Zala, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1952-05-03 / 102. szám
B TÉLÉT* 4 politikai iskolák hallgatói a leteiiyei járási pártbizottság leveleire válaszolnak A letenyei járá3i pártbizottság a propagandamunkának megjavítása érdekében leveleket küldött Tótszer- dahely és Borsfa községek politikai iskolái hallgatóihoz. Ebben a két községben a politikai iskolák hallgatóinak nagyrésze rendszertelenül vett részt a politikai oktatásban és ez megmutatkozott mindkét község- munkájában, a pártclctben, a mezőgazdasági munkákban egyaránt. A járási pártbizottság leveleiben fölhívta a párttagok figyelmét a Szervezeti Szabályzat betartására és arra a pontjára, mely kimondja, „a párttag kötelessége, hogy szakadatlanul fejlessze politikai tudását és emelje műveltségi. színvonalát, igyekezzék elsajátítani a marxizmus, loninizmus tanításait:'' A levél foglalkozott azzal, hogy a pártunk milyen segítséget nyújt azoknak a párttagoknak és páríon- kiviili dolgozóknak a magasabb műveltség elsajátításához, akik a politikai oktatásban résztvesznek . , . A járási pártbizottság levelei nyomán Tótszerdahclyen az eddigi 5—6 résztvevő helyett az elmúlt szemináriumon 24_en jelentek meg. A borsfái. politikai iskolán ha nem is ilyen számmal, de az előbbiekhez viszonyítva javulás mutatkozik, A levelekre válaszoltak a politikai iskolák hallgatói is. I-Iegedüs Sándor elvtárs, aki a tót- szerdahelyi tszcs-ben dolgozik, így válaszolt a járási pártbizottság levelére : Kedves Elvtársak! Levelükre válaszolva csak annyit, hogy elfogadom a kritikát. Valóban nagy lemorzsolódás van n iskolán s jó magam is több esetben nem voltam jelen, mely rám nézve, mint párttagra nem szép. A levél nagy hatással volt rám, most már tudom a kötelességemet. ígéretet te. szék arra, hogy többet nem fogok elmaradni és magammal fogok vinni egy párttagot, vagy egy pártonkivüli becsületes dolgozót az oktatásra. Borsfa község politikai iskolája hallgatóinak nevében Bóka János elvtárs, a pártszervezet titkára válaszolt a járási pártbizottságnak. A következőket Írja: — A járási pártbizottság bírálatát elfogadjuk, ígéretet teszünk arra, hogy a falusi pártszervezet tagjait és a becsületes pártonkivüli dolgozókat bevonjuk a politikai oktatásba. A letenyei járási pártbizottság- kezdeményezése hatással van a párttagokra, a pártonkivüli dolgozókra. Ezt a módszer használja fel a töb. bi járási pártbizottság is, az oktatási évad sikere biztosítására. Pedagógusok régen — és erry ben a tanítók háztartási alkalmazottnak jelentkeznek ★ 1945. óta megváltozott a pedagógusok élete. — A felszabadulás előtt még 7—S ezer állásnélküli tanító lézengett az országban — mondja Béhm Ferenc elv társ, a zalaegerszeg i Petőfi.ulcai általános iskola pedagógusa. — 1933- ban végeztem el a tanítóképzői, arról azonban szó sem lehetett, hogy állásba kerüljek. Három évig még- csák kérvényezni sem lehetett, mert a múlt rendszerben szabály volt. hogy a fiatal tanítónak évekig állás nélkül kell lennie s csak három év után — ha szerencséje volt, kerülhetett ideiglenes kisegítői, vagy egyéb kisfizetésű állásba. Családos tanítók 9$ pengő havi fizetési kaplak' A nyomorúság éppen olyan határtalan volt, mint amilyen határtalannak kellett tenni a plébános ur előtti megalázkodásnak. Az iskolában a tanulók értékét nem a tudással, hanem a hittanórákon tanúsított ma gat art ás sál mérték. Aki hittanból keveset- tudott. azt menthet étimül elbuktatták. Az ország urainak érdekét jobban szolgálták azok a tanítók, akik a hittant minden