Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-11 / 161. szám
Dolgozó parasztok! Termelőszövetkezeti tagok! Az ötéves tervért, a békéért, a növekvő lététért: cséplőgéptől a begyültohelyre a gabonát! PiRI^UT* fiz egervári pártszervezet javítsa meg a versenyagitáciét Egervár dolgozó parasztsága B megye többi dolgozójával karöltve 8-án befejezte a búza, rozs aratását. A dolgozók már a tavaszi árpa aratásához fogtak hozzá. A pártszervezet rendszeres népneve" lóértekezleten foglalkozott a népnevelőkkel és megadta számukra a soron lévő feladatokat. Nagy Jó- »sefné párt titkár rendszeresen ellenőrzi a népnevelők munkáját és ahhoz útmutatást ad, — Az aratás ideje alatt a felvilágositő és agitáció« munkánkat összekapcsoltuk a hős koreai nép megsegítésével — mondotta Nagy elvtársnö. — Ezzel az agitá- ciós módszerrel szép eredményeket értünk el. Dolgozó parasztjaink nemcsak forintjaikkal, hanem az aratás gyors befejezésével is bebizonyították kiállásukat a szabadságukért küzdő hŐ6 koreai nép és a béke megvédése mellett. Az ellenség nem aludt az aratás ideje alatt Egervár községben sem. Mázra g Orbán kulák ki akarta játszani az aratással kapcsolatos minisztertanácsi rendeletét, mely előírja, hogy a búzát viaszárés- ben, a rozsot teljes érésben kell learatni. Mazzag Orbán későn kezd'te az aratást, hogy hátráltassa a község munkáját és a szemveszteséggel megkárosítsa dolgozó népünk államát. A pártszervezet éberségén múlott, hogy a Aulák aknamunkáját megakadályozta és leleplezte a dolgozó parasztság előtt. A becsületes dolgozó parasztok erejüket megfeszítve éjjel-nappal arattak, hogy időben és gyorsan végezzék el az aratási munkálatokat. A pártszervezet népnevelőérte" kezleten tárgyalta meg a cséplés é« begyűjtés agitációs feladatait. Vass István népnevelő, kommunista példamutatással világosítja fel a dolgozó parasztságot— Tavaly 450 százalékra teljesítettem beadási kötelezettségemet, az. idén elsők között fejeztem be az aratást és nem akarok elmaradni a beszolgáltatással sem. Ebben az év. ben. még nagyobb feladatok állnak a dolgozó nép előtt az ötéves terv sikeres megvalósítása terén. Ehhez a nagy munkához én a beszolgáltatással és példamutatásomon keresztül dolgozó társaim nevelésével akarok hozzájárulni, ' Az eredmények mellett hiányosságok vannak á Szemléltető agitáció terén, A tanács előtt elhelyezett táblán még mindig azoknak a dolgozó parasztoknak a nevei olvashatók, akik az aratásit elsőnek kezdték meg a határban. Nincsenek népszerűsítve az élenjáró beszol- gáltiatók és bírálva a hátul kullogok. A pártszervezett kevés gondot fordít a verseny szervezésére. A gyors cséplés és a terménybeadás döntő feltétele: dolgozó parasztjaink között kiszélesíteni a versenyszellemet. A pártszervezet népnevelőinek nem szabad megelégedni azzal, hogy az aratás sikeresen befejeződött, hanem még fokozottabb felvilágosító munkát kell végezni a dolgozók között. Horváth Márton elvtárs a Központi Vezetőség ülésén beszámolójában a kővetkezőket mondotta: >A terv teljesítéséért, túlteljesítéséért folyó politikai tömegmozgósítás sikere mindenek előtt versenyagitá- ciónkon múlik“. Ennek szellemében kell a pártszervezett vezetőségének a versenyszellemet a dolgozó parasztság között kiszélesíteni. Súlyos hiányossága a pártszervezetnek, hogy nem tart kapcsolatot az állami gazdaság pártszervezetével, sőt egyes kérdésekben ellentétes nézetek alakulnak ki. Erre a hiányosságra nem figyel fel a járási pártbizottság ssm. Teremtsenek szoros kapcsolatot az állami gazdaság és a községi pártszervezet vezetősége között. A pártszervezet nevelje a kommunistákat példamutatásra. A kommunisták légyenek azok, äkik elsőnek adják be gabonájukat dolgozó népünk