Zala, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-25 / 197. szám

Ne az elmaradásban — a túlteljesítésért versenyezzen Dömeíölde és Páka! Dömefölde és Páka párosver­senyre hívták ki egymást és al­kotmányunk ünnepére mindkét község Ígéretet tett. hogy be­adási kötelezettségüket 100 szá­zalékra teljesítik. Két hét múlt el azóta, Döme. íöldén már az elcsépelt ezaIma­kazlak jelzik, hogy végétért a cséplés. A versenyről azonban elfeledkeztek. Rozsból 107, búzá­ból 32 százalékra teljesítette a község terménybeadási tervét. A tanács nem vonja felelősségre a beadásukat nem teljesítő dolgo­zó parasztokat. Czupi György 5 holdas dolgozó parasztnak 220 kilót kellett volna beadni, azon­ban még mindig a padláson őrzi a gabonáját. Kovács István nyolc holdas dol­gozó paraszt beadási kötelezett­sége 440 kiló, de ezideig mind­össze 270 kilót vitt, be a mag­tárba. Pedig a bő termése után beadását nemcsak teljesíteni, ha­nem tnlteljesíteni is tudná. Bal­ia Györgyné 6 holdas dolgozó parasztasszony már teljesítette beadását, de még 200 kiló feles­lege van otthon. Gombos József hét holdas dolgozó paraszt, aki szintén teljesítette beadási köte­lezettségét, nem gondol arra, hogy még 250 kiló feleslege van és arra szüksége van a hazának. A tanács nem büntette azokat a dolgozó parasztokat, akik nyolc nap után nem telje­sítették a beadási kötelezettsé­güket. Tóth Ferenc tanácselnök elvtárs azt mondja: — Majd ele. get tesznek ezek is beadási köte­lezettségüknek. Még a feleslegü­ket is a terményraktárba szál. lit jdJc. Ee a tanács és a pártszervezet, népnevelői nem látogatják azo­kat a dolgozó parasztokat, akik­nek a beadási kötelezettségen fe­lül még feleslegük is van. Az egész tanácson „ráérünk még‘‘ hangulat, uralkodik. Nem kell attól tarj.aniok, hogy Páka elkerüli őket a verseny­ben! A pákái tanácsnál is ugyanez a hangulat. Bár a cséplésnek itt is vége. a község beadási kötelezettségét eddig búzából 44, rozsból 63 szá­zalékra teljesítette. Bácsi Ist­vánná elvtársnő a tanácselnök azt mondja: — Nem tudjuk teljesíteni a beadási tervünket, mert rossz volt az idei termés­Szabó Lajos 3 holdas dolgozó paraszt 318 százalékra tett ele­get beadási kötelezettségének. Bundies Ferenc öt holdas dol­gozó paraszt 227 százalékra tel- jesitette beadását- De sorolhat­nánk azokat a dolgozó paraszto­kat, akik száz százalékon felül eleget tettek a beadási kötele­zettségüknek. Ami azt bizonylt­ja. hogy teljesíteni, sőt, túlteljesí­teni is lehet a beadási kötele­zettséget, mert sokkal jobb ter­més volt az idén, mint tavaly. A tanács ebben a községben sem törődik a C gaboua-begyüjíési terv teljesítésével. Tóth József 4 holdas dolgozó pa­raszt négy mázsái felesleget őriz a padlásán. Vatali Lajos négy holdas dolgozó paraszt is telje­sítette már beadási kötelezettsé­gét, de még mindig négy má­zsa felesleget őriz otthon. Bóha István párttitkár elvtárs sem gazdája a községnek. Nem ellenőrzi rendszeresen a tanács munkáját és igy előfordul, hogy a tanácson azt sem tudják, hogy kinek mennyi feleslege van. A pártszervezet maga sem fordít kellő gondot a begyűjtésre. Hi­ányzik a kommunisták példamu­tatása, a beadásban is, a népne­ve lomunk ában is­Kezdetben a, versenyszellem eléggé kibontakozott, melynek eredményeként a két község az elsők között végzett) az aratás­sal. A pártszervezet és a tanács azonban mind a két községben elfeledkezett arról, hogy a ver­senyszellemet tovább kell fo­kozni a cséplés és terménybe- gyüjtés sikeres befejezéséért- Mindkét község tanácsa és a pártszervezet a kommunisták se­gítségével fogjon hozzá a hiá­nyosságok