Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-03 / 28. szám

9 zalaegerszegi Mezőgazdasági Gépavitó hibáit kiküszöbölve, szép tel esitményekkel készül a kongresszus megünneplésére Azt, hogy az üzemben hiú Jiyosságok voltak, tudták _ i dolgozók is, a vezetőség is; szóval mindenki tudta, Tud­tuk mi is, mert a Zalában Ir­tunk róla. Amikor az iib-t kártól a kongresszusi felaján­lások felől érdeklődtünk, meg­lepődtünk, üogy náluk ilyen nincs, nem is volt — de meg­ígérték, hogy lesz. A Vállalatnál nagy" átalaku­lás volt, és ez okozta azt a za­vart, amely nemcsak a munka lendületét fékezte, ^ hanem bi­zonyos ideig hátrálást ered­ményezett- Hiányosságok vol- lak a munkaszervezésnél, hiá­nyosságok voltak egyes fel­adatkörök meghatározásánál, A dolgozók azt mondták, többet dolgoztak, mint máskor. Ez lehetséges, sőt majdnem biztos. A szervezetlen munka olyan, mint a sötétben lámpa nélkül' járó ember, A Kongresszusra vállalták A túlzsúfoltság is hátráltat­ta őket, Hiányos volt az iro­dai személyzet is, Kerschmann IVlikiós elvtárs. az üzem veze­tője képtelen volt mindent egyedül végezni. Nála — na­gyon helyesen — a termelé­sen volt a hangsúly. Gondolta, ha a termelés jól megy, utána jön a többi is. Valóban igy történt. Ma már eljutottak odáig, hogy megtehették kongresz- szusi felajánlásukat. Pontosan értékelik, hogy egyes dolgozók hány százalékos munkát vé­geznek. A légüres térből ki léptek, s már van mihez mérni a felajánlást. A hegesztők 125 százalékra dolgoztak, A kongresszus tisz­teletére _ felajánlották, hogy teljesítmény ükét 150 százalék­ra emelik. A villanyszerelők 110 százalékról 130-ra, az esz­tergályosok pedig, akik eddig 122 százalékos teljesítményt érték cl. eredményeik emelé­sét 160 százalékra vállalták. A szerelők, a villanyszere­lőkhöz hasonlóan 110 százalék­nál álltak, do arnig az előbbiek 1-jO-ípv addig ezek 145 százalé­kos teljesítményig mennek. Persze ez r.em azt jelenti, hogy ezt a százalékot elérve meg­állnak. Újítások, észszerüsité- sok segítségével még tovább akarják fokozni teljesítmé­nyüket. Oűp&llás nélkül Az. üzem egyik része rövide­sen átköltözik egy mostanában elkészülő épületbe, A nehéz gépet átszállítása jelentős időt és erőt vesz igénybe, ami a tér­in elésnél tekintélyes kiesést jelentene, A dolgozók nem akarják, hogy most, amikor a munka, a termelés ilyen szép lendületet'vett, a költözködés visszarántsa őket, ezért elha­tározták, hogy kongresszusi felajánlásuk értékét azzal nö­velik, hogy az átköltözködést gépállás nélkül végzik. Ebbe a munkába bekapcsolódnak az irodai dolgozók is. A tanulók sem akarnak le­maradni, Vállalták, hogy a te­lepen lévő összes ócskavasat összegyűjtik és kiválogatják. Az üzem valamennyi dolgo­zója tett kongresszusi fel­ajánlást, Geiger István esz­tergályos, aki most lesz tag­jelölt, ezeket mondja: — ürü­lök, hogy végre hozzánk is megérkezett a norma. Eddig csak dolgoztunk, dolgoztunk, de nem tudtuk lemérni, hogy ni i I y e n m u n k á t, v ég e z tünk. Most, hogy kilátásban van a í ag jelöltségem, még jobban akarok dolgozni, s most már majd azt fs tudom, hogy műn­ké m mind az itteni, mind más üzemek dolgozóihoz viszonyít­va milyen lesz, S óra alatt 3 műszak Egyébként Geiger István, Zalotnai Gyula és Szabó Jó­zsef esztergályosok, Horváth István és Babos József szere­lők, Győrffi József és Simon László villanyszerélők, Körösi Gyula és Fazekas Zsigmond hegesztők, valamint fícdi Ist­ván és Kosztolámczi János át- képzősök vállalták, hogy a kongresszus tiszteletére 8 órás műszak alatt három műszakot teljesítenek, Anyagtakarékosság terén is mindent elkövetnek, hogy mi­nél szebb eredményeket mu­tathassanak fel Khúber