Zala, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)

1951-04-14 / 86. szám

Elméleti kérdések: Hogyan rétegezőclik a parasztság p szocializmus építésének idején? Két levél is van iU élőt tűnik.. Ivet különböző ‘területről. Eger­várról és Csörnyeföldéröl. A tar­talma azonban lényegében ugyan­az mind a kettőnek. A csörnye- ;földeinek az ütoílsó sorai igy hangzanak: írják meg az újság­ban, hogy a szocializmus épitésc­li-sik idején, hogyan is l'ét-egező- dik a parasztság? Úgy gondolom, ez nemcsak ©igémet érdekel és minden bizonnyal válaszukból só­ikat tanulunk. A 'kérdésre a következőkben adunk választ. Először is foglalkozunk azzal, hogy a kapitalista társadalomban a középparasztság fokról-fokra gyengül, számarányuk is mindig kisebb lesz. A kapitalista verseny törvényei, szerint egyesek meg­gazdagodnak és kuláikokká vál- naik, a parasztság zöme azonban elszegényedik. Mi a helyzet, a szocializmus épí­tésének időszakában? Az osztályharc élesedése követ­keztében a iközépparaSztság szám­aránya állandóan nő. Vagyis a szegényparasztok gazdaságilag megerősödnek cs középparasz tokká válnak. A középparaszlok közül aránylag sokkal kevesebben lesznek kulákokká, éppen a iku- lákkorlátozó rendelkezések és az osziályharc fokozódása miatt. Ebben az időszakban a kapita­lista társadalomban végbemenő rétegeződéssel szemben csőkkel az agrárproletárok száma és uj réteg jön létre, a szocialista szek­torban -dolgozó legöntudatosabb parasztok rétege. A Szovjetunió­ban is ugyanez volt a helyzet. így van ez most nálunk is. A parasztság osztálytagozódását a földreform alapjaiban változ­tatta meg nálunk is, A kuiálkiság' Iki zsák mányoltjai otthagyták a kulakokat és az állami gazdasá gokban helyezkedtek el, másik ré­szük belépett a termelőcsopörlba és szép számmal vannak, akik az iparban, helyezkedtek el. A kapitalista Magyarországon a teljesen nincstelen, bérmunkák­ból élők (napszámosok, mezőgaz­dasági alkalmazottak) tették ki a mezőgazdasági népesség közel 50 százalékát. Ez a számarány 1949- rG# lecsökkeni 17 százalékra. Az 1-től 25 holdig terjedő birto­kok 1941-bei a mezőgazdaság 47 százalékát alkották. 1949-ben a földosztás eredményeképpen — ez 78.0 százalékra nőtt — mond­ja Rákosi elvtárs a párfkongresz- szuson. Lássuk csak az utóbbiak rétegeződését. A felszabadulás elölt a sze­gényparaszti birtokok több min' kétszeresét tették ki a középpa­raszti birtokoknak. Ilát ma mi a helyzet? Az, hogy a dolgozó pa­rasztok egyre inkább jobbnió- duakká válnak, iközépparasztok 'esznek. És ezek a birtokok szám­arányban jelentősen túlhaladják a szegényparaszti birtokok szá­mát. Erről meggyőződhetünk akármelyik községünk esetében. 587.278 középparaszti .gazdaság mellett 423.556 kisparaszti gazda­ság van az országban. Á középparaszlok száma tehát nőtt, a szcgényparaszlQkc csök­kent, Az utóbbi idők eredményei­ből világos képet kapunk arról is, hogy 'egyre erősödik, növek­szik a szocialista szektorban dol­gozók száma, gyengül a huldkság gazdasági ereje. — Ugyanakkor csőikként a kizsákmányoltak szá­ma is. IIurgonyabeg^yüjíési hét kezdődött a megyében Hvtrnmányzgt;unk segítségére siet dolgpzó parasztságunknak olyan módon is, hogy azok s> termelők, - akik burgonyabeadási kötelezett­ségüknek eleget tettek, a földmű- vessz ö vet keze f. te 1 szállítási