Zala, 1951. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-23 / 69. szám

Elitéljük u fegyverkezési mert ellentétben áll a világbéke érdekeivel mondotta Gromiko elvtárs a külügyminiszter helyettesek értekezletén A kül ügy m iniszt erhelyet tese-k értekezletének március 20-i ülésén — mint megírtuk — a Szovjet­unió küldöttsége uj megfogalma. fásban nyujiotta be napirendi ter­vezetének azt a pontját, amelyben a négy hat-alom fegyveres erőinek csökkentésével foglalkozik.'Ez tar. falmazza az eredeti szovjet javas­lat legfontosabb részej mel ett azokat a szempontúikat is, amelye­ket a nyugati hatalmak képviselői vetettek fel. Gipmiko elv társ, a Szovjetunió képviselje a március* 21-i ülésen a nyugati külügyminiszterhelyet­tesek felszólalásaira válaszolva megállapította, hogy azok nemfe. j zték ki világosan véleményüket a szovjet javaslat megfogalmazó, sáréi. Parodi felszólalásának ér- te’mét könnyű megmagyarázni —• mondotta Gromiko elvtárs —, hi­szen cinikusan nyílt kijelentései világosan megmutatták, hogy Franciaország kormánya azért nem akart a fegyverkezés csökkentéséről tárgyalni, mert inkább elégedetlen a fegyverkezés mostani színvo­nalával. Az angol küldött véleménye sze­rint sem szolgálhat, a szovjet ja­vaslat a megegyezés alapjául, mert az angol kormány politikája is a fegyverkezési verseny politikája. Jkssup amerikai küldött célzato­san elferdített beállításban akarta feltüntetni a szovjet javaslatot, arról beszélt, hogy a szovjet ja­vasatok elfogadása valamilyen »ideiglenes egyezmény“ megköté­séi jelentene, r— Mi elítéljük a három hatalom po­litikáját, a német militarizmus ujjáteremtését és a fegyverke­zési versenyt, mert ezek el­lentétben áManak a viiágbékc érdekevei •— mondotta Gromikó elvtárs. — A jelen pillanatban azonban nem cé’unk az érdemi részt illető ha- 1 ározatokat hozni. Feladatunk, hogy a külügyminiszterek érte­kezletének napirendjét megáila- pitsük. A továbbiakban tiltakozott Gro­mikó elvtárs az ellen a kísérlet ellen, hogy a szovjet ku döttség javaslatait kétértelmű megfogal­mazások áradatába fulfasszák. Em­lékeztetett arra. hogy Németor­szág demi itarizáiásának kérdése, már 1947-ben is szerepelt a kül­ügyminiszterek tanácsa napirend, jén. Nvugat-Németomság ujrafelfegypersése ellen jón össze a béke védelmében egy uj háború veszélye ellen“! A Szovjet Ifjúság Antifasiszta .Bi­zottsága üdvözletét küldött a De­mokratikus Ifjúság Világszövet­séghez, amelyben hangsúlyozza, hogy a szovjet ifjúság mindvégig kitart a bé­ke megőrzésének ügye mellett. Az Ifjúsági Világhét alkalmából március 25-én találkozót tart Ko­máromban a esehsz’ovák és a ma­gyar ifjúság. Március 28-án L'be- recben a csehszlovák, lengyel és német ifjúság képviselői megtár­gyalják a Nyugat.Németország re­mid tarizállésa ellen folytatott harc kérdéseit. A román ifjúság kivá­ló termelési eredményekkel ün­nepli az Ifjúsági Világhetet. Al­bániában az újságok vezető helyen foglalkoznak a Világhéttel. Barcelona harcos népe nem hódol be a véreskezü fasisz­ta diktátor, Franco kegyetlen ter­ror intézkedései ellenére sem. A katalán fővárosban eddig több mint 4800 letartóztatást hajtottak végre. Az utcákon 50 ezer áí-ig felfegyverzett katpna cirkál. A sztrájkoló hős barcelonai munká­sokhoz üdvözlő táviratot intézett a csehszlovák nemzetgyűlés te’jes ülése, valamint az albán ifjúmun­kás szövetség. A demokratikus Spanyolországot követelő norvég szervezet felszólította a norvég népet, hogy tiltakozzék a Franeo. rendszer újabb gaztettei ©Uen. Az Uruguayi Általános Munkásszö­vetség jegyzéket intézett az ENSz- hez, diplomáciai szankciókat kö­vetelve Franco ellen. Páriában tartja következő ülésszakát A görög társadalombiztosító in­tézet munkásainak sztrájkja to­vább tart, ugyanúgy a mázsola- expori szervezet tisztviselőinek sztrájkja is. Olaszország valamennyi ipari dolgozója szerdán negyedórára beszüntette a munkát, hogy kife­jezésre juttassa szolidaritását a leszerelésre ítélt mechanikai üze­mek dolgozói iránt. Az ujzélandi dokkmunkások hősies sztrájkja tovább 'tart. A munkaügyi miniszter bejelentet­te, hogy — nyilván a sztrájk le­törése céljából — a dokkmunká­soknak uj „munkaszervezetét“* szándékozik felállítani. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A néphadsereg egységei a kí­nai önkénteseklkel együtt min­den fronton továbbra is kemény harcokat vívtak és súlyos ember- és hadianyagvesztesége'bet okoz­nak az ellenségnek. A külpolitika egyéb hírei Hogyan húzzak ki a tervkölcsön második sorsolásában a nyereményeket? A tervkölcsön március 2.9 és áp­rilis 1 között megrendezendő má­sodik sorsolásán a nyereményeket a tavaly megtartott első sorsolás- hoz hasonlóan húzzál* ki. A na­gyobb nyereményeket most is egyenként, mig a kisebbeket soro­zatonként húzzák ki. Az összehaj­tott számlevélkéket szerencse-kere­kekben helyezik el és a húzást a három kerék mellett egy-egy úttö­rő fogja végezni. Az öt-, tiz-, huszonötezer forin­tos nyeremények sorsolása úgy történik, hogy az. első szerencse- kerékből kihúzzák a nyerő kötvé­nyek bal felső sarkán található so­rozatszámot, utána kihúzzák a má­sik kerékből a kötvény jobb felső sarkán lévő sorozatszámot, végül a harmadik kerékből húzzák ki a nyerő számra eső nyeremény ö.iz* szegét. Az 1000. 500 és 300 forintos nye­reményeket sgroziathuzással sorsol­ják ki, vaoms egyszeri húzással száz nyeremétiy kerül kisorsolásra. Ezeknél a húzásoknál minden olyan kötvéy nyer, amelyiknek so- rozatszáma és sorszámának utolsó számjegye azonos a kihúzott szá­mokkal A sorsolás eredményeit a sajtó naponta fogja közölni. Az összes nyereményeket tartalmazó hivata­los listát a sorsolás befejezése 'után mindjárt kiadják és már április 2-r<a eljuttatják az ország minden részébe. (wyászönnepségfcn búcsúztatták Vlagyimir Ivanovics PoaomarjoTot tiltakozik a Berlinben összeülő európai munkásértekezlet is. A Szabad Német Szakszervezeti Szö­vetség országos vezetősége az ér- t.kezleten. résztvevő küldötteket üdvözlő felhívásában megállapít­ja, hogy az általuk képviselt sok­unk lió európai dolgozót a legmé­lyebben nyugtalanítja Nyugat.Né. metország remii itarizálása és a kapitalista országok fegyverkezési hajszája. Az értekezletre elutazott a magyar dolgozók küldöttsé­ge is, amelyet ünnepélyesen búcsúztattak Budapesten. A Román Népköztársaságból tiz, Ausztriából tiz, Lengyelor­szágból húsz küldött utazik Berlinbe az értekezletre. A nyugafnémet- országi Saarbrücken bányászai kijldöttválasztó értekezletükön élesen tiltakoztak a Saar-vidék re. militarizálása ellen. Az európai m unkáskonf ere nció t iávira tba n üdvözölte sokmillió magyar nö nevében, az MNDSz is. Az IJjusági Világhét a béke megvédésének jegyében : ez ődött meg világszerte. A Vi­lághét jelszava: „Az ifjúság fog­as ENSz Az ENSz közgyűlésének márci­us 20-i, ülésén az USA és néhány más ország küldöttei követelték, hogy a következő ülésszakot az USA-ban tartsák meg, bár a de­cember 14-i határozat ellentmond ezzel. A Szovjetunió és több más ország küldöttei tiltakoztak ?z ellen. Malik elvtárs, a Szov- tunió küldölte hangsúlyozta, hogy nem a közgyűlés Párisban való megtartása veszélyeztetne az ENSz létét — mint azt egyes kül­dötték állították —, hanem azok i körülmények, amelyekre Sztá- :n generalisszimusz a Pravda tu­dósitójával folytatott beszélgetés során rámutatott. Malik elvlárs kijelentette, hogy a Szovjetunió küldöttsége a közgyűlés 6. ülés­szakának párisi megtartása mel­lett fog szavazni. Végül a hatá­rozati tervezetét, amely az ülés­szak Párisban való tartását ja­vasolja. 24 szavazattal 17 ellené­ben elfogadják. 