Zala, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-15 / 63. szám
A zalai péiizfigyorség iii?ósaxi harcol a rejteget ők és a ziigmérőlí ellen & Zala megyei pénzügyőrség' s&sz&gos viszonylatban első helyre került az uj pénzügyőrök kép- aésésél elést eredményes munká- jáért. As elismerés, — ha azt a komoly, szívós munkát tekintjük amelyet a pénzügyőrség végez —- nem érdemtelenül jött, A pénzügyőrség napról-napra harcot folytat azok elles?., akik törvényellenes cselekményeikkel népgazdasági tervünket igyelcez- saek csorbítani, hátráltatni. A jiéosBÍigy őrség belenként leplezi ie st zug mérők et5- aaoh&t, akik a leulák, vagy a Scra- lákbefolyás alá került. dolgozd parasztok által elrejtett bort a a fekete csatornán át igyekez- epek értékesítem. =— Sajnos, még mindig érvényben vas az 1921, évi IV. törvénycikk, amely szerint a tettenéréshez két taxin is szükséges —- mondja Tóth János elvtárs, pénzügyőri főfelügyelő. Gyakran előfordul az .te, hogy amikor egy- egy zugbormérőt tetten érünk, a jelenlévők azzal igyekeznek félrevezetni a pénzügyőrséget, hogy ők nem is pénzért isznak, hasiéin egyszerűen születés-, vagy névnapot tartanak. Persze azt is' mondhatnák, hoggy valamelyik zugvendég dédanyjának, házassági évfordulóját ünnepük. Ezek a fogások már ismerősek, azonban a tettenérés mégis akkor ér valamit, ha két tanú is jelen van. Mi ©bozzai m 2 agg átérések elterjedését ? Először is az, hogy a zugmérők igyekeznek jó minőségű bort olcsón adni. Ezt az teszi lehetővé, hogy az elrejtett borokai 5—6 forintért vásárolták. meg s 15 literig szabadon szállíthatják. A megyei tanács pénzügyi osztálya pedig enyhén kezeli a lelep. Jezefct és tettedért zugmérők ügyét. Például olyan esetek is fordulnak elő, hogy a pénzügyi osztály leír a pénzügyőrséghez, hogy állapítsák meg, a tettenért egyén mennyi bort mért ki attól az időtől, mióta zugméréssel foglalkozik, Ezt megállapítani természetesen lehetetlenség, hiszen a zugmérők a kimért bort nem írják be egy erre a célra felfektetett kiadási könyvbe. Ezenkívül a tettenért zugmérő ügye néha egy évig is a foürokmcia útvesztőjében tévelyeg, a zugmérő pedig tovább méri a trágyadombok alól és a szénapajtákból előkerült bort. Ilyen volt például Csizmadia Gézáné nagykanizsai lakos esete is. Nála valóban találtak könyvet is a pénzügyőrök, de nem a teljes kiadásról, csak a Intelben kimért botról. Ez az összeg több ezer forintot tett lei Vájjon mennyit tehetett ki az. az ősszeg. amit nem írt be, mert azonnal * fizették. Csizanadiánét megbüntették ugyan, de fellebbezett. Vizsgáljuk csak közelebbről. Iioanais béről a bor a 2ifgoserők hoz ? Az elrejtett borok felderítése nagyon nehéz Amikor a pénzügyőrök megjelennek, ártatlan arccal fogadják őket. — Tudjuk mi a törvényt —- mondják — hogyan la jutna eszünkbe megszegni azt. A kulák, vagy a kulákmőd szereket utánozni igyekvő dolgozó paraszt kiáll az udvarra és azt mondja: —• Ha nem hiszAek nekem, hát keressenek. Persze, arra nem is gondolnak hogy a pénzügyőrség nem sajnálja a fáradságot, hogy Indokolt esetben felforgassa a trágyadombot, vagy kirakja a pajtából a szénát. Gyakori az az ese>, hogy a pajta oldaláról levesznek néhány deszkát s a'kirárnolt széna helyére beállítják a boros hordót. A deszkát rozsdás