Zala, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-29 / 200. szám

Pál János nem marad az állam adósa A szomszédból áthaHatsziíc a traktor dohogó. zakatoló hangja. Csépelnek odaát. Pál Já­nos már rég túl van ezen. Elsőnek fejezte be a cséplést a község­ben és elsőnek tefiesitette be­adási kötelezettségét is. — Mindig kötelességtudó ember voltam, most pedig, hogy az .'állam is megbecsüli a dolgozó parasztságot, még jobban telje­sítem a kötelességemet. Nem kellett engem biztatni, hogy idő_ ben végezzem a növényápolást- Biztatóit a munka és ez elegen­dő volt nekem. Fizetett is ám a föld. Nem volt hiábavaló a mun. Ilkám. — mondja. Pál János egy szóval sem mondja, hogy nem találja meg a (számítását. Helyesnek találja a kormányzatnak azt az intézke­dését, hogy ott. ahol szükséges, erélyesebb, keményebb eszközök­höz nyúlnak. — Büntessék meg a késle­kedőket — mondja. — Ahogy én be tudtam szállítani mindjárt a géptől a feleslegemet, azok is megtehették volua. akik még mindig hátralékban vannak. Most legalább megtanulják, hogy késésükkel nem csak az 'államnak, hanem önmaguknak is ártottak. Eddig nem tudták, mert nem akarták teljesíteni kötelességüket. Most- teljesítenek 5, vagy 10 százalékkal főbbet. Pál Jánosnak 426 kilogramm gabonát kellett beadnia és ö be­vitt 748 kilogrammot s ezzel be­adási kötelezettségét 175 száza­lékra teljesítette. — A gabonabehordásnál első­inek végeztem — mondja — s már akkor azon gondolkodtam, hogy érhetném el, hogy a csép­iéiben is első legyek. Gondoltam, ha először csépelek, a beadást is elsőnek teljesíthetem- Kívánsá­gom beteljesedett és nagyon bol­dog voltam, amikor feldíszített szekéren én vittem először a magtárba a gabonát. Másnap reggel felkeres, lék v, tanácstól. Ott volt a ta­nács elnöke, a tanács titkára, de eljöttek az úttörők is és töb­ben a dolgozó parasztok közül. Az úttörők felköszönfötték. Pál János meghat ódottan vá­laszolt a felköszönlésre. az ün­neplésre. — Csak annyit tettem, ami minden becsületes, dolgozó pa­rasztnak kötelessége — mondta.-— Mi nagyon sokat kaptunk a dolgozók államától. Szabadok vagyunk. Saját tanácsunk van, amelyet mi választottunk- Bé­kében dolgozhatunk. Ha min. dent számítunk, akkor nagyon kevésnek tűnik az, amit az ál­lam kér tőlünk, nem is szá­mítva, hogy 5z állam a gabonát nem csak. hogy jól megfizeti, hanem jutalmazza is. Ezeket mondta Pál János. Még most is pontosan emlékszik minden egyes szóra, amellyel az úttörők felköszöntésére vá­laszolt. Aztán arról beszél, hogy hogyan fizetett a föld. — Ter­mett bőven — mondja — 4 hol­dam van, de nekem ez a 4 hold is adott annyit, mint másnak, aki rosszabbul dolgozott, 6—7 hold. A búzánál 13 mázsás át­lagot értem el. Bőven lesz bur­gonyám és kukoricám is. Amikor a gabonafeleslegemet a magtár­ba szállítottam, C-jegyre 2 má­zsát adtam le. Aztán, hogy ha- zajöttem. körülnéztem az elszá­molásnál- Rájöttem, hogy még mindig maradt feleslegem. Nem késlekedtem: még 122 kilót a magtárba szállítottam. A vásárlási utalványokat még nem használta fel. Eddig csupán egy mosdótálat vett az asszony. — Ezt, moso­lyogva mondja, de aztán meg­magyarázza, miért ez volt az el­ső. — A régi már tönkrement s hallottuk, a vásárlási utalvány­ra nagyon jó, tartós zománc­edényt lehet kapni. A bakancs és a ruhavásárlás majd csak ezután következik. Most az asszony is kedve szerint elláthatja magát kartonnal és egyéb szükséges holmikkal. Még van egy kis beadni való­ja Pál Jánosnak. Burgonyából már el is készített 3 mázsát- Ezt ma beszállítja- Nem rákos, gatja odahaza a felesleges ter­ményt. Nem akar adósa marad­ni az államnak. — Ma beszállítom a burgo­nyát — mondja — s akkor más már nem lesz vissza, mint a bab, de csak akkor