Zala, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-28 / 199. szám
MAI SZAMUNKBAN Az élenjáró gabonatermelők országos tanácskozása. Az élelmezési miniszter rendeleté a napraforgómag for- galmának és felhasználásának szabályozásáról. - Négy- ventagu paj-asztküldöttség utazik a fővárosba a terv- kolcsönkötvények harmadik sorsolására. A gclsei Petőfi-tszcs 40 mázsa gabonával többet adott az ér* szagnak. JlZ MDP ZAL1MEGTE1 pARTBIZOTTSÁGAWAK ÄAPDL1PJA VII. évfolyam 199. szám. Ära 50 fillér 1951. augusztus 28, Kedd A népnevelőmunka fokozásával a további sikerekért! Előzzük meg Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abauj-Zemplén megyét! A vasárnapi begyűjtési békenapon elért eredmények bizonyítják, hogy nem ' csökkent a lendület, dolgozó parasztjaink mind jobban eleget tesznek kötelezettségüknek. A begyűjtési békeaap eredményeként megyénk búzából 73, rozsból 111, árpából 36, zabból 62 százalékra telj esitette gabonabegyüjtésu tervét- Az élelmezési minisztérium jelentése szerint az elmúlt napokban Szabolcs, Szatmár és Borsód-Abauj- Zemnlén megyék, mindössze kéttized százalékkal előzték meg megyénket a versenyben. Népnevelő munkánk megjavításával induljanak harcba községeink, járásaink a két előttünk álló megye megelőzéséért! A járások versenyében továbbra is a zataszentgróti járás vezet. Második a lenti járás, a harmadik helyén álló zalaegerszegi járás azonban» már csak néhány tized százalékkal marad el mögötte. Negyedik a nagykanizsai járás, utolsó a letertyei járás. Az elmúlt •m nap eredményeként a zalaegerszegi járás a első a napi terv teljesítésében,: 1772 mázsa gabonát adtak be. : Ez az elsőség azonban nem je- lenti a járás jó munkáját, a megelőző napihoz képest 3 vagonnal csökkent teljesítménye. • A terv-: -teljesítés eredménye: búzából: 64-ről 68-ra, rozsból 96-ról 102-re, árpából 32-rő[ 34-re, zabból pedig 62-ről 09 százalékra növelték: eredményeiket. A zalaegerszegit járás kevéssel marad el a második helyen ál>ó lenti járás mögött. a takarmánygabona beadással már jelentősen megelőzte. a kenyérgabona beadásában még alaposain kell küzdeni, hogy megelőzzék a lenti járást. ............. A nagykanizsa i járás 10 vagon terményt adott be az elmúlt napon. Ez azonban csak a fele a megelőző napi eredménynek és alig egyharmada a járás eg.v héttel ezelőtti beadásának. A tervtelj es ités eredménye: búzából 63-ról 65-re, rozsból 98-ról 103-ra, árpából 28-ról 31-re. zabból 50-röl 56 százalékra növelték eredményeiket. A nagy- kanizsai járás népnevelői harcoljanak a begyűjtés eredményeinek további növeléséért. Szorosan nyomukba jár a letenyei járás, mely búzából 1. rozsból 2 százalékkal marad el mindössze a nagykanizsai járás mögött, árpa beadásban pedig 9 százalékkal megelőzte. ^ A z alas zen tgróti járás még mindig ^■^1 nem dolgozik a 1 megyei pártbizott\ ság zászlajához W W \ méltóan: mind ősz. Jp W* sze 6 vágón terményt gyűjtöttek be. Különösen elmaradtak a ta- k a rm á n y g a bo n a be g v ti jtésé vei. A járás tervteljesitése: búzából 78-ról 82-re, rozsból 123-ról 130 ra, árpából 48-ról 50-re, zabból 77-ről 84 százalékra növelték eredményeiket. A lenti járás 4 vagó- nos begyűjtési eredménye kévés ahhoz, hogy második helyüket tartani tudják: a nagykanizsai járás jó esélyekkel küzd a második helyért! A terv teljesítés eredménye: búzából 84-ről mindössze 1 százalékkal 85-re, rozsból 112-ről 114-re. árpából 29-ről 30-ra, zabból 42-ről 48 százalékra növelték eredményeiket. Gyengén