Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-18 / 90. szám
Javítsa meg a zalaegerszegi városi DISz-bizottság az oktatási munkáját DlSi>-zervezeteinknek kell ra* gyogó jövőnk, szépülő or-zá* gurfknak harcos, képzett, pádhoz hű fiatalokat kinevelnie. Pártunk azt a nagy és megtisztelő feladatot állította ifjúsági szervez^ tünk elé, hogy a fiatalokban rej 5 hatalmss erőt, lendületet és kezdeményezést felszínre hozza és azt a szocialista építés szolgálatába állítsaEzt a feladatot ElSz-fiataljaink csak akkor tudják jól és sikeresen végrehajtani, ha a politikai é$ szakmai tudásukat állandóan emelik és a tanultakat felhasználják munkájukban is- A pártunk mint mindenben, ebben 1S hatalmas segítséget nyújt ifjúságunk számára. A Politikai Bizottság 1951 május 17-i határozatában kimondja, hogy a DISz-tag- íág 30 százalékának részt kell vennie különböző szervezett P°* Útikat oktatásban. Ez a határozat a 7-al uegerszegi váron DISz* szervezetekban * í ucm vált valóra. 'Legalább 20 politikai körnek kellene működnie, de ebből mindössze 12 működik. Ez a szám 15 bizonytalan, meri sem a városi, sem ,a megyei DlSz-bizottsuS nem tudja kimutatni ezt & számot és igy csak „körülbelül“ állapítják meg. A működő politikai körök munkája sem tölti be egy-kettő kivételével feladatát- A Termény- íorgaImi Vállalat DISz-politikai körére például az elmúlt héten egyetlen hallgató sem ment el. Ennek ez oka kétségtelenül az, hogy ö DISz-szervezet tikára és a városi DISz-bizottság sem fordít gondot az oktatásra. A Ruhagyárban 752 tagja van a DlSz-szervezetnek, ebből mindössze HO fiatal vesz részt a politikai körökön. Ehhez hasonló példa 'sok akad a város területűén. A városi DlSz-tifkár iskolán volt, majd a néphadsereg katonája' lelt. Helyettese Koller József elvtárs nem törődött munkájával s miután megtudta, hogy iskolára kerül, akkor meg uzcrí nem foglalkozott az oktatással. A DISz megyei bizottság is jelentős mukisztást követett e'- " Nem ellenőrizték a városi PISz- bizoitaág munkáját, sok munkára hivatkozva hagyták, hogy a mulasztások miatt a politikai iskolákról a tanulni akaró fiatalok elmaradjanak. A városi párt- bizottság az előkészítésben hatalmas segítséget nyújtott, de utána >. ^ * "il a scjjiíscg; csak ígéretekből állt. Lehoczki Sándor elvtár?, a párt- bizottság oktatási felelőse több- izban megígérte, hogy elmegy a DISz-bizottsághoz és helyszínen ad közvetlen segítséget, ami azonban mind a mai napig elmaradt Mindez nem mentesíti a DISz városi bizottság hiányosságát- Ők arra vártak, hogy majd a pártbizottság elintéz helyettük mindent- A városi pártbizottság már ! lobbizóén gzólt a DlSz-bizottság- rak, hogy az oktatási bizottságba iküldjenek egy megfelelő fiatalt, akin keresztül a városi pártbizottság állandóm segítségére lesz a DISz oktatásának. Ez sem történt meg eddig. Mindezen kívül az oktatási anyagokat sem adták ki a pcliti* . kai körök részére. Még H£ októberi anyagok nagy része is a szekrényben hever. A propagandista szemináriumok: t nem tartották meg rendszeresen, igy az előadók sem tudtak felkészülve megjelenni a szemináriumokon. Az eltávozott propagandisták helyet nem gondoskodtak megfelelő utánpótlásról- Nyilvántartásit nem vezettek. A propagandisták nem adtak jelentést a körökről. A legnagyobb hiányosság pedig az, hegy nem volt meg a kellő ellenőrzés és igy sem a DISz megyei, sem a varod bizottság nem tudta, hogyan ío: teáit a DlSz-tzervczejek oktatási munkája a város területén. A hiányosságok kijavításához utat mutat az V. kerület munkája. Az V. kerületi DlSz-szervezet politikai iskoláján a hallgatók állandóan részt vesznek az oktatáson. Keltái Kálmán elvtárs, a politikai iskola vezetője felkészülve vezeti az oktatást, fmi- nek az eredménye az, hogy a hallgatók tevékeny részvevői az