Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-20 / 16. szám
Nagyon sokat köszönhetünk Rákosi elvtársnak — mondják as Auto javító Vállalat dolgosói SPORT Jobban készüljenek fel as asztalitenissezők a versenyekre ,4 szerelőműhelyben üz itígymáa me® állít olt (autóik sora várakozik némán a sorsára. Türelmesek ezek a gépkocsik. Még ha hangjuk volna, akkor sem szólnának, hiszen a műhelyben folyó Mikes munka feláruija, hogy hamarosan sor kerül rájuk s ismét felzugha* motorjuk s vidáman száguldoz, ihatnak az iipt-ott bizony hepehupás zalai utakon. A műhely ablakain át Hehe’ iátni, amint Idát nagy pelyhek- ihen esik a hő. Bundába öltözött gépkocsi ve stf ók yizsgálgat«uk egy .egy javításiba váró autót. Ök a Jhozzátaitozók“. Úgy jöu tt-ek, mint ahogy a kórházba Ellennek az emberek meglátogatni befeg hozzáér’ ozőikátA • már munkában lévő kocsikat szakér ő szemmel vizsgáljak. Szánakozva néznek rájuk, mintha élő, érző személyekkel lenne .dolguk. Még meg is simogatják a rozsdás alvázai, vagy a hideg, néma motort. Amikor távoznak, mai ha azt mondaná a 'kocsit (simogató tekinetük: — Gyors (javulásit kívánok, kedves mim, ka társ. Az egyik gépkocsivezető vidáman távozik a műhelyből. Kocsija.iák gene-rá'ozását a határidő előtt 4 nappal elvégzik, örül, hogy 4 nappal előbb ülhet a volán nieEé. Hálával gondol llálkosi eh’ ársra. Néki 'köszönheti. hiszen az Autójavító Vállalat dolgozói Rákosi elvtárs születésnapjára Tálalták a többi í el ajánlások között azt is, hogy a kocsi főjavi'ását négy nappal előbb befejezik. Úgy kezdődőit* hogy Tanai Mvtárs Beké Józseffel, a párttilkárral beszélgetett a műhelyben, egyszeresük oda. szól Kerék József szerelőnek, aki .léhány lépéssel arrébb dolgozik: — Jó volna táviratot küldeni Rákosi elvtársnak, hogy születésnapjára a mi vállalatunk is több és jobb munkát végez. Kerék József arca felderü). — Én már előbb gondoltam erfSnißg is tgiszéltom a csoportommal hogv mif ajánlunk fel. — Eddigi <g'ljeiSQtmónyü iktít — ami 144 %-o.s volt — 150 szá. Zalákra emeljük — mondja. —- Rákosi elv árs nagyon sokat tett miértünk s mi csak jó munkáinkkal róhat juk le hálánkat. Kissé elgondolkodik. aztán igy folytatja: *— Azt a lehetőséget is Rákosi élvtárstól kap uk, hogy békében dolgozhatunk, zavartalanul építhetjük a magúik országát- A párt, Rákosi elv társ tete Ehetővé, hogy most 8 órai munka, idő alatt többet keresek, mint a régi rendszerben, amikor még nz urak, a ekések dirigáltak, 14—15 óra alatt Rákosi elvtársnak 'köszönhetem hogy nem vagyok elnyomott dolgozó s még a miniszterrel is éppen úgy elbeszél ge‘he: eík — ha eljön hozzánk —., miit, akárki más. Ssal, mer- nem urak. nem nép- elnyomók ülnek a nrnisz’íériurn- ban, hanem elv'ársak —• olvan emberek, mint mi. olyan embe. rek. akik velünk egvütt harcolnak. velünk együk épi ik a szocializmust, a dolgozók boldog oxvzágát. La kies Gyula szerelő szorgalmasan végzi a munkáját e közbe i többször az igazgató ts a pártthkár felé te- 'kirr. Hol egyikre, ho. a másikra néz. Lá szik rajta, mondani akar valamif. Aztán leteszi keséből a csavarku’csot s az igaz. gátéhoz lép. Látszik, zavarban van, de azért beszél: — Igazgató elvtárs. nagyon (szégyenlepi, hogy az én nevem ‘is a táblára kerüli. .