Zala, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-27 / 73. szám
As* imperialisták kémkedésre és hírszerzésre is fel akarják használni a haktériumliáborut Világszerte növekszik a tiltakozás a barbár gyilkosok elten Az Uj Kína hirügyftökség kü- Icntudósitója arról számol be, hogy Acheson amerikai külügyminiszter — miután nyilatkozatában tagadta az amerikai intervenciósok baktériumháborus gaztettét — felkérte az általa „páx- iatlianmiek’1 és „érdektelennek“ tartott Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságot; kezdjen nyomozást, annak a. vádnak ügyében, hogy az USA folytát-e baktériumhábo- rut. A tud óéi tó megái lapítja, hegy az imperialisták azért ragaszkodnak annyira az általuk javasolt bizottsághoz, mert az a vöröskereszt cégére alatt már régóta az amerikai imperialisták kiszolgálója. A tudósító tényeket hoz fel arra, hogy ez a bizottság figyelmen kívül hagyja az amerikaiak koreai gaztetteit, megsérti a genfi hadi fogoly egyezményt. Például a Vonsz an kikötő térségében egy hadihajón é- a Köcsédé-szigeteken a hadifoglyokon már huzamos idő ót" bakfériumfegyvere. két kísérleteztek ki. Ezekben n dolgokban, valamint a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség vizsgálóbizottságának beszámolójával kapcsolatban, amely az amerikai csapatokat a legször nyübb bűntettekkel vádolja, nem tsrtja magát kivizsgálásra ..illetékesnek“ a Nemzetközi Vörös- kereszt Bizottság. Most azonban Acheson ösztönzésére '— mert a világ közvéte menye felháborodással fogadta az amerikaink koreai és északkelet- kinai bald éri umhá boruj áról szóló híreket — a bizottság üzenetet intézett Kim ír Szén elvtárshoz, a koreai néphadsereg főparancsnokához ©s Peng Teh Husi -hoz, a Irinái önkéntesek parancsnokához. Azt kérte, hogy engedélyezzék a bizottság vizsgalatit a koreai-kínai csapatok mögöttes területein. A koreai és kínai nép azonban soha nem engedi be országába az cm érik ai imperializmusnak ezeket a cinkosait és vé. delmezőit, mert „buzgalmuk“ mögött az a cél rejtőzik, hogy adatokat szerezzenek az amerikaiak példátlan és bestiális bűntettének hatásosságáról, s ugyanakkor fehérre mossák a bűnösöket. Hasonló farizeusi célzattal — amerikai parancsra — az egészségügyi világszervezet; is ügynököket akar Koreába küldeni, hogy „segítsenek a járványok ál- cloza t a in ak ‘‘ Oself ogásukn ak kettős a célja,: leplezni a bakteri umháborut és adatokat gyüj. teni a bakteriológiai fegyverek használatánafc „eredményéről“. A világ hsladó közvéleménye továbbra is erélyesen követeli az amerikai imperialisták baktéri- umháborujáért felelős egyének megbüntetését és a baktérium- háború beszüntetését. Szun Jat Szén özvegye, a nemzetközi Sztá- lin-békedijjial _ kitüntetett Szun Csín Lin nyilakozatában hangsúlyozta: azok, akik ezt a legújabb gaztettei: elkövették, saját népükkel sem merik közölni a tényt. Sajtójuk és rádiójuk rágalommal igyekszik elterelni a figyelmet az igazi bűnösökről, s járványok terjedéséért a koreai és kínai népre akarják hárítani a felelősséget. Ez azonban nem sikerül az agresszorokn.sk — Bizonyítékainkat az egész világ elé tártuk, hogy lássa őket és hozzon Ítéletet — mondta többek között. A kínai városokban tiltakozó nagygyűléseket tartanak. Csung- kingban egy ilyen gyűlésen 500 ifjú jelentkezett önkéntes szolgálatra a koreai arcvonalra. — A Japán Kommunista Párt ideigle. nes központi vezető szerve felhívást intézett a japán néphez: követelje a koreai fegyverszünet megkötését, a baktériumháboru h a 1 adékl al an beszüntetését, a Josida-kormáhy eltávolítását s utasítsa el a „különbékeszerző- dést’“. — A stockholmi dolgozók az amerikai kormánynál tiilakoztak a baktériumfegyver használata ellen. — A helfend főváros kórházi dolgozói megvetésükkel sújtották az amerikai „tudósokat“, akik tudásukat a pusztítás szolgálatába állítják. Koreai aadíjelentés A néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesekkel, továbbra is védelmi, harcokat folytatnak az amerikaiangol intervenciósok és a liszinma- nista csapatok ellen. Ilinnan térségében egy ellenséges rombolót elsüllyesztettek. A néphadsereg légvédelmi egységei 25-én három ellenséges repülőgépet lőttek le. A fegyverszüneti tárgyalásokkal foglalkozó tudósításában a Koreai Központi Távirati Iroda megállapítja, hogy az amerikai fél huzavonája miatt a’ fegyverszüneti tárgyalások még mindig nem fejeződtek be. Sőt, a fegyverszüneti tárgyalásokat arra használják fel, hogy új támadást indítsanak, Az amerikai imperialisták elszenvedett vereségeik feletti veszett dühükben arra vetemedtek, hogy baktériumfegyvert alkalmaznak, ezzel akarják térdrekényszerí- teni a koreai népet. A koreai népet azonban nem töri meg az imperialisták nyílt gaztette — hangsúlyozza a tudósítás. Dulles lemondott „tanácsadói^ tiszléről Key West (MTI). A iReuter jelenti, hogy John Foster Dulles kedden lemondott Acheson amerikai külügyminiszter melletti „tanácsadói'( tisztéről. Áz Álbán Munkapárt IL kongresszusára Tiranába érkezett a Magyar Dolgozók Pártjának küldötte Tirana (ATA). Az Albán Munkapárt II. kongresszusára Tiranába érkezett a Magyar Dolgozók Pártja képviseletében Győré József elvtárs, az MDP Központi Vezetőségének tagja. Győré elvtársat a repülőtéren. Bodri Spahiu, az Albán Munkapárt Központi Vezetőségének titkára üd. Tözölíe, Megyei taoácselnökök értekezlete A be 1 ügy minis z tériumb an szerdán egész napos értekezletei rendezlek ,a budapesti várasd tanács vég reharj t óbizet ti,sága és a megyei tanácsok elnökei részére. Az értekezleten Nagy Imre elv- társ, begyűjtési miniszter az 1952 évi begyűjtési feladatokról. Keresztes Mihály elvtárs, a földművelésügyi miniszter első helyettese a tavaszi mezőgazdasági munkákról, Varga András elvtárs belügyminiszterhelyettes pedig a tanácsok álidános feladatairól tartott beszámolót. Franciaország népe a meluni munkásgyilkos amerikai íelelősségrevonását követeli Párizs (MTI). A francia nemzetgyűlés jobboldali többsége kedden délután, elvetette Laurent Casanova kommunista képviselőnek egy amerikai katona, által halálra gázolt Ga- dois nevű meluni munkás ügyében benyújtott interpellációjának megvitatását. Casanova ez ellen tiltakozva kiemelte, hogy a kormány ma már nem. tudja francia bíróság elé állítani azt az idegen katonát, aki fran„ ciát gyilkolt és a bűntett elkövetése után elmenekült. Herriot nemzetgyűlési elnök — félbeszakítva a képviselőt — kijelentette, hogy a felszólalás egyes kitételeit kihagyják majd a parlamenti naplóból, Emánuei D-/ As tier haladó képviselő szintén felemelte szavát: a kormány magatartása ellen és élesen tiltakozott amiatt, hogy a Humanitó, a Ce Soir és a Liberation ellen . hamis hír közlése" elmén meghurculó eljárást indítottak. Melunban nagygyűlést tartottak a Francia Kommunista Párt helyi szervezetének felhívására. A nagygyűlésen felszólaló Laurent Casanova teljes egységre hívta íoJ a dob Csütörtök, 1952 máre. 27. gozókat a nemzeti függetlenségért, a szabadságjogokért és a békéért folyó harcban. Az izzó hangulatú gyűlés résztvevői követelték: „Amerikába az amerikaiakkal I“ Egyre elviselüetetlenebb ludia lakossága unk helyzete Delhi (TASzSz) India, számos államában