Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-24 / 46. szám
'A Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusának tiszteletére a Budapest» Pártbizottság ma délután 3 órakor a Hösök-tercn ünnepi nagygyűlést rendez. A nagygyűlésen beszédet mond: RÁKOSI MÁTYÁS elvtárs. Felszólalnak a külföldi testvérpártok küldöttei. A Kossuth- és Petőíi-rádió ma délután 3 órai kezdettel közvetítést ad a kongresszusi ünnepi nagygyűlésről. Párt- és' tömegszcrvezetcink szervezzék meg a csoportos rádióhallgatást! /ÍZ MDF ZYLÜMEG1E1 PÍRTBIZOTTSÁGÁMK K1FIL1IMA VII. évfolyam 46. szám. £ra 50 fillér 1951. február 24. Szombat |K \ ÜL ÖSSZE dolgozó népünk nagy figyelme közepette a Magyar Dolgozók Pártja II- Kongresszusa. A Pártkongresszus: a dolgozó parasztsággal szövetséges, hatalmon lévő munkásosztály Pártjának Kongresszusa, amelynek tanácskozásai igazi nemzeti kérdésekről tárgyalnak, amikor megjelölik országunk, dolgozó népünk feladatait a bákeharcbau, a termelő- munkában és akkor is, amikor Pártunk belső ügyeiről van szó. A Magyar Dolgozók Pártja a nemzet legszebb történelmi hagyományainak folytatója, évszázados álmok valóra- váltója; a Párt vezetésével dolgozó népünk évek alatt többet ért cl, mint azelőtt évszázadok alatt. Érthető tehát, hogy az egész ország feszülten figyeli a Kongresszust, annak tanácskozásait, h at ár o z atait. De nemcsak az ország — külső barát és ellenség is várja, hogyan dönt a nagy kérdésekben a magyar nép hivatott vezetője. Magyarország, amióta a dicső Szovjet Hadsereg felszabadította és a kommunisták vezetésével rátért a béke és a szocializmus útjára, nemzetközi tényező lett a bc- kehareban, amelynek — mint Rákosi elvtárs mondotta — nem egyszer kerülünk az első vonalába. Az előttünk álló feladatok csak nemzetközi méretekben mérhetők. Hogy országunk még szilárdabb bástyája legyen a békefrrntnak; hogy meggyorsítsuk hazánkban a szocializmus építését — ez mind nemzetközi jelentőség ii iigy. Éppen ezért jöttek el hozzánk nagy barátaink, a testvéri kommunista pártok küldöttei, élén példaképünk, a dicső Bolsevik Párt küldötteivel. Miről fog • tanácskozni a Kongresszus? Mindenekelőtt fel fogja mérni azt a fejlődést, amely Pártunk vezetésével 1948 nyara óta, a legutóbbi 1 Kongresszus óta hazánkban., végbement. Az akkori Kongresszusra a Párt program- nyilatkozatot adott ki, amelynek valamennyi pontját a Párt vezetésével a magyar dolgozó nép valóraváitotta- 194S nyarán még javában dolgoztunk a hároméves terv végrehajtásán. A Kongresszus határozatai adtak olyan távlatot — a szocializmus távlatait — dolgozóinknak, hogy lehetővé vált a hároméves terv két év és öl; hónap alatti végrehajtása. A Kongresszus határozata nyomán dolgozta ki Pártunk, fogadta el népünk a szocializmust építő ötéves tervet, amelynek elsőévi előirányzatát sikerrel túlteljesítettük. s most. éppen a kongresszusi verseny, kiváltkép a Kongresz- szusi Hét nem hagy kétséget afelől, hogy az ötéves terv tör- ténelcmf o ríná 1 ó célk itüzései néviünk szorgos munkája nyomán sorra megvalósulnak. 