szeggel er ""kik vissza, hogy ne keltsen g- ut. Tóth János főfelügyelő. Keltess Milliós és Tiborc János szemlé- szek, valamint Nagy Magda próbapéezügyőr máris jelentős eredményeket értek el az elrej tett borok felderítésénél. Február 7-én Bagolán a tehénistállőban a jászol alá rejtve találtak 350 liter bort Sandon szétszórták özvegy Kráger Ferencné trágyadombját s alatta 900 liter bort találtak Baka Józsefné sámli lakóé ugyancsak a trágyád omb alá rejtett 230 átér bort. Horváth József és Farka® László kiska- nissai lakosnál a széna alatt találták. meg az elrejtett hordó- kát — természetesen tele borral. Nem egy esetbe® a lélektani hatás értékelése segíti a pénzügyőrséget az eredmények el- érésében. Domb órai József kis- kanizsai lakosnál is elrejtett bo-r utas kutattak. Amikor megtaláltak 400 liter elrejtett bort, Dombora! túlzott nyugodtsággal mondta: — No, nem baj. Látom, hogy ess' államot nem lehet becsapni. Már meg is bántam, hogy elrejtettem, hiszen meghagytak a számomra annyi bort, hogy az' a esalád részére bőségesen elegendő lesz. Ekkor Nagy Magda prőfeápénz- ügyör közölte társaival, hogy tovább kell folytatni a keresést, mert az asszony nagyon ideges. Ez arra mutat, hogy a széna alatt még több bor is van. Amikor ismét hozzáfogtak a kutatás- hoz, az idegesség Domb ormaira is átragadt, sőt már nem is birta idegekkel, mert elódaigotfc onnan, A további keresés nem volt hiábavaló. Bort ugyan nem találtak, de találtak egy üzemben lévő pálinkafőző készüléket —- a széna alatt ásott üregben. Még a villany ía be volt vezetve. A péuíügyőpség Itataimas maiikat lejt ki, hogy a népgazdasági tervünket hátráltató cselekményeket felderítsék. Ebben a munkában nagy segítségükre vannak a községi pártszervezetek és a községi tanácsok is. Falun még nagy számmal vannak kevésbbé öntudatos dolgozó parasztok, akik engedve a kulák rábeszélésnek, olyan dolgokat csinálnak, amellyel nem csak dolgozó népünknek, hanem saját maguknak is ártanak. Fel kell világosítani a dolgozó pa rasztokat. hogy azzal is az el lenséget segitik, ha nem tesznek eleget beszolgáltatási kötelezettségüknek. A boldog, szocialista jövőt csali úgy építhetjük eredményesen. ha a dolgozó parasztság az ipari munkássággal összefogva, váil-váll mellett harcol az ötéves terv megvalósításáért, a dolgozók boldog országának felépítéséért A törvényes rendelkezések megszegése, amellett, • hogy büntetést von maga után, erősen hátráltatja azt az építő inunkat, amely a város és a falu népének egyformán érdeke. A községi pártszervezetek és tömegszervezetek, hívják versenyre egymást olyan értelemben is. hogy a dolgozó parasztság öntudatlan részét öntudatra nevelik. PArfhiMlB Nagykanizsán a VB kistermében 17-én hétfőn este 7 órakor előadás lesz SZTÁLIN ELVTÁRS ÉLETÉRŐL, Előadó Farkas József elvtárs. Kérjük az alapismeretek propagandista szemin ári mn vezető és politikai iskolavezető elvtársak pontos megjelenését, k Nagykanizsán a VB nagytermében 19-én szerdán este 7 órakor központi előadóval előadás lesz FELSZABADULT KÍNA cimme* twfc tömegszervezetek vezetőit, propagandistáit, népnevelőit, hogy ezen az előadás«» minél nagyobb számban jelenjenek meg. Ágit. prop. «szí:. Nagykanizsa. HTOAIGAZIX&S. Ä Zala tegnapi, csütörtöki számában megjelent „69 éve halt meg Marx Károly“ című vezércikk utolsó bekezdésében nyomdai hibából, reviziósorcsere következtében értelemzavaró szöveg jelent meg, amely helyesen, kézirat szerint a következőképpen hangzik: „Hazánkban Marx által kidolgozott, Lenin és Sztálin elvtárs által továbbfejlesztett tanítások alapján építjük & szocializmust szüntetjük meg az ember ember által való kizsákmányolását, építjük dolgozó népünk számára a szebb és boldogabb életet.