Zala, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-14 / 37. szám

Megnyílt a Szovjet Film ünnepe Budapest felszabadul á s árnak he edik évfordulójáéi, szerdán este a Városi Színházban dísz­előadással nyitót! ák meg a Szovjet Film Ünnepér. A dísz­előadáson megjelent a Magyar Do'gozók Páli ja Politikai Bizo-t. ■ ágának és Központi Veze'őségé­nek több tágja, Rónai Sándor elvtárs, az Elnöki Tanács elnö­ke, Dobi Istvánnal, a minion er- ianács elnökével az élen a kor­mány több tagja, valamint po­litikai. gazdasági és kulifuráiis e e ühk több más kiválósága. Jelen vol ak a díszelőadáson: J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió nagy­követe, Hu a n Cen, a Kimi Nép­köz: árnaság nagykövete és többi bará'i ország külképvise­leteinek vezetői Az Államvédelmi Hatóság Határőrség zenekara a m&gyar és a szovjet Himnuszt játszott?!, majd Bánki Zsuzsa művésznő Benjámin László: „Szovjet Írók­hoz“ cimü versé' adta. e]ő. Ez- u án Dezső József, a Magyar- Szovjet Társaság budapesti tit­kára üdvözölte a megjelenteket, mád Pongrácz Kálmán elv ám, a fővárosi tanács végrehajtóbi- zo'.i ságának elnöke mondott ün­nepi beszédet, — Különös hálával és szereted tel fordul ma fővárosunk dol­gozó népe a Szovjetunió és nagy vezetője ,Sztálin elvtára felé — rr,ondo ta a többi között Pongrácz Kálmán elvfárs. — Ma vein he- tpdik évfordulója annak. hogy 1S45 február 13-án a legyőzhetet­len Szovjet Hadsereg teljesen felszabadít ottia fővárosunkat a neme' fasiszták és magyar csat­lósaik elnyomása alléi. — 1943 februárban a pusaililád­tól men1 ette meg a Szovjet Had­sereg fővárosunk al“, országunkat A nyomorból, elnyomásból, ide­gen megszállásból a Szovjetunió legjobb fia? vé­rének hullatása árán vezdte a magyar népet a szabad, boldog élet útjára, r— A Eunántulon még döröglek az ágyuk, még alig indult meg -esz élet, amikor a budapesti dol­gozók először láttak szovjet fil­met. “ Akkor, amikor magunk előtt laktuk leperegni a világot formáié Októberi Forradalom di­csőséges napjait, látjuk és hal lot uk, hogyan szervezte ős vitte diadalmasan Lenin előre a for­radalmait, hogyan küzdött az el­lenséggel Szverdlov, úgy éreztük, hogy nincs olyan akadály, amit no iudnánk legyőzni. — Ezeknek a filmeknek a ha­tása serkentőleg hatolt dol­gozó népünkre, ami megmn- tatkozoit a munkavsraeiiy- bea és a tervek teljesítésében. — A szovjet film lelkesítőnk, tani* ónk és erős fegyverünk « béke megvédéséért folyó küzdel­münkben. A békére vágyakozó egyrzerü emberek milliói meg­tanulják, hogy a békéért harcolni kell, min'- 'ahogy harcot ak a sztá­lingrádi hősök, az Ifjú Gárda komszemo]istái, ahogy morst har. co’nak a munka frontján a szov­jet munkások, kolhozparasztok, a szocialista tudósok és művészek. — A film minden magyar dol­gozó számár:* megmutatja az uj- t ipu.ru szockílisua. embert, a szov­jet embert Ezek a filmek elénk hozzák a leoi&agyazerübb, a legjob­ban szerc cü szovjet embe­reket: Lenin ás Sztálin elv társakat. — A szovjet filmek megerősí­tik, ^elmélyítik azt a szerethet, «melyet a magyar nép fekzaba- di #a, a béketábor