Zala, 1951. május (7. évfolyam, 101-118. szám)
1951-05-04 / 102. szám
Minden gazdát érdekel Aki másnak IRTSUK A CSEREBOGARAT! Valamennyien ismerjük a> kártékony cserebogarat. A megye területén, az idén igen elszaporodtak. A bogár maga a fák rügyeit pusztítja, majd tojásait a földbe rakja. A kikelt csimasz a kuiturnövények földalatti részét rágja eí Egyetlen termeit növényféleségünket sem kiméi meg. A csimasz ellen nehéz a védekezés, tehát-magát a bogarat irtsuk. Mégpedig úgy, hogy korai reggel lerázzuk a fáról, ilyenkor még der. _m’edtek. Ezt a műveletet naponkint ismételjük meg, mégpedig az egész határban. Összegyűjtve a bogár kitűnő barómfieleség.. öljük meg forró vizben az összegyűjtött nagyobb mennyiséget, vékony rétégben teregetve szárítsuk. Megtörve darálva', szemes rleséggel keverve 'a baromfiaknak télpr értékes fehérjedus takarmányul szolgál. Amennyiben a gyűjtők íelhasz- jpálmi nem akarják, ajánlják fel megvételre a legközelebbi terme. IőszövetkezeU csoportnak, vagy állami gazdaságnak. A helyi tanácsok gondoskodjanak arról, hogy minden községben irtsák ezeket, a kártékony rovarokat. A NAPRAFORGÓ ÁPOLÁSA ‘Ahhoz, hogy jó termésünk legyen, nemcsak a legjobban megválasztott vetésidő és magágy előkészítés szükséges, hanem gondos- növényápolás is. Igen fon!os_ a napraforgónál a növényápolási' munka, mert,hiszen énnek a növénynek a terméssé nemzetgazdasági szempontból ■értékes ipari nyersanyagul' szolgál. A napraforgó ápolási munkái azonosak © kukoricáéval. Kelés Kovács József kulák Tüske- szentpéteren a múlt évben a he. lyi szerveket megtévesztette. A tszcs,, alakulásánál elsőnek jelentkezett vejévé! együtt az előkészítő bizottságba. Meg is kezdte hamarosan aknamunkáját a csoport megalakulásával kapcsolatban. Miko*- aztán arra került a sor a tavasszal, hogy a csoportot megalakítják, hallani sem akart erről. A dolgozókhoz azért járt, hogy lebeszélje őket a belépésről. Lázitott a demokrácia ellen. Kijelentéseire felfigyeltek és utána, néztek jobban viselt dolgáinak. Kiderült, hogy népi 1 demokráciánknak , gyűlölt élle még e. Terményét beszolgáltatás helyett elrejtette, búzát',etetett az állatokkal. Inkább az állatoknak, mint a dolgozóknak mondta. LelepRádióműsor 1951 május -7—13-ig ÁLLANDÓ MÜSORSZÄMOK: KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Frissen, 'fürgén, hanglemezek. — 5-00: Lapszejnle, —. -5;80: Hanglemezek. — G-OOLFalurádió. — G.30: Hang, lemezek. — 7.00: Hirek. — 7.20: Hanglemezek, közben naptúr, — 7.35: Műsorismertetés. — 7.45: Magyar nóták, közben kb. 8.00: Lapszemle. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Déli harangszó, hirek. — 13.30: Hirek-németül. — 11.00: Hirek, — 15.15: Hírek szerbül. — 16.00: líáóióiskola. — 17.00: Hírek oroszul. — 18.00: Hirek szerbül. — 20.00: Hirek. — 20.-20: Hírek. — 21.00: Hirek. — 0.10: Hirek franciául..