szer­ződést kötöttek szí — teljesítették is — azonos mennyiségű burgonyát iái község határán 'túlmenően az ország bármely területére történő elszállítással szabadon értékesít­hessék. A szabadon történő érté­kesítés nem jelenti az!;, hogy a burgonyaszálli-íás engedély nélkül történik. Minden esetben a köz­ségi tanács intézkedhet. A bur- g'onynszállitási szerződéskötés te­rén jó eredményt ért el a letenyef járás, ahol a munkába a földmü- vesszövetkezetek (aktivál és a ta­nácstagok is jól kapcsolódtak be. A legtöbb község már 100 száza­lékra teljesítette előirányzatát. Csörnyefölde 150, Dobri 130, Vár­földe, Lasztonya a 106 százalék­nál tart. A zalaegerszegi járásban Gősfa, Tófej, Pusztaszedtiászló járnak az élen. A lenti járásban viszont sürgősen javi-fjani kell ezen a munkán. A 12-én kezdődött burgonya- begyűjtési héten a földművesszö­vetkezetek aktívái, a. tanácsok szorgalmazzák a szerződéskötést, ai beadást, a népsevelők ia béke- ivek aláírásával párhuzamosán a burgonyabegyüjtés fontosságának tudatosításáról sem feledkezzenek meg. HÍREK — Ügyeletes orvos f. hó 15-én vasárnap Nagykanizsán dr. Léiéi© Sándor Csengeri-u. 57. Kisikani- zsán dr. Szabó István. Bajcsy Zsi. linszky Endre-u. 37, — Alsórajk község dolgozó pa­rasztsága megértette a burgonya- szállítási szerződéskötés fontossá­gát. Előirányzatuk teljesítése meghaladja a 100 százalékot, — Zalaegerszegen az MNDSz IV. kerületi alapszervezete szom­baton este fél hét órakor az Ady- utcai iskola (tornatermében mű­soros békeestet rendez, melyre mtghivja a város dolgozóit, — MNDSz II. körzet© április 14-én, szombaton este 7 órakor táncestet rendez az MNDSz szék­ház nagytermében Nagykanizsa, Csengeri-u. 6 szám alatt, melyre mindenkit szeretettél vár a ren­dezőség. 1 — A zalaegerszegi városi ta­nács elhatározta, hogy a dolgo­zókká] való közvetlenebb kapcso­lat megteremtése érdekében minden pénteken, délután 5-től 7 óráig a városi tanács helyiségé­ben a földszint 4. számú szobá­ban fogadóórákat tart. Ezeken a fogadónapokon dolgozóink a ta­nács tagjaival megbeszélik közér­dekű problémáikat, megteszik észrevételeiket, jlavaslataifcalt és szükség esetén egyéni sérelmeiket is fölhozzák. — Az MNDSz zalaegerszegi asz- szonya] összevont vezetőségi ülé­sen tárgya’ták meg az élőt) ük ál­ló feladatokat. Elhatározták, hogy a munkásosztály nemzetközi ün­nepére. május 1-re jobb munká­val készülnek. Ebből az alkalorn. bói versenvre hívták ki a' nagy- kanizsai MNDSz asszonyokat. — A földmüvesszövetkezetek felhívják a sertéstartó dolgozó pa­rasztok figyelmét, hogy 2—3 hó­napos süldőikre hizlálási szerző­dést köthetnek. A szerződés meg­kötése után a gazda 200 forint . kamatmentes előlegeit kap, továb­bá 5 méter kartont, vagy parge- tof. Ha a sertést határidő előtt leadja, úgy küónkint 2 forint prémiumban részesül. A beadott hízósertés.-A-kütelező-- beszolgál­tatásba beleszámítható tehát amellett. hogy beszolgáltatás] kö­telezettségét teljesíti, ismét ked­vezményben részesül a szerződő gazda. ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zaja megyei Bizottságának lapja. — Fele tűs szerkesztő: Szántó Jenő — Felelő^ kiadó: Darabos Iván — Szerkesztőség Z?T -ggrszeg, Kossuth Lajos.utca 23 Tel. 250. Nagykanizsa. Zrínyi M..u 19 Tel. 54. — Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg, Széchenyi.tér 4. Tel. 102. Nagy banizsán Zrínyi M.