más tantárgy fölé helyezve, megelégedtek azzal, hogy a tanulók úgy-ahogy megtanulták az egyszeregyet cs az ABC-t s tudták beszélni a királyok, hercegek és grófok „hős. tetteiről“ és ápolták magukban a sovinizmusból táplálkozó gyűlöletet. Amikor Beám Ferenc a jelenről beszél, arca felderül. Elmondja, hogy a dolgozók állama 'megbecsüli a tanítókat. Ma már nincs állástalan pedagógus, Ellenkezőleg. Sokkal több tanítóra volna szükség. Pártunk célkitűzése, hogy a dolgozók minél szí. leseb'b rétege tökéletes oktatásban részesüljön. A dolgozók gyermekei előtt nyitva állnak a középiskolák, főiskolák, egyetemek, ugyanekkor pártunk, kormányzatunk a pedagógúsok részére is biztosítja a továbbtanulási lehetőséget. Valamikor, ha valakiből tanító lett, élete végéig tanítónak kellett maradnia. Ma az aliam biztosítja a tani. tők számára az ingyenes, nyári tanfolyamokat s csak a tanító szorgalmától függ, hogy tanár legyen belő- le. Azzal, hogy a pedagógusok fizetését rendezték, anyagilag is olyan helyzetbe kerültek, amely arányban áll nevelői munkásságukkal. 'Régebben a tanítónak nem volt meg a lehetősége szakmai továbbképzésének fejlesztésére. Ezt teszi most lehetővé a kétéves egyéni tanulás. A tanításban kitűnt pedagógusok a szakszervezet utján az ország legszebb üdülőhelyein töltik szabadságukat. Pártunk célkitűzése: müveit, meg elégedett, képzett dolgozókat nevelni, okik biztos következetességgel építik a szocializmust. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk, művelt, megelégedett, képzett pedagógusokra van szükségünk. A tanító• — ellentétben a régi rendszer sorsával elégedetlen, kedvetlen tanítójával —- ma örömmel, teljes odaadással végzi munkáját, Azokkal a tanulókkal, akiknek vala mi okból odahaza nines lehetőségük a tanulásra, vagy akik gyengébbek a délutáni órákban külön fogtálhoz nah. Elmélyült viszony, szoros kapcsolat él tanítók és tanítványok között. A pedagógusok szabad idejük ben együtt sakkoznak, együtt sportolnak a tanulókkal. — Célunk az — mondja Réhm Ferenc —, hogy az általános iskolából kikerült tanulók minél nagyobb felkészültséggel menjenek a közép is. kólába. Pártunk, államunk megbe csüli a pedagógusokat, a pedagógusok pedig azzal hálálják meg ezt a megbecsülést, hogy becsületes, müveit. szocializmust építő fiatalságot nevelnek a dolgozók államának. (t—c~) A Zalai Közlöny 1937. juliu 14-i számában a követkéz apróhirdetés jelent meg, „A háztartás minden ágában jár i&s tanitó állásban lévő tanítónő is meretségét keresi házasság céljából Leveleket ,,Tavasz“ jeligére a la; kiadóhivatalába/1 Ha semmi mást nem tudnánk i múltról, csupán ez a szűkszavú, cl sokatmondó apróhirdetés maradt vol na meg belőle, akkor is elég volna hogy megközelítőleg tiszta képe kapjunk a haldokló imperializmu rothadó világáról. Az apróhirdetéi egy tanitó alakját állítja elénk. Eg; egyszerű tanitó, kinek .szerencsétler élete ugv süppedt a műit társadat mába, mint a léket kapott csónak : hináros ingoványba., segélytkérőéi kiált egy nő felé, aki azonos ősz tályból való, csak nálánál szerencse sebb, mert állásban van. ‘ A férfi néhány szóban felsorolj* .nemes1' képességeit. ,,A háztartá: minden ágában jártas’*, tehát süt főz, mosogat, stoppol, tisztába te usiraz ö és a könyörületes., nő há. za.sságából születendő gyermekeket elvégzi a nagymosást, bevásárol, £ piacon - porol a kofaasszonyokkal ősszel pedig, amikor már elrakta s befőtteket, áthivja a szomszédot hogy megmutassa a speizot, amely az ö kiváló háziasszonyi — illetve háziemberi képességeiről