Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-04 / 155. szám
A világsajtó Duclos elvtárs kiszabadításáról Az egész világsajtó bő tudósitá- GC-kbsn számol bs Duclcs elvíárs Ezabadonbocsátáfának körülményeiről és a párizsi vádíanácsnak a sza- badonbocsátást elrendelő döntésé* ről. Párizs. A "la Monde“ a vádtanács döntésével kapcsolatban éle* zen "bírálfa a kormánynak a Duclos- ügyben követett politikáját. A lap hangsúlyozza: A vádtanács döntésén csak elvakult emberek csodálkozhatnak, hiszen a jogot és a való tényeket az ügy kezdete óta telje, sen mellőzték. A pártatlan megíi- gyelők előtt kezdettől fogva világos volt. hogy nem lehet összeesküvésben való tettenérés vádját emelni valaki ellen, mert felesége társaságában két kísérőjével hazafelé tartott s autójában két házigalamb volt. Varsó. A ,,Glos Pracy" című lap lelkes örömmel ad hirt Jacques Duclos elvtárs kiszabadulásáról. Emlékeztet arra, hogy amikor a washingtoni parancsnok engedelmes végrehajtói bezárták Jacques Duc« lost a Santé erőd tömlöcébe, a francia dolgozók tömegei harcba indultak kiszabadításáért- A francia nép követelését a világ minden bé- keszerető nemzete, valamennyi ország .munkásosztálya támogatta. A győzelem a lengyel nép győzelme is. Prága. A -Rude právo' Duclos elvtárs gzabadonbocsátásáról szóló cikkében kiemeli; Az a tény, hogy Duclost szabadonboesátották, további súlyos csapás a nemzetközi háborús söpredékreA -Mladá Frontot1 „A nép győzött“ című vezércikkében kiemeli, hogy az imperialistáknak a Francia Kommunista Párt. megtörésére irányuló kísérlete szégyenteljes vereséggel végződött. Bukarest. A szerdai román lapok kivétel nélkül első oldalon közlik Jacques Duclos szabadonbocsátá- sának hírét. Duclos kiszabadulása —- hangsúlyozzák a lapok — annak a nagy rendőri provokációnak a kudarcát bizonyítja, amelyet Franciaország urai szerveztek. A román nép a világ minden békeszerető népével együtt üdvözli a győzelmet, amelyet Franciaország becsületes emberei arattak és biztosítja őket teljes szolidaritásáról a békéért és a szabadságért folyó igazságos harcukban, Szófia A »Vecserni Novird" r,Di- ir.dtroví győzelem cimü cikkében foglalkozik Jacques Duclos elvtárs szabadonbocsátásávalMa a világ valamennyi becsületes embere megemlékezik Georgi Di* mitrovról. a nagy tanítóról ég vezérről, a. halhatatlan lipcsei hősről. Ugyanezen a napon uj dimitro- vi győzelmet ünnepiünk: Jacques Duclos szabad! Duclos kiszabadulása — hangoztatja befejezésül a Vecs-erni Novíni — a francia dolgozó nép egységének, a, nemzetközi proletár szolidaritásnak, az amerikai imperialisták és a népellenes reakció ellen küzdő erők harcának, egyben pedig a Francia Kommunista Párt titkára szilárd személyes bátorságának, következetes harcának i® eredménye. Becs. Az >■Österreichische Volks- stimme“, az Osztrák Kommunista párt lapja első oldalas cikkben ad hirt arról, hogy szabadonbocsátot- ták Jacques DuclostDuclos szabad! — Írja a lan- —> Szabadonbocsátása a demokráciáért, szabadságért és békéért folytatott harc sikerét s az egész hamis vádaskodás és az -összeesküvési terveikről szóló mese teljes kudarcát jelenti. London. A »Manchester Guardian“ cimü angol burzsoá lap párizsi levelezője hangsúlyozza: Duclos szabadonbocsátása súlyos csapást mért PinO-y tekintélyére• A lap szerint Pinay kormánya a bíróság döntése után kénytelen lesz teljesen beszüntetni a Duclos elleni eljárását, vagy a nemzetgyűlés felhatalmazását kérni az eljárás folytatásához Ehhez azonban köteles lenne a Duclos elleni vád alapjait és bizonyítékait nyilvánosságra ho?.