Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-01 / 152. szám
Ä párt felvilágosító munkája a tömegek Részletek Horváth Márton elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén tartott beszámolójából 'A Központi Vezetőség ülésének 'első napirendi pontja keretében Horváth Márton elvtárs tartott beszámolót „A párt felvilágosító munkája a tömegek, között' ‘ címmel. ,4 beszámoló elején méltatta országunk, népünk fejlődését, majd rámutatott: az elért eredmények sokakban elbizakodottságot keltettek. Ez az éles politikai és ideológiai harc eltom- pulgsához, gyakorlatias, adminisztratív rendszabályokkal való helyettesítéséhez vezet és egyértelmű az ellenséges ideológiákkal vívott aktiv harcról való lemondással. A megnyugvás hangulatának: egyik legsúlyosabb következménye: az ellenséggel vívott harc és az éberség gyengülése. Horváth elvtárs ezután részletesen foglalkozott az ellenség __a szociáldcmokratizmus, a klerikális reakció, a kulákek — elleni harcban mutatkozó hiányosságokkal, opportunizmussal, majd élesen megbírálta azokat a funkcionáriusokat, akik nem tartják be a dolgozóknak a kollektiv szerződésben, biztosított jogaid.' A következőkben a vezetés színvonalának egyes kérdéseiről beszélt Horváth Márton élvtárs, majd a népnevelőmunka feladataira tért rá. Részletesen foglalkozott a munkások és műszakiak együttműködésének további javításával kapcsolatos feladatokkal, majd a termelőszövetkezetek megszilárdításában és a békemozgalomban előttünk álló agitációs feladatokra mutatott rá. A beszámoló végül felhívta a figyelmet: el kell mélyíteni népünkben az uj hazaszeretet, amely növeli a munkalelkesedés és helytállás szellemét, amely nem tűr mulasztást a honvédelem szent kötelességében. A z alábbiakban részleteket közlünk Horváth Márton elvtárs beszámolójából. A pártunk IX. kongresszusa óta eltelt 5 negyedév alatt hatalmas elő- rehaladást értünk el a szocializmus alapjainak építésében országunkban. Gazdasági, politikai és kulturális sikereinkben döntő része van népünk öntudatának, szélesedő mi. vcltségének, gyarapodó szakismereteinek. A szocializmus épitése egyúttal egész dolgozó népünk nagy iskolája, amelynek nevelő hatását világnézeti és szakmai téren nem lehet túlbecsülni. Ahogy népünk évszázadokon keresztül saját bőrén ta nulta a kizsákmányolás, az idegen elnyomás, szolgaság gyűlöletét, úgy tanulta meg most rövid 7 év alatt saját helyzetén át szocializmust épi- tö, népi demokratikus rendszerünk szere tétét. Épitö munkánk korszakos eredményeit, mind számbavéve, legjelentősebb győzelmünk: dolgozó népünk öntudatának fejlődése. (Horváth Márton elvtárs ezután gazdasági, politikai és kulturális téren elért eredményeinket ismertette). — Mi magyarázza — folytatta Horváth elvtárs — szembetűnő eredményeink mellett is agitációnk gyengeségét 1 Először: az önelégültség, az eredményeken való megpihe- nés. Rákosi elvtárs emlékezetes 1950 február 10-i beszédében már figyelmeztetett ennek veszélyeire, amikor ezt mondotta: „Ahol clharapódzülí az önelégültség, az elbizakodottság, az a szellem, hogy elég erősek vagyunk egyedül is, hogy nincs szükségünk a dolgozó tömegek támogatására, ott rögtön meglazul és később elvész a párt és a tömegek egészséges kapcsolata. Pártunk elszigetelődik a dolgozó néptől". Sok pirtfunkeionáriusunk úgy gondolkozik, hogy a pártvezetés jó politikája, a helyes párt- és állami intézkedések, eddig megszerzett tekintélyünk bizonyos értelemben önmagukért agitálnak. Pártbizottságaink gyakran a könnyebb végén fogják meg a feladatot: túl egyoldalúan támaszkodnak pártunk vezetőinek megnyilatkozásaira, az agitáció központi eszközeire, a sajtóra, és rádióra. Túl egyoldalúan támaszkodnak arra, hogy pártunk