Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-14 / 37. szám
Egészséges líi ézlefe — beteges kivitel A megyei mezőgazda-sági ősz- \ lály felhívta az állat vágó .közösségeket, hogy az állatok vérét gyűjtsék össze és mivel annak szállítása körülményes lenne, adják át a legközelebbi tszcs-nek. Nován a dolgozók megértették azt, hogy a vér kiváló állati takarmány Össze is gyűjtötték. Mikor már 35 kiló volt és nem tudták hol tárolni,- elvitték a t-szcs-be. Olt azonban azz:a] fogadták őket. nem veszik át. — Mit csináljunk I vele? Ki kell Önteni! — mondta Rákos Ferenc a tszcs helyettes vezetője és végül is csak hosszas huza-vona után vette át Rákos a vért. Tanulság az, hogy nem elég a hasznos intézkedés meghozása, hanem meg kell magyarázni annak értelmét és tudatosítani jelentőségét. Nem elég „kiadni“, hogy a tszcs-ben a vért vegyék át, ha n-itm azt js meg kell ismertetni velük, mire, hogy használják, azt. Volt szolgcbiró, alispán és társaik szervezik Egerszegen a sorbanállást Ismét sorban állnak egyesek Zalaegei-szegen. És kik szervezik a sorbanállást? Száraz István volj szolgabiró. kamrájában bö dönszám áll a zsír, a hús. Mégis elnv.gy, hogy elvegye máis do!. Farkas Tivadar volt pékmester, aki decemberben vágott két disznót Holczer Jenő bőrkereskedő, aki ugyancsak el van látva. Vagy emlitsük meg dr. Brand Sándor nyugalmazott alispánt, aki a múltban is hírhedt ellensége vo]t a dolgozó népnek e ebből most sem enged. Most megje’enik a dolgozók között és szervezi a sorban, állásokat Ezt vegyék észre dolgozó asszonyaink. Legyenek éberek és saját érdekükben leplezzék le az ilyen aljas szándékú lázitó. Icat. 5800 for utót sikkasztott a nép vagyonából Németh Dezső NIK-házkezelö A közelmúltban a nagykanizsai városi tanács felülvizsgálta az Ingatlankezelő Vállalat munkáját. Ekkor derült ki, hogy a vállalat hiányos könyvelése és az éberség hiánya visszaélésre adott alkalmat Németh Dezső, a vállalat ház- kezelője már huzamos ideje ki- sebb-nagyobb összegekkel megkárosította dolgozó népünket 1949 ó'tia, a vállalat megalakulása óta folytatta vizeiméit és egészen a legutóbbi időkig a beszedett lakbérekből 5801 forintot sikkasztott el a dolgozó nép YagyorLakól. Németh Dezső ellen a városi tanács megtette a feljelentést és a sikkasztó házkezelőt őrizetbevették. HÍREK Három hímzett vörös selyemzászlót néznek gyönyörködve néhány nap óta a zalaegerszegiek az egyik népboít kirakatában. Mind a három a zalaegerszegi Magasépítési VáLalat jutalma Ie&z a kongresszusi versenyben legjobb eredményt elérő épiíkezés, brigád és egyéni dolgozó számára, | A legnagyobb zász'ó háromszögű selymén a szovjet és a magyar címer alatt a budapesti Szabadság- szobor pálmaágat emelő nőalakja pompázik fehér-ezüstösen és a zászló rudja fából, művészi kézzel készített fő dgömbbőil nyúlik ki. A vállalat aszatlosműhelyének dolgozói készítették a legjobb építkezés számára, csakúgy, mint a másik két békegalambos, kisebb, háromszögű versenyzász.’ő művészi alapját is, a legjobb brigád és a leg jobb egyéni versenyző számára. — Ezt a dijat mi tűztük ki, de egész vállalatunk egy még nagyobb díjért versenyez és készül a kongresszusi hétre. A Párt zászlajáért és a nyolc magasépítési vállalat között folyó versenyben az él- üzem címért — mondoí ta Gödinek Ferenc elvtárs, igazgató. — Ezekért a zászlókért egyes dolgozóink versenyeznek és közben segítheti hozzá az összes dolgozónkat a leg nagyobb dicsőséghez, a Párt zászlójához, vagy az élüzem címhez. — Leesett a padlásról özv. Bő- czi Mihály né borsfái panasz tasz. szony. Súlyos sérüléseibe rövidesen be’ehalt. — Ittas állapotban felakasztotta magát Dömötörfi József nemespát. rói lakos. Teí tének oka ismeretlen.' — Sikeres munkát végeztek a hahóti népnevelők a Szabad Nép kampányban. Az előirányzott 100 előfize.