- ni. -Egyáltalában nem biztos, hogy írre képes volna . — A levelező végül megállapítja: „Azok a gyakjféabek, ISŐ1Í Julius í* ran hangoztatott panaszok, amelyek szerint a Pinay-kormány alatt uralkodó állapotok a hitleri rendszerre emlékeztetnek, voltaképpen részét képezik annak az állandó vádnak, hogy Pinay konzervativizmusa álcázott fasizmus“. II francia igazságügyminiszter a vá^tanács döntéséről Párizs (MTI) A francia minisztertanács szerdai ülése után a kormány szóvivője, Marcellin tájékoztatásügyi államtitkár beje- lentette: a minisztertanács ülésén Martinaud-Deplat igazság- ügyminíszter magyarázatokat fűzött a vádtan-lcs döntéséhez. „A Duclos ellen indított eljárás megszüntetése után az igazságszolgáltatás feladata megvizsgálni, milyen alapon lehetne kérni a mentelmi jog felfüggesztését“ .— mondotta Martinaud-Deplat. A ,,Ce Soir“ kommentárjában hangsúlyozza: „Andre Stil ügyében a vádtanács még nem döntött érdemlegesen. Stílt nem azért nem helyezték szabadlábra, mivel bebizonyosodott az Ösz- szeesküvés, hanem azért, mert a vádanyag gyűjtése még folyamatban Van és az eljárás jelenlegi stádiumában még nem lehet határozni. A döntés hallgatólagosan elitéli a vissgálóbírákat, akik — persze nem ok nélkül — 40 nap alatt képtelenek voltak egy lépéssel is előbbre vinni a nyomozást. A CGT vezetőségének kösleménye Párizs. (MTI). A CGT vezetősége közleményt adott ki, mely kiemeli, hogy Jacques Duclos elvtárs szabadonbocsátása az első nagyfontosságu siker az oly súlyosan fenyegetett szabadságjogok védelmében folytatott harcban, A közlemény a továbbiakban hangsúlyozza: „Ki kell szabadítani a börtönből André Stilt, a CGT hat helyi szervezetének vezetőit és azt a többszáz békeharcost, aki továbbra is fogságban van.“ A CGT vezetőségének közleménye ezután megbélyegzi a kormány mesterkedéseit, majd felhívja a dolgozókat: követeljék erélyesen azoknak a barcelonai szakszervezeti harcosaknak a felmentését, akiknek ügyében most Ítélkezik a francoista katonai bíróság. Duclos elvtárs orvosainak közleménye Párizs (MTI). Jacques Duclos elvtárs orvosai közleményt adtak ki s ebben kiemelik: Duclos elvtárs börtönbentartása kedvezőtlen befolyást gyakorolt egészségére. Egészségi állapota ennek következtében rendkívül leromlott. Feltétlenül hosszabb és gondos kezelésre van szüksége. Üdvözlőtávira tok Duclos elvtárshoz A Magyar írók Szövetsége táviratban üdvözölte Duclos elvtársat kiszabadulása alkalmából, hangsúlyozva, hogy a francia nép és a világ haladó népeinek következetes harca liczta meg ezt a győzelmet. — A budapesti Duclos Bányagépgyár dolgozói Duclos elvtárshoz intézett levelükben megírják, hogy a gyár dolgozói gyűlésen ünnepelték meg kiszabadulását, majd hangsúlyozzák: „...