érzem igazán jól magamaf. ha már az is a be. gyüjtőhelyen lesz. Akkor elmond, hatom: teljesítettem Kötelezett­ségemet. így beszél Pál János, zala- szentiváni dolgozó paraszt, aki­nek jól fizetett, a föld s akinek most már van miből vásárolnia. T E. Mondjátok meg barátaimnak, várom őket Tóth Lajos fiatal bányász levele Várpalotáiéi szüleihez Az a 60 uj bányász, aki a za­lai városokból és falvakból in­dult el Várpalotára, hogy előse­gítse széntermelésünk fokozását, máris munkába állt. Szüleik­hez, ismerőseikhez irt leveleik­ben boldogan beszélnek uj mun­kahelyükről, megbecsült munká­jukról és uj életükről, a bányász, életről a zalai fiatalok. Az alábbi levelet Tóth Lajos küldte Várpalotáról szüleinek Nagykanizsára. „Kedves Édesanyám. Szeren, esésen megérkeztem és már mun­kába is álltam. Nagyon jó he. lyem van. Nagyon bojdog vagyok, hogy eljöttem bányásznak és örülök, hogy nem hagytam lebe­szélni magamat. A kosztunk ki­tűnő- Annyit adnak, hogy el sem tudjuk fogyasztani pedig tud- ját°k, hogy én odahaza is milyen nagyevő voltam. A fizetésem 1200 forint lesz havonta. Persze, az tőlem függ, hogy keresetem még ennél is ma­gasabb legyen, örömmel végez- zük a munkát. A régi gyakor­lott bányászok mindent megma­gyaráznak és úgy bánnak ve­lünk. mintha valamennyien régi, jó barátaink lennének. Sehol nem tapasztalható ilyen nagy összefogás ilyen mély. kapcso­lat, mint a bányászoknál, ügy élünk itt, mintha egy nagy csa­ládban élnénk. A jövő hónapban már küldök pénzt, Minden kiadásomat fel­számítottam, de akármilyen bő­ven számoltam is úgy láttam, sek pénzem marad, és sol<zat küld­hetett Nektek. Mondjátok meg barátaimnak, varom őket. Nem bánják meg, ha bányászok lesz­nek. Mi valamennyien nagyon megszerettük a bányászéletet. aki pedig egyszer megszereti a bányát, többé nem tud hűtlen lenni hozzá. Lajos. Megjelent a „Termelőszövetkezeti Híradó“ 4. száma A legújabb szám közli a ter­ménybeadási kötelezettségben élenjáró termelőszövetkezeti cso­portokat és egyénileg gazdálko­dók neveij-, s közli a Szovjetunió kolhozainak gazdag tapasztala­taik A legújabb számból az alábbi cikkek emelkednek ki: Ötéves Tervért, a Békéért — Több gabonát a hazának! Ifj. Selesi István: 53 mázsa helyett 290-et adtunk be. így élnek a kolhozparasztok. A nagyüzemi gazdaságban ha­talmas segítség a, gép. E cikkek melle[t még 'számos más fontos cikket és képet kö­zöl a ,,Termelőszövetkezeti Hir- adó“ legújabb száma. TEGNAPI SZÁMUNKBAN zsír jegyosztásról adtunk hirt. A hír* téves információn alapult: Zalaelgerszegen nem zsír jegyet', hanem a zsirelosztás megkönnyí­tésére utalványokat osztottak. A BÉKEBEGY ÜJTÉS HÍREI Jelentés öt községből — NAGYKANIZSAI Finom- technikai Javító Vállalat Sztá- lín-ut 13. Telefon 12—76. Vál­lal: Írógép, irodagép, számológép, varrógép, kerékpár, motorkerék­pár rádió, gramofon és kisgép- javitást, villanyszerelést, fém- esztergályozásf. autógénhegesz, test' Vesz és elad: használt. Író­gépet. számológépet, varrógépet, rádiót, kerékpárt és motorkerék­párt. A MIKLÓSFAI tanacs tagjai között egy sincs, aki a termény­beadásban kimagasló eredményt ért volna el. A volt tanácselnök nem törődött a begyűjtéssel, a társadalmi bizottság so kapóit munkát, igy aztán szégyenben maradt a község: kizárták a miklósfaiakat a szabad piaci for­galomból. A tanácstagok közül rossz példáit mutatott Dömötör Lajos 6 holdas dolgozó paraszt, aki 175 !kg feleslegét nem adta be. Virágh József példája se köve­tésre méltó. Ö hét holdas gazda és a 107 kg-os árpa beadási kö­telezettségét nem teljesítette. Ugyancsak megfeledkeztek a to­jás és baromfi beadás teljesítésé­ről is. Amikor a községi tanács a késedelmi pótlékot kivetette rájuk, még akkor sem voltak