államának. Végezze* nek politikai nevelő- és felvilágosító munkát, ellenőrizzék a maguk területén, hogyan áll a cséplés s ha hibáit észlelnek, azonnal hívják fel a pártszervezet vezetőségének figyelmét- A kommunisták legyenek minden esetben azok, akik példával járnak a dolgozó parasztság előtt. Biztosítsák a zavartalan cséplés és beszolgáltatás lebonyolítását. A pártszervezet vezetősége itéikmíse fontos feladatnak és hozza létre a népnevelő-gárdát és javítsa meg a szemléltető agitácíót, mely segíti a község dolgozó parasztságát közvetlen feladatai, a tarlóhántás és a másodvetés sikeres elvégzésében. Pártépités a zalaegerszegi járásban A zalaegerszegi járási pártbizottság az aratási munkálatok előtt feldolgozta a minisztertanács 1952 évi aratás, cséplés, behordás, másodvetés, valamint a tarlóhántás végrehajtásáról szóló határozatát. Ezen határozatot megbeszélte az alapszervezetek párttitkáraival és aktíváival az összevont titkári értekezleten Az alapszervezeti párttitkáxok vezetőségi ülésen konkrétizálták és felmérték a határozat alapján megjelölt feladatokat a községük területére, majd taggyűlésen ismertették a párttagság között. A járási párt- bizottság a határozat feldolgozásánál nem feledkezett meg a pártépi- tésröl sem- Állandóan személőtt tartja ezt a kérdést. A járási bizottság tagjai rendszeresen ellenőrzik, hogy a pártszervezetek neveljék a munkában kitűnt dolgozókat, akiket a következő tagjelöltfelvételeknél pártunk soraiba bevonhassanak. Zalabesenyö közsében KerTcai Pál 12 holdas dolgozó paraszt egész évi tojás, sertés, baromfibeadását 100 százalékig teljesítette. Az aratás ideje alatt példamutatóan vette ki részét a munkából. Az alapszervezet eddig nem foglakozott vele, csak kiírták a versenytavára, j járdái -pártbizottság felírnia Dosspot MfuUy párttitlcár elvtárs figyelmét, hogy ezekkel az élenjáró dolgozókkal foglalkozzanak és vonják be őket a népnevelőmunkába. Az eredmény az lett, hogy aktivan bekapcsolódott az agitáeióba és a mező- gazdasági munkában állandóan élenjárt. A dolgozó parasztok követik példáját. A járási pártbizottság munkatársai saját maguk is foglalkoznak a dolgozó parasztok nevelésével. Papp István elvtárs, szervezőtitkár több esetben felkeresi Fika János zala- szentgyörgyi 5 holdas dolgozó parasztot, aki azelőtt beszolgált at ási kötelezettségének csupán azért tett eleget, mert attól tartott, hogy különben megbüntetik. Ma pedig a felvilágositő munka hatására versenyben áll Győré Lajos 5 holdas paraszttal. A versenyből Fika István került ki győztesen. De nem elégedett meg azzal, hogy ö az első, hanem elment segíteni versenytársának kukoricát ékézni és burgonyát töltögetni. Az aratását elsők között végezte el és elment segíteni a lemaradóknak. A járási pártbizottság továbbra is tanítsa állandóan az alapszerve- íetek vezetőségét és helyszínen magyarázzák meg, hogyan kell foglalkozni azokkal a dolgozókkal, akiket tagjelöltnek akarnak felvenni. Pókaszepetken a gabonabegyűjtés mellett nem hanyagolják el a sertésbeadást sem Első látásra Pókaszepetk semmi- I ben sem különbözik a többi zalai 1 falutól. Szelíd, enyhe hajlású dóm- | bök veszik körül a csinos, r estük zet.t kis községet. Nem is a küls, képében más ez a falu mint a többi. Munkájukkal igyekeznek kiválni a környező községek közül. Bármilyen feladatot kapnak, bármilyen nehézségekbe ütköznek, keményen harcolnak az eléjük tűzött célok megvalósításáért. \ pártszervezet és a tanács helyesen mozgósít az újabb és újabb munkák elvégzésére. A népnevelők és agitátorok rendszeresen ismertetik a miniszter- tanács egyes határozatait. Ninc3 is a faluban egyetlen olyan dolgozó paraszt, aki ne ismerné kötelességét, aki ne tudná például