Zala, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-10-30 / 228. szám
Építsd a nép országát, védd a magyar függetlenséget, oltalmazd a békét! Jegyezz Békekölcsönt 1______ Zalalövőn, a kölcsön jegy zés egy napján Zalalövő szö.dkezetl község Ezt hirdeti a Ub'a a falu eleién. Hatalmas eredmények állnak e mögött a kicsi tábla mögött. Több mint három és félezer dolgozó építi itt új életét. Most folyik har. madszor az országépitő kölcsön jegyzése Zalalövőn. A iervkölcsönjegyzéskor 136 ezer forintot, a be- kekölcsönjegyzéskor 220 ezer forintot adtak az államnak. Azóta még jobban megtanulták becsülni se- giteni a Tervei. A kölcsönjegyzés harmadik napján már 84.200 forintot jegyeztek újra a zalalövői dolgozók. A község eddig közel 5 milliós beruházást kapott a Tervtől, sokszorosát annak, mint amit a község dolgozói kölcsönöztek a hazának. Most a zalalövőiek újból segítik a Tervet. Tudják, érzik, maguknak adnak. ' Herczeg Lajoséhnál Már messziről IxalLaitíSZük a vidám rádiószó Herczeg Lajos háza. felől. Csak Herczeg.né van oütíhon ötéves kisfiával. 16 éves lánya, kimt a mező« dolgozik. Tőrük a kukoricái, A népnevelők még nem jártak náluk, Harczegné azonban nyugodt. Tudja, hogy az ő házukat s-m felejtik ki. Tavaly is jegyeztek 30o forintot. Az 4<J5t 4 millió Saotezer 4<3W A Terv adta Zalalövőnek... Ha belépsz egy házba, ha emberekkel beszélsz Zalalövőn, ha bármelyik utcán végighaladsz, mindenütt a Tervvel találkozol. Ez a Terv maga az élet ebben a faludban, Nélküle nem is lehetne itt 'elképzelni az életeit. Négymillió 880 ezer forint értékű beruházást kapott eddig a község. A 4 millió 880 ezer forint uj községet formált Zalalövőből. iMintaközséget, majd 1951-ben szövetkezeti községet. Hogyan jutottak idáig? ★ Először csak egy másfél kilométeres ut jelezte a Tervet. Erre mondták: „a 3 éves terv adta“. Ek. kor még bltetlenkedők is akadtak jócskán a faluban De ahogy megvalósult, a Terv, úgy álltak a dolgozók is a Terv segítségére. mert itt megtalálják a zeét, a könyvet, a sakkot, mindazt ami felüdülést jelent a napi munka után. * m? 4350 33 <í-----3 42 % U % A z egészségház Zöld keresztje hirdet biztonságot felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Még 1947- ben 66 újszülött közül 8 meghalt, 1950-ben 75 újszülött közül csak hárman haltak meg. Az idei számok tovább javulnak. ★ A felnőttek egészségét biztosítja az uj sportpálya is. Négy éve alig húszán sportoltak a faluban. Ma a 3 labdarugó csapat mellett röplabda, kosárlabda, dtlétika szakosztály működik. Több mint 60-an asztali teniszeznek. A most megalakított minta sportkör MHK tervét 200 százalékra teljesítette. Nem véletlen ez, nem is pillanatnyi felbuzdulás. A zalalövői dolgozók a béke védelmére készülnek sporttal is. Most a megyei baj. nokságban résztvevő csapat 11 játékosa 8 ezer forint békekölcsönt jegyzett. A zalalövői sportolók együttes jegyzése 20 ezer forint. ★ A kultúrotthon és mozi a legforgalmasabb pontja, a községnek.- „Hazajárnak“ ide a zalalövőiek. Otthon érzi magát mindenki, 4QSa<*»*5‘W uj lekóWáx 1945 óta 42 uj lakóház és 26 uj melléképület épült Zalalövőn. Állatállományuknál a háborús veszteség 50 százalékot tett ki, ma az 195* idén sem akarnak elmaradni, még meg is toldják a tavaly jegyzett összeget. — Jó helyre adtuk forintjainkat — mondja Henczeg La- josné. — Tavaly még nem volt villanyunk. Ma már nem kell va_ koskodnunk a petróleum-lámpa mellet. Katiitok egyet a kapcsolón '.s máris világosság van, öröm mellette dolgozni. Rádiót is vetítünk s még egy uj motorke. rékpárra is került az uramnak. A pajtánkat felépítettük, tégla