újabb erőt. és nagyobb lendületet ad nekünk az ön kiszabadulása. Tudjuk, hogy az amerikai imperialistáknak és csatlósaiknak nincs más céljuk, mint a háború és a népek elnyomása. Ezt kell és fogjuk is megakadályozni a világ dolgozóinak harcos összefogásával!“ SZÁRAZ MELEG IDŐ Várható időjárás: kevés felhő, száraz meleg idő, déli-délnyugatira forduló szél. Várható hőmérsékleti értékek reggel 14—J. 7, délben 31— 34 fok közöttSZOVJET BfiHYfíSZRÜLOÖnSÉG ÉRKEZIK HKZAKKB.fi A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének julius 5—6-i országos küldöttközgyűlésére pénteken reggel Grigorij Novozsilov, a Szovjet Bányamunkások Szakszervezetének titkára vezetésével bányászküldöttség érkezik hazánkba. A küldöttség tagjai Dukhanyin Jefim, Sztá- lin-dijjal kitüntetett vájár, a Szovjetunió hőse és Vlagyimir Szergejev réselö gépkezelő. A. földművelésügyi minisztérium jelentése A hirtelen meleg időjárás következtében rohamosan beértek a kalászosok. Ezért az összes erők mozgósításával meg kell gyorsítani az aratást. Az aratási munkák előrehaladásával nem tart lépést a tarlóhántás és másodvetés. Kövesse dolgozó parasztságunk a másod vetésben élenjáró termelőszövetkezetek példáját, amelyeknek többsége az aratással egyidőben végzi a tarlóhántás és a, másodvetés nagyjelentőségű munkáját. A gabonafélék beérése bekövetkezett. Ezért termelőszövetkezeteinknek, tanácsainknak, állandó mezőgazdasági bizottságainknak legfontosabb feladata az aratás megfelelő időben való elvégzése mellett a tarlóhántásra és a másodvetósre mozgósítani mezőgazdaságunk dolgozóit. A junius 30-i értékelés szerint a nyári mezőgazdasági munkában legjobb eredményt értek el a búza aratásában Baranya, Zala, Somogy, Bács, Csongrád, a rozs aratásában Csongrád, Zala, Somogy, Tolna és Bács, az ösziárpa aratásában Zala, Somogy, Fejér, Vas, Győr, a má. sodvetésben Szabolcs, Bács, Tolna, Csongrád, Baranya. Az egész kínai nép megünnepelte a Kínai Kommunista Párt fennállásának 31. évfordulóját Peking. (Uj Kína) A kinai nép nagygyűlésekkel, kimagasló termelési eredményekkel ünnepelte országszerte július l ét, a Kinai Kommunista Párt fennállásának 31 évfordulóját. Mukden lakossága junius 30-án ünnepi gyűlést tartott- A gyűlésen Lin Feng, az északkelet kinai népi kormány alelnöke hangsúlyozta: „A Kínai Kommunista Párt megszervezte és győzelemre vezette a népet nemcsak a forradalmi háborúban, hanem a gazdasági építés terén is.“ Felszólította Északkelet-Kina kommunistáit: sajátítsák el az ipari vezetés tudományát, tanulmányozik a marxLzmus-leniniz- must, hogy eredményesen vezethes sék a gazdasági építés nagy munkáját. Szianban a Kinai Demokratikus Liga képviselője —■ Északnyugat- Kiná összes demokratikus pártjainak nevében — kijelentette: „Megszilárdítjuk és “kiszélesítjük a népi demokratikus arcvonalat, és szoros egységben tömörülünk Mao Ce Tung elnök körül.“ Teliing• (TASzSz). A ,,Tiencsin- ssibao“ eimü lap hírt adott arról, hogy az) állami kereskedelemben ismét egész sor árucikk árát leszállítják. Tiencsin város állami kereskedelmi ' vállalatai ez év első hat hóíapjában 2 ezer árucikk nőgyke .