Ist­ván egy készülékei szerkesz­tett, amelynek segítségével 50 százalékos <)i aj megtakarítást ér el. A takarékosságból az irodai dolgozók is kiveszik a részüket. A fúrógépet, ahol eddig ha­vonta 8—10 darab fúró törött el. közös munkával úgy csi­nálták meg, hogy havonta 15 darab fúrót megtakaríthat­nak. Hasonlóképpen jártak el a villanyégőknél. Doniján László és Győrffi József vil­lanyszerelők kongresszusi fel­ajánlásként vállalták a fogla­latok megjavítását, igy ha­vonta 15—20 darab villanyégőt takaríthatnak meg, ami 180— 240 forint megtakarítást je­lent. Ilásíél nap helyeit 13 perc A hegesztőknél Csögi And­rás uji alsóval elérték, hogy abból a hengerfejből amit eddig egy és fél nap alatt tudtak el- késziteni, ezután 55 perc alatt i darabot csinálnak. Hegesz­tését villannyal végzik, s igy darabonként 70 légkör oxigént takarítanak meg. Az újítás három hónap alatt 6 ezer fo­rint 'megtakarítást eredmé­nyez'. _ Csögi András hegesztő újítását és munkamódszerét átadja dolgozó társainak és a többi, hasonló üzemeknek is. -» Az üzem, egyes dolgozói a Szabad Nép-előfizetésgyEjtés­ből is kivették a részüket. Nadrai Ilona vállalta, hogy a kampány során 6 előfizetőt szerez. Vállalását máris túl­szárnyalta, mert 15 u.j előfize­tőt hozott a Szabad Nép olva­sóinak táborába. Ezenkívül 3 népnevelő is ért el 3—3-as eredményt. Az üzem alaposan hozzáfo­gott a hibák kijavításához. Eredményeik nupról-napra nőnek s ha vannak is még ki­sebb hiányosságok, rövidesen azokat is kiküszöbölik. Teljesítik Tail áfásukat a lenti fűrészüzem dolgozói A lenti fűrészüzem dolgozói, akik a kongresszus tiszteleté­re évi tervük 4 százalékos túl­teljesítését és 630 ezer forint értékű többtermelést vállaltak, nagy lendülettel hajtják végre vállalásaikat. Verseny a „legjobb brigád“ címért Az üzem egyes brigádjai a Ganz hajó példája nyomán versenyben állnak egymással a kongresszusi verseny leg­jobb brigádja” óimért. Külö­nösen nagy a szocialista ver­sengés a három hulladékfel­dolgozó brigád között. A kon­gresszusi verseny közepén a hármas számú körfűrészen dolgozó Vatcili Sándor és bri­gádja vezet 114 százalékos tel­jesítménnyel. A vállalások teljesítése so­rán a legjobb eredményt az in­gások és a széldeszkahordók érték el. Ezek a csoportok már 93.4 százalékra teljesítették vállalásukat. A 24 collos Este- rej •-keret dolgozói, Tótiván József és brigádja kongresz- szusi felajánlásukat 42.3 szá­zalékra teljesítették. Az ugyancsak 24 collos Brünn• Königsfelder-keret dolgozói, Fürjén Károly és brigádja 46.8, a 18 collos Esterer-keret, Garal József és brigádja 49.5 százalékra teljesítették kon­gresszusi felajánlásukat. A rönkkihordók túlteljesítése Az üzem többi dolgozói kö­zül különösen szép eredményt értek el a rönkkihordók, Far­kas József és csoportja. Ezek a legnehezebb testi munkát végző dolgozók a rossso időjá­rás ellenére is felajánlásukat túlteljesítették és a vállalt 107 százalék helyett 109 százalékot értek eb A rönkbehordóbrigád. Gödé István vezetésével 45.2 százalékra, a kiszállítók: Len­gyel Lajos és brigádja, vala­mint az áruosztály ozók: Si­mon József és brigádja 43 szá­zalékban teljesítették a kon­gresszusi verseny közepén vállalt kötelezettségüket. Az üzem. dolgozói most egy­re fokozódó lelkesedéssel foly­tatják harcukat versenyük teljes sikeréért és felkészülnek a kongresszusi hétre, amikor az eddiginél is nagyobb ered­ményeket akarnak elérni, (L&ttL QtálUÍft A kisbiró ütemes dobolásti ver­te! fel a falu délutáni csendjét. A- emberek lassan kiballaglak az utcára, vagy kinyitották az abla­kot, hogy meghallgassák a hir­detési. — Ma este fél hétkor a kulluralihonban Szabad Föld Téli Este előadás lesz — olvasta fel a kisbiró. A hallgatók lassan bólintottak és visszamentek hogy ■ovább végezzék a napi munká­jukat. 