Zala, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-03 / 154. szám
A Béke Világtanács a német kérdés békés megoldásáról tárgyal Berlinben Berlin. (MTI) ,A Béke Világ-tanács- Joliot Curie professzor megnyitóbeszédé után megkezdte az .ülésszak napirendjén szereplő pontok tárgyalását. Az ülésszak napirendjének első pontjához, amely a japán és német kérdés békés megoldásává} foglalkozik, elsőnek Nagv- Britannia képviselője, Gordon Schaffer, az ismert ^öziró szólt hozzá. 'Schaffer hangsúlyozta, hogy a nyugati politikusok már nem igyekeznek dajkámesékkel leplezni igazi terveiket . és nyíltan követelik a nyugatnémet hadsereg megszervezését. Hitler egykori tábornokai lepleMoszkva. A ., Sz o ci alisztyicseszk oje Zcmlegyejie“ közli N. Éregyul; ..Készülünk az óragrafikán szerinti cséplésre“ cimü cikkét- . N, Bregyuk, a gyorscséplési módszer kezdeményezője megállapította, hogy 1950-ben cséplőgépének kollektívája napi 141 tonnás teljesítményt ért el. Országos viszonylatban GO tonna körül volt a napi. átlagos teljesítmény a c-sáplesi idényben. — A gyorscséplési módszer — hangsúlyozza Bregyuk —- lehetővé teszi a kolhozoknak, hogy ( csökkentsék■ a begyűjtés időtartamát, gyorsan teljesítsék kötelezettség Meet az állam iránt és egyúttal a kolhozpár asztok egy részét, más, munkák elvégzésére szabadítsák fel. A gyorscséplés előkészületei nem szorítkoznak csupán a gépek megjavítására és. különböző segédszerkeze-, tek előkészítésére. Az. előkészületekben a legfontosab az emberek 1 elosztása. és' a munka megszervezése a cséplőbrigádokon belül. — A gyorscséplés 'előkés-zi fesében, zetlenül hangoztatják, liogy jháboruf készítenek elő a Kémet jjemokratl- kus . Köztársaság és a kelet-európai országok ellen. A háborúról, vagy békéről, életről, vagy halálról vau tehát szó. A Béke Világ tanácsnak — folytatta Schaffer. — állást kell foglalnia a német kérdés békés megoldására irányuló szovjet javaslatok mellett és támogatnia kell a . német nép igazságos követeléseit. .Európa és Ázsia békéjét csak úgy 'biztosíthatjuk, ha sikerül felszámolni a Japánban és jSTyugat-Németországban lévő háborús tűzfészkeket. fontos szerepe van a gabona előzetes' adagolásának. Az asztagba rakott gabona mennyisége elegendő kell, hogy legyen a gép teljes 24 órai munkájához. —" Az -óra gráf ikon alapján, történő gyorácsépíésnél a gép etetése egyszerre két oldalról -történik. • Ez lehetővé teszi a cséplőgép dobjának egyenletes .kihasználását. Ezért minden műszakban négy etető vau beosztva, akik minden órában1 ..páronként váltják egymást-. Kétoldali etetésnél háromszor annyi gabona kerül, a cséplőgép dobjába,. mint-az egyoldalinál. Az adogatok. száma egy-egy műszakban elérheti a 20-at is_ .Az adogatok láncot alkotnak, egymásnak adják a kévét a kévévá- gókhoz és tőlük kerül az etetőkhöz. —T- A cséplési óragrafikont 24r .órára állítottuk össze. Az elcsépelt, gabona óránkénti számbavétele lehetővé teszi'a eséplőbrigádnak, hogy , a . grafikontól való elmaradás esetén szabályozza a brigád munkáját — állapit ja- meg befejezésül Bregy.uk. Csehszlovák gyártmányú perme ezőgéppel pusztítjuk az amerikai szövö lepkét Megyénkben főként a közutak mentén nagymennyiségű amerikai fehér szövő lepkét találunk. A Zala megyei Növényvédelmi Egység ennek pusztítására julius 1-én 1 drb csehszlovák gyártmányú motoros nagyteljesítményű permetezőgépet kapott, mellyel a Zala megyei Útfenntartó Vállalat azonnal megkezdte a védekezést. A permetezőgép először a selyemhernyó tenyésztésre alkalmas eperfákat fertőtleníti, melynek permetezett levelével csak 10 nap utqn lehet etetni a selyemhernyókat. A gépet a közutak mentén lévő fák permetezése után rendelkezésére bocsátja a Zala megyei Növényvédelmi Egység az amerikai fehér szövőlepkével jobban fertőzött területeknek. Addig is, inig a gép odaérne, minden dolgozónak saját érdeke a gyümölcsösé megvédése érdekében, hogy