— Néhány jKiíaűafra elhallgat, de aztán folytatja:. — Megfogadtam, hogy a 10 p-rccs mozgalomban becsü- íetesen megállóm a helyemet és egyszer mégis késiem. Én párttag vagyok mindenkor jó példával kellene elől járnom és mégis ké perccel később érkeztem.! Tudtam volna, igazolni késésem * okát, <áe agy gondoltam, az egészen felesleges, mert a 10 perces mozgalom nem azért van, hogy szaporítsuk az igazolt késérek számát, hanem, hogy 10 perccel a munkaidő kezdete élőit a mun. kehelyünkön legyünk. Rákosi elv-árs születésnapjára fogadalmat teszek, hogy a késés aem ismétlődik meg. Jó munkámmal akarom bebizonyítani a part és Rákosi elv-társ iráiri szerefetemet s jő munkámmá! , akarom alátámasztani mostani fogadalmamat, hogy a 10 perces mozgalmat még egy tMd másodperccel sem - sértem meg. Éppen ezért vállalom, hogy eddigi 125 százalékos teljesifményeme' Rákosi elvtárs születésnapjára 20 százalékkal eme lem s minden erőmmel azon leszek, hogy ered. ményemet tovább fokozzam. I műhelyben hamar elterjedt a hír. hogy megkezdődtek a felajánlások Rákosi fclvtárs szüle ésnapjára. Egy- más u án keresték lel a dolgozón a párt titkárt és nyújtó:ták át a papírra vetett felajánlásokat. Kár. :yás József szerelő, aki eddig normáját US százalékra teljes!, tette. Rákosi elv*árs születésnapjára vállalja a 128 százalékos teljesítményt. Maga a pártHfkár, Beke József, aki még csak mint ááKópzös dolgozik, azt a felajánlást tette, hogy Rákosi e’lvfárs szülelésnap- jára úgy elsajátítja a szakmát, hogy a műhely legiobb szakembereit hívhassa versenyre és már most vállalta, hogy normán alul • á'-képzős létére sem kelj esi». Baráti. László szerelőt versenyre hívta a magasabb •teljesítmény e.éitésére. —. Én nagyon sokat köszönhe- tek Rákosi elvtársnak — mond. ja Beke Józ-’of. - Már nem vagyok fiatal ember. Kivettem a részein©’ abból az időszakból is. amikor a munkás nem volt más mint a gyárnak semmibe sem vett. robo oló kulija. Nemcsak most gondoltam én arra.( hogy szakmát tanuljak. Régi vágyam volt ez. de a múltban nem volt nekem ahhoz tehetségem, hogv a jelentős eredményekkel folyik az egé:z megye terülő én A 17-i jelen'és szerint p lenti járásban ezen a napon 86. a Menyeiben 24 a nagykanizsai járásban 96, e zalaegerszegi járásban pedig 84 öarabo' vásároltak föl Gyengébb a felvásárlás borjúból A járá/ok közötti versenyben a tengeri-. hizotf-ertés- és zsirbegyüj tés figyelembevételével A NAGYKANIZSAI JÁRÁS vsai az élen: Eredményeik: tengeri 110, hi- zotts-erlés 68. zsír 115 százalék A ZALASZENTGRÓTI JÁRÁSBAN több gondot keit fordítani zsír begyűjtésre, melyből 83 zal'éknál ter anak. MEGHÍVÓ a Nagykanizsai Földműves- szövetkezet 1952 évi január hó 27-én délelőtt 10 órakor Haigt'íó S.-u 1. szám alatt (azo uj moziban) tartandó rendkívüli közgyűlésére Tárgysorozat: l. Az igazgafó- ság és fe'ügyelőbizo'tság jelen (ése 1951 évről 2 Irazg ''ó'ági é= fph'jove’őbizottsági tagok le mondása. 