16 — 100-ig. Lassan leszállt a téli est Nova- t'a. a~ utcán emberalakok tűnlek fel, amint kimért léptekkel men­tek a kivilágított ablaku kultúr­otthon felé. Dolgozó parasztok és fiatalok Szabad Föld Téli Este előadásra gyülekeztek. Ezelőtt néhány héttel nem ez volt a helyzet. Áz emberek csak nagy unszolásra jöttek el egy -egy előadásra. Az előadóterem üresen kongoltt az előadás alatt, mert az a 15—1G dolgozó, aki eljött, bi­zony elveszett >a hatalmas terem­ben. Most azonban nehezen akad üres hely. A hallgatók létszáma százon felül jár. Vidám arcok, derűs tekintelek fogadjálk a be­lépőt. Sokan jönnek tanulni, szó­rakozni, felvilágosodni. A hozzá<• szólásokat nem kell erőltetni. Megy az magától is. Hogy is tör­tént legutóbb? Nézzük csak. (Jzöhjik a Oita A kapásnövények ápolásá­ról volt szó. A tanulnivágyók a legnagyobb figyelemmel hallgat­ták az előadó szavad. Ismert és mégis vj dolgokról, módszerdlc­Kulákkostélyból — iskola Iskolaavatás Kűimánban A zalatárnoki gépállomás vezet a gépállomások kongresszusi versenyében Gépállomásaink általában a Kongresszusra tett felajánlásuk teljesítéséhez nagy lelkesedéssel fogtak hozzá. Az elmúlt héten 69.4 százalékra teljesítették vállalásai­kat. Ebben a munkában a íelsőba- godi gépállomás jár élen, felaján­lásukat 89.4 százalékra teljesítet­ték- A zalatárnoki 73.8, letenyei 65.3, a tűrjei 64.1, a Jcnli 62.1, az orosztonyi 60.6, a pölöskei 55.3, a palini 42-8 százalékra teljesítette az erő- és a munkagépek kijavítási munkáit. A felsőhagodi gépállomáson a N émelh-bngüá a Kongresszus tisz­teletére vállalta 5 traktor, 3 csép­lőgép cs 4 eke kijavítását. Válla­lásaikat január 27-rc 100 százalék­ra teljesítették. A. tűrjél gépállo­máson a Szabó-brigád tervében 8 gép kijavítása szerepel február 28-ig, Vállalták, hogy február 24- re, a Kongresszus napjára befeje­zik a munkát, Eddig már 7 gépet hoztak üzemképes állapotba- A nyolcadikat még a héten elkészí­tik. A munka tovább folyik a Párt Megyebizottságának kongresszusi versenyzászlójáért.' Az elmúlt bér­héten még a zalatárnoki gépállo­más dolgozói voltak elsők a ver­senyben, a megyeközpont kongresz- szusi verscnyzászlaját ők tar­tották meg. Kedden délután. Kilimán. dolgo­zó parasztságának jelenlétében avatják fel a község uj iskoláját a volt Dervalics-féie kulákkastély ban. A kastélyt hatalmas évtize­des fák veszik körül. A fák alatt vidám gyermekek futkosnak, ka­cagásuk betölti a kertet- Az is­kolaépület felett ott van már a felírás: „Ebben az iskolában, szo­ciálisa munkaverseny folyik.* A virágos ablaku, tiszta, tágas tantermet zsúfolásig’ megtöltötte a község la­kossága,. Itt. zajlott le az avató ünnepség. Szollár Erzsébet elv- társnő. a járási oktatási osz'tá’y vezetője mondotj- ünnepi beszé­det­— Ez az épület valamikor a reakció tanyája volt, kuláfcfészek — mondta. — Ebben az épületben dorbézolf hízott a dolgozó nép vernékén élősködő ku’ák, míg ki­zsákmány oltjainaik gyermekei láb beli és ruhanélkül jártak — b,a egyáltalán járhattak — fagyban sárban iskolába. — Ez az épület ezentúl a hala­dást.., a kultúrát fogja szolgálni. A dolgozó nép gyermekei fognak itt tanulni, s vá’-nalk, majd az itt ta­nultak segítségével a szocializmus építőivé, a béke harcos katonáivá A nevetőkhöz szólva felhívta őket, hogy tartsák mindig szem előtt Pártunk útmutatásait és en­nek szellemében neveljék ki az uj, szocialista embertípust, amely­re hazánknak, Pártunknak, jövőnk nek szüksége van. Hangsúlyozta, hogy ők maguk is ne a leninizmus betűit tanulják, hanem annak iorra dalmi. eleven szellemét. A