Zala, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-04 / 103. szám

PAR1ÉLET+ A jó vezetőségi ülés cl őre lenti! ti a pártszervezet munkáját Nincsen nagyobb megtiszteltetés, jnint vezetőnek lenni abban a párt­ban, melynek alapítója Lenin és Sztálin elvtárs. Nincsen nagyobb megtiszteltetés, mint harcolni és küz- jdeni azért a célért, amelyért Rákosi plvtárs olyan sok, a megpróbáltatá­soktól nehéz éveket élt át a Horthy- fasizmus börtöneiben Ez a megtisz­teltetés kötelez arra, hogy a pártve­zetőség magáénak érezze azt a terü­letet, amelyen dolgozik, érezze a fe­lelősséget egész szocialista hazánk «építéséért. A járási titkárok országos érte­kezletén Kovács elvtárs felada­tul tűzte ki, hogy emeljük a párt­vezetés színvonalát: mert nem lehet jó pártvezető az, aki nem ért a munkaterülete fontos ter­melési ágaihoz. Éppen ezért az alapszervezet veze­tőinek állandóan képezni kell magu­kat, hogy növekvő feladataik köze­pette kibővüljön látókörük és meg­ismerjék azt az utat, amelyen par­tunk útmutatásai szerint haladniok kell. Pártunk életében nagy szerepet töltenek be a vezetőségi ülések. Ezektől függ elsősorban a pártszer­vezet jó vagy rossz munkája. Párt- szervezeteink ezideig is nagy felada­tok megoldására voltak képesek, •mert nem féltek a nehézségektől, bátran szembeszálltak velük és le­küzdötték őket. Az előttünk álló feladatok azt követelik pártszervezetünk veze­tőitől, hogy az eddiginél még színvonalasabbá tegyék üléseiket. A párttitkár jól készítse elő a vezetőségi ülést s maga alapo­san készüljön fel a beszámolóra. A vezetőségi ülésnek tárgyalnia 'kell az előző vezetőségi ülésen és a taggyűlésen hozott határozatokat, s «ízt, hogy azok megvalósítása hogyan segítette elő a pártszervezet, a köz­ség életének fejlődését. A vezetőségi Elésnek ki kell terjednie a tömeg- «zervezetekkel való foglalkozásra, a segítés módjára is. Bízzák meg a tö- jxnegszervezeteket feladatokkal, be- rszéljék meg, hogy azok feladataikat (hogyan hajtották végre. A vezetőségi üléseken azokat a feladatokat kell előtérbe állí­tani, amelyek a legjelentősebbek a pártszervezet és a község éle tében. A vezetőségi üléseken meg kell szabni az elkövetkezendő vezetősé ülésig a párt és a gazdasági élet Kerületén következő feladatokat. Csak :íi sokoldalúan dolgozó pártszervezet ■vezetősége képes jól megoldani fel­adatait —■ jó pártépitő munkát vé- igezni, csak ott megy jól a tavaszi munka, ott járnak élen a dolgozó .parasztok beadási kötelezettségük teljesítésében, ahol a pártszervezet biztoskezü irányitó munkát végez. Ortaháza községben azért tud­ták teljesíteni a sertésbegyüjtést, mert maga a pártvezetőség érezte felelősségét a párt és az állam iránt, rendszeresen meg­tartották a vezetőségi üléseket, melyen értékelték a pártszerve-, zct, a község munkáját. Biztosí­tották Ortaházán a kulturális lehetőségeket: kulturotthont, kcskenyfilmet, rádiót. A rendszeres heti vezetőségi ülé­seken vitassák meg a pártélet leg­fontosabb kérdéseit, állapítsák meg n hiányosságok okait, hozzanak ha­tározatot munkájuk megjavítására. Egy-egy határozat végrehajtásáért felelőssé kell tenni a vezetőségi ta­gok valamelyikét. A titkár elvtárs feladata, hogy ellenőrizze a felada­tok végrehajtását. így a vezetőségi ülés határozatai nem maradnak pa­píron, hanem összekapcsolódnak az élettel, segítik, erősítik alapszerve­zeteink fejlődését, emelik a pártve­zetés színvonalát. Ott, ahol a pártszervezet veze­tősége nem látja a vezetőségi ülés