3. Uj igazgatósági és felügyo1őbi70ttagok válasz fása. 4. Járási választmány meg bízottak, választmányi tagok megvál:‘sztá?a 5 Az alapszabály módosítása. Mindenkit szere1 e' tel vár a Nagykanizsai Földmű- vésszöv-etlvezet igazgatósága. BÉKE MOZGÖ MAfiVK 's MIZSA Vasárnap: HŰ BARÁTOK A tengerészek összefogása kimenti m&trózíársukat * Gofitepé börtönébe tanulöid-5 aktit ingyen dolgozzak, sőt én fizessek a munkaadónak, a gyárosnak, vagy pedig a magán, szektor ki síp áros ásm. —. Olyan műn,kát kelletí vállalnom. ahol kereshetek annyit, hogy fenntartsam magámat. — Most szakmunkás lessek. Már önállóan is tudok dolgozni, gépkocsi szerelni, örök hálával tartozom Rákosi elvtársnak, hogy ©at lehetővé tette szamomra. Amikor felajánlásomat megterem, restelkedve go>idoitam arra, hogy nem tudok annyp adni, mint amennyit adnom kellene. Néhány őrá leforgása alatt alig volf már dolgozó az Autója, vitó Váhala náf, aki ne adta volna át felajánlását a párttitkár, nak, vagy az igazgatónak. Volt olyan is. aki egy félóra múlva már vitte a pó felajánlás’ is, mert ahogy .jirólag ka kulált“. rájött, hogy egy. vagy két száza lóikkal tudná még fokozni telje- si'trnenyey c4 brigádok is versenyre hiv’ák egymást s ü műhelyek egymássá^ Versengve dolgoznak. -Szinte furcsán hat ebbei a lelkes hangulatban az a fekete tábla amely a szerelő mű. hely falán lóg s rajta egész sor krétával irt név Iá ható. Sifter Olga fél 8 előy 1 perccel érke-, zett. Rózsás István ifjúmunkás esztergályos is késett, ezenkívül Rózsa Rezső küldönc, Garai Árpád segédmunkás. Tóth Is'ván könyvelő é? Klemen Pál laka'os. Ezek valamennyien megszegték, megsértették a 10 perces mozgalmat, aem teljesítették az, amit vállalta. Element Pál ne. vét még alá is húz ók ami azt jelen'i. hogv Element Pál notórius -későn.jövő. A párjtitkár felajánlásában ^ a m unk a f e g y el em megszilárdítása is szerepel, tehát, ha vállalnsá maradéktalanul megvalósítja akkor nem lesz öbbé szükség erre a szégyent jelentő fekete táblára sem. A nem régen megrendezett me. gyei tizek bajnoksága asztali teniszben a megye legjobb verseny zőinek nagy erőpróbája volt Eb ben a versenyben kitűnt az. bogy melyik sportkör, it előleg verseny, ző hogyan készült fél a küzde. lemre. A legjobb ^eredményeket a za laegerszegi versenyzők érték e\ akik minden csoportban elvűitek a pálmát a kanizsaiak e’ol If jus ági csoportban t fiatal Géri nek nem volt komoly ellenfele. A felnőttek közül Bánhidi. Zsidó bizonyult a legeredményesebb nek. A kanizsai versenyzők kö zül egy sem váltotta be a ho? záfüzött reményeket. Áltrlába- minden versenyző gyenge felké 'zülésről tett tanúságot Egyedül Pollinál latiunk komolyabb já tékot, de ő is csak a ,pötyöge résben“ vált eredményes Leülést 1950-ben alakult meg Nagykanizsán az első motoros szakogz tály. Ebben az időben a sportkor csalc nagy anyagi nehéz-égek árán tikba fenn.-ártani magát-. A szükséges inyagiaka. és mo-;oro. kát a versenyzők maguk állították elő és a szakosztály anyagi helyzetén pedig tagdíjakkal és önkénes felajánlásokkal próbáltak sági eni. így a lelkesedés és a nagy igyekezet gyümölcsökén sikerült az első motoros szakosztályt nagy nehéz, égek árán létrehozni, majd fenntartani. A nagykanizsai városi tanács klubhelyiségei idolt a szakosztálynak. ahol hetenként kétszer gyűllek ösi-ze a tagok Itt indulj meg a motorsport ismer '.elése, majd fejlesz és©. Az idősebb versenyzők munkája nyomán a fiatalok is rövid időn beiig megszeretlek ezt a sportágat és ők is igyekeztek mindenütt .fölkelem « dolgozók és a fiatalok érdeklődésé.. Az 1950-es év a szervezéssel é.s a tagság verseny képességének fejlesztésével telt el. 1951-ben számos versenyben mu at-ák meg a kanizsai motorosok tudásukat és ki.ünő felké szül ségüket Az első verseny a pécsi mecseki terepversény volt. Ez megleheMen szokatlanul és váratíi'jnul érin e.iie motoroméi kát. igy az eredményük sem ki_ elégi ő de a verseny buzditólag hatott a résztvevőkre. A márci. U-i megyei túra verseny re már nagyon készüljek a mo.oro.-ok. Ez a gondos felkészülés megmu- atirozott ,uz eredményeikben is, ö. kategóriában indul ak, ebből négy első, három második és egy harmadik helyezést értek el a kanizsai versenyzők Ez a siker még jobban ssl’k'pta moloro. sainkat a jobb eredmények felé. A megyei turaversenyre igen nagy gonddal készültek. Felhasználták a pécsi verseny Ru pasz i. latai- és a verseny előtt az emeleti oktatásokat öiscekötSi- ték a gyakorla ivi'l Ez ismét meghozta a maga gyümölcsé: A sáros és nehéz tat-jón közel 100 km-t tettek meg az indulók, Kanizsáról 14 versenyző indulj és mindegyik kielégítő eredményért el. Három első. két második ét ké. harmadik helyezést szereztek. Májusban a megyei gyorsasági verseny volt a jelen lös. lit kéf első egy második és ké harmadik helyezést szereztek. Az év egyik legjelentő'ebb verseny* volt a júliusban rendezett országos gyorsasági verseny és csiliágtura Ezen a versenyen az ország legjobb motorosai ve' ek részt. nagykanizsai motorosok három kategóriában ériek el harmadik helyezést a buda- pesfi. miskolci. kaposvári és * pécsi versenyzők közöfh Az év végén került sor a sop róni gyorsasági versenyre. an°vp a k nizsai mo oromk saját gé nükön mentek el. mig a többi por körök versenyzői au óbu zon és külön szerelő g-árÖáva vettek részt. Az eredmíiny azonban. a nehéz-s.égek e]Im£re még a legszükségesebb esetekbe« sem alkalmazott Nagyjából ez áll a többi versenyzőkre. akik ta’án időnként többet csaptak le de ilyen ese'ek után a védéskol bizonyuü'tbík gyengének. Az elmuöt verseny azt bízó* nyitja hogy a jövőben a kanizsai asz ‘ a í iteni szezöknék sokkal ko* mólyabban kell készülni a verse- nyelőre, hs. eredményesek akarnak lenni ★ Rövidesen megindulnak a kanizsai sportkörökben a l&bdisrugö edzések. A Bányász sportkörben Lyka‘ Rezső már éhé ten elkezdte fogla'koz'a ni a fiuktt. míg 3 Lokomofivnál csak 28-án kezdődnek az edzések. Mindkét sportkör ecarriáná? cnak könnyű mezei edzésekkel nyílják az évet. tűnőnek mondható. Az ország legjobb versenyzői közül Horváth János, két második helyezés, éri el a 125 ör kaiegóTiábun. Az elmúlt évben a mo orszsk- osztály eredményei jónak mond. halók Ez ösztönözze arra a ver. senyzőiket. hogy az 1S51 évben elért eredményeiket még jobban növeljék és Nagykanizsán a motorsport színvonalát tovább fejlesszék. MAI SPORTMŰSOR NAGYKANIZSÁN Alspfokú tomász.csapatbajnok- ság területi döntője a Hányás? SE né] Nagykanizsa. Bázake- rettye, Lová'zi sportkörei rész. vételével. Déle'ott 9 órakor. Kosárlabda: Nagykanizsai Épi ők-— Z laege-szegi Lokomotiv barát*,' ságcs női. 10 órakor. A nagykanizsai Lokomotiv] sportkör 22 én. 17 órakor tartja ez évi vezetöségváhszló gyűlését amelyig meghív és elvár minden sportbarátot. Apróhir<j»tés KERESEK megvételre 60—203 köbcentiméterig benzinmotort, szívat yuval egybeépítve. Pál- fi József Oro-'ztony. (353) HÁZINGATLANÁT és főbérleti h kását jól értékesíti és lakáscseréket lebonyolítja a Zala megyei Ingatlanközverátő Vállalat Kirendeltsége Nagykanizsa Ady-utcsa 2. (354) PÁSZTOROKAT veez fel a Be- leznai legeltetési Bizot'eág. Jelentkezői a bizottság elnökénél lehet 157 szám alatt, február 1 ig. (36) NEYLONKABÁTOK javítását továbbra is vállalom- Fe’véte- li hely: Serr féle trafik Nagy- kanizsa, Szabadság-tér 1- (38) SZARVA SP,ŐRT darabokat ia veszünk, Nagykanizsa Köztisztasági Vállalat- Deák'tér 13(39) MAGÁNY'OS nő bútorozott gzo- báf keres. Cim a nagykanizsai kiadóban <51) AZONNALI befépéisr^ keresünk középfokú vizsgával rendelkező teher gépkocsivezetők Jelentkezés irásb n vagy személyesen Lovászi Kőolpjfe’-me]ö Vállalat Lovászi Munkaügyi osztály (47) UJ KONYHASZEKRÉNY eladó. Nagykanizsa. Sikátor 24. (44) ASZTAL TŰZHELY és iróaszUl eladó. Sánc 131 sz. _______(45) ZA LA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei tiizotfsátránuk lapja. — Fel*- lős 6zerkesztő: Száptó Jenő. — Felelíls kiadó: Darabos Iváu -- Szerkesztő-égi íilaegrers/pc:. Kossuth Lajos utca 23. rel 250 Nag:yjoani7^a, 2üinyt M q, ?9. Tél. r»4 — Kiadóhivatal ZiuttPtrer- ■izepr. Széchenyi tér 4 Tel 182 Nagy. I{pní£sáp ?rtuyi u 23 Tel. in—50. «. vószűlt a VasmcMíye Nyozndáiian SzoÉ£ oaíiicly, Kossnth L. a, 6 Tol- jv — IfilcIjC -A zsh- és élőállatbegyiijtés eredméoyei V hízol't ser tés felvásárlásé A T.ENTT JÁRÁS 3 ssáH I RKK — A NAGYKANIZSAI Földgázüzem Vállalat állandó éjjel nappa-i gázügyeleti szolgálatot art. Sürgős eseteket a 11—73 te leíomzámon kelj bejelen eni. — FELHÍVJUK a^on házíulaj donosok figye mét. akik lakóházuk u án kezelési dii fizetésére kö .eleze tek. hogy 1950 jujius 15 tői- :.z eset eges lakásbérlő vá! ozás'f 5 n/_pon bejül válla'a- runknál jelentsék be Ennek hiányában nem tudjuk megállapít;] ni a bérlemény után psedéke: hátralék ille'-ve fo'yó havi kezelési dij kezdő időpon'ját Ennek meg nem törjénte ©séfén kény- 1 elenek Leszünk a lakóház tulaj donosoknt a hátralékként mutatkozó keze ési díjjá' meg'erhe]. ni. Egyúttal közöljük, hogy a la kásbérlő változást továbbra L váMa’amál kö a esek beje ■ m eini Szerves" rágyagyüjtő éi Kér©?, kedehmi Vill'íflsí Nagykanizsai osztálya. kukoricából 105. hizojtseKésből 29, zsírból 122 százalékot ért el. Jelentősen elmaradtak a hizotif- sertésrel. A ZALAEGERSZEGI JÁRÁS nem ér e el a 100 százalékot ez ideig a kukoricából a nizoítrer. lésből és a zsirből sem. Megelőz, ték azonban a le" enyeiekef. Eredményeik fokozásával kövessék az élenjárók példáját. A LETENYEI JÁRÁS e'maradt a hizottseftés begyüj'é sével Te’jeiitményük a leggyengébb a járások között, mindösz. -ze 17 százalék A megyei eredmény a U-i álla rőt szerLn' a következő: tengeri 07. hizo tsertés 49, zsír 99 szálék. \ Jó mun át végzett, de a lövőben még; fokozza a nagykanizsai Bárivósz motor»zakosziáiya az eredményeit