teljesített az utolsó helyen álló letenyei járás is: 479 mázsa terményt gyűjtöttek be az elmúlt napon. A begyűjtés ilyen ütemével nem kerülnek el az utolsó helyről. Tervüket búzából 62-ről 64-re. rozsból 97-ről 101-re, árpából 38-ról 40-re. zabból 39-ről 45 százalékra növelték. A városok közötti versenyben továbbra is Zalaegerszeg ve. zet: búzából 249, rozsból 456, árpából 104, zabból 202 százalékos teljesítménnyel a nagy- kanizsaiak búzából 116, rozsból 153. árpából 47, zabból 85 százalékos teljesítményével szemben. Gyorsabb, minél több gabona beadásával biztosítsuk a begyűjtési békehéf sikerét! nitaAAiiiAAiAAAAA ÍAAAAAAJLAAJlAJlÁAA* DICSŐSÉG / ÁBLA RAMOCSA község: dolgozó parasztsága 230 százalékban tett eleget kenyér- és fakarmánybeadási kötelezettségének. ZALAUJLAK község dolgozó pa raszf jai 135 százalékban teljesítették kenyér és takarmánygabona begyűjtési kötelezetfjségüke t. TAMÁS ISTVÁN csonkahegyhát i 4 holdas dolgozó paraszt 777 kilogrammos kényé rgabona beadásával U40 százalékban teljesítet fe beadási kötelezettségét. PAPP ISTVÁN szentgyörgyvölgyi 4 holdas dolgozó paraszt' 541 kilós kenyérgabonabeadásával 1020 százalékban teljesítette begyűjtési kötelezettségét. KUZMA JÓZSEF {ótszerdahelyi 3 holdas dolgozó paraszt kiló beadásává1 960 százalékban tett eleget nyérgabona begy üjtési kötelezettségének. TÓTH ISTVÁN bánokszenlgyör gyi 8 holdas középparaszt kiló kenyérgabonát adoft be. Ezzel 257 százalék ban tett eleget b együjtési kötelezettségének. VARGA JÁNOS tófeji 7 holdas középparaszt 942 kilós kenyérga gabona beadásával 245 százalékban teljesítette be gyűjtési kötelezettségét. MARKÓ VENDEL kisfakosi 10 holdas középparaszf, 371 kilo grammos beadás ával 287 százalékban tett elegei kenyérgabona begyűjtési kötelezettségének452 ke507 tTPTTTT f VTTT ▼ T T T T T T1 TU’TTTTTVTirTy Néhány nap alatt a begyűjtési versenyben megyénk a 18-dik helyről a ll-ik helyre került. A dolgozó parasztok hatalmas lendülettel, egymásközti versennyel igyekeztek beadási kötelezettségüket nemcsak teljesíteni, hanem azt túl is teljesíteni. Járásról-járás- ora, községről-községre a pártszer. vezetek irányításával-folyt a nemes verseny. Ennek a legjobb harcosai a népnevelők voltak. Fáradhatatlan munkával, lendülettel és küzdeni akarással harcoltak a népnevelőink a begyűjtés mielőbbi elvégzéséért. A begyűjtési versenyben elért sikereinket elsősorban a népnevelő munka megjavulásának köszönthetjük. De nem javulhatott volna meg á °n ép nevél ő1 munkánk, ha a felsőbb szervek nem javítják meg az irányitó munkát. Mi az, amivel megjavítottuk az irányítás munkáját? A népnevelők érvekkel való ellátása hozta az első eredményt. Minden népnevelő megismerte, hogy milyen előnyökkel jár a beadási kötelezettség teljesítése, üetve túlteljesítése. Ismerték, hogy minden mázsa C.vételi jegyre beadott gabona után 75 forint értékű iparcikk vásárlási utalványt kapnak a dolgozó parasztok és a legjobban teljesítők pedig 300-tól 800 forintig terjedő ■pénzjutalmat. A népnevelők megismerték a begyűjtési törvényt és annak előnyeit- Tudták, hogy aki nyolc napon belül nem teljesiti a kötelezettségét annak 5 százalékkal, aki 15 napon belül nem teljesíti annak 10 százalékkal emelik fel a beadási kötelezettségét. Tudták, hogy aki időben teljesíti a kötelezettségét, az gyorsbeadási prémiumot és. aki u'teljesiti, az pénzjutalmon kívül még őrlési engedélyt kap. A népnevelők megismerték, hogy mit jelent a begyűjtés teljesítése a