kiküszöböléséhez. A tanács vonja felelősségre a két község becsületét veszélyeztető, terménybeadásban hátul kullogó parasztokat. szívós népnevelő munkával érjék el 'azt, hogy Páka és Dömefölde az elsők kö­zött tegyen eleget hazafias kö­telezettségének. KELENCZ FERENC Az elmúlt héten újabb földdel lépett be a Megyéikben i&, minit min­denütt az országban, uj len­dületet vteüt a termelőszövetke­zeti mozgalom. A dolgozó pa^ rasztok közül egyre többen vár taszítják a szebb élét útját. A termelőcsoportok most folyó elő­zetes jövedelem-elosztásai mind több dolgozóparas.át'oit győznek meg: érdemes a közös gazdálko­dás útiját választani. Az alkotmány ünnepén oégy uj iermelőcsoporit alakult: me­gyénkben: Nagybakónakon, Bu­dáján, Bakitiütitösön és Vasbol­dogasszony községben. Ezen. a 148 család 1166 hold termelőcsoportokba napom 27 csaiád 29 taggal, 202 hold földdel lépett be a már meglévő I tipusu termelő cso­portokba. A III. tipusu -termelő- csopoiitokha 100 hold földdé1!1 36 uj -tag lépettt be, de számos be­lépés történt az önálló termelő­szövetkezeteikbe is, Megyénkben az elmúlt héten összesen 14-8 család, 196 taggal, 1166 hold földdel1 v/álaszítotita a közös gazdálkodás útját Az uj csoportokon és a belépéseken kívül jelenleg 39 előkészít,ő-bi- zot)bsá.g van. 379 családdal és 1260 hold földdel Mezei József né tettekre váltja a békeivre irt aláírását Fokozzuk a baromfi- és tojás begyűjtés ütemét! Megyénk dolgozó parasztjai a gabomabeadási kötelezettség telje­sítése mellett teljesítik a baromfi és tojásbeadási kötelezettséget is. Egyre több gazdakönyv bizonyít­ja: tulajdonosa- jó polgára a hazá­nak, becsülettel eleget tesz az ál­laminál szembeni kötelezettségei­nek. A tojásbegyüjtés jó ütemben halad. A járások közül eisö helyen áll a nagykanizsai járás: a tojás- begyűjtési tervet eddig 65 száza­lékban teljesítette. Második a Za- laszenígróti járás 63 százalékkal. Harmadik a zalaegerszegi járás: 62 százalékra teljesítették eddig a tojás begyűjtés tervét. A lebe­nyei járás dolgozó parasztjai to- jásbegyüjtési kötelezettségüket 58 százalékra teljesítették eddig. A lanti járás elmaradt: 54 százalék­ra teljesítette a tervet. A baromfib együj tés| ütemét jobban kell fokozni. Baromfibe- gyüjtésben első a lenti járás: évi tervét 18 százalékra teljesítette eddig. Második a zaUezentgróti járás 16 százalékkal, harmadik a nagykanizsai járás 14.3, negyedik a letenyei járás 14, ötödik a zala­egerszegi járás 13 százalékkal. nélkülözhetetlen az agifációs munkában A his hás. a tiszta udvarral, benne csirkék, kacsák, a disznóól­ban kis hízó, szorosan hozzátar­tozik Mezei józsefné palini dol­gozó pai'asztasszomj életéhez. Hetvenöt cv járt el a feje felett, de igy látásra nem is hinné sen­ki, hogy már hetvenöt éves. Az a fa]\ta asszony, kire azt mond­ják a faluban: nem tud munka nélkül élni. Amikor a békeciláirásra készült a falu. nem várta meg a népne­velőket, hanem az elsők között ment el a kulturházba, hogy aláírja a békeivöt. — Mindent meg kell tennünk a béke meg­védése érdekében — mondotta akkor a körülötte állóknak. Az­óta elmuU az aratás, a cséplés és Me&ei Józsefné tettekkel bi- zonyitotta be, hogy aláírása a békeiven: fogadalom volt, melyet mindennap teltekre utált. Az el­sők között adta a hazának feles­leges gabonáját. Beadási kötele- zcáAségét 600 százalékra teljesi- t me ' — Miért őrizgetném itthon — kérdezi csodálkozva — hiszen az országnalc szükége van rá! Az állam segk nekem mindennel — én meg magamnak segítek, ami­kor az országnak adok. Két há­borút éltem át Az első világhá­borúban a férjemet