a legmesszebbmenöen védekezzen. Védekezni tud úgy, hogy a fertőzött ágakat a fáró? levágva eltüzeli. A kézi permetezőgéppel 1 százalékos' holló tízzel vigyázva permetezzen. Azért kell vigyázni, mert ez az oldat méreg, amely vigyázatlanság következtében az emberi szervezetre ártalmas. A permetezésre vonatkozó részletes útmutatást minden dolgozó megkapja a tanácsnál az erre vonatkozó megjelent brosúra alapján. Hogyan hálálja meg a Zala megyei TSB a tanácstagok fizetésemelését ? Ismeretes, hogy pártunk javaslatára kormányzatunk jelentős mértékben felemelte . a, tanácsi dolgozók fizetését. A fizetésemelés Zala megyében általános örömet keltett ■ a tanácsokban és igyekeznek ezt a szerető gondoskodást minél jobban meghálálni. Ez a hála jut kifejezésre a Zala megyei TSB, az alkotmány ünnepére tett felajánlásában is. A TSB tágjai- ar-fiztrfcé«»meléssel kapcsolatba a következő felajánlást tették: .. 1. x megye területén levő összes sportkörük valamennyi szakosztályának sportolóját társadalmi munkában bevonják az aratási, cséplési és begyűjtési munkákba. A munkákra való beütemezést a megyei tanáes szakszervezeti bizottságától kapott irányelvek alapján hajtják végre. 2. Bár a megyei TSB1 sportnaptárában az aratási sportünepségek nem szerepelnek, az MTSB. felajánlotta-, hogy a megyei tanács népművelési osztályával karöltve kijelöli azokat a' súlyponti községeket, ahol az aratási ünnepségekkel egybekötött sportünnepélyeket rendeznek. Ezeknek az ünnepségeknek az lesz a céljuk, hogy a sporton keresztül még nagyobb lendületet adjanak a begyüj lesi munkáknak. KERESD A BURGONYABOGARAT! HA MEGLÁTOD, AZONNAL JELENTSD A TANÁCSNÁL I A cauterbiiryi érseki helynek beszámolt kinai benyomásairól . Peking■ (Uj Kína) Hewlett Johnson Canterbury! érseki hely nők kedden Pekingben a Kinai Békebizottság gyűlésén beszámolt egyhónapos kinai tartózkodása során szerzett ben$»»iásaifó.l. -m A • canterbury! érseki helynek elragadtatással -beszélt ay okról a hatalmas ere élmény ékről, amelyeket a kínai nép a gazdasági újjáépítés, a közegészségügy megjavítása és a gigantikus méretű folyamszabályozási . munkálatok terén elért.Hewlctt Johnson ezütán a bak- tériumháboruról beszéli. „őszinte szégyenkezéssel értesültem 'erről a felháborító embertelenségről. Mér, KOREA! ESEMÉNYEK Az Országos Béketanácshoz a napokban újabb levelek érkeztek a koreai kardosoktól.' Ezekben köszönetét mondanak a magyar nép eddigi ajándékaiért. Többek között levelet jrt Kim Don Úján harcos és Kin Zun Ham harcos. Ez utóbbi igy fejezi be levelét: ..Éljen Rákosi Mátyás és _ Kán ír Szén népének örök barátsága!" A Koreában harcoló kinai önkéntesek a Kinai Kommunista Párt megalakulásának 31. évfordulója alkalmából .táviratban üdvözölték Mao Ce Tung elvtársat, és a párt Központi Bizottságát. Növekszik a felháborodás a iáiul erőmüvek bombázása miatt A Kinai Népköztársaság több demokratikus pártja nyilatkozatban bélyegezte meg a Jalu menti vízierőművek ellen intézett amerikai terrortámadást. A kinai parasztok és munkások, demokratikus pártja felszólította tagjait, támogassák a kinai népi önkénteseket és a koreai néphadsereget. — A Csuszán társaság elnöke fel-- szólitotta a szervezet minden tagját, fokozza harcát az agresszió ellen, — Az angol parlament két háza vitát folytatott a munkáspárti ellenzéknek azon javaslatáról, amely bírálta a kormányt, hogy „nem volt képes nagyobb a szégyenkezésem, mivel olyanok alkalmaznak baktériumfegyvereket, akik ,jkereszténynek“ merészelik nevezni magukat“. A Canterbury! érseki helynök ezután elmondotta, hogy alkalma volt beszélgetni a különböző kinai keresztény vallásfelekezetek képviselőivel és ezekből a beszélgetésekből meggyőződött arról, hogy Kínában vallásszabadság van, a kínai keresztény' vallásfelekezetek az egész kinai néppel együtt harcolnak az ame-. ríkaiak baktériumháboruju ellen. Hewlett Johnson befejezésül csodálattal