Zala, 1952. június (8. évfolyam, 127-150. szám)

1952-06-05 / 130. szám

VILÁG PROLEL ÁRJAI A megyei béketalálkozó tanácskozásának felhívása Zala megye dolgozóihoz A mesterséges pótbeporzás technikája AZ MDF ZAIiAMEfiTEI pIRTBIZOTTSÁCiAüAK NAPILAPJA Vili. évfolyam 130. szám. Ara 50 Siller 1952. junius 5. Csütörtök Győzelmeink uj forrása a béketalálkozó A SZOVJET PEDAGÓGUSOK Zalaistvánd község dolgozói hűek r.épi államunkhoz, amit mutal; a község begyűjtési eredménye — Ír­ja Palánki József levelezőnk. A község dolgozói a béke talál­kozóra tett vállalásukat mindenből teljesítették. A mezőgazdasági 'munkálatok elvégzésében verseny- munka folyik, A fagy által okozott kisebb károk a szorgos növényápo_ lássál már eltűnnek és újra életre kelnek a növények. Gondozatlan földet nem találni az egész határ­ban. Büszkék is erre a község dol­gozói. Begyűjtési eredményeink mind IlOO százalékon felül vannak. Vá­gómarha 109. hizotlsertés 102, ba­romfi 128, tojás 110 százalék, A pártszervezet irányítója min. 'den munkának, A tanács is betöl­ti feladatát, végrehajtja, ütni* a 'dolgozó nép rcákizott. Az állandó­bizottságok élénk jó munkát vé­geznek. Ellenőrzéseikkel leleplez­nek minden kulákszabotálást és élessé teszik az osztályharcot, A -Békeharcos' termelőszövetke_ zcl élenjár a munkában. A cső por. ton belül jó a hangulat, szinte egy család, amelynek minden tagja egyel akar. A község dolgozói har­cos lendülettel készülnek fel min­den munkára, így az aratásra és o begyűjtésre is, A tanács a junius 10-i minta la. Az úttörők a Dl őz-el karöltve- egész délutánt betöltő műsorral szó­rakoztatták a dolgozókat. j{ dolgozó ZALAISTV AND Zalaistvánd dolgozó parasztsá­ga lelkesen ünnepelte a megyei béketalálkozót — írja Palánki József levelezőnk. _ Erre a napra különösen szépen kitisztították az utcákat, az ablakokba virágok, vörös- és nemzetiszinü szalagok és zászlók kerültek. Lelkes han­gulat uralkodott a községben. Az emberek, a falu apraja és nagyja megértette, hogy mit jelent mind­annyiunk számára a béke. Délután mindenki ott volt a ta­nácsház udvarában, hogy meg­hallgassa az ünnepi beszédet, mely után az úttörők békedalok­kal köszöntötték az élenjáró pa­rasztokat és a falu dolgozóit. Az ünnepélyt színessé tette a sporto­lók' bemutatója. A zalaistvándi DISz-sporíkör mérte össze erejét a zalabériekkel, ★ BAZAKERETTTE A bázalcerettyei üzemi dolgozók tói vük túlteljesítésével vinne pel tíjk a, nácsiilésrc készül, melyen a könnye, zö községek tanácselnökei is meg­jelennek. hogy tapasztalatainkat átvegyék és hozzászólásukkal se­gítség a mi munkánkat is. ★ Zebccke község május 25-én a megyei béketailálkozóra küldött- választógyülésl tartott — Írja Varga Károly levelezőnk —. A gyűlésen jelen volt a falu apraja- nagyja, A békevédelmi bizottság elnöke beszédében ismertette, mi" lyen nagy fontossága van a beszol­gáltatás pontos teljesítésének a békeharcban. Dolgozó parasztsá­gunk olyan lelkesedéssel fogadta a beszámolót, hogy megkérték a tanács elnökét, még aznap tartson tojás- és baromfibegyüjtési napot. Öröm volt nézni, amikor a tojás- felvásári'ó megérkezett, az asszo­nyok egymással versenyezve vit­ték a tojást. Több