Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-13 / 163. szám
AKIKET NEM LEHET LÉIG AZ NI A Kim-Ir-Szen egyetemen a koreai fiatalok ezrei tanultak a háború előtt. Az egyetemet az agresszorok rombadöntötték — de a koreai fiatalok most is tanulnak, készülnek a békés épitőmun- kárá. A phenjanl állami színház is a barbár támadások áldozata lett. Ma föld alá szorult sok más kulturális intézménnyel együtt á színház is. A hős koreai nép azonban megőrzi kultúráját. Egy emberként áll helyt Korea népe a szabadságáért vívott harcban. A Demokratikus Nőszövetség tagjai Észak-Phenjan tartományban az őszi munkák elvégzéséhez fogtak, A „Március 8“ bölcsőde Phön|anban a háború el^tt, Korea agrárország. Lakosságának csaknem háromnegyedrésze mezőgazdasággal foglalkozik■ A japán imperialisták 1010-ben annek- lálták Koreát és megkaparintották az ország kulcspozícióit, kincseit, elsősorban a földet. Reménytelen nyomorra kárhoztatták a koreai parasztságot, akiket a hasai földbirtokosok már amugyis tönkretették. 1DSS-ben mély illegalitásban a szétforgácsolt kommunista csoportokból kommunista pártot alakítottak és ezzel fordulatot vett a koreai mmkások és parasztok forradalmi, mozgalma. Korea népe a Szovjet Hadseregtől kapta függetlenségét, amelyért hosszú éveken át harcolt. A koreai nép a győzelmek sorozatát érte el a Munkapárt vezetése alatt, mely Észak-Korea Demokratikus Nemzeti Egységfrontjának vezető és irányító ereje■ Ezek a győzelmek csak a Szovjetunió önzetlen baráti segítsége eredmény eképen voltuk lehetségesek és az egész ország függetlenségének és népi demokráciájának bázisává változtatták Észak- Kor eát. 1050 junius SÖ-én az amerikai imperialistáit és délkoreai csatlósaik, a Li-Szvn Man-banda megtámadta Észak-Koreát. Könnyű és gyors sikerre számítottak. Azt gondolták, meg tudják törni a koreai nép erejét. De tévedtek, a koreai néphadsereg egyik csapást a másik után méri a betolakodókra. A sorozatos kudarcok, melyek az imperialistákat Koreában érték, megmutatta az egész világnak az imperialisták igazi arculatát. Ko. rcábam, a tettek beszélnék. jz amerikai légihaderő a legbarbárabb módon rombadöntötte az egész országot. Mikor az amerikaiak átmenetileg megszállták Eszak-Koreát, baktériumháborut kezdték Majd újabb gálád merényletek sorozatát követik el: a nemzetközi jogot és erkölcsöt lábbal tiporva, ezerszámra Öldösik le a fegyvertelen koreai és kínai hadifoglyokat. A koreai nép, amikor az idegen területrablók elleni harcban saját szabadságát és függetlenségét védi, egyszersmind a világbéke ügyét is védelmezi. A világ dolgoz ói, a béke híveinek milliói azzal fejezik ki a koreai nép iránt érzett forró sze- retetuket, hogy az eddiginél több, az erkölcsi segítségen kiviól anyagi segítséggel is hozzájárulnak a koreai ncp hősi szabadságharcához. A magyar dolgozók országszerte koreai hónapot tartanak s koreai műszakokkal, segélytnyujló mozgalom szervezésével teszik még nagyobbá azt a segítséget, amit a magyar nép nyújt a koreai hősöknek. A m,agyar nép eddig is segítette, a jövőben még folcozottabban fogja segíteni a koreai népet. A magyar dolgozók cpugy, mint a koreaiak, meg vannak győződve arról, hogy a szabadságért küzdő nép harca csak győzelemmel végződhet,, Jól felszerelt tábori kórházak adják vissza a szabadságért folyó harcnak a hős koreai harcosokat. Képünk: operáció szabad ég alatt, a 18-as tábori kórházban, Csandó városában, A koreai és kinai harcosok egymásután mérik a csapásokat az agresszorokra. Képünk a Phenjan körüli harcolt idején az ellenséges hadseregtől zsákmányolt lőszerek halmazát mutatja. Ez is hadicél! Phen-szoszeuri körzet lakójának három gyermekét amerikai repülők pusztították el. A koreai néphadsereg „N“ alakulatának hősei átadják az esküszöveggel kivarrt zászlót a koreai néphadsereg főparancsnokának, Kim ír Szénnek-