emlékezett meg a kinai nép hatalmas erkölcsi felemelkedéséről. a kölcsönös tanácskozás rendszerét létrehozni az amerikai kormánnyal a Koreával kapcsolatos döntések ügyében“. A konzervatív többség elvetette á javaslatéit. A vitában Churchill védelmébe vette az amerikai agrész- szorok terrortámadását, moriü- ,ván. hogy a vízierőművek .bombázása „katonai szempontból indokolt“ volt. — BELGIUM egyes szénbányavidékein 25 ezer bányász sztrájkol a munkaviszonyok megjavítását, ;> szinte naponként előforduló szerencsétlenségek okozóinak megbüntetését követelve. — DE GASPÉRI olasz miniszteí- 'elnijk a sajtószabadságot korlátozó reakciós tör vél f y l c r ve.z etet nyújtott be a parlamentben. A tervezet az ország, egész ‘időszaki sajtóját és a külföldről behozott kiadványokat politikai cenzúrának veti alá. — a “»kínai NÉPKÖZTÁRSASÁG indiai nagykövetségének ideiglenes ügyvivője június 21-én kétmillió jüant nyújtott át az indiai Vöröskereszt társaságnak az éhségsujtotta indiai területek lakosságának segélyezésére. A MELEG TART Várható időjárás: kevés felhő, száraz idő. Mérsékelt délnyugati szél. A meleg tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: pénteken reggel 19—22. délben 33- 36 fok között, N. Bregyuk cikke a gyorscséplés módszeréről A távolsági telefonbeszélgetés leghosszabb időtartama a forgalmas áramkörökön: 10 perc Népgazdaságunk rohamos fejlődése egyre nagyobb feladatok elé állítja a postát. Biztosítani kell az ország egész területén az üzemnek, bányák, vállalatok és .dolgozók táviró- és távbeszélővel való jó ellátását. A posta dolgozói május 19-től a déli szünetek alatt is tartanak távbeszélő szolgálatot, s ezzel lehetőséget adnak a távolsági beszélgetést folytatni kívánók részére, hogy a beszélgetést a déli szünet alatt is lebonyolíthassák, Ezen a téren örvendetes javulás következett be, mert a távbeszélő szolgálat déli szünet alatti talifásával sikerült egyenletesebbé tenni, az interurbáníorgal- mat, s a távbeszélő vonalakat sokkal jobban és gazdaságosabban lehetett kihasználni. A távbeszélő forgalom teljes lebonyolítását azonban jelenleg akadályozza, hogy egyes vállalatok, üzemek túlságosan hosszú ideig foglalják le az intérurbán áramköröket, s ezért még mindig előfordul, hogy egyes hosszú távbeszélgetések miatt a posta nerit képes lebonyolítani valamennyi vállalat, üzem bejelentett beszélgetését. A távbeszélő forgalom maradéktalan lebonyolítását csak az segítheti, ha a hosszú távbeszélést folytató üzemek korlátozzák beszélgetéseiket, s ezzel helyet és időt adnak más \állalatok beszélgetéseinek is. A Népgazdasági Tanáes rendeleté - folytán most a forgalmas áramkörökön julius 1-től munkanapokon. í) és 15 óra között folytatott távolsági beszélgetések leghosszabb időtartamát 10 percben állapították meg. A beszélgetések időtartamának munkanapokon délelőtt 9—15 óra között 10 percre való korlátozása nehézséget nem okoz egyetlen üzem, egyetlen vállalat munkájában sem akkor, ha az állami szervek és vállalatok munkájukat helyesen szervezik meg. E helyes megszervezés az, hogy az érdekelt szervek és vállalatok készüljenek fel a távolsági telefonálásra, a hosszabb beszélgetéseket 9 óra előtt, illetve 15 óra után folytassák. $pOr t A járási és városi tanácsoknál nagyon nehezen indult meg' az MHK. Ezen a helyzeten elsőnek a zalaegerszegi járási tanács változtatott. A tanács június 19 ! határozatában döntően foglalkozott a sport, elsősorban az MHK- munka megjavításával. Ugyanakkor foglalkozott azzal is, hogy a sportolók az eksök között részt vegyenek az aratási, cséplési és begyűjtési munkákban. Az eredmény máris mutatkozik. A járási tanács hétfőn tartott munkaértekezletén elhatározták, hogy testületileg vonulnak ki próbáz- ni. A Vörös Meteor pályán Barna Géza elnökhelyettes és ’ Kovács József titkár vezetésével 30 fő tett MHK-próbát két-három követelményből. _ Remélhetőleg ez a lendület