tanúskodik N em tudunk arról, hogy ez a szerencsétlen tanitó megtalál, ta-e állásban lévő kolléganőjét, aki ..Tavasz*' *' jeligére kellett volna, hogy a háztartási munkák elvégzése ellenében odaadja magát házastár. snl. Valószínűleg az a fiatal tanitó, aki úgy kapaszkodott az apróhirdetéshez, mint a fuldokló a szalma, szálhoz, remegő szívvel és éhes gyomorral várta azt a pillanatot, ami- lier az állásban lévő tanitónö jelentkezik. Vájjon eszébe jutott.e az apróhir- -íetéses tanítónak, hogy neki van, vagy volt egy édesapja, aki azért dolgozott, harcolt, hogy a fia tanulhasson, hogy elvégezze a tanítóképzőt b igy kenyérhez jusson. Eszébe jutott.e ennek a tanítónak, hogy odahaza sok esetben még száraz kenyér sem került az asztalukra, csak azért, mert az apja keresetéből az ő tandiját kellett fizetni?. .. És eszébe jutott-e az állástalan tanító apjának, hogy a lökés társadalomban nem elég a tudás — sőt a tudás egészen mellékes — tehát eszébe jutott.e a fiát taníttató apának, hogy az imperializmusban csak két ut van, amelyik az érvényesüléshez vezet. Az egyik a pénz, a második pedig a protekció. Ugv látszik, náluk hiányzott mind a kettő. A z az apróhirdetés, amely a Za.. lai Közlönyben megjelent, ki. áltó vádirat az elnyomók felé: azok felé, akiktől örökre megtisztítottuk a mi országunkat és azok felé, akik nyugaton és túl az óceánon az uj háború tűz,csóváival hadonásznak, hogy ismét lángbaboritsák a világot és visszahozzák azt a kort, amely**4SSS!*«t. ÍM2. május 3 Tejbeadási kedvezményt kapnakf akik borjunevelési szerződést kötnek A begyűjtési miniszter az állat, állomány fejlesztése és a borjuneve- lés fokozása érdekében kiterjesztette a tejbeadási kötelezettségnél nyújtott kedvezményeket a borjú- nevelés szerződésre is. Az önálló termelőszövetkezetek és III. tipusu tszcs-k tagjai, valamint az egyénileg dolgozó parasztok, akik eddig szarvasmarhát nem tartottak, de mostantól háztáji gazdaságukban üszőt tartanak, a beállított üsző után az cikktől számított egy év tartamára tejbeadási kötelezettségük, böl 50 százalék mérséklést kapnak. A. kedvezményt úgy kell kiszámítani, hogy a szárazonállúsi idő miatt kilenc hónapra elosztott kötelezettséget minden hónapban felére kell csökkenteni. Ha a kedvezmény áthúzódik az 1953. évre, akkor 1952- ben csak arányos részét lehet érvényesíteni, vagyis az egyes hónapokra már beütemezett mennyiségnek legfeljebb felét lehet levonni. Ha a tüzes-tag a háztáji gazdaságához tartozó tehén, után, vagy dolgozó paraszt egyéni gazdaságához tartozó tehén után termelőszö- vetkezeti csoporttal köt üszőbor jura szerződést, a szárazonállási idő beszámításával az 1952—53. évi be. gyűjtési rendeletben már biztosított hat hónapon felül, legfeljebb további három hónapra terjedő 50 százalékos mérséklésben részesülhet, ha a szerződő tszcs a többletmennyiség beadását kötelezően átvállalja. Átvállalást azonban a tszcs csak a közös állományra fennálló beadási kötelezettség teljesítése után fennmaradó saját termelésű tejmennyiség terhére tehet, A vállalást vissza nem vonhatja. A begyűjtési miniszter tájékoztatásul közli, hogy 1953-ban a tej- beadási kötelezettséget minden egyes gazdaságra a földterület után fogják megállapítani és a kötelezettséget kizárólag tejjel lehet majd teljesíteni. Ezért mindazok, akik jelenleg tehénnel nem rendelkeznek, Vagy tehenüket el akarják adni, saját érdekükben legkésőbb az év régéig gondoskodjanak a szükséges tehénállomány beállitásá-Tol. AGROTECHNIKAI TANÁCSADÓ Április végen, május