— 0.20: Hirek angolul. — 0-30: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Frissen, fürgén hanglemezek. — 5.30: MLÍK uegyedóra. — 5.45: Termelési lapszemle. — 5.55: Dang- lcmazek, közben 6-35: Előadás. — 7.30: Hanglemezek. — 8 00: Hangleme. zek. — 10.00: Hirek. — 11.30: Műsor zárás, — |4.r>0: Hírek. — 15.00: Rádió- Iskola. — 18 43: llirek szerbül. — ín.20: Hangos újság. — 21.00: Hírek. után a talaj kérges felszínét nyomban meg kell törni, hogy a fiatal növény fejlődhessen. Amikor már jól láthatók a sorok, kezdjük el az első kapálást. A gyommentesitett kulturnövényhez az időközi csapadék könnyen behatolhat a talajba. A kapálást sorközökben géppel, illetve íoga- tos kapával, a sorokban, pedig kéziikapáva-i végezzük. Ügyeljünk arra, hogy a kapa ne hatoljon, mélyre, mept elvágjuk vele a napraforgó gyökereit. Az első kapálás 5—6, a későbbiek azonban 4—5 centiméternél ne legyenek mélyebbek. Az egyelést az első kapálással azonos időbe-n végezzük. Ezzel biztosítjuk a fííatal növéinynek fejlődése kezdeti szakaszában a bőséges terméshozamhoz a legkedvezőbb előfeltételeket. A második és a későbbi kapálások során a napraforgó töveket nem keif töltögetnünk, mert ez csak növeli a talaj párolgási területét. Egyezéskor mindig a- legjobban fejlődött és legerőteljesebb növényt kell meghagyni. A gyengébbeket pedig úgy távolitjuk el, hogy nem fölfelé, hanem oldalirányban huzzuk ki, ezáltal megakadályozzuk a gyökérzet, fellazulását. AKI MÁR EDDIG 700 TOJÁST ADOTT EL A FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZETNEK Balázs Zsigmond négy és félholdas hazitai dolgozó paraszt megértette .az 1951—52 évi ter. ménybegyüjtési rendelet .maradéktalan teljesítésének jelentőségét. Beadási tervének mielőbbi teljesítése érdekében ezideig már 700 darab tojást vitt be & földmü. vesszövetkezetbe. leziék, meg is kapta? méltó büntetését: 3 és félévi börtönbüntetéssel sújtotta demokratikus igaz. ságszolgáltatásunk. Üzemi MHDSz-szervezel alakúi! a kanizsai MÁV-nál A MÁV nagykanizsai dolgozó asszonyai május 1-i felajánlásuknak megfelelően létrehozták üzemi MNDSz-szervezetüke-t. Az alakuló gyűlésen nagy lelkesedéssel határozták el, hogy táviratban üdvözliík népünk szeretett vezérét, Rákosi elvtársat. Táviratukban hangsúlyozták, hogy a kanizsai vasutas dolgozó r.ők is szilárdan helytállnak a békéért folyó harcban. A gyűlés után rövid kultúrműsor volt. HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.30 Pénzügyőrzenekar. 13.15 Vidám zene. 14,25 Szórakoztató zene. 15.30* Gordonka és zongora. 15.55 Tarka muzsikai, 17.40 Dalolj velünk. 18.30 Francia dalok. 20.30 A Rádió születésnapja. 21.00 Rádió jáüék. 21,25 Magyar muzsika. 22.25 Szórakoztató műsor a lengyel rádióból. Petőfi Rádió: 15.00 Baráti' népek szórakoztató zaméje. 16.10 Finn dalok. 17.10 A Bolsevik Pári útja. 17.40 Filmzene. 18.40 Népdalfeldolgozások. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20.00 Üzemi műsor. 20.45 Falurádió. 22.00 Szív küldi 22.20 Tánczene. KEDD. Kossuth Rádió: 12.30 Vidéki kórusok. 13.15 Operebtrész- lelék. 14.10 Szórakoztató zene. 15.30 A VIT-daliadból. 15.55 Ke- ringők. 17.10 MÉMOSz népi együttes, 18.00 Egyenlő az ember. 20.15 Hétköznapok hősei — színházi közvetítés. 23.15 Vonósnégyes és zongora. Pelö.ii Rádió: 15.00 Operaiiész- leték. 15.40 Szovjet művészek hangversenye, 16.10 Tarka muzsika. 17.40 Tánczene. 18.40 Mindenki operája: Paraszlbecsükt. 19.40 Egy falu.— egy nóta1. 20.00 Tánc'/cne, -20.45 Mi történik a vi- L gy .ztlaságban? 21.30 Zongora. hírek — Az MNDSz Nagykanizsán áprilisban 117 taggal erősítette szer. vezeteit. Ezenkívül megszervezték a természettudományos előadást, ahol szintén nagy számban jelennek meg az asezonyok, — A napraforgóvetés meggyor. sitása és maradéktalan teljesítése érdekében kormányzatunk azon termelők részére is biztosította a vetőmagot, akik napraforgóra, tér. melési szerződést nem kötöttek. A vetőmagot az érdekeltek a föld. műves-szövetkezeteknél beszerezhetik. — Mildósfán az utóbbi hetekben gyengém dolgozik az MNDSz. 'szervezet. A vezetőség feladata, hogy átbeszélje a szervezet tagjaival a fennálló problémákat, a. feladatokat, kérjék a helyi párt- szervezet- segítségét munkájukhoz, és hozzák be a lemaradást, mely különösen a tagszervezés terén megmutatkozik. — ,A gazdátlan, kóbor és szabadon engedett ebek Zalaegerszeg város területén nagymértékben elszaporodtak. !A közterületeken lévő virágültetvényekben jelentős kárt okoznak és az. utcán: járó közönség biztonságát is veszélyeztetik. Ezért minden ebtartó gazda gondoskodjék arról, hogy állata ne kóborol ion él. A szabadon engedett ebekef- a városi gyepmester összeszedi, tulajdonosai eijen pedig büntető eljárás indul. — Rozs Istyánné surdi MNDSz. ■ásszony május 1-i felajánlásában vállalta, hogy üt tagot szervez be a helyi MNDSz szervezetbe, vállalását teljesítette. Jó felvilágosító munkával hat uj taggal erősítette szervezetüket, — A burgor.yabcgyüjfésben Zomborfa, Nova. Lentikápolna, Belsősárd, Csömödéi-, Gáborján- háza és Zebecke járnak élen a lenti járás területén. — Á zalaegerszegi kórház vezetősége a betegek mielőbbi gyógyulása érdekében úgy határozott. hogy az eddigi mindennapos be téglát ogatási időt heti- három naorai korlátozza. Május elsejéi,ő] a látogatási idő kedden, pénteken és vasárnap délelőtt 10-től 11 óráig és déTutmá”féI*ö^o3' fél hatig tart. A betegek hozzátartozói azonban minden na.p felvilágosítást kapblafeak az osztályok orvosaitól. * 29 * ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala meglel Bizottságának lapja. — Fele Iős szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség: Z;U -g^rszeg, Kossuth Lajos_utea 22 Tel. 250. Nagykanizsa, Zriuyi M.-u. 29. Tel. 54. Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg, Széckenyi_tér 4. Tel. 102. Nagykanizsán Zrínyi M.-u. 29. Tel. 54. Ké_ szült a Vasmegye nyomdában Szom. balliely, Kossuth L.-n. 6. Tel: 75. — Felelős vezető: Hegedűs Gyula. 22.35 Szív küldi. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.30 Tiizoltózenekar. 13.15 Tarka: muzsika, 14.25 Zongora. 15.30 Ifjúsági Énekkar. 17.00 A győzelem ünnepe. 18.3Ó Gdlárszólók. 20.30 Építőipari félóra. 21.00 Rádió ének. és zenekarának műsora, 22.25 Részletek magyar daljátékokból. 23.30 Kamarazene. Petőfi Rádió: 15.00 Zenekari muzsikai. 15.40 A földkerekség egybaitodán. 15.55 OperAlrészle- tek. 16.40 Aubrey Pankey énekel. 17.00 Szórakoztató moszkvai zene. 17.40 A rádió esti iskolája. 18.10 Népzene. 18.55 Tánczene. 20.00 Sosztákovics műveiből. 20.30 Egy falu — >etgy -nóta. 20.45 Falurádió. 21.30 Tánczene. 22.00 Zenekari muzsika. CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 12.30 Állami Népi Együlles műsora. 13.00 Szórakozható, zene. 14.ló Gyermekujság. 14.45 Szomszédaink- barákaánk, 15.30 Rádió- zenekar. 16.25 Alapfokú politikai iskola.. 17.10 Néphadsereg híradója. 17.30 Komszomol-dalok. 