12 küldött - tar­tózkodott a szavazástól. Sztrájkok a tőkés — TJrho Kekkonen, finn minisz­terelnök szerdán délután benyúj­totta koalíciós kormányának le­mondását. — Tiencinben amerikai irányi tás alatt működő földalatti szerve­zetet leplezett le a népi kormány biztonsági szervezete. A 21 külön bözö nemzetiségű kémet letartóz, látták, a bizonyítékokat és okmá. nyokat lefoglalták, — Lüneburg. Brit páncélosok kibővített hadgyakorlatokat tarta­nak Lüneburg és Harburg tarto­mány körzeteiben. A páncélosok kíméletlenül gázolnak át a rozs­földeken és hatalmas károkat okoznak. — Paris. A párisi katonai bíró­ság ötévi börtönre ítélte Rámáké tábornokot, Brest volt náci ka to. nai parancsnokát, 107 ember kivé­geztetése miatt. Büntetésének nagyrészét a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek veszik és ig’y előrelát­hatólag két-három hónapon belül szabadon bocsátják. — Fürth. Fürthben szerdán 10 ezer dolgozó tömegtüntetés ren­dezett a bonni háborús politika' eredmény eképen bekövetkezett drágulás ellen. A drágulás miatt nagyszabású tüntetést rendezlek Nürnberg dolgozói is. London. Az angol államvasutak a húsvéti nagy utanáradat megin­dulása idején beszüntette a Pa­ris felé irányuló forgalmat_ Ok: A franciaországi sztrájk. Csütörtökön az Operaház elő­csarnokában gyászünnepség ke­retében búcsúztatták Ponomarjov elvtársat, az Oroszországi Szövet­séges Szovjet Szocialista Köztár­saság érdemes művészét, a lenin- grádi Kirov Opera balettmeste­rét, aki néhány héttel ezelőtt ér­kezett Budapestre, hogy a ma­gyar balét; művészeknek átadja gazdag tapasztalatait A gyászüroepségen megjelent Ratkó Anna e’vtársnő, egészség- ügyi miniszter, Jánosi Ferenc elvtárs, a népművelési miniszter első helyettese, Sik Endre elv­társ, rendkívüli követ és megha­talmazott miniszter, Csillag Miklós e’.vtárs, a népművelési miniszté­rium művészeti főosztályának ve­zetője. Ott volt Kiszeljou elv­társ, szovjet nagykövet és a ma­gyarországi szovjet nagykövet­ség több tagja, valamint a Barát­sági Hónapra Budapestre érke­zett szovjet művészek. Az Operaház zenekara a Hu­nyadi László-gyászinduló't ját­szotta, majd Csillag Miklós elv­társ mondott gyászbeszédet. Utána Sumov, a Mojszejev-együt- ;es igazgatója, a Szovjetunió mi­nisztertanácsa mellett működő művészeti bizottság nevében bú­csúztatta az elhunyt nagy mű­vészt. Kahuk Józsefné elvtársnő a Magyar-Szovjet Társaság nevé­ben szólt, Konszkmtgin Szer- gejev a leningrádi Kirov Opera négyszeres Sztálin-di- jas magántáncosa pedig a ta­nítványok nevében búcsúztatta a szeretett mestert. Tóth Aladár, az Operaház nevében mondott búcsúbeszédet, IgorMojszejev va­lamennyi szovjet művész mérhe. tetlen gyászát fejezte ki. Végül Kovács Nóra, az Operaház balett- művészei nevében búcsúzott Po­nomarjov tói. A szovjet nagykövetség gyászjelentése A Szovjet Szocialista Köztársa­ság Szövetségének a Magyar Nép- köztársaságban működő nagykö­vetsége közli, hogy Vlagyimir Ivaoovics Ponomar­jov, az Oroszországi Szövetségi Szovjet Szocialista Közársaság ér­demes művésze, a szovjet tánc­művészet kiváló művelője 1951. március 21-én Budapesten elhunyt. A népművelési minisztérium a szovjet balettmester halálával kapcsolatosan közleményt adott ki, mely a 'többi között ezeket mondja: Váratlan halála kettészakította gazdag tapasztalatokból táplálko­zó, magasrendü művészi munká­ját, amelyet fiatal balettművé- szatünk továbbfejlesztése, a szov­jet bale titművé szét nagyszerű eredményeivel való gazdagítása terén végzett. Fáradságot nem ismerő, áldo­zatos tevékenységével, harcos munkása volt. a szovjet és ma­gyar nép testvéri együttműködé­sének, a művészet fegyvereivel a békéért és haladásért vívott harcnak. A kiváló művész és ne­velő, a szerény, harcos szovjet ember emlékét szivünkbe zárjuk és megőrizzük! —- Az ártatlanul halálraitélt amerikai néger munkás kivégzé­sét hat nappal elha’asztották. A védőügyvéd elérte, hogy a