Zala, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-10 / 84. szám
Tallózás a megye múltjában \ Honnan ered a húsvéti határjárás? 7 ala.egerszegen mind a ^ mai napig hagyományos szokásnak, a húsvéti határjárásnak Írásbeli bizonyítéka egy 1851-ben. keletkezett oklevél: „Appelátio a legfelsőbb törvényszékhez a legelő elkülönítési pör. ben.“1) Ebben a periratban Za,- iaegerszeg város, M. Balassa Gábor szombathelyi megyJtpüapök terjedelmes folyamodásával szemben azt állítja, hogy „Dobragaszt és Gógán a Zalaegerszegi határnaik valóságos részei, fordulatai és azok Uradalmi puszták soha nem voltak, s most sem azok.'“ . Zalaegerszeg állításának igazságát, hogy Dobragaszt éa Gó- g’án a város határához tartozik, egy 1371, .ben kelt megcáfolhatatlan határlevele, Úriszéki ítéletekkel, a legfelsőbb bíróságtól érkezett helytartó tanácsi intézmények és ezeknek törvényes végrehajtásáról szóló bizonyság levelek melleit, a húsvéti határjárás okleveles leírása is beszédesen bizonyítja, mely egyúttal annak a ténynek is igazolása, hogy a határjárás eredete nem egyházi megnyilatkozás, ha,, nem fegyveres, védelemből eredő, katonai megmozdulás volt. Mivel a törökök betörési szándéka időben kiderült, Így a lakot «ágnak volt ideje arra, hogy védekező lépéseket tegyen. Az évszázados irás bizonyító forrása a hagyományos szokásnak, melyet a zalaegerszegiek következeteken minden évben megünnepeltek,. Az oklevél Szerint a húsvéti határjárás az alábbiak szerint zajlott le: ..,*■, A Zala, Egerszegiek minden év Nagyszombatjának éjjelén számosán a Besenyői határful a Bazitai, Ebergényi, Vorhotai határok szélén a Gógán malomig, innét vedig az Ólai mezón keresztül a Kálváriáig járják a határjárást. — Ezen bizonyitmány_ bul a folyamodás igy okoskodik: merf a Zala, Egerszegiek az A. alatfi szerződősök szerént tartoznak a határra vigyázni, és azok csak az azon bizonyításban leirt vonalat járják meg, — eb. bül következik, hogy a határjárás vonalán kívül eső részek nem tartoznak o.z Eger-Szegi halárhoz, tehát Gógán és Dobragaszt se- — Soha nem hitték volna a Városi- ah, hogy volt földes uruk mint megyéspüspök a Város részéről a legelő el különittő pernek 75. §■ alapján őzen 41. szám alatti ti- zoriyiftá$r a adott f elvi Iá go s i t ás sál idlyessen meg ne elégedjen és azért o folyamodásban bámulva olvassák az azon 41. bizonyítás. bul■ le font erőszakolt, reá. fogott okoskodását, mert a Város körül lévő egész vidéknek O'tal- lányos köz tudása szerén/ ezen mindenkor nagyszombatnak éjjelén számos városiak által tar. tolni szokott úgy nevezett határ járás éppen nem /örvény értelme szerinti halárjárás, hanem az egyedül régi hagyomány szerinti történetnek emléke, t. I mikor őde.v hazánknak, nagyobb részét a Török dúlta eggyik nagyszombatnak esjvéjén némely Zala, Eger. szegi lakosok éppen azon a vonalon, hol most (i Városi számo_ sok az úgynevezett határjárásu*) Zalaegerszeg városi It. 1851.126. kát tartják, számos lappangó törököket tapasztaltak, ki azért lappangtak ott, hogy másnap a husvélnapi Pros sasion fegyvertelenül ájtatoskodó Egcrszegieket lekaszabolják, de a töröknek azon vonalon való röjtöködése a~ Egerszegi V árkatona súgnák idején jelentetvén, az a, Húsvéti procession fegyveresein megjelenve a Népet csakugyan megrohanó törökök visszaverésével a török öldöklőstül meg menté, ezen hagyomány szerinti történetnek hátás emlékezetben tartása végett a Zala Egerszegiek minden Nagyszombatnak éjjelén