vitték el és én itltmaraditcun kilenc gyerek­kel, Senkit sem érdekelt miből élünk. Ebben a háborúban három fiam volt katona. Nem volt egy nyugodt napom. annyira aggód­tam értük. Felneveltem nyolc gyereket, négy fiút. négy lányt. Hirtelen elhallgat, elcSuklik a hangja, s annyit tud mondani. — Csak hogy' ezt is megérhet­tem. Nehéz volt, nagyon nehéz volt idáig eljutni. Aktán mosolygásra válik arca, Büszkén mondja- — Tizenkilenc unokám van. A legidősebb már egyetemre jár, tanult ember lesz belőle, Magunk erejéből nem tudtuk volna taníttatni. Hirtelen bemegy a szobá­ba és kezében könyvvel tér visz- sza. — Nézze mit kaptam... Az ehő oldalra beírták miért kap­tam. — Fellapozza és olvassa: —„Makszim Gorkij: Az Anya. A honvédség ajándéka egy anyá­nak, ki beszól(fáftaiiási kötele­zettségét 600 százalékban telje- silatte“- Aláírta egy katonatiszt; és egy honvéd. — Becsukja a könyvet és viszi vissza g szobá­ba, nehogy valami baja essék. Mikor újra kijön a szobából, mo­solyogva mondja: — Azt hiszem, most már megérti, miért volt- sürgős nekem a békeivet aláírni és megérti miért adtam le min­den szem felesleges gabonámat. Hát ezért. Azért, hogy az uno­káimnak könnyű életük legyen, ne kelljen szenvedni, mint ne- ' künk kellett, azért, hogy tovább­ra is egyetemre járhassanak a mi gyermekeink-, azért, hogy min. dig ilyen katonáink legyenek. — Én tudom, hogy vannak, akik most mindenben hibát lát­nak, siránkoznak, de én csak egyet sajnálok, qzt, bogig nem vagyok harminc éves. hogy még többéit dolgozhatnék cs tehetnék a béke érdekében. Mcatei Jóssefné Palin élen­járó békeharcosa, megértette és jól tudja, hogy mitől függ a bé­ke. A~ ö két kezének munkájá­tól. Attól, hogy a maga munka- területén élenjái' minden mun­kában, attól, hogy tudja, mi az ö hazafias kötelezettsége a dol­gozó nép kánt és annak eleget is tesz minden körülmények kö­zöst, attól, hogy ő továbbra is az első sorban harcoljon mindenütt, hol a béke ügyéről lesz szó. És Mezei józsefné továbbra is tel­jesíteni fogja kötelességét. Tel­jesíteni fogja, mert békében akar élni s békében akar gyönyörköd­ni unokáiban, dédunokáiban, jól emlékszik még éledének eddigi szenvedéseire; a szegény embe­rek elnyomására és most, hogy minden megváltozóit, hogy más életet teremthet, családja számá­ra, ez mindennél többet jeleid neki Ezért küzd a békéért. Azt akarja, hogy továbbra is béké­ben, szabadon építhessük orszá­gunkat­Rigó J, finer György, 0 holdas dolgozó paraszt Kránner György 9 holdas uj- udvari dolgozó paraszt udvarán Néhány nappal ezelőtt még hallani sem akart a Iszcs-ről Hetlinger Józsefné 15 hol­das középparaszt, de az utóbbi napokban sok minden töritémit Nagyrécsén: a dolgozó paraszti­ig megmozdult, a község megváltozott és mteg- váBtozoltJti Hetlinger Józs'efné is. Négy-ölt nappal alkotmányunk ünnepe előtt a községben egyszerre lüktetőbb lett az élét. Az utcán, a mezőn, és este a tágas udvarokban az emberek a (tszcs-ről beszélgetitek, a dolgozó pa­rasztok keresltek az alkalmat, hogy egy kicsit elbeszélgessenek a népnevelőkkel. Hötilingernébem is feloldódott a régi merev­ség _ amikor itialálkozotjfc Tóth Gábor elvitárssal, akiről tudta, hogy ismeri a t'sizcs-t. ő maga szó­lította mog: — Azltán rólunk se feledkezzenek meg — mondta — szívesen elbeszélgetnénk egv kicsit. Volna sok kérdezni valónk, eljön-e hoz­zánk is? Aztán elmondta Heitlingerné, hogy egyre- ralásra hallja, hogv ® legjobb középparasztok, a legrendesebb gazdák sorra lépnek a tszcs.be. ü sem akar az utolsó maradni. Hasonlóképpen beszélt Németh Jánosné is, 12 holdja van. Néhányszor már