nagy vezetője iránt érez. — Ezekből a filmekből látjuk S.zt, hogy a kommunisták, a hol- sevikok pár!,ja, a kommunista pár funkcionáriusok és pártjagel­járnak m harc és ?i munka első poraiban, hogy az ő szervező, n«> velő munkájuk, az ő példamuta­í2«Wirt4k, m2, febr. U tásuk nyomán építi a nagy szov. 1 jeí; nép a kommunizmust. — A szovjet kulturet, a szovjet film nemesük mint művészi él­mény neveli és gyönyörködi éji, tani ja és szórakoztatja dolgozó népünket, hanem példaképe, tanítómestere, ha­talmas erejű lenditője kul- turforradalmunknak. — A magyar dolgozók örömmel és várakozással fogadták ee 1948 5 >3i. évente megrendezett szovjet filmhetét. 1950-ban a 13 napos filmünnep alatt máríélrml. !ió. 1951-ben nyolc nap alatt egy­millió nyolcszázezer néző nézve meg a szovjet filmeket. A „Sztá­lingrádi csalta’*-«: közel kéímil- lióam, a, „Berlin elás! é“-t két és félmillióan nézték meg — Az idén — ez eddigi évek gyakorlatától eltérően — több hé'en keresztül fog tartani ha­zánkban a szovjet film ünnepe. 14 remekművel ismerkedik meg a magyar közönség a szovjet film ünnepe alkal­mából. Ezek a filmek & szovjet élet leg­különbözőbb részeit elevenítik meg szemünk előtt. — A bemu1' atásra kerülő fil­mek közül a legkiemelkedőbb esemény Baiba,jevisakij, Sz álin- dijas regénye alapján készült szí­nes magyar beszélő film: „Az aranycsillag lovagja.*’ Ez a film optimizmusával örvendezteti meg -a nézőt és életörömet sugároz. Renget eg benne a napfény és a gyönyörű természeti képek. Sok benne a zene, jó dal és a hu­mor. Ez a mű epikus méretű, a valósághoz hű, éléi erő től duzza­dó és a jövőben bizó. — Bűzd itták a szovjet filmek továbbra is a magyar dolgozó­kat a Szovjetunió szeretőiére és hazánk szerejetére, terveink tul- eljesti't’ésére, szocialista kultú­ránk fe.ilesz‘ésére. Pongrácz Kálmán elvtárs n?gy tapssal fogadott beszéde után ünnepi műsor köve'kezelt. Á begyűjtési minisztérium jelentése a begyűjtési verseny állásáról A HIZOTTSERTÉS BEGYŰJ­TÉSBEN február havi tervét ed­dig Borsod teljeaijielte sí legjob­ban. A második helyen Hajdú á’i, a harmadik Pest megye. Veszprém, Vas és Somogy elma­rad ak februári tervük teljest'é- sében A három megyének sürgő, sen meg kell javítania munkái áj Bács és Békés megyének is erő­teljesebben kell dolgoznia!. Egyes helyeken, így Szabolcsban elkö­vették azt a hibái, hogy eltekin­tettek ,az ütem érv-tol és a kijelö­léseké úgy végezték, hogy a hi- zotjsertés nagyobb százaléka c:ak a második negyedévben gyűlne be. Ezt a. hibát sürgősen ki kell küszöbölni. A tanácsoknak a kije. löléseknél a kész hízol 1 sertése­ket keli figyelembe venniük A VÁGÖMARHABEGYÜJTÉS további javulást mutat _ Aba Iá­ban szervezettebben folyik a be­gyűjtés, min! eddig, de még min­dig vannak megyék, ahol terv­szerűtlen a munka. Vonatkozik különösen Bács és Hajdú me­gyére. A február havi terv t elié- süésében a vágómarhabegyüji és terén is Borsod vezet. Az első tiz nap alatt tervének 56 százalékát eljesitefte. Csongrád és Szabolcs is elér e tiz nap alőtt ez <r>3 szá­zalékot Elmaradt Vas, Bács, Fe_ jér és Hajdú megye. Ezeknek a megyéknek tervszerűbbé és szer­vezettebbé kelj lenniük a vágó­marhabegy üj.