Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)
1952-06-25 / 147. szám
cíáti! mérgező anyagok', baktérium“ fegyver. Mindazonáltal semmiféle gaztett és a háború óriási nehézségei sem törték meg s a jövőben sem törhetik meg, hanem csak még jobban megedzik a hazája szabad- s ága ért és függetlenségéért igazságos harcra kelt koreai nép vasakaratát és bátor szellemétA koreai nép jól tudja, hogy az amerikai imperialisták elleni liaro nemcsak saját hazája szabadságának és függetlenségének megvédéséért folyó harc, hanem ugyanakkor harc a békéért az egész világon. Kedves barátaim! Attól a perctől kezdve, amikor az amerikai imperialisták köztársaságunkra rátörték, a Magyar Dolgozók Pártja és szeretett rezére, Rákosi elvtárs által vezetett testvéri magyar nép hatalmas segítséget nyújtott a koreai népnek, a magyar nép állandóan lelkesíti a koreai népet azzal, hogy a koreai nép megsegítésére hatalmas mozgalmat fejleszt ki« és hangot ad tiltakozásának az amerikaiak koreai gaztettei ellen. Á magyar nép testvéri segítségét és támogatását a koreai nép nemzedékről nemzedékre emlékezetében fogja tartani és soha cl nem felejti. A koreai nép cl van tökéivé, hogy még bátrabb és még önfeláldozóbb harcban küzd az. ellenség ellen, meghiúsítja az amerikai imperialisták agresszív terveit, akik uj világháborút akarnak kirobbantani és világuralomról* ábrándoznak. A koreai nép saját vérével oltja el a háború tüzét és ezzel hálálja meg a béketáborban tömörülő népeknek az önzetlen testvéri segítséget és támogatást. Ezután Makrai János, a Duclos- gyár kétszeres sztahanovista marósa szólalt fel, majd Kim Vol Ok, a budapesti Kim ír Szén iskola igazgatóhelyettese emelkedett szólásra. Felszólalt még Faragó Károlvné, a Szent László-uti általános iskola igazgatója. Ezután Benke Valeria el vtársnő, az Országos Beket au ács titkára, ismertette az Országos Béketanács elnökségének a magyar dolgozó néphez intézett felhívását. As Országos Béketanács elnökségének felhívása a magyar dolgozó néphez Két éve harcol Korea a legádázabb. legemberieienebb ellenség: a szabadságára, életére törő amerikai imperializmus ellen. Hét esztendeje nap-nap után a hősiességnek szabadsúgszeretet- nsk és a, hazához való hűségnek olyan fényes, példáját mutatja, amelyek megrendítik cs ámulatba ejtik az emberiség jobbik felet és eszelős félelemmel és taj- tékoző düh vei töltik el az imperialista ragadozók világát. A híre első pillanatában kitűnt s azóta napről-napra világosabbá vált, hogy hiábavalók az amerikai hadihajók messzehordó ágyúi, a lokhajtásos repülőgépek, a bombázó repülő erődök, a baktérium, s gáz és az embertelenség. Egyik sem kelt félelmet a koreai népben, A roppant megpróbáltatás, az Igaz ügyért vívott harc, » a gyerekeket, asszonyokat gyilkoló ellenség lángoló gyűlölete 3 esztendő alatt aeélkeménységüvé edzett« a koreai népet. Ilyen el- szántan csali az a nép tud harcolni, amelyik tiszta szívvel szereti a békét. Az imperializmus embertelen világa számára Korea rendithe- tetJensége ijesztő és érthetetlen, Egyik tábornoki ruhába öltözött hóhér a másikat váltja fel az amerikai csapatok élén. Tehetetlen dühükben fegyvertelen foglyokat gyilkolnak halomra Ko- csedó szigetén. De förtelmes hadműveletükét a páncélosok elicit puszta kézzel harcoló foglyok hősiessége a. koreai és kínai nép erkölcsi erejének és nagyságának világra szóló példájává avatta. A háború két esztendő óta issza az amerikai vért, pénzt, fegyvert és maradék becsületet — de csak kudarcot, szégyent és gyalázatot hozott eddig a támadónak, A két éves harc minden napja azt bizonyítja. hogy a háborút ma is és mindig: emberek, vívják egymással s nem a fegyverek. A szabad hazájukat védő harcosok pedig mérhetetlenül erősebbek a legkegyetlenebb zsoldosoknál is. Hősök serege fölött zsoldosok és banditák serege sem hitszegésseí. sem embertelenséggel, sem technikai fölénnyel, sem pestises bombával nem tud diadalmaskodni: ez a koreai háború két esztendőjének hatalmas tanulsága. Ez a tanulság megnöveli a szabad népek erejét, rémül it tel tölti cl a háború haszonélvezőit és erős támasza a vüág bél aíjének. Koreai hősök drága vére oltja már 2 esztendeje a föld lángba- boritására gyűjtött tüzet: ők küzdenek ma a békeharc első arcvonalában, szemtől szembe minden békére és szabadságra vágyó ember közös ellenségével: au amerikai imperialistákkal. Korea harca és szenvedése a szabad népeket a. testvériesség, :ir, összetartozás forró érzésével í öltötte el. Nemcsak Korea felé nyújtották ki testéért, segítő kezüket, hanem — a közös veszedelemben _ egymás kezét is erőse bben ragadták meg. A nemzetköziség eszméje e harc két esztendeje alatt uj, gazdag tartalommal telt meg. A világ tudja, hogy a koreai nép csodálatos ereje: ügye igazságosságából fakad. A távol Korea Jiözel került minden szabad néphez, a világ megismerte és szivébe fogadta a koreai népet. A koreai gyermekek sikoltása százmilliók szivébe hasit, a Korea tiszta szép vizeibe szórt pestises férgek százmilliókat töltenek el iszonyattal és utálattal, az égő kis koreai falvak lángja az egész világot bevilágítja s a koreai harcosok győzelmeitől százmilliók szive ver gyorsabban, büszkébben. Korea elrablása, amit az amerikai im- peralizmus véres, gyors magánügynek szánt: az egész emberiség ügyévé vált. Kinn hős önkéntesei fegyverrel a kezükben, a ml orvosaink, cgészégügyl dolgozóink tudásukkal, áldozatkészségükkel s a világ minden szabad népe a segltőkészségnek. a testvériségnek ezer jelével tesz hitet Korea mellett, az igazság mellett s a béke mellett. Történelmünk legdicsőbb hagyó, raányai, vérbefojtott szabadság- harcaink emléke és kivívott szabadságunk is arra kötelez bennünket, hogy a szabadságáért, hazájáért halálos elszántsággal harcoló koreai nép mellé álljunk teljes szivünkkel. Dolgozóink ezrei kérték, javasolták táviratokban és levelekben, bogy újabb gyűjtéssel adjunk tanúságot a harcoló Korea iránti szolidaritásunkból, Ezért Korea, szabadságharcának második évfordulóján uz Országos Béketanács felhívással fordul az egész dolgozó magyar néphez: juníus 25-ét, amely a, Szakszervezeti Világszövetség határozata értelmében a koreai nép megsegítésének és a béke védelmének napja, tegyük emlékezetessé újabb koreai gyűjtés inog- indításával. Áldozatkészségünkké] enyhítsünk a koreai nép szenvedésén, segítségünk nyomán szálljon több mosoly a koreai gyermekek arcára y még több erő a harcosok karjába. Az ö helytállásuk legyen példa. számunkra a munkában, alkotásban. A szerétéiből, melyet irántuk érzünk s a gyűlöletből, mely az életükre törő gyilkosokkal szemben eltöltött bennünket: több szén, több vas, több acél, több kenyér legyen. Csákánnyal, kalapáccsal, a szemveszteségnélküli gyors aratással, az állami kötelezettségek maradéktalan teljesítésével is segítsük harcukat. Erősítsük hazánkat, a