lábakkal. Uercseg La jón a gabona beadásnál is teljesítette kötelezettségét. most pedig a békekölcsönnel segíti az államot, hogy a Terv tovább szépítse az ő életét is. <56% So% m ms állatállomány a háboruelőtitihez viszonyítva 30 százalékos elmélkedést mutat. A tervtől a község 4 millió 880 ezer forint értékű beruházást kapott, amelyből 3 milliót fordítottak az állami gazdaság fejlesztésére. ★ A község fiatalsága a felszabadulás előtt, cl volt zárva a tanulástól. Most 140 fiatal jár közép, iskolába, hatan tanulnak az egyetemen Nagy József tszcs-tag fia a műszaki egyetemen tanul- Mérnök lesz belőle. Mérnök lesz Andor József tszcs-tag fiából is. 238 parasztfiatal ment el a községből ipari tanulónak. Közülük 30-an a bányában dolgoznak. A közeljövőben a tanulnivágyó zalalövői fiataloknak nem is kell elhagyni a községet, mert Zala- lövő is kap középiskolátMindez* a tervnek köszönhetik a' zalalövői dolgozók. így téríti vissza az állam kölcsönbe adott forintjaikatLebics István, a Vörös Zászló tsz tagja 400 forintot jegyez A Vörös Zászló tsz eredményei világosan beszélnek. Idel tér. mésünk 1.8 mázsával nagyobb, mint egyéni gazdálkodásuk idején volt. A nagyüzemi gazdálkodással mind több kenyeret adnak az országnak. Jobb a termésered. mény — nő az egyéni haszon is. Így van-e? Erről beszél Lebics István. — 1946-ban két tehén volt az istállómban, két sertés az ólamban, l9-'i9-ben 10 tehenem volt és ösertté. sem, meg egy lovam is- A 15 hold földemel magam munkáltam meg. Ezért léptem be 1950-ben a iszcs- be, méghozzá egyszerre a 111. típusúba. Hogy miért? Tudjam jól, hogy a 111■ tipusu csoport gazdálkodása a legfejlettebb. Miért várjak évekig, míg ideérek? Így aztán előbbre is vagyok a többieknél.- Nehéz volt az első év, sokat kel. left épitkeznünlc. De megtérül ez már jövőt.3. Most uj hizlaldát épitünk a csoportunknak. Az istállóban egy tehén, meg egy borjú áll, az ólban egy sertés és két süldő. — A többit bevittem a csoportba. De bevittük mi, négyünk kéfkeze munkáját is. Közel 400 munkaegységünk van eddig. Megvan a fejadagunk azon felül is több mint tíz mázsa takarmánygabonát Icaptuhk — pedig építkezünk. Építjük a magunk erejéből, segít építeni az állam is. Nekünk épit az állam, azért jegyeztem 200 forint terv- kölcsönt, tavaly meg 300 forint békekölcsönt. Áz idén megint adtam 400 forintotItt mindönki megelégedett. Csak Lebiosné hangjából venni észre az elégedetlenséget: — Úgy hívnak minket, hogy sötétmajoriak. Mikor lesz már végre villany nálunk is? Olyan jól esne esténként rádiót hall. gat ni, olvasni, mint bent a faluban teszik. Lebicsné nem sokáig lesz már elégedetlen. Hamarosan átszelik a tsz földjeit a magasbanyuló távvezetékek oszlopai, fényt visznek Sötét-majorba, Forintjaik, munkájuk eredménye lesz ez is. „Molnár Károly már jegyzett-e?“ A békék öXcsön'j egy zésre nemeseik. ZaOalövő dolgozó népe. de a kis úttörők is alaposan felkészülitek. Már a reggeli órákban, ,az udvaron körüljárva énekelték a pattogó indulókait és — ami legjobban tetszett nekik: a csasztuskátt Ma még boldogabban sietitek az iskolába, minit máskor. Ma reggel náluk is jártok a népnevelők és (szüleik kölcsön jegyzésükkel számunkra is szebbé tét. tök a jövőt. Erről számollak be a faliújságon sorakozó Írásaik is. Barabás Mária Vll. osztályos tanuló Írja: „A mai napon országszerte meg. kezdődött a békekölcsönjegyzés, Az>t hiszem, most minderúii többet jegyez. mint tavaly, mert az én édesapám is azt mondta, most már meggyőződött, hogy az állam milyen hasznos dolgokra fordítja a mi kölcsönadóit forintja, inkát- Édesapám i3 többet jegyez, mint tavaly. Ahány forinttal többet ad, annyival több tég. lát tesz abba az épületbe, amelynek erős falat a mi békénket védik, s boldog jövőnket biztosítják.