•eskedelmi árát és 2700 árucikk kis kereskedelmi árát átlagosan 4.2 százalékkal csökkentették. Az árleszállítás — Írja a lap — növelte a néptömegek vásárlóképességét és életszínvonalát. Koreai események Junius utolsó Öt napjában az ellenség szárazföldi erői ismételt támadásokat intéztek a koreai és kinai népi erők ellen, akik a támadásokat minden esetben visz- szaverték. Az ellenség- ezekben a harcokban halottakban és sebesültekben mintegy ezer embert veszített. A legsúlyosabb harcok a nyugati arcvonalszakaszokon dúltak. Nem végleges adatok szerint junius 20—25 között a népi erők alakulatai az arcvonal felett és a mögöttes területeken 119 ellenséges repülőgépet lőttek le, illetve rongáltak meg. Az amerikaiak junius 28-án újabb provokációt követtek el a fegyverszüneti tárgyalások színhelye ellen: e -napon amerikai szol. gálatban álló két liszinmanista kém haladt át a semleges területen, elhaladtak a szolgálatot teljesítő amerikai őrszem mellett és az amerikai tábori csendörség védelme alatt állottak. Li Szí» Man — elnökségének megtartása érdekében — a legkülönfélébb terrormódszerekhez folyamodik, hogy megfélemlítse a képviselőket. A nemzetgyűléssel el akarja fogadtatni az alkotmánymódosítást, amelyet a képviselők nagy része ellenez. Ezek a képviselők elrejtőznek, hogy ne kelljen iésztvenniök a nemzet gyűlés ülésein.' Li Szín Man rendőrségével kutatja fel ezeket a képviselőket, erőszakkal a nemzetgyűlés épületébe hurcoltatja őket, ahol fegyveres rendőrök vi gyáznak rájuk. Willi Burchett, a pánz» Ce smr tudósítója amerikai hadifoglyokkal folytatott beszélgetéseiből ad tudósítást. Rámutat arra, hogy az amerikaiak nem Kocsedon kezdték el a hadifoglyok tömeges mészárlását, hanem a Tcoreai hálom megindulása óta — a nácikat is meghazudtoló szadizmussal — rendszeresen Tiöxet- telc cl tömeggyillosságolcat. Az amerikai 25. gyalog-hadosztály 05. utászzászlóalja C századának két őrvezetője nyilatkozatában elmondotta, hogy 1950 októberében egy tezsoni kápolna közelében több. emberi holttestekkel tele árkot találtak, amely 0 láb mély, 6 láb széles és mintegy 5 jard hosszú volt. J. feletteseik azt mondták, hogy a meggyilkoltak együttműködtek az északkoreaiakkal, holott a meggyülOLVASTUK „Tito a fán“ Tito mániákus ember. Betegest mániái közé tartozik az is. hogy szereti magát fényképeztetni. A, jugoszláv lapokban nyakra-főre je* lennek meg képei. Hol fehér lovont kol feketén ül, másuit pedig feke* tefoltos fehér lovon, v^-gy fehértől* tos fekete lovon, A foíoriporferek általában igen. leleményes emberek, de ha Titovaíf van dolguk — aki többezerszer le* fenyképeztette már magát —, még ők is nehezen találnak egy-egy uj pózt számára. Egy közülük azonban túltett valamennyin. A ■■Szlobodna Vojvodina" cimü noviszadi lap má-* jus 25-i számában a következő fel. irata kép jelent meg: »Tito n fán". A kép azt ábrázolja, amidőn a. '•nagy államférfi’ éppen egy bükkfán lóg, mint valami orángután Ezi a kép találó! A zágrábi »Vjesnik" május 25-én húsz képet közölt THóról. De Ti* tónak még ez is kevés volt. Ő még több fényképet szeretne magáról látni, ezért a sajtóban újabb leivé- telek jelentek meg. Ezek a képefs bemutatják