Zala, 1951. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-20 / 16. szám
Csu En Laj javaslatai kínai nép egyhangú követelései Költséget nem kímélve épít és bont a zalaegerszegi megyei Tatarozó V. az egész A Kunmingzsibao „Támogatjuk Csu En Laj lf ül ügy miniszter négy javaslatát“ cimü cikkében Írja: Á Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma mindjárt az úgynevezett . tüzet szüntess hármasbizottság“ megalakítása után ünnepélyesen kijelentette. bogy nem ismeri el ezt a bizottságot és nem kíván együttműködni ezzel. A minisztérium arra is rámutatott, hogy az ENSz-küzgyüiés politikai bizottságának határozatát a Kínai Népköztársaság küldöttségének részvétele nélkül hozták, ebből következik, hogy a hármasbizottság által kidolgozott és elfogadott ,.ö{ eh'“ törvényellenes és érvénytelen. Az «öt elv“ nem irányul ? koreai háború gyors befejezésére, hanem lélekzetvételi idő{ ad az amerikai agresszív hadseregnek. A távolke1 éti béke helyreállítása és az egyeteme; béke védelme eé'jából, ami mellett a kínai nép erélyesen síkra száll. A Szakszervezetek összSzövet- ségi Központi Tanácsának ötödik plenáris ülésén végeiért a vita Nina Popova beszámolójával kapcsolatban. Ivan Goroskin, a Szakszervezetek összszövc'scgi Központi tanácsának titkára „a szakszervezeti szervek beszámolóinak és választásainak menetéről“ tartott beszámolót. . Hangoztatta, hogy a szakszervezeti szervek beszámolói és választásai a szakszervezetek egész tevékenységének további javítását Vannak hivatva biztositan i. A beszámoló és választógyűlések, értekezletek és kon gresszusok a leghatékonyabb eszközök a vezetők ellenőrzésére — Adenauer amerikai „tanácsra“ a jövő hétre halasztotta második rádiószózat'át, amelyben újból foglalkozni fog Grotewóhl miniszterei nők javaslataival. Az újabb nyilatkozat e;őtt még megbeszélést keil folytatnia Eisenhower tábornokira!. A megbeszéléseket Mac- Clov amerikai főbiztos villájában tartjáfc, azokor részt va:z a mun kásáiuló Schumacher, a Német Csu En Laj Urdanetának, az ENSz közgyűlés politikai bizottsága elnökének adott válaszában négy világos, meghatározott javaslatot tett. Ezek a ja vasiatok az egész kínai nép egyhangú követelései. Teljesen világos, hogy az amerikai imperialistáknak a ’eg- csekélyebb mértékben Sem szándékuk a koreai kérdés és más fontos ázsiai kérdések békés rendezése. Különösen hangsúlyozni kell azt a tényt, hogy Dulles, az első számú háborús bűnös, akinek közvetlen köze van a koreai Acheson. az Egyesiét Államok külügyminisztere nyilatkozatot tejf közzé, amelyben kijelenti, hogy Csu En Lajnalk, a Kínai Népköz- társaság külügyminiszterének az ENSz politikai bizottsága által a koreai és a többi távolké’retí problémára vonatkozó elvekről elfogadott nyilatkozatra adott válasza mondotta Iván Goroskin, majd hangsúlyozta, hogy a gyári, üzemi és helyi szakszervezeti bizottságok beszámoló és választási kampánya lényegében már véget ért. Á bizottságok túlnyomó t ö bb.se gének munkája k: ti ve z ő bírálatot kapott a szakszervezetek tagsága részéről. A beszá mólók és válasz'ások eredményeként a gyári, üzemi és helyi szakszervezeti bizottságok összetétele jelentős mértékben meg ujult. A legjobb embereket, a szocialista verseny élenjárói, vá lasztották meg. összesen több, mint egy millió embert. Goroskin beszámolójával kapcsolatban megindult a vita. Szociáldemokrata Párt elnöke is ami azr igazolja, hogy az első _A.de nauer-nyilabkozat megfogalmazásánál is a Német Szociáldemokra ta Párt bábáskodott. Bevonják a megbeszélésekbe Búink „főtzállás mestert“, aká a nyugati csapatok elszállásolásáért felelős, valamint Adenauer katonai tanácsadóit, Speidel és Heusinger egykori náci tábornokokat is. agresszív háború kirob- bantásához. a közeljövőben Japánba szándékozik utazni, hogy meggyorsítsa a Japánnal kötendő külön békeszerződés kidolgozd sát és a japán népnek, mint ágyu- tölte’éknek felhasználását a? Egyesült Államok háborús terveiben. A ’aP befejezésül felhívja az egész kínai nénet. fo. kozza éberségét é? hatékonyan támogassa Csu En Laj külügy miniszter javaslatait annak érdekében, hogy az amerika-' imper:alistfkat tárgyalás1 „lapként a java~lafok elfogadására kényszerítsék. elfogadhatatlan az Egyesült Államok kormánya részére. Acheson nyíltan nyomást gya korolva az Egyesült Államok csa* 'ósaira kijelentette ,nem kételke. dem abban, hogy ez (a kínai vá- asz) elfogadhatatlan lefz általában az Egyesült Nemzetek számára“ Bíróság elé állították az US A Kommunista Páríia nvugatpensyívániai szervezetének 3 vezetőjét Pensylvánia állam hatóságai pittsburghi bíróságon a Kommunista Párt három vezetője ellen pert indítottak. „Rendzavarásra való buzdítással” vádolják őket. A pittsburghi per előkészítése 1950 elején kezdődött, amikor Nyugat-PensyIván iában a Kommunista Párt Nelson vezetésével a munkások őrében fokozott kampányt iditott a sztrájkoló bányátok élelmiszerrel való íámo- ■ fása érdekében. A vádló a tárgyaláson ázni a provokációs kijelentéssel kezdte vádbeszédét, hogy a Kommunista Párt „felforgató” tevékenységet fejt ki, imikor az USA koreai háboríts beavci hozása ellen száll síkra. Amikor a vádló befejezte beszédét, a bíró bejelentette hoay a védők mindaddig nem szólalhatnak fel, amíg a vádló nem hozza, fel összes érveit. Ilvenformán a bíróság előtt előreláthatólag hegeken át csak a vádló „érvei” hangzanak cl. Emenhoiver Luxemburgba utazott Eisenhower tábornok, az Atlanti - ömb haderejének újon an kinevezett legfelső parancsnoka 40 órás olaszországi tartózkodás után pénteken reggel repü őgépen Rómából Luxemburgba utazott. Tekintettel arra a hatalmas arányú tiltakozó 'tömegmozgalomra amelyet az „európai MacArthur“ jeené’e váCtott ki az olasz népből. fegyvere? rendőrök ezrei álltak sorfalat végig azon a 14 kilométeres útvonalon, amely Eisen bower római sz alifását a repü ő- 1 érrel köti össze. A Reuter szerint Eisenhower o?upán néhány órát tölt majd Luxemburgban. Utazásának további célja Frankfurt. Léten volt hvit bixBi **rm *' irisvte r f'JtuvehHl mesrhi&A»áltól Bonnba utazik Éden volt brit kü’ürvmlrpsz.- t >r Churchill megír zásából Hornba utazik — jelenti a PPA hirüvynpkég. Ed<xn Bonnban E?so.nhowerral tárnyal és pénteken értekezik A den on orral. A minisztertanács takarékosság- ról szóló határozata nemcsak az anyagra, hanem a munkaidőre is vonatkozik. A vállalatok, az üzemek, de az egyes dolgozók is ismerik a határozatot és fel is készültek alaposan annak lelkiismeretes betartására. Ha ez igy van, már pedig igy van. nehéz, megérteni, hogyan fordulhatnak elő mégis olyan esetek, melyek szöges ellen tétben állnak a minisztertanács határozatával. Kirívó példa erre az az eset, mely a zalaegerszegi Vasnagykereskedelmi Vá lalalnál történt, ahol a Vállalat dolgozói részére fürdőt akartak építtetni. Az építést a zalaegerszegi megyei Tatarozó Vállalat végezte, azaz csak végezte volna. Ugyanis a már megkezdett és szépen növő épületet ismét lebontották. Miért? A válasz furcsán hangzik s éppen ezért szükséges, hogy a Zalában foglalkozzunk vele. Láng Nándor, a Tatarozó Vállalat terveznie a tervrajzot elkés-ri- tette és Luik Ignác munkavezetőt kőművesekkel és segédmunkásokkal egyetemben kiküldték a Vasnagy- kereskedelmi Vállalathoz, hogy Nagy ünnepe volt január 15-én Zalaszentmárton és Nagyhorváti községek dolgozó népének. Amit a múlt bűnös rendszere megtagadott tő’ük azt megadta nekik a népi demokráciánk áT.dását., a vi lányt- Öröm és boldogság sugárzott minden dolgozó Szemében amikor az utcán, az iskolában és lakásukban látták népi demokráciánk á dá-át a villanyt. Ezen a napon avatták fel ünnepélyesen az úttörő-rádiót s, ami a Pajtá-ok összefogá sának az eredménye. Az -Ő3Z- szel a napraforgó leszedését és kicsépelését váha’ták. valamint az iskola ével éji kitakarítását. Ehhez még megkapták a községi janác-tól a hiányzó anyagi támogatást és meglett építsék fel a fürdőt. A dolgozóit tudták, hogy hol lesz a fürdő é% milyen nagyságban épül. így aztán a már előzőleg odaszállított anyagból meg is kezdték az építkezést. Milyen anyag kell egy ház feh építéséhez? Tégla, homok, mész és faanyag. Nem is volt ezen a téren hiba. Ezt Látta Luik Ignác munkavezető is. Éppen ezért azonnal munkához fogtak. Megépítettek 90 centiméter fundamentumot és a föld felett is 85 centiméterre nőtt már a fal. amikor jött az utasítás, hogy a fundamentumot pedig kőből kell építeni. Láng Nándor tervező most már a rajzot is elküldte, ahol bizony fel volt, tüntetx>e, hogy az glao kőből legyen. Mi történt erre? A félig kész épületet újra tebontották, hogy az alapot most már kőből készít -ék. be még más is történt. A Tala-^zó Vállalat a pluszköltséget a Vas- nagykereskedelmi Vállalattal akarja fizettetni. Ami viszont meddő kísérlet. Ezekuián mi is megkérdezzük a Tatarozó Vállalattól, miért dobták sutba a takarékosságról szóló rendeletit? Vagy ta\án rájuk az nem vonatkozik? az á’muk — a néprádió. Az avató ünnepségre zsúfolásig- megtelt az iskola a zalaszent- mártoni dolgozó parasztokkal, kik boldogan vették tudomásuk hogy ezentúl hetenként egyszer hangosfilm-előadás is lesz. • A község dolgozói, ak:knek a múltban ilyesmiben nem volt részük azza1 hálá’ják me^ ezt a Pártnak, hogy terménybeadási kötelezettségüknek száz százalékon fe^l eleget tesznek. magasabb eredmény kre törnek a ferme’é-ben, hogy ezálta1 jó harcosai legyenek a béke hatalmas táborának, Endrődi Boldizsár népművelési ü^yvézitő Zalas zen tmár t on. 1 fixm demokratikus sajtó a/ isj kormány összetételéről A Finnországban megalakult uj kormánynak 7 tagja az Agrárszövetség, hét a Szociáldemokrata Párt, kettő a Svéd Néppárt és egy a Haladó Párt képviselője. Az uj kormány megalakulásával kapcsolatban a Työkansan Sanomat cimü lap hangsúlyozza, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök kielégítette a koalíciósok és a tan- rmristáli kívánságát és eltávolított a kormányból három agrárpárti, valamint két haladópárti és svéd néppárti minisztert, akiket hét jobboldali szociáldemokrata veze. töve] cserélt fel. A lap rámutat, ho**v a Szociáldemokrata Párt és a Finn Szakszervezetek Központi Szövetségének jobboldali vezetői teljes mértékben helyeselték a ' ágytőkések által kidolgozott „gaz4 Siómbat, 1951. jatt. 20. dasági stabilizációt”. A lap a továbbiakban felhívja Finnország dolgozóit, küzdjenek a barátság elmélyítéséért a Szovjetunióval, valamint demokratikus kormány alakításáért., amely megakadályozhatná a háborús gyújtogatok finnországi cselszövéseit. A Vapaa Sana szerint a jobboldali szociáldemokraták részvétele a kormányban azt jelen i, hogy az uj finn kormány magában foglalja a Szovjetunióval szemben legellenségesebb és a legnagyobb mértékben amorikabarát csoport képviselőit. A lap kiemeli. hogy a burzsoá pártok ugylátszik a szociáldemokratáktól remélnek segítséget a gazdasági kérdések rendezésére. A Vapaa Sana hangsúlyozza, hogy a Szociáldemokrata Párt nyugatról kapott közvetlen „tanácsok.” következtében lépett a kormányba. Töbij Heveimé* 8 ds'rzik kérései iráni! Kedves Szerkesztő Elvtársak! Egy hetvenedik esztendőt taposó özvegyasszony vagyok. Nehezemre csík már az Írás. de szorítsanak egy kis helyet a mi Pártunk megyei lapiában az Országos Nyugdij Intézet mulasztásaival kapcsolatos eme néhány soromnak. Az én férjem Jámbor József 33 esztendeig szolgába azt az 1500 holdas munkásnyuzó Plihár Viktor 1 Nagykanizsán. Azt csak mi tudjuk, hogy mennyi ten^erso- kat szenvedtünk. Én is. meg a fér. iem is. A kulák, amikor már nem vette hasznunkat, hát egyszerűen kirúgott bennünket, ugv ahógv azt annak idején az urak sok-sok ezer magarrífajta cselédemberrel is csinálták. Kilincselhettünk az urak világában a.7 OTI-nál, a . Munkásbiró- ság‘‘-nál. ígéreten kívül nem kaptunk egyebet. 1945 előtt az ilyen ku’ákok talpnyalói, a mi ellcnséjgeink ültek bent a hivatalokba-.. I Történt aztán, hogy meghalt a férjem. A gyermekeimhez kerültem. A hős Szovjet Hadsereg mi-’J- annyiunk számára meghozta a fel- szabadulást. A dolgozók vették a kezükbe a hatalmat. Miénk le t az S TK is, a gyárak, a földek után. Hatvan forintos özvegyi jársd '-ot állapított meg számomra. Kaotam is becsületesen a járadékot, egészen a múlt év szeptemberéig. Ok- f éberben átvette az ügyek intézését az Országos Nyugdíj Intézet. Azóta bizony jártam a zalae érszegi S?TK központban. írtam az ONyl központhoz, még c ak egy 'évéire sem méltatlak négy hónán óta. Több figyelmet és ragvobb gonddal kezeljék az ügyeinket az Országos Nyugdíj Intézetnél! özv.' JÁMBOR JÓZSEFFÉ Zalaegerszeg Aclieson „elimainiallannak“ ielen'ere ki Csu En Laj tói agyra niszter válaszát Folytatták a vitát a Szakszervezetek Osszöveísé^i Központi Tanácsának január i8~í űiésén Adenauer második rádióbeszéde előtt Schumacfeerret együtt megbeszélést folytat Eísenhowerrei Versenyre hívjuk a Veszprém megyei (ilyumölcsfelvásárló Vállalatot A Zala megyei Zöldség- és Gyümö’csfelvásárló és Értékesítő Vállalat dolgozói verseny re hívják a Veszprém megyei Zöldség- és Gyümölcsfelvá- gár'ó és Értékesítő Vállalat dolgozóit az alábbi verseny- pontok alapján: Vállaljuk, hogy a tüzelőanyag fe'használásánál januárban 10. februárban pedig 20 százalékos megtakarítást érünk el a múlt év december hónapjához viszonyítva a fő" tőit helyiségek légköbmétere alapján. A vil'anyáram fogyasztását januárban 20, februárban pedig további 30 százalékkal csökkentjük decemberrel szemben. Irodaszerek nyomtat vány olt, papírok felhasználásánál januárban 5, februárban további 10 száza'ékos megtakarítást érünk el a decemberihez viszonyítva. A telefonköltség januárban 10. februárban 20 százalékkal csökkentjük. A papírhulladékot minden hónapban átadjuk az fletékes gyüjtőszervnek. További versenypontok: A burgonyának a tároló helyen a fagytól és a rom1 ástál való megóvása, százalékosan értéke’v-e. Jó munkával az ötéves te^v sikeréért: Asztalos József Klein Ignác üzemgazdász, igazgató és a Vállalat do’gozói. Villany? kapó1! Za’aszenínnrloa és Naíyhorvílí