fontosságát és jelentőségét, hogy a párttagság, a pártonkivüli dolgozók, felsőbb pártszerveze­teink nagyobb követelmények elé állítják a vezetőségeket — nem tudnak jó munkát végezni. A csesztregi II. tszcs alapszervezete vezetőségi ülései rendszertelenek. Ez kihat a párttagságra, a termelőszö­vetkezeti csoport gazdasági életére is. A hibák abból adódnak, hogy a titkár elvtárs nem fordít gondot a vezetőségi ülések megtartására. Kol- tai efvtárs ezért nem ismeri felada­tait, nem tud határozni egy-egy kér­désben. Állandó torzsalkodás van » párttitkár, Koltai elvtárs és a ter­melőszövetkezeti csoport elnöke, Si­mon elvtárs között, ami arra enged következtetni, hogy hiányosságok vannak a csoport gazdasági életé­ben is. A csoport 20 anyasertése 30 szaporulatot hozott, de abból is több elpusztult. A párttitkár elvtárs nem ellenőrizte, hogy rendben, tisztán tartják-e a sertésállományt. A veze­tők viszálya teret enged az ellenség­nek, aki nem mulaszt el uszítani a nagyüzemi gazdálkodás ellen. A termelőszövetkezet alapszerve­zete fordítson több figyelmet a ve­zetőségi ülésekre s ehhez az. egysé­ges falusi pártvezetőség is adjon segítséget. A pártszervezeti vezetőségeink akkor töltik be hivatásukat, ha élnek jogaikkal, ha minden tu­dásukat, erejüket pártunk meg­erősítésére, a szocializmus épí­tésére fordítják. Ne felejtsék Rákosi elvtársnak, a Horthy-fasiszta vérbiróság előtt mon­dott szavait: „Bármi legyen is az én egyéni sorsom, az ügy, amiért har­colok, győzni fog". Kitartó, harcos kommunista mun­kával védjük meg, fejlesszük tovább pártunk vívmányait, a szocializmus ügyét, (Baranyai János) Tartsuk be a munkafegyelmet Irta: Dutu Constantin, az „Augusztus 23“-üzein sztahanovista esztergályosa Minden öntudatos munkás előtt világos, hogy a munkafegyelem ál­landó erősítése és a munkaidő tel­jes kihasználása nélkül nem lehet sikeresen építeni a szocializmust. Vannak azonban olyan munkások, és ilyeneket találunk üzemünkben*1 is, akik nem veszik figyelembe ezt és megszegik a munkafegyelmet. ÉN SZTAHANOVISTA VAGYOK, de állíthatom, hogy ha nem tartót, tam volna be az öntudatos munka­fegyelmet, nem tudtam volna ezt a szép elmet kivívni. Magától értető­dőnek találom, hogy néhány perccel hamarabb jöjjek be munkahelyemre, hiszen hét órára, munkaidő kezdetére már dolgozni kell . a gépemnek. Azalatt a 10—lő perc alatt, amely bejövetelem és a munkaidő kezdete között eltelik, elég időm van arra, hogy ruhát váltsak, elökészitsem az anyagokat és a szerszámokat. Meg keil mondanom, hogy sokan va­gyunk, akik igy gondolkozunk. An. nál rosszabb érzés, bogy például Vasile Alexandra elvtárs akkor lép be a műhelybe, amikor én már egy negyedórát dolgoztam. Eltelik öt perc, amíg az öltözőben motoz, aztán a szerszámok előkészítésével vészit időt és már félnyolc van, ami­kor munkába kezd. A félórád késés a munkaidő tizenhatod részének, va­gyis a napi termelés 0 százalékának eítékozlását jelenti. Miatta és a hozzá hasonlók miatt kapjuk a kri­tikákat a többi műhelyből azért, mert azok nem kapják meg időben azokat a munkadarabokat, amelyek­re szükségük lenne. A MUNKAIDŐ ALATT nem hagyom el gépemet. A dolgo­zók többsége szintén igy cselekszik. Viszont vannak még mindig olyanok, akik céltalanul sétálgatnak. Van néhány olyan munkás, aki gyakran beszélget a fűtőtest mellett ahe­lyett, hogy az esztergapadon dolgoz­na. A MUNKAFEGYELEM közvetlenül kihat az egész üzem tervfegyelmére is. Az alábbi példát hozom fel erre: Oprisán Viktor hi­bázott egy darab méreteinek ki­szabásánál, Amikor a darabot visz- szaadták neki, hogy méretezze út újra, ahelyett, hogy ezt természetes­nek tartotta volna, tiltakozott. Nem tetszett neki, hogy ki kell igazíta­nia a rosszul elkészített darabot, mert ezután nem kap külön bért. Legtöbbünknek fájt ez a munkafe­gyelemsértés. Elvégezzük a nekünk kiosztott munkát, mert tudjuk, hogy ezeknek idejében való elkészítése az egész üzem termelési tervének tel­jesítéséhez szükséges. VÉLEMÉNYEM és dolgozótársaimnak véleménye is az, hogy erélyesen kell fellépni a fegyelem megsértői ellen. Fokozni kell az agitációs munkát, meg kell magyarázni a dolgozóknak, hogy fegyelem megsértésével az országot, dolgozótársaikat és sajátm agukat károsítják meg. A felvilágosító munka már eddig' is szép sikereket hozott. Jórészt ennek köszönhető, hogy már csak kevesen vagyunk olyanok, akik vétenek a munkafegye­lem ellen. Ha ezt a felvilágosító munkát a jövőben is lankadatlanul folytatjuk, hiszem, hogy megváltoz­tatjuk azoknak a dolgozótársaink­nak a viselkedését is, akik eddig még vétettek a munkafegyelem el­len. A munkanélküliség és nyomor igájában Irta: Gottlieb Fiala A zalaegerszegi járási kulfurház sikere A zalaegerszegi járási kultúrház vezetősége 1951. november 20-án hosszúlejáratú versenyre hívta ki or­szágunk összes járási kultúrházát, kulturális tömegmozgalmunk új in­tézményeit. A népművelési miniszté­rium a verseny eddigi szakaszát áp­rilis 4-én értékelte ki. Megállapítot­ta, hogy a legegészségesebb fejlődést, a versenyvállalások teljesítésében leg­jobb eredményt a zalaegerszegi járási kultúrház érte el, megelőzve a ver­senyben résztvevő J0 járási kultúrhá- zat. A járási kultúrház rövid műkö­dése alatt Zalaegerszeg város kultu­rális központjává vált, amit 26 mű­ködő szakköre, s több mint 500 kul- túíáktivája mutat. Egyre jobban érez­hető a kultúrház munkája a járás kultúrotthonai munkája megjavításá­ban is. A népművelési minisztérium a kultúrházát jó munkája jutalmául az Országos Képzőművészeti Kiállí­tás anyagából 2 művészi festménnyel jutalmazta. A kultúrház vezetőségének további jó, példamutató munkájával kell szol­gálnia kulturális tömegmozgalmun­kat és tapasztalataival kell segítenie az ország többi, fiatal járási kultúr- házát is. Kulturottkonok jutalmazása Megyénk kultúrotthonmozgalma fejlődésében élenjáró kultúrotthonok, ahol a község társadalmi hozzájárulá­sa komoly mértékben segítette a kul­túrotthon létesítését, most a népmű­velési minisztériumtól és a megyei tanácstól jutalmat kapnak. A társadalmi munkában kitűnt kai. túrotthonok közül Bánokszentgyörgy és Pusztamagyaród kultúrotthona 100—100, Bárszentmihályía 60, Ka­corlak és Orosztony községek kultúr­otthonai pedig 50—50 széket kaptak jutalmul. Ez a jutalom tovább fogja javítani kultúrotthonaink munkáját. KÁRTÉRÍTÉS • streasBak-fciasK Mranr .?asnassD Útmutatást nyújt a mindennapi pártmunkában Növekvő munkanélküliség és csök­kenő reálbér, ezek a nyomorúságok nehezednek most az osztrák munkás- osztály vállára. Mindez annak ered­ménye, hogy az osztrák gazdaság: életet alárendelték az amerikai ag­resszív tömb fegyverkezési programm- jának, mindez a koalíciós kormány népellenes politikájának eredménye. 1948-tól kezdve, amióta Ausztria nyakára dobták a Marshall-terv akasztófakötelét, az országban állan­dóan növekszik a munkanélküliség. Eleinte a munkanélküliség száma el­érte a 130 ezret, 1952. februárjában pedig a negyedmilliót. A marshallizálás szociáldemokrata védői és a vulgáris burzsoá közgaz­dászok azt bizonygatták, hogy „tel­jesen idényjellegű" munkanélküliség­ről van szó. A munkanélküliség mélyrehatóbb elemzése azonban lelep­lezi ezt a hazugságot. Januárban és februárban a tömeges elbocsátások nem annyira az építőiparban történ­tek, mint inkább a textiliparban és a polgári termelés más ágaiban. Az utóbbi években a tömegek vá­sárlóképességének állandó csökkené­se következtében a belső piac mind­jobban szükül. A reálbér zuhan. 1937-bc-z viszonyítva az átlagos mun­katermelékenység elérte a 110 száza­lékot. Más szavakkal, a munkás töb­bet termel naponta, mint azelőtt. Reálbére azonban az 1937. évi szín­vonalhoz viszonyítva mindössze 60 százalék. A többet dolgozó osztrák munkások lényegesen rosszabbul él­nek, mint a háború előtt. A kizsák­mányolás borzalmas mértékben emel­kedett. A kapitalista monopóliumok rend­szeres támadást intéznek a munkás- osztály életszínvonala ellen. Az úgy­nevezett „árbéregyezmények" segíté­sével a kormány felveri az élelmisze­rek és ipari cikkek árait, emeli a lakbért, ugyanakkor a munkabér alig emelkedik. Valahányszor a kormány, a munkáltatók és a reakciós szakszer­vezeti vezetők között megegyezés jön létre, az árak mindannyiszor újra emelkedni kezdenek. (Eddig már 5 ilyen megegyezés történt.) Az árak csupán a múlt évben megkötött egyezmény eredményeként 30—40 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor a dolgozókat egyre újabb adókkal terhelik; a kormány 5,takarékossági" célokból korlátozza a legfontosabb élelmiszerek — zsír, hús és más cik­kek eladását. Ennek eredményeként a múlt évben a városi lakosság a fő élelmezési cikkekből a háborúelőtti- nek mindössze 50—70 százalékát fo­gyasztotta. Emellett a lakosság lénye­gesen kevesebb textilárut, cipőt, stb. vásárolt, mint a háború előtt. Az uralkodó körök egyik csapást a másik után mérve a dolgozók létér­dekeire, két egymással összefüggő célt követnek: először, hogy fokoz­zák mind az ausztriai, mind az ame­rikai monopóliumok nyereségeit. Má­sodszor, hogy „felszabadítsák" a re- militarizáció szükségleteire, valamint a hadiipar fejlesztésére a kiegészítő összegeket. A jobboldali szocialisták, akik az úgynevezett „államosított" nehézipart vezetik, eladják az USA- nak és csatlósaiknak a nyersvasat, re­zet, alumíniumot. Az imperialisták az értékes, drága cikkeket olyan árakon kapják meg, amelyek lényegesen ala­csonyabbak nemcsak a világpiaci, de az osztrák belső piaci áraknál is. Ez különös élességgel mutatja meg a jobboldali szocialisták és a kapita­lista „nép"-párt koalíciós kormányá­nak népellenes politikáját. Ezek óriási károkat okoznak az osztrák gazdasági életnek és a dolgozók érdekeinek, mikor az amerikai parancsokat vég­rehajtják. A múlt évben Ausztria főleg kész cikkeket szállított ki. A helyzet most megváltozott: az osztrák export túl­nyomó részét feldolgozatlan nyers­anyag, legjobb esetben félgyártmá­nyok adják, a kész termékek kivitele viszont állandóan csökken. Az Ame­rikai Egyesült Államokat és vazallu­sait nem érdeklik az osztrák gépek, textilcikkek, fa-, bőrkészítmények, stb. A háborúra való felkészülődés érdekében vasra és acélra, alumínium­ra és nyersfára van szükségük. A nemzeti érdekekkel ellentétben az oszt­rák kereskedelem nyugat felé orien­tálódik, míg természetes szállítóik­kal és vásárlóikkal — a népi demo­kratikus országokkal és a Szovjet­unióval — a kapcsolatokat mestersé­gesen