Zala, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1952-05-01 / 101. szám
AZ HDP ZALáMEOTEI pIBXBIZOTTSAgAJIAK NAPILAPJA Vili. évfolyam 101. szám. «< *• KOSZONTUNK, GYŐZELMES MÁJUS ELSEJE Május 1, a világ dolgozóinak harcos ünnepe. 1890 óta nem múlt el esztendő’, hogy a füstölgő gyárak kö. zött, a városok utcáin vagy épp ott, ahol erre alkalom adódott, ne ünnepelték volna ezt a napot. Május I. kezdettől fogva az elnyomott tömegek ünnepe volt. Amikor a májusi napfény felvillant a gyárak ablakainak füstös üvegén, s a sugarak végigtáncoltak a műhelyek dolgozóinak- sápadt arcán, a kisemmizett, agyon- hajszolf, mások jólétéért dolgozó emberekben felébredt a szabadság utáni vágy. A tőkések számára május elseje 18.90. előtt talán csak annyiban különbözött a többi naptól, hogy az idő melegebbre fordult. 1890 óta azonban mindenegyes május elsejével nemcsak az idő fordult melegebbre, hanem a talaj is egyre forróbb lett a tőkések lába alatt. Amikor a világ munkássága elsőízben ünnepelte május 1-et, Marx Károly már nem munkálkodott. Hat évvel azelőtt megállt kezében a toll. Befejezte harcos, életét, de nem tett pontot a mondat végére. Azóta a befejezetlen mondat mindenegyes május elsejével egy-egy ‘új fejezettel gyarapodott. Nem volt olyan év, hogy a dolgozók és az elnyomóik között folyó harc hol itt, hol ott fel ne lángolt volna. Nem volt olyan év, hogy ne folyt volna ártatlanul kiontott mun- kásvér és nem volt olyan év, hogy az elnyomók iránt érzett gyűlölet lángjai ne nőttek, ne hatalmasodtak ••volna. 1912 áprilisában a szibériai ljenai aranybányában sortüz dörrent el. A tüzelési parancsot egy cári csendőrtiszt adta ki. 500 fegyvertelen munkás vére festette a havat. A „Zvjez- í dá", pétervári bolsevik újság így ír ■ az eseményekről: ,,A ljenai sortüz ' megtörte a hallgatás jegét és — a . népmozgalom folyama megindult. Megindult!,.. Mindén, ami gonosz és vészes volt a mai rendszerben, min■ den, ami a sokat szenvedett Oroszországot kínozta —- mindez egy tényben összpontosult, a ljenai eseményekben. Ezért van az, hogy éppen a ljenai gyilkosság adta meg a jelet la sztrájkokra és a tüntetésekre". A forradalom erűi éltek és 1912. .május elsején 400.000 munkás tódult . a gyárak kapuin át az utcára, hogy j a világ munkásságának ünnepén elég- ; tételt kérjenek a ljenai sortüzért, a fkifolyt munkásvérért. Május elseje nemcsak ünnep ... má- Ijus elseje a számonkérés napja. 1912- ;ben lovasrendőrök vágtattak a má- ! íus elsejét ünneplő munkástömegek közé. A dolgozók — bár hatalmas •tömegek vonultak az utcára — kelésnek bizonyultak a fegyveres túl- ‘Orő eilen. A burzsoáziát mégis ret- kégés fogta el. Ekkor rendelték fel a j nagykanizsai 20-as honvédeket is Budapestre, hogy a jogot és szabadságot követelő munkástömegeket megfékezzék. Az utcákon feldöntötték a villamosokat és felgyújtották a szemetes- ládákat. A szemetesládák felgyujtása jelkép volt, hiszen a munkások verítékén hízó burzsoázia is megérett már arra, hogy a szemetesládák sorsára jusson. A vidéki városokban, többek között Nagykanizsán is, a dolgozók kint a szabadban ünnepelték május elsejét. A csendőrök gondoskodtak orról, hogy a város területén a 'legkisebb csoportosulás sé fordulhasson’ eiő. Az Ásványolaj Gépgyár egyik dolgozója, Knausz József elvtárs azt roofidja: —- Leginkább Lazsnakban gyülekeztünk. Ha aztán a csendőrök innen elzavartak bennünket, a szent- györgyvári hegyre vonultunk. Mit tettek akkor ezek a dolgozók? Harcoltak a maguk - módján a szabadságért, emberibb életért. Bár tudták, hogy harcuk nem jelent többet a koromsötét éjszakában felgyújtott parányi gyertyafénynél, de tudták azt is, hogy egyszer majd a parányi gyertyafények százmilliói gyulladnak fel s minden szennyével, minden aljasságával együtt . örökre elhamvasztják a burzsoáziát. Ezek a vidéki május 1-i ünnepségek — ha nem is fűztek új fejezeteket Marx befejezetlen mondatához - szavakat adtak az új mondathoz, amely Lenin, elvtdrs könyvében íródott s mutatta az irányt a proletártömegek diadalmas győzelme felé. Ma, amikor a hős Szovjet Hadse- reg győzelme számunkra is meghozta a szabad májust, nem feledkezhetünk meg arról a- sortüzről, amely a ljenai bánya dolgozóinak életét oltotta ki, nem feledkezhetünk meg a Horthykorszak sötét és véres elnyomásáról s nem. feledhetjük az amerikai imperialisták eszeveszett háborús készülődéseit. A határon túl a fasiszta fenevad, Tito csattogtatja fogait, . Koreában százával hullnak a'pestissel fertőzött rovarok és férgek millióit rejtő bak- tériumbonbák, Jugoszlávia és Nyugatnémetország között katonai légihíd épül, de Olaszországban és a többi marshall izált országban a dolgozók sztrájkokkal válaszolnak Truman és bandájának aljasságaira. A mi üzemeink jó munkával, magasabb teljesítményekkel küzdöttek azért, hogy a május 1-i felvonulásnál az élen haladhassanak, a Rofary 18. dolgozói határidő előtt S nappal fejezték be fúrási tervüket, hogy május 1-et méltóképpen ünnepelhessék és még számtalan üzemet sorolhatnánk, amelyeknek dolgozói megértették, mit jelent a mi számunkra a szabad május. Május 1-ről a falu parasztjai röviden csak így emlékeztek meg: — Munkásünnep. Áthidalhatatlannak látszó ür tátongott az ipari munkásság és a parasztság között. A burzsoáziának az volt a célja, hogy a földek dolgozói ellenségüknek tekintsék a gyárak dolgozóit. így, külön-külön könnyebben, kevesebb erőfeszítéssel is jól gyakorolhatták az elnyomást. Ma már megtanulta dolgozó parasztságunk is, mit jelent május 1, a világ dolgozóinak ünnepe. A szocialista mezőgazdaságunk dolgozói, de az egyénileg dolgozó parasztok is május 1. tiszteletére meggyorsították a begyűjtést, s igyekeztek előbb elvégezni a tavaszi mezőgazdasági munkákat. A harc nem szűnt meg.- A harc fokozódik s nekünk, dolgozóknak, minden idegszálunkat ennek a harcnak a szolgálatába kell állítani. Nem állhatunk meg a május 1. tiszteletére folyó munkaverseny eredményeinél, tovább kell vinni a harcot, tovább kell fokozni munkánkat, hogy a megyei béketalálkozóra még szebb, még clúsabb levelekkel. gazdagíthassuk eredményeink koszorúját. Tegyünk ezen a mai napon harcos fogadalmat, hogy 'még szívósabban, még keményebben álijuk meg he. Ivünket a béke frontján. Ne feledjük el, hogy a mi jó munkánk növeli a koreai harcosok erejét, teljesítményeink emelése növeli az olasz, a francia és a tuniszi. sztrájkolok számát és a mi jó munkánk is erősíti, legyőzhetetlenné teszi, a béketábort. Ara 50 fillér 1952. május 1. Csütörtök A munka győzelmével ünnepeljük május 1-et — Még jobb munkával készüljünk a Béketalálkozóra Üzemeink a május 1. tiszteletére folyó rnunkaversenyben ismét bebizonyilotiák szilárd helytállásukat, ismét tanúságot tettel; amellett, hogy vállalásaikat nemcsak teljesítik, hanem túl •is .szárnyalják. As ünnep elérkezett — a versely azonban nem zárult le, mert a békeharc megköveteli tölünk, hogy a termelés vonalán újabb eredmények, kimagasló teljesítmények elérésével tegyük szilárdabbá békénket s le. gyük járhatóbbá a szocializmus felé vezető utat. Dolgozóinknak ‘máris készülniük kell, h-ogy ' ugyanúgy, mint március 0-re, április 4-re és május 1-re, június 