elején, amikor már az idő és a talaj kellően felmelegszik, el kell vetni a késő tavaszi vetésű növényeket is, A földművelésügyi miniszter rendeleté előírja, hogy május 5-ig a gyapotnak, rostkendernek, a kukoricának (az északi és dunántúli megyékben), továbbá a ricinusnak, babnak és a késői vetésű napraforgónak a földben kell lennie. Ugyanígy biztosítani kell a silózásra és a nyári etetésre a különböző silónövények, csalamádéfé- leségek elvetését is. A ROSTKENDER TERMESZTÉSE bőségesen istállótrágyázott, jóminőségű középkötött talajt kíván. Gyep- és lucernatörésekben, továbbá erdd- írtásokban különösen jól terem. Legkedvezőbb a kender fejlődésére a meleg, párás, csapadékos időjárás. A vetéssel meg kell várni, amíg a talaj kellően felmelegszik, mert erőteljes növekedés csak így várható. Elővete- mé.ny iránt nem válogatós. Az ősszel mélyen megszántott talajon, amit tavasszal simitózással és kultivátorozással ápoltunk, vetés előtt mégegyszer végezzük el a gyomirtó kultivátorozást, hogy tiszta és jól Je- vegőzött magágyat nyerjünk. Vigyáznunk kell azonban arra, hogy a kul- tivátor mélyebben ne járjon, mint amennyire a magot szándékozunk vetni. A magnak ülepedett talajrétegbe kell kerülnie, amit laza felszín takar majd be. Gabonasortávolságra vessük a ken- dert. A vetés mélysége 3—4 centiméter legyen. Holdanként 40 kilogramm vetőmagot számítsunk. Vetés után fogast és azt követően könnyű hengert járassunk. A RICINUS fontos növénye népgazdaságunknak. A legjobb kenőolajat, a festék- és bőriparnak pedig nélkülözhetetlen nyersanyagát adja. A ricinus könnyen felmelegedő középkötött talajt kíván, jó előveteményeí a gabona és a kapásnövények. Közvetlen istállótrágyá- zott talajba ne vessünk ricinust, mert akkor csak dús lombozatot hoz, s magtermése gyenge lesz. A talaj előkészítése azonos a kukoricáéval. A ricinust négyzetesen vessük. A növénytávolság — a fajtától és a ta- lajtól függően — 80x80ivagy 100x100 cm.-tér legyen. A magot - a talaj nyirkosságához mérten — 5—8 centiméter mélyen vessük. Vetőmagszükséglet holdanként 6—8 kilogramm. A ricinus gyors kelése 15—16 fokra felmelegedett talajt kíván. Kelés után azonnal kapáljunk, egyeljünk. 9ILÖZÁSRA ÉS NYÁRI ETETÉ5RB SZÁNT CSALAMÁDÉFÉLESÉGEK VETÉSÉT április végén feltétlenül végezzük el, A silózásra legalkálmasabb növények: a kukorica, a cukorcirók és a napraforgó. A silókukoricát széles sortávolságra (60 centiméter) vessük. Vetőmagnak lehetőleg a dús lombozatig nagytömegű kukoricafajtákat használjuk. Erre legalkalmasabbak az F- lófogatú és a mindszentpusztai kukoricafajták. Ennek a két bőven termo fajtának keresztezéséből nyert hete- rózisvetőmag még nagyobb termést biztosit. A silókukorica talajigénye azonos a kukoricáéval. Holdanként 40—50 kilogramm vetőmag szükséges. A vetés mélysége 5—7 centiméter legyen. A silókukoricát kelés után egymástól 20 centiméter távolságra egyeljük. Öntözéses művelés esetén ikersorosarí vessük a silókukoricát. A CSALAMADÉNAK SZÁNT KUKORICÁT gabonasortávolságra vagy íkersoro- san vessük. A szükséges vetőmagé mennyiség — a fajtától függően —* 60—120 kilogramm. VÉGEZZÜK EL A GABONAFÉLÉKNÉL A GYOMIRTÁST. Ha az idő kedvező a növények feja lődésére, akkor a gabona bokrosodá- sa hamar megkezdődik. A lapályos talajokon és ahol nem végzik el kellően a talajmunkálatokat, ott mindig felüti fejét az acat. Az acat egyik legveszedelmesebb gyomnövénye x búza- és az árpavetéseknek. Az erőre kapott acat elhatalmasodik, a gabonát megfojtja és jövőre még jobban! elgazosítja a talajt. Éppen ezért a2 acatolást feltétlenül végezzük el. Országos Állattenyésztési Kiállítás esemeny műsora MÁJUS 3. SZOMBAT: 1. Fogat, verseny. Hideg és melegvérű lovak számára. Csucskisórlet, 2. Tenyészállatbemutató. 