T'iíot*, mint éppen halászik, szalonnát süt az erdőben, vagy kezetcsókol a belgrádi angoft nagykövet feleségének• Ha Tito fogadást rendez ar’Fe* kér palotában, a párizsi, londoni, newyorki és belgrádi fotcriporfcrefs csak úgy nyüzsögnek körülötte. Kai-* tannak a fényképezőgépek, Titó' pedig tetszeleg és pózol. A.nnyir& korlátolt, hogy észre sem veszi? mindenki a szemébe nevet — nemcsak nyugati kollégái, hanem még, saját lakájai. szakácsai, is. Számára azonban csak az a fontos, hogy; újabb és újabb felvételek lássanhfi napvilágot. És ez meg is történik< Az egyik felvétel például ezt ábrá-> tolja: Tilo Karagyorgyevics Pál herceg székeken ül és aranypohárból iszik. A másik egy indiai maharadzsa pipájával ábrázolja őt- Da* vannak olyan képek is: „Tito a hu*., tyával“, -A kutya Titoval", *A ku-** tya a kutyával’ stb. Tito egyik legelső fényképe az- amerikai kémszolgálat főnökéheié fiókjában van. A kép hátlapján & következő olvasható: Joszip Broz, alias Tito-kém. Ezek után nem nehez kitalálni, milyen lesz Tito utóíló fényképe* Csikós ruhában a vádlottak padján ül EzuUal nem angol szövetből készült a ruhája, hanem közönsége» darócruha, mint a többi bűnözőé. Az ott elhangzó Ítélet a »Szlobodja Vojvodiná‘‘-ban májusban megjelent fénykép aláírására emlékeztet majd egy kis változtatással: •■A fára Titova2" — de ezúttal kötél segítse* gével. (Megjelent a ,.Pod Zasztavom Intern, nacionalizma” cimü lapban.) — 24 jugoszláv állampolgár szökött át júniusban kiiJ lönbözö módokon Olaszországba. A3 év első hat hónapjában összesen 155 jugoszláv menekült érkezett. Olaszországba— AZ ALBAN NÉPRÖZTAK- SASAG külügyminisztériuma jegyzéket nyújtott át a tiranai olasz követségnek, amelyben tiRi takozik az ellen, hogy olasz re-b pülegépek 1952 junius 8-ától 14-j ig négy esetben hajtottak végre- provokációt az Albán Népköztár saság ellen. —- RIDGWAY tábornok noire--: giai látogatása ellen továbbra ist* tiltakoznak a norvég hazafiak.- Szerdán a plakátok újabb ezrei hirdették Osló falain: ,,PestistáborJ nők, takarodj haza! Népünk békét akar! Norvégiának ki kell lépnie! az Atlanti Egyezményből!“ EZZEL A HÉTTEL INDUL A TARGYNYEREMENY SORSOLÁS ÉS A JÚLIUSI VIGASZDIJ VERSENY! 6 féle nyerési lehetőség: 12 találat 11 találat 10 ta lálat 0 találat vigaszdij és tárgynyeremény sorsolás! A tárgynyeremény sorsoláson ^nyereményként Csepel motor- kerékpárt nyerhet! Vásároljon TOTO-szelvényt. Ax amerikai imperialisták a háború kezdete óta tömegesen gyilkolják a koreai hadifoglyokat kelták többségén felismerhető volt az északkoreai hadsereg egyenruhája. — Az amerikai 7. hadosztály 32. gyalogezredének egy tizedese azt irta: 1950 szeptember 14—16 között Incson külső negyedeiben 14 —20 oszlophoz kötözött hadifoglyot láttam, akiket úgy lőttek fejbe. Ez történt a szugoni repülőtérért folyó harcok során, mert az amerikai tengerészgy fik gság minden hadifoglyot agyonlőtt, mert — szerintük — nem tudták hol elhelyezni őket. — AZ AMERIKAI KEPV1SE- LŐHÁZ megszavazta a törvényt, s<*nely 1938 április 1-ig meghosz. szabbitja az Egyesült Államok él- lükének háborús felhatalmazását. Újabb árleszállítások a Kínai Népköztársaságban