Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-13 / 163. szám
:úü-í I I ■ mum fylLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Somogy és Zala megye az élen a gabonabe gyűjtésben Magas pénzjutalom vár az élenjáró cséplőkre AZ MDP ZAL4MEGTE1 PÁBfBIZOTTSáGÁNAK SAPHiAPJA Vili. évfolyam 163. szám. Ära 50 fillér 1952. iulius 13 Vasárnap Adjátok az első gabonát a hazának! Gyors beadással is a békét véded! Fokozzuk a begyűjtési verseny ütemét Vigyük át az aratás nagyszerű lendületét a eséplésre s békénk védelmében, a haza javára teljesitsíik terménybeadási kötelezettségünket „Zala megye dolgozó parasztsága pártunk vezetésével, a kommunisták, az állami gazdaságok és termelő szövetkezetek dolgozóinak példamutató munkáját követve, jóformán szemveszteség . nélkül befejezte „az •ősziárpa, a búza és a rozs aratását“ — igy szól megyénk dolgozóinak büszke jelentése Rákosi elv- társhoz. Zala megye dolgozó parasztsága Országosan elsőnek végzett az aratással! Mégsines minden rendben. Hibák lnutatkoznak, amiket most a kezdetkezdetén kell megszüntetni, hogy Ü munkaléndület még fokozódjon ■és megyénk, amelyik első az áradásban, legyen első a cséplésben és a beszolgáltatásban is. Tavaly «eleget szégyenkeztünk, hogy az Utolsók közt kullogtunk a begyűjtésben. Sok községünkben megtorpant az aratás hatalmas lendülete: áll a munka. A pártszervezet és a tanács nem fordít elég gondot az ellenség leleplezésére s ezert nem a népünkhöz, a szocialista építéshez hü, becsületes emberek pélSamu tatása érvényesül, hanem az elienség bfcfo* lyása mutatkozik meg. Ezért nem folyik a behord ás, a közösszérüre nem kezdték még meg a berakodást, késik a cséplés, a tarlószántás és másodvetés is hátra van. A kulák és a klerikális reakció, Tito és az imperialisták belső ügynökei arra biztatnak: , ráérsz még11. Dói er Boldizsár zalaudvamoki kulák nem az egyedüli, aki alattomos, hazug szavával, rémhíreivel útját akarja állni sikereinknek; ő sem teljesiti a tarlószántást és nem vet másodnövényt. . Méltó társai Koos István és Lander Márton murakereszturi, Czoma Gyulánó dióskáli feketecséplők, Varga József magyarszerdahelyi terményfelvásárló, aki a má- zsálásnál csapta be a dolgozó parasztokat. Ezek felbujtóikkal együtt most állnak népünk igazságszolgáltatása előtt s az Ítélet méltó lesz alávaló cselekedetükhöz. Ahol ilyen ellenséges megnyilvánulások fordulhatnak elő, ott hiba van a pártszervezet éberségénél, hiba van a tanács munkájában. De ahol a pártszervezet éber őre és segítője a község életének ahol a tanács az ellenséggel szemben kérlelhetetlen, a tudatlanságból, hiszékenységből az ellenséges befolyás alá került dolgozó parasztokkal szemben a felvilágosító munka és figyelmeztetés után késedelem nélkül alkalmazza a törvényes intézkedéseket, az 5—10 százalékos felemelést, a makacskodó nemteljesitőkkel szemben az elszámoltatást, mint Szepet- neken, vagy ahol a példamutatás érvényesül, mint Eukuruzsnyák József molnári elnökhelyettesnél, aki elsőnek hordott a közösszérüre .— ott szaporán megy a munka, ott visszakényszerül az ellenség. Dolgozó parasztságunk azonnali és legfontosabb • feladata most, hogy azt a hatalmas, lelkes munkalendületet, amely az aratásnál megmutatkozott, átvigye a behordás, a cséplés és a géptől való beszolgáltatás munkájára. Fogjanak ösz- sze, segítsék egymást, együtt hordjanak a kijelölt közcsszérükre, a cséplőgép álljon azonnal az asztag mellé és a kedvező időjárás minden percét kihasználva, hétköznap és vasárnap, hajnaltól késő estig folyjon a cséplés. Első legyen az állami kötelezettség • teljesítése! Máté József kehidai 6 holdas dolgozó paraszt még a fejadagjából is elvett, mert mint mondotta., nem lesz a hazának, a dolgozó népnek adósa. — A n;unkában, az állam- polgári kötelesség teljesítésében n kommunisták, a tanácstagok, 'VB tagok, az áljajidóbizpttságok tagjai, a múlt években is élenjáró dolgozó parasztok legyenek ismét glől — tanítsák, lelkesítsék példájukkal és felvilágositó munkájukkal a többi dolgozót.- ~a tanács pedig szerveAz aratás befejezése után megyénkben teljes ütemben megindult a hordás, cséplés és a beadás. Az ősziárpát már mindenütt elcsépeltük, a beadás üteme azonban nem hozta magával azt a lendületet, ami az aratási munkákban volt. Járásaink versenye ebben az időszakban- eléggé lanyha. A legjobb eredményt eddig a le- tenyei járás érte el, amely a legtöbb ősziárpát adta be a géptől a magtárba. Ugyanitt jó ütemben indult meg a buza és rozs cséplése, vele együtt a buza és rozs beadása is. A letenyei járás dolgozó parasztjai alaposan felkészültek a verseny megnyeréséreA zalaegerszegi járás hasonlóan az első -félévi begyűjtés - időszakához, most is. az élenjáró járás mögé zárkózott fel. Jó ütemben halad az ősziárpa beadása. Fokozni kell azonban a buza és rozs cséplésének ütemét és a községi tanácsoknak fokozatosabban kell élni a nép államának törvényével, hogy mindenegyes ' dolgozó paraszt én termelőszövetkezet géptől a magtárba teljesítse kötelességét. Jó ütemben halad a nagykanizsai járás is, amely már megkezdte a buza és rozs beadását, eredményeiket azonban fokozatosabban kell növelni A zalaszentgróti járás az aratási munkákban elsőnek végzett a megyében. Mindenütt a járás területén a pártszervezetek, a tanácsok .alapos felvilágositó munkát végeztek, mely eredménnyel járt. Nem mutatkozik azonban ilyen eredményesnek a begyűjtés üteme. U.gylátszik a pártszervezetek • és tanácsok megzöjc, segítője legyen ennek a munkának, az eredményeket, a kitűnő teljesítményeket, a példamutató magatartást hírszolgálat, dobszó, hirdetmény, a kulturinunka és szemléltető agitáció számtalan eszközén keresztül mutassa meg a község dolgozóinak. Az ellenséget leplezze le, mutassa meg igazi énjét, a hanyagokat, a késlekedőket pellengérezze ki és a makacs, nemtelj esitő gazdákkal szemben azon nal és határozottan alkalmazza a törvényes intézkedéseket. Az elmúlt évek során sokszor volt takarmánygondunk.- a másod- vetés nagy segítséget nyújt a ta- kannánypótláshoz. Hacsak 5 mázsás átlagterméssel számolunk a rövid tenyészidejű kukoricánál, a másodtermésböl 12.000 sertést ’tudunk meghizlalni, ami tervünk zömének a teljesítését jelenti, a másodtermésből nagyobb állatállomány/ tarthat; állatait jobban takarmá- nyozhatja és az érte kapott több pénzből még jobban- élhet dolgozó parasztságunk. Másodvetésterveinket teljesítsük túl! A második betaka ritás tiszta haszon,. a másodtermést nem terheli beszolgaltatási kötelezettség. Parasztságunk- a — tarlóhántáshoz elégedtek a kezdeti sikerekkel. A zalaszentgróti járásnak minden eddiginél nagyobb ütemben kell végezni a begyűjtést, hogy versenytársa lehessen a letenyei járásnak- A lenti járás gyenge ütemben indult meg. Fogjanak alapos munkához a lenti járás dolgozó parasztjai, és a másodvetéshez állítson be minden felszabaduló fogaterőt, gépállomásaink pedig gépierejükkel legyenek segítségére tszes-inknek és egyénileg dolgozó parasztjainknak. A beszolgáltatás) maradéktalan teljesítése biztosítéka dolgozó népünk életszínvonala tervszerű emelésének és annak, hogy az ellenség többé ne tudjon közellátásunkban zavarokat okozni. A cséplőgéptől való gabonabeadást a törvény is előírja, de ma már dolgozó parasztságunk is tisztában van vele, hogy állampolgári kötelessége teljesítésével védi hazánk és családja békéjét s szolgálja a maga javát. is. Egy-egy község,^ járás begyűjtési tervének teljesítése jogot jelent a szabadpiaci értékesítés kedvezményére. Ezzel peejiig velejár a több bevétel, a jobb élet. Ne legyen tehát egysei1 gazda sem, aki elmaradna a kötelesség-teljesítéssel! Vonatkozik ez a gabonán kiviül különösen a hizottsertésre, de a szénára, a tejre tojásra és baromfira is. Megengedhetetlen az, hogy a nagy munkaidő visszavesse begyűjtési eredményeinket. Pedig ezt látjuk például vegyenek példát a letenyei járás munkájáról. Az agitációs munka megjavításával, a törvény végrehajtásával harcoljanak járásuk eredményeinek megjavításáért, hogy. ők is méltó versenytársai legyenek a többi járásnak.. a sertésbeadásnál. A viszonylag legjobb zalaegerszegi járás is julius havi tervét csak 8 százalékban teljesítette, a letenyei járás pedig ebben a hónapban mégcsak- 3 darab sertést vásárolt fel, havi tervének alig 2 százalékát. Javában folyik az ősziárpa cséplése- A letenyei