korlátozzák. Ausztria jelenleg Kubától vásárolja a cukrot, ahelyett, hogy a szomszédos Csehszlovákiától kapná. A dohányt az Amerikai Egye­sült Államokból szállítják, bár ol­csóbb lenne Bulgáriában megvásárol­ni. A lengyelországi szénszállítmányo­kat az amerikai szén növekvő vásár­lása miatt csökkentik, s ennek követ­keztében a fűtőanyag lényegesen töb­be kerül. Nyilvánvaló, hogy ez a politika fokozza a gazdasági nehézségeket, tö­meges munkanélküliséget, drágaságot vált ki, s a dolgozók reálbérének csökkenésére vezet. Az osztrák munkásosztály tudja, milyen végzetes a koalíciós kormány politikája, tudja, milyen káros ez a politika a munkásosztály érdekeire. Ezért tiltakozik és harcol az ellen, hogy az országot amerikai gyarmattá változtassák. Minden üzemben foko­zódik a dolgozók létérdekeinek vé­delmére, a jobboldali körök jelenlegi politikájának gyökeres megváltozta­tására irányuló mozgalom. Egyre erősebb lesz a munkásosz­tály hangja saját jogainak védelmé­ben. Leobenben, Stájerország nehéz­ipari központjában üzemi bizottsági értekezletet tartottak. Az értekezle­ten megszövegezték a követeléseket. A dolgozók követelik a Szovjetúnió- val és a népi demokratikus országok­kal folytatott kereskedelem felújítá­sát és fejlesztését, a munkások és al­kalmazottak munkabérének emelését, A leobeni programra visszhangra talált a dolgozók széles rétegeiben. A programmot az üzemi gyűlések számos határozattal támogatták. De a munkások nem szorítkoznak arra,, hogy csak követeléseket tegyenek. Számos üzemben áttérnek a határo­zott cselekedetekre. így Voitsbergben (Stájerország) az üveggyári dolgozók tiltakoztak a tervbevett elbocsátások ellen és győzelmet győzelemre arat­tak. Az elért győzelem a munkások határozott és egyöntetű fellépésének, egész iparágakra, egész kerületekre kiterjedő munkásszolidaritásnak kö­szönhető. Az osztrák munkásosztály bátran harcol jogaiért és erősíti sorainak egységét. A szakszervezeteket irányító jobboldali szocialista szakadárok min­den erőfeszítése ellenére a dolgozok egységes fellépése mindennapos je­lenséggé válik. A munkások erősítik egységüket, mert ebben látják jogos harcuk sikerének biztosítékát; Az egy­séges szakszervezeti lista sikere na­gyon jellemző. Ennek a listának a je­löltjei említésre méltó győzelmeket arattak az üzemi tanácsokba történő választások alatt. Az osztrák munká­sok teljes elszántsággal védik az élet- re és munkára való jogukat, harcol- nak a békéért és a népek közötti ba­rátságért. (Trud, 1952. április 22.) Leleplező tények TORPEDÖ-ROMBOLÓK és ISKOLÁK Üt év alatt — 1947-től 1951-ig — Angliában iskolaépítésre 67 millió fontsterlinget költöttek. Ez kevesebb, mint amennyit csupán 1952-bert ka­tonai objektumok építésére irányoz­tak elő. Egyetlen repülőgépanyahajó árából biztosíthatnák az angol tan­erők — a férfiak és nők — egyenlő fizetését. Egy torpedóromboló he- lyett 36 iskolát lehetne felépíteni, amelyek mindegyikében 500 gyermek tanulhatna. Ámde az angol kormány inkább torpedórombolókat épít, mint isko­lákat. Két gzámadat: mint az Avant Garde című francia lap írja, a fran­cia expediciós hadtest Vietnamban 1951 novembere és 1952 márciusa között csupán halottakban ll.OOü katonát és tisztet veszített. A francia „Indokinai Bank" nem*1 rég közzétett jelentése szerint az 1951-es év 502,06l.98S frank nyere­séget hozott a banknak az 1950. évi 348,739.152 frankkal szemben. Vasárnap, 19 öZ máj, 4, i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents