Zala, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-02 / 51. szám

Ä líszói kommunisták hallgattak Rákosi elvtárs szavára Elhalasztották a kongresszusi beszámoló nagygyűlést — Hétfőn délután Úszóba is djut.oU a Szabad Nép. Es'Ióre már Bebőik Ferenc ely'árs is ke­zébe vette a ,,százezrek kenye­rét“. Csendre intette a családo:, mert figyelmesen el akarta ol­vasni Rákosi elvtárs kongresszu­si beszédét. Olvasta? Nem, ez nem helyes kifejezés. Tanulmá­nyozta a beszédét. Jó időbe tel­lett, mig eljutott addig a részig, hogy „Rendkívül fontos a Magyar Dolgozók Pártjának, a ma­gyar kommunistáknak a pél­damutatása“. Igen & termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről volt szó és Bebőik elvtárs itt megállt egy kicsit. Elgondolkodott, aztán to­vább olvasott. Pár sorral alább megint megragadta valami a fi­gyelmét: „vizet prédikál cs bort iszik“. Ezt mondta Rákosi elvtárs azok ról az elvtársikról, akik ugyan ajánlják a ternielőcsoportot. de ok magirk nem lépnek be. Bebök eivtársar ez gondolkodóba ejtet­te. Arra gondolt, hogy ő maga is agitált, amikor megalakult az ,,?// tavasz'1 'terme.lőcsoporl L;- szóban, de azt szinte magátólér- r.edődőnek tartott*, hogy ő nem lép be. Miért találta ezt aktkor természetesnek? Ma már maga Siam érti. Csodálkozik akkori^ vi. selkedósén és úgy érzi, Rákosi clviárs heléjeláiotí. *»- Aztán tovább olvasta a beszédet, de közben egyre azon járt az esze, hogy eddig helyte­lenül viselkedett. Csaknem fi­gyelmetlenül ■siklott át efölött, hogy „párttagjainktói mint mini­mumot meg kell követelnünk azt, hogy támogassák c té­ren Pártunk politikáját.“ De mire az. utolsó szóhoz crt, már tudta, hogy amit olvasott, az hozzá is szói. Elolvasta még- egyszer, aztán újra elolvasta és lete.te az újságol. Szinte hallani vélte ekkor Rákosi elvtárs hang­ját és úgy érezte, népünk szere­tett vezére hozzá beszél. És ö, Bebök Ferenc 15 holdas közép- paraszt gondolatban ezt válaszol­ta: „Tudom már Rákosi elvtárs, mit kell tennem.’* Másnap az volt az első dolga., hogy felkereste a term elő esopor; elnökét .és bejelentene: be akar lépni a 'ermelőcsoporiba. Alá is irta a belépési nyilatkozatot és boldogan, sugáráó arccal in­dult hazafelé. Útközben találko­zott más dolgozó parasztokkal akik meg azt újságolták neki hogy a szomszédos Iharosberénv szocialista községgé alakult. Ö cs.ak annyit mondott: „Ezt mi is megtehetjük“. És hozzátette még, hogy -már ő is tagja a termelő csoportnak. — Rövidesen híre ssaladt a községben, hogy Bebök Ferenc, akinek 15 holdja van és már 194G óta tagja a Pártnak, belé­pek a termelőcsoportba. Többen felkeresték öt, másokat meg ő látogatott meg. D.e valamennyi­nek elmondta: ,,Rákosi elvtárs beszédéből rájöttem, hogy sokkal biztosabb megélhetést biztosit szá­momra a társas gazdálkodás, amihez minden támogatást meg­ad a kormányzaté' Bebök elvtárs egyszerű szavai sokakat meggyőzlek, És hama­rosan követte példáját özvegy Ivükön Józ-aefné 10 holdas kö- zéppar ászt asszony és Berkovics Antal 10 holdas Iközépparaszf. Mindketten beléptek a csoportba. Őket követték Szondi Ferenc és Szondi József 8—8 holddal. A- „Uj tavasz“ ícrmclőcsoport az uj belépések következtében ké nappal Rákosi elvtárs beszéd : után !) családdal, 13 taggal és Gi hold földdel gyarapodott, a cso­portban ma már 23 család van b:nn 29 taggal és 142 hold föld­del. ★ — Amikor Bebők elvtárs olvas'-a Rákosi elvi ár?, beszédé*. körülbelül1 abban az időben ke­rült iá Szabad Nép Cferics Ven­del elvtárs, a községi párttitkár kezébe is. Ö is áttanulmányozta a nagyjelentőségű beszédet és ő is megakadt akkor, amikor Rá­kosi elv'.