesítő dolgozókat felköszöntik. Készítsenek csasztuskát és a szemléltető agitá- cióval mozgósítsák a dolgozó parasztságot a begyűjtés győzelmére. A pártszervezetnek minden percet fel kell használnia az eredmé-