hajlandók eleget tenni kötelezett­ségüknek. Sági Jánosit ezért váltották le a tanács-elnökségről, mert meg­feledkezett arról, hogy szemé Iyes példát mutassou maga és a tanács minden tagja. A miklósfai dolgozók vegye nek példát Kucsevár László ! holdas dolgozó parasztról, aki a kenyérgabona beadását 205, a tojás és baromfi beadását pedig 100 százalékban teljesítette. ZALaBESENYÖ-í színién ki­zárták a szabad piaci forgalom­ból. Bucsuta község dolgozó pa­rasztjainak felhívására azonban mindent elkövetnek, hogy hibáju­kat kijavítsák. Jópéldával jár elől a tanács minden tagja, a . cséplés, begyűjtés és a mezőgaz­dasági munkák terén jó eredmé­nyeket érnek el. a tanctes min­den tagja eleget tép beadási kö­telezettségének. Doszpoth Mi­hály 5 holdas dolgozó paraszt, a tanács tagja 298 százalékban tett eleget beadási kötelezettségének A tojás beadáséit 100 százalékban teljesítette. Geiger Sándor 8 holdas kenyérgabonából 170, to­jásbeadásból 100 százalékos be­adással mutat példát a dolgozók­nak. Németh JAszló 6 holdas 297 százalékban tett eleget a beadás­nak. László István 8 holdas ta­nácstag, aki az állami gazdaság­ban dolgozik, nem akar Jeep aki munkás lenni, ezért földjét fel­A zalaegerszegi vasútnál a legjobb pártonkivüli dolgozókat is ,.Az 1951—52-es okjatási év folyamán párttagságunk 40—45 százalékát kell bevonnunk szer­vezett párt oktatásba, és emel­lett minél nagyobb részét a pro- paganda lazább formáiba — elő­adássorozatok. propagandaelő­adások és rádiószemináriumok rendszeres hallgatásába, A Párthoz, népi demokráciánk­hoz hű pár tónk ivüliek legjobb­jai számára is lehetővé kell tennünk a marxizmus-leninigmus elsajátítását, bevonva őket — képzettségüknek megfelelően —, a pártoktafás különböző formái­ba”. (A Politikai Bizottság ha­tározatából.) A propagandisták kiválogatá­sa már megtörtént- Már esti előadó képző iskolákon tanul­nak. Mosf a párt£zervezeleknek az a feladata, hogy a hallgató­kat kiválogassák és beosszák őket megfelelő politikai képzés, be. A Politikai Bizottság ha­tározata óta a pártszervezeteink nagy lendülettel kezdtek fog. la 1 kozni az uj oktatási év elő­készítésével. Ebben a munkában a vasúti pártszervezeteinkre is nagy fel­adatok várnak. A vasút az or­szág legnagyobb üzeme, az ötéves terv végrehajtásában hatalmas feladatai vannak. A növekvő szállítások, árucsere forgalom, a korszerű, jó közlekedés megva­lósítása komoly munkát követel­nek a vasút minden dolgozójá­tól. Ezeket a feladatokat csak úgy tudják jól végrehajtani, ha párttagságunk és a legjobb pár­tcnkivüli dolgozók állandóan fej­lesztik politikai tudásukrat A pártszervezeteink most már nagyobb felelősséget éreznek az oktatási munka si­keréért. Ének szellemében válo­gatta ki a zalaegerszegi vasufi forgalom pártszervezete a poli­tikai iskolákon résztvevő hall­gatókat. Nem most láttak neki az ok­tatás előkészítésének. Már hó­napokkal ezelőtt vezetőségi ülé­sen megbeszélték a tennivaló­kat- Per} Károly elvtárs a párt- szervezet titkára, Ilári János elvtárs oktatási felelős beosz­tották a vezetőség tagjai között azokat a párttagokat, és párton­kivüli dolgozókat, akiket a po­litikai iskolákra javasolni akar­tak. Bizalmiak, népnevelők és maguk a vezetőség tagjai egyé­nileg beszélgettek velük. Ily- módon aztán megismerték mindazokat, akik érdemesek ar­ra, hogy politikai iskolákon sa­játítsák el a marxizmust-leniniz- must. Nem hiába végezték fáradha­tatlanul a kiválogatást. Olyan dolgozók kerültek be az okj áfás­ba, mint Szőke Ferenc sztahá- novisfa kocsirendező, Verő Já­nos sztahanovista vezető váltóőr, Horváth II. István sztahanovis­ta vezető válfóőr. Gorza Jenő forgalmi szolgálattevő főtiszt sztahánovisfa. aki egyéni tanu­lóként, a