Zala, 1951. május (7. évfolyam, 101-118. szám)
1951-05-16 / 111. szám
BÉKEMOZGALOM HOLLANDIÁBAN az aláírás- gyűjtés május elsején kezdődött. Egy hét alatt 70 ezren írták alá « hékefelhivást. 30.000 aláírást Amsterdamban gyűjtöttek. A BRAZÍLIAI békebizottság felszólította. a béke brazíliai híveit, hogy augusztusig, az országos békeértekezlet megnyitásáig gyűjtsenek ötmillió aláirást a béke támogatására. URUGUAYBAN eddig több mint 27 ezer ember írta alá az öthatalmi békeegyezmény megkötését követelő felhívást. A béke hívei FINNORSZÁGI szervezetének küldöttsége május 10-én átnyújtotta a parlamenti pártoknak a békevédelmi törvény- javaslat. szövegét és kérte, hogy a kérdést mielőbb vizsgálják meg. A Finn Népi Demokratikus Unío parlamenti csoportjának ve-' óí biztosították a küldöttséget, mindent elkövetnek a javaslat megvalósítása érdekében. AZ ANGOL villamosipari munkások szakszervezete hastingsi évi értekezletén határozatot fogadtak el, amely követelte, hogy az angol parlament fogadjon el törvényt a háborús propaganda minden faj- iájának betiltásáról. AZ AFP JELENTI: a beke hívei nagyarányú felvonulást rendeztek TEHERÁN utcáin. 15 ezer főnyi tömeg amerikaellenes feliratokkal és iráni zászlókkal tüntetett. BOMBAYBAN megnyílt a béke híveinek II. indiai kongresszusa. MILÁNÓI katonai bíróság május 10-én 16 hónapi börtönbüntetésre itclt két. fiatal dolgozót, amiért békevédelmi jelszavakat és röpcédulákat terjesztettek. — A bolognai katonai biróság 9 hónapi börtönbüntetésre ítélte „Nello Adelmit. a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség tartományi titkárát, mert felszólalt égy békevédelmi röpgyülésen, — A bolognai dolgozók általános sztrájkkal válaszol-, lak, amelynek jelszava ez volt: ,,Bocsássátok szabadon Adelmit." A hatóságok Adelmit kénytelenek voltak „feltételes’1 szabadlábra helyezni. AUSZTRIÁBÓL érkező legutóbbi jelentések 600 ezer béké- srláirás összegyűjtéséről számoltak be, * KOPENHÁGÁBAN bemutatták a . Koreai levél" cimií amerikai provokációs militarista filmet. A film megbukott a dán fővárosban. Ezután vidékein mutatták be a filmet, de itt sem volt közönsége. RIO DE JANEIRÓBÓL jelen- 1 ik, hogy a brazíliai dokkmunkások megtagadták az Egyesült Államokba irányított stratégiai anyagok hajóberakását. San Salvá- dor kikötőjének munkásai tiltakozó tüntetést rendeztek brazíliai mangán USA-ba szállítása ellen. SZELES IDŐ Várható időjárás: Változóan felhős idő. lobbhelyen elszórtan záporok, esetleg zivatarok, raérsé. keit, időnként élénkebb északnyugati. ésarivi szél. A hőmérséklet északon kissé csökken, délen alig változik. — DÁNIÁBAN ,a szénhiány miau _öbt> üzentet leállítottak, korlátoz Iáik a gázszolgáltatást js. A nehézségek főoka: Anglia nem félj műi szerződésben vállal', köte- írzetfségeit. — DÁNIÁBAN u.j állami katonai kölcsönt bocsátottak ki 75 millió korona értekben, a kölcsönnek azonban — a Kristeligt Dagblad eimii lap szerint — nem volt sikere. Moszkva szakszervezeti aktíváinak találkozója a Szovjetunióban tartózkodó külföldi munkásküldöttségek tagjaival M&szikva (TaSzSz) Május 12-én, a Szakszervezetek Házában tartottak meg Moszkva szakszervezet’! aktíváinak, találkozóját a külföldi munkás és szakszervezeti küldöttségek tagjaival. Ezek a küldöttségek a szovjet szakszer. vezetek meghívására május elseje ünneplésére érkeztek a Szovjetunióba. Az ünnepi estet Yaszilij Ku~- nifscov, a Szovjetunió Központi Szakszervezeti Tanácsának elnöke nyitotta meg, majd Csian Csín asszony, Kiina képviselője íköszönt'öfce a szovjet dolgozókat, a kommunistá társadalom építésében aratott sikereik alkalmából. A felszólalások során William Wallace, a villamos és rádióipari munkások szakszervezete newyorki kerületi bizottságának titkára ikfijel'ente-fte: — Hazánkba visszatérve elmondjuk az egyszerű amerikaiaknak a Szovjetunióban látóit igazságot. Ezután a lengyel, svéd. román és finn küldöttségek vezetője szólalt fel. Hz Ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács ülése Becs (TASzSz). Az Ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács május 11-i rendes ülésén megvitatták az osztrák kormány törvénytervezetét az úgynevezett „gazdasági igazgatóság’’ különleges szerv létesítéséről és a gazdasági élet „rendezése'1 rendszerének bevezetéséről Ausztriában. A törvénytervezetek éles felháborodást váltottak ki az osztrák nép különböző rétegeiben. Cir.yscu vezérőrnagy, a Szovjetunió képviselője rámutatott, hogy az osztrák gazdasági élet nehézségei egyenes következményei az Ausztriára ráerőszakolt marshalli- zálásnak és annak, hogy Ausztria gazdasági életét az északatlantí agresszív tömb által folytatott bűnös háborús készülődés érdekében használják fél, A „gazdasági igazgatóságot" és „rendezést" nyersanyagki vitellel együtt kívülről kényszeritették rá Ausztriára, A jelenlegi gazdasági helyzet nagymértékben rontotta a lakosság életkörülményeit. Az élelmiszerek és közszükségleti cikkek ára például égy év alatt 30 százalékkal emelkedett. Az adók, amelyek öt év alatt 15-szörösíikre emelkedtek, a dolgozók keresete alig éri el a létminimum felét. A „rendezés rendszerének’1 bevezetése és a „gazdasági igazgatóság" létesítése durván megsérti az érvényben lévő osztrák törvényhozási rendszert és a Szövetséges Ellenőrző Tanács határozatait. Javasolta, hogy vessék cl az Ausztria nemzeti érdekeinek ellentmondó törvénytervezeteket, — A nyugati megszálló hatalmak képviselői visz- szautasították a szovjet javaslatot. .. Végetési Bécsben az „Ötvenezer ifjú találkozója“ Becs (TASzSz) Befejeződött az „Öl ven ezer ifjú találkozója" Becsben, Az ünnepélyen Koplenig elvtárs, az Osztrák Kommunista Párt elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az osztrák ifjúság kész minden erejével harcolni a békc fenntarfásáért. Jacques Denis, a DlVSz főtitkára felhívta az osztrák ifjakat, erősítsék meg az ausztriai demokratikus ifjúsági szervezeteket. A találkozó résztvevői ezután ünnepélyesen megfogadták, hogy minden erejükkel harcolni fognak a bekéért cs szabadságért. A sportünnepély után a Szovjetunió állami népi táncegyüttese lépett fel Igor Mojszejev vezetésevei. XÖ50®l>eii TitoMcFug’oszlávia, ipari tcríiielése átlag* 21, több iparágban 50 százalékkal csökkent Szófia (BTI). A RabcAiicScszko rök'csupán egy év akit;': több mint' Del óban Todorovics jugoszláv, politikai emigráns a többi között ezeket írja: A jugoszláv termelés mindinkább azoknak a stratégiai nyersanyagoknak cs mezőgazdasági termékeknek termelésére korlátozódik, amelyeket Jugoszlávia kénytelen külföldre szállítani. Az amerikai-angol imperialisták diktálják a kiviteli árakat s mégha’, távozzák azokat az árukat, amelyekét Jugoszlávia export átirat. Ezek nek a cikkeknek az árait a termelési költségnél alacsonyabb színjén szabják meg. A fakitermelő vállalatok 1950-ben körülbelül 400 millió dinárt vesztettek, A Ütoisták viszont 1950-ben 13 ezer tonna gyapoffonalért az előirányzott 1400 millió dinár helyeit 1.830 millió dinárt fizettek, A Tito-bandának az Egyesült Államokkal szembeni függő viszonya a külkereskedelem és a pénzügyi helyzet teljes csődjét okozta. A belgrádi fasiszta uralkodó kö400 millió dollár adóságott csináltak. Az ipari termelés 1950-ben átlag 21 százaiékka-l, egyes iparágakban pejdig 50 százalékkal csökkent. Sok vállalat bezárta üzemét, a legtöbb vállalat pedig rövidebb munkahetet léptetett életbe. A munkanélküliek száma szüntelenül növekszik. Jé en. leg csupán Belgrádban több mint 60.000 munkanélkülit tar- tanait nyílván. Ezek az eredményei a Tho-ban. da és nyugati kapitalisták közötti gazdasági kapcsolatnak, amely Jugoszláviát az amerikai monopolisták gyarmatává teszi — fejezi be cikkét, Toldorovics. — AZ UJ MENETRENDET, amely május 20_án, vasárnap éjfélkor életbelép a vasúton, a dől. gozók kívánságainak mcgfele'ően állították össze, hogy a vonatok az igények szerinti időpontban közlekedjenek. Rövidesen megjelenik az u.j menetrendkönyv js. Ára 8 forint. Figyelem! Uj, felemelt hulladék-árak: Vörösréz és bronz kg 5.—, sárgaréz kg 3.—, papírhulladék kg —.40, törött grammofonlemez kg 6.—. Vas-, rongy- s<b. árak változatlanok. A külügyminíszíerheivettesek május 14-1 ülése A külügyminiszterhelyettesek május 14-i ülésén Jessup amerikai képviselő javasolta, hogy állapítsák meg: — a külügyminisztérhe- lyettesek a fegyverzet és fegyveres erőkre vonatkozó pontban, valamint abban a kérdésben, Hogy milyen helyet foglaljon el a napirendben a Németország demilitari- zálásáról szóló pont — nem jutottak megegyezésre. Ennek alapján üljenek össze a külügyminiszterek. Jessup és Parodi is ragaszkodott az atlanti szerződésről és az amerikai katonai támaszpontokról szóló kérdés figyelmen kívül hagyásához. Gromiko bebizonyította, a nyugati küldöttek következetlenségét ebben a kérdésben. Majd leleplezte azokat a nyugati erőfeszítéseket, amelyek a napirenddel kapcsolatosan arra irányulnak, hogy egyik alapvető szovjet javaslatban se jöjjön létre megegyezés. — Azzal fejezem be, amivel kezdtem: mi előterjesztettük javaslatunkat, amely előírja, hogy tér• jesszék a külügyminiszterek la* nácsa elé mind a két kérdést, amelyben nem jött, létre megegyezés: — A négy hatalom fegyverzete és fegyveres erői csökkentésének kérdését, valamint az atlanti szerződés és az amerikai katonai támaszpontok kérdését, mert úgy vélekedünk, hogy ez megkönnyíti a megegyezés lehetőségét a napirend kérdésében — mondotta. Gromiko. Davies angol küldött elismerte, hogy a hétfői ülésen a nyugati hatalmak képviselői semmi ttját nem vittek a vitába. Felszólalásából ismét kitűnt, hogv a nyugati ha- talmak nem akarják a megegye-, zést a napirend kérdésében. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése Phenjan (TASzSz). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közölte május 13-án, hogy a néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kinai önkéntesekkel, visszaverik az ellenség ellentámadásait valamennyi front, szakaszon és nagy veszteségeket okoznak az ellenségnek emberben és technikai felszerelésben, A néphadsereg egységei hét cllensó. ges repülőgépet lelőttek. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő. parancsnoksága közölte május 14-én, hogy a néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kinai önkéntesekkel, vajamennyi író ni szakaszon eredményesen, visz. szaverték az ellenség ellentámadásait és nagy veszteségeket okozlak az ellenségnek emberben és hadianyagban. Többek között hat. van géppuskát, 15 különböző kaliberű löveget és 23 rádióberen- dezést zsákmányolnak. A néphadsereg egységei 6 ellenséges repülőgépet lelőttek. A kinai nép követeli; állítsák biróság elé a baktériumháboru szervezőit Peking (TASzSz). A kinai nép támogatja a koreai népnek azt a követelését, hogy" MacAr(hu;:t és Ridgwayt állítsák bíróság elé a* pusztító fegyverek használata miatt Azt a tényt, hogy Crofford Samesa dandártábornokot, az amerikai hadsereg úgynevezett egészségügyi és szociális osztályának vezetőjét kitüntetnék, mert behatolt Korea felszabadított területére, hogy ott ragályt terjesz. szén, Pekingben úgy értékelik, hogy Truman már nem is igyekezik álcázni e borzalmas fegyver használatát. Legújabb Hírek — A SZOVJET IFJÚSÁG Antifasiszta Bizottságának meghívására angol diákküldö.ttség erse- ziett Moszkvába. — SZOVJETUNIÓ-BELI tanul- mányutjáról hazatéri _ a 12 tagú magyar kulturális küldöttség. — a kínai szakszervezeti Szövetség pénteken táviratban tiltakozott Truman ellöknél Willie McGee „törvényes" meggyilkolása ellen. — AZ ANGOLOK uj katonai támaszpontot építenek Irán köze. lében a Bahreiu.szigetektől északnyugatra. — Japánban szaporodnak a~ éhség és a nagy nyomor miatt elkövetett öngyilkosságok. — a SPANYOLORSZÁGI Pani- ploma városba újabb rendőri megerősítések érkeztek. A közvélemény egyr* jobban Franco ellen fordul, s mint a New York Times bevallja, a diktátor elűzésével lebet számolni. — OLASZORSZÁGBAN a Fiatművek 60 ezer munkása cs alkalmazottja több hónap óla bar. col az óriási méretű kizsákmányo. Iás élen. A konszern igazgatósága kény (leien veit aláírni azt ez egyezményt, amellyel eleget tesz a CGIL-hcz tartozó dolgozók köve. telesének. Kómában szombaton két órán át sztrájkoltak a római városi kö*"ekedés dolgozói. — DURHAM angol város kétezernél több bányamunkása tiltakozó sztrájkba ■lépett. — Az Österreichische Volksstimme fényképet közöl, amely Sayss-Inqua.rtot és Gleissnert. a felsőaiisziViai tartományi kormány vezetőjét ábrázolja, mindkettőjüket a Hüler-Jugend tagjai üdvöz. lik. Gleissner, a reakciós osztrák néppárt mostani elnökjelöltje már Ausztriai amiiekl áfását megelőzően kapitulált: a hazaárulók előtt. — A SZOVJET mezőgazdaságban eddig már 200 munkafolyamatot teljesen gépesítettek. A háború utáni ötéves terv ideje alatt a szovjet, mérnökök újabb 150 mezőgazdasági gépet szerkesztettek. _ A NEMZETKÖZI ÚJSÁGÍRÓ SZÖVETSÉG végrehajtóin. zGítságának budapesti ülésén részévett szovjet küldöttség tag. jai közül Vlagyimir Jcrmüov Sztá- lin-dijas irodalomtörténész és kri, tikus, valamint V. I. Gromeko kedden délelőtt elutaztak Budi- pestről. — A SZOVJETUNIÓ uj népgazdaságfejlesztési kölcsönénck jegyzése'a szovjet hazafiasság ragyogó megnyilatkozása. KaZahsztdn- ban, a'Csuvas Köztársaságban néhány nap alatt a jegyzett összeg jelentősen meghaladta a tavalyit. — BORISZ POLEVOJ, Sztálin. díjas iró, aki részivelt’ a magyar írók kongresszusán, egy nyia'ko. zatában hangsúlyozta, hogy Magyarországon tanúi voltak olyan nagyarányú építkezéseknek, ame. ’yeket csak a jövőjükben szilárdan bizó emberek tudnak építeni. — a kínai del-an he tarTOiMÁNY déli részének 3S35 faluja közül 3762-ben befejezték a földreformot. — a kínai népköztársaság és India között gabonaszál- liíásra vonatkozó tárgyalások folynak. Á .tárgyalások kedvezően haladnak s ez nagyrészben annak köszönhető, hogy a népi kormány n:m köti feltételhez a ga- bonaszállitást, mint az amerikai kormány az annakidején kilátásba helyezett gabonával kapcso- la’ban. Az amerikaiak sohasem udták •elképzelni, hogy népi Kínában olyan rohamos lesz a gazdasági fellendülés, hogy gabonái exportálhasson.