legfel, sőbb bíróság fontolóra vegye az ítélet felülvizsgálását TOVÁBBI ENYHÜLÉS Várható időjárás: Ma kevés fel­hő, száraz idő, holnap több felhő, de valószínűleg csapadék nélkül. Mérsékelt északi-északkeleti, ké­sőbb délnyugati szél. Éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. <trszágokban tovább A pá­Francictországban s gyre 'erjed a sztrájkmozgaiom, risi közlekedési dolgozók sztrájk­ja kiterjedt a vidéki vasúti há­lózatra is, és megbénulással fe­nyegeti az egész vasúti közleke­dést. Terjed a párisi vizmüvék dolgozóinak sztrájkja is. A fran­cia kormány azzal akarja letörni a sztrájkot, hogy -egyéni behívó parancsokat küld a sztrájkolók- naik, holott az ilyen intézkedést megengedő rendelet a francia alkotmány értelmében csakis há­ború idején alkalmazható. Hollandiában három nagy vá­ros épitönnwikásai, valamint a cukortinoimitó üzemek, kereske­delmi vállalatok és a kikötök munkásai az újabb áremelé­sek oil: 1 tiltakozásul sztrájkba téptek. A nyugatnémetországi Olden biirqhav a háborús főbünö; Krupp .»ágyukirály birtokain a mezőgazdasági munkások 95 szá­za iák a lép: 11 szlrájkba. A SZOVJETUNIÓ 16 KÖZTÁRSASÁGA Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság ÍZ' irgiziia Közép-Ázsia, észak- keleti részén terül el. Te­rülete akkora, mint négy euró­pai állam, Portugália, Svájc, Belgium és Dánia terület« együtt­véve. Kirgizia gazdag természeti! kin­csei ellenére is a cári Oroszor­szág egyik legelmaradottabb ha- ármenti vidéke volt. Éhség és nyomor volt a ’kirgiz nép osz- ályrészc,. s a gazdasági, politi­kai elnyomás járma alatt nyö gölt. . , Lsnin-Sztálin Pártja, a szovje* hatalom Kirgiziát pattriarcháJ!is. feudális rendszerű országból, t'?j- 'et't ipari, erős mezőgazdasággal rendelkező, élenjáró kultúrájú virágzó szocialista köztársasággá emelte. 1924-ben megalakul' a Kiig \u'onom Terület, amelv két év cl később autonom köziársa -ággá. majd 1936-ban szőve'ségo- ö.ztársasággá alakult át. A bö1 os lenini-sztálini nemzeti­ségi politika biztosította Kirgizia hallatlan felvirágzását, gazdasá­gának és kultúrájának rohamos '•eJbndülését. Különösen a köztársaság ipara növekedett hatalmas ütemben. \z ország ipari termelése az í013. évi színvonal többszázszoro- ára emelkedett. C zámos legmodernebb tech ^ n,lkával ellátott iparválla- at alakult, mint a dzsslal-abadl Tvapottisztitó-üzem, a frunzei fo­nó-, kender- és juíagyának az )si fűrész-telep, a novopavlovsz- ■i 'égia, cserép, mész, gipsz és "os'élc-kombinál. A mezőgazdaság j »liege a Id­'s i n e rh e>tettensé g i g megváltozott \ kolhozok többszázezer hektár zán óföldet és töhbmillió hektár ünő hgelőt kaplak örökös : vsználatra. Hatalmas lendü’e c>t vett a iselysmhernvó'erryész éi is, évente több mini 500 ton­na s! vernem bő* szolgáltatnak be. A mezőgazdaságot óriási mér­tékben g ép esi telték, többezer traktor, kombájn és más mező­gazdasági gép dolgozik a köztár­saság szántóföldijein. Szovjet-Kingizia dolgozói óriá­si sikereket érlek el a háború­éi táni ötéves terv tultejesités© so­rán. Kétszeresen felülmúlták a háboruelő’ttfi termelési színvona­lat és a munka termelékenysé­ge az 1915. évihez képest több mint 25 százalékkal emelkedett. A szovjetihat alom f elszakad!- 1 tofta a kirgiz nőket, akik ma már az ipari dolgozók 41 százalékát alkotják. 32 kolhoz­parasztnőt tüntettek ki a Szo­cialista Munka Hőse elmével. -A kirgiz nők. akik a forradalom ttö1 a rabszolgasorsban éltek, ma aktív részt vesznek az á!lamv:ze- ' és ben. A köztársaság 8 föisko- ’újában, 31 'középfokú szakiskolá­iéban. a gazdasági és kultúráik élet légkü’önbözöbb ágainak tMíemberei nyernek kiképzést. A kirgiz SzSzK dicsőséges űla-. ott meg a népgazdaság és kul- •jra fejlesztésében, ma hatalmas lehdülívu munkaveríenny«! épltt szovje' hazája kommunista Péntek, 1951. märe. !ÍS.

Next

/
Thumbnails
Contents