kegyetlen, éhínség tizedeli a lakosságot. Egyes vidékeken a lakosság 90 százaléka éhezik, vagy csupán füvekkel és* gyökerekkel táplálkozik. Oítar Prades hegyvidékein a parasztoknak már egy hete jóformát* nincs mit enniük. Ben.aacszi jelentés szerint B~írsz iban 15 ezer éhező paraszt tüntetett „Adjatok kenyeret és ruhát’1 jelszóval. Kalkuttában hatalmas tüntetés zajlott le a politikai foglyok sza. badcnbocsátásu érdekében. A Öntetük százezres tömege a város több pontján gyűléseken követelte a foglyok s/abadonbocsá- lását. Az egyik nagygyűlés után mintegy tízezer tüntető Nehruhoz indult, de a felfegyverzett rendőrök ufjukat állták. — A MONGOL NÉPKÖZTÁRSASÁG honvédelmi minisztere, C. Zsáncsiv altábornagy távirat, bam fejezte ki köszönetét Farkas Mihály elvtárs, vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének a mongol népi forradalmi hadsereg napja alkalmából küldőt üdvözletéért— V1LLE PESSI elvtárs. a Finn Kommunista Párt főtitkárának 50. születésnapját a finn demokratikus közvélemény meleg szeretettet ünnepelte meg— DÉL-AFRIKÁBAN hatalmas tömegek tiltakozó gyűléseken fejezik ki azt a kívánságukat, hogy Maian miniszterelnök mondjon le. Maian mindjobban a fasizálódás utján halad. Olyan választási törvényt akar életbeléptetni, amely lábbal tiporja a színes lakosság legelemibb jogait. — AZ ANGOL-IRÁNI OLAJTÁRSASÁG themzei olajfinomítójának építkezései teljesen megakadtak, mert hatezer épitőmun. kás sztrájkol. _ BUDAPESTEN ebben az évben egyszerre három hid kés-ül: a Boráros-téri hidat befejezik, a déli, összekötő vasúti hid ideiglenesen felépített részét végleges hídszerkezettel cserélik 'fel, s épül az újpesti vasúti hid, amely az ötéves terv végére készül el. _ FELÉGETTEK egy malájföldi falut az angol imperialisták rendőrei és katonái, mert a falusi lakosság „állítólag kommunista pártszervezetet létesített“. — A TUNISZI francia hatóságok szerdára virradólag ostrom- állo.patof rendeltek el. A miniszterelnököt, az áltdmminiszterl, « közegészségügyi minisztert, és a kereskedelmi minisztert letartó-, látták és ismeretlen vidékre hurcolták. A hatóságok sok tuniszi hazafit is letartóztatlak. LEHŰLÉS Várható időjárás: Több helyen eső, a déli és keleti megyékben esetleg zivatar, erősödő déli, később nyugati, majd é&zaknyugati szél. A hőmérséklet csökken. A várható napi középhőmérséklet f négy Celsius' fok alii.it lesz. 48 SOROS VETÖGÉP A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése egyre fokozódó ütemben folyik, A múlt évben 137.000 traktort (15 lóeró’sre átszámítva) 53,000 kombájnt, 59.00 0 tehergépkocsit és 2 millió különféle talajmegmunkáló eszközt kaptak a szovhozok és kolhozok. Ujtipusu gépelt egész sorát állították a mezőgazdasági munkák elvégzésének szolgálatába. A ki rovgrádi „Vörös Csillag“ mezőgazdasági gépgyár újfajta 48 soros vetőgép sorozatos gyártására tért rá. Képünk az ujtipusu 48 soros vetőgépet mutatja be. Hirek a kommunizmus építkezéseiről A kahovkai tenger megteremtésével Nyikopol nagy kikötővárossá vá lik. Moszkva- Az l~vesztija tudósítója beszámol arról, milyen nagy hatással van Nyikopol város fejlődésére a szomszéd« ágábs-n épü. lő kahovkai vizierőmű. Az erőműépitkezés miatt több ipari üzemet, iskolát mozit és körülbelül kétezer lakóházat kell áttelepíteni. Már elkészültek J az uj utcák, háztömbök terveiAz áttelepítésre kerülő ipari üzemeket egyidejűleg ki is bővilik. | A kahovkai vízmű egyik legfontosabb része lesz a kahovkai tenger, amelynek partján Nyi* kepol nagy kikötőváros lesz. A közeljövőben a város mellett megkezdik egy nagy gépesített