falunak. Mindez lehetővé tette, hogy az agitációs munkájuk során meggyőzzék a dolgozó parasztokat a beadási kötelezettségük teljesítésének (előnyeiről fontosságáról. Jó eredményeket értek el azok a községek, ahol a. népnevelő munkába bevonták azokat a dolgozó parasztokat, akik a beadási köbe' e ze ttségü'k túlteljesítésével példát mutattak a falu dolgozó parasztjainak. így volt ez Poloskán, Pusztaszentlászlón és azokban a községekben, ahol már jóval 100 százalékon felül teljesítették a beadási kötelezettségű kétNagy segítséget jelentett a népnevelő munkában a szemléltető agitáció. Ma már megyénk- bep minden községben folyik az élenjáró dolgozó parasztok népszerűsítése. A kulturagitáció is jelentősen elősegítette, hogy az elmaradásunkat behozzuk. Döntő jelentősége volt annak, hogy a tanácsiaink a kimutatás elkészitésével tervszerűbbé tették a népnevelő munkát. így aztán tudták a népnevelők, hogy melyik dolgozó parasztot kell felkeresni, meggyőzni a beadási kötelezettségének a teljesítésére. Ily módon egész megyénkben hatalmas lendülettel folyik a begyűjtési terv teljesítése. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy már nincs miit tennünk. Még messze vagyunk a tervteljesitésLől. A begyűjtés .legdöntőbb szakasza most következik, még komoly feladatok várnak pártszervezeteinkre, tanácsainkra. A terv teljesítése még előttünk van — s a terv: törvény, melyet végre kell hajtanunk. Ezeket a feladatokat csak úgy tudjuk végrehajtani, ha a népnevelőink még fokozottabban veszik ki részüket a begyűjtéséért vivott harcból. Mik ezek a feladatok? További lankadatlan harc az opportunista nézetek ellen. Az eddigi eredmények bizonyítják, hogy van mit beadni a dolgozó parasztoknak, bőségesen volt termésünk. A 200, 400, 500 százalékos teljesítések bizonyítják, hogy .dolgozó parasztjaink nemcsak teljesíteni, hanem túl is tudják teljesíteni kötelezettségei, két. A cséplés is befejeződik. Most már nem mondhatja egyetlen tanács sem, hogy hátra van. nak még a nagggazdák.“ _ Még vannak dolgozó parasztjaink, az ellenség, a kulák befolyása alatt. Ezeknek a dolgozó parasztoknak meg kell magyarázni, hogy ha a kulák hangjára hallgatnak, saját magukat csapják be és községüket károsítják, ha nem tesznek eleget! a hazafias kö. telezattségüknek. Sok felesleges gabona van még kint. De az a gabona csak a dolgozó parasztok padlásán felesleg. Az ország számára néni, az ország számit erre a gabonára, melynek beadása a dolgozó parasztoknak is érdeke. Ahhoz, hogy a falunak jó bekötőútja, kulturháza, szülőotthona, könyv, tára, sportpályája, legyen, feltétlenül szükséges, hogy a dolgozó parasztok minden szem felesleges gabonájukkal hozzájáruljanak az ország építéséhez. Ezek azok a feladatok, melyeket népnevelőinknek szívós, küzdelmes munkával végre kell hajtaniuk. A népnevelőink, hogy helyt tudjanak állni a harcban, meg kell javitani a menetközbeni irányítást, ahogy azt a nagykanizsai járásban tették a pártszervezetek. A népnevelők munkájuk végzése után jöjjenek össze és beszéljék meg aznapi munkájukat. Adják át egymásnak a hasznos tapasztalataikat. Ne csak értekezleteken, hanem állandóan tájékoztassák a népnevelőket az elért eredményekről és a fontosabb tennivalókról. Ha népnevelőinket így készítjük fel a begyűjtési harc döntő szakaszára, akkor megyénk nem fog szégyenkezni az ország előtt. Feladat a népnevelő munka további javítása, és az agitációs módszerek jobb felhasználása a begyűjtési tervünk túlteljesítéséért.