Zala, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-16 / 12. szám
Truman Amerika történetének legnagyobb adószedője A hírhedt „amerikai életformáinak*’ a Wai’-Sti’eeti-mágnásO'k szolgálatában álló fcldicsérői folyvást valami rendkívülivel, valami óriásiv; 1. szenzációs rekorddal (szeretnek elhencegni. Ámde gondosan kerülgetik az olyan, területeiket, ahol a mai Amerika valóban („ragyogó“ rekordokat ér el. Az egyik ilyen sajátos amerikai csúcsteljesítmény például éppen Harry Yrumanmak, az USA elnökérek inevéhez fűződik. Kiderült, hogy Truman nemcsak egyszerűen utolérte, hanem maga mögött is hagyta valamennyi elődjét, aki valaha is Székeit a Fehér Házban; bízvást mondhatjuk tehát, hogy nem is akad méltó versenytársa. Az USA jelenlegi elnöke egyéb jeles „tulajdonságai“ mellett abban is kitűnt, hogy igen érti a módját, m-iként lehet kihúzni a dollárokat az amerikai dolgozók zsebéből, A Look című amerikai folyóirat egyik legutóbbi számában kiszámította, hogy Truman előtt az USA fennállásának 156 esztendeje alatt 31 elnök, összesen 256 milliárd dollár adót szedett be. Mi tagadás, ez sem 'megvetendő summa, még ha másfél évszázadra oszlik is meg. Az adóteher mindenkor nyomasztó súllyal nehezede t az amerikai dolgozók vállára. De Truman az elnöki székben mégis az első perctől fogva egyre csak azon. erőlködött, hogy az adóprést, ahogy csak lehet, úgy megszűri sa. Hat év és két hónap leforgása alatt (1951 júliusáig) 277 milliárd dollár adót harácsolt össze, vagyis 21 milliárd dollárral többet, mint valamennyi őt megelőző elnök együttvéve! A folyóirat Yrumant „ Am erika története legnagyobb adószedőjének" nevezi. Az amerikai dolgozókra nehezedő adóterhek különösen az e muit, 1951-es évben növekedtek m:g; ez az esztendő Amerikában a Truman által meghirdetett „kivételes állapot*1 jegyében telt el. Az elmúlt 1950. évhez viszonyítva az adók 1951 októberéig 55.1 százalékkal növekedtek. Ezt még a bur- zsoá sajtó sem tudta elhallgatni. A Dai'y News a következőké' írta: „Az új adó*örvény csápjai még fojíogatóbban ragadják örkön az amerikai adófizetőket. De még fájdalmasabban érzik majd ezt az adót, amikor az első csekket, vagy a munkabértasakot kezükbe nyomják...” A „Politica Aff'irsi“ cimü amerikai folyóirat közölte, hogy a dolgozók már a2 1951 novemberében végrehajtott adóemelés elölt is keresetük 20—25 százalékát voltak kénytelenek a háborús előkészületekkel összefüggő óriási kiadások fedezésére fordított szövetségi, állami és helyi adók kifizetésére fordítani. Ugyanez a folyóirat azt is kiszámítja, hogy minden mu'kás napi nyolcórás munkaidejéből^ 2 óra 50 percet dolgozik az adók törlesztése érdekében! Az adók emelése: Amerika lázas háborús előkészületeinek egyenes következménye. Ezt már nem lehet a széles néptömegek előtt eltitkolni. Ugyancsak arról tanúskodik az állami hadímegrendeléscke’' teljesítő monopóliumok és ipari részvénytársaságok profitjának rö vekedése is. E társaságok nyeresége 1951-ben 25—35 száza’ékkai növekedett az elmúlt évihez képes*. A Morgan-féle General Elek'tric, amelynek döntő szerepe v?n az atombomba gyártásban, egyetlen esztendő a la1* t megkétszerez1 e profitját. A hidro^énbombák tívártá- sát előkészítő Dupont de Nmour vegyészeti tröszt profitja is kétszeresére növekedett. Különösen súlyos teherként nehezednek az egyre növekvő adók a munkát'okra, alg’k atnúgyis eleget, szenvednek a hajcsárreudszer- töl, a kegyetlen kizsákmányolástól.. Ugyanakkor pedig a mesébe illő profitokat bezsebelő óriáströsztök és monoooÜumok különleges adó- kedvezményekben részesülnek Ilyen módon Truman — a történelemben példa nélkül álló, békeidőben meghirdetett ,.kivé'eles állapot” és .a féktelen fegyverkezési hajsza révén, a véres koreai kaland kirobbantásával — a dollárok milliárdjait szivattyúzza át amerikai dolgozók zsebéből a Wallstreet pénzmágnásainak páncélszekrényeibe, A Szó szoros értelmében vér és verejték, vér és könny tapad minden egyes amerikai dollárhoz! Dö az amerikai nép egyre jobban kezdi megérteni, hová veze* és kinek kedvez Truman politikája —- a fegyverkezési hajsza polí'ikája, a dolgozók nyomorbadöntésének, a háború előkészítésének polí'ikája. Amerika dolgozói békét kívánnak és együttműködést a többi néppel. Mindinkább felismerik, hogy az életszínvonal katasztrofális süllyz- dése ellen vívott harc elválaszthatatlan alttól a harc'ól, amely a béke megőrzéséért, a koreai háború megszűntei*éséért és az új világháború kirobbantása ellen folyik. (Jan Mar^k.) Jól halad a zsír- és élőállathegyiijtés Zaíacsébeo Zaiacséb községben jót megy a zsir és élőállat begyüj- őse. a vágás utáji mindén gazdának első, a kötaeze tség teljesítése. A iöldni ü vessző ve; kezet, bol 1 kezelő j e az átvételkor gondosan megnézi nem römloff-e a zsír, ufána gondozott tiszta edénybe rakja. Vigyáz arra, hogy amit a község dolgozói a város! és üzemi dolgozóknak termeltek, tisztán ke'- rü!j ön a munkásokhoz, úgy ahogy azt a Tszövet keze" be behoz* ák. — Zfeirbeadásomnak iu siettem eleget tenni—, mondja Fitos' Pé- ierné — nekem volt, azt akarom, hogy mindenkinek legyen. Azok. nak a dolgozóknak is, akik nem a mezőgazdaságban, hanem hányák bari, üzemekben és gyárakban dolgoznak. Dolgoznak értünk. hogy nekünk jobb legyen, meg akarják könnyíteni a parasztság életét. Azért tettem eleget z sí rbead ásómnak, de nemcsak a zsír, hanem a többi beadá'oma' is teljesítettem. Zalacséb becsületes dolgozó közölt akadnak olyanok, akik íem igy gondolkodnak. Császár Forenc niár december harmadikén levágta a disznóját, de még mindig nem tett eleget a 15 kiló zsii’beadási kötelezettségének. Császár Ferenc a dolgozó nép 'ellensége, nem akar beállni a becsületes dolgozók közé, a munkás paraszt szövetség meg-'-ziiárdifá sáért. az egész dolgozó népünk boldogabb jövőjéért-. Eredményt értek el az élőállat begyüj ősénél is. A község 120 százalékra teljesítstte élőállatból a terv előirányzatát- Eredményes a +avaszi olajos növények szerződéskötése ezen kívül a rostlen és a többi tavaszi növények szerződ é:.kötéré is. A község teljesítene tervét, ez az eredmény Szabó István jó felvilágosító munkájának köszönhető. Állandó és eredményes nép- nevc-lőmunikát végez, a község dolgozói között. Zalacséb község dolgozó parasztjai eredményt értek el. de ezzgl az eredménnyel nem elé- g.dnek meg, hanem még fokozo;- abb harca- indi anak a ermény. begyűjtés további fokozásáért, hogy ez évben még nagyobb eredményeket tudjanak elérni. HÍREK — 17 én, csütörtökön este 6 órakor a nagykanizsai KlOSz’ban taggyűlést tar-únk. Pontos megjelenést kér a vezetőség. — A ZALAEGERSZEGI MÁV főnöksége közli: a Zalaegerszegről 12 08 perckor Zalaszcngyárra induló és onnan 13-18 kor érkező összekötő vonat január 13 lói kezdve nem közlekedik, — MIÉRT FÉLNEK a Népbolt dolgozói a termelési értekezlettől? Mert a termelési értekezlet délután 4 töl este 11 ig tart.-- A Zenepedagógus Munka- csoport a IV- bérleti hangversenyére különleges zenei élmény nyel ezolgáh Nagykanizsa zene- kedvem közönségének. A kiváló győri fúvós ötös mutatkozol be és osztatlan sikert aratott. Az együt'es tagjai: Apró József (kla ri.né ), Dorogi Imre (fuvola), Ernő házi Vilmos (trombita), Hara László (faget) és Kranzl Engelbert (oboa). A műsor első részé ben Rácz Alajos tanár ismertette történelmi kialakulás és mű ködös szempontjából az egyes hangszereket- A vendégszereplő művészek rövid szólószámokban muta-ták be a nagyszerű felkészültségüket. A második részben együttes számok kerültek be mutatásra: Mozart; Divertimento (Trió), Rossini: Quartet’ és Rimszki jKorzakov: Quintett. Ezen számokban a művészek tökéletes összjétékról nagyszerű ©zinérzékről te tek bizonyságot. Kü'ön ki kell emelnünk Unger Ilona zongorajátékát, aki a szóló-számok kíséretében, kiváló alkalmazkodóképességével, a Rim'&zkij Korzakov számban pedig biztos formáló érzékével tűnt ki— Az MSzT III. körzetének 12ére (szombatra) a Magasépi tő V álakat Kul-'urhelyiségébo hirdetett műsoros estjét, a köz bejött akadályok miatt, január 19 én (szombaton) este tartják meg- Az eddig kiadott jegyek eiTe a napra érvényesek- A vezetőség.-— Felhívjuk a ház*uIajdono?o kát a 2380—1949. Korín sz- rendeletre, melynek aj 2. 3, 4—8 § értelmében a fekáliatárlók ti®z titására kizáré'ag a Szerves rá* gyagyüj'ő és Kereskede mi Váj lalat jogosult- 'A feká/iatáriók folyamatos kezelési diját a la- kóháztu’aidonos minden hó 12 ig köteles ’akóitói beszedni és újonnan megalakult Díjbeszedő Vállalat pénzbeszedőrnek á’adni. vagy a vállalat pénztárába be* fizeTii (Szabadság tér 7. 1- era 27- sz-). A nem fizetés vagy késedelmes fizetés a bér nem fiz® tekének. i'letve a késedéimes%fizetésének a jogkövetkezményeivel. jár- Ez a rendelet Nagykanizsán a Szervestrás-vagyüi’ó Vál lalat megalakulásától, 1950. ja* lius hó 15-től érvényes. SALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala megyei Bizottságának lapja- — Fele lős szerkesztő: Szántó Jenő. — Feje fii- kiadó: Darabos Iván- - Szerkesztő-ég Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 22 l'oi 250. Nagykanizsa. Zrínyi M n 29. Tel. 54. — KiadóhivatalZalaeger szeg, Széchenyi tér 4 Tel 182- Nagy kanizsán Zrínyi u. 29 Tel. 15—50. •• vészült a Vasmegye Nyomd 'ban Szóra-i’cly, Kossuth L. u. 6 Tel. Tű. — Felelős vf-7.ető- Hegedűs Gvula PáHIífrítfe 8 EZEN A HÉTEN: PÁRTNAPOK Ezep a héten megyénk vaja mennyi üzemi, városi, falusi, hi vatali alapszervezetében párt napot tartunk. A uártnap pnya ga: „A nemzetközi helyzet“, A PÁRTOKTATÁS HÍREI Januar 1G án 15 órakor a ká derképző középfokú r an folyam pol- gázd. hallgatói részére lesz tanköri foglalkozás.* MDP- MEGYE BIZOTTSÁG AGIT- PROP. OSZTÁLY * \ Január 16 án, szerdán este f órakor minden fokon propagan- d a szeminárium lesz a Zrínyi Miklós utcai iskolában- Kérjük az elvtársak pontos megjelenéNAGYKANIZSAI V. B. ÁGIT. PROP. OSZTÁLY. Január 19 én 9 órai kezdettel a középfokú kiiderképzötanfo- ’yam Bolsevik Párt történetének hallgatói részére a járási szék' helyeken konferenciát tartunk. MB AGIT- PROP. OSZTÁLYA A megyei párt napok előadói: A Megyei Pártbizottság sz: alábbi helyekre küld előadót* Január 17 én, csü öntökön este 6 órakor: Zalaegerszeg Dicsőség Sztálinnak tétrne-ősmvetkezet: Kiss Imre. Zalai öv.5 FóUi István, Pacsa: Takács János Pö öske: Fsa >**• Fe. •>♦.* 7a V szen'mihál/: iíadnaev I ;.-szió. Tófc-j: Erdei Zcitán, Söjtör? Sárközi Géza, Becsehey: Benko István, Lovászi: Palkó József, Tótszerdahely: Ballai Sándor, Letenye: Farkas Géza, Kisko- márom: Szegedi András, Hahót; Dögös András, Nagyrécse: SiHó 'András, Nagykanizsa Vörös Csillag terme őszövetkezet: Vukics László. Az előadók délután 4 órára je. 'cnjenek meg az előadás szia- helyén. MDP- MB. AgiL'prop. osztály SPORT Az MTSB kinevezte a Játékvezető Testület vezetőségét az 1952. evre Az MTSB elnöke az 1952 évre kinevezte a labdarugó Játékvezető Testüket vezetőségét- A követ- kező játékvezetők kerültek a vezetőségbe: Efnök: Török Vince, elnökhelyettes: Csákány János, titkár: Zóka Gyu’aKüldöttbizottgág tagjai: Nagy Károly, Gábor Ferenc, Tprök Vince. Fegyelmi bizottság tagjai: De- si's Kálmán, Török Vince. FLumbort József. — Az uj vezetőség minden tagja — mondja Török Vince •Tnök — érzi munkájának fontosságát és a magunk részéről minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a labdarúgás