számosán öszve seregelve a 41. s". alatti vonalat bejárják. Ha ez a járda az A. betűs szerződésiek 1 ellyesj lésére vonatkozna, azt olly nagy ünnepnek, mint húsáét elő éjjelén akadályozni püspöki kötelességben átlóit az Uras ágnak, igy a ténynek szándékos elferdítésén túl a reá fogási túlzásban a folyamodás elfelejtő azon axiómát és „argómén, turn, quod múltam probat, nihil probat“ — pedig a folyamodása elf érdit érnél, reáfogásnál ezen axióma ellen tétetik ott az okos. kodás. t. i. a. 4f. számú bizonyit- tásbul le font okoskodás következése consegventiaja ez „mert a Zala Egerszegiek az ő határjárást Nagyszombat éjjeli vonalakon az Ólai mezőn keresztül mennek, tehát az ólai mezőn keresztül tett vonal mellett dél felé eső ólai mező a Zala Égerszegi határhoz tartozik, ellenben az ólai mezőt azon vonalban a Kálvária felé elhagyva, egész a Kálváriáig éjsmkranak a Zala, vízig terjedő rész és ebben Zala Egerszeg ma- ga. is és még keletnek a Válicz- káig, és Zaláig terjedő térés táj a halár járási vonalon keletnek, s kelet éjszaknak kívül esvén mindezek, a Zala Egerszegi határhoz nem tartoznak, annál kevésbé Dobragaszt; bár mit tartanak is ellenkezőt a régi, igazán megczáfolhaíatlan halár levelek, határozó. Úri Széki Törvény- széki ítélet, nz úrbériekben « leg. főbb Biróságtul érkezett helytartótanácsi intézmények, és ezeknek törvényes v égr ehajt ásairul s~óló bizonyság levelekés a Városiaknak 137Ifiül fogva törvényesen be bizonyított folytonos, szakadatlan, nyilvános birtoki használata. Azomban a terjedelmes folyamodás jónak találta mindezekrül az igazán megezá- folhalallan Városi okiratoknál minden felhálmozottsága melleit méllyen hallgatni peres eljárás hosszadalmas huzavonája és a város részére kedvező ítéletek után is állandó volt a harc a püspök és Zalaegerszeg városa között. Ok leveles anyagunkban, a legnagyobb utánjárással sem találtam olyan anyagot, melyből a húsvéti, határjárás első évére következtetni lehetne. Annyi bizonyos, hogy a XVII. ez. közepe volt az i'őő-szak, amikor a török portyázásai során, többször is kiaér- ieíet tett arra, hogy Zalaegerszeget is kézre kerítse. Nagyka- njzía 1600. október 22,-én került török kézre, és csak 1690-ben vonul ki véglegesen. így a zala egerszegi határjárás 300 éves múltra tekinthet vissza. F. 1. Versenyre hívom az ország valamennyi geológusát a sztahánovista ciin elnyeréséért Alulírott/ Vörös Zoltán az Ás- ványoiajkutató és Mélyfúró Vállalat geológusa versenyre hivom az ország valamennyi mélyfúrási geológusát a tökéletes rétegsor készítésére és a rétegtartalom helyes, előzetes megállapítására vonatkozó, lag. , A verseny első szakasza április 4-én felszabadulásunk ünnepén kezdődött és augusztus 20-án alkotmányunk ünnepén végződik. A verseny eredményeit a Magyar Tudományos Akadémia Olaj szakbizottsága értékeli. A verseny részletes feltételei a következők: A rétegsor megállapítása a fu- radékminták és a magfúrások alapján az elektromos szelvény elkészülte előtt történik. Az igy geológiai módszerekkel megállapított rétegsor összehasonlítható az elektromos szelvény adataival. A homok, tufa és mészkő rét egek összes, a geológiai szelvényen megjelölt mennyiség és az elektromos szelvényen a kőzetnek megfelelő pontos vastagság százalékosan összegezve a tömő márga, homokos márga, kőanyagrétegekkel (stb) ugyancsak százalékos összehasonlításban, a kétféle kőzetfajta százalékosan eltalált összege. Az igy kapott százalékok