1948-ban hazánkban csak az első csirái voltak meg a termelőszövet kezeli mozgalomnak, amely a dolgozó parasztságot végleg megszabadítja a kizsákmányolástól és a szocializmusba elvezeti. Ez a csira azóta egészséges hajtásokat bajt, s éppen a Kongresszust üdvözölve erősödik terebélyes tevá. Dolgozó parasztságunk, benne a középparasztság tömege, most indult el tömegeiA PÁRT II. KONGRESSZUSA ben a termelőszövetkezeti utón s betek alatt többet fejlődtünk e téren, mint azt- megelőzően hosszú hónapok, egész esztendők alatt. Ilyen eredményekre tekinthet vissza a Párt, meggyőződve és meggyőzve mindenkit, bogy a kommunisták által jelzet ut helyes, ez az ut népünk boldogulásihoz, békéjének megerősítéséhez veal. A LEGUTOLSÓ KON^ GRESSZUS megjelölte azt is, hogy a feladatokat csak a belső ellenség visszaszorításával és legyőzésével, a külső ellenséggel szemben pedig országunk védelmi erejének növelésével lehet megoldani. Az azóta eltelt idő mindenki számára világos leckék sorát adta: milyen helyes volt Pártunk figyelmeztetése. És leckét adott abból is, hogyan nőttek össze népünk belső és külső ellenségei, az imperialisták, Titoék és hazai ügynökeik, mennyire közös céljaik vannak: országunkban megdön- teni a népi demokratikus rendszert, visszahozni a földes- urakat, gyárosokat, királyokat, országunkat hadszíntérré változtatni, amint ezt a Rajk és a Mindszeuty-féle összeesküvők és külföldi felbérlőik szánták. Hogy terveik nem váltak valóra, azt elsősorban a felszabadító és oltalmazó Szovjetuniónak, népi demokratikus barátainknak, a béketábornak köszönhetjük és köszönhetjük Pártunknak, amely minden veszedelemmel szemben megerősítette országunk határait. A. két Kongresszus között megtett fejlődés tehát hatalmas, Partunk jól dolgozott. A Párt az egyesülés óta is hűen kitart a marxizmus-leninizmus tanításai, a Szovjetunió, a Bolsevik Párt tapasztalatainak felhasználása és Sztálin elvtárs lángeszű útmutatásai mellett. A Párt: erősebb, egységesebb, szilárdabb, mint valaha. Ebben a Pártban az egész dolgozó nép egyre inkább felismeri ügyének legjobb. legáldozatkészebb harcosát, ezért követi Pártunkat az egész dolgozó nép, ezért száll a forró szeretet és hála az a férfiú felé, aki biztos kézzel, bölcsen vezeti Pártunkat és dolgozó népünket: szereteti apánk és tanítónk, Rákosi Mátyás elvtárs felé. ff LYEN EREDMÉNYEK. Jl RE tekinthet vissza a Kongresszus, ebből kiindulva elemzi a jelenlegi helyzetet és szabja meg feladatainkat. Az elmúlt Kongresszus óta a nemzetközi helyzet tovább éleződött. napnál világosabbak a rabló imperialisták világháborús tervei, különösen a koreai agresszió óta, ahol a legmeztelenebb valóságában nyilatkozott meg a népek hóhéra, az amerikai imperializmus. De a koreai hadjárat csak bevezetője akar lenni a Kina elleni iáin adáshoz, támaszpontszerzés egy, a Szovjetunió elleni háborúhoz. Ugyanekkor Nyugat- Német országban az angolszász megszállók scbbel-1 óbbal felfegyver zik a hitleri hadsereget, elengedik kötő fékjéről, visszahelyezik „jogaikba" a hitleri tábornokokat és halál- gyárosokat. A muH Kongresz- szus óta megvilágosodott, hogy déli határainkon, Jugoszláviában egy mindenre elszánt kém és áruló banda garázdálkodik, amely áruba bocsátotta az országa függetlenségét és a cserébe kapott fegyverekkel ugrásra készén vár. hogy teljesítse gazdája, az amerikai imperializmus parancsát, megtámadja a népi demokráciákat. Ilyen körülmények között minden feladatunkat mint a béke megőrzésének eszközét kell mérni. A Kongresszus ehhez a munkához olyan hatalmas segítséget kapott, mint Sztálin elvtárs nyilatkozata a külpolitika néhány legfontosabb kérdéséről. S minthogy mi el vagyunk szánva a béke védelmére, vájjon mit jelent számunkra kezünkbe