azt-, hogy a cséplőgéptől kell a beadást teljesíteni. Persze a tanácstagok és kommunisták tnemcsak élő szóval, hanem tettekkel is agitálnak. Varga Gusztáv elvtára, a tanács végrehajtóbizottságának elnöke az elsők között vitte be a földmüvesszövetke- zet raktárába elcsépelt öszíárpájá- ból a beadást. De még meg is tetézte ezt. 320 kilogramm helyett 360 küót tett le a haza asztalára. I Á7. általános cséplést a napokban kezdik. Most még csak az ösziárpáó folyik. Gazdagon fizetnek ‘ v keresztek, bőven ömlik a. zsákokul a mag. Amelyik udvaron elhallgat a cséplőgép, máris befogja a gazda a lovakat a szekér elé. Megindulnak a tömött zsákokkal a szövetkezeti magtár felé. Tudják, hogy mi a haza iránti kötelesség. Szégyelnék is, ha akailna köztük valaki, aki ki akarná játszani a minisztertanácsi rendelkezést és nem a cséplőgép alól teljesítené a beadást- Látszik ez az eddigi eredményeken is. Julius 8-ig 157 mázsa ősziárpát csépeltek el a községben, de ebből 134 mázsa már a szövetkezeti magtárban van. Nagy Gábor 12 holdas középparasztnak is nagy gondot okozott, hogy most mit csináljon. Este tíz órakor fejezték be udvarán a csép- lést, ilyenkor pedig zárva már .a terményraktár. Meg'* nem állhatta., hogy másnap kora reggel el ne menjen a tanácsházra és bú ne jelentse, hogy csak a késő esti órák akadályozták meg hazafias kötelessége teljesítésében. Délelőtt aztán helyre is hozta, ast, amit előző este saját hibáján kívül nem tudott teljesíteni. A pártszervezet és a tanács éberen figyeli a kulákok munkáját is. Azon nyomban lecsaptak Kosári Pál kutakra, aki befejezte ugyan az ősziárpacséplést, de esze ágában sem volt a beadást teljesíteni. Nemcsak a hirdetőtáblán szégyenitett-ék meg a spekulálni akaró kulákot, hanem a tanács azonnal elszámoltatta és 10 százalék többletbeadással megbírságolta. A gabonabegyüjtés mellett nem hanyagolják el az egyéb termények beadását sem.. A hízottéért és tervet 102 százalékra teljesítették az első félévben. A tanács pontos kimutatást vezet, hogy az újabb negyedév egyes hónapjaiban kinek kell hizottserté6t beadni. Ezeket a gazdákat azután rendszeresen lelátogatják és ellenőrzik, hogyan gyarapszik a hizó. A pókaszepetkiek ismerik a kötelességüket. Tervük az, hogy ‘ az elmúlt esztendőhöz hasonlóan az idén is a legjobbak között lesznek a ga. bonabegyüjtós csatájában. Az első zsákokkal az államé Megtörtént az első kenyérg-abonabeadás Egerszeg-en PIROS. ÉS NEMZETISZDÍÜ zászlókat lenget a szél a földmü- vesszövetkézet épületén. Beljebb a termény-raktár ugyancsak feldíszítve. Sztálin és Rákosi képei néznek le az egyre szaporodó tömegre. Az udvar egyik részén félrehuzódva a Ruhagyár kultur- csoportja tart még rövid megbeszélést. Az öltözeteken, a mozdulatokon látszik, hogy ünnepi eseményre készülnek itt Zalaegerszeg dolgozói. Most hozzák az első gabonát a neszelei „Dicsőség Sztálinnak“ termelőszövetkezetből, most adják be az első elcsépelt mázsákat Zalaegerszeg élenjáró dolgozó parasztjai. Egyre jönnek és jönnek az emberek. A járókelők is, amikor meghallják, hogy mi készül itt, beállnak a többiek közé és várják, mikor tűnik fel az első szekér, jövő évi kenyerünkkel. A vidám nóta hangja hamarabb ideér, mint a szem megláthatná őket. A tsz férfiai, asz- szonyai, leányai ülnek az első fel. lobogózott szekéren. Utánuk három egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt kocsija következik. A gabonazsákok mellé ott is beszúrva egy-egy piros és nemzeti zászló. Szabó János, a városi tanács elnöke fogadja üdvözlő beszédével az első beadókat. — ILYEN RÖVID IDŐ ALATT még nem aratott le városunk dolgozó parasztsága — hangsúlyozta többek között, majd igy folytatta: —- Hogy ez megtörténhetett, annak tudhatjuk