árs a falusi kommunis- ák példamutatásáról kezdett be­szélni. Úgy érezte, Rákosi elv- árs egyenesen hozzá intézte eze­ket a szavakat: „A szövetkezetbe még be nem lépő kommunista is legyen tu­datában annak, hogy tétová­zása komoly károkat okoz“. Ö is elgondolkozott ezeken a szavakon és eszébejutottak a né­hány hét előtti események, ami­kor megalakult az „Uj tavasz’1. Ö pár'ltitkár léére távoltartottá nagát az egész dologtól és még az alakuló gyiUé&sn sem veit részt. Most jött rá. hogy mekko­ra- hibázott akkor és kötelessé­gé aefe érezte, hogy az akkori súlyos hibáját most minden­képpen jóváiegye. — Gsrics ©Ívtárs most fá­radhatatlan felvilágosító munka’ végez a községben. Eltökélt szán. déka, hogy még március 10-.e ■előtt létrehozzon a községben egy harmadik tipusu lenn elő- csoporto'-'. Fáradozásában szá­mos kisparaszti lelkesen támo­gatja. Bizonyos, hogy Liszóban Rákosi elvtárs .útmutatása nyo­mni hamarosan megalakul a má­sodik termelőcsoport, amelyben már élen fog járni Gerics elvtárs, a pár'.tilkár. Az ellenség ellen vívott harc közben lesz Zalaigrice termelőszövetkezeti község Szombaton^ 17 család Zala-, igrici; községben ünnepélyes keretek között alakította meg az I- tipu.su „II. Pártkongresz- szus“-termelőcsoportot. Fello­bogó zott szekereken hozták a belépési nyilatkozatokat Ráko­si elvtárs beszéde után a kis községbe a pacsai tanácstól a falu küldöttei. Váss Imre elv­társ 10 holdas középparaszt, a helyi pártszervezet titkára, mag'a. irta alá először a be­lépési nyilatkozatot. Kommunisták az élen Azután Béka József, S.zök- röny István, Vizsi Antal egy­másután következtek. Futótűz­ként terjedt el a hir a község­ben, bogy a szomszédos Zala- hzentmihály a pártkongresszus első napjára szocialista köz­ség- lett. Erről beszélt minden­ki a kis faluban, A Párt nép­nevelői szorgalmasan .járták a dolgozó parasztosai adókat, ke­zükben saját belövési nyilatko­zat tikkal. — Beke József, Vas Imre minden munkában élen jártak — mondta a.z öreg Vizsinó — és_ ha ők beléptek a tszes-be, szívesen megyek utánuk­Vasárnap, amikor Rákosi elvtárs megkezdte történelmi jelentőségű beszédét, már 50 család lépett Zálaigricéu a „TI. Pártkongresszus’* tszcs-be, ,-.Jelentjük, hogy szocialista község lettüjik“ És még be sein fejezte Rá­kosi elvtárs a beszédét, máris Zalaigrice község dolgozó pa­rasztjai leírhatatlan lelkese­dés közepette küldték n táv­iratot Rákosi elvi ár soak: ..Drága Rákosi elvtársi Za­lai r/ri-ce szocialista község dol­gozó parasztjai, üdvözletünket küldjük a II. Pártkongresszus­nál: és jelentjük, hogy közsé­günkben 82 család közül 62 be­lépett az (■ tipusu termelőcso­portba; 285 holddal szövetkez­tünk. Megfogadtuk, a mi drá­ga tanítómesterünk hozzánk Intézett szavait, hogy a mező­gazdaság áttérése a szövetke­zés útjára, hazánk további fel- emelkedésének és felvirág ozá­sának elkerülhetetlen útja. Tudjuk, hogy ezzel erősítjük népi demokráciánkat, erősít­jük a béketábort.“ Befurakodott a kulák, de kitelték a szűrét Persze a kulákok, mint Tas­iéi* Lajos, a fasiszta volt Ba- rankovics párti bukott képvi­selő, a dolgozó nép ádáz ellen­sége, a vele hasonszőrű, pók* hasú Horváth József (felső) kólákkal odapofátlunkadtak a termelőcsoportba. És bizony valljuk'meg-, egy éjszakán át a tszcs tagjai voltak, Bcfura­rakodtak. Amolyan „jó kulá­kok“ módjára kezel te őket a politikailag még szűk látókörű dolgozó parasztok egyik-má­sika.. Hauern aztán másnap reggel, amikor a járási párt- bizottság és a tanács küldöttei a helyi pártszervezet vezető­ségével együtt világosan, ért­hetően mcgmiagyaráztálv a sa­ját példájukkal a dolgozó pa­rasztoknak, hogy micsoda gyű­löli; ellenségeik ezek a -piszkos kulákok. most azért szinmúz- kodnak, hogy bent a szocialis­ta községben majd rombolhas­sanak, uszíthassanak, meg­változott a véleményük, Kü­lönösen megutálták az ellen­séget, amikor megtudták, hogy a pókhasu Horváth leitatott « házánál este egy-két tszcs ta­got és különféle titkos meg­bízolásókkal, „szaktanácsok­kal“ látta el őket. A megtévesztett dolgozó pa­rasztok maguk a gallérjuknál fogva pöndöritették ki dolgo­zó népünk ellenségeit a tszcs- bői. Az ellenség kiebrudaíása azt eredményezte, hogy nyomban újabb hat család lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjá­ra, >A népnevelő munka pedig tovább tart, bogy mielőbb IUÜ szúzalékos termelőszövetkezeti község legyen Zalaigrice. (Juhász.) 43 tarái manias elindul! Tatabányára Pár nappal ezelőtt a tatabá­nyai Bányavidéki Építő Vál­lalat megbízottai jöttek Nagy­kanizsára munkaerőket tobo­rozni. A népnevelők jó mun­kája következtében főleg a II. és IV. körzet területéről 43 —- javarészt fiatal — munka­erő jelentkezett, akik szerdán el is utaztak már uj munka­helyükre. A vonat indulása előtt lel­kes izgatottsággal gyüleke­zett az. állomáson a munkára jelentkezett 30 férfi és 13 nő. Csoportokba verődve ismer­kedtek, barátkoztak és talál­gatták, milyen lesz az uj mun­kahely. a munka. — Akármilyen is lesz — mondta az egyik, — annyi bi­zonyos, hogy mi kiteszünk ma­gunkért, Megmutatjuk, hogy Nagykanizsán milyen munká­sok .deremnek’*. A búcsúzas perceiben is ar­ról beszéltek, hogy brigádo­kat szerveznek, és versenyez­ni fognak a többi, más váro­sokból Tatabányára került brigádokkal. Lelkesen bizony­gatták, hogy ők minden más hrivádol, ,,Jepipálnak*'. A városi tanács nevében Pallagi Mihály elvtárs búcsúz­tatta a kanizsai munkásokat akik őszinte lelkesedéssel, vi­dáman nótázva indultak cl a bányavidék felé egyéver, szer. zedésse! « zsebükben. A március 4-rc, vasárnap délelőttre Nagykanizsára hirdetett kongresszusi beszámoló nagygyűlést későbbi időpontban tartják meg. A kongresszusi beszámoló nagygyűlés uj időpontját lapunk­ban idejében közölni lógjuk. A kongresszus napié ban 11 család lepel! be a Göcsej Előre ül. tipusu tszcs-be! Nagylengyelben a Göcsej Előre III. tipusu iszcs tagjai a pártszer­vezet népnevelőivel együtt meg­fogadták Rákosi elv tán? útmuta­tását, amit a termelőszövetkezeti mozgalom erősítésével kapcsolat­ban elmondott. Eddig nem fordultak ^ Us- és középparasztok felé ke’lő felvi­lágosítással, nem is növekedett a tagság létszáma. A Pártkongresz­szus és Rákosi olvtárs beszéde ezen ,a téren örvendetes javulást, hozott, mert eddig 11 tag lépett be a Göcsej Előre tszcs-be, közöt. tűk Kóbor Gyula 11 holdas kö­zépparaszt negyedmagával, vala­mint Dómján József, Gyarmati Ferenc, Csizmadia Mária. Kedden már 68 tagja volt a termelőszövet­kezeti csoportnak. Termelőcsoport alakult Kiskanizsán További fejlődés a kanizsai járásban A termelőszövetkezeti mozga­lom fejlődése és erősödése tovább folytatódik a nagykanizsai járás­ban. Különösen nagy mozgolódás tapasztalható a Somogy megyével határos részeken. Surd, Li&zó és Nagyfakos községekben érezhető ez különösen, ahol nagy hatást váltott ki a dol­gozó parasztokban az a tény, hogy Iharosberány szocialista községgé alaku-f át. Az említett községekben az Iha- rosberényböl érkező hírek halla­tára erősen megnőtt az érdeklődés a termelőtesoporíok iránt és nagyon sok dolgozó paraszt a legkomolyabban foglalkozik u be. lépés gondolatával. Megmozdull Zajaszentbaiázs is, ahol a már eredményesen műkö­dő Kossuth-termelöcsoport tagjai elhatározták, hogy jó felvilágosító munkával elő­segítik egy uj — c’öpelátható- Lg* első tipusu — fenn elő cso­port alakulását. Főleg a középparasztok megnye­rését tűzik ki maguk elé elérendő célként. — Hasonló mozgolódás van Gelsén is. A nagybakónaki előkészítő bi­zottság megalakításában a közsé­gi pártszervezet 1 Fkára,' Sipos Fe­renc elvtárs. valamint a tanácsel­nöke, Kcndlí Mária elvtársnő járt elől jó példává]. Most mindket­ten azon vannak, hogy a község­ben minél előbb meg tudják ala­kítani a íermelőcsoportot Rákosi elvtárs útmutatása alapján. A Pártkongresszus tanácskozá­sainak felemelő napjain ismét megmozdult Kiskanirsa dolgozó parasztsága. Hétfőn első tipusu íermeiöcsoportot alakított 10 család 12 taggal 36 hold földön. Az alakuló gyűlésen a Petőfi ne­vet adták a kiskanizsai termelő- csoportnak. , Vontfaíottan halad azonban a munka Balatonmagyaródon, ahol már hosszabb ideje működik e’őkészitő-bizottság, de mindez. ideig kevés eredménnnyel. Ennek néni az az oka. mintha nem lenne belépni szándékozó dolgozó pa­raszt. Ilyenekben nincs hiány. A hiba csak ott van. hegy egyik sem akar első lenni és mindegyik a másikra vár. Másik hiba: egyes kulákok a ke­zükben akarják tartani a községet, s vakmerőségükben már odáig mennek, hogy egyezkedni akar­nak: ne minőshióic őket kukák­nak, akkor majd belépnek a cso­portba és mennek utánuk a töb­biek is. Baiatonmagyaródon le keJJ küzdeni az ellenség befolyá­sét és Rákosi elvtárs útmutatása alapján meggyőzéssé] kell előse­gíteni a termelöcsoport megala­kulását. A zalaegerszegi szállítóvállalatok és a MÁV egyiiltes munkával építik a szocializmust A vállalatok cs a MÁV. által rendezett tervértekezleten az ed­digi munka és együttműködés eredményei); és. hibáit beszélték meg az üzemek képviselői. A vállalatok megértették a icrvszállitás fontos, nemzet.gazda. sági jelentőségét és u terv- és fény számok javításával vállvetve törekedtek a kongresszus] verseny. feladatok minél jobb teljesítésé­re. Az eddig elért eredményekből kitűnik, hogy a Terményforgalmi Vállalat magáévá tette a tervszál- litá'S fontosságát. A terv- és tényszámok teljesítésénél 95 szá­zalékot ért el. A szállítási terve­ket a kijelölt időben átadja a MÁV. szállítási hivatalnokának, a tervnyom:alyányokat hiányosság nélkül tölt] ki. Az elért jó ered­mény a vállalat szállítási iervfe- le’ősének jó „munkájára vall. Jó eredményt értek el még az Erdőgazdaság üz megvségei rz Adatforgalmi Vállalat ósa MEZŐ. KÉR. Ezek a vállalok tervsze­rű szállításaikkal elősegítik nép­gazdaságunk zavartalan fejlődé-ét. A felmerült szállítási problémá­kat nz együtt működe ? szellemé­ben közösen vitatják meg a MÁV szállítási hívülMnokávái.' vannak azonban vállalatok, amelyek u©m­lörödömséggel kezelik a tervszáL lítás ügyét. A havi szállítási ter­veiket nem adják át a vasút il­letékes szervénél, sőt a nemleges jelentéseket is elmulasztják. A tervszerű szállítási megváló, siihatatlannak mondják egyesek, A Szovjetunió tervgazdálkodása bebizonyította, hogy nem inogva, lósi't hatatlan. A szállítási vállalatok é- a vas­út legkifejezőbb bizonyítéka a komp! c xbrigádok egy üt 1 működe, se. A komplexbrigádok a teryszáL lilások fontosságának szem előtt íoldásával, Pártunk II. kongre.-z- szusán'-k tiszteletére újabb műn. kafelajánlásf teltek s teljesiirnő- nyüket mod, a kongresi-zus ideje akit ig fokozzák. Az eddigi érté­kelések ajapján a Magssépitési Vállalat komplexbl’igádia 2.8 ór:T rakodási át'egot ért e! A BEL- SPED azonban lemaradt, mer; ra. • kodási átlaguk 4.7 óra. A komplexbrigádok jól tudják, hogy mind. n jól végzett mun­kával hoz-'"iáruInaik a szocialjz- mu- építéséhez. László Mária lervhivatalnok. 5 Féolek 1931. ni^re t.

Next

/
Thumbnails
Contents