béke táborát — bogy gyengüljön a háború tábora, a Koreában öldöklők tábora. Ezt kívánja tőlünk a becsület, az emberiesség és a hazaszeretet. Segítsük a szabadságért küzdő hős koreai népet’ Éljen Kim ír Szén népének és Rákosi Mátyás népének erős barátsága ! Éljen a Szovjetunió-vecette legyőzhetetlen béketábor és annak vezére, a nagy Sztálin! A nagygyűlés részvevői egyhangúlag elfogadták a felhívást, s befejezésül Andics Erzsébet elv- társnő mondott záróbeszédet. KOREAI ESEMENYEX Az amerikaiak vasárnap isméi két hadifoglyot gyilkoltak meg Ko- csedón. Ugyanaznap bejelentették, hogy 27 ezer hadifoglyot., miután ezeket jogtalanul polgári egyéneknek minősítettek, kiszolgáltatnak Li-Szin-Man gengsztereinek. A fegyverszüneti tárgyalások hétfői ülésén Nam ír tábornok követelte, hogy azonnal szüntesék be a hadifoglyok mészárlását, s kijelentette, nem járulhatnak hozzá, hogy a» amerikaiak a fogságba esett koreaiakat és kínaiakat polgári egyéneknek minösfeék. ★ A koreai háború megindításának második évfordulója alkalmából a Koreában lévő angol hadifoglyok hozzátartozói felhívták a Brit Nem- zéíközösség aszonyait, követeljék a koreai háború azonnali beszüntetését, az angól képviselők részvételét a fegyverszüneti tárgyalásokon. Az angol hadifoglyok hozzálbartozóinafc 100 tagú küldöttsége ma petíciót nyújt át; Churchill miniszterelnöknek. ★ A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Nemzetgyűlésének Elnöksége 32 katonának és tisztnek magas katonai é« állami kitüntetéseket adományozott a felszabadító honvédő háborúban véghezvitt hőstetteikért. Ju Ha hős mozdonyvezetőt, a Munka Hőse címmel, az Állami Zászlórend I- fokozatával és a Sarló és Kalapács aranyéremmel tüntették ki. ★ Boatner tábornok 'terrorcsapatai hétfőn újabb 45 ezer koreai es kínai hadifogoly •■rostálását" kezdték meg Kocsedón. LEGÚJABB HÍREK — 'A KÍNÁT IFJÚSÁGI MŰVÉSZEGYÜTTES hazánkban tartózkodott csoportja kedden régnél elhagyta as országot, s Albániába utazott. — DÁN , HAZAFIAK vasárnap háboruellenes röpcédulákat terjesztettek. A kópén hágai gyakorlótér közelében két hazafit elfogtak a tisztek, durván bántalmazták s a rendőrségre szállították őket. A letartóztatottak a gépkocsiban az ellenállás himnuszát énekelték. — A SYDNEYI vámhivatal elkobozta az ázsiai ős csendesóceáni országok békeértekezletéfc előle és/,i<ö találkozóról hazaérkező négy ausztráliai küldött beszámoló okmányait. — THEODOR BLANK közeljövőben történő hadiigyminiszteri kinevezésében megállapodtak a nyugat- németországi koalíciós pártok vezetői. •— ACHESON amerikai külügyminiszter juníus 28-án Nyugat-Berlin- be látogat, ahol beszédet mond az. amerikai könyvtár épületének alap- köletételi ünnepségért. — AZ OSZTRÁK KOMMUNISTA PART bécsi pártbizottsága felhívási adott, ki Acheson bécsi írtjával kapcsolatosan, s felszólítja. a párttagokat, vegyenek részt abban a felvilágosító munkában, amelyet Acheson útja valódi céljának: ismertetésére szerveznek. —• AZ OLASZ KOMMUNIST A PÁRT Központi Bizottsága mostani üléséről táviratban üdvözölte a ca- bernardi kénbányász ókat, akik közel négy hete ezer méternyire a' föld alatt sztrájkolnak. — A DÉLAFRIKAI PARLAMENT — az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére — uj fasiszta törvényjavaslatot fogadott el a bennszülött lakosság jogainak korlátozásáról. — A CSEHSZLOVÁK-VENEZUELAI diplomáciai, kapcsolatok megszakítására került sor, mert miután _ a szovjet-venezuelai diplomáciai kapcsolatok megszakítása után — Csehszlovákia elvállalta a Szovjetunió érdekeinek képviseletét, a venezuelaf kormány jogtalanul megszakította a diplomáciai viszonyt a csehszlovák kormánnyal. A csehszlovák kormány a nemzetközi szokásoknak megfelelően követeli a csehszlovák követség tagjainak sértetlen, ségét és zavartalan elutazását. Szerda, 1952 jimius 25. Tiltakozó akciók Adenauer politikája és Ridgway Nyujgiit-Ncraetorszag'baii való tartózkodása ellen A New-York Times bonni je leütések alapján közli, hogy a nyugatnémetországi vezető körökben egyre többen ellenzik Adenauer politikáját. Legutóbb Jakob Kaiser, az ö^sznéinet kérdések minisztere, egy Hannoverben mondott beszédében határozottan állást foglalt a négyhatalmi értekezlet összehívása mellett, amely Németország egyesítéséről tárgyalna. ★ A bajorországi békeszövetségek 213 küldötte vasárnap Nürn- bergben tartományi békekonferenciát tartott. A küldöttek felhívták Ny ugat-Németország lakosságát, folytassa harcát a különszerződés és Adenauer népáruló politikája ellen, ★ Essenben vasárnap 300 ifjú tüntetett a fogház előtt s követelte Herbert Jakoby, az essenl Neue Volkszeitung felelős szerkesztője és 15 im,ás békeharccs azonnali szabadonbocsátását. A rendőrség gumibotos támadást intézett a tüntetők ellen és két békeharcost letartóztatott. ★ Nyugat-Némctország lakossága • Ridgway pesüstábornok szemle- utja alkalmából tiltakozó akciókkal fejezte ki gyűlöletét a koreai nép hóhérával szemben. A Lehr-szoldateszka rendőrség . hétfőre virradó éjszaka Reckling- hausenben rálött azokra a német hazafiakra, akik Ridgway nyugatnémetországi tartózkodása ellen tiltakozó jelszavakat festettek a falakra és járdákra. Essenben, Hamburg_Bergedorfban heves tüntetések voltak Ridgway pes- • tistábornok nyugatnémetországi szemleutja miatt. A „Freies Volk“, a Német « Kommunista Párt központi lapja rámutatott: ahol Ridgway feltűnik, a munkáspártok elleni elnyomó intézkedésekre kerül sor. A „Neues Deutschland“ közlés se szerint a nyugatnémet zsoldosok páncélos egységei Ridgway irányítása alatt provokáló hadgyakorlatot tartanak Soltaunál, a Német Demokratikus Köztársaság övezethatárának közvetlen közelében. A „ Vorwärts“ feltűnést keltő leleplezései Berlin (ADN). A ••Vorwärts" — a »Neues Deutschland“ hétfői kiadása — hiteles adatokat közöl arról a lázas ütemben folyó haditermelésről, amely Nyugat-Németiország- ban már a háborús különszerződés ratifikálása előtfe megkezdődött. »Minden németnek tudnia kell, hogy ha a Ruhr-vidéki ágyukirá- lyok — egyetértésben az amerikai, angol és francia imperialistákkal fegyvereket gyártanak, akkor ezt azént, teszik, hogy el is süssék az ágyukat — írja a lap- — A német, népnek bátor és elszánt akcióban kell ezt a bűnös tevékenységet megakadályoznia, mert a nemzett jövője forog kockán . Az L G. Farben Müvek már ma évenként 6 ezer száz 'bonná fehérfoszfort gyárt. Waldshutban gyárat építenek, amely évenként 1800 tonna fehérfoszfort fog gyártani. A fehérfoszfort foszforbombák clöál- lit'ásánál használják. A mctnnheimt 1. G Farben Müvek 12 ezer dolgozója harcigáz gyártásával foglalkozik. Hamburg mellett óriási üzemresz- Icget. rendeztek be harcigáz és lógyapot gyártására. Kölniből délre lázas ütemben dolgozik egy dinamvfc- gyár, A Schleswig—Holstein-i Neu- münsterben kézigránátot gyártanak. A Stuttgart közelében lévő Plo- chingenben az -M. G. 42" tipusu gépfegyverek gyártása folyik. A müncheni Linhoff fényképezőgépgyár különleges precíziós előhivó- kamrákait szállít az amerikai atom- er öb iz*o ttsá gn ak, Nümbergben a Müller Textilmüvek 1952 február 26-ig 12 ezer egyenruhát szállított sie. A bajorországi Allachban a Krupp páncélos-gyár ismét megkezdte működését. A Mcsserschmidt. Müvek Augs- burgban ismét megkezdte a repülő- gépgyártást. A -VorvártV megírja, hogy Buittobach közelében harckocsi-raktárakat létesitílltek a parasztoktól elrabolt földeken. Ezenkívül sok helyen repülőterekéi, kaszárnyákat, raktárakat, gyakorlótereket épitet. lek. Csupán Rajna-Pfalz tartományban 1952-ben 1,700,000.000 márkát irányoztak elő katonai épitkezésekre. Baunholder közelében kitelepítettek 32 község lakosságát és lö- állásokat építettek V -fegyverek számára. Bajorországban is lázas ütemben építik és rendezik be a gyakorlótereiket, repülőtereket, raktárakat és kaszárnyákat. A Német Demokratikus Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság halárának vidékén ötven-hatvan kilométer széles -holt Övezetet" teremtettek. A Schleswig—Holst*iu-i Put Jósban óriási gyakorlótereit építettek amerikai, angol, dán és norvég csapatok számára. Alsó-Szászország* ban hat falu területének lefoglal i- savai lényegesen kibővítették ^ Bergen—Belsen-i katonai területet, Óriási kaszárnyákat építenek Giessenben és Büdingenben. Sok nyugatnémet városban kato^ nai gyakorlatokat végeznek a meg-* szálló hatalmaknál • alkalmazót^ ■ munkásegységek“. Wiesbadenbe» már -eilikészültek a besorolási listáid és a körzőit orvosai felkészüllek a{ katonai alkalmasság megállapitásátj célzó orvosi vizsgálat megejtésérQ — írja a „Vorwürfe“. ÉLÉNK SZÉL Várható időjárás szerda estigj Ma még több hél yen záporesö, eset* leg zivatar, holnap csökkenő felhő-* zet. Még élénk északnyugati szél« A hőmérséklet alig változik. Vár* ható hőmérsékleti értékek az oh szág területére: szerda reggel lí —14, délben 22—25 fok között, , OLVASTUK közmondás szerint akasztott ember házában nem illik kötélről beszélni. Arra is kévéi példa van a történelemben. hogyoq áldozattal fizettetnék meg a hói hér és az akasztás költségeit. Most a holland kormány — az amerikai imperialisták hűséges ölebe, a2 •■európai hadsereg' felállításáról szóló háborús egyezmény készséges aláírója — túltesz minden eddigi megszokoMságo-n. Licfli holland pénzügyminiszter ugyanis rendele• tel adott ki, amelynek értelmében jalius 1-től kezdve adót kell fizeti ni — a munkanélküli segély után, Világos, hogy a fegyverkezés költ* ségei kibírhatatlan terhet jelentei nek a holland gazdaságra. Nos, hu holland munkásember vagy, ne csak olyanformán viseld a terhet, hogy munkabéred jórészét adóba fizesd, ne csak olyanformán, hogy éhezzél és járj rongyosan az egeket osl-* romló árak micutt. hanem fizess adót az éhenhuláshoz is csekély munkanélküli segély után is. Pénzszűkében a holland kormány megadóztathatná a gazdagokat. Pcrszct ha ezt lenné, akkor nem is volna háboríts kormány, nem is volna szükség milliárdos fegyverkezési kiadásokraA világtörténelem egyik legnagyobb kényurának ismert XIV. La- jós francia császárról jegyezték fel hogy a császár, amikor arról panaszkodtok neki, hogy nines a népnek kenyere, igy válaszolt. „Akkor egyék kalácsot!“ A holland kor. mány filozófiája még -eredetibb". A munkás, ha már munkánálkül van — legalább fizessen odót*