áruforgalmi kikötő építését. Nagy fejlődésnek indult Dzsankoj, az északkrimi csatornaépitkezés közpo ntja. Moszkva- A Pravda tudósítója írja: Ma Dzsankoj a kommunizmus nagy krimi építkezésének, az észak-krimi csatorna építésének központja left és nagy fejlődésnek indult. Az egykor csendes utcákon rra gépkocsik közlekednek, uj épületek épülnek. Dzsankoj kulturterütetein létesítik az északkrimi csatorna építéséhez szükséges ipari telepe^ két. Esiténkint a sztyeppéi síkságon fényárban úszik az uj Dzsankoj. Az északkrimi csatorna építői ke-» ményen tanulnak, készülnek a nagy munkára: a természet át- alakítására az északkrimi sztyeppeken. A begyűjtési minisztérium jelentése a begyűjtési verseny állásáról Az április 4 tiszteletére indult begyűjtési verseny megnyeréséért, a minisztertanács vándorzászlajáért és a begyűjtési miniszter vándorzászlajáért egyre hevesebb küzdelem alakult ki a falvak, járások, megyék között. Alig van megye, amelynek begyűjtési eredményeit az április 4-1 verseny meg ne javította A’olna. Az április 4-i versenymozgalom különösen a hízottsertésbegyüjtésnek adott lendületet, de fokozta a baromfi-, tojás, és a tej begyűjtés ütemét is. A negyedévi hízottsertés begyűjtési verseny állása: 1. Heves. 2. Szabolcs, 3. Komárom, 4. Pest, 5. Borsod, (3. Fejér, 7. Békés, 8. Hajdú, 9. Nógrád, 10. üsongrád, 11, Tolna, 12. Szolnok, 13, Bács, 14. Zala, 15. Baranya, 10. Vas, 17. Somogy, 18. Gyűr, 19. Veszprém. A negyedévi tojásbegyüjtési ver. seny állása: 1, Csongrád, 2. Békés, 3. Szolnok, 4. Baranya, 5. Heves, 0, Pest, 7. Hajdú, 8. Báe-s, 9. Somogy, 10, Gyűr, 11, Zala, 12. Fejér, 13« Tolna, 14. Komárom, 15. Vas, 16« Borsod, 17. Veszprém, 18. Szabolcs, 19. Nógrád, A negyedévi baromfibegy üjtési verseny állása: 1. Szolnok mö* gye, 2. Békés, 3. Csongrád,, 4. Zala, 5. Komárom, G. Tolna, 7, Somogy, 8. Vas, 9, Győr, 10. Baranya, 11« Hajdú, 12. Borsod, 13, Szabolcs, 14« Pest, 15. Veszprém, 16, Heves, .i.fé Bács, 18,Nógrád, 19. Fejér. A negyedévi tejbegy üjtési versei y állása: 1, Szabolcs, 2. Fejér, 3«i Tolna, 4. Borsod, 5. Veszprém, tí. Heves, 7. Csongrád, 8, Nógrád, 9« Gyűr, 10, Vas, 11, Hajdú, 12. Pest, 13. Zala, 14. Szolnok, 15. Békés. 16, Baranya. 17. Komárom, 18. Bács, 19, Somogy. Április 1-én indulnak meg a Szabad Föld Vasárnapok előadásai A tavaszi munkák megindulásával befejeződnek a Szabad Föld Téli Estéle előadásai és április 1-től kezdve Szabad Föld Vasárnapok indulnak meg országszerte. A Szabad Föld Vasárnapok keretében tartandó előadások nagy többsége az új agrotechnikai eljárásokkal foglalkozik. Előadásokat tartanak többek közölt a zöld futószalagról, a négyzetes vetésről, a gépi kapálásról, a gyümölcsvédelemről, a fásításról, a hideg borjtmevelésről, a napi háromszori fejes előnyeiről, a tavaszi ex- pressliízlalásTól, a gyapot helyes ve. léséről, a nyári burgonya termeléséről. Az előadások közül sokat dia-vetítéssel tesznek színesebbé. A színes | dia-filmek közül bemutatják az első magyar százképes, színes dia-filmet, j amelyen Petőfi Sándor „János vitéz" című költeménye elevenedik meg. Ugyancsak dia-film vetítés kíséretében ismerkednek meg a falu magyar dolgozói a szovjet kolhozok kultűréletével. és azzal, hogyan folyik a Szovjet unióban a természet átalakítása, az erdők, mezők, lege« lök, folyópartok fásítása. A Szabad Föld Vasárnapok a falu komoly kulturális eseményei lesznek. Az előadások keretében történik majd az élenjáró dolgozók megjutalmaznia, itt számolnak be a tanácstagok munkájukról es a községek, városok kultúrcsoportjai is itt mutatják majd be tudásuk legjavát.