1-re is, a béketalálkozó napjára a termelés vonalán elért eredményeikkel mutassáls meg erejükéi, A békeharc ’nem ismer megállási, nem ismer befejezett tényeket: a békeharc előre mutat, perspektívákat tár elénk s nekünk céltudatosan kell haladnunk, hogy ne hagyjunk magunk mögött semmit sem befejezetlenül. A -május 1. tiszteletére folyó versenyben dolgozóink jól megálltak a helyükéi. Ennek a kemény helytállásnak kell meg mutatkozni munkánk további során is. Az ellenség gaztetteire teljesít mé-nyünk növelésével válaszolunk, -mert csak igy tudjuk valóban a béke ügyét szolgálni. Fel tehát a harcra, a további feladatok ■megvalósításáért. A zalalövői állami gazdaság Németh József A zaldlovöi állami gazdaság dolgozója: Torma Kálmán fejőgulyás vállalta, hogy április havi tervét SS-ára teljesíti. Vállalását határidő előtt S nappal teljesítette. Benkö József vállalta, hogy május 1-re havi lenét április 25-ig ieljelevelezőnk írja; siti. Vállalását április 22-én teljesítette. Uadászi József azt vállalta,"hogy áprilisi tervét 28-ára teljesíti. Essél szemlén vállalását már 21-én teljesítette, Tervét jól teljesítette: első lett a versenyben a Nagykanizsai Földgázüzem A PÉCSI GÁZMÜVEK január 1-i hatállyal versenyre hívták a Nagykanizsai Földgázüzemet, a ..Hajdúszoboszlói Gázüzemet, a GEGI (Gázenergia Irodát) és a Fővárosi Gáz- szolgáltató Vállalatot. Versenypontok: A terv maradéktalan teljesítése, tervszerűség, a termelékenység növelése, az anyaggal való takarékosság, baleseteihárítás, bevezetett újítások, munkamódszerátadások és átvételek számának növelése, a termelékenységet, a térvteljesítest elősegítő mozgalmakban való részvétel és a munkafegyelem megszilárdítása. A NAGYKANIZSAI FÖLDGÁZÜZEM már az első kéthavi értékelésnél, a tervteljesítésnél 28 jó pontot ért el s eredményét márciusban 240 pontra emelte. A tervszerűségnél 60, míg a termelékenység fokozásánál az első két hónapban 367, míg a harmadik hónapban 921 pontot ért el. A termelési érték az előző két- hónapi 2S.5 pontról márciusban 210 pontra emelkedett. Többé-kevésbbé hasonló eredményeket értek el a verseny többi pontjainak teljesítésénél is. EGYETLEN ROSSZ PONTJUK VAN, ami abból adódik, hogy az egyik dolgozó, mert az autóbusz a hófúvások miatt egy napig nem közlekedett, nem tudott megjelenni a munkahelyén. A Nagykanizsai Földgázüzem a versenyben az első helyre került. Eredményüket annak köszönhetik, ★ DOLGOZÓ PMMSZIOK Résznek község dolgozó parasztsága vállalta, hogy hizott- sertésbeadási kötelezettségét május 1-re 100 százalékban teljesíti. Vállalásuknak eleget tettek. Eredményeik elérésében állandó- an segítette őket a pártszervezet. Kulcsár Lajos elvtárs, a párt- szervezet titkára, példát mutatott és egészévi kötelezettségének eleget tett. A dolgozó parasztok kö vették és valamennyien igyekeztek a vállalás teljesítésére. Bocz- kó Lajos és Szabó -József dolgozd parasztok egy-egy sertést adhogy jól szervezik n munkát s' a •munkafegyelmet megszilárdították. A DUNÁNTÚLI FŰRÉSZEK LENTI ÜZEMÉBEN a dolgozók vállalták, hogy május .7. tiszteletére 'májusi 'tervüket- S nappal előbb befejezik. Miután két műszakról van szó, a határidő "előtti terv- teljesítés 6 nap megtakarítást jelent, ormi értékben 560.000 forintot lesz ki. A Bcloiannisz-brigód 127, Soós Anna anyagosztályozó ISO, Vasika József vízszintes fii-részes pedig 125 százalékra teljesítette negyedéves tervét. Bakon Fái keretfürészes, akinek előző átlagos teljesítménye 10S —110 százalék között ingadozott, a május 1 tiszteletére folyó versenyben 125 százalékos teljesítményt crt el. A MEGYEI MEZÖGAZDASAGI gépjavító vallalat dolgozói vállalásuk teljesítésével ünnepük május 1-ét. Az üzem dolgozói felajánlották, hogy 10 darab traktor generáljavitását május 1-re elvégzik. Vállalásukat tegnap délijén teljesítették. Kiváló dolgozók tűntek ki a brigádok közül: Iván János brigádja 150, Kiss Béla hegesztő brigádja 150 százalékot ért el. Laezkovics József 146, Marton Imre 160 és Szabó József 154 százalékot teljesített. Zsidai József 105 száza-I lékot vállalt; május 1 tiszteletére és már elérte a 120 százalékot. Az üzem dolgozói 21 mázsa hulladék- vasas értékesítettek. tak fce és tojásból, baromfiból teljesítették félévi tervüket. Dénes János gosztolai 3 holdas dolgozó parasztnak a községi tanács nem ütemezett bo sertést, ő felajánlotta, hogy a terv teljesítése érdekében május 1-re be- ad egy hizottsertést. Dénes János vállalását teljesítette. Beadott egy 130 kilós sertést és félévi baromfi- és tojásbeadási kötelezettségének is eleget tett. A ZALASZENTGRÓTI TÉGLAGYÁR dolgozói a napi terveik túlteljesítésével készültek május 1. megünneplésére. A II. számú tégla- présnél, ahol a napi munkaidő 6 és fél óra volt, vállalták a dolgozók, hogy az előirányzott 17.900 darab helyett naponta 19.000 darab téglát gyártanak. Vállalásukat naponta 1800—2000 darab téglával túlteljesítették. Április 29-én az I. számú kemence égetési tervét 104 százalékra teljesítette, a behordó brigád 126 százalékos teljesítményt ért el, de a kihordó brigád 3 százalékkal a normán alul maradt A II. számú kemence égető brigádja napi tervét 127 százalékra teljesítette, mig a be- és a kihordóbrigádok 115—115 százalékos teljesítményt értek el. Az I. számú téglaprés 3 százalékkal túlteljesítette normáját, de a II. számú prés 3 százalékkal a normán alul maradt. A lemaradás oka: hajtóerőhiány. A II. számú cserépprés 126 százalékos teljesítményével járult hozzá, hogy a téglagyár április havi tervét 105 százalékra teljesítse, ASZTALOSIPARI VALLALAT dolgozói közül számosán már szeptember hónapnál tartanak. Illés Ke. rc-nc, aki állandóan 149 százalékot teljesít, már szeptember 27-t jegyzi munkalapjára. Kovács Elemér szeptember 22-ét és: teljesítményével •ma már 12Ü százalékot ér el. Horváth Jenő tervénél augusztus 14-ét láthatjuk. Az ö teljesítménye a legutóbb 149.8 százalék volt. Kreznár Lajos szeptember IG-'ál teljesítette, tegnap 3 38 százalékot ért el. Példát mutat Horváth I. István, aki ma már október 18-át ir, tervét 149.8 százalékra teljesítette. ZALAEGERSZEGI Ft)TŐHÁZ dolgozói az elmúlt heten a spanyol szabadságharcosok elfogásának tiltakozása jelcill ■müszukot tartotta.!:. J műszak eredménye: a fiók-műhely dolgozói ISO százalékos átlagol érlek el. Kálmán Ferenc cs Töröli Jó. I zsef géplakatosok 208 százalékot teljesítettek. Molnár Ferenc és Kumprer György 175 százalékot, az utazó sze mélyzet közül Boros Vendel és Nagy István 50 százalékos tulsulyteljesi- tést ért el. Egy utón 16 ‘mázsa szenet takarított meg, amelynek értéke 500 forint. Tísaer Játios és Hegyi József 50 százalékos túlsúly teljesítésükkel 11 mázsa szenet tuJzanloltuk meg, 850 forint ériekben. Ugyanennyit leJjenle.il Ferik János és Németh István. Jó muribajvfh eredménye o.Z, hogy a fiákműhely tegnap délelőtt 10 órakor be fejesle mäjhns 1-1 felajánlását. Jó mvmkái végjeit Borsos Fgrenc elv társ -mCveeetö. abí jó szervezésével cs irányító mynkÁ. jóval elérte, hogy infazaieárM'k átlaga 143-t öl 146 seásalSStra amdfk*- :.dett. A NAGYKANIZSAI VASÖNTŐ és gépjavító vállalat dolgozói a se! ej tét 12 százalékról 9 százalékra csökkentették.