mint ezer darab tojás és jó pár kiló baromfi gyűlt össze. így értük el községünkben, hogy az első félévi előírást barom­fiból 109, tojásból 91 Százalékra teljesítettük. Cigány József 7 holdas dolgozó­paraszt felajánlotta, hogy junius 1-r.e egészévi tojásbeadási kötele­zettségének eleget tesz. A gyűlé­sen megjelentek felajánlották, hogy a megyei békekonferencia nap­jára mindenki eleget tesz tojásbe. adási kötelezettségének, hogy ezze] is megmutassák a baktériupi-ban- ditáknak, hogy Zebecke község dolgozó parasztsága harcol a bé" kéért. 4 megyei béketalálkozót. — írja Boro­sán Pál levelezőnk. — A felajánlások túlteljesítésével tettek bizonyságot békeakaratukról, egyben választ ad. tak a bérenc francia kormány cse­lekedetére. Május 25—31-ig’ ,,B'éke- müszakot“ tartottunk. Olajtermelé­sünk átlaga elérte a 107 százalékot. Kimagasló eredményeket ért el a Béke-brigád, tervét 112 százalékban teljesítette. Tanúbizonyságot tettünk arról, hogy készek vagyunk a béke védelmére. Választ adunk az ame­rikai imperialistáknak és a Tito. bandának. Május 31-én délután hat órakor a gépműhely! alapszervezet rendezett' kultúrműsort, garázsavatással egy­bekötve. Az ötéves terv eredménye ez a modem építmény. A kultúrmű­sort a kulturgárda táncszámai, az üzemi zenekar és a megyei tanács népi zenekara tette ünnepélyessé. A béketalálközó elöestélyén a kultúr­műsort reggelig tartó tánc követte. Junius 1-én az úttörők a szülői munkaközösséggel majálist rendez­tek, amelyen az üzem dolgozói, vala. mint a környező ’ falvak dolgozói is resztvettek. (A pedagógusok napjára ké­szül az egész ország. Ezen a napon szeretettel köszöntik a dolgozók azokat, akik megtaní­tották őket írni. olvasni s elve­zették a tudáshoz. A pedagó­gus napra folyó készülődés al­kalmából küldjük a megye pe­dagógusainak V. Kolbanovszkij professzor cikkét a szovjet pe­dagógusokról.) A Szovjetunió sikeresen megold­ja azt a történelmi feladatát, hogy írni-olvasni tudást és mű­veltséget biztosítson minden egyes munkás és paraszt számá­ra; a szovjet állam szakadatla­nul fejleszti a népművelési szer­vezetet. Az általános és közép­iskolákban és technikumokban a tanulók száma állandóan emel­kedik és évröl-évre növekszik a pedagógusok száma is. Pedagógusaink alapvető fel­adata, hogy tanítsák és neveljék gyermekeinket az iskolában. El­ső pillantásra azt hihetjük, hogy ebben az érteleimben a szovjet tanító szerepe semmiben sem kü­lönbözik a kapitalista országok tanítóinak szerepétől. Ez a ha­sonlóság azonban egészen felszí­nes. A szovjet tanerők tevékenysé­ge alapvetően különbözik a kapitalista országok pedagó­gusainak tevékenységétől Lenin éles jellemzést adott a régi burzsoá iskolákról: „A régi iskola lakájokat ne­velt, akikre a kapitalistáknak szükségük volt, a régi iskola a tudomány embereit olyan emberekké nevelte, akiknek azt kellett irniok és mondani- ak, ami a kapitalistáknak kedvére volt.“ (Lenin Válogatott Müvek. Szikra. 