be, hogy dolgozó parasztságunk magáévá tette pártunk politikáját, amit a béke megvédéséért folytat. Az üdvösllö szavakat többször szakította félbe az éljenzés, az ütemes taps Sztálin és Rákosi elvtársak nevének említésekor. De kijutott az ünneplésből a termelőszövetkezet élenjáró dolgozóinak és a legjobban dolgozó egyéni gazdálkodóknak is. Jóformán még el sem ült a taps, amikor tánc rapendűlt a Ruhagyár kulturbrigádjának tánccsoportja. Az ünnepelitek meghatotta« nézték ezt a szeretettel, jes fogadtatást. Egymásután peregtek le a nívós kis műsor egyes számai. Csasztuskák következtek, majd újabb tancszámok Ezután gördültek be a szekerek a földmüvesszövetkezet udvarára. A „Dicsőség Sztálinnak“ termelőszövetkezet búzája volt az első. Nagy izgalommal figyelték a fajsulymérés eredményét. — Akárki akármit mond, jobb mint tavaly. — TÖBB ÉS JOBB VOLT A MUNKA, többet is fizetett — hallatszottak a megjegyzések. Szájról-szájra járt a hir: — 82.65-ös fajsúlyú a tsz búzája. Gyorsan elterjedt az is, hogy 3 forint minőségi térítést is kaptak métermázsánkémt. Büszkék is a tsz tagjai. A tisztasági fok is kilencvenkilenc és feles. Ahogyan lemérték a szövetkezet első tiz mázsás beadását, máris hordja a mázsára az újabb zsákokat Kovács Ferenc kaszaházi hét holdas középparaszt. Megelégedetten tekint körül. Tegnap a késő esti órákban végzett a csépléssel és első gondba máris az állammal szembeni kötelezettség lerovása volt. Az ő búzája is Valamivel több mint' 82-es fajsúlyú. — Hiába, a sok munka, jő munka megtenni a maga gyümölcsét. Most elszámoltam az állammal is, nincs gondom semmire — jelenti ki — Nem szeretek én tartozni senkinek. Különösen a mi államunknak nem, ahonnan annyi jót kaptam az elmúlt években. Egymásután kerülnek az újabb és újabb zsákok a mérlegre. Zóka Gyula bácsi, a földmüvesszövetkezet dolgozója áll a mázsánál. Pontosan mér mindent. Tudja, hogy a dolgozók kenyeréről van szó. A magtárban pedig egyre gyűlik a gabona, ömlik a szem a zsákokból. A szekerek már kiürültek, de valahogyan nincsen kedve senkinek hazamenni. ISMÉT MEGSZÓLAL A HARMONIKA. Most azonban nem a kulturcsopoit tagjai táncolnak. Babati József elvtárs, a, termelőszövetkezet párttitkára az első, aki kirúgja lába alól a port. Néhány perc múlva már táncol is mindenki A termelőszövetkezet leányai, csoporttagjaí, egyéni gazdálkodók, az ünnepélyre idejött munkások, Közös ünnep ez. Közös harcban megszületett győzelem eredménye. Kovács Ferenc is csak azt sajnálja, hogy nem fiatalabb vagy húsa évvel, de azért még most is meg tudja pörgetni a lányokat. Már jól beesteledett, mire vé^e. szakadt a nagy vigságnak. Boldog nap boldog befejezése volt ez a kis ünnepség. Munkások, parasztok, értelmiségiek merítettek itt erőt a további munkához. Szinte ezt huzza alá az egyre távolodó kocsikról érkező dal isi „...elvtárs, Sztálin nevével, munkára készen, indulj előre hát.,.“ GŐZGÉPPEL RENDELKEZŐ CSÉPLOgEPÍULAJDONQSOKHOZ A megyei tanács mezőgazdasági osztálya felhívja mindazokat a csóplőgéptulaj donorokat, akik a cséplőgépüket gőzös meghajtóerővel üzemeltetik, hogy a csépléshez szükséges szenet, a zalaegerszegi TUZÉP-telepen, vagy a lenti földmüvesszövetkezetnél vegyék át. A földművelésügyi minisztérium utasítására gőzgépet csak szénnel lehet üzemeltetni és fát csak a beindításnál, valamint a továbbhuza- tásnál lehet használni. Aki ezen rendelkezést megszegi, az; ellen ötéves tervünk anyaggazdálkodásának megsértése címén eljárást indítunk. Eddigi feljelentések alapján eljárás indult: Id. Hadnagy Lajos ku- tánszegi cséplőgéptulajdonos, Bokor Jenő kávási gőzgépes, Andor Vendel zalaháshágyi géptulajdonoa és Horváth Gyula becsvölgyi géptulajdonos ellenpéntek, Um2 július ií,