Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-01 / 26. szám
k&géppiu."a§ztol£ I. íipiisii íepmelőcsopopíoí alakítottak a Pártkongresszus tiszteletére Régóta vajúdott már Liszóbaa a termelőcsoport alakításának kérdése. Már éppen azóta, amióta a község dolgozó parasztjainak küldötte, Zsovár György, a kanizsai járási tanáce elnökhelyettesé vísz- szatért a Szovjetunióban tett tanulmányúiról. Be is számolt akkor a községbelieknek, beszélgetett is velük és elmondta, mi mindent tapasztalt, látott a Szovjetunióban, mit is jelent a szovjet parasztságnak a szocialista mezőgazdaság. Sokan érdeklődtek már akkor közelebbről a közös gazdálkodás iránt, dé a dolog mégsem jutott dűlőre. Mert azért bármekkora is volt az érdeklődés, mégis legtöbben húzódoztak attól, hogy elsők legyenek. Csak várták, hogy egyvalaki csak ’megkezdi. S ha arról volt szó, hogy kit is értenek akkor, amikor erről a ,,vakki‘‘-ről van szőj hát csak kiderült, hogy a községi pártszervezet titkáráról van szó. „Mégis csak a párttitkár az első ember a faluban — mondták a Üszői dolgozó parasztok —, neki kellene példát mutatni’“. De rá ugyan várhattak volna, mert Ge- rics Vendel elvtárs egyre csak húzódozott. Aztán ahogy repültek a hetek, múltak a hónapok, úgy növekedett a községbeíiek érdeklődése. Különösen a középparasztok mozgolódtak. Ők hamarosan rájöttek arra, hogy ha a Párt a nagyüzemi gazdálkodást javasolja, abból csak haszna lehet a dolgozó parasztságnak. Többen össze is fogtak a községi tanácselnökkel, Horváth Lajos elvtárssal és elhatározták: a Pártkongresszus tiszteletére megalakítják Liszóban is a termelőcsoportoí. Egyelőre persze csak első típusul, de az úgysem lesz végleges, mert ha megerősödnek, úgyis átalakulnak harmadik típusúvá. Azok dolgozó parasztok, akik ezt elhatározták, már alaposan áttanulmá nyozták a termelőcsoportok működési szabályzatát, szinte kisujjuk- ban van az egész, ami természetesen nagy segítséget jelentett nekik az alakulásnál. Az elhatározás most vált tetté A liét elején 15 Úszói dolgozó paraszt — jórészük középparaszt — megalakította az rem, hogy minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a mi csoijorrüfík példái mulasson községünk egyénileg dolgozó parasztságának. Fáradhatatlanul fogunk harcolni csoportunk fejlődéséért, a szocialista mezőgazdaságért. gyűlés ezzel tulajdonképpen véget is ért, de az új csoport tagjai még együtt maradtak és beszélgettek. Arról, hogy mi a kötelességük most. Lancsák János 16 holdas középparaszí, az intéző bizottság tagja megjegyezte: — A Pártkongresszus tiszteletére alakítottuk meg csoportunkat. Ez pedig a lehető legjobb munkára kötelez bennünket. így leszünk hűek a Párt útmutatásához. Jó eredmények a kongresszusi versenyben a MAVAUT kanizsai főnökségénél Állandóan fokozódó lendülettel folyik n, kongresszusi munkaverseny a MA VAUT nagykanizsai főnökségénél is- A dolgozók felajánlásaik teljesítésével és túlteljesítésével segítik elő a Kongresszus sikerét. A kanizsai főnökség a Kongresszus tiszteletére vállalta. hogy a januári bevételi tervet 5 nappal előbb teljesítik. Ezzel szemben a bevételi Géri Laci vimsahapía vörös nyakkendőiéi Szilárdul az iskolai fegyelem a Jókai-uleaí általános iskolában „Uj iavasz“ íermeiőcsoporíot 77 hold földön. Ezen az alakuló gyűlésen mondta Lancsák Mihály 9 holdas középpa- raszl: — Most aztán, hogy így összeálltunk, jól fogjuk meg a munkát, nehogy szégyent valljunk. Mert az ellenség úgy figyel minket, hogy a legkisebb hibát is ellenünk tudja fordítani. Én majd igyekszem példát mutatni a munkában, li is tegyetek ki magatokért. Felszólalt