összegében minden 150-en felüli százalék egy pontnak számit. A réteghatárok megjelölésénél történő hibák méreteinek összege levonásba kerül az előző százalékszámítás alapjául szolgáló méter összegéből. A réíegtartaiom előzetes prognózisa amennyiben helyes, -j- 10 pontnak számit, amennyiben helytelen, úgy kedvezőtlen esetben — 10 pontot-1, jelent, amennyiben az eredmény kedvezőbb a prognózisnál, úgy — 5 pontot. A rétegsor megállapitására vonatkozó verseny — 600 méternél mélyebb rétegsorra vonatkozik. Vörös Zoltán geológus. HnMzaiÉ Isloyaioliiissioi Április 13-án megyénk több filmszínháza Béke-matinét tart. Zalaegerszegen a Döntő fordulatot, Nagykanizsán a Két pajtást vetítik filmszínházaink. Zalalö- vőn és Lentiben ezen a napon szintén Béke-matinét rendeznek. A közelmúltban lezajlott Szovjet Film Ünnepe nagy sikerrel zárult megyénkben. A leglátogatottabb filmek az Aranyc3illag Lovagja és a Megvédjük Cáricint voltak. Az Aranycsillag Lovagját Zalaegerszegen 4825-en, Nagykanizsán 4558-an nézték meg. A Szovjet Film ünnepe alatt Zalaegerszegen 31.338, Nagykanizsán 46 219, Lovásziban 6545, Zalaszentgrőton 3462, Lentiben 4180, Kiskomároonban 1450 dolgozó látogatta a filmelöadáso. kát, A MOKÉP értékelése szerint megyénk filmszínházainak látogatottsága ebben az időben a következő volt: Zalaegerszeg 148, Nagykanizsa 127, Lovászi 112, Zalalövö 102 százalék. Elmaradtak azonban a lehetőségektől Lenti 88. Zalaszentgróf 81, Páka 67 és Kiskomárom 50 százalékos látogatottságukkal. A Bázakerettyei Bányász sportolói teljesítették április 4-i felajánlásukat Apróhirdetés NŐI ÉS FÉRFI munkavállalókat 'alkalmazunk ügyfélszerzésre. Kollektív szerinti fix-fizetés és na- pidij mellett. Jelentkezés: Állami Biztosító Zala megyei Fiókja, Nagykanizsa, Vorósilov-u. 2. és Zalaegerszeg, Dózsa György-ut- ca 50. (391) A Zalaegerszegi Magasépítő Vállalat SEGÉ DM U N KASOKAT, ÁCSOKAT foS KÖM üVESEKET felvesz, Jelentkezés Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 11. sz. alatt. vs színes népszerű tudóMANYOS FILM KÉSZÜLT: A VILA (JEGYE TE M A szovjet filmgyártás . egyik jelentős eredménye, hogy a le- ningrádi filmstúdió elkészítette a VILÁGEGYETEM cimü szines népszerű tudományos filmet. A film bemutatja az égitestek, a naprendszer és bolygók mozgását, a csillagászat eddigi fejlődését és mai legmodernebb módszereit. Először látjuk természetes színeiben a filmvásznon a vörös Mars bolygót, a felhős Vénuszt, a hold tájait és a végtelen csillag-világot. A nagyközönség számára világos, érdekes formában ábrázolja a film a világegyetemet. BÉKE MOZGÖ NAGYKANIZSA Csütörtöktől—vasárnapig A SZTÁLINI SÓLYMOK ÜNNEPE A megyei bajnokságban, eddig egyedül a Bázakerettyei Bányász csapata veretlen és ennek megfelelően természetesen a táblázat élén is áll. Addig, amíg az elmúlt vasárnap a másik veretlen csapat: a Z. Épitők a Nagykanizsai Építőktől elszenvedte első vereségét, a bányászok ismét győztek. Két héttel ezelőtt pedig megállították a Z. Bástya győzelmi sorozatát is és a határőröket 2:1 arány, ban győzlek le Bázakerettyén. A Z. Bástyának ez- áz egyetlen veresége eddig. Aki vasárnap látta Zalaegerszegen a bányászcsapatot játszani, megállapíthatta, hogy különösen a csapatjátékuk nagy-szerű.