“ — A MAGYAR-SZOVJET TAR. SASÁG rendezésében szombaton (15-én) délután 6 órakor az ,'MSzT nagykanizsai szervezetének helyiségében könyvankétot rendeznek „Szovjet irodalom“ címmel, melyet Borbély Antal elvtárs központi előadó fog tartani. A város összes dolgozóját szeretettel meghívja az MSzT nagykanizsai vezetősége. — A FÖLÖSRE! VEZETÉKES RÁDIÓRÓL március 4-1 számunkban Irtunk. A Vezetékes Rádió Üzemi Vállalat a pőlöskei posta- hivatalt azóta ellátta önműködő be- és ki kapcsolóórával így a pőlöskei dolgozók jogos sérelme orvoslást nyert;. Victor Hugo: A RAB (Szépirodalmi Könyvkiadó) A nagy francia író 150- születésnapját ünnepli az egész haladó világ. Ez alkalomból a Szépirodalmi Könyvkiadó is egy kötettel emlékezik meg a nagy költőről és íróról. Victor Hugo a francia romantika legjelesebb költője, próza és drámaírója, a kor haladó eszmél, vei átitatott uj forradalmának nagy harcosa Í8'20-bán lépett fed. E kötetben megjelent két novellája és egy regényrészlete Victor Hugo szel leim nagyságát tükrözi. Az első novellában a „Rab ban az író humanizmusát érzi az olvasó, Ebben Victor Hugo elítéli a polgári igazságszolgáltatást. A délceg Pecopin legendája című elbeszélésében a középkori mesék paródiáját írta meg. Hőse Pecopin egy csodálatos kő révén örökifjú marad, ezalatt menyasszonya százbusz esztendős lesz. ML dőn visszatér állított szerelméhez, megdöbben, hogy az idő eljárt, bánatában eldobja a csodálatos követ és egyszerre ő is megöregszik A tenger munkásai cimü regényrészlet arról a küzdelemről szőj, amelyet az ember folytat a természet erőivel szemben FURCSA NAGYKANIZSÁIN 9 ® • • . •'» hogy a váz os számos üzletében sok olyan plakát dísriik. amely már nem a jövő, hanem a műk hét eseményeit hirdette De emellett van olyan üzlet is, ahol már egy hónapos plakát nyugszik és nem éppen jó fényt vet az ille tő üzletre, ★ ,,, hogy a Hírlap Iroda kézbesítése gyenge és a dolgozók joggal panaszkodnak, hogy újságjaikat nem kapják meg megfelelő időben. hogy a Magasépítő Vállal®' üzemi fslíuiságja igen gyengén dolgozik. A faliújság valami egész más célt szolgál, még ha sportfali- uiság its, mint hogy kö el féléves plakátokat hirdessen. Helyes, ha az MHK-t plakátirozzák de helytelen, hogy a múlt évi MHK-próbákat hirdetik, ZALA A Masryar Dolgozói Pártié Zala megyei Bizottságának lapja. - Fele lös szerkesztő: Szántó Jenő. - Felelős kiadó: Darabos Iván- - Szerkcsztő-éj? , K issiith Lajos au-a 22 "el 250. Nagykanizsa, Zrínyi M o 29. Tel. S-l — Kindáh'vataL Zai 'e oi szeg1, Széchenyi tér 4 Tel IS2 Nagy kanizsai! Zrínyi a 29 Te) 1.5—50- - Készült a Varmegye Nvomdában §zom oaihely, Kossuth I.. n- 0 Tel. 75» Felelős fecstő: Recediis ©ynlft-, 9 P O R T Javítson munkáján az Építők sportköre Nagykanizsán a sportkörök között az Építők sportköre a harmadik helyet foglalja el, a Bányász és a Lokomotiv sportkör után. Az 'elmúlt év azt bizonyitia, hogy az Építők sportköre fejlődőképes és jól megállja gr helyét a nagyobb Sporíkö rökkel szemben is. A sportkör tagjainak száma közel kétszáz. A szál: osztályok nemcsak mennyiségi, hanem minőségi sportot is képviselnek Például egyetlen sportkörnek sincs Nagykanizsán —- de még a megyében sem — 40 tagú birkózó szakosztálya. közöttük több olyan versenyzővel, akik országos Épít ők-viszonylatban is ismeretesek/ De ott találjuk a város legjobb kosárlabda «óit is. így a férfi kosarasok első osztályú mig a női csapat tagjai másodosztályú sportolók. A labdarugó szakosztályban jelenleg visszaeső« mutatkozik, azáltal, hogy egyes játé- kosok eltávoztak a sportkörtől, A labdarugók fiatalokkal erősítve már kora tavasztól kezdve szorgalmasan készülnék a megyei bajnokságra, így a sportolók terén nincs hiba. Mindezek elienérQ a sportkör jelenleg mégsem áll azon a szinten, amelyen eredményei és teljesítményei alapján állania kellene- Mi ennek az oka? Elsősorban is a sport kör vezetősége, amely jelenleg csak egyetlen dolgozóból, a gazdasági felelősből áll. A többi megválasztott sportvezető csak . papíron van meg, a sportkör eredményeiért, fejlesztéséért egyáltalán nem dolgoznak. Ezek a? elvtársak úgy látszik elfelejtettél:, hogy n sport ma már honvédelem és a termelés egyik alapvető tényezője is, De nem teljesítik a párt útmutatásait sem. amelv szintén nagy súlyt fektet a dolgozók sportjára, a dolgozók egészségéne1- fejlesztéséré. Természetes hibás eh ben a vállalat vezetősége, az üb, tag jai és nem utolsósorban -a vállal a pártszervezete i?, A vállalatvezető» Dani elvtár3 felületesen kezeli á váL. lalat sportját Nem érzi szükségességét a sportnak és nem látja, hogy a sportolók emelni^ fogják — meg? felelő vezetés mellett — a munka termelékenységét és a terv mielőbbi befejezését. Az üzemi bizottság nem látta meg. vagy nem vette jelentős hibának a Sportkor vezetőségének sportkön munkaiszonyát és nem Igyekezett ezen változtatni. Hibát követett el a pártszervezet is ahol a párttitkár elvtárs nem ellenőrizte eléggé a sportkör munkáját és a lazaságot elnézte, nem igyekezett azt megfelelő módon felszámolni. így a nagykanizsai Építők sportkörében iSlenleg elmaradott a sport, de elmaradott az MHK is. A legutóbbi sportgyiüésen a sportkör tagjai a váL lat vezetősége és a pártszer-veZettel egyetemben, felajánlást tettek, hogy mielőbb versenyszerűen fognak pró» bázni. Mig a többi sportkörbeit, így pl a Bányász sportkörben már a dolgozók nagy tömege próbázott, addig az Építők még mindig késlekednek és várnak 'az MHK’val, sőt még a Szervezés sem történt meg. Ilyen körülményei: között termősze* tesen nem lehet megfelelő sportmuo; ka sem, ahol az MHK-t nem tették .a sportkör alapvető követelményévé. A jelenlegi helyzet igen rossz fényt vet a sportkörre és egyáltalán nem mutatja azt hogy megértették és magukévá tették.; & dolgozók sport» iát. Nagy hibák találhatok a sportkörben, még pedig olyan hibák, amelyeket sürgősen ki kell javítani, hogy a sportolók munka után egészséges sporttelepen edzettebbé tegyék szervezetüket, hogy még nagyobb telje- itményelc elérésével emeljék a vál- alat termelékenységét és mielőbb efejezzék közös feladatukat’ az őt» 'vés tervet. A MUNKAERŐTARTALÉKOK HIVATALA járási előadói részére az elmúlt hónap toborzási eredményeinek értékelését szerdán délelőtt tartották a megyei .tanács nagytermében A megye túlteljesítette Rákosi elvtárs születésnapjára tett felajánlását. A februári munkaerő- toborzás eredménye 126 százalék. Ezt az eredményt elősegítette a fcoborzók és a járási előadók közötti szoros kapcsolat. A járások versenyében az első helyezést a nagykanizsai járás nyerte el. Nagy Magdolna járási előadó jő munkájának eredményét mutatja az a vándorzászlő, amelyet a nagykanizsai járás kapott meg Nagy elvtársnö jó politikai felvilágosító munkával érte el ezt az eredményt. Megmagyarázta a dolgozóknak, hogy mig az imperialista országokban, Tito Jugoszláviájában a dolgozók munkanélkül ténferegnek az utcákon — addig Magyarországon és a népi demokráciákban munkaerőhiány van. Országunkban épül Sztálinváros, dolgozik Inotán a November 7. erőmű, a zalaegerszegi Ruhagyár és békés építésünk sokezemyi más formája. A verseny második helyezését a lenti járás nyerte el, de a többi járás sem maradt el mögötte A továbbiak során a járási előadók beszámoltak a végzett munkájukról. Mindegyik elmondta azt a módszert, amely- lyel a még nagyüzemben nem dolgozó munkásoknak megmutatták a nagyüzem fölényét a kisüzem fölött A járási előadók sorra tettek felajánlást április 4-e tiszteletére, amelyben elhatározták. hogy még jobb- eredményeket érnek el. 11 órakor a Megyei Pártbizottság, a szakminisztériumok, a vállalatok, trösztök és a járási előadók bevonásával toborzó értekezletet tartottak, Apróhirdetés BEKK MOZGÓ naíívk imvizsa 'Szombat—kedd RUSZLAN és LUDMILLA ALBÉRLETI bútorozott szobát keresek, közel a Gépgyárhoz, Cim a nagykanizsai kiadóVn, (127) '10NGYSZÖNYEG szövését vál* lalom ozv. Padányj Lászlóné. Nagykanizsa, Somogy: Béla ti. 26- (112) ELADÖ szép ruhaakasztó" irodának, előszobába alkalmas. Zalaegerszeg, Mária-utca 6. szára. (576) ELADÓ jókarban Remington asztali írógép és egy mély gyermekkocsi, Cím: Cupók Imre Zalaegerszeg. Rákóczi utca 50. sz. (377) DKV ^bO-as motoromat kifogástalan állapotban sürgősen eladom. Cim; Mihálka István Náprádfa. (578) A MIKEKARÁCSONYFAI LEGELTETÉSI BIZOTTSÁG ser» tések őrzőiére április l-ével 1 .sertéspriszfort fog.d fel. Jelent, kezni lehet az elnöknél. Igazi Ferencnél, Mikek^ (ácsonyfa községben, vogjy » KBrej&gi ta* bácsim, (373) A BESZOLGÁLTATÁS ELMULASZTÁSÁÉRT, FEKETE-' VÁGÁSÉRT MEGÉRDEMELT- BÜNTETÉS JÁR Fehér Antal rédicsi 40 holdak kulák 630 tojás és 72 kg baromfi beszolgáltatását mulasztotta el. 4 hónapi börtönre, 1000 forint oénzbünts ésre, 2 évi közügyek*» tői való eltíl ásra ítélték. Barabás Viktor kerk; barabási 17 holdas középp: rasZf 390 to» jási és 13. kg baromfit nem 'szol* gáltatort be- I860 forint pénz« bűn e ésre ítélték, Koszia Ignác zalaegerszegi bognármester 80 kilós sertést vágott engedély nélkül. A járásbíróság 1800 forint pénzbünte.ésra ítélte. Csapó István vasboldogasszó- nyi 7 holdás kispart'szt 90 kilós ser est vágott engedély nélkül. 1500 forint pénzbüntetésre ítéltek. Ifj. Tornyos Ferenc babosdöb- rétéi 13 holdas középparaszt 30 kilós malacot vágott engedély nélkül. A járásbíróság 1200 forint pénzbünte'ésre i'él'e-