járás egészévi tervét már 38 százalékra teljesítette. A lenti járás eredménye viszont csak 22 százalék. A késedelmeskedés, a napi, heti tervek nemteljesitése gyenge politikai munkára, rossz szervezésre vall. Az aránytalan teljesítés ve-, szélyezteti gazdaságunk folyamatos fejlődését, közellátásunk zavartalanságát. Tanácsaink világosítsák fel erről a dolgozó parasztságot 'és nyilvántartásaikat úgy vezessék, hogy elmaradás esetén azonnal figyelmeztetni tudják a . hátralékosokat hibáikra és mulasztásukra. A kommunisták, a' tanácstagok, az élenjáró dolgozó parasztok összefogásával és példamutatásával induljon újra : és csapjon magasra a műnk a verseny lendülete! Békénk védelmére, - hazánk boldogulására, dolgozó parasztságunk javára teljesítsük elsőnek a cséplést és beszolgáltatást is! Előre a megyei tanács vándorzá szidja ért! Alighogy lefogyott a gabona a földekről, szorgos munkával indult meg a behordás megyeszerte. Szekér szekeret követ, mint Becsehelyen s a község apraja-nagyja hord. Dolgozó parasztságunk a munka lázában él, é.jt-napot eggyé téve, boldogan takarítja be a felszaba dulás óta legjobb termésünket s az állampolgári kötelességteljesitésről sem feledkezik meg: azonnal, a géptől teljesíti beszolgaltatási kötelezettségét. Zalavégen, Bánok- Bzentgyörgyön, Komárvároson valamennyi gazda eleget tett ősziárpa beszolgaltatási kötelezettségének és Bánokszentgyörgy község dolgozói a község egész évi árpaelőirányzatát 110 százalékra, szénabeszolgáltatását 105 százalékra teljesítették túl. Németh József zalavégi 6 holdas dolgozó paraszt ősziárpa beszolgáltatását 166 százalékra teljesítette- Balassa István, a becse- helyi I. tipusu tsz elnöke 200 százalékra adta be árpakötelezettségét. Bentiben, Zalabaksán, Szécsiszige- ten és a megye egész sor más községében már folyik a cséplés a közös szérűkön. A lenti járás legtöbb községében az idén már közös- szérűn csépel a dolgozó parasztság, mert megértette annak előnyeit. \ tarlóhántás és másodvetés üteme is meggyorsult megyénkben. Tömegesen követik dolgozóink az élenjárók példáját és óráról-órára nagyszerűbb versenyeredmények születnek. A koreai műszak eredményeivel harcolunk tervünk túlteljesítéséért Üzemi tudósítóink jelentik: ZALAEGERSZEGI magasépítő vállalat dolgozói* kimagasló eredményeket értek el a koreai műszakban. Az építkezések területén jelentős anyag- megtakaritás történt : azáltal, hogy feldolgozták az építkezés hulladékanyagát és ezzel a vállalat 20.445 forintot mentett meg népgazdaságunknak. A brigádok közül a legjobb eredményt Simon József kőműves 182, Novájc János ács 180, Sorok György kőműves 196 és jrvolt Gyula segédmunkás-brigádja 189 százalékos teljesítményt ért el. A Magasépítő Vállalat behozta a tavaszi lemaradását és a június havi tervét már 104.3 százalékra teljesítette- A vállalat munkáját elősegítette a jó ellenőrző munka és a pártszervezet politikai felviiágo sitó munkája. Az eredményt jól mu tatja tervük túlteljesítése. Az épít. kezések menetében példát mutat a lcerkaszomori 116, az ujdörögdi 12D. és a söjtöri építkezés 128 százalékos tervtelj esitésével. A vállalat dolgozói alkotmányunk ünnepére szociális*» fogadalmat tettek. (Varga István, A ZALAEGERSZEGI autójavító vállalat dolgozói a koreai műszakban jól helytálltak. A pártszervezet, a szak- szervezettel megbeszélte a termelésben előforduló hiányosságokat és segített kijavításukban. Az eredmény.- a június havi tervüket 140 százalékra teljesítették. A koreai műszakban jó munkát végzett Lapp Sándor asztalos 155, . Pogúcs József festő. 146, Németh Sándor kovács 136 és Tóth Lajos esztergályos 133 százalékos teljesítményév-el. A NAGYKANIZSÁI magasépítő vállalat dolgozói szocialista fogadalmat tettek Rákosi elvtársnak, amelyben azt írják, hogy minden erejükkel segítik a koreai népet azáltal, hogy becsületesen túlteljesítik vállalásaikat. . A koreai műszakban Göntér István segédmunkás 156, Gazdag .Gyula segédmunkás 152, Varga László vas-' betonszerelő 192 és Tüske Béla ácsbrigádja 158 százalékot teljesített a koreai műszakban. Említésre méltó még Csepek Jenő, TÁuzma János, Dávid László, Bencze László és Imrei György brigádja.