796. oldal.) Erre a célra a burzsoá iskolák­nak olyan tanítókra van szüksé­ge, akik haszontalan, holt isme­retekkel tömik meg a gyermekek fejét és lélektelen hivatalnokokat nevelnek belőlük. Egészen más feladatokat állít a szovjet iskola a pedagógusok elé. A szovjet iskola az uj szoci­alista társadalom épitöit neveli, akiknek mindenféle ismeretekkel kell rendelkezniük, a tudomány alapjainak ismeretével éppúgy, mint az élenjáró világnézettel. A mi iskoláink olyan embereket ne­velnek, akik önfeláldozóan dol­goznak a kommunizmus építésé­nek nagy ügyéért, odaadóan sze­retik hazájukat és népüket, s él bennük az együttérzés a világ minden dolgozója, s az elnyomott népek iránt. A szovjet iskola be­csületes és igaz, bátor és életöröm­től áradó, féiTias és állhatatos embereket nevel, akik nem ijed­nek meg a nehézségektől, hanem képesek minden akadállyal szem­beszállni és legyőzni az előttük tornyosuló nehézségeket. Kalinyin, a Bolsevik Párt és a szovjet állam kiváló egyénisége, a kővetkezőket mondotta: „Az állam és a nép gyerme­keket, vagyis olyan korú embereket biz a pedagógu­sokra, akikre még igen köny- nyen lehet befolyást gyakorol- ni, államunk és népünk rá­bízza a szovjet tanítókra az ifjú nemzedékek fejlesztését és jellemének kialakítását, rájuk bízza reménységét és jövőjét.“ A szovjet pedagógusok valóban méltónak bizonyulnak az állam­nak és a népnek beléjük vetett kitüntető bizalmára. Kapcsolatuk tanítványaikkal és neveltjeikkel egészen más, mint a régi iskola nevelőinek formális, bürokratikus magatai’tása. A szovjet pedagógu­sok szívből jövő igaz melegséggel és figyelemmel foglalkoznak nővén dékeikkel, s kielégítik a tudnivágyó gyermeki értelem minden igé­nyét, behatolnak a gyermeki szel­lem megnyilvánulásaiba, s figyel­mesen megosztják kis barátaik­kal élményeiket. A szovjet pedagógusok nevelő munkája nem korlátozódik csu­pán az iskola falai közé. Elmen­nek tanítványaik családi köré­be is és segítenek szüleiknek ér­tékes pedagógiai tanácsaikkal, a szülőkkel együtt dolgozzák ki azokat a nevelési módszereket, amelyek elősegítik az iskolás- gyermekek előmenetelét a kü­lönböző tantárgyakban s kijavít­ják a magatartásukban mutatko­zó fogyatékosságokat. A szovjet tanitő mindenegyes család jó barátja és a szülök igyekeznek emelni a tanítók te­kintélyét a gyermekek előtt. A szovjet gyermekek barátot lát- nak tanítójukban. A Nagy Honvédő Háború évei alatt a Szovjet Hadse­reg katonái és tisztjei szá­mos levelet írtak volt tanítóik­nak és tanáraiknak a harcok mezejéről, s nem győzték eléggé megköszönni, hogy erős jellemű embereket nevel­tek belőlük. A szovjet pedagógusok magas- rendü küldetése nem ér véget az iskolákban kifejtett munkájukkal. Pedagógusaink Lenin-Sztálin párt­ja és a szovjet kormány által ki­tűzött eszmei és politikai, vala­mint kulturális intézkedések leg­jobb szószólói. A Szovjetunióban ai kommuniz­mus felépítése nagy tudományos és művészeti vívmányok alapján valósul meg. Győzelmes előreha­ladásunk a kommunizmus utján elképzelhetetlen volna az ország sokmilliós és soknemzetiségű la­kosságának állandó kulturális fej­lődése nélkül. „A tanulatlan ember kívül áll a politikán“ — mondja Lenin. Hogy az óriási tömegeket felemeljük a tudatlan­ság áthatolhatatlan sötétségéből az államigazgatás munkájának s az uj élet felépítésének színvona­lára, mindenekelőtt meg kell szüntetnünk lakosságunk írástu­datlanságát és hiányos képzett, ségét. A szovjet pedagógusok döntő szerepet játszottak a ka­pitalizmus átkos örökségének megszüntetésében. Ugyanilyen nagy sikerrel oldották meg a szovjet pedagógusok az általános iskolai, kötelezettség bevezetésé­nek feladatát is. Nagy szerepet játszanak peda gógusaink a falusi kulturális épí­tés terén is. Résztvesznek az olvasókörök, a vörös sarkok és az elöadócsoportok munkájában, az agrotechnika és a mezőgazda­sági munkamódszerek átalakításá­ban, amelynek célja a nép jólé­tének felemelése. A szovjet pe­dagógus szava és lelkesítő példá­ja hatalmas tényezőt jelent a falu kulturális forradalmában. Lenin nagyra értékelte a peda­gógus fontos és nemes munkáját, s a következőket mondotta: ,,A néptanítót olyan magasra kell emelnünk, amilyen maga­san a kapitalista társadalom­ban sohase)« állt, nem áll és nem is állhat.“ (Lenin Válogatott Müve, TI. Szikra, 995. old.) A szovjetország becsülettel teljesítette halhatat­lan vezére meghagyását. A szovjet emberek figyelem, mel veszik körül a pedagógust, magasra értékelik és megbecsü- i-lik munkáját. „Köszönet néked tanító, aki végigvezettél bennünket a tudomány lépcsőin s tanköny­veink lapjain, aki elvezettél bennünket az ábécé könyvtől a tudás ragyogó magaslatáig, s az első lecke szeretetteljes, gyengéd szavaitól kezdve jö­vendőnket munkáltad — Írja M. Makszimov az „Iz­vesztyija“ szerkesztőségének. Te voltál az első, aki arra ta­nítottál bennünket, hogy a haza szolgálatában lássuk bol­dogságunkat és életünk értel­mét. Te adtál példát hazánk önzetlen szolgálatára. Köszö­net neked, Tanító!“ A szovjet iskola növendékei va­lamennyien egyetértenek ezekkel a lekes szavakkal, amelyeket aláír az a sok-sokmillió szovjet ember is, aki szocialista államunk is­koláiban nevelkedett. Kedves Tanárnéni! 3 éve múlt, hogy elkerültem a zalaszenigróli iskolából, ahol ta­nárnéni tanított. A búcsú pillanatában értettük meg igazán hogy mit köszönhetünk tanárainknak és csak akkor tudtuk igazán értékel­ni munkájukat. Szívesen jöttem éri is a pedagógus pályára, mert (a. náraink munkáján keresztül láttam, hogy milyen szép is a nevelők munkája. Ma már gyakorlati tanításokra is járunk az 1. és a H■ osztályba. Én is tanítottam négyszer, jelesre. Olyan boldog voltam, amikor megkezdtem az órát. Arra gondoltam hogy aZ egész osztályt én vezetem, éri tanítom. Nehezen várom azt az időt, amikor önállóan, hinf falun taníthatok, amikor már én is közvetlenül részivehetek az uj ember nevelésében. Örömmel olvastam éh is a minisztertanács határozatát hogy ju nius 8-án tartják országszerte a pedagógus napot, ahol megjutalmaz. zák a jó munkát végző pedagógusokat. Ez is azi bizonyítja, hogy ál lomunk legmegbecsültebb tagjai a pedagógusok, hisz . élelünk minden ágazata számára ők teremtik a kádereket, az ember anyagot’ — mondotta Makarenko. Mi is készülünk erre a napra: kultúrműsorral fogjuk szórakoz­tatni a pedagógusokat. A pedagógus napra folyó készülődés közben szeretettel üdvöz­löm tanárnépit. KISS ERZSÉBET, 111. éves tani'ókévzAs Békeliarcos ünnepélyek vidéken NOVA parasztság ga.dagyülés keretében tett hitet a béke mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents