Zala, 1951. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-22 / 44. szám

A JUGOSZLÁV HABOM U ÉS A FASIZMUS ELLEN A belgrádi fasiszta klikk, amely a habom clőkészi'ősének uijára lépett, mindent elkövet, hogy kezébe kaparintsa az ifju Ságot és ágyú-tölteléket gyúrjon ■ belőle. Katonád drill jellemzi Tito Jugoszláviájában a- tanulók és az egész ifjúság nevelését. Az elemi iskolától az egyetemig az ország valamennyi tanintéze­tében kegyetlenül szigorú kaszár­nyarendszert és katonai fegyel­met. vezetnek be. a gimnáziumi tanulók 14 éves koruktól olyan kötelező katonai oktatáson men­nek át, amely megfelel az altiszt­képzés programjának. Az cgvete meken diákoknak a ka'onai tárgyakból a középfokú tisztiisko- la tantervé szerint vizsgát Ítéli lenniük. Még a hétéves gyerme­keket is, akik alig lépték ál az íkola (küszöbét, erőszakkal ka­tonai jellegű csapatokba kény sze­ri tik, s ilyen foglalkozásokra megy el az egész tanulási idő­nek több mint egynegyede. A téli és >a nyári szünetek alatt a gimnazistákat és az egye- hm hallgat ókat külön erre a célra létesített táborokba tere­lik. A drill il: még nagyobb. A (kimerítő katonai meneteléseket a repülőterek, ia határmenti erődít­mények, kizárólag katonai-szra- tégiaii jelentőségű mű utak _ és. vasutak építésén végzett kény­szermunkával tetézik. A fasiszta Jugoszlávia egész iíjuságá. mililarizálják. A városi és falusi ifjúságot fegyverrel hajszolják ingyenes (kényszermunkára a szén. és az ércbányákba, erdőkitermelésre és szöges drótkerítéssel körülvett kaszárnyákban lakatjuk. Az ifja­kat cs leányokat osztagokba te­relik, amelyek élén a parancsno­kok fasiszta suhancok, a Tito- íé:,e ifjúsági szervezetekből. A pnancsnokok magasabb törzska ]• oknak vannak alárendelve. Ahol az ifjúság (kényszermunkáját al­kalmazzák mindenütt feláll, iák a törzskari. A munkabrigádjaik rendszere katonai ostorfegyel­men alapul. Az ifjak és leányok munkából és munkára csak zárt alakulatokban jöhet nck-méhel- nek. 12—14 órai kényszermun­ka után arra kényszerítik őket, hogy tanulják a katonai dolga kát, éjszakai menetelésekre kül­dik őket, reggel pedig pihenés nélkül újra munkára, hajtják őket. A belgrádi fasiszta főkolompo­sok erőszakosan militarize jak az ifjúságot és nyíltan meg is mondják, hogy mi a célja „neve­ké4 munkájuknak. Nemrég Mdi- jan Neorecsics, a Tito-féle ifin sági szövetség vezére, Belgrád- bnn beszédet mondott és töb­bek közt kijelentette! „Egész te­vékenységű nknek ka peso; a ban cl! lennie a háborús e-ökészü­letekkel, függetlenül attól lesz.e. v;.gv sem háború.“ A Tilo-féle ifjúsági szervezs- !ck veze'ői, akik az ifjak és^ leá­nyok militarizálásával foglalkoz­nak szoros kapcsolatot tar'an k Tbmkovics rendőrségével. Ezek a fasiszta legények állnak _ élén az úgynevezett „fekete _ hárnv- soknak“, amelyek a tanintézetek, állami hivatalok és sportogyesü leiek tagjai közül íkiseprüzik a „nemkívánatos elemeket“ és _ a , megbizhatatlanokat“. E _ ti‘oi«"._a ügvnökök Bankovics janicsáriai- riak utasítására -tömegkémkedést szerveznek «■ jugoszláv hiúság soraiban, zsarolják, demoralizál­ják az ifjúságot és a bizalma'.Ian- sáf légkörét teremtik meg. Titoék propagand áj ti, amely el akarja altatni az hiúság éberségét. egyre hangosabban hirded az amerikai-angol impe­rialisták „békeszerelé'ét1-. Az if jak és leányok öntudatát meg­fertőzik a. sovinizmus és nacio­nalizmus, az amerikai (npofasiz- m us ember felen idcológiájánaik mérgével. Mindez egyetlen _ célt szolgál: hogy kiöljék az íj.jóság­ból a fasiszta rendszerrel szem­beni ellenállás szellemét, ki akar ják irtani Jugoszláviában a ton­Csfltgrtök, 1951. febr. £>. gieren.tuli gyarmiaitosiíók leigá­zásával szembeni ellenállást és az imperialista agresszorok szá­mára megbízható katonáka' akarnak nevelni. De a Tito-klikk.iek és a fasi- zált ifjúsági szövetség gauleite­reinek erőlködése az ifjak és leányok félrevezetésére, napról- napra hatalmasabb ellená’tásba ütközik. A jugoszláv ifjúság ha­tározóban harcbaszáll a véres terror-rendszer és gyarmati el­nyomás, a háború és fasiszmus ellen. Ez az ifjúság leleplezi a fasiszta kormánykörök miiitaris- a politikáját. A városi és a falusi ifjúság é kegyetlen megtorlások ellenére is szembeszáll a háborús készülő elésekkel, a 'kíméletlen kizsákmá­nyolással, megtagadja a kény­szermunkát, és a katonai fegyel­mezést, Horvátországban például a Tito-féle ifjúsági szervezetek vezetőinek 1950-ben 39.750 ember helyed csak nagynehezen síké rüh 1500 ifjút és leányt mozgó­sítani a munkaosztagokba. Bór ércbányáiból, ahol színesfémeket 'érméinek az imperialista hábo­rús gvujtogalóik részére, csupán öl nap alatt 5670 fiatal munkás szökött meg. Titoék sem megtorlással, s.©m pénzbüntetésekkel nem 'adják arra kényszeríteni az ifjúságot, hogy részt vegyen az előzetes katonai kiképzésben. Az ..Ifjú­ság“ nevű fasiszta szennylap be­ismerése szerint Szlovénia váro­saiban cs falvaiban az ifjúság egyszerűen megtagadja a kato­nai kiképzésben való részvételt. Az ifjak e fokozok agitáció eile, nére sem hajlandók belépni a katonai tanintézetekbe. A diázok az összes főiskolákon meghiúsít­ják a katonai tárgyú vizsgákat. Az ifjúság bojkott álja azokat a sportszervezeteket, amelyeket Ti. tóék militarizáltak. Zágrábban 11.000 főiskolás és 30.000 főnyi anulóifjuság van, de a spor egye sülietekben mindössze 250 ifjú és 'eánv vesz részt. A fasiszta klikkel szembe­száll a hadsereg ifjúsága is. A katonák Micsunovics ti tóista tá bornok beismerése szerint meg­rongálják a fegyvereket és a ha­dianyagot, a hadsereg ifjabb na. rancsnoki karának 90 százaléka •követeli leszerelését. A kaszár­nyákban a falakon egyre gyakrab­ban jelennek meg jelmondatok amelyeket fiatal hazafiak Írnak tol: „Elvtársik, a fegyver a mi kezünkben van! Soha nem fordít ;uk népünk és felszabadítónk, a Szovjetunió ellen, a béke és de­mokrácia tábora ellen!“ A jugoszláviai fiatal hazafiak egyre növekvő, egyre ak'ivabb ellenállásának erejéről tanúsko­dik az is, hogv a belgrádi fasisz- 'a urak a terror egyre szélsősé­gesebb eszközeit alkalmazzák el­lene. Titoék külön koncentrációs 'óborokat szerveznek, ahova a 'eigázhata'Ian ifjúságot kínzásra hurcolják. De semmiféle erő nem tudja megtörni a szabadságszerető ju goszláv ifjúságot, amely a fa­siszta zsarnokság ellen cs hazája függetlenségéért harcol. Működött az imper ails’ák szavazógépe az ENSz ázsiai gazdaság; b zotiságában Az ENSz gazdasági és távolke­leti ipari, kereskedelmi és gazda­sági kérdésekkel foglalkozó bi­zottsága Lahoreban (Pakisztán) tartja harmadik ülésszakát. A bizottság munkájában 18 állam, köztük a Szovjetunió (küldöttei vesznek i'észt Résztvesznek az ülésen a Szakszervezeti Világszö­vetség képviselői is. Az ülésszak megnyitásakor a Szovjetunió képviselője felhívta a figyelmet arra a tűrhetetlen helyzetre, hogy az 500 millió la­kosú Kínának nincs képviselete a bizottságban. Javasolta, hogv a Kuominl a n g-kiikk képviselő j é! zárják ki és hívj áh meg a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának képviselőjét. Az angol-amerikai többség megtagadta a Szovjetunió javas­lat ának 1 árgyalás áh Ezután a Szovjetunió képvise­lője kijelentette, hogy kizárólag a Vietnami Demokratikus Köz- ársaság és a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaság kormányá­nak van jogra, hogy az említett országok képviseletében részt ve­gyen a bizottság munkájában, ja­vasolta, hogy zárják ki a bizott­ságból a Li Szin Man-k’ikk és a Bao Daj-féle bábkormány képvi­selői". A,bizottság többsége az Egye- 'ült Államok és Anglia képvise­lőinek utasítására azonban ezt a kérdést sem fogadta cl tárgya­lásra. Ezután megvitatták a titkári beszámolót, az ázsiai és távoliké- !e1 í országok ipari fejlődéséről. Burma képviselője bírálta a be­számolót mert az mellőzte a tá­jékoztatás/ Kína gazdasági fejlő­déséről. Kijelentette, ez nem tor- ént volna meg, ha a Kínai Nép­köztársaság képviselőjét meghív­ták volna. Dulles Sapáa háborús vezetőkkel tárgyalt A háborús uszító Dulles február 6-án Tokióban ti kos tanácskozást folytatott Iciro Hatojamával, aki a háború idején Japánban .vezető szerepet játszott. Hatojama át­adta Dullesnek saját emlékiratát, továbbá több más háborús vezető ál bal szerkesztett emlékiratot. Lapjelentések szerint az emlék­iratok javasolják, hogy a fegyver­kezéssel kapcsolatosan csökkent­sék az egyéb állami kiadásokat. Csökkenteni kívánják a nagy vál­lalkozók adóit is, az amerikai tőke bevonása céljából meg akar­ják ierem'eni a japán „iparfej­lesztő1’ társaságot- Az emlékiratok avasoíiák, hogy Japánban ameri­kai segítséggel szervezzék meg az •e.szett önvédelmi had" get“ és az USA. irányítása alaft egyesítsék a távolkeleti országok fegyveres erőit. Követelik az em­lékiratok japán haditengerészet és légierő létesítését is. A Bambergben megjelenő .Fränkischer Tag" jelenti hogy az amerikai megszálló hatóságok egész sor Majna.. 11lenti városbun előkészü 1 eteket tesznek a Majna-hidak leírób­an tására. hamburgi nagy pitő cég würtzburgi fiókját clszóUtották, ho0’Tr küldjön be tervezeteket ezeknek a robban­ási előkészületeknek a meg­tervezésére. Tovább emelik a nyugat-berlini imperialista csapatok létszámát Taylor tábornok, a nyugat­berlini amerikai zóna távozó viranesnoka, elutazása előtt bejelentette, hogy az angol- amerikai csapatok létszámát Nyugat-Béri inben ismét emel­ni fogják. Ezzel kapcsolatban a Tägliche Rundschau tudósí­tója arról értesül, hogy több mint 500 családot fognak az eljövendő liánokban Nyugat* Berlinben kilakoltatni, A la­kásokba nagyobbára amerikai tis..íek költöznek be. Megérkeztek az Angol Kommunista Párt küldöttei az MDP IL Kongresszusára Kedden délután Budapesté érkezett a Pártkongresszusra íz Angol Kommunista képviseletében Harry Polliti elvtárs, az Angol KP főtitká­ra és John Mahon elvtárs, az Angol KP Politikai Bizottsá gáinak tagja. A vendégeket a ’ hegyi repülőtéren Horváth Márton elvtárs, az MDP Po­litikai Bizottságának tagja és Pongrácz Kálmán elviárs. a Párt Központi Vezetőségének hígja fogadta. Horváth Márton elvtárs üd­vösölte a testvérpárt, kié Jolié­it és annak a meggyőződésé­nek adott kifejezést, hegy az angol nép nem Attlee, Chur­chill és Truman szavára fog hallgatni, nem a pusztulás és a háború útját, hanem a békéért folytatott harc sztálini útját vadászt ja. Az üdvözlésre válaszolva Harry Polliit elvtárs kijeién. te: — Mea vagyunk győződ­ve arról, hogy látogatásunk szorosabbra fűzi majd a barát­ság szálait a magvar és az an­gol nép közölt. Az ári" A dől- c/ozók tízezres tömegei ma ak­tiv harcban állanak Attlee és 'ársai politikája ellen. Szilárd meggyőződésünk, hogy e kon- '’ress.usról hazatérve még eredményesebben f oly tatjuk harcunkat. Megkezdték a, kufblsevi visierömíí talajmunkálatait A hó és fagy ellenére győrs ütemben dolgoznak a kommunizmus nagy építkezésem A kujbisevi vizierőmü építő munkásai fontos eseménnyel tet­ők emelékezatésse február 18-ait, az Oroszországi Szövetséges Szó- cialisla Szovjet Köztársaság Leg­felső Tanácsa választásainak nap­ját. Ezen a napon hozzáfogtak a gigantikus vizierőmü talajmunká- la’iaihoz. Igen hideg léli időjárás ural­kodik a Volga vidékén. A folyó partjait magas bőré!eg fedi. Azok az utak, amelyek összekötik az építkezés színhelyét Kujbisev vá­rosával és a többi helységekkel teljesen behavazottak. Ezeken a behavazok utako megesz nap, éjjel és nappal teherautók és traktorok közlekednek, szállítják a gépeket és gépi felszereléseke', amelyeket a moszkvai, leningrá- di és szverdiovszki munkások gyártottak. Ezt a szüntelen köm- pölygő árutömege: sem a fagyos időjárás, sem pedig a hóviharok ’■.ein tudják feltartóztatni, A Volga balpartján fekvő erdő­ben már felépítették az uj Kom- -zo-mol-falu első házait, az épi’- kezés környékéig ki-épit ették a me 11 ékvasu'a'kat is. Teljes letidü- cd.lel végzik a munkákat a volga- doni csatorna Í00 kilométeres út­vonalán is, amely két hatalmas orosz folvót köt majd egybe, s a sztálingrádi és rosztovi terület kiszáradt földjének öntözéséről fog gondoskodni. Az Oroszországi Szocialista Szovjet Köztársaság Legfelső Ta. nácsa választásának napját az épitoinunkások uj sikerekkel ün­nepelték, A harmadik zsilipnél 'évő munkások például megigér- ék, hogv a kéthónapos építési ‘érvét február 18-ig. teljesítik cs szavukat becsülettel be is váhot- ! ák. Mcd&eii este a liéke Tilá^tanáes toiál>l)i !♦> tag*ja érkezeit Bcrlinhe Kedden a Béke Vdágtanács ülé­sére Berlinbe érkezeit; Jan Dem- bo-wskf a Lengyel Békevédelmi Bizottság elnökének vezetésével a lengyel küldöttség. Ugyancsak kedden érkeztek Berlinbe a koreai nép küldöttei: Ke Den Csuk és Li Don Ton Kedden este az ünnepélyesen fe diszi ett „Béke express'-m a Béke Világtanács további 45 tag ja érkezett meg Prága felöl a berlini Friedrichstrasse pályaud­varra. Az érkezettek között yaa. Hewlett Johnson. Canterbury-ér­seki helynök és Martin Andfefsen Nexö, a világhírű dán iró. A külföldi vendégek e őrá ban. ott vannak Olaszország- India, Románia küldöttei, a francia és svájci békemozgalom képviselői és Ausztrália békeszerető lakossá, gának küldöttei. interjú a Béke Világtanács ülésére érkezett Hja Erenburggal Hja Erenburg, a kiváló szovjet író és békeharcos ,az ADN tudó­si ója előtt hangsúlyozta: „Lsen nagyjelentőségű, hogy a Béke Vi­lágtanács első ülését Berlinbe hív­ták össze. — Úgy látom — mondotta —, hogy minden becsületes német — a társadalom bármely ré'egéhez is tartozik — minden erejével meg akarja védeni a békét — A Béke Világtanács a világ né­peinek egyetlen valódi képviselete. Különösen boldog vagyok, hogy a kinai küldöttséggel találkozhattam Berlinben. Ennek a nagy népnek a küldöttsége nagy támogatást je­lent a Béke Világtanács munká­ban. Bízom abban, hogy a né­met nép együttes harca mind a Német Demokratikus Köztársaság­ban, mind Nyugat-Némeiorszárhnn nagyban hozzájárul közös évit5 feladatunkhoz, a béke fenntartásá­hoz. — Felhasználom ezt az alkal­mat, hogy átadjam valamennyi becsületes német békeharcosr-ak népem üdvözletét. Annak a nép­nek üdvözletét, amely nem felej­tett, de nem neheztel, mert a né­pekkel való testvériség és szolida­ritás érzése hatja át. blinden gazdát érdekel Jól válogassuk meg a keltetésre felhasználandó tolásokat Ahhoz, hogy keltetésünk si­keres legyen, kellő gondot kel] fordítanunk a keltetésre kivá­lasztott tojásokra- Lehetőleg a második éves állatok tojásait használjuk, mivel ezek rend­szerint nagyobb tojást termel­nek, A keltetésre kiválasztott tojás ne legyen nagy. 50—55 grammnál nehezebb legyen, de 85 grammnál nehezebb tojáso­kat no használjunk. Nagyon fontos, hogy minél frissebb to­jásokat használjunk, mert a friss tojásoknak jobb a kelés5 eredménye. A% amerikai megsxállóh fel akarják robbantani a Maina-hidakat

Next

/
Thumbnails
Contents