Horváth Lajos elvtárs, a tanács elnöke is, aki a saját két hold földjét viífe be a csoportba. Ezt mondta: — Itt nálunk a faluban általában az a vélemény járta, hogy a csoportba csak azok fognak belépni, akiknek semmijük sincs. Ezért aztán meglepetés lesz valamennyi számára, hogy éppen a középparaszt jaínk alakítót iák meg a csoportot. Bizonyos, hogy- az ő példájukat sokan fogják követni majd. Nem mondta ugyan ki, de azért mindenki arra gondolt, hogy éppen csak Gerics elvtárs hiányzik innen* De hogy ö nem mer belépni, sőt még belépési nyilatkozatot sem mer tanukért aláírni, e’z teljességgel megfoghatatlan számukra. A községi pártíitkártól azt várták, hogy az első lesz a belépők között, De biztosak is benne, hogy rövidesen ő is meglátja a helyes utat. Aztán, mikor a vezetőség megválasztására került sor, válameny- nyíen örömmel adták szavazatukat ifj. Berke László elvtársra, akit az elnöki tisztségre — bár a legfiatalabbak egyike — a legmcltóbbnak találtak. — Hálával tölt el, hogy éppen ] belém helyezték bizalmukat — kS- I szőnie meg a tagságnak. — ígéA Jókai-utcai „Megyei tapasztalatcsere iskolában” délelőtt és délután is folyik a tanítás. Most tizperc van. Az; úttörők a folyosón lévő olvasó asztalnál olvasgatnak, vagy rosszul felelő pajtásaikat tanítják, oktatják. Az alsótago. zaíiak vígan beszélgetnek, de ők se szaladgálnak, nem rendetlenkednek, tßk Uussonketten Az iskola tanulmányi fegyelme nagyot javult az intőosztás óta. Akkor a tanulók 25 százaléka rossz tanuló volt, Most 9.6 százalék a bukottak száma. Ezeket többek között az a 22 tanuló alkotja, akiknek a gyógypedagógiai intézetben lenne a helyük. — Van tanulónk, aki már harmadszor járja nálunk az első osztályt — mondja Kovács Béla elvtárs, az iskola igazgatója. — ötig nem tud számolni, a nevét nem tudja leírni és a gyógypedagógiai intézetből visszaküldi ék azzal, hogy ez a gyermek tudós”- Nem tudom. milyen módon állapították ezt meg róla ott. Az iskolai tanulmányi fegyelem javulását mutatja az is, hogy a VI. és VII. évfolyam- pótlók. akik koruk miatt egy évben két osztályt járnak, az évi vizsgájukon most 3.7-es osztályzatot értek el. Egyetlen egy sem bukott köztük. í)e jelesek voltak. Tóth József és FatéJ; Klára félévi, jó rendű osztályzatukat jelesre javították ki. Kié a vándor zászló Büszkék azok a tanulók,, akik felkerülnek az él tanulók táblájára, amit a folyosó falára tettek ki. A nyolcadikosok közül ott van például Pásztor Gézának, a hetedikesek közül Horváth Miklósnak, Kis- unyomi Istvánnak a neve. Nagy harc folyik az iskolában osztályokon belül a vándorzászlóért, A befedik osztály eddig nagyon lo volt maradva, Elszé gyeit ék magukat. Az iskola hangos híradója, mely minden nap megszólal, többször velük foglalkozott, Ezen keresztül mondják be minden nap a jó és rossz eredményt elérők, elkéső és pontosan érkező pajtások nevét. Valamint azokat is, akik azon a napon hiányoznak, Ezen a héten már nem tudták eldönteni a szombati csapatianács ülésen, hogy melyik osztályé, a nyolcadiké-c, vagy a hetedikébe a vándor zászló, mert egyik osztályban sem volt 1-es felelet. Hogy az iskola ilyen szép eredményeket ért el, annak köszönhető, hogy a nevelők egységesen, a felmerülő problémákat megbeszélve dolgoznak. Az előre elkészített 3 hónapos munkaterv szerint gondosan elkészíteti óra-vázlattal végzik munkájukat- A munka- tervben minden nevelőnek fel van tüntetve a munkája és tudja, hogy a nyáron három hónap alak mit kel! elvégeznie. Ki mulaszt igazolatlanul? Érvényesül az iskolában az igazgató egy személyi vezetése, Kovács Béla elvtárs, az igazgató az a gyűjtőpont, ahova beszalad minden és ahonnan kiindul minden. Személyileg felelős mindazért, ami az iskolában történik. — Most még legnagyobb feladatunk közé tartozik az igazolatlan mulasztások felszámolása. A szüleiket a szülői munkaközösség bevojiásával újra lelátogatjuk. Ebben segítenek az úttörő pajtások is, akik ha egvik pajtásuk nem jön reggel iskolába, délután már elmennek ho-zájuk. Az állandó igazolatlan mulasztók között van Novák Miklós és Salamon László pajtás. Szüleik nem elég komolyan veszik gyermekeik tanulását. Ezeket a, szülőket látogatjuk le elsőnek. — Nálunk az úttörők maguk mondanak bírálatot rendetlen pajtásaik felett csapattanácsülésen, Azt a pajtást, aki rendetlen, kizárják a mozgalomból és ha kiérdemli, ismét visz. szaveszik. Ilyen eset volt például Kadu Károly és Horváth János pajtásoknál. Fegyelmezetlenek voltak, kizárták őket a csapatból. Már hosszabb idő óta, tanúsított magatartásukkal, tanulmányi eredményükkel bebizonyították, hogy kiérdemelték az úttörő csoportba való visszavételüket. A csapattanács méltónak találta őket arra. hogy visszavegye őket. Felfüggesztettek Van azonban olyan eset, hogy csak felfüggesztik a fegyelmezetlenek tagságát egy vagy két hétre. így történt az Radios Lászlóval, Nagy Lászlóval, (recseg Mihállyal. Elvették tőlük piros nyakkendőjüket is, De legsúlyosabban érte a büntetés Géri Lászlót, aki az iskola egyik legjobb asztali-teniszezője, és erre az időre eltiltották ettől is. Nem ndúlhatott a járási aszdalite- ni sz v ersenycii. Géri Laci most kapta vissza vörös nyakkendőjét. Visszakapta a másik három is. Ünnepélyesen meghatott arccal vették át. Megértették az eltiltási idő alaltt igazán, hogy mit jelent számukra a vörös nyakkendő, a vörös zászló egy része, és azt is megtanulták, hogy mire kötelezi^ őket. így edződnek a szocialista peda- gógia segítségéve! kemény legényekké, öntudatos igaz emberekké a Jókai-utcai iskola kisdiákjai. Mi a hiba Bagodvitenyédem ? A bagodvitenyédi pártszervezet már hosszú hónapok óta nem erősödött uj tagokkal- Acélműit taggyűlésen két tagjelöltfelvételi javaslat történt. Bol- dauf Erzsébet és Vörös Elek DISz-fiatalokat a tagság el js fogadta a tagjelöltnek, űó munkájukkal rászolgáltak erre a nagy megtiszteltetésre. De hol vannak & falu legjobb kis- és középparasztjai ? Bajsz József 7 holdas, Kálmán Lajos 14 holdas, Tóth József 10 holdas középparasztok és a többiek, akik község legjobbjai közé tartoznak. Miért nem kérik tagjelöltfelvételüket? A& elmélet lebecsülése Ha megnézzük a pártszervezet munkáját világos választ kapunk erre. Vörös Flórián a pártszervezet titkára politikailag nem képzi magát. Lebecsüli az elmélet jelentő ségét, amit igazol az is, hogy a községben semmiféle politikai iskola nem folyik. Aki po iiükailag nem képzett, az elmarad fejlődésünktől és az ellenség karmai közé kerül. Ez a helyzet fennáll Vörös Flóriánnál is, aki klerikális befolyás alatt áll. Ez rányomja bélyegét a pártszervezet munkájára 'is. Hiányzik a párt- szervezet vezető ereje, a. népnevelők nem végeznek munkát a községben. a község dolgozói nem érzik n pártszervezet támogatását s igv semmiféle kapcsolat nem áll fenn a pártCsüíöríök, 1SS1 febr. 1. szervezet és a község dolgozó: között. A párf szervezet nem t ölti lse feladatát Értekezletekre, gyűlésekre a párttitkár nem készül fel ég igy legtöbb esetben a beszámolókat Tóth János elvtársnak, a tanács elnökének „kell“ megtartani. Tóth elvtárs már több esetben felhívta a. pártszervezet vezetőségének figyelmét a hibákra, de kritika ja ere dmény te-I en m aradt. Maga mondta. — A pártszervezetünk gyenge és hivatását nem tudja betölteni. A tanács felé hiányzik az ellenőrzés és a támogatás. Minderről tudomása van a járási pártbizottságnak is és mégsem fektetnek kellő súlyt a bagodvitenyédi pártszervezetre. Sőt egy hónapban leg- jol b esetben kétszer látogatnak cl a községbe, ahol esetleg 10 percig tartózkodnak. Pedig a komoly hibák kijavításához hosszú és szívós munkára van szükség. Ez pedig a járási pártbizottság feladata. tervet 7 nappal előbb telj esi3 tették. Az anyagtakarékosság terén főleg az üzemanyagok megtakarítására fordítanak nagy gondot a dolgozók. Ebben Tüske István gépkocsivezető jár az élen. Horváth János szerelő újítást adott be a Kongresszus tiszteletére. Az újítást most értékelik ki, lényege pedig az, hogy kevés átalakítással ujrendszerü csuklós fékpofát szerel egyes autóbuszokra. Az uj fék segítségével ezeken a kocsikon a réginél lényegesen jobb fékhatást lehet elérni. HÍREK — A zalaegerszegi városi tanács végrehaj Lóbizottsága felhívja a háztulajdonosokat és házmeste rekel,, hogy a házak járdáit reggel 7 óráig tisztítsák le, fagyos napokon, alkalmas anyaggal hint« sék be a síkosság megakadályozása végett— A megyei tanács mezőgazda- sági osztálya tavaszi egypatás (ló, szamár, öszvér) vizsgálatot tart Zalaegerszegen 1951. évi február hő 1-én a templom mögötti Kovács KároN-íéren. Reggel 8 óra tói kezdődően az állatok előveze- t-endők. A járlaflevelelket mindenki hozza magával— Megnyílt a zalaegerszegi ve főmagbolt. Kossuth Lajcs-u. 25 sz alatt. Telefon 310 Mindenféle minőségű magvak, kerti eszközök, növényvédőszerek, állati tápszerek szakkönyvek szerezhetők be itt — Dr. Horváth Károly za'aeger- szegi városi orvos január hó 29. tői, február 5-ig tanulmányi sza hadsá-gpn van. Ez alatt az idő alatt helyettese dr- Baján György minden hétköznapi napon déjelőtf 10-tői 12-ig az Egészségházban ren-r7el. — A Magyar Vöröskereszt minden hónapban háromhónspos bent. lakásos önkéntes ápolónői tanfolyaméi indít. Mindazok az asszonyok és leányok jelentkezhetnek, akik dolgozó társaik egészségéért harcolni akarnak. Jelentkezés minden községben, városban a Magyar Vöröskereszt helyi szervezeténél. Utat épífetl a faaács Ge’sán Gelse község tanácsa meg” alakulása óta számos esetben bebizonyította, hogy a. község dolgozóiért van. Most *a község dolgozóinak már évek óta hu-- zódó kérését valósította meg. A község főutcájáról egy közelítő utat készíttetett, amely a falu közepét összeköi a falu szélével. A háromszáz méteres útszakaszon most már gyorsabban érnek be a falu dolgozói 3 falu közepéig, ha valami elintéznivaló ügyük van. Nem kell már nagy kerülőt tenniök. Köszönettel veszik a tanács gondoskodását és viszonzásul minden igyekezetükkel elősegítik a tanács munkáját. Tanfolyam kanizsai dolgozók részére az általános iskola elvégzésére Sok esetben erezhettük., tapasztalhattuk mar népi demokráciánk segítségét, megértő támogatását. Mindenkor megtalálta a fájó pontok s rá a gyógyító módot is. Most is a műit egy bűnét akarja felszámolni amikor lehetőséget ad azoknak a do;gosóknak, aikik a múlt ban nem végezhették e! még elemi iskolai tanulmányaikat sem, hogy 32 általános iskolát öjapisme. rétékor oi sajátítsák. A "nagykanizsai városi fanács oktatási és népművelési osztályú, és a pedagógus szakszervezet helyi csoportja esti tanfolyamot ■szervez a dolgozók részére, akik az általános iskola alsó négy tagozatát teljesen díjtalanul clv'fge-- h.eUk. ami álfa] nagy hiányt pó* íolhatnak. A tanfolyamra jelentkezni lehet a Zrínyi lós-utcaj általános iskolában február 2ug mindén nap.