oktatásnak és munkájukban is meglátszik az, hogy rendszeres tanulással igyekeznek eredményeket elérni. Ez megmutatkozik abban is, hogy elhatározták; segítik a II. kerületi szervezet munkáját. Ezeket a tapasztalatokat hasznosítania kell a városi DISz- bizottságnak. Javítsák ki hiányosságaikat, és ehhez a DISz megyei bizottsága és a várod pártbizottság is adjon alapos segítséget, hogy at zalaegerszegi DlSz-szxrvessetek oktatási munkáján keresztül növekedjen a fiatalok teljesítménye a szocialista- építésben. Kerkay L'ászló Mit keresnek a „jainpikíC a zalaegerszegi járási kulturotthonban? A ROTHADÓ KAPITALIZMUS — rothadó kultúrájával együtt undort és gyűlölőiét kelt minden józan ember szivében. Hazánk felszabadulása után a b? if öleli kapitalisták és osökevé* nyeik igyekeztek a Horfby-fa- siszit-a rendszerből megmaradt szenny-kulturár, életképessé tenni, majd azt az Amerikából átszivárgó gives „kultúrával’1, jam>pi szellemmel feltölteni. Aljas tervüket a tudatlan maradi emberekre és a dolgozó nép ellenségeire épil.eljték. Haladó kritikusaink, művészeink és kultur- munkásaink a párt vezetésével a dolgozó tömegekre támaszkodva sikeresen vették fel ezek ellen a harcot. A maradi emberek döntő többségét, akik a tudatlanságuk miah kerültek az ellenséges kultúra szolgáltába, átnevefték. Ma már ezeknek az embereknek nagy többsége a kulturforrada- lom szolgálatában áll. A magyar dolgozók kultúrájának, művelődésének ellenségeit nagy többségben lelepleztük és félre állítottuk felemelkedésünk utjából. a harc még nem szűnt MEG, mert egyas helyeken ma is felüti fejét a „jampi modor1’, a „jampi szellem1“. Haldokló ugyan ez a jelenség, de ha nem irtjuk ki gyökerestől, fai éledhet- Zalaegerszegen az elmúlt napokban találkoztunk ilyen jampi szellemmel „átitatott“ egyénekkelÁPRILIS 13-ÁN ESTE, a iáráta kulturház nagytermében műsoros táncestet rendezett a kulturház vezetősége. A fentemlitett „típusokat“ a nivós kultúrműsor nem érdekelte, egy részük meg sem nézte, a másik része pedig igyekezett aa érdeklődő nézőközönséget zavarni fegyelmezetlenségével. A figyelmeztetésre gúnyos megjegyzésekkel válaszol lak. A nfüsor befejezése után a jelenlevők megbotránkozására táncukat nyugati hastánccá és lábkiforgatássá etakitották. A VÁROS DOLGOZÓI TÖMÉ' GESEN LÉPJENEK FEL ez ilyen megnyilvánulások ellen. Ha van köztük olyan, aki megérdemli; azzal szemben alkalmazzanak jó nevelő munkát, aki pedig ■erre nem érdemes, azt közösítse ki a társadalom. Vagy ha ez sem használ, úgy az illetékes szerveket kérjük meg, hogy erélyesebb módszerekkel hasson e látszatra fejlődésképtelen emberekre. (VimJáti István) Vezetékes rádió Kísszeuígróton Az ötéves tervünk áldását, szocialista hazánk fejlődésének újabb juttatását látják maguk előtt Kisszentgrót község dolgozó paraisztjai. A villany után a fejlődés, a kultúra újabb vívmánya érkezik meg hozzájuk a vezetékes rádió képében. A második negyedévben nekünk a zalaezemtgróü posta népnevelőinek jutott az a megtisztelő feladat, hogy ezt az örömhírt ki vigyük a kisszenjgróti Pa" resztságnak és agitáció?» munkánkkal összeírjuk a jelentkezőket. Vasárnap reggel ment ki népnevelőcsoportunk és szép eredményt értünk el. 101 jelentkezőt gyűjtöttünk, akik a vezetékes rádió előfizetésére jelentkeztek. Eleinte hihetetlennek látszott parasztságunk előtt, amikor elbeszéltük, hogy a. rádió bevezetésének. mik & feltételei. Ingyen van a bevezetés, ingyen. ,a készülék, nincs áramfogyasztás és egy havi előfizetési dija csak 6 forint A kételkedőknek kétségeik voltak, hátha elromlik a lámpái ^okba kerül a megcsinál tatása. Megmagyaráztuk, ez nem fordulhat elő, s ez esetleges hibákat ingyen javítják. Voltak, akik kételkedtek, hogy ilyen nagy kedvezménnyel nem ugyanazt lehet hallani, mint a drágán vett rádiókon. Mikor ezeket a kőhegyeket iá eloszlattuk, örömmel Írták alá neveiket s mondták: jöjjön minél előbb a rádió. Sok segítő társunk is akadt, itt elsőnek az úttörőket és a DISz-fiatal okait kell megemlíteni. Ahol az öregek „spekulál- tak‘, a gyermekek maguk kérték őket: édasanyám, vezessük be mi is. A kis népnevelők segítése mindig beváltLegeredn*ényesebb népnevelőnk özv. Nagy Fcrenené posta* kézbesítő volt, 64 előfizető gyüj- tésévetIgy végződött első napon agi- táció3 munkánk, a vezetékes rádió bevezetése ügyében. Munkánk öröm volt, mert láttuk, hogy Kisszentgrót dolgozó parasztsága megértette ezt, hogy kormányunk e hatalmas és nagy. jelentőségű ajándéka közelebb hozza a falut a városhoz és megadja azt a kulturlehetőséget. melyre a múltban csak kevesek^ nek volt lehetősége. A zataszcntgrőti posta népnevelői. Bencze Nándor >akérettségis elektromérnök les: A kisiparosok adófizetéséről Szerte az országban hatalmas harc folyik a terv teljesítéséért, a munkafegyelem, állami fegyelem megszilárdításáért. A gyárakban a dolgozók másodpercekért, a falun a dolgozó parasztok a többtermelésért indítanak harcot, hogy teljesítsék hazafias kötelességüket. Az állami fegyelemhez tartozik az adó pontos fizetése is, mellyel hozzájárulunk népgazdaságunk erősítéséhez, elősegítjük a dolgozó nép érdekében történő beruházásokat gyárak fejlődését, bölcsődék, szülőotthonok létesülé- sét, Egyre több kisiparos látja be, hogy megváltozott az adó jellege és ennek következtében pontosan eleget tesz adófizetési kötelezettségének. De találunk még olyan kisiparosokat is, akik harmadrendű kérdésnek tekinti!: adójuk rendezését. Elmúlt már az az idő, amikor néhány ügyeskedő, spekuláló kisiparos a többi kisiparos kárára kihúzta magát a becsületes adóztatás alól. Kormányzatunk elrendelte a kötelező adóközösséget. Ennek megszervezésével és vezetésével a KlOSz-t bízta meg. Feladatunk, hogy az utóbbi időben meglévő aránytalanságokat kijavítsuk, hogy valóban minden kisiparosi forgalma után pontosan adózzon s ennek megállapításában a legmesszebbmenő igazság érvényesüljön. Az adóközösségben a kisiparosok maguk intézik adóügyüket.. Egyelőre ideiglenes vezetőség intézi, de május 12 és lő-e között közgyűlést tartunk, ahol a tagság megválasztja a saját soraiból a vezetőséget, továbbá a kivető és felszólalási bizottságokat. Az egyes bizottságokban a KIOSz helyi csoportok taglétszámuknak megfelelően helyet kapnak, ami szintén biztosíték a helyes, igazságos adóztatás kialakítására. A félévi végleges megállapítást az előbb említett bizottságok júniusban végzik. El kell érnünk, hogy az adófizetést minden kisiparos hazafias kötelességének tartsa, hogy bizonyítsa népi demokráciánkhoz való hűségét és ragaszkodását. Lengyel Lajos. Barnahaju, erőteljes fiatalember siet a zalaegerszegi vasútállomás jelé. Kezében, táska, melyet egyik kezéből a másikba tesz. Bencze Nándor kollégista, utazik vissza Kalocsára, a kollégiumba, az itthon töltött szabadság után. Kint az állomáséin, rriint az itt eltöltött napok alatt mindenütt, ismerősök szólítják meg, fiatalok, kik már elhatározták, hogy jelentkeznek. szakérettségire, s most nem szalasztónak el egyetlen egy alkalmat sem, hogy ne érdeklődnének a kollégiumi élet felöl. — Én magam is zalaegerszegi vagyok, Itt dolgoztam a villanyieleven — mondja mosolyogva Bencze Nándor. — Régi vágyam volt már, hogy magasabb képzettséget szerezzek, de valahogyan nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Régebben is hallottam már a. szakérettségiről, de igazán csak 1951 nyarán ismertem meg, mikor én is érdeklődtem kollégistáktól, ottani életükről. Még azon nyáron jelentkeztem én is szak- érettségire és őszre már meg is kaptam az értesítést, hogy a kalocsai kollégiumban fogok tanulni. — Az első napokban bizony kicsit furcsa volt, megszokni a rendszeres tanulást és űzt, hogy minden kis időt gazdaságosan kell beosztani. De mint később sok mást, ezt is hamar megtanultam. Láttam, a tanárok mindent elkövetnek, hogy tanulásomat megkönnyítsék. Ez erőt, bátorságot adott. Igyekeztem 'is mindig helyt- állni. Ha. valamit nem értettemy bátran megkérdeztem, mert tud.- tam, segítségemre lesznek, Egy héten kétszer tanulókörön a tanult anyag helyes előadását te-, nutjuk, a gyengébb tanulók részére pedig fianutópárokat szervezünk, mely egy gyenge és egy jó tanulóból áll. Bent a kollégiumban a teljes ellátáson kívül meg 115 forintot is kapok. A kollégium valamennyi lelkes hallgatója aktivan résztvesz a. Szabadságharcos Szövetség munkájában is. Külön motorosköre< röplabda csapata és kuHurgár- dája van a kollégiumnak. Reg- geltöl-estig gazdag könyvtár áll a. kollégiumi hallgatók rendelkezésére, ahol megtalálják a ^e9' újabb folyóiratokat is. A hallgatók politikai képzéséről a kollégiumi pártszervezet és DISz- szervezet szemináriumok formájában gondoskodik. Széttárja a. karját és mosolyogva, mintegy mentegetödzve mondja: — Hát ennyi, amit ilyen rövid idő alatt el tudok mondani, de ha volna idő, még nagyon sokaf. beszélhetnék kollégiumi életünkről. Az üzememtől ezért nem szakadtam el, levelezünk is, s ha hazajövök, hazulról az első utam cda vezet. Ha elvégeztem az iskolát, megint csak az üzemben fogok dolgozni, de már mint elektromérnök. (Rigó János) LEVELEK a Zala „Magybakónakon Amit Kosa, volt nagybakónak! jegyzőről irt az újság, az mind igaz. Nekem is volt dolgom a múltban vele. Nemcsak ő, hanem a felesége is lenézte a magunkfajta szegény embert. Mindig hangoztatta, hogy az apja Pesten dc- tektivíönök volt. Most még any- uyit szeretnék megírni, hogy Kosa fia, Sebő. tavaly ősszel Jugoszlávián át Belgiumba, szökött, ahol az anyja testvére lakik. Kovács Péter Nagykanizsa. ★ Kosa, Sándor a nyilasokat kiszolgáló körjegyző, a bevonultak hozzátartozóitól elvonta a segélyt, A tomplomépitéskor 7 hold földet, 3 hold szőlőt, villát, gépkocsit szerzett. 1943—44-ben a rézgáli- cot jóbarátai között 20—30 kilóként osztotta ki, mások nem kaptak, csak Gál Zsiga, Zoltán, Lolasics és Tuboly, akikét urnák szólított, ha bementek hivatalába. Érdemes megnézni a borbeszolgál- tatási kimutatást. Az előbb felsoroltaknak nem kell bort beadni. Kosa Sándor sem ad be bort szőlője után. Nem l ég kint járt Nagybakóna- kon s azzal dicsekedett, hogy jobb sorsa van most, mint amikor jegyző volt .Úgy lát szik igazat mondott, mert szolgálót tart ma is. 1944 augusztusában az egyik ünnepnapon a leventéket felsorakoztatták g, jegyzöség udvarán. Kósa jegyző előadást tartott nekik s biztatta őket, hogy álljanak be a Hunyadi páncélosokhoz, ahol kapnak jó ruhát, kosztot. Mivel egy jelentkező sem volt, Kósa jegyző ur feldühödött és azt kiáltotta: „piszkos parasztok, mi jegyzők védjük meg a hazátoA tisztaság félegészség! Tartsuk tisztán utcáinkat, lakásainkat! kát?“ December 27-én elvitték a leventéket, de az ő fia itthonmaradt, pedig az a korosztály is ment. Ez igy ment 1945 áprilisáig, mindenkit internálni akart. A. felszabadulás után 1946 március 13-án felfüggesztették állásából. Most újra vezető állásban van, megvan a villája, szőlője, gyümölcsöse. Feleségének Zalabak- sán van 2 hold 300 négyszögöl földje. Mi, bakónakiak nem tudjuk elfelejteni, hogy 1944-ben hogyan mulatott a német tisztekkel, hogyan vágták le a borjukat, a.; marhákat, disznókat, amiből jutott papnak, elöljárónak., csak ne- künk nem. Ha ruhát kapott a község, azt kiosztották maguk között, nekünk egy félméter sem jutott. Olyan ember volt ö mindig, mint a napraforgó, oda fordult, ahonnét hasznot látott. Lokopkovics Radoné párttitkái’, Nagybakónak. Pétitek, 1953 áiuití* ü 3