3. Rendörkutyatelep bemutatója. 4. Ciödöllői vizslatelep vadászkutya bemutatója. 5. Staféta- ugratás 1 méter magas pályán III. oszt. lovasok részére. G, Szabolcsi dij. Díjugratás. 1.10 méter magas pályán. Vidéki lovasoknak. 7. Béke dij. Olimpiai díjugratás. 1,30—1.60 méter magas pályán. Kiváló és I- oszt. lovasoknak. 8. Solymászat. Bemutató, 9. Honvédség lovas bemutatói. (Kardvágás) 10. Fogasbemuta— tó.' MÁJUS 4. VASÁRNAP: Tenyészállatbemutató. 2. Állami Kutyanevelőtelep és kutyaversenyek. 3. Békési dij. Vadászugratás, 1.10 magas pályán vidéki lovasoknak. 4. A Traktor lósport Sportköre, valamint az FM, lovasedzőtanfolyam, á Petőfi és a Vörös Meteor lovasszakosztályok lovas versenyei, illetőleg bemutatói, 5. Solymászat. Bemutató, G. ünnepélyes díjkiosztás. Etessük fel az olcsó silótakarmányt A silózott takarmányok egészséges és természetes táplálékot nyújtanak állatainknak. A silótakarmányokat az állatok, különösen a kérődzők szívesen eszik, kellemes savanykás izük, jó szaguk miatt, de különben is a silótakarmányok fokozzák állataink étványát és magas tápértékük, köny. nyü emészthetőségük növeli állataink termelékenységét, A silózott takarmányok pótolják tavasszal a zöld takarmányokat és használatával ab- raktakarmánv és szénafélék megtakarítását érjük el. Ha jominőségü silótakarmányok készítéséről gondoskodtunk, akkor a zöldtakarmányok kaszálása előtt a silótakarmánnyal a tejelő és igás állatoknál az abrak, takarmányokat, ha nem is mellőzhetjük teljesen, de nagy megtakaritáso. kát érhetünk el vele. A silótakarmá. nyokat igen jó eredménnyel lehet etetni nemcsak a tejelő és igásálla- tokkal, hanem már a fiatalkorú szarvasmarhákkal, hidegvérű lovakkal, süldőkkel, vemhes kocákkal, hízósertésekkel, juhokkal is. Ezért a szocialista mezőgazdasági üzemeknek, de dolgozó parasztságunknak is arra kell törekedni, hogy feletetésre kerülő takarmányok jelentékeny részét a silózott takarmányokkal biztosítsák. A.z elmúlt évben a földművesszövetkezeteink kukoricaszái'ból nedves répaezeletből stb. jó minőségű silókat készítettek. Ezek jól sikerültek, a silókban jó erjedés ment végbe, A földmüvésezövetkezelek silótakarmány értékesítését is megj kezdték, a silók most vannak bontás alatt. A silótdkarmány árát ez én április 1-től mázsánkénti SS.— fo*. rintról 14 forintra szállították le- Tehát most már jóval olcsóbb, mint az egyéb szálastakarmány. Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, dolgozó parasztok vásárolják fel a hozzájuk közel eső földmüvesszövetkezetek még nem értékesített silótakarmányát, hogy ezzel szálastakarmánykészletüket helyettesítsék, mely elsőrendű nép- gazdasági érdek is. A silótakármány zöld takarmány ok, kai nagyszerűen keverhető annál is inkább, mert ezzel a puffasztó hatást is elkerülhetjük, ami a zöldla- kármány etetésénél oly sokszor előfordul, A A földmíivesszövetkezetekné! mo?!s értékesítésre kerülő mázsánkénti 14 forintos silótakarmányt minél nagyobb mértékben vegyük igénybe, mert ezzel takarmánymegtakaritást: (abrak és szálas), tejhozamemelke- dóst és súlygyarapodást érünk el és elősegítjük a kétéves állattenyésztési ten1 megvalósítását is. Pár illírek Május 3-án, szombaton konferenciát tartunk a Bolsevik Párt felsőfokú káder tani oly a ni hallgatói részére Zalaegerszegen. * Pár tok tatás Hérában. / J