politikája, államunk intézkedései „önmagukért bedéinek“. Természetesen helyes, ha minderre támaszkodnak, de asm helye*, ha minxes megnyugvásban, az eredményekkel való megelégedésben, a helyi politikai tömegmunka lebecsülésében nyilvánul meg. Ellenkezőleg: a párt tekintélye és jó politikája, a tömegek jó hangulata és odaadó hűsége nem ürügy a pihenésre, hanem ok az erősebb mozgósításra, a nagyobb feladatok vállalására és alaposabb elvégzésére. A. tö még fel világositó munka lebecsülésének másik oka a párt mono- pólhelyzetével kapcsolatos. Vannak, akik úgy képzelik, hogy a hatalmon lévő osztály és párt számára nincs olyan jelentősége a meggyőzés és tömegmozgósitás erőfeszítéseinek, mint a hatalomért vívott harc szakaszában. Mi sem bizonyítja jobban az ilyen nézetek elterjedtségét mint agitációs munkánk fejlődése, jobban mondva hullámzása az elmúlt 7 év alatt. Azokban az években, mikor késhegyig menő harcban álltunk a nyíltan, támadó ellenséggel, amikor a parlamenti többség a burzsoáziáé volt, amikor a parasztságért naponta harcolnunk kellett a kisgazda- párti demagógiával, a, munkásosztályon belüli befolyásunkért naponta meg kellett küzdeniink a szociáldemokráciával — akkor nem kellett magyarázni párttagságunknak, szervezeteinknek a fel világ ősit 6 munka életbevágó jelentőségét Akkor világos volt minden kommunista előtt: ha nem mi nyerjük meg a tömegeket, akkor az ellenség nyerheti meg, De ha a kérdés másképpen is áll ma, a lényeg ugyanaz maradt. Az ellenséget szétvertük. A tömegeket megnyertük pártunk és politikánk számára. Kivívott győzelmeinket nem fordíthatja visszájára semmi más, csak ha karbatesszük kezünket, ha megpihenünk habárainkon, ha nem látjuk továbbra is elsőrendű harci és napi feladatunknak és kötelességünknek a tömegek megnyerését és mozgósítását. ★ A klerikális reakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt- és állami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újra tért hódítanak az egyházi reakció „ártalmatlanságáról“ szóló illúziók. A Mindszenty- és Grősz-per, a- Wall Street és a Vatikán magyar- országi megbízottéira mért csapások persze az ellenség számára súlyos vereséget jelentettek, az egyházak és az állam között létrejött megegyezések persze népi demokratikus rendszerünk erejét bizonyítják és kétségtelen eredmény a papi békemozgalom erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt higgyük: Mindszenty és Grősz embereiből, a tegnapi farkasokból mára ártalmatlan bárányok lettek. Megengedhetetlen, hogy pártfunkcionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi. Vezetőségünk 1950 junius Ti határozatáról és opportunizmust tanúsít az osztályharcnak ezen a frontján. Tarthatatlan állapot, hogy egyes helyeken pártfumkeionáriusok résztvesznek egyházi megnyilvánulásokon. Hogyan neveli népét, hogyan végzi majd pártmunkáját, amelynek elválaszthatatlan része a klerikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének nevelésébe olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszközét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskolával, a tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülőkkel is-! A mi elvtársainkat gyakran megtéveszti az, hogy az egyházi reakció, amely' Mindszenty és Grősz példájából megtanulta, hogy a mai erőviszonyok mellett merev ellenállással elsősorban ő jár pórul — taktikát változtatott és kényszerűségből részben „demokratának’' álcázza magát. A mi álláspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államhoz hü papokat és bizodyos keretek között be is kell vonni őket a békemozgá- lomba, bár ugyanakkor óvakodni kell a politikai vagy vallási tevékenységükkel kapcsolatos illúzióktól. Sok helyen nemcsak a béke hívének ismerik el az ilyen papot, hanem mindjárt be is vonják a tszcs-be, mint Kunesorba községben történt (Szolnok megye), sőt felkérik, hogy a tszcs-vezetőségben lássa el a gazdasági vezetést, mint Nemesbük községben (Veszprém megye). A klerikális reakció módszerei rendkívül változatosak, méltóak az ' alkalmazkodás és szemforgatás évezredes jezsuita hagyományaihoz. Fel kell számolnunk az egyházi reakció állítólagos „békés" szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket. Rendszeres propagandamunkával világossá kell tenni a párton belül azt a százéves marxi megállapítást, hogy a vallás ópium a népnek. Funkcionáriusainktól, ön tudatosabb párttagjainktól meg kell követelni, hogy ezen a téren is, egyénileg is mutassanak példát a párttagság egészének, sőt ezt pártszerü formában számon is keli kérni azoktól, akik erről megfeledkeznek, akik résztvesznek (vagy máskép segédkeznek) egyházi rendezvényeken, vagy gyermekeiket hittanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat is a helyes kommunista magatartásra, s ahol szükséges, alapos nevelő, felvilágosító munkával segíteni kell őket abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos elmaradottságot leküzdjék magukban. Nem kisebb aktivitást kell kifejtenünk a kevésbbé öntudatos elemek, a pártoukivüli hívők tömegei közt. Nem szabad megengedni, hogy elhalványuljon az az éles fény, amelyet Gtösz és cinkosainak leleplezése a klerikális reakció földalatti, sötét tevékenységére vetett és sokkal tervszerűbben és intenzivebben kell felhasználni a népnevelő munkában ennek a pernek a tanulságait. Tovább kell szélesíteni az előadáséra természettudományos és világnézeti felvilágosító munkát. Különös . figyelmet kell forditani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre, mint a bányászság — a nők jelentős tömegeire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcs- és fegyelemrontó tevékenységének központjában áll. ★ A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt- és tanácsszerveink nagy része a kulákölckal szemben lammt. A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kulák, Nem nevezhető másnak, mint az osztály érzék cltom- pulásának az a gyakorlat, hogy gyakran a kulák beadási terheit hárítják át a dolgozó parasztok vál- laiija, ahelyett, hogy érvényt szereznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudvalevőleg a dolgozó parasztot védik a 'léniákkal szemben cs nem megfordítva. A sertésbeadási kötelezettség elszámoltatása során a hátralékban lévő kulákok közül országosan mindössze 10 százaléikmál történt igénybevétel. Somogybán csak a kulákok 60 százalékára vetettek ki sertésbeadást, de ebből is csak 30 százalék teljesített határidőre. Fejér megyében a dolgozó parasztság SS.2 százaléka, a kulákok 45.7 százaléka teljesítette sertésbeadási kötelezettségét. Miközben egyes tanácsaink a kulókokkal különbékét kötnek, a hiányt jogtalanul kivetik a dolgozó parasztokra. Például a seregélyesi kulákok 67 sertéssel tartoznak, de ahelyett, hogy rajtuk keresték volna, egyszerűen kivetették azokra a. dolgozó parasztokra, akik már teljesítették kötelezettségüket. Vannak párt- cs tanácsszerveink, például a mátészalkai járási begyűjtési osztály, amelyek azt válaszolják erre, hogy a kulákok szegények. Természetesen: a kizsákmányolás „jogában" korlátozott kulák, különösen, ha nem nagyon fülik a foga a munkához, remélhetőleg valóban „szegényebb", mint volt, S az is természetes, hogy a becsületesen dolgozó parasztok egyetlen kategóriájára- sem illik ma jak*' Hí MöP Pipöiiü Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1952 junius 27-én. és 28-An ülést tartott. Az ülés napirendje a következő' volt: 1. A párt felvilágosító munkája a tömegek között (előadó Horváth Márton elvtárs), 2. A párt munkája az ifjúság között (előadó Farkas Mihály elvtárs), A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Rákosi Mátyás elvtárs is felszólalt, minőkét beszámoló politikai irányvonalát egyhangúlag jóváhagyja. a „szegény" jelző. Vájjon tudják-e egyes falusi párt- és tanácsszerveink, hogy az ilyen „vedd, ahol éred' ' begyűjtéssel a párt helyes paraszti osztálypolitikáját helyettesítik észrevétlenül ellenséges osztálypolitiká- val? A tények azt bizonyítják, hogy tanácsszerveink a kulákok nagy részére nem vetettek ki hízott-sertés beadási kötelezettséget a félévi kü- lönkivetés keretében. Nem követelik meg a földjüknek megfelelő szánni állat tartását és eltűrik, hogy a kulákok az állatállomány lecsökkentésével szabotálják beadási kötelezettségüket. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint egy év alatt kerek százezer kát. holdra tehető az a kulákf öld terület, amelyet a fennálló rendelkezések megsértésével a helyi tanácsok különböző címen nem kulákfölddé minősítettek. Eltűnik a kulákf öld, sokszor a kulák megkerül, mint „uj belépő dolgozó paraszt a tszcs-be", a földje pedig valamelyik sógor, vagy koma „dolgozó paraszti tulajdonaként'' ■ Elég lesz egyetlen szégyenletes példa erre. A csongrádmegyei Csorvás község Kiss Imre termelőszövetkezete arról az elvtársról van elnevezve, akit .két éve a kulákok állatiasan meggyilkoltak. Ennek a szövetkezetnek a vezető tisztségeibe kulákok épültek be és 'kiüldözték a dór goző parasztokat .Kulák volt- a tsz-elnök, a tanácselnök és a tsz párttitkár, akinek a múltban 26 hold földje és füszerüzlete volt. Minderről tudott a járási bizottság, de mindaddig szemet hunyt, amig a saj t-4 és a felsőbb pártszervek közbe nem léptek. Amint mondták, attól féltek, hogy a szövetkezet felbomlik, ha a kulákokat kizárják. • Fel kell vetni elvtársak: mi az alapja az ilyen nem egyedül álló, rothadt opportunista magatartásnak? Az éberség és az osztályérzék el; tompulása és sok esetben cimborálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák vtszélyasségének lebecsülésével, a „szétvert ellenség’ ‘ hangulatával szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meghunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. Meg kell Szólaltatni azokat, akiket közvetlenül kizsákmányolt, volt cselédeit, napszámosokat, igakölcsönvevőket. A falusi a.gitaeióban a kulákságot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtok-rendszer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Háború árán szeretné visszanyerni régi kizsákmányoló szerepét a nagybirtok- rendszerrel, a csendőr terrorral, a dolgozó parasztok nyomorával együtt. A kulák „passzivitása" — ha ugyan ezt az elbujást passzivitásnak lehet nevezni ,— csapda, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketevágó, adócsaló, a beadást és a földmegmüvelést szabotáló, a rémhír terjesztő, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó kulákra. ★ Békemozgalmunkról Az ipar és a mezőgazdaság n'ápi mozgósítási: kívánó feladatain túl, politikai felvilágosító munkánknak válaszolnia kell azokra az átfogó jellegű kérdésekre, amelyek felvetődnek a tömegekben. Ezek közül egyike a legfontosabbaknak az imperialisták háborús provokációinak leleplezése és visszaverése. Központi Vezetőségünk ülése egybeesik Korea gyalázatos megtámadásának második évfordulójával, amely százmilliók előtt mutatta meg az amerikai imperializmus igazi arculatát és ülésünk ugyanakkor egybeesik a Tájékoztató Iroda történelmi jelentőségű határozatának negyedik évfordulójával, amely lerántotta az álarcot a Tito-bandá- ról. Az amerikai imperializmus ezalatt kimutatta fenevad ábrázatát. Koreától Franciaországig, Németországig egyre szélesebb tömegek is- merik^ fel, hogy a fasiszta német imperializmus utódjával állunk szemben, mely felülmúlja Hitlert. De az Egyesült Államoknak az a törekvése, hogy vezetése alatt egyesit so az imperialista világot, mind nagyobb ellenállásba ütközik, nemcsak a nőptömegek, hanem az imperialista vetólytársak részéről is, A. Tito-banádról szólva Horváth Márton elvtárs a következőket mondotta: Jxigoszlávia nyomora és gyalázata megmutatja, hogy mit jelent az imperialisták uralmának visszaállítása. Jelenti a kulákuralmat a falun, kapitalistákat a gyárakban, régi tiszteket a hadseregben, banditauralmat, amely saját népének és szomszédainak halálos ellensége. Jelenti a termelés szétesését, az ország kirablása ellenében amerikai judáspénzt, amit addig és olyan mértékben kapnak, amig teljesítik a szabad népek ellen orvgyilkos megbízatásukat. A szerencsétlen jugoszláv népet megkísérlik az állati burzsoa-sovinizmus mocsarába taszítani, . határsértések és légi provokációk gyalázatos sorozatával ellenünk forditani, Adjon erőt a jugoszláv népnek is az a tuJ dat, hogy szabad szomszédai a nagy Szovjetunió oldalán, győzelmesen építik a szocializmust és megvan az erejük, hogy a Tito-banda mindenféle provokációjával szemben megvédjék magúkat. Az imperialista háborús provokációk különös jelentőséget adnak békénk védelmének. A junius 1-i megyei béketalálkozók ékesszólóan bizonyították, hogy immár nemcsak a magyar munkásosztályt, hanem, a parasztságot és értelmiséget is a ro- konszenv egyre szorosabb kapcsolata fűzi a béke ügyéért harcoló népekhez, s e harc kiemelkedő hőseihez. Nyugodtan' elmondhatjuk, hogy a nemzetközi szolidan tás nagy eszméjével a békemozgalom itatta át tömeg-méretekben a magyar falut. Ugyancsak nőtt a békemozgalom mozgósító ereje a termelésben. A mozgalom fő hiányossága továbbra is az, hogy nem küzd eléggé a soraiban fellelhető pacifista hangulatokkal. Nem mozgósít eléggé helytállásra és nem tudta, megoldani a béke védelmének szükségszerű ösz- szekapcsolását a honvédelemmel. Meg kell magyarázni, hogy e k-ettöi lehetetlen különválasztani: békevédelem honvédelem nélkül annyit jelent,, mint kitárni országunk halárait az imperialista fenevadaknak. Fegyver- telenségünk, vagy éppen „kicsiségünk" pacifista hangoztatása háborús felhívás lenne a Tito-banditák és gazdák számára. Meg kell magyarázni hazánkban a béke minden hívének, más szóval minden becsületes dolgozó embernek: amíg, a koreai pestisterjesztők fenyegetik a békét, addig békevédelem és honvédelem egy és ugyanaz. Bizonyos pacifista elferdülés tapasztalható a békemozgalom fő jelszavával kapcsolatban is. A „munkával a békéért" jelszó helyes, mert milliók számára magyarázza meg, hogy jelenleg- a termelés a legközvetlenebb és legáltalánosabb egyéni hozzájárulás békénk védelméhez, hazánk erősítéséhez. De sokan vannak, akik olyan „munkamegosztást' ’ képzelnek e jelszó mögé, hogy a béketáborban. a mi hozzájárulásunk a béke védelméhez kizárólag a termelőmunka és például Koreáé a harc* Amilyen helyes a „munkával a békéért' ‘ mint fő jelszó, olyan helytelen egyetlen jelszóként használni. Fiatalságunk körében népszerűsíteni kell néphadseregünket, azt a gondolatot, hogy a .^önvédelemmel a bókéért" nem kevésbbé fontos, mint a „munkával a békéért". Népünkben izzik a gyűlölet, az imperialisták ellen, lángol a szeretet éd as anyánk, szabad hazánk iránt. Kész érte dolgozni, de harcolni is. Ha milliók számára tesszük magá- tólértetődővó a honvédelem kötele-' zettségét — ezzel egyúttal a termelőmunka lelkesedését is magasabbra szitottuk és jobban biztosítottuk a termelési felajánlások becsületes teljesítését. Keüd, 1953 juiius lg .