szervesen illeszkedjék bele szocia is*a sportunk fejlődésébe és ez MHK-n keresztül bizonyitsuk testneve-lési sportrendszerünk ha almas c'őnyeát a labdarúgásban is. Az MTSB rendeleté érteimé' ben a.z 1952- évben csak a megyei bajnoki és a megyei ifjúsági mérkőzések maradnak meg a megyei JT kezében, m:g a járási és városi bajnoki mérkőzésekre az illetékes járási, illetőleg városi JT kü’.dőb?zottság-a fog játékvezetőt küldeni. Ezért szükségessé vá't, hogy a megyei bajnoki és ifjúsági bajnoki iné»** kőzésrk zavartalan lebonyolv a- sa érdekében a Labdarugó Szakszövetség elnöksége és a 31 tanácsa 11x2 játékvezetői párost államcsőn meg. akik a megyei és NB II-es mérkőzéseken működ nek- E'kettesek tagjai felváltva vezetnek és par*jeleznek. Második partjelző egyogy fei'ődőké- pes. fiatal játékvezető lesz, aki d-z ifi mérkőzést vezetiA játékvezetői kettesek feláni- tásik és beosztását az MTSB jóváhagyta és a párosítás a ki*- vetkező: Nagykanizsa: Horváth J—Büki, Csákány—Horváth L., Boda Meghívó a Zalaegerszegi Földmüveeszövetkezet 1952- évi január hő 27-én délután 3 órakor 'a Járási Kul.turctjthón nagytermében (/Irány Bárány) tartandó ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRE. Tárgysorozat: I. E’nöki megnyitó. 2- Az igazgatóság és fel ügyelő bizottság .jelentése 1951. évről* 3. Mérleg és eredményszámla megállapitása. 4- Határozat a' tiszta felesleg árgyában- 5. Az igazgatóság és a fe ügyelőbizotteági tagok lemondása. G. U j igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok válasz*ása- 7. Járási választmányi megbízottak, vá'asztmányi tagok megválasztása. 8- Ju'almazásók- 9. Határozati javn^tat. Mindenkit ezere'ehel vár a A ZALAEGERSZEGI Föl DMÜVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA* —Kanizsai, Flurnbort—Szol! ár. Lenti: Szekeres—Bicsák- Zala* .egerezeg: Gábor—Dingesz, Gondv —Léi ám, Frigyessy—Nagy Z., Török—Láhosmsziky, Nagy K— Kovács, Zóka I—Kozáry, Bödey —Zcka IIAz e'következő bajnokságban több olyan rendszabály lép életbe, me’yeke- a fejődés megköve- tel. Ezek közül teefontosabb a iá-okosok minősitésa. ■ Ennek megtörténtét mérkőzés előtt a íátékvezetőnek cJ'enöHznie kell. Olyan játékos, aki nincs minő* óitve, mérkőzésen nem vehet részt. Ugyancsak ellenőrizni kell a mentőláda tartalmát, valamint az orvos jelen'étét is.- , Termé'Zet'sen az a játékos >em szerepeibe^ bajnoki mérkőzéseken. aki nem rendelkezi az MTSB e’nöke és a Társadn’mi Szakszövetség ehlöko aláírásával ellátott játék enged é'lyel. A követ Iménvek közé tartozik a pályák hite’esitése is. A megyei bajnoki mérkőzések .iá* tékterev* az első mérkőzés e ott hitelesitenJ kel’« Mérőeszközökről a rendező egyesület tartozik gondoskodni. A játékvezetők feaveimileg fe- Vősek az crnüteh rendelkezések r a' ódiságának eben őrzéséért. A já'-ékvezetók tudták, hogy a pályán nemcsak vezetők, hanem °.gyben nevelők is. Ha a játékosok működésüket ebből a szemszögből is figyelembe veszik, sportszerű és fegyelmezett játékra fognák törekedni és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy 1952 ben a labdarúgás terén még nagyobb lépésben lia adtunk a tömegek szocialista labdarugósportra felé. APRÓHIRDETÉSEK ALAPFOKÚ gépkocsi-vezetői vizsgával rendelkező .gépkocsi' vezető személy, vagy teher* gépkocsira e1 bel vezk-dn e. (Eset* eg kocsikísérőnek is). Tóth István Zalaegerszeg, Kos*- sutb Laios-uTca 58. ez* (S52) ELADÓ körkötőgép, kályha, fa- redónv (140 szé es) Nagykanizsa. Sztálin-u* 10. Kézimunka, üzlet. (12) EGY mély gyermekkocsi e-iartó. Nagvkanizsa Tavasz-u- 3. (24) SZOBÁS KONYITÁS lakásomat elcserélném házmesteri állássá’- Cím a nagykanizsai kiadó- ban. (37) BÉKE MOZGÓ N AííVK \ NIZSA Szerdán: SZOVJET LTTTOPSZÁG Színes, magyarul beszélő doku- ment film a mai Lettország «letörői