20.30 Legkedvesebb lemezeink, 21.30 Galambok üzenete. 22.25 Magyar művészek muzsikálnak. 23.00 Tánczerv?. 23.30 Szórakozható muzsika*. Petőfi Rádió: 15.00 Zenekari Ez a clerüs kis tör tenet Zalaegerszegen a Széchenif-téren felállított nyilvános telefonfülke elölt kezdődött cs egy poruljárt tolakodó viliardiüt keblében végződik. Már csak ezért is érdemes meghallgatni. A posta egyik műszaki dolgozója szerszám táskával a kezében a telefonfülke felé lant.- Szemközt vele ugyancsak a telefonfülke felé igyekszik egy nyegle, különös öltözetű férfiú is. Meglátja, hogy a munkás a fülke ajtaja felé nyúl. Futólépésbe lendül és abban a pillanatban, amikor a munkás a kilincsre tette a kezét, be. slisszan a fülkébe, valahogy olyanforma mozdulatokkal, mint a yyik. — Óh pardon — mondja közben roppant udvariassággal, A munkás valamit magyarázni akar, ő azonban boszorkányos gyorsasággal máris leemelte a kagylót. A. ficsur ■ arcátlan hidegvérrel — hogy még ezzel is bosszanlsa a muzsika, 16.10 Hegedű, fuvola, zongora:. 16.50 Az idealista kárász —- szatíra. 17.20 Orosz dalok. 17.40 Előadás Dzserzsinszkijről. 17.55 Üzemi műsor, 18.40 Szív küldj. 19.15 Borisz Gudonov — operaházi közvetítés. 22.15 Rádió népi zenekara. PÉNTEK. Kossuth Rádió: 12.30 Rdtőfi Tisztképző Intézet zenekara. 13.15 Tarka muzsika. 14.25 Bor Kálmán zenekara. 17.10 Dolgozóknak zenéről. • 17.40 Természettudományi előadás. 20.30 Szovjet lánczene. 21,00 Rádiózenekar. 22.25 Tánczene. 23.10 Szórakoztató műsor a lengyel hallgatóknak.' Petőfi Rádió: 15.00 Népzene. 15.40 Hanglemezek. 16.00 Muzsika-együttes. 17.00 Szív küldi. 17.40 Operarészletek. 18.40 Üzemi énekkar. 19.00 Előadás Esze Tamásról. 19,35 Elbeszélés. 20.30 Lengyel dallamok. 20.45 Falurádió. 21.30 Színes muzsika1. 22.15 Hanglemezek. SZOMBAT; Kossuth Rádió: 12.30 Rádió népi zenekara'. 13.15 Opereltrészl'dek. 14.10 Fiatalok hangversenye. 14,30 Elbeszélés. 15.00 Népzene. 16.10 Szovjet napok — szovjet emberek. 17.10 Moszkv&j hangverseny. 17.50 Falurádió. 18.25 XIX. sz. magyar ■munkást — úgy félperccnkim dobja be a húsz filléreseket, Ml történik azonban? Vár é9 vár. 'Aztán csapkod, dühöng. A készülék meg sem mukkan. A pénzét sem kapja vissza. A munkás odakint kézzel-lábbal magyaráz. De a fülkében lévő dühös férfin se lát, se hall. Újabb húsz f illér esőkkel próbálkozik, hogy ezzel is feltarthassa a kivid várakozót. A telefon néma daccal veri vissza az ostromot. Egyszeresük megnyílik az ajtó. Roppant erőltetett nyájassággal, barátságosan kitárja a murüzás előtt. Nem is megy arrébb, mert látni akarja, élvezni akarja a kárörömét. ,,Behúzom a csőbe" — már csak ez vigasztalja. A kék overáliba öltözött munkás szippant egy mélyet a cigarettájából, aztán szép nyugodtan belép. Kinyitja a táskáját, c's zgy kis fehér kartont ráakaszt a horogra: ..Ez a készülék nem mű- kö dik'd' , i (szi) dalai. 20.30 Majális, 22.25 Tánczene. Petőfi Rádió: 15.00 Opersitirész- latek. 15.40 Könyvismertetés. 16.40 Szív küldi. 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.55 Lengyel népdalok. 18.40 Szórakoztató moszkvai zene. 19.20 Harcban nőtt fel — színházi közvetítés. 22.20 Tarka muzsika. VASÁRNAP. Kossuth Rádió: 8.30 Szív küldi. 9.00 Egy falu — egy nála;. 9.30 Zenés fejtörő. 11.23 Rádiózenekar. 13.00 Zenés posta'. 14.10 Paul Robeson éneke], 15.30 Külügyi negyedóra. 15.45 Népdalfeldolgozások. 17.20 Kincsei kalendárium. 19.00 Üzemi műsor. 20.20 Sérelem — rádiójáték. 21.55 Tcfohirek. 22.15 Tánczene, 23.15 Kcdály-művek. Petőfi Rádió: 8.00 Magyar nét*. dalok. 8.30 Falurádió. 9.00 f ilmzene. 10.15 Hanglemezek. 11.00 Miska bácsi lemezesládája, 11.30 Bányászműsor. 12.00 Meseope n. 13.00 S'udió zenekar. 14.00 FuvX. la. gordonka, zongora. 15.00 Kcr- clezz-felelek, 15.45 Könnyű zene, 16.00 Gyermekszinház. 17.00 Móricz Zsigmond. 17.40 Tánczene. 17.50 Könnyű zene. 18.40 Repülj fecském! 20.10 Tánczene. 21.30 Rádió népi zenekara. 22.10 Szovjet operarészletek. TüskeszeDípéteren is lefülelték a tszcs ellen uszító kulákot Hosszulcj ára í 11 p árosv er s eny a pördeüöldei cs zalaszcnágróti állami gazdaság* közölt Rákosi elvtársnak a Párt II. kongresszusán elmondott beszéde. Valamint! az áll'ami gazdaságok dolgozóinak országos tanácskozásán elhangzott útmutatások nyomán a pördeföldei állami gazdar ság dolgozói is világosan látják űz előttük álló feladatokat. — Áttanulmányoztuk Rákosi elv társ beszédét és a békebarc- ban menetelük első soraiba akar runk tartozni — mondja: Gaál István elvtárs az üzemi pártszervezett titkárai. — Az országos 'tanácskozásunk is nagy segítséget adb[t jövő munkánkhoz. A héten megtartott üzemi értekezleten dolgozóink egyhangú lelkesedéssel határozták el, hogy hosszúlejáratú versenyre hívják a zala- szentgróti állami gazdaság dolgozóit. 125 mázsa téli almával termelünk többet — Vállaljuk — veszi át a szót Bakon János az üzemi bizottság fiókára, — hogy gyümölcstermelésünk átlagát 5 százalékkal emeljük, igy (terven felül 125 mázsa tél Limát adunk át 12 ezer forint értékben népgazdaságunknak, — Állatgondozóink az egyedi tekarmányezás bevezetése során a takarmány több napm történő előkészítésével 6 százalékos meg- itakaritást érnek el. Ennek pénzértéke 1.300 forint. Ugyanakkor 'ez állatállomány, kcndicióját megtartjuk. Erősítjük a pártós DISz-szcrvezetct A gazdaság veaüősége vállalja, hogy fokozottabb szakirányítással és ellenőrzéssel nagyobb gondo fordifc ez la-nyagok helyes felhasználására. Az üzemi pártszervezet segítségével az eddiginél jóval nagyobb gondot fordítunk a kádernevelésre — mondja Gaál István elvtárs. — Pártszervezetünk meg- leirősFése érdekében a munkában és ai népnevelés során legjobbun kitűnt dolgozókat tagjelölteknek vesszük fel a, pártszervezetbe. Nem feledkezünk meg, hanem a Pártkongresszus határozata sze- rinítt megerősítjük DISz szervezetünket. Vállaltuk és meg is ©Jaki toltuk május 1 tiszteletére a Szabadságharcos Szövetség szervezetét. Apróhirdetés ,,S“ 4-ES Puchoí bármilyen állapotban papírokkal veszek, ..Cím a zalaegerszegi íüadóüan. (201) ELADÓ 800 négyszögöl gyümölcsös. egyszobás lakás, istálló ko_ csiszinnel. Érdeklődni vasárnapig. Kiss Sándor Győrfiszeg. Autóbusz megállótól 600 méter. (202) NAGYKANIZSAI Kertészeti Vállaltat Séta-tér, Eötvös-tér, VasuL part. Szinház-kert, Szabadságtér idei kaszálását nyilvános ár. verésen kiadja. 1951 május 10-én délelőtt 9 órakor tat városi taaiácsháza udvarán. . (322) ELCSERÉLNÉM kétszobás mellékhelyiségekkel rendelkező lakásomat nagyobbra. Cim: Nagy. kanizsá Somogyi Eéla-u, 24. (314)