venni a béke megvédésének ügyét, és végig kitartani mellette? Erre a kérdésre ad választ a Kongresz- szus. /A BÉKE VÉDELME nálunk egyet jelent országunk további erősítésé vei a nemzet- gazdaság és a honvédelem terén, egyet jelent azzal, hogy tovább erősítsük azokat a kötelékeket, amelyek bennünket a szovjet néppel és többi barátainkkal összefűznek. A béke védelme nemzetközi feladat, ezen belül nekünk nemzeti, hazafias feladatok egész sorát kell megoldanunk. Melyek ezek? Az ötéves terv első évének sikere, a kongresszusi verseny eredményei mutatják, hogy dolgozóink mindent latbavet- nek a terv sikerreviteléért- A második tervév célkitűzései — amelyeket szokás „feszitett- nek‘‘ nevezni — az első két hónap, a kongresszusi lelkesedés következtében rendre túlhaladottak lesznek. Partunk intő szavai, a minisztertanács határozatai akár a szénbányászat fejlesztéséről, akár a takarékosságról, stb. olyan belső tartalékokat tárnak fel, amelyek párosulva munkásosztá- lyunk kifogyhatatlan munkakedvével és kezdeményezőkészségével, biztosítja a terv maradéktalan teljesítését. Hasonló a helyzet mezőgazdasáA BolsevikPárt küldötteivel as élen újabb külföldi vendégek érkeztek Pártunk Kongresszusára Pénteken Budapestre érkeztek a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusára a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának kü dőltei: Pavel Fjodorovics Jugyin elvtárs és Borisz Nyikolajevics Ponomar- jov elvtárs. A repülőtéren a Magyar Dolgozó Pártja Központi Vezetősége részéről Gerő Ernő elvtárs, államminiszter és Farkas Mihály elvtárs honvédelmi miniszter, vezérezredes. a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárhelyettesei. Vas Zoltán elvtárs. miniszter, az Országos Tervhivatal elnöke, az MDP Politikai Bizottságának tagja fogadták a vendégeket. A budapesti szovjet nagykövetség részéről megjelent Kiszeljov elv- társ, nagykövet, Bojkó vezérőrnagy katonai attasé és Kuzmin követségi tanácsos. Újabb vendégek, külföldi test vérpár'olv küldöttei érkeztek az MDP J.T.: kongresszusára. Megérkezett Budapestre a Svájci Munkapárt elnöke és főtitkára, akiket hónai Sándor elvtárs köszöntött, kifejezve azt a meggyőződését, hogy ittlétük még jobban 'lmélyiti a két ország dolgozói iák szolidaritását, egyben erősi'i a nemzetközi proletárszolidari- ást. 'Válaszában Leon Nicole elvtárs, a Svájci Munkapárt elnöke tolmácsolta a svájci dolgozók meleg üdvözleték A román vendégeik csütörtökön délután érkeztek meg a ferihegyi repülőtérre, akiket Vas Zoltán elvtárs miniszter, az Országos Tervhivatal elnöke vezetésével a Párt Központi Vezetőségének tag lat fogadtak. A román küldöttség tagjai Iosif Chisinevschi elvtárs, Miron Constantincscu elviárs, a Román Munkáspárt PB-nak tagjai és Le ont e Raulu elviárs, a Párt KV-nek tagja, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevében Vas Zoltán Yvtars köszöntötte a román ven dégelket és egyúttal tolmácsolta a magyar dolgozók forró üdvözleté'. Válaszában Iosef Chisinevschi elviárs többek Aközött ezeket mondotta: — A magyar és a román nép ma együtt halad közös példaképünket, a nagy szovjet népet követve, a szocializmus építésének, alkotó békénk védelmezésének után. Köszöntjük a magyar nép holes vezetőjét, Sztálin elviárs ieqjobb magyar tanítványát, Rákosi elvtársai! Megérkezett még a Pártlkon gresszusra Francois Billoux elv- árs, a Francia KP Politikai Bizottságának és René Camphín elviárs. a Párt Központi Vezetőségének tagja. Vilié Pessi elviárs a Finn KP főtitkára, Antonio Mije elvtárs, a Spanyol KP Poli- ikai Bizottságának tagja. Gerben Wagenaar elvtárs, a Holland KP elnöke, Georges Sironvul elv árs. a Belga KP Központi Veze- őségének tagja. A ferihegyi re- nülőtéren & vendégeket Vas Zol- lán elvtárs és küldöttség fogadta. Vas elvtárs többek között ezeket mondotta: — Országunkban saját szemükkel győződhetnek meq arról, hogy népünk békés inunkéival építi a szocializmust, ezzel erősítve « nagy SzovjelunióuezeUe békéiéi bort. Reméljük, Kongresszusunk hozzá fog járulni ahhoz, hogi] (Folytatása a 2. oldalon.) gunkban is, a, fejlődés ütemét tekintve. Mezőgazdaságunk nagy többségében még kisüzemi. egyéni gazdálkodásra támaszkodik, de az utolsó év, különösen az utolsó hetek és napok azt. mutatják: a földindulás megkezdődött és napról napra, aj tér m elősző vetkezetek, szocialista községei, alakulnak, amelyek falun i- legyürik a kapitalizmust, fejlődésünk e kötőfékjét és biztos; alapot teremtenek nemzetgaz. daságunk egésze szociálist: jellegének. A Kongresszus; után, a határozatokkal megerősödve. még jobban meg kell gyorsítani a falu szocia lista fejlődését, amely nem csak dolgozó parasztságunk boldogulását szolgálja, de or szagunk erejének növelését békénk védelmét. MINDEZEK a felad a. ITíjok abból az újfajta hazaszeretetből táplálkoznak, amelyet a Párt tanít: a szocialista hazaszeretetből. A dolgozó nép ebben a hazában nemcsak szülőföldjét védi, hanem saját földjét, gyárait, boldog életét. Népünk megértette, hogy munkáját csak úgy végezheti zavartalanul, ha országunk védelmi ereje százszor is meggondolásra készteti gaz ellenségeinket, hogy ránktörje- nek-e. A Kongresszus lendítő erő lesz ebben a hazaszeretetben, amely a honvédelmet az alkotmányban lefektetett szent kötelességnek tekinti. Nagy eredményekre visszatekintve, még nagyobb feladatokat megjelölve tanácskozik a Kongresszus. Minden feladat végrehajtásának előfeltétele a Párt további erősítése. A Kongresszus feladata az. is, hogy a nagy követelményekhez mérten módosítsa, Pártunk Szervezeti Szabályzatát, ezzel a Pártot még ütőképesebbé, vezetésre képesebbé tegye. Nagy feladatainkat csak úgy tudjuk sikerrel megoldani, ba minden párttag sajátjává tesz- szük az igazi kommunista erényeket: a dolgozó nép ügyéért, tüzön-vizen át való áldozat készséget, példamutatást, amely magával ragadja a dől gozó nép tömegeit. A dolgoz: nép eddig is azért követte a Pártot, mert ezeket az erényeket felismerte benne. Mos arra van szükség, hogy még jobban Pártunk köré tömörít- síik a dolgozó népet, a terme lőmunka sikeréért, az ellen-éi legyőzéséért, a béke megvédéséért. A tagság elméleti színvonalának emelésével, a ki rálat-önbirHat még bátraié alkalmazásával válik képessé hogy ugyanezeket az erényeket meghonosítsa a nép szóié- -piu-i tömegeiben. Megyénk dolgozd 1V'i‘NÉPE küldöttei révén ott van a Kongresszuson. Itthon pedig a Kongresszus napjaiban — és azután is — uj, még nagyobb lelkesedéssel vállalja a nagy feladatok végrehajtását. mert biztos az igaz ügy győzelmében, biztos az erejében. A győzelem azért biztos, mert Sztálin elvtársat követve. Rákosi elvtárs vezetésével tagja vagyunk a nőnek boldogulásáért. szabadságáért harcoló legyőzhetetlen ’''kot óbornak. Éljen a Magyar Dolgozói Pártjának TT, Kongresszusai