“ Csejka Mária ugyancsak a Vll. osztályba jár. Azt írja. hogy a békekölcsönnel mindenki nyer. „Édesapám azért jegyez békekölcsönt — még pedig többet, mint tavaly, meri azt mondja; 6 már eddig is sokat nyert. A terv- kölcsön .s az első békekölcsön segítségével rengeteg épület épült és rengeteg gép készült. Ha sok traktor lesz, hevesebb munkával is sokkal többet tudunk termelni és jobb, szebb lesz az éltetünk. Mi pénzt-,még in$m nyertünk, de miófa mi is adtunk az államunknak forintjainkból, az ország sokkal gazdagabb, a dolgozó j;lép pedig boldogabb lett. Ennél nagyobb nyereményt nem is kíván, hatunk j Németh Mária Vili. osztályos tanulónak az édesanyja jegyez békekölcsönt. Németh Mária ezt ínba: — „Mindenki szívesen, boldogan jegyez, mert az államnak adott forintjaival a békét védi. Édesanyám kölcsönjegyzéssei% én pedig jó tanulással akarom erősíteni a békét és segíteni ötéves temünk építésénél.“ Rajtuk kívül még sokan voltak, akik igy fejezték ki örömüket. vidáman énekelve, kifelé indultak az iskolaépületből. Varga János dolgozó paraszt háza eilőüt megáll a vidám éneklő menet. Az I. békekölcsön-jegyzésnél 2Ö0, most pedig 400 forint'0! jegyzett Varga János. A kis úttörők boldogan mosolyognak. Aztán felhangzik a dal, a csasz- tuska: Tavaly őszön a jegyzésben Varga János járt az élen Úgy biz a, úgy biz a, Tudta, mit vár a haza Nem rakta a pénzét félre. Amikor az állam kérte, Most is ő, most is ő, Lett a lista vezető. Aztán tovább mennék. Sok ház van még Za'lálövőn, ahol hasonló szöveggel zendül fel a csasz. tuslka. De van ennék a csasztus^ kának egy másik része is! Amikor Molnár Károly háza dé ér. nek. az úttörőik, ezit dalolják: Molnár Károly már jegyzett-e? üramög, iimmög csak helyette. Itt bújik, ott bújik Ha keressük aluszik- Neki nem kell tán béke? Vagy szegénynek nincsen pénze? A csudát, a csudát. Más a hiba: a kulák. A népnevelők is járják a háza. kát. Arcuk elárulja, hcvl jártak jó eredménnyel. Az úttörők ajkán egyre többször hangzik fel a csaszfuakának az a része, amit Varga János háza előlit énekeltek. 4946 A 3 éves terv elején 32 kulákcsa- lád kezén volt a község földterületének 39 százalékaMa mi vagyunk a föld urai. M5. akik megműveljük. Ma miénk a föld 99-5 százaléka. A Terv ígéri Zalalövőnek Varga János ezelőtt két hónappal még félt a traktorral történő szántástól, most pedig azért jegyez 500 forint békekölcsönt, hogy az állam minél több traktort adhasson a dolgozó parasztoknak. 4 QH C 4364 — A 3 éves terv idején még csak 1 traktor volt a községben — mondja Varga János —, de az az egy is a kuláké volt. Ma már 7 traktor szántja a zalalövői dolgozó parasztok földjeit. A múlt rendszer urai a villanyt is megígérték, de ők sohasem adták volna meg Az ötéves tervtől megkaptuk. De mást is kapunk mi még a ten tői- Hús- és gyümölcskonzen gyár lesz Zalalövőn. Felépi az uj tanácsház, uj mozi és ku turoíthon, mely sportcsarnol kai lesz egybeépítve. A mi á lamunk nemcsak igér, hanei ígéretét meg is valósítja. E; ért jegyzek én 500 forint bék< kölcsönt. — Felhívja a nagykanizsai pénzügyőri szakasz a Nagyrécse községhez tartozó Gáspárhegyen, Virághegyen és Erzsébeti-telepen termelő gazdákat, kiknél a végelszámoltatás még nem történt meg. október 2-án lesznek elszámoltatva. a szemleivet, a bor. forgalmiadé befizetését igazoló csekkelismer vényeket, nyugtákat, átvételi jegyeket és egyéb idevonatkozó okmányokat a helyszínre hozzák magukkal. Vasárnap. 1951. szept. 30, 7