~u. 20 Tel. 54. Ké. zült a Vasmegye nyomdában Szom. hathely, Kossuth L-n. 6. Tel: 75. - Felelős vezető: Hegedűs Gyula. SPORT Tanult a Szikra a pécsi vereségből Komolyan készülnek a Szikra ökölvívói a vasárnapi találkozó­ra, a pécsi Lokomotiv elleni visz- szavágóra. A legutóbbi pécsi sú­lyos Vereség magához térítette a csapatot, amely most már lelkiis­meretes munkával alkarja elejét venni a pécsi eset megismétlődé­sének. a 'kanizsai versenyzőket meglepte a pécsiek jó felkészült­sége és technikája, de most már tudják, kikkel állnak szemben és ez rányomja bélyegét az előké­születekre is, A legtöbb gondof a csapat összeállítása okozza. Több kitium versenyzőre nem lehet ugyanis számítani a mérkőzésien. Szerencse azonban, hogy a Szikra gondoskodott az utánpótlásról, s Így a _ Versenyen a fiatalok is szóhoz jutnak. A pécsi csapatban van öt kiváló képességű verseny­ző: Dóra Biró, Kovács, Táncos, Manzini. Ezek - ellen kell megfe­lelő ellenfeleket találni. A kani­zsai csapat összeállítása valószí­nűleg ez lesz: légsulyban Béke II. és Horváth, harmatsülyban Hor­váth és Somogyi, pehelysúlyban Lovnencsics (Lőrincz), könnyü- sulyban Beke I. és Sikodnik, vál- tósulyban Németh, nagyváltóban Pápai, félnehézben Kovács, .ne­hézsúlyban pedig Tóth és Büki ndul. A mérkőzés délután 6 óra­kor kezdődik a gépipari techni­kum tornatermében. Előtte úttö­rők bemutató mérkőzése lesz 5 árai kezdettel. MHK HÍREK Nagykanizsán a Szikra kezdte meg az MHK mezei" futóverse­nyek rendezését.' Ezeken a verse­nyeken számos nevező indult és sok uj tehetség tűnt fel, akiket nem engednék elkallódni. A jó idő beálltával minden üzem, vállalat, hivatal és iskola indítsa meg újra a MHK-nevezé- seket és a próbákat. A nevezések számát közöljék az MHK-bizott- ságok a VTSB-vel, amelytől át ehet venni a szükséges nyomtat­ványokat is. Az MHK-bizottságok szervezé­sénél lemaradás tapasztalható a kanizsai üzemeknél. Vegyenek példát az üzemek az iskolákról, amelyeknek nagyrésze már létre­hozta az MIIK-bizottságoikat. Az MHK nélkülözhetetlen kel­lőiké az akadálypálya. Fogjanak össze a kanizsai üzemek és válla iátok, s közösen létesítsenek aka­dálypályákat, hogy minél előbb megindulhasson az MHK-akadály- verseny is. JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM NAGYKANIZSÁM A nagykanizsai Városi Testne­velési és Sportbizottság hétfőn négyhetes labdarugó-játékvezetői ‘anfolyamot indít a VtSB Kől- csey-utcai helyiségében, a tanfo­lyamra minél nagyobb számban küldjenek az üzemi sportkörök fiatalokat, hogy biztosítani lehes­sen Kanizsa és az egész megye j át ék vez-e t ő utánpótlás át. INDUL AZ ÜZEMI ÉS MEZÍTLÁBAS BAJNOKSÁG Á kanizsai VTSB mellett műkö­dő labdarugó társadalmi sport-- szövetség rövidesen beindítja a városi üzemi és mezítlábas labda- rugóbajnokságot. Az üzemi sport­körök szervezzék meg csapatai­kat. és minél előbb adják le a nevezéseiket a VTSB-nél. Az üze­mi sportkörök vegyenek pártfo­gásukba egy-egy mezítlábas csa­patot és azt- saját csapatukkal együtt nevezzék be. Az üzemi és a mezítlábas bajnokság előrelát­hatóan május 1-én, a munka ün­nepén indul. SPORTJUK Az áyvilis 22-én induló nagyka­nizsai városi röplabdabajnokság­ra április 16-án, hétfőn este -6 óráig lehet beadni a nevezéseket