tanu­lóknak pedig ezt mondta: — Ti, pajtások azzal háláltátok meg Pártunk segítségét, hogy tanulmányi eredményeiteket; állandóan fokozzátok. A beszéd után az úttörő ének­kar énekeit, majd néhány szava­lat következett és ezután Fehér Lajos elvtárs, a járási tanács el­nöke mondott rövid beszédet. Fel­hívta a község dolgozóinak figyel­mét arra, hogy a béke megvédése ma minden ember legfőbb köteles­sége. Rámutatott arra. hogy a termé-nybegyüjtés sikerre vitele is harcos kiállás a béke ügye meTet'j- a 800 milliós béketáborban a Szovjetunió és Sztálin elvtárs mögött­A kilimáni iskolaavató ünnepély hatalmas éljenzéssel, Szí ál in elv­társ, a Párt és Rákosi elvtárs hosszantartó ünneplésével ért vé get. A volt kuláikkasíélyban másnap meg is indult a ianiíás. A kilimá­ni gyerekek az uj iskolában uj lendülettel indultak harcba a domány várának bevételére. tu­A I®áríkön^'resszu<s tiszteletére cipész- és asztaloskisipari szövetkezet 4 alakult %alalövőn Zaíalövő dolgozói nagy lelkese­déssel készülnek a Pártkongresz- szusra. A felajánlásuk első részét máris teljesítették. A kongresszus tiszteletére megalakult a Cipész és az Asztalos Kisipari Szövetkezet. A község mind a 26 cipésze és 12 asztalosa megértette a szövet- kezeli munka előnyeit és össze­fogva, a Párt útmutatását követve, lelkes hangulatban alakította meg c két szövetkezetei. Császár Ger­gely, a cipészszövetkezet egyik tagja, amikor kitöltötte a íaelépési nyilatkozatát, a következőket mondta: A Párt eddig mindig megmutatta nekünk a helyes utat és ha követjük azt, munkánkban minden esetben megvan az ered­mény. Értően ezért lépek be öröm­mel a szövetkezetbe. Őzkor Imre asztalos igy nyilat­kozik. — A kezdd kezdetén ál­lunk, de az a tudat, hogy a Párt= kongresszus tiszteletére alakultunk meg, lendületet és erőt ad további ■ munkánkhoz, hogy sikerre üthessük a kisiparosok szövetkezeti mozgal­mát. 0 rol hallottak. A Szovjetunió uj módszereiről. Az előadás után Pál Jánosáé tszcs-tag kért hozzá­szólást. — Bizony — mondotta — ez. 'lőtt egy évvel senki sem gondnl- a volna, hogy Nován gyapot te­remjen. Már pedig mi azt ter­meltünk. Horváth Zoltán DISz-lag szólt ezután. — Én meg saját magam rájöttem, hogy a mélyszán'ássál sokkal jobb eredményt lehet el­írni. És nekünk, dolgozó• porosz­oknak az a fontos, hogy mező­gazdáságunk fejlődjék és mi is minél jobbat és többel termel- 'iink. Jlli vall iá öie.g.a fiánknak — Öregapámnak jó volt, ahogy Hídig volt, nekünk is jó lesz úgy — szólt közbe valaki. — Ezt pedig nem irom alá — állt fel helyéről a fiaiul Mátainé. — Az' én öregapámnak szántani még jók voltak a tehernek, de neküiik már nem. Mi traktorral szántunk, mert tapasztaltuk, hogy az jobb és sokkal gyorsabb. A. mi traktorral szántott földün­kön a búza sokkal szebb volt, mint a szomszédén, aki marhák­kal szántott. így beszéltek, vitatkoztak. Vi­tájuk nemeseik egy-két ember szava volt, hanem az egész falué, amely megérti, hogy a fejlődés­sel csak a szocialista mezőgazda­ság tarthat, lépést. VASKA MIKLÓS Nova, S terményiorgalmi Vállalat kongresszusi versenye A Zalaegerszegi Terményforgal- mi Vállalat dolgozói a kongresz- szusra tett vállalásaik teljesítése során komoly eredményeket crnek el mind takarékosságban, mind a munkák jobb megszervezésénél, a határidők pontos betartásánál éB a Szabad Nép terjesztésében is. Rónaszéki Ferencné 0 Szabad Nép előfizetőt vállalt. Vállalását már túl is teljesítette. Eddig 12 előfi­zetővel növelte Pártunk központi lapjának olvasótáborát. A köny­velési csoport a mérlegszerű össze­állítást és az elökészítömunkálato- kat már befejezte. Szombat, 1951. febr. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents