Zala, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-01 / 76. szám
Minden darab szénért harcolunk ÖT ÓBA KÖRŰI, jár az idő. A végtelenbe nyúló sínek tompa fénnyel csillának fel, amint a lenyugvó nap rőt fényét a felhők résein át reájuk szórja. A vonatok, melyek ezeket a karcsú acél- testeket fényesre csiszolták. távoli állomások körül dübörögnek, mert itt most csend uralkodik. A fütoház ablaka] mögött, a félhomályban ílálthiató néhány mozdony. Ezek a hosszú utak fáradalmait pihenik, de mozdulatlanságukban is bent feszül ez erő, mely diadalmaskodik a tonnakilométerek felett Néhány dolgozó beszélget az épület sarkánál. Munka után vannak már s készülnek otthonukba. Ök a zalaegerszegi i'ütő- ház szénrakó munkásai. — A lakai osok már hazamentek — mondják —. egy része azonban még itt van. — A kultúrterem felé mutatnak. — Népnevelő értekezlet van odabenn. — Aztán azt is elmondják, hogy a verseny- felelős Budapestre utazott, ment ott értekezletet tartanak a ..Minden ut jövedelmezőségéért“ mozgalommal kapcsolatban. — Nagy dolog ám ez a mozgalom — mondja Molnár István szénnsikó munkás. — Most megmutathatják a mozdonyvezetők és a fűtők, de a vonat személyzete is, milyen mértékben erősitik a békét, hogyan építik jó munkájukkal, takarékossággSal u szocializmust. Mi szénrakó munkások is minden darab szénért harcolunk. Úgy dolgozunk veils, hogy kárba egyetlen darab se vesszen. NÉZZEN CSAK ODA __mutat Viz keleti József az eredmény tábla1 felé —, ott megláthatja, hogy április 4-re már eddig is mit teljesített a fütőház. A táblán többekközt ez áll: , Az április 4-re történő felajánlás érteke: 46.718 forint. Eddig fceljesiive: 33.106 forint, vagyis w teljes felajánlás 70 százaléka.“ — Még 30 százalék vissza van — mondjál ÍVizkeleti —. dehát idő is van hozzá, hogy teljesítsük. Persze, akkor végzünk valóban jó munkát, ha túl is teljesítjük. Én, a magam részéről helytállók. *— Neve ott van a táblán. ,.Vizkeleti József szénrakó munkás. Teljesítménye: 167 százalék“ — Csak kisérje figyelemmel ai munkámat — folytatja Vizkeleti József — majd. meglátja, április 4-re hogyan emelkedik a százalékom. Amit elérek, tartani is fogom. Az én munkám nem kampányszerű. A békéért dolgozom és tudom, ha jó munkát végzek és h® politikailag képezem magáimat. a Pártba! is bekerülhetek. AZ EREDMÉNYTÁBLA tanúsága szerint, a legmagasabb eredményt Pohl Károly lakatos érte el 175 százalékkal. Pohl ennél már jobban is dolgozott. Persze, csak kiugró eredmények voltak tazok. Most azonban ő is rögzíteni akarja teljesítményét oly formában. hogy a „kaput csak felfelé hagyja nyitva!“. Tóth István szénrakó munkást is a táblai előtt áll Sértődötten szólal meg: — Akinek 133 az átlagos százaléka, ezt nem jegyzi, fel az elvlárs? Mert ahogy a magasból lehet' alacsony, Vz alacsonyból is lehet ám magas. Nem kell szégyenkeznie Tóth Istvánnak teljesítménye miatt, bár ezt az eredményt a kongresz- szüsi versenyben érte el, de az la hang, ahogy munkájáról beszél, arra enged következtetni, hogy április 4-re jóval túlszárnyalja kongresszusi teljesítményét. Az Egyesülés possz gépkocsija 7 napos kiesést jelentett a salaiövői téglagyárnál Terv szerint a zalalövői téglagyárnak 15-én kellett volna megindulnia, Erre az időre haza kellett volna szállítaniuk a gépet, amely a zalaegerszegi Gépjavító Vállalatnál volt és várt az elszállításra. A szállításnál azonban nehézségek mutatkoztak, mert a Megyei Tanács Téglagyárai Egyesülés gépkocsija szintén javítás alatt állt. Elveszett a vásneis, rieais térült meg a vasíEÍ©«. Bakó János, a téglagyár vezetője sürgette a gép mielőbbi haza- szállítását, de az Egyesülésnél azt mondták: ne legyén néki erre gondja. — A hétnapi kiesés 75 ezer darab téglát jelenít — mondja Bakó János vállalatvezető. Ezek szerint sokszorosát veszítette el a téglagyár annak az összegnek, amit az Egyesülés a szállításnál megtakarított. Április 4-re sem tudtak tenni felajánlást, aminek oka, hogy az Egyesülés gépkocsija javítás alatt volt. — Mennyi mindennek lehet okozója egy beteg gépkocsi ott, ahol a vezetőségnél hiányzik a ru gálmosság! Úgy látszik, más hibák is vannak. Erre mutat az is, hogy a januári számlák, melyeket a téglagyár kellő időben beküldött, még mindig nem nyertek elintézést, A lövői téglagyár három üzemében 100 főnél többen dolgoznak. Jó a munkafegyelem. A dolgozók öntudatosak, amit az is bizonyít, hogy nehezen tudnak belenyugodni a 7 napos kiesésbe. Restellik azt is, hogy április 4-re nem tették felajánlást. Túlteljesítik tervüket Áz Egyesülésnek sokkal több gondot kellene fordítani ezekre az üzemekre. Ne felejtsék el az íróasztalok mellett, hogy a vágóasztalok dolgozói ma már túllátnak a gyár falain, felismerik a vezetésnél elkövetett hiányosságokat, és ami a fő, meg is merik azt mondani. Bár az indulás 7 nappal eltolódott a zalalövői téglagyárnál, évi tervüket mégis 200 ezer darab téglával túl akarják teljesíteni, s aimit az április 4-i felajánlásnál mulasztottak, május 1-re duplán pótolják. Úgy készültek fel a munkára, hogy teljesítményük legalább 150 százalék légyen. Egyelőre az is nehézséget okoz, hogy a gyár területén rengeteg tégla van, amit sürgősen el kellene szállítani, hogy légyen hely az új termelés számára. Szerte az országban nagyarányú építkezések folynak. Az ötéves terv folyamán az épületek tömegei nőnek ki a főidből; új gyárak, iskolák, családi otthonok hirdetik a békés munka diadalát. Van miből építénünk. A gyárakban hatalmas mennyiségű tégla vár elszállításra csak el kell vinni oda, ahol szükség van rá. A tavaszi munkákban sem marad le Söjtör A tavaszi vetések sikeréért folyó harcban ott találjuk az elsők között Söjtör dolgozó parasztságai. A zab és mák vetésük 100 százalékos. Az árpa vetésükkel 85 százalékra állnak. Elvetették már a zabosbükkönyt, a vörös- heréfc is. A mélyszántás hengerlése megtörtént és most szekér szekeret ér, folyik a itrágyahor. dás ©■ kukorica alá. A „Békeharc-hírei“ táblán az élenjárók neveit olvashatjuk. Azokét, akik végeztek a zab és árpa vetésükkel,1 elől vannalk a tavaszi munkával. Tóth Flórián dolgozó paraszt, Doszpoth Károly 8 holdas középpanaszt a tanács tagja. Csordás Ferenc., Rudovics Géza középparaisztok. A tanács tagjai példát mutatnak A nevek tulajdonosai beszélnek 'arról, hogy miért végeznek jó munkát. Tóth Flóriánt otthon találjuk, a trágyakihordással van elfoglalva!. — Tagjai vagyok a községi tanácsnak — mondja. — A Község dolgozóinak bizalma állított ‘erre a fefelösjségteljes posztnál. Tudom a kötelességemet és tudjai a kötelességét minden tanácstag. A terménybegyüjtés- nél is mi, a tanács .tagjai járunk élen. A község dolgozó parasztjai követik példánkat. Falunevelő munkát végzünk. Második félévi termény begyűjtési tervünkéi 91 százalékban teljesítettük 270 mázsa kukoricát, 500 kilógtam zsírt gyűjtött be községünk, A zab begyűjtésünk 470, a kenyér- gabona pedig 370 százalékos. Nem állunk meg addig, mig tervünket 100 százalékban nem teljesít, jük. Amit a tervtol kaptunk Doszpoth Károly ©, három és az ötéves tervről beszél. — Harminc'év alatt nem fejlődött iany- nyit a községünk, mint a hároméves tervben. 47 uj házait építettünk fel és öl uj hidat ajándékozóit községünknek- ia< nép állama. Az ötéves tervben iaz uj utcánk bekötőutat kapott és 20 tszer fenyőcsemetét ültetünk el két és negyed hold földön. Épül és szépül a községünk, segíti a Part, a nép kormánya. Cserébe jó mun, kánkat adjuk, követjük a Párt utnau tartását- és a , kitűzött határidő előtt végzünk a tavasziak vetésével. A munka — békeíegyverünk Balázs Lajosné a békebizottság elnöke a békéért folyó harcunkról beszél. — Sztálin elvtárs mondotta nyilatkozatában, hogy a milliomosok a háborút akarják. mert ebből hasznot húznak, de félnek tőlünk dolgozóktól, mert mi nem alkarjuk az uj háború kirobbanását, Azt is mondta Sztálin elvlárs, hogy ezek igyekeznek félrevezetni a dolgozó népet, hogy megnyithassák a háború útját. Nem engedjük magunkat félrevezetni ® kulákok és a klerikális reakció által. Jó munkánkkal válaszolunk minden aljas cselekedetükre. Ez a mi békefegyverünk és ha ezt jól forgatjuk, összefogunk, ©hogy Sztálin elv társ mondta: a béke fennmarad és tartós lesz. A munkaegység számitást tanulják a lendvajakabfai tszcs tagjai Lendvajakabfia. Határszéli tfois- község. Lakatosságának száma mindössze 360 fő. Ez a község itt, Tito szomszédságában bátor kiál. lássál, élenjáró munkával fáklyája akar lenni az uj utón já ráknak. A község példáit mutatott a tan ácsválasztásnál is, amikor országos viszonylatiban az elsők között voTe. de példát mutatóit akkor is, amikor a Szabad Föld kampányban a megye legjobb községei közé került, aminek jwüalmazásaképen rádiót is kapott. Lendvajaikábfa felisrnerte a, boldog, szocialista jövőhöz vezető helyes utalt és fel tudja mérni o III. tipusu tszcs-k jelentőségét is. A dolgozó parasztok részit esznek a munkáégységkiszámitási tanfolyamon, Az alapismereti ián folyamot már be is fejezték a hall. gettók. A vizsgán kitűnt, hogy Lendtajakabfa dolgozó parasztjai szilárdan állnak a béke frontján, mert öntudatra ébredésüket nem csak jó munkájukkal, hanem jó tanulásukkal is megmutatják. A község dolgozó parasztjai felismerték azt az igazságot, hogy a tudás hatalmas fegyver s hogy ennek a fegyvernek sokszoros jelentősége van itt a határ mellett, amikor odaát az élelmiszerraktárakban is az amerikai fegyver- szállítmányok halmozódnak. Lendvajakábfán hallják az éhező jugoszláv nép segélykiáltását, ami fokozza bennük a Tito iránti gyűlöletet. Jól tv.dják ők, hogy egy láncrákötöft véreb van odaát, melyet dollárral etetnek az amerikai imperialisták s csak a kedvező pillanatra várnáik, hogy szabadjára engedhessék ezt a véres nyálat prüszleölő jener ad at. Ezért dolgozik, ezért tanul Lendvajakabfa szorgalmas népe, ezért munkálkodik a békebizottság, ezért várják türelmetlenül április 8-át, a béke aláírási mozgalom megindulásának napját, hogy Tito aljas szándéka a semmibe hulljon. Lendvajakabfa ezen a téren is jó példával jár elől. Pártunk vezetésével és irányításával, a Szovjetunió példája nyomán építi boldog, szocialista hazáját. KÖSZÖRŰS GYULA. MOZI BÉKE MOZGÓ NAGYKANIZSA Április 2, 3-án, hétfő, kedd KINCS j Póruljárt kincskeresők komédiája Főszereplők: Jaflwiga Chojancka és Jerzy Diszynski. Lengyel film. Április 1-én délelőtt 10 órakor varAzskristály ÁGYTOLL, PEHELY kész párnák, dunnák, ágytoll szaküzlet, Budapest, Lendn-körut 89. (vojjt Teréz-körut 31.) Rübner S. — Ingyen árajánlat. DICSŐSÉG Oacsai Jóska amikor hazament az iskolai szünidőben, mindig valami újat, változást talált otthon. Örömmel, boldogan látta, hogyan fejlődik a község. Erősödött a pártszervezet, mindig több lett a népnevelő, helyes irányban változott a község dolgozóinak gondolkodása és ez tettekben nyilvánult meg. Legutóbb is, mikor hazament, szinte nem ismert a községükre'. Minden a régi volt ugyan, hiszen alig eg'y hónappal azelőtt volt otthon, De megváltoztak az emberek, megváltozott a munkához való viszonyuk. Együtt, közös erővel készítették a tavaszi vetéstervüket. Együtt beszélték meg a feladatokat. Megnőtt az önbizalmuk, a Jiwclsakedvűi.. Pacfia szövetkezeti Pác’Sai Jóska büszke es boldog volt. Büszke voll a falujára, a szüleire, akik elsők között léptek a társasgazdálkodás útjára és méltó részt veitek a tszcs szervezésben. Odahaza szüleinek fiatalos hévvel beszélt a falu szocialista fejlesztésének sikereiről. Beszélt tanulmányairól, amelyet Nagykanizsán a középiskolában végez. De legtöbbet a Pártról beszélt, amely lehetővé tette számára, hogy tanulhasson, — Édesapám, tudja mit jelent nekünk a Párt? A békét, a szabadságot, a boldog jövőt! — mondotta, — A Párt mutatta meg maguknak is a helyes utat. a Párt segített hozzá engem a tanuláshoz, a Párt szabadságot hozott nekünk. A Párt értünk van és mi a Pártért vagyunk. Az öreg Pacsai József hosszan elnézte beszélő fiát. A saját ifjúsága jutott eszébe. — Az én ifjúságom - - csúszott ki akaratlant:! SZ'd * au.,. — Éíjgism a r’£rí ajándékozó ti meg a. boldog if júkorral — töltötte meg a szobát Jéska<“’vídárn lumpja. Minden vágyam az. hogy kiér demeljem a tag jelöltséget, A Párt tágjának lenni a legnagyobb megtiszteltetés. Táska elment. De Pacsai József y a fia hangját most is ott hallotta csengeni a kis szobában. -- Minden vágyam az, hogy kiérdemeljem a tag jelöltséget. A Párt tagjának lenni a legnagyobb megtiszteltetés — ismételte fia szavait. Egész nap ezek a gondolatok foglalkoztatták. Mikor hazafelé jött a mezőről, arra gondolt, hogy végzett a zab és árpa vetésével. De ebben a gondolatban bent volt a Párt, a fia boldog jövője is. Vacsora után voltak. -Ilyenkor mindig elbeszélgettek. Legtöbbször a fiúk jövőjéről esett szó. A beszélgetés most is ezzel vette kez.de tét, de Pacsai József hamarosan rátért arra ami egész nap fn-f-al- ■a — Mí: gondolsz -assc.oav fd vennének-e Pántba? Pác.sáriiét kissé meglép le engem tagjelöltnek a az első pillanatban k-Srdés. Nem szoktak erről így be'szélni imaguk közt. Hosszabb idő múlva bizonytalanul válaszolt. T. ehet, attól függ. hogy mi■^lyen munkát végeztél. A Párt tagjai és tagjelöltjei a falu legjobb dolgozói. Erről meggyőződtünk már sok ízben. Utána újabb hosszú csend következett, Mind a ketten saját gondolataikba voltak merülve. Végül egymás mellé ültek. Sorjában számbavetíék, hogy azért, amit kaptak, mit adtak a nép államának. S jöttek: a 210 százalékos terménybaadás, Pacsai József eredményes falunevelő munkája, a békekölcsönjegyzés, a tanácsválaszlás ideje alatt, legutóbb a burgonyaszállítási szerződés kötésének eredménye. féleségének az MNDSz ben végzett ió munkája és végül n tszcs szerve • érben elért eredni'5- nveík. Pacsai József __ megkönnyebbült, jobbkedvű lett. Felkeli; az asztaltól és öltözködni kezdett. — Hova készülsz? — kérdezte kíváncsian a felesége. A férfi felnevetett: — Molnár Istvánhoz, a párttitkár - hoz, kérni a tag jelölt felvételemet. Pacsai Józsefné hosszan elnézte férjét, aztán gyorsan maga is felállt és öltözködni kezdett. — Én is megyek veled. Magam is a Párt tagjelöltjei szeretnék lenni, hiszen minden munkában ott voltam hűségesen melletted. Tudja mindenki a faluban, Pacsai Jóska ismét hazajött és mint mindig, most is újat talált itthon. Olyan újat ami végtelen örömet szerzett neki. — Elvtárs, elvtársnő — így szólították a Párt tagjai szüleit. Jóska büszke volt és boldog, mert látta, ami a falujukban történik, minden az ő boldog jövőjét alapozza, teremti meg. S ennek a harcnak élén állnak az Vasárnap, 1951. ápr. I. 7 600 holdas tangazdaság létesül a kanizsai állattenyésztési technikum mellett Szocialista épi lésünk egyik legfontosisibb kérdése a mezőgazdasági középkáderek nevelése Ennek nagy jelentőségét átérezve az Állami Gazdaságok Zala megyei központja is, almikor lehetővé tette, hogy a már műkö- j dő nagykanizsai állattenyésztési ! mezőgazdasági technikum meliert az elméleti oktatás elmélyítése céljából önálló tangazdaság la működjék Ez a tangazdaság — melynek 600 holdas birtoka a kanizsai járás különböző részein terül el — április 1-én kezdi meg munkáját, A kaszaiházi központ a legkorszerűbb gépekkel, mező- gazdasági eszközökkel, valamint minőségi állatokkal látja el a technikum tangazdaságát