- Megértik egymást, egyik játékos a másikat a lehetőséghez képest segíti, szóval a csapatban jó a szellem, ami a játékon feltétlenül megmutatkozik. Felmerül a kérdés, hogy minek köszönheti a csapat jó' szereplését? Talán Csöngei edzőnek? Annak is! Talán a vezetőségnek? Nekik is! Az edző és vezetőség szakmai, politikai és nevelési munkája a siker titka, mert foglalkoznak a sportolókkal, játékosokkal nemcsak a sportban, hanem a munkában is. A sportban való jó szereplés eLsősor. ban annak tudható be, hogy a játékosok öntudatosan kiveszik részüket' a szocializmus építéséből. Ezt bizonyítja az, hogy a megyében talán a Bázakerettyei Bányász sportolói tettek szinte kivétel nélkül április 4*re felajánlást és azt határidő előtt teljesítették is. Magashází Ferenc és hét társa labdarugóbrigádja például felajánlott 123 munkaórát 553 forint értékben, felajánlásukat március 29- én teljesítették. Plánder János és 6 társa MHK-brigádja 60 munkaórát ajánlott fel, 270 forint értékben, teljesítették március 20-án. A csőszerelőcsoport' összes, ®zám. szerint 90 sportolója 316 munkaórát ajánlott fel 1422 forint értékben, teljesítették március 18-án. A többtermelés vállalásában és teljesítésében élen jár Kulik István Kucev-spőrtbrigádja. A (brigád vállalta, bogy 1952. március havi tervét 200 tonna nyersolajtermeléssel túlteljesíti. A vállalás értéke nem kevesebb, mint 60-000 forint. Március 31-én a teljesilmény. kíértékelő büszkén jelentette, hogy a Kucev-sportbrigád vállalását 10Ó százalékban teljesítette. És így sorolhatnánk Molnár Gábor sportbrigádját, Budinszky Lajos tekéző. brigádját, Varga Károly kerékpáros brigádját és a többieket. És alig fejezték be április 4-i felajánlásuk teljesítését, máris újabb nagy ünnepre, a vörös május 1-re készülnek. Tudják, hogy a 8. szabad május 1 megünneplése még' nagyobb teljesítményre, még fokozottabb termelésre kötelezi őket is. A bázakerett'yei sportolók élen járnak a sportban, mert élenjárnak a termelésben. Példájuk követésre méltó, példájuk a Szocialista sport fejlesztésének .nagyszerű példája. Sz. Gv. a férfi csapatoknál egy árnyalattal jobb, mint a női csapatoké. Javult a férfi játékosok dobóképessége is. Vannak olyan kosárlabdázó férfi játékosok, akik csak állóhelyzetbö? tudnak megfelelően kosárra dobni például: Vitális, Czulek, Simon, de olyan játékos, aki futásból és állóhelyzetből egyformán jól dobna, nincs. Igen fogyatékos a középjáté. kosok technikáj-a. Legtöbb középjátékos inkább egy harmadik bedo- bőt játszik, mint közepet. A labda átadásában két részt különböztetünk .meg: az egyik az állóhelyzetből történő átadás, a másik pedig a futásból való átadás. Az utóbbit csak igen ritkán lehet tapasztalni a mérkőzéseken. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben az úgynevezett rohanó játék már kihaló felben van, de ez nem jelenti azt, hogy' játékó- sainknak nem kell mozgásokból, mégpedig gyorsabb mozgásokból megfelelően passzolni. Különösen gyenge a női csapatok labdakezelése és főleg a passzolás. Az egyéni kezdeményezés igen ritka és csak kevés játékosnál tudatos. Bár az utóbbi időben ezen i téren egyec *T.rf[ játékosoknál történt némi javulás. Valamennyi csámpát ötletszerűen játszik. Tudatos! taktikai támadások ritkán tapasztalhatók. A játékvezetők működése egyáltalán nem kielégítő. Legtöbb játékvezető még annyi fáradságot sem vesz, hogy megfelelően kísérje a játék menetét. Igen sokat tapasztaljuk a helyben való leállást és fii- :yörészést. (Lásd Nagykanizsai Építők—Bázakereítyei Bányász női- mérkőzésen Bakost). Előfordult topábbá a Nagykanizsai Építők—Zalaegerszegi Bástya férfi-mérkőzésen, íogy a játékvezetők egyike a páva egyik