ő helyett 130 uj előfizetővel gazdagították Pártunk központi lapjának olvasói óborát. A 130 uj előfizető közül 110 hahóti dolgozó paraszt, 20 pedig az a’sófa- kosí állami gazdaság dolgozója. — Felhívja a megyei tanács mezőgazdasági osztálya a Zala megye; szőlőtermelő gazdáikat hogy a szőlőpermetezéshez szükséges meszel már most igényeljék a Tüzép legközelebbi fióktelepénél. A legnagyobb mennyiség holdankéni 25 kiló. — Február elseje óta újabb sül dő-koca szerződést lehet kötni. Süldőkocánként 25 kiló szemes tengerit vagy árpát és 35 kiló korpát kap a szerződést kötő hivatalos áron. Ezenkívül 200 forint előleget és az átadott süldők után kilónként 40 fillér prémiumot fizet az átvevő. Ebben a szerződésben kizárólag még tenyésztésbe nem fogott, de tenyésztésre aikal más süldők köthetők le. A szerződést a földmüvesszövetkezeleknél lehet megkötni. — A rédicsi tszcs dolgozói kon gresszusi felajánlásukban egy istálló rendbehozását vállalták. Felajánlásukat már nyolcvan százalékban teljesítettek. Magyarföld szocialista község dolgozói szintén 80 százalékban végezték el községükhöz vezető ut. kikavicsozásat, kongress zusi fel a j ánlá suka t. — A városi tanács felhívja a dolgozók figyelmét, hogy a jó minőségű tenyészállat neveléssel és a feketevágások megszüntetésévei járuljanak hozzá a 2 éves állattenyésztési. terv végrehaj fásához Az ellenséget nyomban leplezzék le, ha feketevágással kísérletezik, vagy feketén vág. — A megyei tanács mezőgazdasági osztálya tanácsolja a dolgozó parasztoknak,, hogy az enyhe tél miatt a zöldség féle helyére időben szórják el a ezuperfoszfá'tot vagy pétisót. — A zalaegerszegi városi tanács mezőgazdasági osztálya felhívja mindazokat, akik sertést vágtak, hogy az előirt mennyiségű zsírt 3 napon belül adják be. Mulasztók el’en a hatóság eljárási indif. — Szappanfőzőszert a szövetkezetek csak a zsirátadók részére hozhatnak forgalomba. A beadót szabadzsirt a szövetkezet 13 forint 30 fillérért veszi kilónként. A kiadott átvételi jegyzékre egy doboz egy és fél kilós „Falu“-ezap- oanfőzőszert vásárolhatnak 4.50 forintos áron a dolgozók. — Vasasok figyelem! Felhívjuk a nagykanizeai csoport tagjainak a figyelmét, hogy tagsági könyvüket saját érdekükben (könyvcsere miatt) f. hó 16-ig Spietzer József pénztárosnál Nagykar va. Arany János-u. 11. sz. alatt adják le. Vasai? nagykanizsai csoportvezető. SPORT MDP hírek Nagykanizsán Ezen a héten valamennyi üzemi és körzeti alapszervezetünkben politikai PÁRTNAPOT tar luhk. A párt napok rendje és az előadóik a 'következők: Szerdán: Gépjavi'ó V. I, (fél j), Papp Béla; Gépjavító V. II (fél 5), Pusztav József; Gépjavi'ó V. Ili, (fél 5), Gáspár József; Gépjavító V. IV, (fél 5), Balázs Ferenc; MÁV IV, (10), Lukács Béla, Magasépítési V. (5), Topánba Ferenc; AVESz, (5), Farkas István; posta (fél 7). Kolon- tári József; rendőrség (5), Sárik József; Vörös Csillag tsz (0), Ró nai Sándor; I. körzet (6), Glück Zoé'án; II. körzet (6), Lend- vai László; III. körzet (6), Udvardi Ferenc; IV. körzet (0), Wolf Mihály; V. körzet (7), Két ler László; Vl. körzet (6), Cas- iglioae Endre. Pénteken: MÁV II. (fél 11), Aradi Károly; MÁV V. (fél 5). Báb a völgyi József. Szombaton: MÁV I. (5), Kiss Zoltán. — FELHÍVÁS: Felkérjük; a vállalatok üzemek, közületek . és tömegszervezetek saj tófe1.előseit. hogy f. hó 14-én, szerdán este 6 órakor zalaegerszegi Városi Párt- bizottság helyiségében a Szabad Nép-kampány elszámolási lapjaival számoljanak el. Városi sa.jtófelelős. Apróhirdetés NAGYKANIZSAI gőzfürdő nők ré szere kedden egész nap és pénteken reggel 7 órától van