a VTSB-nél. APRÓHIRDETÉS 750-ES BMV motorkerékpár és alkatrészek eladók. Érdeklődni lehet Homokkomárom. Föidmü- vesszövetkeze'ben. (259) FAJ kanárimadarak és kalitkák eladók. Nagykanizsa, Somogyi Béla-ut 37. Benkő. (261) FIGYELEM! Eladásra közvetí­tek több eladó különböző ingat­lant, cserelakásokat. Továbbá Nagykanizsáról vidékre költöz­ködik álladó lakásukat köM- ségmegtéritéssel lakást kere­sőknek állandóan közvetít Horváth ingatlaniroda., Nagy­kanizsa Vöröshodsereg u. 42. (256) BÉKE MOZGÖ NAGYKANIZSA Szombat—vasárnap ÖRDÖGSZAKADÉK Lengyel film a határvadászok bá­torságáról és hazaszeretetéről. Szereplők: Schmidt, Janovszkája, cs Vlodek, Április 15-én délelőtt 10 órakor: DICSŐSÉG UTJ Rádióműsor 1951 április 16—22-ig ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK: KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Frissen, fürgén, hanglemezek. — 5.00: Lapszemle. — 5.30: Hangleme zek. — G-00: Falurádió. — C.30: Hang. lemezek. — 7.00: Hírek. — 7.20: Hanglemezek, közben naptár, — 7.35: Műsorismertetés. — 7.45: Ma gyár nóták,, közben kb. 8.00: Lap szemle. — 8.30: Műsorzárás. — 12.00: Déli barangszó, hírek. — 13.30: Hírek németül. — 14.00: Hírek. — 15.15: Hí­rek szerbül. — IC.00: Itádióiskola. —• 17.00: Hirek oroszul — 18.00: Hírek szerbül. — 20.00: Hirek. — 20.20: Hi rck. — 24.00: Hírek. — 0.10: Hírek franciául. — 0,20: Hirek angolul. — 0.30: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 6-00: Frissen, fürgén hanglemezek -- 5-30: MHK negyedóra. — 5.45: Termelési lapszemle. — 5.55: Hang lemezek, közben 6.35: Előadás. — 7.30: Hanglemezek. — 800: Hangleme. zek. - 10.00: Hírek. — li.30: Műsor zárás. — 14.50: Hírek. — 15.00: Rádió Iskola. — 18.45: Hírek szőrből, — 50.20: Hangos újság. — 21.00: Hírek- HÉTFŐ. Kossuth Rádió: 12.30 Népek barátsága. 13.15 _ Tarka muásikk 14.25 Szórakoztató zene 15.30 Orosz áriák. 15.55 Kerin- fiők. 17.40 O' lotj velünk! 20.30 Pjlaitnyickij.egyűttes műsora. 21.00 Búnk bán szemelvények. 22.25 Magyar kamarazene. 23.20 Tánc- zene. Petőfi Rádió: 15.00 Szórakoztató zanekari muzsika. 15.40 Elbeszé­lés. 16.10 Zongorái. 16.30 Tarka muzsikai. 17.10 A Bolsevik Párt útja. 17.40 Szovjet filmzene. 18.10 Hogy.au helyezünk üzembe bá­nyákat. 18.40 Népzene. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20.00 Tánczene. 20.45 Falurádió. 21.30 Virágéne­kek. 22.00 Szív küldi. 22.20 Len. gyei szórakoztató műsor. > KEDD. Kossuth Rádió: 12.30 A magyar vidék ifjúságai énekel. 13.15 Opere't(részletek. 14.10 Szó­rakoztató zsne. 15.30 Hangleme­zek. 15.55 Polkák. 17.10 Bura Sándor és zenekara. 18.00 Arany­falu — elbeszélés, 20.15 Angol 'asszony leánya — nagyoperett. 22.15 Tánczene. 23.45 Tánczene Petőfi Rádió: 15.00 Könnyű zenekari muzsika. 15.40 Hegedű 16.10 Könnyű Múzsa-együttes 17.00 Tavaszi dal. 17.40 Tánczene. 18.00 Dolgozóknak zenéről. 18.40 Carmm. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20.45 Mi történik 'a világ­gá zdufiágban? 21.30 Kamarazene 22.35 Szív küldi. SZERDA. Kossuth Rádió: 12.30 ÁVH határőrség zenekara. 13.15 Házi-együttes. 14.25 A Ravasz dalai, 14.45 Szórakoztató zene. 15.30 Úttörő-énekkar. 15.55 Női szemmel. 17.00 Ilja Erenburg fel­szólalása a jBéke Világtanács első ülésszakán. 17.30 Színes muzsika 18.30 Magyar dalok. 20.30 Építő­ipari félóra'. 22.25 Tánczene. Petőfi Rádió: 15.00 Tarka mu­zsikái. 15.40 A földkerekség egy- halodán. 15.55 Stúdió-zenekar 16.40 Hegedű. 17.10 Könnyű zene. 17.40 Rádió esti iskolája. 18.10 Rádió népi zenekar. 18.40 Elmé­leti femáeradás. 18.55 Tánczene. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20.00 Mormolni és társai. 20.45 Falu­rádió. 21.30 Tánczene. 22.00 Könnyű zene, CSÜTÖRTÖK. Kossuth Rádió: 12.30 Krakkói rádió műsorából. 13.00 Szórakoz''ató zene.' 14.10 Gyermekűjság. 15.30 Román mu­zsikai. 16.25 Alapfokú politikai iskolai. 17.10 Néphadsereg hír­adója. 17.30 Tömegdalok. 17.50 Tánczsme. 18.05 KomszómoLda-- lok. 20.30 Legkedvesebb leme­zeim. 21.20 Igaz világ lesz itt. 22.25 Mkigyar művészek — szov jet. műveik. 23.00 Tánczene. 23.30 Szórakoztató zene. \Petőfi Rádió: 15.00 Zongoraver­seny. 16.10 Tarká muzsika. 16-50 Uj hajfás. 17.40 Könyvisrmr elés 17.55 Üzemi levelezőink jelentik 18.10 Szórakozó, tó moszkva zene. 19.40 Szív küldi. IS.00 Elő­adás iái békéről, 19.15 Operaházi közvetítés: A nürnbergi mester­dalnokok. PÉNTEK. Kossuth Rárió: 12.30 Honvéd Művészegyüttes ének- és zenekana>. 13.15 Tarka muzsika. 14.25 Bor Kálmán zenekara. 15.30 Gordonka-. 15.55 Magyar zenekari művek. 17.10 Dolgozóknak zené­ről. 17.40 Természettudományos előadás. 18.00 Alapfokú politikai iskola. 20.30 Üzemi műsor. 2Í.00 Rádiózenekar. 22.25 Magyar opereltrészletek. 23.10 Szórakoz­tató zene. Petőfi Rádió: 15.00 Balti szovjet népek daliad. 15.40 Hanglemezek. 16.00 Z'&pekari muzsika. 17.00 Szív küldi. 17.40 Operarészletek. 18.40 Orosz klasszikus kórusmű­vek, 19.00 A szabadság magve- icje. 19.35 Könyvismertetés. 20.05, Egy falu — egy nótái. 20.80 Könnyű zene. 20.45 Falurádió. 21.30 Színes muzsika. 22.15 Ma­gyar művészek muzsikálnak. ' SZOMBAT. Kossuth Rádió: 12.30 Verbunkosok. 13.15 Operett- részleteik. 14.10 Politikai előadás 14.30 Védd a békét! 15.30 Ipari szaktanfolyam. 1610 Szovjet na­pok — szovjet emberek. 16.20 U ilörőfc műsora. 17.-10 Szovjet művészek muzsikálnak, 17.50 Falurádió. 18.25 Magyar dalok. "O^O Politikai Kabaré. 2130 Fiimzene. 22.25 Tánc éjfélig. Petőfi Rádió: 15.00 'Balettek. 16.00 Szovjet (Jail. 16.40 Szív küldi. 17.10 Tanuljunk ’énekszóra oroszul. 17.40 Furulya_együlit!®s* 18.15 Tánczene. 13.40 Szórakoz­tató zene, 19.20 A család. '20.50 Hanglemezek. 21.30 Magyar da­lok. 22.20 Operett zenekar. VASÁRNAP. ' Kossuth Rádió: 8.30 Szív küldi. 9.00 Egy falu — ■egy riölai. 9.30 Vidám zenés fej­törő. 10.30 Békg lés szabadság. 11.25 Hangverseny, 13.00 Zenés pösXá. 14.10 Kisopere'tt. 15.00 Tarka muzsika- 15.30 Külügyi negyedóra. 15.45 Népdalok és csárdások. 16.30 Rádióénekkar, 17.20 Tánczene. 17.40 Kincses ka* lendáriüm. ,19.00 Üzemi műsor. 20.20 A nép nevében — rádió­játék. 21.55 Tolohirek. 22.15 Tánczene. 23.05 Magyiar művé­szek a Szovjetunióban.. Petőfi Rádió: 8.30 Falurádió. 9 00 Oszipov-együltek 10.15 Szó- rakozjh'íó zene. 11.00 MiS];a bácsi lemezesládája. 12.00 Színes mu­zsika. 13.00 Budapest .zenskar­15.00 Kérdezz — felelek. 15.20 Zen go ni'. 15.45 Könnyű de Lám ok. 16.00 Gyermekszinház. 16.40 Szív küldi. 17.00 Verss Péter beszéde ■i békeharcról. * 17.40 Tánczene, 17.50 LlalbdarugómérkŐzésük köz-' vetítése. 18.40 Ma utoljára —• rádiójáték. 20.10 Tánczene. 21.30 Rádió népi zenekara. 22.10 Bettho ven-szimfónia.

Next

/
Thumbnails
Contents