jártak nála a népnevelők, de akkor még a kulákok szavára is hallgatott) s kévését fogott rajta a felvilágosító munka. Az a 60 uj tag, amely belépésével az utóbbi napokban a tszcs-t erősítette, Németh Jánosaiét is gondolkodíásra birta. Most ő is maga hivja a népnevelőket. Hetlingernén és» Németh János­áén kivül ma már sokan vannak Nagyrécsén, akik nem akarnak elmaradni azoktól, akik elin­dultak az uj éltet, a boldogabb jövő felé. Miért mozdult meg Nagyrécse? Mi okozta, hogy napról-n-a-pra növekedik a tszcs tagságá­nak a száma? Alkotmányunk ünnepén a tszcs uj és régi tagjai csoportérfiekezletet tartottak s itlt felve­tőd ätlt, hogy a tszcs, ha igy erősödik, rövidesen kérheti az önálló szövetkezetté való átalakítását zsákokkal megrakott szekér áll. Felesége a vizet huzza, itatásra készül, hogy utána befogjanak, a a. magtárba szállítsák a gabo­nát. Kránner György most csé­pelt el. Gabonája egy részét, amennyi beadási kötelezettsége volt, a géptől egyenest a mag­tárba vitte. Utána elment a ta­nácshoz, kiszámolták, mennyi a feleslege és most azt viszik a magtárba. Mindig és mindenben szeretett eleget tenni Kránner György a haza iránti kötelességének. Ele­get tett már baromfi és tojás­beadásának is. az egész évi kö­telezettségét 100 százalékban tel­jesítette. A község legjobb bé­keharcosai kőzé tartozik és, hogy most újra bebizonyítsa békeaka­ratát, C-vételi jegyre még há­rom mázsa búzát és 125 kiló ro­zsot ad be. Az egész község ismeri és szá- visen követi Kránner Györgyöt. Mindenki tudja, hogy élenjár a békeharcban. Most az a felada­ta. hogy még következetesebben harcoljon a béke ügyéért és se­gítse dolgozó paraszttársait, akik tőle várnak példamutatást ab­ban is, hogy Kránner György lépjen előttük a szebb és jobb élet útjára. Olvasd cl Szombat, 1951. ang. 85, 3 Nagyrécsén egyengetik a jövő útját — Elég erősek leszünk már ahhoz, hogy saját lábunkon járjunk — mondták. Azoknak, akik nem ^ ismeritek eléggé a tsz előnyeit, megmagya­rázták, hogy az önálló szövetkezetnél nem a földmű vessző vetkezet a jótbaFJó, az önálló szö- veltkezejt már maga tárgyal az állammal, mező- gazdasági termékekéit feldolgozó üzemet is léte. sitheit. cséplőgépeit, traktort vásárolhat. ■fiz értekezlet után máris jelentkez­tek az uj belépők. — Mosifc már én sem akarok kivétel1 lenni — mondta Németh János középparas'zt és moso­lyogva, örömmel irta alá a belépési nyilatkoza­tott. S'zalai Józef 9 holdas gazda az első ttápusu tszcs.be lépetlt. ahol ugyancsak szépen növeke­dik mái' a tagság száma. Úgy látszik, verseny alakult ki a két csoport között, hogy melyik tud több tagot szerezni, mert mosit már ők maguk keresik fel az egyéni­leg dolgozó parasztokat, hogy megnyerjék őket csoportjuk számára. Az első iipusu tszcs, amelynek augusztus 20. előtt 17 tagja voljt, alkotmányunk ünnepén újabb 13 taggal növekedett, de a lendültet a kö­vetkező napon sem hagyott alább, mert akkor is kilencen Írták alá a belépési nyilafkozátoit és számuk nap-nap után jobban növekedik Vincze Lajos 12 holdas, Béres József 10 holdas és Varga-Báliné 7 holdas gazdák még nem léptek be a csoportba, de már ugv beszélnek róla, mintha ők is a csoporthoz tartoznának. — Azt kérdezték a bakón aki ak — szóit Béres József Vincze Lajoshoz fordulva — miért nem alakítunk uj tezcs-t? Mi érteimé volna en­nek? Én azit mondtam, jobban tudunk majd dől. gozni. ha inkább a régit erősítjük és a régihez tömörül az egés'z község. így beszélgetnek a nagyrécseiek a tszcs-ről, a itezcs-be való belépésről. Tervezgetnek. Egyen, getik a jövő útiját. Takács E.

Next

/
Thumbnails
Contents