nyitva* NAGYKANIZSAI gőzfürdő nyitva reggel 7_től este 6-ig. HÁZVEZETŐNŐ felvétetik. Jelentle. zés naponta délután 4—6 óráig. Maort.u. 16. Nagykanizsa. (90) ALIG HASZNÁLT mély gyermekkocsi eladó. Kiska.nizsa, Szcpetneki.u. 29. (91) ELADÓ jókarban lévő női varrógép. Nagykanizsa Deák .tér. Horváth Jó. zsef újságosnál. (99) ELVESZETT február 12-én, hétfőn Galambok és Nagykanizsa között egy ponyva. Kérem a becsületes megtalálót, pénzjutalom ellenében Nagykanizsa Magyar.u. 10 sz, alatt adja le. (94) ELADÁSRA közvetít a város belterü. létén eladó 1x3 szoba.konybás lakó. házat, 2x2 szobás, kertes családihá- za t, 1x1 szobás kertes m agán házai. Továbbá beköltözéssel kettő és egy szoba.konyh ás lakásokat. Horváth ingatlaniroda, Nagykanizsa, Sugár, ut 42. (95) LÉGPUSKÁT vennék. Pichler József rézműves Nagykanizsa, Eötvös.tér 1. (96) GVÜMÜLCSFÁT; díszfát, díszcserjét, rózsát száll it elsőrendű minőségben Dunántúli faiskola. Cégt. Tóth Zsig. mond Szombathely, Zanati.ut. Kérjen árjegyzéket. (97) GYERMEKKERÉKPÁRT, Super rádiót, Írógépet, basználátonkivüli Autósyphon készülékeit vesz Szabó Antal. Nagykanizsa, Deák-tér 15. (98) Íj köszönetnyilvánítás j A Szálloda és Vendéglátó jj Vállalat dolgozóinak és mind- | azoknak, akik felejthetetlen fi feleségem, a legjobb édes- jj| anya temetésén koszorúkkal. || I csokrokkal és részvétükkel jj| fájdalmunkat enyhítenék, |$ ezúton mondunk köszönetét, * Várfalvi Gyula ji kislánya és a gyászoló család | * 29 * 29 ZALA A Magyar Dolgozók Pártja Zala ■negyei Bizottságának lapja. — Fele lös szerkesztő: Szántó Jenő — Felelős kiadó: Darabos ivari — Szerkesztőség- Z d -prszeg Kossuth Lnjos.utea 22 Tel. 250. Nagykanizsa, Zrínyi M-n 29. Tel. 54. — Kiadóhivatal: Zalaeger. szeg, Széchenyijén 4. Tel. 102. Nagykanizsán Zrínyi M.-tj. 29 Tel 04. Készült a Vaarnegye nyomdában Szom bnthely. Kossuth L..n. 6. Tel: 75. — Felelős vezető: Hegedűs Gyula. A Magyar Szabadságharcos Szövetség által megrendezett ősz; üzemi céllövő-verseny dijait most osztják ki a kanizsai üzemekben. Az üzemi válogató-versenyen mintegy 600 dolgozó vett részt, akik közül sokan szép eredményeket értek el. A városi versenyen a vasút csapata lett az első. s ugyanez a csapat nyerte meg a megyei versenyt js. A csapat 5 aranyjelvényt és 5 lövészjeivényt Mintegy 800 versenyző részvétével ünnepélyes keretek közölt indult meg országszerte az országos szakszervezeti szabadfogású bmkózóbajnoikság. A résztvevők a bajnoki verseny jelen‘őségének 'tudataiban minden erejük beadásával küzdöttek a döntőbejutásáert. A nagyszerű küzdelmek alapján a kilenc helyen folyó versenyből 72-en ke- rül:ek tovább a döntőbe. A pécsi versenyen indultaik a Nagykanizsai Lokomotiv birkózót, ,aikiik újabb dicsőséget szerezek a kámzsái sportnak. Nyolc súlycsoportban öt egyesület köJanuár 31-én jelent meg a SzOT Elnökségének nagyfonlos- ságu határozata az egységes rendszerű szakszervezeti sportegyesületek felállításáról, ami egyenes következménye volt az Országos Tes:nevelési és Sportbizottság megszervezésének. Ez a határozat ikimondlai, hogy szűk cégesnek tartja a testnevelés és sportmozgalom további íejlesz'é- se érdekében a szakszervezeti cL elnökség mellett egységes rendszerű sp or (egyesületeiket lélre- Iiozm a tíz legnagyobb szakszer- vezé* mellett. A tíz szakszervezet között' van a Vegyipari Szakszervezet is, amelynek Nagykanizsán erős, több szakosztállyal működő egyesülete van: a Zalai Óla janii akás SE. Az egységes szakszervezeti sportegyesüle’ek létrehozása eo rán az Ojajmunikás most alakult át Szikra SE-vé és változtatta meg egyesületi színeit piros-sárgára. Megalakul: a szakszervezet ■erületi szervező irodája, amely a hozzátartozó sportköröket irá- -ívi'ja. Értesülésünk szerint nem Zala megyei rendőrkapitányság. HIRDETMÉNY A 18 éves férfiak és nők bejelentése. A tizennyolc éves férfiak és nők szokásos évi bejelentését a Belügyminiszter 108.185/1951/11. 