tovább fokozódik a tanácsok között és minden járásban, városban a tanács dolgozói példát mutatnak az MHK-ban. Helyesnek tartanánk, ha a zalaegerszegi tanács versenyre hívná ki valamennyi járási és városi tanácsot. (Szabó József) A Z. Vörös Meteor a Székesfehérvári Építők elleni mérkőzését megóvta Kövessük az MHK-próbázásokban a zalaegerszegi járási tanács példáját fV Z. Vörös Meteor az Sz. Építők elleni vesztett mérkőzését megóvta. A mérkőzés megóvására az szolgáltatott okot, hogy Székesfehérvár csapatában Németh Lajos jogosulatlanul játszott. A helyzet ugyanis az, hogy az említett játékos ez éy elején került Nagykanizsára s ott teljesített katonai szolgálatot. . Miután íyagykajiizsán a honvédségnek működj sportköre nincsen, az N- Építők kérték a parancsnokságot, hogy a játékos szerepléséhez járuljanak, hozzá.- A parancsnokság ,az engedélyt megadta 's ennek, valamint az egyidejűleg benyújtott és' szabályszerűen kiállított .játékengedélykérés alapján Némethet az MTSB1 ez év április lEjóp 172/1952 sz alatt a Ab Építőkhöz, leigazolta. A játékos még a Zalaegerszegi Bástya elleni mérkőzésen is szerepelt 'csapatában. Értesülésünk szerint a Székesfehérvár elleni mérkőzés két határjelzője oly értelmű nyilatkozatot adott, melyből kétségtelenül kitűnik, hogy Németh Lajos a Z. Vörök Meteor elleni mérkőzésen játszott. Do igazolja ezt a mérközcskönyv másolata is. A mérkőzés játékvezetője hibát követett el akkor, amikor a két csapat játékosait nem igazoltatta, s ezzel a szabályok ellen vétettAz óvás ügyét az OTSB rövidesen tárgyalni fogja és a bizonyítékok alapján nem vitás, hogy a mér- .kőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a Z. Vörös Meteor kapja. Ez egyben azt jelenti, hogy a Z. Vörös Meteor a 13- helyen tér nyári pihenőjére. Budapest válogatott—Vienna 5 3 (3:2) Dózsa stadion 40.000 néző. Vezette: Szigeti. Budapest: Gnosits _ Buzánszky , Börzsei, Lantos — Kovács 1, Bozsik — Budai II. Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor. Vienna: Engelmaier, _ Röckl, Kleibel, Valter, — Koller, Nicke rl — Menasse, Schaffer, Epp, Walzhofer, Tom ebenda!. .A vendégek vezetik az első támadásokat. A budapesti együttes szerzi meg -a vezetést. A 10. percben Hidegkúti átadását Koller kézzel üti le a 16-oson belül. A 11-est Puskás félmagasari a hálóba lövi. 1:0 Budapest javára. A 19. percben 1-Iidegkuti szerzi meg a második gólt. Lendületes Vienna támadások után a 22. percben Nickerl mintegy 20 méterről élesen a balsarokba lő, 2:1 az eredmény. Ezután a magyarok támadnak és a 36. percben Puskás átadásával Czibor szalad el, beadását Kocsis értékesíti. 3:1 Budapest javára. A 'hazaiak védelme időnként igen bizonytalan igy a 29. percben Épp védelmi hibából 3:2 szépít. A szünet után a magyar csapat pompás támadásokat vezet. A 12. percben Bozsik viszi fel a labdát, Kocsishoz ad, ez visz. ,szítjátok _ BozsiknaJi, aki’ ke; csel után 12 méterről laposan a hálóba vágja a labdát. 4:2 Budapest javára. A mérkőzés vége felé a 43. percben Czibor rúgja az ötödik gólt, mig a 44. percben Walzhofer 11-esböl beállítja a vég. eredményt. röplabda Nagykanizsai Lokomotiv- -Nagykanizsai Bányász megyei bajnoki 3:2. A vasutas csapatnak ezúttal sikerült biztosítani a hajrában győzelmét. GAZFOGYASZTOK FIGYELEM! Értesítjük a gázfogyasztókat, hogy folyó hó 4-én az egész város belterületén a. gázszolgáltatás szünetel, délután 14-től 16 óráig. ELADÓ komplett teleháló Nagykanizsán, Szabadság-tér 1. I. emelet, I.. ajtó. -- (454) ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja. — Felelős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség: -Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 22. .Telefon: 250. — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Sréchenyl-tér 4. Telelőn: 102. — Készült a Vasmegyei Nyomdaipari Vállalatnál Szombathely. Kossuth Lajos-utca 6. Telefon: 75. — 1 FfiMfe titgtm Qyttl*