többi elvtárs pedig minf középfokú politikai iskola hall­gatói tanulnak majd. De nem csak a párttagokkal foglalkoz­tak. A politikai iskolákra ke­rülnek olyan becsületes pártonkivüli dolgozók minf Kovács László áruirányitó, aki a munkáját a legjobban vég. zi és a népnevelő munkában is nagy lelkesedéssel veszi ki ré­szét. Nem feledkeztek meg a fiata­lok bevonásáról sem. Nyolc DISz fiatal vesz részt a politi­kai alapismerétek körén. Ott van közfük Szabó Teréz táv- irász, aki munkáját hibátlanul végzi és minf,. népnevelő vesz részf a pártszervezet munkájá­ba­Gonda Rozália DÍSz-fiatalt a legjobb zalaegerszegi kalauz­nőt is javasolták a politikai alapismeretek körére. De nem csak ennyien vannak. A közép­fokú politikai iskolára 22 hall­gatót. a politikai alapismeretek körére pedig 25 hallgatót java­solj-. a pártszervezet a munkáju­kat becsületesen végző pártta­gok és párfonkívüli dolgozók kö­zül. így foglalkozott a zalaegersze­gi vasúti forgalom pártszerveze­te az 1951—52-es oktatási év előkészítésével. A jó előkészítés segítségével is biztosítják az ok­tatási év eredményességét­K. L ajánlotta az állami gazdaságnak. A községi tanács figyelme ki­terjedjen a legtöbb gazdánál még mutatkozó 20—30 kilós hát­ralékokra is! HAHÓT lemaradt a begyűj­tésben. Alkotmányunk ünne­pén a gabona begyűjtési ter­vük teljesítésében mindössze 5 százaléknál tartottak. 23-án felvergődtek a 34 százalékig. A tanács még egy esetben sem vetette ki a késedelmi százalé­kot. Népnevelő' munkájuk gyenge, nem tudják megmoz­gatni a dolgozó parasztságot a begyűjtés teljesítésére. A ta­nácstagok sem mutatnak kö­vetésre méltó példát. Valamennyiüknek, a tanács­tagoknak is példát mutat azon­ban özv- Németh Jánosné 2 holdas dolgozó parasztasszony, aki kenyérgabona beadását 2811 százalékban teljesítette­OROSZT ONY . községben is gyenge volt a begyűjtés eredmé­nye. az alkotmány ünnepére szervezett verseny értékelése azonban azt mutatja, hogy a- orosztonyiak meggyorsított á k előrehaladásukat a beadásban. Már túlhaladtak az 50 százalé­kon s teljesítményük naponta jelentősen emelkedik. A tanács tagjai valamennyien teljesítették kötelezettségüket. A tszcs azonban a gyenge termésre hivatkozva nem adoU be egy szem gabonát sem. Rosszul gaz­dálkodtak, igy nem tudtak eleget ■tenni kötelezettségüknek. Mun­kájukban — mondja. Böjti László tanácstitkár — sokat kell javíta­niuk, mert nekik kell elől jár ni a termelésben s a beadásban is és a tszcs eredménye nagyban nö­veli a község eredményét is. BAKÓHÁZÁN a legutóbbi tanácsülésen vállalták, hogy az alkotmány ünnepére száz százalékon felül teljesítik ke­nyérgabona beszolgáltatást kö­telezettségüket. Vállalásukat 97 százalékra teljesítették- Az al­kotmány ünnepén a beadásban élenjáróknak ünnepélyes ke­retek között adták át a kitün­tetéseket. Köztük Bognár Já­nosnak a Magyar Kormány el­ismerő díszoklevelét. Bognár János 6 holdas ujgazda, ke­nyérgabona beszolgáltatásán kívül még 651 kilót adott be, igy a községben a legjobb tel­jesítményt érte el. Bognár János, meghaíottan vette át az oklevelet: — Cselédsorsban éltem, soha nem gondoltam volna, életem­ben, csak egyszer is ilyen ki­tüntetésben lesz részem. ígé­rem, hogy a mi államunkkal szemben minden kötelessége­met teljesítem, mert tudom azt, hogy ezzel a békét védem meg és azt, hogy soha ne le­gyek többet cseléd. Dolgozó paraszttársai példát velvetnek róla» mert Bognár János 1000 forint értékű utal­ványt is kapott — érdemes te­hát beszolgáltatni. Aki bő kéz­zel segíti a dolgozó nép álla­mát, aról nem feledkezik meg az állam sem. »uif fMovtri*j*A ttrtiéLtiíétS* PÁRT ÉRIT ÉS Útmutatást nyu|t a mindennapi pártmunkában Szerda. 1951. aug\ 29,

Next

/
Thumbnails
Contents