4. /B. M. számú rendelet^ szerint az 1951 évben február hó 25. nap. iáig kell teljesíteni. 1951. február hó 25. napjáig tehát be kell jelenteni mindazon magyar állampolgár férfiakat és nőket, akik az 1951. évben töltik be tizennyolcadik életévüket (1933 évben születettek), tekintet_ nélkül arra, hogy ezideig külön bejelentő- ápon be voltak e jelentve. A bejelentéseket a férfiak és nők állandó lakásának bejelentésére szolgáló, 1. iüetőleg 2 számú bejelen'őlapon kell telje; iteni. A bejelentés pontos teljesítésének elmulasztása büntetést von maga után. A bejelentéskor visszakapott j gázol ószelvény az állandó lakás bejelentését igazolja cs azt a( lakásból va’ó elköltözés alkalmával a kijelenrőlaphoz kell csatolni. Zalaegerszeg. 1951. évi február hó 12-én. FECZENKA ANDRÁS rendőrszázados, a megyei rendőrkapitányság, vezetője h. nyert. A megyei versenyen egyénileg Reichert Tibor, a Magasépítési V dolgozója szerepelt legjobban. Mesterlövész jelvényt és nagy aranyérmet nyert. A Magasépítési csapata különben a helyi versenyen második helyezettként 7 bronzje’ivényt szerzett. A Gépjavító V. céllövői egy lövész jel vényt és egy bronzjelvényt szereztek. zött .öt első helyei és egy második helyet szereztek. Lepkesuly- ban Nagy, pehelysúlyban Márkus, könnyüsulyban Dciár, váiltó- sulyban Kincses, nehézsúlyban Kasza szerezte meg az első helyet, inig az egyetlen második helyezés’. Szűcs szercz*c a félnc. hézsulyban. A kanizsai birkózók kitűnő szereplése, amellyel az országos szakszervezeti szabadfogású bir- xózóbajnokság döntőjébe jutoi- >ak, a város birkózósportjának kézzelfogható bizonvüéka, anii valószínűleg uj híveket szerez ennék a klasszikus spohnalk. csak a zalai — a lovászi és ke- ret’.yei — sportegyesületek, hanem a Vegyipari szakszervezet baranyai sportegyesületei is idetartoznak. Az uj rendszerre való áttérés a sportegyesüíé’.ek tovább1 fejlődését, erősödését biztosítja, ugyancsak biztosítja minden szakosztály egyenlő fejlődését az uj tehetségek nevelését, fejlődését. Végeiéit a kanizsai pedagógusok sakkversenye Végétért a nagykanizsai peda gógus szakszervezet által rendezett sakkverseny, amelyen a tíz legjobban sakkozó kanizsai pedagógus vett részt. A sakkversenyen első lett dr. Pintér Dénes játszmavesztés nélkül. A második helye, zést Köcsky Kálmán, a harmadi k-at pedig Alaksza Ambrus érte el. A sakkélet továbbfejlesztésére a kanizsai pedagógusok minden szerdán és csütörtökön összejőve le if tartanak. A VASÁRNAPI KOSÁRLABDATORNA EREDMÉNYEI A vasárnapi kanizsai kosárlabda-tornán a hazai egyesületek a szobi Lokomotiv férfi és női csapatát, a ZPSE férfi, valamint a ZMTE és Nagyatád női csapatát látták vendégül. A közönség komoly. értékes küzdelmeket látott. A mérkőzések a kanizsai kosárlabda csapat ok további fejlődéséről etfek tanúságot Különösen kiemelkedett a N. Petőfi (NKASE) férfi csapatának játéka. A főbb eredmények a következők voltak; (női mérkőzések) MNTE—N Pető. fi 14:7, Nagyatád—N. Petőfi 44:7, N. Lokomotiv—Szob 14:2, MNTE— Szob 19:7. MNTE—ZMTE 35:18, (férfi mérkőzései:) MNTE—Szob 35:16, N. Lokomotiv—Szob 19:12. ZPSE—MNTE 35:25, MNTE—N. Petőfi 44:39. VAROS! MOZGÖ NAGYKANIZSA Február 11-én, Szerdán MESSZE VIZEKEN Érdekes történet egy hadiha jó kalandos földkörüli Ufjáróí, 5 győzelmet szereztek a karmsai birkózók az országos szakszervezeti birkózóbajnokság pécsi elődöntőjén Olajmunkás SE — Szikra SE Megalakult Zala megyében a Szikra SE területi szervező irodája Kiosztják az üzemi céliöeőverseny dijait