felében állva it élt, holott i játék éppen a pálya másik féléjén folyt és a játékvezető egyálta- ában nem láthatta a hibát. A melyei szövetség csak olyan egyénevet írjon ki játékvezetőknek, akik átékvezeíöi képességekkel rendei- ceznek és igazolvánnyal, (Benczc) A megyei kosárlabda bajnokság tapasztalatai Már több mint három* hete folyik megyénkben a kosárlabda me. gyei bajnokság. A megyei bajnokságban hat férfi és hat női csapat nevezett* és küzd a bajnoki pontokért, Az alábbiakban az eddigi mérkőzések tapasztalatait írjuk meg. Az összes csapat legalapvetőbb fogyatékossága a sokoldalúság hiánya. A jövő edzés tér vezetőkben feltétlen javítani kell ezen a téren. Igen jelentős hiba, hogy a csapatoknál hiányzik nagyobbrészt a gyorsaság. Tapasztalható ez elsősorban a megindulásoknál. De a ámadások és védekezések alaphi- )ája is. A legtöbb kosárlabdázóból iiány2.ik a robbanékonyság. Vala- nennyi játékos lassan indul el és u'óbál fokozatosan felgyorsítani, íülönösen áll a női játékosokra, ihoi azonban még a gyorsítás is ysak ritka jelenség, Az állóképesség szintén alapvető követelmény a kosárlabda játéK- lan, Az a tény, hogy kosárlabdázó átékosok végig játszák a mérkőzéseket; még nem jelenti azt. hogv llóképességük kielégítő. Igen gyak. an tapasztalható, hogy a mérkö- cs vége felé már a legtöbb játékos különösen a nők) kifáradnak. Eb- )öl a hibából származik az. hogy i mérkőzések vége felé már igen ok az egy méteren belül kihagyott helyzetek száma, tehát az elhibi zotit kosárradobások és a pontatlan labdaleadás. Az állóképesség gyen geségót mulatja a nagykanizsai épitők női csapatában az a tény hogy több gyors támadás után egyes játékosok már képtelenek visszajönni, visszaszaladni védekezni. Férfi csapataink állóképessége többé-kevésbbé kielégítő. Fontos hogy az edzők úgy vezessék edzéseiket, hogy a mérkőzéseken meglepetés ne érje, szabadban való já ték esetén csapatjaikat. Erő tekintetében valamennyi kosárlabdázónak javítanivalója van. Igen sok játékosnak testalkatilag is meg kell erősödni. Ügyesség terén sok hibával találkozunk. Az egész megyében nincs olyan kosárlabdázó, aki mindkét kézzel egyformán jól tudna kosár- raclobni, átadni, labdát vezetni. Ide tartozik a mozgások pontossága, az uj mozgásformák elsajátítása, továbbá a helyzetek felismerése és ezek gazdaságos kihasználása. Általános hiba, hogv a csapatok edzés tervezetében egyáltalában nem, vagy csak kevésbbé szerepel az MHK testnevelési rendszerben való részvétel. Pedig az MHK felcpi- ése, mozgáspnyaga sokoldalúan é“ főleg arányosan fejleszti a pszicho fizikai képességeket. A technikai felkészülés általában DARWIN-EST Darwin halálának 70. évfordu^ja alkalmából április 10-én este 7 óra. kor „Az ember szárniaz'ása'-kiállítás- és múzeumi anyaggal egybekötve a járási kultúrotthon nagytermében ünnepi Danvin-estet tartunk. Előadó: dr. Mike Zoltán elvtárs. A kiállítás április 10—12-ig minden nap este 5 órától 10 óráig megtekinthető. MAGYAR TERMÉSZET- TUDOMÁNYI TÁRSULAT ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja* — Felölő- szerkesztő: Szántó Jenő. — Fele 16a kiadó: Darabos Iván* — Szerkesztőséé: laegoiaszo', Kos-utli Lajos-utca 22. Tel. £30. Nagykanizsa, Zrínyi M.-q. 20. Tej. 54- — Kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Szóchenyi tér 4. Tel. 182- Nagykanizsán Zrinyi-u. 29. Tel. 15—50. — Készült a Vasmegyo-Nyomdábnn Szombathely. Kossuth L. u. ti Tel- 75, — Telelői vehető; Hegedű« Gyei«,