í és 1-, hogy_ elmara­dásukat a hónap végéig behoz­hassák. A zsirbegyüjtésben Vas megye tört az élre. 99.81 száza­lékos eredményével második helyre szőri otta Somogypt, ameiy tervét 99.67 száz-Oékna- teíjesitol­ié eddig. A harmadik Pest 99.27 százalékkal. Zala megye a ne­gyedik hegyről a ha'odik helyre esett vissza, a negyedik helyet Győr megye foglalta cl, Javult a munka Békés megyében, amely ennek eredményekén; a 8. helyről az 5. helyre került. Heves megye a 16. hc’yrőí a 13-ra jutott előre. A zgirbegyűjtésben vál‘1 ozaTanui Bács megye az utolsó, 94.95 szár zafJékos eredményével. Nagy hát. nail ék van még Hajdú _s Szolnok megyében is. A KUKORICABEGYÜJTÉSBEN Békés megye szilárdan tar ja az első helyet. Tervét eddig 114.1 százalékra telj esi, et le A máso­dik és harmadik helyen Baranya és Fejér megye van. egyformán 104.6 százalékos teljesítőssel. Ne­gyedik Veszprém megye, ö födik Pest megye. A ranglistán haló­dik Vas megye a hét folyamán elérje a 100 százalékot. Az utol­só helyen továbbra is Nógrád áll, rtmeiy a hálulkuHogó Bor­soddá! és Szolnokkal együtt csak keveset javítóit eddig eredmé­nyén A TOJÁSBEGYŰJTÉSBEN a hét folyamán jó eredményeket ériek el tanácsaink. Eredmé­nyeikéit azonban tovább kell fo- kozniok. Erre megadja a lehető­séget, hogy a tojáíiszezon most van a kezdőén. A termelők közt tudatosították, hogy az év első negyedében a tojásbeadás 30 százalékát kell teljesíteniük. Ja­vítják meg a tanácsok munka jukat a népnevelő munka terén és népszerűsítsék azokat, akik első negyedévi tervüket már pél. damutalóan teljesít cl lék A leg jobb eredményi a tojásbegyüj- t étáén a hét folyamán Békés, Tolna, Bács. Fejér, Szolnok ős Pest megyék érték el. Nem ala­kult kielégi, ően a begyújtás üte me Vas, Zala, Veszprém, Szabóiét és Nógrád megyében. A BAROMFIBEGYÜJTÉSBEN továbbra is Szolnok megye haliad az éjen Szorosan nyomában van Csongrád. Jó eredményt ért el Békés éa Tolna megye is _ Meg keli javítani munkáját Nógrád, Heves és Somogy megyének. A ' anácsoknak általában nagyobb gondot kell fordiíaniok a barom, fibegyüí lésre. A taj begyül! és ezen a héten ta tovább javult. Különösen ki ke]! emelni Szabolcs és Birsed, me­gye jó eredményét. Koreans hadi A néphadsereg egységei. &zm ros együt működésben a kínai népi ón kentelek egységeivel, to­vábbra is védelmi harcokat vív­nak és veszteségeket okoznak az amerikai-angol beavatkozóknak és a liszinmaui.sta csapatoknak. Február 33 én a keled par vidé­ken a légvédelmi egységek és &z ellenséges repülőgépekre vadá­szó lövészek hat ettaneéges re­pülőgépet lőttek le­A tejzyverszüíieti tárgya iások A napirend ötödik pontjával foglalkozó küldöd.végek .keddi ülésén a koreai-ki na i küldött ;,il- takozof'ta másik félnek azon el* járása eilen, hogy az ötödik n& p trend! pontról kijelentette, hogy nz nem lényeges a fegy­verszünet szempontjából A ko­reai-kinai küldött bejelentette, hogy a következő idősen módo­sító indítványt terjeszt elő. A harmadik napirendi pontot tárgya 6 vezérkari tisz ele ü!é són a koreai kinyi küldöttség az ellenié ek megoldása érdeké­ben javasolta, hogy a havonta leváltható csapa ok számát 30 ezerre emeljék és négy belépő- állomási jelöljenek meg. A negyed k napirendi ponttal foglalkozó kühiö tségek ülésén folytatódott a hadifogolycsere részletkérd és e ín e k megbeszél é se- , . — BECSBEN MEGKEZDŐ DÖTt az európai országok fém- in un kásalnaik értekezlete a fran­cia Henri Jourdain ismertette a kapltalis-ta államok dolgozóinak nehéz körülményeit. A bestá. mólót vita kövéké. A Mongol Mépi Forradütiüí Fár( Központi Bizottságáuak, a nagfy iséj»i IisiráB elnökségének és a Mongol Népköztársaság- minisztertanácsának határozata Ulan-Bator (TASzSz). A Mon­gol Népi Forradalmi Párt Köz­pont: Bízó tatága, a nagy népi hurál elnöksége és a Mongol Népköztársaság minisztartaíná csa együttes határozatában szív­ből jövő háláját fejezi ki az SzK(b)P Közpon'tj Bizo'tságá- nak, a szovjet kormánynak, !• V. Sztálin elvtársnak és a szov­jet kormányküldöttségnek azért a testvéri támogatásért és együtt érzésért, amit a mongol nép nagy vesztesége — a szeretett Csojbalszan marsall halála — alkalmából tanúsítottak „ A határozat biztosítja ál SzK(b)P Központi Bízót ságát és Sztálin elvtársat, hogy Csojbalszan marsall bölcs utmuta ásót követve, továbbra is minden módon erősíteni fog­ják a szovjet és a mongol nép. törhetetlen barátságát. ★ Utan-B at őrből visszautazott Moszkvába a szovjet kormánya küldöttség, amely Csojbalszan marsall koporsóját kísérte Moszkvából és rósztáett a mar­isai! temetésén. Általános méreteket öltött Franciaországban a keddi tiltakozó sztrájk Framoiaországban a keddi til­takozó sztrájk általános mérete- fce'f; öltöfif,. Az épii’őipairban a sztírájk 100 százalékos volt. Az egyes pályaudvarokon teljesen szü'ncte’Jt a munka. A legtöbb villainy- és gázgyárban 100. a többiben 70—80 százalékos volt a sztrájk. A peremvárosok gyá­rai közül több teljesen leállt. Vi­déken különösen n bányavidéke­ken sz’rájkoliak teljes egységben a dolgozók. A fegyv< rgyárakban Ls :e j-es volt aszitrá jk. A Renault gyárban torlaszokkal akadá­lyoznák meg a sztrájkolok idegen elemek behatolását és a rendőr­ség több behtatojási kisérletát meghiusUcttáb. A francia nemzetgyűlés keddi ülése az ^európai hadseregről“ tanácskozott. Módi hadügymi­niszter bizonyos „fenntartások­kal“ élt és kijeleli:ette. hogy Anglia részvétele nélkül nem tel­jes az ,.európai hadsereg“. A radikális Heuillard akit a nácik annakidején deportáhab, megrá. zó szavakkal tiltakozott a nyu­gatnémet felfegyverzés ellen, s figyelmeztatte a francia nemze­tet a felfegyverzés veszélyére A felszólaló' lelkesen ünnepelték a képviselők. Az oszfrák kormány és a nyugati meíszáüó hatalmak bátorít iák a fasiszta provokátorokat \ ' Becs (TASzSz). Ausztriában a hitlerista elemek egyre gyak­rabban 'követnek el provoká­ciókat. A provokátorokat felbá­torítja, hogy az vsztáák kor mánv és a nyue' F megszá ta hatalmak takarga* sl: tejeiket A Der Abend cimü tar beszállp az egyik ilven 0" l okációról Február 10-éa Bók.bein gy’ülí-,t tartott i néni demokratikus or- szágokb >1 megs.z->AÖtt fasiszta bűnözők „szövetsége**. A gyűlé­sen Hans Wagner, a Henleia párt egyik volt vezetője tarta t beszédet Cinikusan magasztal­ta Hitler polit’káját, és az ál­tala kirobbantott háborút. Wagn ner, ez a megrögzött hitlerista, nemrégiben utazást tett az Egye­sült Államokban. Erről az utan zásáról szólva, nagy elismerés­sel emlékezett meg arról ai „megértésről“, amellyel re van-1 siszta eszméit egyelj szenátorok és a képviselőház egyes tagjai fo­gadták. Wagner szabályszerű far siszta jelszavakkal fejezte bo beszédét. Ez a fasiszta kirohanás felháJ borodást vágott ki Ausztria der mokratikus társadalmának szé­les köreiben­Ä Francia Köztársasági Tanács pénzuay? bizottsága iavaslatot togadott el a Scbuman-terv bec’lfke yezésének íelíüggesztésérői A Francia Köztársasági Tanács \ pénzügyi bizottsága 20 szavazat­ta] 8 ellenében — az utóbbiak szocialisták és MRP pártiak vol­tak —, elfogadta Maroger nsdi kális szenátornak azt a ja vada tát, hogy függesszék fel a Schu- rrianberv becikkelyezését. A ja­vaslat felhívja a nemzetgyűlési;, hogy foildja meg égy hónappal a {szenátusnak a Scliuman.terV megvitatására biztosított ha­táridőt. A pénzügyi bizottság másik határozatában kiemeli: nem le­het Franciam szág sorsát végle­gesen elkötc-czni a nyugateuró. pai szén- és acéltröszt ügyében addig, amíg el nem dől a Saar- vidék s’oi'sa. ~ A VIETNAMI NÉPHaDSE. HEG erős támadásokat indított. Az expediciós liadtareg paraiics- noka jelenítette, hogy a í önki ni deltában folyó csatának még nincs és nem is Hídja, mikor lesz vége. a Hanoii líaiphong közötti ut közelében a néphadsereg be- keritetf egy megerösiíétt. állás:. Heves harcok folynak Thai Binh 'artománybam és Nính-Biang körzetében is. — AZ USA, Nagy-Britacnia és Franc’eország külügyminisstc­’’V'fk hétvént londoni konferen­ciáján résztvesznek a nyursŰ mccszálta ha tárnak nyugat né- metorszáci főbiztosiam is. — AZ iraki ellenzéki képviselők ar.t követelik, hogy Irak és az angol petrolewntársá- ság közö;ti ni clajcgyczniéngt a parlamenti vita előtt adjálc ti egy külön erre a célra létesített bi­zottságnak A kormány viszon' — nehogy mesterkedései nap. fényre kerüljenek — a páriámén, azonnali jóváhagyását, sürgeti. — AZ AMERIKAI BÉKEKON­GRESSZUST előkészítő bizottság a brazil hatóságok tilalma elle­nére, folytatja munkáját. mint- hogji Amerika országúinak népei egyre kifejezettebben követelik n béke kongresszus megtartásúi. — A SZOVJET-KÍNAI barát­sági szerződés második évfordu­lójával kapcsolatban a kinai saj­tó cikkekben mólén ja a két nép közötti szerződés jelen ő-tágét a fávolkeletd béke és a világ béké­je megvédésének szempontjából. A HAVAZÁS CSÖKKEN Várható időjárás: Észak felől a havazás fokoza’os megszűné­se, lassen csökkenő felhőzet, mérsékelt légáramlás, az éjt- szakai lehűlés erősödik, a nap­pali hőmérséklet északon kiesé növekedik, délen alig változik. Feb’-uá- 14-én, csütartokön a várható napi középhőménséklet az ország egész területén négy, Celsius fok aktit taf*,

Next

/
Thumbnails
Contents